stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Csomortáni Magdolna

A romániai magyar helynévkutatás néhány időszerű kérdése*

A magyar tudomány hagyományaihoz méltó eredményekkel felzárkózó, nemzetközileg is elismert magyar névtudomány ma már közismerten önálló nyelvészeti diszciplína. Pontosan körülhatárolható kutatási tárgya, dinamikus névszemléletbe ágyazott vizsgálati céljai, alkalmazott módszeres eljárásai, valamint intern kategória-rendszere egyaránt szavatolják önálló státusát.

Kutatási tárgya belső sokrétűségének megfelelően kialakult komplexitása; ez hosszú időn át megkérdőjelezte a humán tudományszakok közötti hovatartozását, és olyan nyitottságot biztosít számára, amely lehetővé teszi nemcsak a műveléséhez szükséges társadalmi, természeti, műszaki tudományágak névtani jellegű ismeretanyagának a beáramlását, hanem megkönnyíti a maga kutatási eredményeinek a tudományos vérkeringésbe való bekerülését is.

A fejlődéstörténete során több részterületre is differenciálódott névtudományt az 1918-as történelmi, politikai események kényszerűségei földrajzilag is széttagolták az anyaországi, kárpátaljai, volt jugoszláviai és az erdélyi régiókra, ezek tudományos életének függvényében. Ez a sajátos, pozitív és negatív fejleményeket egyaránt előhívó többszörös belső rétegződés újabbnál újabb kihívásokkal szembesítette és szembesíti manapság is a tudományszakot. Gondolunk itt többek között arra, hogy a már önmagukban is sokrétű tudományos feladatok ellátása mellett és érdekében külön gondot kell fordítani belső egyensúlya megteremtésére is, egyaránt biztosítva az anyaországi és a regionális tudományos kutatások összhangját.

A magyar névtan erdélyi vagy romániai magyarnak is nevezhető ága sajátos történelmi, földrajzi helyzetében is szerencsés szakágazat, hisz gyökerei az értékeiben és arányaiban hatalmas múltra visszatekintő erdélyi magyar tudományos életbe nyúlnak vissza. Létfeltételei főként a nagy múltú kolozsvári tudományos intézményekhez, rangos folyóiratokhoz kötődtek és kötődnek napjainkban is. Újabban azonban fölbecsülhetetlen szakmai, erkölcsi és anyagi támogatásnak örvendhet az anyaország részéről is.

A tulajdonképpeni romániai magyar névtan a két világháború között kibontakozó romániai magyar nyelvföldrajzi kutatások keretében alapozódott meg. Szabó T. Attila fáradhatatlan szervező- és nevelőmunkájának köszönhetően ugyanis az Erdélyi Tudományos Intézet, a kolozsvári egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, valamint a Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet tagjaiból alakult „erdélyi iskola” a romániai magyar nyelvjárások tervszerű, szervezett fölvételezése során – mint azt Márton Gyula leszögezte – a szókincsgyűjtések keretében célul tűzte ki a névgyűjtést is.[1] Az ezzel kapcsolatos korabeli elképzelésekről ugyancsak Márton Gyulától a következőket olvashatjuk: „Az élő névanyag gyűjtésével kapcsolatban eredetileg az volt az elgondolásunk, hogy a nyelvatlasz kikérdezésével párhuzamosan összegyűjtjük a földrajzi neveket, sőt a személy- és állatneveket is.”[2]

Ennek az elgondolásnak megfelelően a Szabó T. Attila, Gálffy Mózes és Márton Gyula kiadásában megjelent Huszonöt lapKolozsvár és vidéke népnyelvi térképé-ből (Kvár 1944) című tájnyelvi atlasz anyaggyűjtésével párhuzamosan az 1930–40-es években valóban gazdag és jelentős névanyagot sikerült föltérképezni Szabó T. Attila irányításával, aki Kelemen Lajos személyes hatására felismerve a történeti és élő helynévanyag tudományos jelentőségét, elsősorban történeti helynévgyűjtéssel foglalkozott, de vizsgálódásai nyomán kijelölte a további magyar névtani kutatások irányát is.

A magyar helynévkutatás szempontjából az egyik legfontosabb munkája a Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? című elvi, módszertani tanulmánya[3], amely nemcsak a romániai magyar helynévgyűjtés elveit és szempontjait rögzítette, hanem az 1960-as évektől kibontakozó magyarországi helynévgyűjtési mozgalom és egyben a mindenkori névtani kutatások alapvető módszertani útmutatójává is vált.

A már említett tervszerű romániai magyar nyelvjáráskutatás kereteiben kibontakozó helynévtani kutatások célrendszere nem a maga egységes egészében, de részleteiben körvonalazódott az „erdélyi iskola” előtt. Erről tanúskodik a Szabó. T. Attila és Gergely Béla kiadásában megjelent A Dobokai-völgy helynevei című kötet (Kvár 1946) egyik passzusa is: „...állhatatosan ott lebeg szemünk előtt a messzi cél: a sok kisebb-nagyobb helynévmonográfiára alapított erdélyi helynév-szótár és az összefoglaló helynév-feldolgozás megvalósításának távoli feladata.”

Az „erdélyi iskola” a háborús évek ellenére gondoskodott a párját ritkító gazdag adatanyag kiadásáról is. Ennek az ügyét részben a legrégibb erdélyi magyar tudományos egyesület, az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vállalta föl, rangos kiadvány-sorozatában, az Erdélyi Tudományos Füzetekben jelentetve meg a feltárt névanyag tetemes részét 19. századi hagyományaihoz híven, hisz 1863-ban Pesty Frigyes országos helynévgyűjtési tervezetéről is pártoló véleményt terjesztett elő a korabeli főkormányszékhez.

Az 1930–40-es években megjelent helynévtani kiadványok műfajukra nézve is egy sajátos adattár-típust honosítottak meg. Sebestyén Árpád „annotált névjegyzéknek” minősíti őket, hiszen „...szűkszavúan, de azért elvszerű következetességgel és tudományos felelősséggel egy-egy területnek – egy község bel- és külterületének, illetőleg nagyobb, összefüggő tájegységeknek – lehetőleg teljes élő vagy történetivel is kiegészíthető névanyagát adják közre”.[4] A magyarországi helynévkutatók is ezt a közlési formát honosították meg kisebb-nagyobb módosításokkal az országos magyar helynévgyűjtés névanyagának publikálására.

A továbbiakban tekintsük át a korabeli magyar helynévi adattárak sorát. Ezek a következők: Ady László: Magyarkapus helynevei. Kvár 1941; Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei. Uo. 1943; Fábián Béla: Nagykend helynevei. Sepsiszentgyörgy 1939; Gazda Ferenc: Csomakőrös helynevei. Kvár 1943; Gergely Béla: Kisbács helynevei. Uo. 1942; Gergely Béla–Szabó T. Attila: Kalotaszeg helynevei. Uo. 1942; Uők: A kolozsmegyei Borsavölgy helynevei. Uo. 1945; Uők: A szolnokdobokai Tőki völgy helynevei. Uo. 1945; Uők: A Dobokai-völgy helynevei. Uo. 1946; Imreh Barna: Küküllő-, Maros- és Nyárád-vidéki helynevek a XIX. századból. Uo. 1943; Uő: Mezőbánd helynevei. Uo. 1942; Márton Gyula: A szolnokdobokai Árpástó helynevei. Uo. 1945; Uő: Nagymon helynevei. = Kristóf-Eml. Uo. 1939. 157–168; Uő: Ördöngösfüzes helynevei. Uo. 1944; Szabó T. Attila: Adatok Nagyenyed XVI–XX. századi helyneveinek ismeretéhez. Uo. 1933; Uő: Dés helynevei. Turda 1937; Uő: Gyergyói helynevek a XVII–XIX. századból. Bp. 1940; Uő: Közép-Szamos-vidéki határnevek. Uo. 1932; Uő: Nireş-Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai a XIII–XX. században. Kvár 1937; Uő: Zilah helynévtörténeti adatai a XIV–XX. században. Uo. 1936; Tomai László–Horváth István: Az alsófehérmegyei Magyarózd helynevei. Erdélyi Múzeum IL (1944). 202–217.

Az említett tulajdonképpeni adattárak mellett azonban találkozunk olyan kiadványokkal is, amelyek a gyűjtött névanyag alapján különböző névtipológiai vizsgálatokra is vállalkoznak. Közülük mindenekelőtt Benkő Loránd A Nyárádmente földrajzi nevei (Bp. 1947) című munkáját emelem ki, amely egy kistáj teljes névanyagának sajátos tipológiáját mutatja be. Mellette az egy-egy névtípust elemző szakmunkák sorában még megemlíthetjük a következőket: Árvay József: A térszíni formák nevei a barcasági Hétfalu helyneveiben. Kvár 1942; Uő: A térszíni formák nevei Kalotaszegen. Uo. 1943; Gergely Béla: Kalotaszeg névutós helynevei. Uo. 1943; Kniezsa István: Erdély víznevei. Uo. 1942; Szabó T. Attila: A kalotaszegi helynévanyag vízrajzi szókincse. Uo. 1942.

A magyar névtan a kezdetektől fogva elismerően méltatta az erdélyi névtani kutatási eredményeket. Gondoljunk csak Kázmér Miklós két szemléjére[5], vagy a magyar névtudomány kiemelkedő rendezvényeire, a már hagyományossá vált névtudományi konferenciákra, amelyek minduntalan emlékeztetnek az erdélyi névtani hagyományok tudománytörténeti helyére és szerepére. Így az 1969-es, II. Névtudományi Konferencián Benkő Loránd Szabó T. Attilát, „a magyar helynévkutatás apostolát” úgy értékelte, mint aki alapjaiban föllendítette és megújította a magyar névtani kutatásokat, nagymértékben hozzájárulva Melich János, Gombocz Zoltán, Pais Dezső és Kniezsa István mellett a két világháború közötti magyar névtannak európai élvonalba töréséhez.[6] Az 1980-as III. és az 1986-os IV. Névtani Konferencián Ördög Ferenc szintén kihangsúlyozta azt, hogy a modern magyar névtani kutatások megalapozását Szabó T. Attilának és az erdélyi névtannak köszönhetjük.[7]

Az erdélyi névkutató iskola tudományos munkásságának hőskora a II. világháborúval lezárul. A háborút követő évek hazai politikai törekvései következtében a romániai magyar nyelvészeti kutatások súlypontja az atlaszmunkálatokra tevődik át. Így a névtan, a helynévkutatás háttérbe szorul, de Márton Gyula a már említett Magyar Nyelv-beli tájékoztatójában ezzel kapcsolatosan kihangsúlyozza, hogy „A névkutatás hagyománya azért nem szakadt meg. Kezdő nyelvészek, végző magyar szakos hallgatók, vidéken tanító tanárok több falu névanyagát összegyűjtötték, a tanszék munkatervében azonban ez egyelőre nem szerepel a legközvetlenebb célkitűzések között.”[8]

A névkutatás, helynévkutatás romániai magyar hagyományait tehát a kolozsvári egyetem magyar tanszéke vitte tovább. Előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska vállalta számos helynévtani államvizsgai és fokozati dolgozat megírásának a legkorszerűbb kutatási elvek és szempontok szerinti irányítását. Természetesen mai magyar tanszékünk, a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék sem zárkózik el a helynévtani, névtani témájú szak- és fokozati dolgozatok irányításától, hisz a tudományos kutatásnak ez az oktatási folyamatba ágyazott válfaja magában hordozza a névtanos utánpótlás lehetőségeit is. Mindezek mellett a tanszék a doktori disszertációk lehetséges témaköreiben is szorgalmazza a névtani jellegűeket. A közelmúltból, 1980-ból megemlíthetjük Tibád Levente doktori dolgozatát Nyikó mente helynevei (21 Hargita megyei falu névanyaga) címmel, amelyet Szabó T. Attila irányított.

Az egyetem magyar tanszéke mellett az erdélyi névkutató iskola hagyományainak másik átmentője az 1957-ben indult, a romániai magyar nyelvtudomány számára sok tekintetben új távlatot hozó Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (NyIrK), illetve annaki szerkesztősége, személyesen Murádin László, aki évtizedeken át sürgette a még feltáratlan települések helynévanyagának összegyűjtését és a gyűjtött anyagnak a NyIrK-ben való publikálását.

A NyIrK 1967-ben jelentette meg az első helynévtani közleményt, Csák Lászlónak a Bélfenyér jelenkori helynevei című gyűjtését (XI. 319–326). Azóta az 1850 és 1860 között működő Új Magyar Múzeumhoz vagy az 1872-ben indult Magyar Nyelvőrhöz hasonlóan folyamatosan közli mind az elkötelezett gyűjtők – Janitsek Jenő, Hints Miklós, Burus János –, mind az „egyfalvas” gyűjtők helynévanyagát. Napjainkig összesen 124 település mai élő, illetve élő és történeti annotált névjegyzékét tette közzé.

A NyIrK mellett a romániai magyar helynévkutatás másik, publikációs lehetőségeket is nyújtó mentora a budapesti ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékének Névkutató Munkaközössége, pontosabban Hajdú Mihály, aki az általa szerkesztett Magyar Névtani Dolgozatok sorozatban több romániai magyar település és kistáj névanyagát is közölte az eddigiek során.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum évkönyvéről, az Alutáról sem, amely szintén vállalta a romániai magyar helynévkutatás kiadási részkérdéseinek a megoldását.

Újabban az erdélyi tudományos élet legátfogóbb szervezete, az 1990-től újra működésbe lépett EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya nyújt optimális szakmai keretet a még mindig gyűjtési és publikációs gondokkal küszködő romániai magyar helynévkutatásnak, anyagilag is támogatva Csík, Gyergyó és Háromszék mai élő helynévanyagának összegyűjtését, távlatilag pedig kiadási lehetőségeket is kínál az oly régen megtervezett Erdélyi Helynévtörténeti Adattár kistájak szerinti, történeti és mai élő helynévanyagának majdani kötetei számára. Ugyanakkor évi pályázataival is igyekszik továbbvinni a romániai magyar helynévkutatás ügyét.

Az említett intézménynek, folyóiratoknak köszönhetően az 1930-as évektől napjainkig összegyűlt romániai magyar helynévanyagról azonban sajnos nem rendelkezünk még egészen pontos bibliográfiai adatokkal sem. Magam ugyan próbálkoztam egy vázlatos összesítéssel a NyIrK-ben közölt Erdélyi magyar helynévkutatásunk jelene című közleményemben (XXXVI. 1992. 115–117), de adataim nem fedik az összegyűjtött anyag teljes egészét; kiegészítésre várnak még.

A jelzett hiányosságok ellenére próbáljuk meg áttekinteni tájegységenként a romániai magyar helynévkutatás eddigi eredményeit és további feladatait, felhasználva Murádin Lászlónak A romániai magyar helynévkutatás című kéziratát.

A romániai magyar nyelvterület legkeletibb tájegységének, a Keleti-Kárpátok és a Prut közé eső Moldvának a helynévanyagából 6–7 falunyi gyűlt össze az eddigiek során, de össze kellene gyűjteni legalább azt a 43 falut, illetve azok kirajzásait is, amelyeknek gyűjtőpontjai A Moldvai Csángó Nyelvjárás Atlaszában (Bp. 1991) is szerepelnek.

A Székelyföld csíkszéki részén, az Olt felső medencéjében, a Keleti-Kárpátok és a Hargita vonulata között fekvő 44 településből összesen 33-nak sikerült föltérképezni a mai élő helynévanyagát; a többi még összegyűjtésre vár.

Gyergyószéken, a Maros Keleti-Kárpátok és Görgényi-havasok által közrefogott medencéjében az 1940-es években Árvay József gyűjtött 4–5 falunyi, ma már történetinek minősülő helynévanyagot, az EME megbízásából pedig pillanatnyilag is folyik a gyűjtés.

Gyimes településeinek, a Gyimesi-szoros és a Tatros folyó völgyének gyűjtése még várat magára.

Kászonszék a Csíki-havasokban a Kászon-patak völgyében fekvő szűk medencéjével szintén teljesen fehér folt a romániai helynévkutatásban.

Az Olt és a Feketeügy síkságán húzódó Háromszék több mint 100 helységéből a gyűjtés 54 faluban, többnyire Erdővidéken befejeződött, de Kézdiszékről csupán 3 település anyaga gyűlt össze.

A Barcaságról, az Olt déli kanyarulata és a dél-erdélyi havasok közötti területről a már megjelent Hétfalu helynevein kívül kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti Királyföldről.

A Székelyföld nyugati részén, Udvarhelyszéken gyűjtés folyt Erdővidék ide eső részén, a Nyikó mentén, a székely Partiumban meg a Sóvidéken. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékén, de a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig is mindössze 2 falu anyagával rendelkezünk. Szórványos gyűjtések Udvarhelyszékről még vannak, az anyag nagy része azonban hiányzik.

Marosszék Felső-Maros menti részéből Magyarótól Székelykocsárdig 15 helységben folyt gyűjtés, az Alsó-Nyárád mentén befejeződött, de a Felső-Nyárád mente területéről csak 2 falu anyaga gyűlt egybe.

A Mezőségről, vagyis a Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros, Aranyos közötti erdőtlen dombságról a Tőki-, a Dobokai-völgy és a Borsa-völgye van összegyűjtve. Ezenkívül e szórványvidéknek minősülő tájegységünkről még rendelkezünk legalább 50 település névanyagával is, de még mindig lenne legalább 100 olyan helység, ahol feltétlenül gyűjtést kellene végezni, főként Nagyenyed, Tövis és Balázsfalva környékén.

Az Aranyos menti Aranyosszéken, továbbá a Gyalui-havasok, a Vlegyásza és a Meszes‑hegység vonulatai által közrezárt Kalotaszegen a gyűjtés befejeződött.

A Szilágyságban, a Réz-, a Meszes-hegység, a Szamos, valamint az Érmellék által határolt dombság 60 falujából mindössze 12-ben tárták fel a helynévanyagot.

Máramarosnak, a Tisza felső völgyének a névanyaga is összegyűlt, és Szatmár vidékén is folytak munkálatok, bár erről pontos adataink nincsenek.

Végül Biharból és a Bánságból is csupán szórványos gyűjtésekkel rendelkezünk.

Az elmondottak alapján összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a romániai helynévkutatásnak továbbra is elsőrendű feladata a magyar vagy magyarok is lakta települések, tájak eddig még feltáratlan helynévanyagának összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Ha jól ismert helyzetünk és lehetőségeink miatt nem tudunk is a közelmúlt magyarországi helynévgyűjtési mozgalmához hasonló, átfogó gyűjtési feladatokat magunkra vállalni, reményeink azért lehetnek és vannak is. Az eddig összegyűlt kéziratos és publikált anyag alapján, egy ügyszerető helynévkutató munkaközösség, lelkes és felkészült gyűjtők segítségével ugyanis elképzelhető a Szabó T. Attila tervezte Erdélyi Helynévtörténeti Adattár majdani kiadása is.[9]

Mindenekelőtt azonban sürgősen el kell végeznünk néhány igen fontos feladatot. Az eddigiek során összegyűjtött helynévanyag pontos számbavétele nyomán össze kell állítanunk egy romániai magyar helynév adatbázist, amelynek függvényében el kell készítenünk az eddigi publikációk, kéziratos gyűjtemények, folyamatban levő gyűjtések tájegységenkénti, településenkénti katalógusát, bibliográfiáját, majd a még feltáratlan települések tájegységenkénti névmutatóját.

 



* Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának 1995. október 27-én tartott felolvasó ülésén elhangzott előadás javított szövege.

[1] Márton Gyula: A romániai magyar nyelvjáráskutatás múltja és mai állása. Korunk Évkönyv 1973. 173–193.

[2] Márton Gyula: Tájékoztató a Román Népköztársaságban folyó magyar nyelvészeti szakképzésről és magyar nyelvtudományi munkálatokról. M. Nyelv LV (1959). 505 (499–520).

[3] Szabó T. Attila: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (1937/1970) = Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek IV. Buk. 1980. 251–275.

[4] Sebestyén Árpád: Újabb eredmények és feladatok földrajzi név-kutatásunkban. M. Nyelvjárások XIII (1967). 29–35.

[5] Kázmér Miklós: Földrajzinév-kutatásunk 1945 és 1955 között. M. Nyelv LII (1956). 238–255. és Helynévkutatásunk 1956-tól 1966-ig. Uo. LXV (1969). 108–122.

[6] Benkő Loránd: Névtudományunk helyzete és feladatai. = Névtudományi előadások. II. Névtudományi Konferencia, Budapest 1969. Bp. 1969. 8.

[7] Ördög Ferenc: A megyékben folyó földrajzinév-gyűjtés helyzete és időszerű kérdései. = Név és társadalom. A III. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai. Veszprém 1980. szeptember 22–24. Bp. 1981. 147–148. és A földrajzi nevek gyűjtése, kutatása (1980–1986). = Névtudomány és művelődéstörténet. A IV. Magyar Névtudományi Konferencia előadásai Pais Dezső születésének 100. évfordulóján. Zalaegerszeg 1986. október 8–10. Bp. 1989. 33.

[8] Márton Gyula: Tájékoztató... 505.

[9] Szabó T. Attila: Az „Erdélyi Helynévtörténeti Adattár” és az erdélyi helynévkutatás néhány kérdése  (1955/1968). = Nyelv és múlt. Válogatott tanulmányok, cikkek III. Buk. 1972. 359–369.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret