stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Gáll Ernő

Szórványban

Tisztelt közönség, kedves barátaim!

Ha Vetési László arról beszélt, ami a könyv után már mint útjelző vésődik be a tudatunkba, tehát hogy mik a feladataink és mik a tennivalók, én azt a feladatot kaptam a szervezőktől, a feladatot pedig elfogadtam, és magamnak is kijelöltem, hogy két olyan személyiséget, kutatót ébresszek, akik munkásságukban sokat tettek a szórványkutatás érdekében, és akik, azt hiszem, teljesítményükben megközelítik és sok tekintetben teljesen fedik azokat a követelményeket és elvárásokat, amelyeket ugyancsak Vetési László adott itt elő. Az erdélyi szórványkutatás előzményeit vagy kezdeteit vizsgálva, tehát azt, ami a könyv előtt történt, két személyiség, két kutató nevét, munkásságát idézem fel. Elsősorban Nagy Ödön teljesítményét kell méltatnom, másodsorban Semlyén Istvánnak a munkáit, amelyek a népesedés problematikáját világösszefüggésekbe helyezve mindmáig nagyon hasznos háttérinformációt kínálnak. Azt is be kell vallanom, hogy mindkét kutató felidézése számomra bizonyos fokig érzelmi töltetű. S ezt Nagy Ödön esetében annak is köszönhetem, hogy néhány nappal ezelőtt Keszeg Vilmosnak szívességéből elolvashattam az önéletírását, amelyet 1995-ben bekövetkezett halála előtt, 1994-ben fejezett be. Ha a Hitel 1938. 4. számában megjelent Szórvány és beolvadás című tanulmányát egybevetem ezzel a visszaemlékezéssel, akkor föltárul előttem egy erkölcsileg mélyen a kisebbség ügye iránt elkötelezett hűséges lelkésznek, kutatónak a portréja. Noha én személyesen is ismertem, mert meglátogattuk őt Havadon, ahol lelkipásztorként, lelkészként szolgált, csak most, hogy elolvastam az önéletrajzát, tárult fel előttem teljes komplexitásában egy népi elkötelezettségű és mindenekelőtt az erdélyi magyarság érdekeit és megmaradását szolgáló, puritán, tiszta írástudó, véleményem szerint modell értékű képe. Tudom, hogy a fogalmakat, ezeket az erényeket és ezeket a kvalitásokat ma a börzén nem nagyon magasra értékelik, elkötelezettség, népszolgálat egy de passé egyesek szerint, de most megelégszem azzal, hogy nem szállok ezzel vitába, hanem felmutatom azt az embert,  Nagy Ödönt, aki mindezeket úgy személyesítette meg, hogy mindmáig számunkra, mint az előbb említettem, modellértékű. Nagy Ödön számára a szórványkutatás területe főként a mezőség, ahol egy faluban szolgált, és ahol a gyérülés, a beolvadás, sőt az eltűnés különböző fokai tapasztalhatók. Tevékenysége a magyarok valóságának a megismerését jelentette, és elválaszthatatlan volt, s azt hiszem, túlzás nélkül mondhatjuk, missziós tudattól  fűtött szolgálatától, amelynek egyházi és kisebbségpolitikai jellege is volt. Vetési László különbséget tett, egyébként jogosan, a megismerés és a társadalmi tevékenység között, amely egy adott állapotnak a javítására vagy a megváltoztatására irányul. Jó is ezt a kettőt megkülönböztetni, Nagy Ödön esetében azonban itt egy szerves egységet találunk, tehát egy embert, aki kutat, egy problémával foglalkozik, és ugyanakkor önzetlenül, teljes energiaráfordítással próbál segíteni. Ha el akarom helyezni Nagy Ödön munkásságát a két világháború közötti időszakban és azután (de most maradjunk a két világháború közötti szakasznál), az a tény, hogy az előbb említett tanulmánya a Hitel 1938-as 4. számában jelent meg, egyértelműen arra utal, hogy a Venczel-féle önismereti törekvések nagymértékben ösztönözték, és azt hiszem, meghatározták Nagy Ödön ilyen irányú tevékenységét. Nem kétséges, hogy Venczel József népesedésstatisztikai stúdiumai, az önismeret ethosza sarkallta Nagy Ödönt. Ő egyébként fiatal teológus korában a Györffy István nevétől fémjelzett néprajzkutatásból is merített. Közvetlen mentora és ösztökélője Földes Károly, akkor mezőújlaki református lelkész volt, aki Szórványmisszió, jajszó a pusztuló szórványunkhoz című, 1934-ben kiadott füzetével tulajdonképpen egy szórványmozgalmat indított el. Tehát a két világháború között itt nemcsak kutatásról beszélhetünk, hanem igenis egy mozgalom bontakozott ki. Sajnos ez a mozgalom tiszavirág életű volt. És éppen 1938-ban Nagy Ödön a négyéves periódus, tehát az 1934 és 1938 közötti szórványmisszió vagy mozgalom mérlegét vonja meg. Sajnos mindmáig figyelmeztető szavak ezek. Visszatekintve a négyéves szórványmozgalom történetére, azt mondhatjuk, hogy ez is egyike volt a nálunk oly gyakori szalmaláng megmozdulásoknak. Nagy szavak, patetikus szólamok, esküdözések jellemzik. Tehát itt is az érzés talajára épült a jószándék, pedig komoly közügyeket csak józan, átgondolt, higgadt és tudományosan előkészített alapról lehet eredményesen szolgálni. Tehát azok a veszélyek és negatív jelenségek, amelyekre Vetési utal itt, már jelentkeztek akkor, de maradjunk ennél a követelménynél, tehát a tudományosan előkészített és kellően módszertanilag is kimunkált kutatásnál. Mikor ezt 38-ban Nagy Ödön papírra vetette, utána olyan évek és évtizedek következtek, amelyek máskülönben nem voltak kedvezőek e követelmények szempontjából. Sőt a szórványkérdés, mondhatjuk azt, hogy tabutéma lett. A szórványkutatást sokáig dogmatikus anacionális beszűkülés, de még inkább kényszerasszimiláló és egyneműsítő politika akadályozta. Sőt túlzás nélkül azt is mondhatnánk, hogy tiltotta. Ilyen mostoha körülmények között Semlyén István könyveinek – felsorolom a címeket (más könyvei mellett): 6–7 milliárd lélek (1980), Népesedésrobbanás, egyke (1982), Szerelem, párválasztás, család, mely sajnos csak 1987-ben jelent meg posztumusz kötetként – érdeme az, hogy bár nem kimondottan szórványkutatással foglalkozó munkák, de közvetve újból a közfigyelem előterébe emelték a problémát. Semlyén István műveit naprakész tájékozottság, szakmaközi megközelítés jellemezte, illetékességüket többnyire nem a szó szoros értelmében vett szakmai kompetencia, hanem a sokoldalú alapos informáltság alapján érvényesített kisebbségpolitikai kicsengésű humanista értelmezés szavatolta. A korabeli viszonyok között, azt kell mondanunk, újítónak és eszmetágítónak minősíthetők ezek a munkák, és ez is magyarázza, hogy nagyon kedvező, nagyon jó visszhangjuk volt. Jól illeszkedtek az Imreh István szerkesztésében megjelent Változó valóság című szociográfiai tanulmánykötetben egybefogott családszociológiai, demográfiai stúdiumokhoz, amelyeknek szerzői – már elhangzott, de ismétlem, mert nem szabad róluk elfeledkeznünk –, Keszy-Harmath Sándor, Vasas Samu, Vetési László, aki már akkor megmutatta oroszlánkörmeit, Kósa Szántó Vilma, Geréb Attila, olyan szociológusok, szociográfusok, akik ezt a problémát az időszakra jellemző egyneműsítés hengere alatt, mondjuk így, szőnyegre vetették. Ezek a könyvek és ezek a tanulmányok más munkákkal együtt egy korszerű transzszilvanológia megalapozásához is hozzájárultak. Befejezésül engedjétek meg, kedves barátaim, hadd idézzem Nagy Ödön  emlékiratából a következő üzenetet: szórványbeli testvéreinket csak akkor tudnánk megtartani, ha kiemelhetnénk őket jelenlegi környezetükből, és áttelepítenénk a tömbmagyarság közé. Azonban azt is tudom, hogy ez teljesen abszurd gondolat. Persze ez nem jelentheti azt, hogy nem kell küzdenünk az utolsó magyar szórványlélekért, mert ha lemondunk róluk, az erdélyi, romániai magyarságról mondunk le. Én azt hiszem, hogy ez olyan üzenet, ami mindnyájunk számára érvényes és útmutató.

Köszönöm.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret