stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Egy eljövendő Nietzsche-fordítás előjátéka

- amelyben elmesélem, hogyan járt egy gyanútlan Nietzsche-olvasó, aki nem tud németül -

HORVÁTH GIZELLA

A gyanútlan olvasó - nevezzük el Elsődleges olvasónak - egyáltalán nem főszereplője az elbeszélésnek; csak arra való, hogy lépre csalja az olvasót - nevezzük el Másodlagos olvasónak - aki abban a hiszemben fogja elolvasni e sorokat, mintha valakiről lenne szó, miközben valamiről van szó: Rosszról (Schlecht) és Gonoszról (Böse).

A gyanútlan olvasó - az Elsődleges - a történet szempontjából egyetlen lényeges tulajdonsággal rendelkezik (ha egyáltalán a nem-léttel rendelkezni lehet): nem tud németül. Kénytelen tehát Nietzsche-t fordításban olvasni: magyarul és románul. Szerencsére Nietzsche-t olyannyira lefordították, hogy a gyanútlan olvasó akár párhuzamos fordításokat is használhatna, ha, teszem azt, valami gyanússá válna számára.

A Zarathustra-ban, a történet szempontjából, semmi gyanúsat nem talált. Még a Túl Jón és Rosszon-ban sem. Elsődleges olvasó végtelenül örül annak, hogy Nietzsche kivetkőzött rejtettségéből és tisztán elénkbe tárja a Rossz és Gonosz közötti különbséget.

A Rossz és a Gonosz más-más világhoz (értékrendhez) tartoznak. A Rossz az úr-morál egyik alapvető kategóriája. Az előkelő - az úr - az értéktételező, az érték-meghatározó. Független ember; nem a király, még kevésbé a nép függvénye. Nem a társadalomért (királyért, hazáért, népért vagy munkásosztályért) él és cselekszik. Ő a társadalom célja és értelme. „A társadalomnak nem szabad a társadalomért léteznie”[1]. Talán azért, mert a társadalom nagy része csőcselék, talán mert aki nem csőcselék, az is csak egy híd az emberfeletti emberhez. Az emberi társadalom célja az emberiség felett van - de csakis önmagából építkezhet. A nyáj (csőcselék, rabszolgahad - csak néhány név arra a jelenségre, amit kíméletesen népnek, tömegnek nevezünk) nem független; csak az urakkal ellentétben definiálhatja önmagát. Amit szeret és nem szeret, elvár vagy megtilt, csak az előkelők által létrehozott értékek visz- és visszás fénye.

Az előkelő, az úr, nem kívülről kapja értékeit. Isten meghalt, a társadalom nem él, csak vegetál - az értékek külső forrásai elapadtak. Az előkelő ember értékteremtő, önmagát érzi érték-meghatározóvá: „ami nekem káros, káros önmagában”[2]. Nem szorul rá mások értékelésére, megvan benne az alapbizonyosság. Ismeri saját kiválóságát és életteljességét, hatalomtöbbletét. Ezáltal, a Jó és Rossz fogalmai az úr-morálban a következő meghatározást kapják: „Jó” egyenlő az „előkelővel”, a „Rossz” egyenlő a „megvetendővel”. Mert az „úr” határozottan tudja, hogy a „rabszolga” kevésbé értékes, tehát megvetéssel fordul feléje (pontosabban, fordul el tőle).

Az előkelő tudja, milyen fontos a veszély a „faj” nemesítése szempontjából; a veszély, a harc edzi meg a szellemeket, a lelkeket. Ha a feszültség teljesen felenged, az egyedüli túlélők a „gyógyíthatatlanul középszerűek”[3]. A veszély tehát hozzátartozik a Jóhoz (az úr-morál szerint). Mert ha belépünk a rabszolga-morál paradigmájába, minden a feje tetejére áll. A Rosszból Jó lesz, a Jóból Gonosz.

A közönséges ember (a rabszolga) az, aki függ másoktól. Annyira függ másoktól, hogy már-már nem aki, hanem ami. Értékeinek gyökerei nem önmagában vannak. Pontosabban, ezek az értékek hamis, becsapó értékek, és amennyiben az előkelőek által tételezett értékeknek a viszfényei, gyökértelenek. A közönséges ember mindig az, amivé számítják; mindig megvárja mások véleményét, és ennek aláveti magát.

A közönséges ember kevesebb, mert élete kevésbé teljes, kevesebb az ereje (szellemi ereje elsősorban), ezáltal hatalom-akarása sem érvényesülhet tisztán, becsületesen, mint az előkelők esetében. Szükség van ravaszságra, csalafintaságra, hazugságra. Olyan alapos becsapás végeztetik a rabszolga-morál által, hogy a közönséges ember teljes odaadással elhiszi, és a nemesebb számára is veszélyes csábításként jelenik meg. A közönséges ember a harcban alul marad, tehát elveti a harcot, megbélyegzi az erőszakot, és olyan hasznos „értékek” mellett kardoskodik, mint a részvét, a meleg szív, az alázatosság. Így egyre nyilvánvalóbb, hogy a közönséges ember morálja a félelemből ered; ami veszélytelen, jó, ami veszélyes, gonosz.

A megfordítás tökéletes. Mindaz, ami gyengíti az életet és a középszerűség melegházává változtatja a társadalmat - rossz az előkelők szempontjából, és jó a közönséges ember szempontjából. Az egyenlőség, amely mellett kardoskodnak a középszerű emberek - az úr-morál szerint az élet tagadásának akarata, a hanyatlás elve. A Rossz, az Jó.

A Jó viszont Gonosz. A Jó félelmet kelt és félelmet akar kelteni - így az előkelő morál; de „mindannak, ami az egyént a nyáj fölé emeli, s a felebarátban félelmet ébreszt, mostantól gonosz lesz a neve”[4] - a rabszolga-nyelv jelrendszerében.

Remélem, a Másodlagos már kellőképpen elszédült a sokféle Jó és Rossz közötti ugrálás következtében, és már érzi a stabil paradigma szükségét. Elsődleges beleegyezik: legyen a viszonyítási pont az úr-morál (ha Másodlagos odafigyelt, már rég rájött, hogy tulajdonképpen más választásunk nincs). Rossz és Gonosz között van egy lényeges különbség: a Rossz rossz, a Gonosz pedig jó. Ezen kívül van egy árnyalatnyi különbség, ami megindokolja, hogy a rosszat Rossznak nevezzük, a jót pedig Gonosznak.

A Rossz semleges; a Gonosz szándékos. Az időjárás lehet rossz, de nem lehet gonosz. Gonosz csak az lehet, aki (és nem ami) ártani akar. Ennek a különbségnek olyan mélyek a gyökerei, hogy Elsődleges csak a Másodlagos kedvéért kísérli meg újból a lemerülést.

Az emberiség három periódusát különbözteti meg Nietzsche:

- a morál-előtti periódust - amikor a cselekedetek értéke kizárólag annak következményétől függött.

- a morális periódust - amikor a szándék adta meg a cselekedet értékét (a szándék volt „a cselekedet teljes értéke és előtörténete”[5]).

- a morálon kívüli (túli?) periódust - amikor felmerül, hogy „éppen abban, ami egy cselekedetben szándéktalan, abban rejlik döntő értéke”[6].

A Rossz és a Gonosz közötti különbséghez hozzátartozik az, hogy a rabszolga-morál a morális periódusból való; az úr-morál a morálon kívüli periódus felé tart. Az előkelő ember úgy cselekszik, hogy egyszerűen érvényesíti erejét, életteljességét; mit bánja ő a közönséges embert! Nem foglalkozik a Rosszal, mivel nem tagadó, hanem igenlő; az életet igenli, és ezáltal értékeket teremt. Számára a közönséges ember nem téma; Epikurosz istenéhez hasonlóan, a maga derűs életére törekedvén, nem foglalkozik a közönséges emberrel. A közönséges ember ellenben csak viszonyításból tud élni; az előkelő ember puszta létét fenyegetésnek értelmezi, és ártó szándékkal ruházza fel. Szerinte az előkelő ember nem csak éli az életét, hanem szándékosan tör a közönséges ember életére. Minden előkelő erő megnyilvánulását úgy értelmezi, mint szándékos agresszivitást, ami tételesen ellene irányul. Ez már nem csak rossz, ez már gonosz. A gonoszt nem lehet megvetni; félni kell tőle, rettegni, megbélyegezni, de megvetni nem lehet. A megvetés velejárója a felülemelkedés, a közömbösség. A közönséges ember nem tud közömbös maradni az előkelővel szemben, mert az általa kiváltott félelemből él; egész értékrendszerét ez a félelem határozza meg. Ezért az előkelő, a Jó, nem egyszerűen rossz a rabszolga számára, hanem gonosz.

Tiszta sor! A még mindig gyanútlan olvasó elraktározza a Rossz és Gonosz fogalmainak általa feltételezett Nietzsche-féle értelmezését. És elkezdi olvasni a kommentár kommentárját: A morál genealógiájáról szóló vitairatot[7]. Ezt már románul, mert ez a fordítás hozzáférhető számára. Elsődleges a bőség zavarával küzd. Két fordítás áll rendelkezésére: Genealogia moralei, kiadta a Mediarex kiadó, megjelent Bukarestben, nem derül ki, milyen évben (talán 1994-ben? - az Elsődleges memóriája nem megbízható), és Despre genealogia moralei, kiadta az Echinox kiadó Kolozsváron, 1993-ban. Párhuzamosan olvasni felesleges, választani kell. A gyanútlan olvasó megnézi a tartalomjegyzéket. A Genealogia moralei-ban az első értekezés címe: „Bine ši Rãu”, „Bun ši Rãu”. A Despre genealogia moralei-ban ugyanaz az értekezés a következő cím alatt jelenik meg: „Bine ši Rãu”, „Bun ši Dãunãtor”.

Elsődleges tudja az előbbi olvasmányaiból, hogy Jó és Jó között különbség van, még akkor is, ha ugyanazt a terminust használja az előkelő is, a közönséges is. A Rossz és Gonosz közötti különbség nyelvileg is kifejeződik, tehát a Genealogia moralei-t félre lehet tenni, mert képtelen ezt a lényeges különbséget visszaadni. A választás megtörtént; de a gyanú már belekezdett alakoskodó működésébe.

A „Rãu” vagy a „Dãunãtor” felel meg a „Gonosznak”? Értelemszerűen, a Gonoszt kellene ekvivalálni a Dãunãtor-ral; a közönséges ember ártónak érzi a Gonoszt. Az előkelő ember számára a Rossz nem ártó; fölötte van, megveti. Mégis, valami nem klappol, ahogy az Elsődleges egyik ifjú barátja mondaná[8].Nézzük, mit mond a fordító (mert szerencsére mond valamit; a Genealogia moralei fordítója nem mond semmit.)

A fordítótól megtudjuk, hogy Nietzsche-nél a szóban forgó cím a következő: „gut und böse”, „gut und schlecht”. A fordító a „böse”-t elintézi azzal, hogy hagyományosan rossznak fordították (rãu). A „schlecht” viszont sokkal több fejfájást okozott a fordítónak. Választhatott volna az ostoba (prost), a romlott (stricat), a megvetendő (detestabil) és az ártalmas (dãunãtor) között. A fordító a „dãunãtor”-t választotta.

Álljunk csak meg! Ezek szerint a „dãunãtor” a rossz, az előkelő ember moráljához tartozik! Elsődleges szerint a fordító rosszul választott, de ebbe bele lehet nyugodni. Jegyezzük meg, hogy „rãu” annyit tesz, mint „gonosz” vagy „böse”, és „dãunãtor” annyit, mint „rossz” vagy „schlecht”.

És most a Másodlagos vegyen mély lélegzetet, és olvassa el a következő részletet:

„... de mult este întru totul limpede ceea ce vreau eu, ceea ce înteleg eu tocmai prin acea cheie primejdioasã înscrisã în fruntea ultimei mele cãrti: Dincolo de bine ši rãu ... Ceea ce în nici un caz nu vrea sã însemne Dincolo de bine ši dãunãtor.[9]

Helyettesítsük be a kérdéses fogalmakat, és próbáljuk meg lefordítani: Nietzsche utolsó könyvének címe : Túl Jón és Gonoszon, ami nem jelentheti azt, hogy Túl Jón és Rosszon.

Most már világos! Nietzsche nem az előkelő morált akarta meghaladni, hanem a rabszolga morált, az ő Jó és Gonosz fogalmaival együtt!

Nietzsche egyik alapművének címe hagyományosan lett rosszul lefordítva - ha egy ilyen merész kijelentést egy olyan Elsődleges, aki nem tud németül, bátorkodhat megfogalmazni. Ha a cím ezen hagyományos fordítását tartja szem előtt, egy másik gyanútlan olvasó nehezen fog kikecmeregni a jók, rosszak és gonoszak labirintusából, nem tudván végül is, hogy a rossz vagy a gonoszabb a rosszabb.

Minden fordítás ferdítés, de csak kivételes esetekben a fordítás megfordítás. Ebben az esetben, például.



[1] Túl Jón és Rosszon, Ikon, Bp., 1995, 126. o.

[2] Uo., 127. o.

[3] Uo., 131. o.

[4] Uo., 77. o.

[5] Uo., 32. o.

[6] Uo., 33. o.

[7] A Túl Jón és Rosszon a Zarathustra kommentárjaként született meg; A morál genealógiájáról mint a Túl Jón és Rosszon kiegészítése.

[8] A történet szempontjából semmi jelentõsége a „klappol” kifejezésnek, de növeli hitelességét.

[9] Friedrich Nietzsche - Despre genealogia moralei, Ed. Echinox, Cluj, 1993, 46.o.


+ betűméret | - betűméret