a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Múltunk2011. 4.

Tartalom

Jogtörténet

  • Németh László Sándor ,
    Tóth Eszter Zsófia :

    Részben még kiaknázatlan társadalom- és jogtörténeti szempontból Budapest Főváros Levéltárának szocialista időszakbeli periratgyűjteménye. Tanulmányunkban mikroszinten, kifejezetten 1960-as évekbeli határsértési perekre koncentrálva olyan történeteket elemzünk – a hivatalosan kirendelt ügyvéddel készített interjú segítségével – amelyek szereplői olyan NDK-s, NSZK-s szerelmespárok, akik a magyar-osztrák határon keresztül sikertelenül próbáltak eljutni az áhított Nyugatra. Tanulmányunkban nemcsak szívszorító történetekkel, tragikus emberi sorsukkal ismerkedhetnek meg az olvasók, hanem bepillantást nyerhetnek abba, mi volt maga a tiltott határátlépés bűncselekmény, hogyan változott a fogalom az időszakban. Hány NDK-s állampolgár látogatott Magyarországra és milyennek látták őket hazánk fiai. Úgy véljük, a periratok szövegének elemzésével érthetőbbé tesszük az olvasó számára a szocialista időszak mindennapjait, az abban élő emberek döntéseinek mozgatórugóit.

  • Schweitzer Gábor :

    Alig vitatható, hogy a budapesti tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara legújabb kori történetének egyik legbonyolultabb korszakát – miként ezt az egyetem- és kartörténeti munkák is mutatják – a második világháborút követő esztendőkben élte. Amíg az első évek polgári demokratikus reformjai döntően kedvezően változtatták meg a fakultás arculatát, addig a szocialista típusú jogászképzésre történő, ellentmondást nem tűrően végrehajtott áttérés túlnyomórészt negatív következményekkel járt. A felsőoktatásban bekövetkező „rendszerváltást” – jelképesen és egyfajta korszakhatárként – a budapesti tudományegyetem nevének a megváltoztatása jelzi, amennyiben az 1950. évi 35. törvényerejű rendelet az 1950/1951-es tanévtől kezdődően a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem nevét Eötvös Loránd Tudományegyetemre változtatta meg. Az alábbi áttekintésben ennek az 1945–1950 közötti mozgalmas időszaknak néhány fontos személyi, szervezeti és tartalmi változását mutatom be.

  • Mikó Zsuzsanna :
    Egy per anatómiája55-67 [145.85 kB - PDF]EPA-00995-00028-0040

    A tanulmány egy 1961-ben kezdődő büntetőper alapján egyrészt bemutatja az adott korszak hivatalos szerveinek tehetetlenségét és értetlenségét egy archaikus rendben élő társadalmi csoporttal, a cigánysággal szemben. A tanulmány nemcsak a rendőrségi és bírósági eljárás előítéletességére világít rá, de részletesen bemutatja azt is, hogyan tudott egy 30 és 50 fő közötti cigánykaraván az 1950-es évek Magyarországán életben maradni az őket körülvevő társadalom elutasítása és gyanakvása ellenére is. A per anyagának segítségével azt is megmutatja, hogyan alkalmazták a politikai vezetés köreiben leterjedt sztereotípiákat a bírósági eljárás során. A súlyos büntetést kiszabó első fokú ítélet lényegében azon a feltevésen alapult, miszerint a romák jó része élősködik, munkát nem végez. Ennek folyománya volt a hivatalos politikai anyagokban megjelenő „cigánybűnözés” koncepciója is. A tárgyalt per azonban tanulságos a politikai hozzáállás változása szempontjából is. A pártvezetés felfogásában bekövetkező változás, a romák helyzetének társadalompolitikai kérdéssé minősítése hozzá járulhatott ahhoz, hogy a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítse az ítéletet és az új eljárásban már sokkal enyhébb szülessen. Mindeközben a tárgyalás anyaga a hatóságok felfogása mellett a romák egy csoportjának életébe is érdekes bepillantást enged.

  • Zsidai Ágnes :
    Elmaradt katarzis. Jelentés a Történeti Levéltárból68-83 [173.92 kB - PDF]EPA-00995-00028-0050

    A tanulmány nem csupán a rendszerváltás előtti időszak állambiztonsági iratanyagának sorsát, a kutathatóságra vonatkozó jogi előírások változását tekinti át. Emellett felveti azt a kérdést is, miért maradt ez a folyamat, valamint szélesebb értelemben a múlt feldolgozása társadalmi tekintetben kevésbé jelentős, mint más rendszerváltó országokban? A szerző tézise szerint ennek lényeges eleme volt, hogy a Kádár-korszak során a társadalom egyes részrendszerei, köztük a jogrend is, bizonyos mértékű funkcionális önállóságra tehetett szert. Ennek következtében az átmenet sorén létre jött új rendszer legalitása is részben a régi rendszer legalitásán nyugodott. A rendszerváltás során aztán az is világos lett, hogy a jogállam nem minden tekintetben képes kielégíteni az igazságosság iránti igényt. A titkosszolgálati anyagok feldolgozásának sorsát emellett meghatározta a szabályozottság megkésettsége és a különböző közvetlen politikai érdekek.

  • Völgyesi Levente :

    A tanulmány az építésügyi szabályozás változását tekinti át. Bár az 1937-ben elfogadott törvény szakmai tartalma túlélte az 1948-1949-es fordulatot, a későbbi építésügyi szabályozás magán viselte az államszocialista időszak jegyeit. A jogszabályok hierarchiája nem érvényesült, még miniszteri utasításban is rendelkeztek olyan kérdésekről, amelyek az állampolgárok, illetve az ügyfelek alapvető jogait érintették. Mégis elmondhatjuk, hogy a szabályozásban elsősorban a szakmaiság érvényesült, így ezek a jogszabályok túlélhették a rendszerváltozás éveit. A korszak szabályait nézve tagadhatatlan a túlzott állami szerepvállalás érvényesülése. Ma már aggályosnak tartanánk, hogy a tulajdonosi, beruházói, kivitelezői és engedélyeztetői feladatokat ugyanaz az állami szerv lássa el. Hiányzott a kontroll. Ma már a műemlékvédelemben is elképzelhetetlen, hogy a hivatal tervezzen, kivitelezzen és engedélyezze önnönmaga tevékenységét. Bár az építésügy kevésbé szenvedett átpolitizálást, a jogállami garanciák kiépítése az 1990-es években mégis komoly feladat volt, amelyet a jogszabály módosítások sora és új jogszabályok születése övezett. Az érem másik oldala még ma is kísért bennünket, hiszen ha végigmegyünk bármelyik magyarországi város utcáin, szembesülhettünk az épületek rossz állagával és lepusztult homlokzatával, amely az államosítás ellenében agitál, hirdetve mindannyiunk számára, hogy az államnál rosszabb tulajdonost keveset találunk.

Tanulmányok

  • Fiziker Róbert :
    Kreisky 100. Őfelsége, I. Bruno, Mallorca császára118-152 [343.42 kB - PDF]EPA-00995-00028-0070

    Bruno Kreisky egy 2010-es közvélemény kutatás szerint a legnépszerűbb osztrák kancellár, a 20. századi osztrák történelem kiemelkedő alakja. A szociáldemokrata politikus a második világháború idején emigrációba kényszerült, hogy aztán haza térve előbb külügyminiszterként, majd kancellárként vállaljon kormányzati szerepet. Kormányzása 1970 és 1983 között széles körű reformok sorát hozta. Ausztriát a skandináv államok mintájára kívánta átalakítani. Ez egyúttal az osztrák társadalom jelentős mértékű átalakulásával is járt, értékeit tekintve liberalizálódott, és ez új jogszabályok sorában is testet öltött. Külpolitikájában kezdeményező és közvetítő szerepet vállalt, kiemelendő közismerten jó viszonya Kádár Jánossal. Ugyanakkor ő is hozzá járult az osztrák nemzeti szocialista múlt emlékének elnyomásához. A tanulmány Kreisky pályáját összefoglalóan mutatja be.

  • Varsányi Erika :

    1945 és 1948 között alapvetően átalakult a budapesti törvényhatóság és a fővárosi önkormányzat működése. A korábban ellenzékiségre kárhoztatott politikai erők, köztük a szociáldemokraták irányító szerepbe kerültek, előbb a Nemzeti Bizottságban, majd a hamarosan megalakuló törvényhatósági bizottságban. Kezdetben az alapvető működési feltételek biztosítása volt a cél, de a helyzet stabilizálódását követően a szociáldemokrata politikusok javaslatára vagy részvételére nagyszabású reformprogram kezdődött, mindenek előtt az egészségügy és a szociálpolitika területén, többel közt bécsi mintára. A tanulmány részterületenként mutatja be a szociáldemokrata párt munkáját, valamint a politikai küzdelmeket a párt megszűnéséig.

  • Vitári Zsolt :
    A Hitlerjugend külkapcsolatai 1933 és 1939 között. I183-210 [286.24 kB - PDF]EPA-00995-00028-0090

    A Hitlerjugend (HJ) a második világháborúig szinte minden nemzettel és minden kontinenssel kapcsolatba lépett külföldre irányuló tevékenysége során. Az 1933 előtti szabadabb külföldi kalandozások korszaka után a HJ igazodott az anyapárt által meghatározott nagypolitikai irányvonalhoz, így külkapcsolatai nem járhattak önálló utakon. A népek kölcsönös tiszteletének és a nemzetiszocialista „békepolitika” látszatának folyamatos látogatások révén megvalósuló erősítésén túl a Hitlerjugend is a náci Németország hatalmi és expanziós céljait szolgálta. A fiatal korban kialakított kapcsolatok révén a HJ ugyanis elsősorban a partnerországok későbbi időszakára akart befolyást szerezni, de emellett a kémkedés területén is kitüntette magát. A külkapcsolatok formái kapcsán a Hitlerjugend alkalmazta a német ifjúsági mozgalom korábbi bevált módszereit, és újakat is meghonosított. E tevékenységi rendszer elsődleges és földrajzilag legközelebb eső részét a határvidéki munka jelentette, amelynek elsődleges feladata a népi szubsztancia megtartása és erősítése volt a határrégiókban. A határvidékeken túl a Hitlerjugend felvállalta a külföldön élő birodalmi németség gondozását is. Az NSDAP AO keretében működő HJ-csoportok a birodalmi HJ hathatós támogatásával a világ több tucat országában fejtették ki tevékenységüket. Nem volt kevésbé fontos a már több évszázada külföldi országokban élő népi németség sem, melyek ifjúságánál a birodalmi Hitlerjugendtől való tudatos megkülönböztetés érdekében fokozatosan és egységesen a Német Ifjúság elnevezést vezették be. A népi német ifjúság gondozása terén a Hitlerjugend sikerrel kerekedett felül a már évtizedek óta ezt a tevékenységet folytató VDA-val szemben is. Az egykori gyarmatok iránti felelősség erősítése is szerves részét képezte e tevékenységnek. A harmincas években a HJ „külpolitikáját” egyértelműen a kétoldalú kapcsolatok dominálták, a külföldre vezető utak túlnyomó többsége is egyetlen országot érintett. A legkiterjedtebb és összetettebb kapcsolatrendszer értelemszerűen a kiemelt partnerekkel jött létre. Míg azonban Ausztria a külföldi németség gondozása révén volt hangsúlyozottan fontos, Olaszország és Japán pedig az ideológiai rokonság és a későbbi szövetségesi partnerség miatt töltöttek be fontos szerepet, addig Nagy–Britannia és Franciaország a diplomáciai „kényszer” hatására kerültek a HJ külföldre irányuló tevékenységének középpontjába. A kapcsolatok azonban a dél-amerikai térségtől egészen Japánig megtalálhatóak voltak, s gyakorlatilag körbehálózták az egész glóbuszt, de a HJ külkapcsolatainak fő színtere mégis csak Európa maradt, leginkább keleti szomszédaihoz és a délkelet-európai térséghez fűzték szoros szálak. A Hitlerjugend külkapcsolatainak rekonstruálása révén eddig nem ismert, „újszerű” államközi kapcsolatokra derül fény, amely a náci Németország délkelet-európai politikájáról meglévő eddigi ismereteinket tovább árnyalja.

  • Harsányi Iván :

    A tanulmány a formálódó Franco-rezsim és Magyarország kapcsolatainak történetét mutatja be. A lázadók sokáig nem számíthattak hivatalos magyar diplomáciai elismerésre, viszont a köztársaság korábbi diplomáciai képviselője megkísérelte elismertetni magát Franco követeként. Carlos Arcos y Cuadra még 1933-ban érkezett Budapestre és a lázadás kitörését követően szívósan kereste annak lehetőségét, hogy a magyar külügy elfogadja hivatalosan akkreditált diplomataként. Noha maga Horthy is szimpatizált a gondolattal a külpolitikai viszonyok nyomán Magyarország csak későn tett visszafordíthatatlan lépéseket. 1937 novemberében jelentették be Arcos y Cuadra de facto elfogadását, a diplomáciai elismerésre pedig 1938 elején került sor.

  • Katona Eszter :
    Mussolini és a spanyol polgárháború226-243 [188.87 kB - PDF]EPA-00995-00028-0110

    A tanulmány az olasz Duce és a köztársaság ellen harcba induló Franco tábornok rendszerének viszonyát mutatja be. A spanyol polgárháború kezdetben lehetőséget kínált a jelentősebb világpolitikai szerepre törő Mussolini számára, hogy megerősítse a helyzetét a Földközi-tenger nyugati medencéjében. Olaszország fegyverekkel és logisztikai támogatással segítette a lázadókat, szerep azonban később alá rendelődött a németek lépéseinek. Bár egy ideig megvetette a lábát a Baleári szigeteken is, tartós előnyökhöz nem jutott. A fegyveres segítség mellet az olasz vezetés arra is kísérletet tett, hogy szorosabbra fűzze a kulturális és oktatási kapcsolatokat és a formálódó új spanyol rezsimet az olasz fasizmus ideológiai szövetségesévé tegye. Próbálkozásai végül ezen a téren is kudarcot vallottak, csak úgy, mint a kísérletek, melyekkel Francot be akarták vonni a második világháborúba.

E számunk szerzői:

Fenyő István DSc, irodalomtörténész, ny. egyetemi tanár
Fiziker Róbert PhD, történész, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Harsányi Iván kandidátus, történész, egyetemi docens, PTE
Katona Eszter PhD, történész, egyetemi adjunktus, SZTE Hispanisztikai Tanszék
Mikó Zsuzsanna történész-levéltáros, megbízott főigazgató, Magyar Országos Levéltár
Németh László Sándor dr. jur., főlevéltáros, főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár
Paár Ádám történész, doktorandusz hallgató, ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola Társadalom- és Gazdaságtörténeti Doktori Program
Schweitzer Gábor PhD, jogtörténész
Tóth Eszter Zsófia PhD, történész-levéltáros, Magyar Országos Levéltár
Varsányi Erika kandidátus, történész
Vitári Zsolt történész, PTE Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszék
Völgyesi Levente PhD, történész-teológus, egyetemi docens
Zsidai Ágnes kandidátus, habilitált egyetemi docens, ELTE ÁJK