stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Bónis Johanna

Szendrey Júlia kézirata
a marosvásárhelyi történelmi múzeumban

A Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum gyűjteményének része egy aránylag gazdag, szinte teljességgel feldolgozatlan levéltári anyag. Ennek rendezésekor került elő, többek között, egy fekete tintával, egy ív papírra írott, 1850. július 21-én Pesten keltezett kézirat. Aláírója Szendrey Júlia, valamint leendő sógora, Horváth Gyula. Kézjegyeik mellett egy-egy piros viaszpecsét, a Szendrey Júliáé P.J. monogrammal, a Horváth Gyuláé családi címerrel.[1]

A mind ez idáig közöletlen dokumentum[2] tartalma nem ismeretlen a szakirodalomban.

A Makk–Gál-féle összeesküvés leverése és a székely vértanúk kivégzése szülte vészterhes időkben, 1854-ben, amikor újraéledt a hiedelem, hogy Petőfi él, és Szendrey Júlia csak névházasságot kötött Horváth Árpáddal, a katonai kancellária vezetője, Jakob Parrot altábornagy személyesen Albrecht főherceg utasítására tanúságtételre szólítja a lipótvárosi plébánost, Szántófi Antalt. A plébános, aki Szendrey Júliát és Horváth Árpádot 1850 nyarán összeeskette, tanúvallomásában hivatkozik Szendrey Júlia nyilatkozatára, mely szerint 1849 telén a fiatal Balázs Sándor kíséretében Székelykeresztúrra utazott, s ott arról értesült, hogy szemtanúk látták Petőfit elesni, és báró Heydte osztrák ezredes látott a csatatéren egy holttestet, akinek a személyleírása az ő férjére illik.[3]

Ez a nyilatkozat – melyet Szendrey Júlia házasságkötése napján, „az egyház kívánságára”, az egyház „részérőli terhelő felelősség elhárítása végett” tett, s melyben kijelenti: „legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyosságot adó adataim tökéletesen meggyőzének afelől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett” – került elő a marosvásárhelyi történelmi múzeum levéltárában.

Szendrey Júliának már 1849 telén tudomása volt arról a két szemtanúról, akikre 150 év után is hivatkozunk, ha Petőfi Sándor halálának körülményeiről van szó. E két szemtanú azóta is döntőnek számító nyilatkozataiban elsőként sorakoztatta fel érveit, elsőként összegezte és fogadta el azt, ami csak 1929-ben, a Heydte-jelentés nyilvánosságra hozásával vált bizonyossá: Petőfi Sándor elesett a segesvári csatatéren.

Egyértelművé válik az is: nem volt alaptalan Lengyel József vádja. Székelykeresztúron járva Szendrey Júlia személyesen nem kereste őt, másoktól tudomást szerezve a Lengyel által látottakról, s arról, amiket ő Heydtétől megtudott, „ezen megnyugodott, tovább fürkészni feleslegesnek tartotta, s hazatért”.[4] A nevét sem tudta a szemtanúnak, ki Petőfit utoljára életben látta.

Nem érdektelen talán megjegyezni, hogy a szóban forgó kézirat egy, a Petőfi Sándor személyleírását tartalmazó német nyelvű körözvénnyel együtt került a múzeumba.[5] A körözvény jellege, a pontatlan, téves személyi adatok arra utalnak, hogy 1857 előtti, amikor még nem voltak köztudottak Petőfi Sándor személyi adatai.[6]

Szendrey Júlia kéziratát, valamint a Petőfi Sándor személyleírását tartalmazó nyomtatott körözvényt 1960. október 12-én a marosvásárhelyi Bács Istvántól vásárolta meg az akkori tartományi múzeum.[7]

A két dokumentum, csakúgy, mint a szintén akkor vásárolt, mintegy 222 darab, egyéb írott emlék – marosvásárhelyi nyomtatású naptárak, napilapok és folyóiratok, könyvek, orvosi és jogi szaklapok – feltehetőleg Láni Oszkár[8] értékes hagyatékának része.[9]

1. melléklet
Szendrey Júlia nyilatkozata Petőfi Sándor haláláról

Az egyház kivánságára részérőli terhelő felelősség elháritása végett kijelentem, hogy legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyosságot adó adataim tökéletesen meggyőzének affelől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett.

A csatatéreket össze járván, ennek s a külföldről jött több nemű tudósitások következtében ezen meggyőződésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet is képes vagyok letenni.

Ezen állitásom igazsága mellet szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonyságtételért bár mikor fölhihatok.

Nevezetesen

Udvarhelyszékben Keresztúron lakó gyógyszerész – kinek nevét ugyan nem tudom, de őt szükség esetében tanuúl fölhíni magamat kötelezem – ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén: abeli tudakozásaimra ezt felelé: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utójára, midőn az kozákok által körülvétetve szakasztatott el a futó hadseregtől. Ezentúl többet nem látták s a valószinüség ottani elvesztét bizonyitja, mit még hitelesebbé tesz

Udvarhelyszéki katonai parancsnok B. Hayte [!] azon állitása melly szerint ő a csata lefolyta után a csatatért följárván a halottak között talált egy holttestet, mit öltönye és alakja leirásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni.

 

Pest, július 21. 1850.

Szendrei Júlia

P.H. [piros viaszpecsét P.J. monogrammal]

Horvát Gyula

P.H. [piros viaszpecsét]

 

2. melléklet
Petőfi Sándor kerestetésére kiadott körlevél

Persons-Beschreibung

des Alexander Petöfi

 

Alter 36 Jahre                           Gesichtsfarbe brünett

Geburtsort Siebenbürgen           Stirn hohe

Sand vereheligt                         Haare schwarz emporstehend

Religion reformirt                      Augen schwarz

Sprache deutsch, ungarisch       Augenbraunen schwarz

und walachisch                         Nase breit

Beschäftigung und Charakter:  Mund proportioniert

früher Dichter                           Zähne gut

Körperbau klein mager             Kiss etwas spitz

Gesicht mager                           Bart Schnurbart

 

Besondere Kennzeichen: pflegt mit entblößten Hals zu gehen.

Bekleidung nach deutscher Mode.

 

Fordítása:

 

Petőfi Sándor személyleírása

 

Életkora 36 év                           Arcszíne barnás

Születési helye Erdély                Homloka magas

Családi állapota nős                 Haja fekete felálló

Vallása református                    Szeme fekete

Beszél németül, magyarul          Szemöldöke fekete

románul                                    Orra széles

Foglalkozása és jelleme:            Szája arányos

eddig költő                                Fogai jók

Testalkata kicsi, sovány             Álla kissé hegyes

Arca sovány                               Szakáll, bajusz

 

 



[1] Szendrey Júlia kézírásos bizonylata Petőfi Sándor haláláról. Maros Megyei Múzeum levéltára. L. sz. 4304/222. 1. melléklet.

[2] Az Országos Széchényi Könyvtár, személy szerint Dr. Karsay Orsolya, a kézirattár vezetőjének szíves közlése.

[3] Dávid Gyula–Mikó Imre: Petőfi Erdélyben. Buk. 1972. 293–295.

[4] Lengyel József levelei Petőfi haláláról. Vasárnapi Újság VII. 1860. okt. 14. 507; VIII. 1861. 3 sz. 32. és 4. sz. 43; Történeti Lapok I. 25. sz. (1874. szept. 20.) 399.

[5] M.M.M. Lvt. L. sz.: 4304/221.

[6] Vasárnapi Újság 1857. 3. szám.

[7] A Marosvásárhelyi Tartományi Múzeum mint vásárló, valamint Bács István, Marosvásárhely, Kossuth Lajos utca 37. szám alatti lakos mint eladó között létrejött, 24/1960. október 12-én kelt adásvételi szerződés és jegyzőkönyv alapján.

[8] Láni Oszkár (1888. április 28. Marosvásárhely – 1953), jogász, orvos, zeneszerző és előadóművész, könyv-, kotta és régiséggyűjtő. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett. Jogi és orvosi tanulmányokat végzett Lipcsében és Münchenben. Tanulmányúton járt Angliában, Hollandiában, Dániában és a skandináv államokban. A marosvásárhelyi kamarazenekarban kísérőzongorista, 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja, helyettes főtitkára, 1947 után a marosvásárhelyi zenei élet újraindítója. Máig tisztázatlan okok miatt 1949-ben letartóztatták, börtönben halt meg. Vö. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 3. 324; A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond társaság levelesládája (Levelek, iratok, adatok). Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Marosi Ildikó. 1973. 539.

[9] Bács István és felesége az értékes Láni Oszkár-hagyaték egy részének (könyvek, kéziratok, kották, fénykép- és dokumentumgyűjtemény) örökösei. Mára a hagyaték nagy része az Állami Levéltárba, a Maros Megyei Könyvtárba, illetve a Maros megyei Múzeumba került. Bács István és felesége közlése. Vö. Marosi Ildikó: i.m. 499, 582.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret