HOLMI
A Holmi internetes változata | 2005. május
Nyitólap Állomány Tartalomjegyzék

Mihent az Írók nyomtatásba egy egész nemzet elöt el kezdenek egymással vetélkedni, azonnal meg indul a szép elmélkedés...

SOKSZÍNŰ KAPITALIZMUS

Pályaképek a magyar tőkés fejlődés
aranykorából
Szerkesztette Sebők Marcell
HVG Kiadói Rt., KFKI Csoport, 2004. 256 o., á. n.

A magyar lakosság 1989-ben felnőtt része, a mai harmincöt–negyven évesek és idősebbek az iskolai történelemórákon, az egyetemek és főiskolák politikai gazdaságtan és tudományos szocializmus kurzusain csakúgy, mint a marxizmus–leninizmus esti egyetemen évtizedeken át jórészt azt tanulták, hogy a „kapitalista: olyan személy, akinek tőkéje van, ill. termelési eszközök vannak a tulajdonában, és ezt a helyzetet bérmunkások kizsákmányolásával minél nagyobb haszon szerzésére használja fel: tőkés”.1 Ugyanitt azt hallhatták, hogy a „burzsoázia, polgárság: a kapitalista társadalom uralkodó osztálya, az alapvető termelőeszközök tőkés tulajdonosaiból áll, akik a termelőeszközök birtokában a bérmunkásokat kizsákmányolják, s az általuk megtermelt többlet kisajátításával biztosítják munka nélküli jövedelmüket”.2
A könyv közönségsikere (az első kiadás hetek alatt elfogyott, a recenzió írásakor már nyomták a másodikat) is jelzi, hogy mind többen elégedetlenek a belénk plántált, a világlátásunkat és érzelmeinket ma is befolyásoló ilyen szövegekkel. A térségünkben hagyományosan népszerű kapitalizmusellenes nézetek3 hívei például megkérdezhetik: miért éppen ezek váltak az alapvető termelőeszközök tulajdonosaivá? Miért ők vonnak el tartósan profitot a munkásaiktól, miközben más kizsákmányolók tönkrementek? Mit kezdenek a szerzett haszonnal? Érdeklődéssel olvashatják a könyvet azok is, akik szerint a tőkések nem dologtalan kizsákmányolók, hanem az „alkotó rombolás”4 kulcsfigurái, „az élet kemény iskolájában felnevelkedett, szigorúan polgári nézeteket valló emberek”.5 A kulturális tényezőre6 is figyelő vállalatimagatartás- vagy gazdaságielit-kutatók számára is fontos adalékokkal szolgálhatnak az elődök élet- és vállalkozástörténetei.
A könyv Gyáni Gábor előszavával (igen színvonalas összefoglaló tanulmányával) indul. A magyar kapitalizmus legendás figuráinak nevei a fejezetcímek, ők a húsz–harminc oldalas történetek főszereplői. A tizennégy tanulmányból hatot Halmos Károly írt, a többin Klement Judit két tanulmánnyal, továbbá Bácskai Vera, Csík Tibor, Erdész Ádám, Fehér György, Jávor Kata osztozkodik. Egy tanulmány Vörös Károly írásai alapján készült.
A kötet nem tervezett kutatás eredményeit adja közre. A résztvevők nem egyeztették a megfigyelés, az adatgyűjtés és az adatelemzés módszereit. A szerkesztők „a monarchiabeli modernizáció és polgárosodás sajátos jellemzőit, az 1867-es kiegyezést megelőző és követő gazdasági életben tevékenykedők lehetőségeit, a vállalkozások különböző formáit” bemutató „jellegzetes életutak”, „pályaképek” írására kérték fel a „modern szemléletű történeti kutatásokat végző” szerzőket.7 Az irodalomjegyzékekből kiderül, hogy a pályaképírók többsége hozott anyagból dolgozott, de ellenőrző, kiegészítő forráskutatást is végzett. Ez azzal is összefügghetett, hogy valószínűleg korlátozták a történetek terjedelmét. A szerzőket igyekeztek továbbá meggyőzni arról, hogy „ne csak a szűk szakmai közönség számára mondjanak el történeteket, hanem egy tágan értelmezett »közönség« érdeklődését is felkeltsék”.8 A Sokszínű kapitalizmus megfelel a szerkesztők ama szándékának is, „hogy a gazdasági élet sokféle területén tevékenykedők jelenjenek meg a kötet hasábjain”.9
A közreadott történetekből etnikai vagy vallási egyformaság nem olvasható ki. A főhősök svájci, cseh, német, norvég paraszt-, kézműves- vagy értelmiségi családok fiai, zsidó iparosok, kereskedők leszármazottai vagy a birtokaikat korszerűsítő magyar nemesek és arisztokraták. Bárhonnan indultak is, ezen a tájon építették fel vállalatbirodalmukat: „a honi kapitalizmus valójában a zsidó, a német és a többi bevándorolt (nem magyar), valamint a nemesi eredetű elemek osztatlan és közös műve volt”.10
A magyar történelem dicstelen szakaszaiban oly divatos eredetkutatás helyett az életút fontos állomásaira, fordulópontjaira hangsúlyt helyező tanulmányok szerkezete és tartalma számos hasonlóságot mutat. Szerzőik kivétel nélkül úgy vélték, hogy a főhősök teljesítménye csak a családtörténet, az elődök ismeretében értelmezhető. A pályautakból összegyűjthetjük a sikeres kapitalistává és polgárrá válás jellegzetes állomásait, mozzanatait.
A magyar kapitalizmus híres alakjai közül néhányan a társadalom mélyrétegeiből, a reménytelenül szegények és elesettek világából érkeztek. Ilyen volt Krausz Simon, a bankár. Gyáni Gábor hívja fel a figyelmünket arra, hogy a kötet hősei közül Kner Izidor és Havel Lipót pályája tartalmaz „self made man”-karrierre utaló elemeket. A történetek többségének azonban fontos eleme a több generációt magában foglaló, nem tervezett „rákészülés”. A sikeres kapitalisták használják és újrarendezik az apák és nagyapák családjaiban felhalmozott szellemi és kapcsolati tőkét és mentalitást. Az üzletmenet és a vállalatirányítás egyes elemeit a paraszti kézműves ősöktől leshették el. Gregensen Gudbrand ősei „birtokkal rendelkező földművesek”, Kornfeld Zsigmond édesapja „egy kis szeszfőzde haszonbérlője volt”. Zsolnay Miklós „eredetileg rőföskereskedő Pécsett”, a Haggenmacher testvérek apja, nagyapja molnár volt. A tudástőke szerzésének és hasznosításának módozatait inkább az iskolázott értelmiségi szülők és nagyszülők példái szolgáltathatták: Ganz Ábrahám apja református kántortanító volt Svájcban, Wahrmann Mór első ismert őse pesti rabbi. A nemesek és az arisztokraták családjai is felhalmoztak, közvetítettek irányítási, vezetési készségeket: idősebb Darányi Ignác „jószágigazgatóként gróf Teleki Józsefné birtokait is irányította”, gróf Károlyi Sándor apja, Imre pedig (eléggé különös menedzseri tevékenységként) „a szabadságharc kitörésekor nemzetőrséget szervezett, felállította a Károlyi huszárezredet”.
A tizennégy főhős közül hatan érettségiztek, majd tanultak tovább a felsőoktatás valamelyik intézményében. A másik tanulási pálya: az elemi iskola utáni szakiskola mesterlevéllel. Egy olyan időszakban, amikor a lakosság közel fele nem tud írni és olvasni, ez jelzi, hogy a XIX. század nagykapitalistái az átlagosnál iskolázottabb emberek voltak. Az átlagosnál magasabb iskolázottságuk egyik fontos oka, hogy a múlt század sikeres kapitalistái szinte kivétel nélkül elvándoroltak a vidéki, falusi világból. Városlakók lettek, nagy üzleti sikereiket többnyire a viharosan fejlődő Budapesten aratták.
A vándorlás azoknak is módot adott a családalapítás előtti iskolán kívüli tanulásra, tapasztalatszerzésre, akik már városokban nőttek fel. Míg Ganz, Havel, Gregensen vagy a Haggenmacher fivérek vándorlásuk során sokféle munkát vállalva tanultak és jutottak el a szülőföldjüktől keletre fekvő Magyarországra, ahol le is telepedtek, addig a magyarországi kisvárosokból, nemesi kúriákból indulók külföldi és hazai munkahelyek, iskolák sorát bejárva kerültek vissza – főként Budapestre. Útjaik számos állomásán tapasztalták a fejlett Nyugat, de legalábbis a Monarchia fejlettebb tartomány\ainak üzemi viszonyait, munkakultúráját, a jog-, a pénzügyi és bankrendszer és főként a piac működését. Havel Lipót, aki már Pesten született, „előbb Kasseliknél, a neves pesti építőmesternél volt 10 hónapig segéd, majd Bécsben és más ausztriai városokban töltötte vándoréveit. Pestre hazatérve csaknem három évig ismét Kasseliknél dolgozott – immáron másodpallérként, majd másutt pallérként, és – az építőiparban nem szokatlan módon – emellett önállóan is vállalt munkát”.
Az elődök által felhalmozott készségek, az iskolában vagy az iskolán kívül szerzett tudás fontos adalékok, ám önmagukban nem magyarázzák a későbbi sikert. A vállalatok és a munkaposztok váltogatását, a vándorlást rendszerint a házasság és a tartós letelepedés követi. Hőseink többnyire módos családokból házasodnak, ahol a feleség pótlólagos tőkét, kapcsolatokat hoz a vállalkozásba. Krausz Mayer például mint egy terménykereskedés alkalmazottja „feleségül vette Lőwy Bernát Amália nevű 22 éves leányát. Lőwy Bernát és testvére, Izsák – akik Újpest első »gyarmatosai«, vagyis a település honfoglalói közé tartoztak, és annak tehetős lakói voltak – közösen működtettek bőrgyárat (manufaktúrát) Újpesten”.
Az előtörténetek, készülések fontosabb elemei valószínűleg a sikeres nagytőkésekénél jóval szélesebb körben is megfigyelhetők lennének. Több, a kötetben szereplő vállalkozás hosszú ideig nem is indult komoly növekedésnek. Ganz Ábrahám 1846-ban huszonhat–harminc főt alkalmazott, „1885 elején még mindig 60 munkással dolgozott”. Találkoztunk olyan esettel is, amikor az első, növekedni nem tudó vállalkozás megingott vagy tönkrement.
A stagnálással, megingással jellemezhető kisvállalkozói életpályaszakaszok is indokolják a kérdést: ha az előző generációktól kapott minták, az iskolában, majd a munka közben tanultak és tapasztaltak növelik az esélyét, de önmagában nem magyarázzák a sikert, akkor mi kellett még ahhoz, hogy hőseink kiemelkedjenek a kézművesek, kiskereskedők, bankhivatalnokok világából?
A kiugráshoz, a vállalat gyors növekedéséhez vezető egyik fontos tényező volt, amikor a vállalkozó új, piacképes termékkel, szolgáltatással jelentkezett. Ganz Ábrahám cége akkor indult gyors növekedésnek, amikor meggyőzte vásárlóit a kéregöntésű vasúti kerék előnyeiről. Jelentős dinamizáló hatása volt a Neuschlosz testvérek vállalatánál, hogy új építési technológiával előállított mezőgazdasági épületeket szállítottak vevőiknek.
Különösen előnyösnek bizonyult, ha az innovációt, az új terméket vagy szolgáltatást az állam (állami vállalatok, önkormányzatok, közbeszerzéssel foglalkozó állami hivatalok) vásárolta meg. A költségvetésből finanszírozott vasútépítés, folyamszabályozás, a középületek építése, a bürokrácia működésének korszerűsítése számos vállalkozás növekedését gyorsította. Kner Izidor „szisztematikusan összegyűjtötte az érvényben lévő nyomtatványmintákat, és azok jegyzékét megküldte a környékbeli községeknek. Így az első 1892-ben kiadott lista 170 tételt tartalmazott, hat évvel később már 1500 nyomtatványt kezelt a nyomda... 1888-ban újszerű ötlettel lepte meg vevőkörét, kiadta az állandóan raktáron tartott községi nyomtatványok mintatárát. A 265 oldalas mintatár 612 nyomtatvány kicsinyített mását mutatta be... Mindegyik minta mellett ott volt a nyomtatványt elrendelő törvénycikk vagy rendelet száma, így a kötetet még az is a napi munkát megkönnyítő segédkönyvnek tekinthette, aki nem tartozott a gyomai nyomda megrendelői közé”.
Az újítás vagy az állami megrendelés előnyös hatásait máshol a szerencse pótolta, növelte. A Haggenmacher testvérek sörgyárai jórészt azért tudták gyorsan növelni a termelésüket, mert a filoxérajárvány okozta borhiány miatt a fogyasztók jelentős része sört kezdett el inni.
Első látásra az asszimiláció jelének, a dzsentri majmolásának tűnhet, hogy a kapitalizmus legendás alakjai közül számosan földet, kastélyt vásároltak, nemritkán azzal az ambícióval, hogy új földesúrként mintabirtokot hoznak létre. A tőkésosztály tagjai e tranzakciók során bizonyára keresték a követendő viselkedési mintákat, ám a szerencsés vagy gondos ingatlanbefektetések – és persze -eladások – jelentősen növelték a vállalkozásaik tőkeállományát. Fedezetül szolgálhattak például az újabb beruházási hitelek felvételéhez.
A mintabirtokosi ambíciók jelzik azt is, hogy a sikeres nagykapitalisták nem csupán profittermelő masinaként működtek, vagy képzelték el magukat, hanem növekvő gazdasági hatalmukat a társadalmi folyamatok és a politikai döntések befolyásolására is fel kívánták használni. Itt különbséget kell tennünk a kivételes történelmi helyzetekbeli viselkedésük és a szokásos politikában való részvételük között.
A könyvben szereplő tizennégy nagykapitalista közül nyolcan 1848–1849 után születtek, vagy ebben az időben még gyerekek voltak. Az akkor már felnőttkorúak többnyire nemcsak rokonszenveztek a forradalom és szabadságharc törekvéseivel, de a maguk módján résztvevők is voltak. Ganz Ábrahám a forradalmi hadsereg ágyúszállítójaként alig úszta meg a börtönt. Gregensen egy műszaki alakulat tisztje volt, a német eredetét feledő Zsolnay Miklós beállt nemzetőrnek.
A nagytőkések azonban igazából 1867 után jelennek meg a politikai életben. Darányi Ignác és Károly Sándor a birtokos nemesség és az arisztokrácia régi hagyományát követték, amikor politikusi pályára léptek. Az alsóbb néposztályokból érkezők sem maradtak semlegesek: Wahrmann Mór országgyűlési képviselő, Kornfeld Zsigmond a Főrendiház tagja volt. A közvetlen politikai döntéshozatallal egyenértékűnek tartották a részvételt a (mai szóval) civil szervezetek, szakmai, egyházi és városi egyesületek munkájában. A gazdagokkal, a kizsákmányolókkal szembeni ellenérzéseket is igyekeztek csökkenteni. A könyvben számos példát találunk arra, hogy érzékelték az égető szociális problémákat, ám a megoldást nem a társadalmi rendszer forradalmi átalakításától, hanem az adakozástól, szponzorálástól, a gyári viszonyok humanizálásától remélték. Kner Izidor cikkeiben „sürgette a szakoktatás fejlesztését, az inasnyúzás megszüntetését, s fellépett a tisztességtelen verseny ellen”. Haggenmacher Henrik „alapította a Bethánia református árvaházat, amely a második világháború idején megsemmisült. Műgyűjteményének jó részét a budapesti Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta”. Ganz Ábrahám végrendeletében „Kétezer forintot hagyományozott a vállalat munkásainak betegpénztárára, néhány száz forinttal támogatta a budai női kórházat és a budai tűzoltópénztárat”.
A tanulmányok hősei nem voltak paraziták. Gyarapodásban mért sikerüket nem a tétlen és haszontalan szelvényvagdosás, hanem a kemény, céltudatos munka és életvitel, a gyakran kockázatos üzleti döntések és a szerencse együttes hatása magyarázza. Gyáni Gábor hívja fel a figyelmünket arra, hogy a sikeres kapitalisták sokfelől érkező, de meglepően hasonló életstratégiával és mentalitással jellemezhető társadalmi csoportja nálunk nem Buddenbrookokból állt. Itt nem voltak sok generáción keresztül építkező családok. Az első világháború után fontos piacaikat, gyártelepeik egy részét vesztő, később a zsidótörvények által működésükben ellehetetlenített, a holocaust által megtizedelt, a háború utáni államosítás során hatalmukat, vagyonukat vesztett kapitalista családok eltűntek a magyar közéletből és gazdaságból.
Talán csak itt van hiányérzetünk: szeretnénk többet tudni arról, hogyan élték túl a nagykapitalista családok tagjai a Horthy-rendszer utolsó éveit, majd az antikapitalista önkényuralmi rendszerek évtizedeit. Átmentettek-e készségeket, tudást az 1989 utáni újrakezdéshez?
Mindez nem csökkenti a könyvnek a magyar közgondolkodást gyógyító hatását: segíthet az új piacgazdaság vállalkozóinak társadalmi, gazdasági szerepeik formálásában, a piacon kevésbé sikeres olvasóknak pedig a bevezetőben idézett marxista–leninista szövegek felejtésében.
Külön említést érdemel a könyv elegáns külalakja, a kort idéző ízléses tipográfia, továbbá az illusztrációkat válogató Jasovszky Katalin és Tomsics Emőke bravúros teljesítménye, a korról a szöveggel egyenrangú mennyiségű és minőségű információt hordozó képanyag.
Laki Mihály


Jegyzetek

1. A magyar nyelv értelmező szótára III. Akadémiai, 1979. 740.
2. Új magyar lexikon 1. kötet (A–C). Akadémiai, 1960. 397.
3. Hívószavak: karvalytőke, bankárkormány, kiprivatizál, lenyúlja az állami vagyont stb.
4. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete. Vizsgálódás a vállalkozói profitról, a tőkéről, a hitelről, a kamatról és a konjunktúraciklusról. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1980.
5. Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, 1982. 74.
6. Például: Culture matters. How Values Shape Human Progress. Ed. Lawrence E. Harrison and Samuel P. Huntington. Basic Books Member of the Perseus Books Group. New York, 2000.
7. A szerkesztő ajánlása 11. oldal.
8. Uo.
9. Uo.
10. Gyáni Gábor: Előszó, 17.
© Holmi 2005 | Tervezte a pejk
Valid CSS! Valid HTML 4.01!