stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Egyesületi közlemények

Szabó György tiszteleti taggá választása

Antal Árpád laudációja

Szerény, halk szavú férfi dicsérete a tisztem, olyan tudós tanáremberé, akit nemigen láthatni a kirakatos helyeken, az afféle zsivajos fórumokon. Annál inkább meglelhetni íróasztala mellett vagy a könyvtárak és levéltárak csendjében, s korábban, míg a katedra szolgálatában állott, leginkább diákjai körében fordult elő. De előbb pályakezdésének reá igen jellemző históriájáról! A Ferdinánd Egyetemen kezdett s a Ferenc Józsefen befejezett klasszika-filológiai tanulmányokkal s ez utóbbin szerzett doktori diplomával a tarsolyában, a háború végnapjaiban, miként annyi jeles erdélyi elődje tette, minden bizonnyal nyugati peregrinációra, azaz külhoni universitásokra készülődött. Ám ebből közel esztendeig tartó „keleti kirándulás” lett, amiről fél századdal később Kolozsvári deportáltak az Uralban című könyvében vallott, minden írói cifrázat és hozzáadás nélkül (talán ezért is a legjobb valamennyi rokon tárgyú iromány között). Pár esztendei líceumi tanárkodás után, 1948-ban megpályázza a Bolyai Egyetem klasszika-filológia tanszékén üresedésben levő tanársegédi állást. Azon nyomban ki is nevezik – egyenesen professzornak! Mert akkoriban, az anyaországi tanárok kényszerű távozása folytán, elég sűrűn osztogatták a vezető tanári stallumokat. A legtöbben el is fogadták (ki jogosan, ki érdemtelenül!), ellenben Szabó tanár úr visszaadta a professzori kinevezést, mert hát ő tanársegédi állást kért. Így aztán adjunktusi státusból elindulva jó negyedszázados kemény munkával érte el a legmagasabb didaktikai fokozatot, s közben másodszorra is megszerezte a doktori címet, ezúttal összehasonlító irodalomtudományból. Persze itthonról való kimozdulásra ezekben az évtizedekben sem gondolhatott, s vállalta nemzedéktársaival együtt a domidoctus státusát. Mint a klasszika-filológia, majd az egyetemes irodalom tanára diáknemzedékek hosszú sorát vezette be az antik, a középkori és az újkori irodalom titkaiba (ennek szellempezsdítő, emberformáló varázsáról diákjai vallanak, írásos dokumentumaként meg lásd 800 lap terjedelmű sokszorosított egyetemi kurzusát). Közben a klasszikus nyelvekben és kultúrákban járatlan átlagolvasók és e szakterületeken újabban fogyatékos képzettségű értelmiségiek kezébe tucatnyi kézikönyvet adott, régi és újkori anekdotákkal, aforizmákkal és szállóigékkel, antik portrékkal és mitológiai lexikonokkal. E külföldön is sikert hozó, szerzőjük anyagfeltáró, rendszerező és fordítói munkáját dicsérő, manapság igencsak hézagpótló munkákkal egyesületünk legnemesebb kultúra­ter­jesztő programját szolgálta ritka avatottsággal, valóban a legmagasabb szakmai színvonalon. Fő kutatási területén, a latin nyelvű régebbi magyar irodalom körében seregnyi kisebb-nagyobb téma feldolgozására vállalkozott, filológiai anyagfeltárással és mélyreható értelmezéssel, rendszerint régtől fogva tisztázatlan kérdések egész sorát közelítve a megoldáshoz. Ezek sorából külön is kiemelendő a valós értéke és jelentősége szerint eleddig alig méltányolt 16. századi erdélyi humanista, Abafáji Gyulay Pál életének és munkásságának monografikus feldolgozása, amihez három ország levéltáraiból kellett felkutatnia eligazító forrásokat, jobbára levelezés útján (abban az időben utazási lehetőség és persze internet hiányában). Másik maradandó értékű filológiai teljesítménye egy régtől esedékes forráskiadvány: Benkő József levelezése (Tarnai Andor közreműködésével). Mindkét munka a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában jelent meg. És még mindig nem szóltunk a hol egymagában, hol meg a nemrég távozott Bodor András társaságában végzett roppant mennyiségű és értékű fordítói munkásságáról, melynek eredményeként görög és latin drámaírók, történetírók és filozófusok munkái váltak hozzáférhetővé magyar nyelven. Mindezek betetőzéseként aztán tavaly kézbe vehettük az európai hírű Benkő József latin nyelvű műve, a Transsilvania specialis fordítását, 1300 lap terjedelmű két vaskos kötetben. Ilyenformán a hajdani domidoctus középajtai tudós pap főműve, az ugyancsak domidoctus Szabó György ötévi észrevétlen munkálkodásának köszön­he­tően végre valóban hazaérkezett, most már magyarul szólíthatja meg kései olvasóit. S e csendben végzett tudósi szolgálat méltatása nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk a klasszika-filológia mesterének már-már legendás feladatvállalásáról, arról nevezetesen, hogy jó ideje roppant tudásával és páratlan munkabírásával az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesz­tőinek sorába állott. A munkatársak vallomása szerint a ráeső penzumok teljesítésében és túlteljesítésében valamennyi fiatalabb kollégáját jócskán lekörözi, s egyszersmind tanácsaival is bármikor társai rendelkezésére áll. És itt nem lehet nem idézni szállóige-gyűjteményének egyik beszédes darabját: Vis est immensa laboris assidui. – Mérhetetlen a kitartó munka ereje. De alighanem az erasmusi szólás is ide kívánkozik: Qui ad dicendum promptior est, ad rem gerendam minus est paratus. – Aki mindig kész a szónoklásra, kevésbé kész a tettekre. Ő sosem szónokolt, mindenkoron a tettek embere volt. S minthogy tapasztalásom szerint a hasonló elkötelezettségű s munkaerkölcsű tanár és tudós ember manapság egyre ritkább fajta mifelénk, annál nagyobb örömmel üdvözlöm a gesztust, mellyel Egyesületünk épp millenniumi közgyű­lésén fogadja tiszteleti tagjává a 80 éves Szabó Györgyöt – kinek erőt, egészséget kívánok további eredményes munkálkodásához, a szellemi termés örömet hozó begyűjtéséhez.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret