stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Búcsú Demény István Páltól

(1949–2000)

Hirtelen és korai halálával a magyar folklorisztika kiváló tudóst, munkatársai pedig nagyra becsült kollégát veszítettek el. Demény István Pál 2000. január 4-én Marosvásárhelyen hunyt el, szerettei és barátai január 6-án Sepsiszentgyörgyön a szemerjai temetőben búcsúztak tőle.

Nagyenyeden, Erdély kálvinista szellemi központjában született 1949. április 28-án. Elemi és középiskolai tanulmányait a hajdani Református Kollégiumban végezte. 1967-ben érettségizett, majd Kolozsvárt beiratkozott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára.

A sors kegyes volt Demény István Pálhoz: már fiatal korában sok-sok megoldandó és elvégzendő tudományos feladattal  látta el őt. Rövidre szabott életét elsősorban a könyvek és a könyvtárak vonzásában töltötte. Habár egész életében távoli népek kultúrájával foglalkozott, nem adatott meg neki, hogy titokzatos ázsiai népek körében végezzen terepkutatásokat. Már egyetemi évei alatt foglalkozni kezdett a magyar epikus költészet rejtélyeivel, megoldatlan titkaival. Első tanulmánya 1971-ben az Echinox című kolozsvári diáklapban jelent meg, melyben precíz tudományos módszerekkel a magyar és a sumér nyelvrokonságot cáfolta meg. Egész életében arra törekedett, hogy szigorú tudományossággal, kíméletlenül lebontsa a kalandos, romantikus, áltudományos „elméleteket” és megalapozatlan kijelentéseket.

Egyetemi tanulmányait a Kerekes Izsák című magyar népballadáról írott szakdolgozatával zárta. A 20. század második felében, amikor az elveszett nemzeti eposz keresésének láza már rég eltűnt, széles körű tájékozottsággal, szigorú módszerességgel összpontosított a hősi epikára, annak egyes magyar folklórmotívumokkal való tipológiai egyezéseire. Doktori dolgozatát 1978-ban védte meg, melyben finom elemzéssel mutatta ki, hogy a hősi álom, a keleti epika kedvelt motívuma, hogyan fordul elő a magyar balladaköltészetben. A Kerekes Izsák és a Molnár Anna című balladáink keleti eredetű motívumainak kapcsolatait szerteágazó nemzetközi összehasonlító anyag segítségével tárta fel, s egyúttal sikeresen és meggyőzően rekonstruálta a magyar hősi epika egyik cselekménytípusát. Doktori disszertációja Kerekes Izsák balladája. Összehasonlító-tipológiai tanulmány című könyvében a Kriterion Könyvkiadó gondozásában Bukarestben 1980-ban jelent meg.               

1972–1978 között előbb a Szatmár megyei Nagypeleskén, majd Fehér megyében, Nagyenyeden és Csombordon tanított. 1978–1985 között a Csíki Székely Múzeum etnográfusa volt. Múzeumi munkája során elsősorban a népi díszítőművészet kérdései foglalkoztatták, de szabad idejében továbbra is a hősepika bűvkörében maradt. 1985–1990 között Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Könyvtár munkatársa. Ebben a másfél évtizedben elsősorban a Szibéria északnyugati részén élő népek epikus költészetét tanulmányozta.

Alkotói munkássága az 1989-es romániai változások után teljesedett ki. 1990 augusztusától a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Folklórintézetének főállású kutatójaként elsősorban az intézmény archívumában tárolt hatalmas mennyiségű magyar népi lírai dalköltészet számítógépes feldolgozásán munkálkodott, de ez a munkája befejezetlen maradt. Az erdélyi és a moldvai magyar lírai dalköltészetről monográfiát szándékozott megjelentetni.

Kutatói pályája 1990 után határozottan fölfelé ívelt. Tanulmányok és könyvek sorát jelentette meg.  Írásait rangos periodikák (pl. Ethnographia, Erdélyi Múzeum, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Anuarul Arhivei de Folclor, Néprajzi Látóhatár, Magyar Szemle, Honismeret, Művelődés, Helikon és Korunk) hasábjain közölte.

1990-től minden tanévben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékének óraadó tanáraként a finnugor népek folklórjáról tartott összehasonlító jellegű népköltészeti előadássorozatot. Az 1998–99-es tanévben az ELTE (Budapest) Folklór Tanszékének diákjai nagy érdeklődéssel hallgatták a Mese, hősepika és népdal címmel meghirdetett előadásait. Folyamatosan részt vett a kolozsvári tanszék doktori programjaiban is. kíméletlen igényességével, szigorúságával és elvszerűségével jelentősen hozzájárult a posztgraduális képzés színvonalának emeléséhez.

Az Erdélyi Tudományos Füzetek 212. számaként 1992-ben Kolozsvárt látott napvilágot A Szent László-legenda és a Molnár Anna balladája című kiadványa, melyben összehasonlítja az elrabolt nő visszaszerzéséről szóló ének motívumait és a freskókon megfestett képi eseménysort, majd széles körű komparatív kitekintés után felmutatja bennük a magyar hősi epika bizonyítható elemeit.

1997-ben a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszeredában jelentette meg  A magyar szóbeli hősi epika című könyvét, melyben az immár 150 éve folyó magyar eposzkutatás eredményeit összegezte. Monográfiájában összehasonlító motívumelemzéssel vázolta fel a magyar hősi epika történetét, részletesen elemezte a magyar mondavilág legjelentősebb alkotásait: pl. a honfoglalás előtti korbelieket (Csodaszarvas-monda, Emese álma), a vándorlások költészetét (pl. vérszerződés, sasok támadása, Álmos feláldozása), a honszerzés költészetét (pl. a Fehér ló mondája), a kalandozás korának mondáit (pl. Lehel kürtje, „gyászmagyarok”, Botond), az államalapítás hősi epikáját (Csanád, Aba Sámuel, Béla párbaja, Zotmund), a középkor költészetét (Szent László kerlési kalandja, törökellenes harcok epikája) stb. Demény István Pál átfogó tudásával könyvében bemutatta a magyar hősi epika különböző korokban és alkotásokban fennmaradt elemeit, s szinte újra „felépítette” az elveszettnek hitt költészet legfontosabb csomópontjait, szerkezetét és jellegzetességeit (pl. hőseit, sztereotip formuláit, előadásmódját stb.).  

1999-ben jelent meg újabb kötete (Táltosok, kerekek, lángok. Összehasonlító folklorisztikai tanulmányok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda), melyben három jelentősebb témakörben közölt tanulmányokat: samanizmus, archaikus világkép, hősi epika. Összehasonlító jellegű dolgozataiban legtöbbször egymástól nagy távolságra fekvő kultúrák hasonló motívumait (pl. világfa kivágása, vízen való átkelés, párbaj kerék és láng képében stb.) teszi egymás mellé, s miközben a kultúra archaikus rétegeit tanulmányozza, izgalmas szellemi és tudományos kalandra szólítja olvasóit.

Demény István Pál tanulmányaiban, köteteiben a komparatív módszer következetes,  mesteri alkalmazásával meglepő, újszerű összefüggésekre hívta fel az olvasók figyelmét. Legszívesebben a hősi epika homályban maradt, eddig nem tisztázott kérdéseit kutatta. Az eddigi romantikus szemléletű eredmények után sikeresen szintetizálta a honfoglalás előtti és utáni epika útját, legfontosabb elemeit és sajátosságait. Motívumegyezéseket fedezett fel a hősi epika, a középkori mondák és a népballadák között. Kuriózumnak számító hasonlóságokra bukkant a román, a magyar és a kínai népdalok között. Szerteágazó tudása, éleslátása, szigorú kritikai érzéke mindig megóvta a felelőtlen és megalapozatlan következtetésektől.

Demény István Pál szigorú tudományos mércét állított fel elsősorban önmagával szemben, s ezért megvolt minden erkölcsi és szakmai alapja arra, hogy pályatársait következetes tudományművelésre sarkallja. Hirtelen halálával nagy űrt hagyott családja, barátai, munkatársai körében. Eddigi írásai azt sejtetik, hogy tőle még nagy ívű szintéziseket várhattunk volna. Soha nem adott ki kezéből érleletlen, félig kész szövegeket. Írásait mindig a tökéletességig csiszolta. Ennek ellenére szellemi hagyatékát, készülő munkáit kötelességünk kötetekbe szerkeszteni és megjelentetni.

 

Kolozsvár, 2000. január 17.

Pozsony Ferenc

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret