←Vissza

IFJÚSÁGI IRODALOM




Tűrjük? Tiltsuk? Támogassuk?

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve


Amikor J. K. Rowling művéről, a Harry Potter című regénysorozatról szó esik, az első felvetődő kérdés az: mi okozza a regények elképesztő sikerét? Válaszlehetőségek: a média ügyes reklámja; az ezredvég hajlama a misztikumra; a gyerekek által nézett filmekkel való rokonsága; a humora; a jó ifjúsági regények hiánya, a sok műveletlen olvasó és még sorolhatnánk. Az is nyilvánvaló, hogy a Harry Potter nem művészi nyelvezetével, költői képeivel bűvöli el az olvasókat, hiszen angolul közepes szinten tudók is élvezettel olvashatják, bár a nyelvi leleményei időnként elkápráztatják az embert.

Valószínű, hogy mindegyik megállapítás tartalmaz valamennyi igazságot, és nem tudunk egyetlen okot megnevezni. Az egyetlen bizonyosság az, hogy a könyvsorozat elképesztő sikert aratott. (Hasonlóan Tolkien regényéhez, A gyűrűk urához, de azt inkább nagyobbak olvassák, és talán szűkebb az olvasótábora.)


Általános, elméleti felvetések


Hogyan foglaljon állást ebben a kérdésben az irodalomoktatás, illetve az abban részt vevő oktató? A címben megjelölt kérdés fejezi ki legpontosabban a működő reakciókat.1 Többféle értelmezés, elemzés jelent már meg, vitákat is közreadtak pro és kontra.

A saját határozott álláspontom szerint az elutasítás a legkevésbé célravezető megoldás, hiszen olyan gyerekek is lelkesen forgatják, „falják” ennek a regénynek a köteteit, akik egyébként nem hajlandók kötelezőket vagy bármilyen más olvasmányt kézbe venni. Az okokra kellene magyarázatot találni, és akkor talán a levonható következtetések segítségével, más művek felé is irányíthatnánk a gyerekeket. (Természetesen van az elfogadásnak, az iskolai felhasználásnak minőségi határa, de az elutasítás sohasem lehet a gyereket sértő, őt megalázó.)

Első olvasásra nyilvánvaló, hogy a szerző remek fantáziájú, klasszikus (európai) műveltségű, kiváló empátiás készségű, és a gyermekpszichológiában jártas személy.2 Azt is megkockáztatnám, hogy tanár volta is érezhető a könyvön: a didaktikus felépítettség általában nem jellemzője a szépirodalmi műveknek.

Talán ez a siker oka: a szerző kihasználja azt, hogy hiánycikk a fantázia- és cselekménydús, a modern korhoz szóló ifjúsági regény. Tanári és magánemberi műveltsége az irodalmi hagyományok, a hagyományos erkölcsi és emberi értékek megjelenítésében, a durvaság mellőzésében jelenik meg. Ez – a mindennapi beszédmód ismeretében talán következetlenségnek tűnik – lehet a népszerűség egyik forrása: a gyerekeknek szükségük van a nyíltan kinyilvánított erkölcsi értékekre és a durvaságoktól mentes beszédre. Az empátiás készség és a pszichológiai jártasság, amellyel a kamaszok világához közelít, szintén oka lehet a népszerűségnek. Valószínűleg nem lesz „örök érvényű” alkotás a Harry Potter - kötetekből, de ki tudja. Az ezredforduló emberéhez nagyon közel állnak ezek a történetek, az bizonyos.


Közelítések


A már említett elemzés a művelődéstörténet felől közelíti meg a regényeket: rendkívül gondos és alapos háttéranyaggal kapcsolja össze a mi korunkat az angol hagyományokkal. A szöveg használatához is szórakoztató és izgalmas feladatgyűjteményt ad.

Középiskolai tanár lévén más oldalról közelítek a témához, mert más módon használom föl a könyvben rejlő lehetőségeket. A hatosztályos gimnáziumi oktatás egyik nagy előnye az, hogy a négy évfolyamos képzésnél sokkal alaposabban foglalkozhatunk a diákok olvasóvá nevelésével, a szövegértés elsajátíttatásával. E feladatok megoldásában nagy segítséget jelentenek a Harry Potter történetéhez hasonló művek. (Az is igaz, hogy hasonló sikerrel dolgoztunk Kipling A dzsungel könyve című művével is.) Az olvasmányok sokfélesége is fontos, mert a gyerekek érdeklődése igen tág és nagyon különböző irányú, és az a jó, ha a megbeszélt művek közül mindenki talál legalább egyet (inkább többet), ami elindítja az olvasóvá válás útján.

Azokat az olvasmányokat is nagy haszonnal forgathatjuk, amelyek nem részei az iskolai kánonnak. Bizonyos, hogy mindegyikben találunk olyan elemeket, amelyeket elméletileg is fölhasználhatunk, és így beilleszthetjük a tanítási folyamatba. Alkalmas erre a Harry Potter is.

Bruno Bettelheim művét3A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek – ajánlanám mindnyájuk figyelmébe. A magam részéről ebben a műben találtam meg a magyarázatot a könyv mindent elsöprő sikerére.

Szolgáljon elemzésem kiindulópontjául az említett szerző egy megjegyzése: „A mai gyerekek már nem a nagy család vagy a jól integrált közösség biztonságos közegében nőnek fel. Ezért ma még fontosabb, mint a mesék keletkezésének idején, hogy a modern kor gyermeke megismerjen olyan hősöket, akik egyedül vágnak neki a világnak, és bár induláskor még nem tudják végső céljukat, bíznak magukban, és a helyes utat követve, meg is találják biztos helyüket a világban.” (19. o.)


A regényről


Az első kötetről, a Harry Potter és a bölcsek köve címűről fogok részletesen beszélni.

A hagyományos regénypoétikai ismeretek ismétlésével kezdhetjük a mű megbeszélését. (A különböző iskolákból érkező gyerekek különböző szintű ismereteit egységesíthetjük így észrevétlenül.) Tér – idő – cselekmény – jellemek – nyelv.

A regény időrendje a hagyományt követi: a bevezető fejezet kapcsolódását leszámítva szoros kronológiát tart. (Megfigyeltethetjük a gyorsítás és lassítás módját az időkezelésben.) Az első fejezet különös alaphangulata kettős célt szolgál: egyrészt jelzi, hogy a történet két síkon fog játszódni: a legföldhözragadtabb valóságban és a mesék világában, másrészt bizonyos mértékig mindentudó beavatottá teszi az olvasót, aki birtokában lesz olyan információknak, amelyek megszerzéséért a főhősnek éveket kell szenvednie.

A cselekménytér ábrázolásában is megfigyelhető ez a kettősség: konkrét, és elvont terek váltakoznak, illetve mindennek kétféle szemlélete is: az embereké és a különleges képességű szereplőké.

A szerkezet a hagyományos epikus mintát követi: expozíció az első két fejezet (pontos helyszín, szereplők, helyzetek bemutatása), bonyodalom (az első levél indítja el), kibontakozás (az első év a Roxfortban), tetőpont (az élet-halál harc A csapóajtón túl és A kétarcú ember fejezetben), illetve a megoldás az utóbb említett fejezet második felében. Mint az epikus történetekben szokásos, vannak epizódok (a kviddics, a Gringotts, illetve egyéb elemek bemutatása), anticipációk (például a kiválasztottsággal kapcsolatban), retardáció (Piton szerepének különböző elemei, Hagrid és a sárkánynevelés), sőt deus ex machina is, mint az eposzokban (Dumbledore szerepe). A történet egészére jellemző a mese és a valóság állandó egybejátszása. Ez az egyik legnagyobb nyereség a későbbi elemzéseket illetően. (Bármilyen furcsa, az az osztály, amelyikkel korábban a Harry Potterről beszélgettünk, élvezettel forgatta Az arany virágcserép című Hoffmann-regényt: nem idegen, hanem természetes volt a valóság és a fantázia közötti állandó átjátszás.)


A cselekmény


A főhős közel tizenegy éves a cselekmény kezdetekor. (Először csecsemőként találkoztunk vele a bevezetésben.) Meghatározó jellemzője a magányosság: nincsenek barátai, nincsen családja, csak rossz nevelőszülei és gonosz unokatestvére van. A magányon kívül az identitásválság a másik fő jellemző, amely a bonyodalom kezdetén éri el tetőpontját: nem tudja kicsoda, kik voltak a szülei, hová tartozik, ki hazudik és ki nem a környezetében. Ez az identitásválság az a lélektani momentum, amely a regénysorozat sikerének fő eleme: a sorozat hét kötete Harry hét iskolai évét öleli föl, amely hét évet a legelitebb, tehát legmagasabb követelményeket támasztó iskolában tölti: Rowling bemutatja, hogyan válik hőse egyre inkább önmagává, hogyan találja meg azokat a kapaszkodókat, amelyek szükségesek egy egészséges lelkű felnőtt életéhez. Igaz, hogy csecsemőként veszítette el a szüleit, de ellentétben a hétköznapi valósággal, él benne a remény, hogy nem maradhat az élete olyan, amilyenné Durslyék tették. A cselekmény előrehaladtával szülei síron túli gondoskodásának és szeretetének is egyre több jelével találkozik, ami erősíti és bátorítja, sőt néhányszor az életét is megmenti. (Melyik kamaszodó gyereknek ne lenne szüksége ilyenfajta reményre?)

Hamis önképét erősítik meg a föl-föltűnő bizonytalan álomképek (a villámló zöld fény, a fájdalom) az iskolában elszenvedett atrocitások: mindenki erősebbnek tűnik nála. Nem tud mit kezdeni a számára értelmezhetetlen csodákkal sem: az újra és újra kinövő hajával, az állatkerti eseményekkel (megérti a hüllő „beszédét” – ez a későbbi kötetekben kap jelentőséget ), a levelek pontos címzésével és végetérhetetlen áradatával, néhány különös találkozással.

Korábbi, vélt identitását is tökéletesen elveszíti a Hagriddel való találkozáskor: mintegy fölülírja a történet folytatása az eddigieket.

A beavatott olvasó tudja, hogy mindez a főhős érdekében történt, hiszen az első fejezetben elhangzik, hogy Harry a kiválasztottak közül is kiemelkedő helyet foglal el, és nem szabad egy gyermekre ennek terhét rárakni. Tudjuk azt is, hogy valószínűleg más oka is van a gyermek eddigi szenvedéseinek, hiszen oly különös volt a történet kezdete.

Találkozását az óriással különös és boldogító kalandként éli meg: választ kap sok csodára és érthetetlen eseményre.

Innen kezdődik a mese. Az eddig elnyomott, szegény kisfiú gazdag lesz, az öröksége révén először anyagiakban, majd egyébként is. Kiválasztottsága feladatot ró rá, de eszközöket és társakat is kap a feladatok végrehajtásához – pontosan úgy, mint a mesehősök. (Sok korábbi olvasmányélményt fölidézhetünk ekkor – egyetlen kamaszodó gyerek se vallaná be, hogy szereti a meséket.)

Előbb a zavar lesz benne a legerősebb érzés, majd a félelem, hogy mindannak az elvárásnak nem fog tudni megfelelni, ami már az Abszol úti találkozásokban is felé áramlik.

Mégis, a különös élmények között több a jó, mint a félelmet keltő:

Fél az új iskolától, de várja is. A Wesley-családdal való találkozás átsegíti az indulás nehézségein, és azonnal igazi, áldozatkész barátra lel a hasonló helyzetűnek tűnő Ron személyében. Hogy a hasonlóság látszólagos, az is hamar kitűnik: az új barát ugyanolyan szegény, mint Harry volt korábban, de van szerető és gondoskodó családja, amely a jószívű szegények mintáját követi. Egyúttal rögtön megjelenik a dölyfös, gazdag ellenfél is Malfoy személyében.

Az iskola – a környezetet illetően – a mese világába tartozik, de egyébként nagyon is valóságos. Melyik hasonló korú gyerek ne tudna azonosulni a vizsgák előtt szorongó, az osztályáért (házáért) szurkoló, egymást szerető és gyűlölő szereplőkkel? Mindenféle gyerek van itt, mint az életben: gyenge, gyáva, erőszakos, strébernek tűnő jó tanuló. És a tanárok! Ki ne emlékezne hasonló figurákra a saját nevelői között?

A történet folytatása tartalmaz csodás elemeket, különleges kalandokat, de egy a lényege: a rendkívül tehetséges Harryre mindig csak annyi terhet raknak, amennyit elbír, amennyi még nem veszélyezteti a fejlődését, az életét. Fokozatosan fölkészítik viszont a nagy feladatra: neki kell megküzdenie a gonosszal, folytatnia kell a szülei által megkezdett utat. (Emlékezzünk vissza a Bettelheim-idézetre!) Ha belegondolunk, az első regény nagy próbája pontosan olyan, mint a jó tanulóknak adott kiemelten nehéz ismétlő feladat: minddel találkoztak a tanév során – de a megoldáshoz bátorság és kezdeményező készség kell. No, és a barátság segítő ereje. Ezt fejti ki az igazgató az évzáró beszédben és a jutalmazáskor.

Ez volt tehát a mese. Mit kezdhetünk mindezzel az irodalomórán? A regényt azok olvassák élvezettel, akik hasonló korúak: a 10-13 éves korosztály. (Persze kivételek vannak lefelé és felfelé is.) Ez érthető, mert ez a korosztály küzd hasonló gondokkal. Hasonlóképpen nem találja helyét a világban, hasonló gondjai vannak az iskolában – és esetenként hasonló meg nem értést tapasztal a szülei részéről. Miért érdemes vele az iskolában is foglalkozni, hiszen a klasszikusok között is találhatnánk számtalan példát, amely talán méltóbb lenne arra, hogy órán beszéljünk róla?

Mert a gyerekek szeretik. Örülnek, ha beszélhetnek egy olvasmányukról. Ha lekezelően beszélünk a nekik fontos élményről, talán jóvátehetetlenül elveszítjük őket. (Ha ez az élményt adó mű nem üti meg azt a mértéket, amit mi kívánatosnak tartunk, ezt is közölhetjük kellő tapintattal – rögtön ajánlva valami hasonló témájú, szerintünk értékes alkotást.) Az élménybeszámoló után az irodalmi műveknél szokásos elemzési szempontokat alkalmazva kezdhetünk a Harry Potterről beszélgetni, a lélektani elemekre helyezve a hangsúlyt Álmélkodni fognak, hogy mennyi minden van ebben a nekik kedves történetben, amit addig nem vettek észre.

A középiskolában nem szánhatunk túl sok időt a regényre. Érdemes pontosan végiggondolni, milyen elemeket tudunk későbbi munkánkban fölhasználni. Ezzel bármikor élhetünk, ha a gyerekeket nagyon foglalkoztatja valami: mi magunk is elolvassuk, amit ők ajánlanak, biztosan találunk bennük használható elemeket. Az esetleges osztályfőnöki órákról nem is szólva, ahol az erkölcsi kérdésekről, jóról, rosszról – vagy bármilyen témáról – könnyebb beszélgetni a gyerekek olvasmányai kapcsán.

Az eddig említetteken kívül különösen jól használhatjuk azokat az elemeket, amelyek a későbbiekben jelképként fordulnak elő az irodalmi művekben, és elvont tartalmuk a gyerekek életkora miatt nehezen megragadható. Itt az egyszerű nyelvi megjelenítés miatt könnyebben boldogulhatunk. Hiába állnak közel hozzájuk az antikvitás nagy történetei, a számukra bonyolult nyelvi megformáltság megnehezíti a befogadást.

Nézzünk néhány később jól fölidézhető képet, történetelemet.

A teljesség igénye nélkül említettem néhány – szerintem jó használható motívumot az első kötetből. A mesét mint olvasmányélményt már elutasítják, de ezzel a regénnyel visszacsempészhetjük. Így sikerül talán fontos kapcsolódásokat megteremteni anélkül, hogy a gyerekeket – közelítés helyett – eltávolítanánk az irodalomtól.


Bunné Csintalan Judit


Jegyzetek


1 A korábbi kultúrpolitikai jelszóval való azonosság csak a véletlen műve.

2 E tekintetben eltér a véleményem a Raabe Klett Kiadónál megjelentektől.

3 BRUNO Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. 2. kiadás. Bp., Gondolat. 1988.



Judit Csintalan, Bun: To endure? To forbid? To support?


As a secondary school teacher, examines the book, which was subject of many debates. Her standpoint is, that the book can not be rejected. Harry Potter can be included in the educational process, in the interests of reader education. The study summarizes point by point the elements, which can be used during the analysis of other fiction too.




FRAU JUDIT CSINTALAN BUN: Ertragen? Verbieten? Fördern?


Als Mittelschullehrer analysiert der Verfasser das vielumstrittene Buch Harry Potter. Ihre Grundstellung ist, dieses Buch nicht zurückgewiesen werden können und dürfen.Um die Schüler an Lesen zu gewöhnen, können wir das Buch Harry Potter ruhig im Unterrichtsgang einstellen. In der Studie werden solche Elemente in Punkte zusammengestellt, die bei dem Analysieren anderer Werke gut nutzen werden können.


98