stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Erudíció és értelmiségi felelősségtudat

Gáll Ernő: A nacionalizmus színeváltozásai. Literátor Könyvkiadó. Nagyvárad 1994. 216  lap

Az írástudók árulása című, 1928-ban közölt kiváló esszéjében Babits Mihály Julien Bendának a Szellem újkori eltévelyedését, nemtelen ügyek mellé szegődését ostorozó nevezetes munkájához fűzvén aggodalmas-tűnődő megjegyzéseket, egyebek között megállapította, hogy a bölcsek már régen rájöttek: a világ sorsa nem az ő vállaikon nyugszik. A nemzetek jövője és a tömegek megélhetése – így fogalmazott a költő – a Cselekedet embereinek – értsd: a politikusoknak – a kezébe tétetett le, a Cselekedet emberei pedig az Igazság ethoszával és az Erkölcs parancsaival nem sokat törődnek. Babits rezignált szavainak a papírra vetése óta mintha mást se akart volna bizonyítani a történelem, mint azt, hogy mily mélységesen igaza volt a nagy poeta doctusnak. Noha a társadalomtudósok egy része – őrizvén a XVIII. század szép illúzióit – még mindig nemigen akarja belátni, az elfogulatlan szemlélet számára immáron nyilvánvaló, hogy az emberek és embercsoportok életét, valamint a közöttük fennálló kapcsolatokat nem annyira a felvilágosult értelem, mint inkább a lelkek mélyrétegeiből fölsistergő irracionalitás, illetve az elvakult érdek igazgatja. „A költő hiába vonít” – jajdult föl a józanság világméretű omladozása közepette Radnóti Miklós, mintegy félszázaddal ezelőtt, s hogy fájdalmasan igazat szólott, annak sárgacsillagos megaláztatása és az abdai agyonlövetése lett a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka.

Nagyon keserves dolog tudni azt, hogy az ideológiai-politikai hevületek ellenére kilátástalan az értelem minden jószándékú erőfeszítése, de még keservesebb dolog lenne az, ha kudarcra kárhoztatottsága miatt a ráció föladná az önmagába vetett hitet. Bármennyire tisztában legyen is azzal, hogy a hatalom hullámlovasait és a tömegindulatok konkvisztádorait nem érdekli se a moralitás, se az intellektualitás szava, a maga eredendő hivatásához hű írástudónak kötelessége újra meg újra kiállani a porondra s riadoztatni a bajban. Vállalnia, ezerszer, ha muszáj, a heroikus pesszimizmus – igenis, van ilyen! – attitűdjét.

A nacionalizmus fúriái ellen folytatott küzdelemben – amely, íme, századunk alkonyán Közép-Kelet-Európában ismét elháríthatatlan kötelességévé lett az igaz értelmiségnek – kiváltképpen szükség van arra a szellemi-lelki krédóra, amely a tisztánlátás szkepszisét szilárd helytállássá, a sziszüphoszi sziklagörgetés gyötrelmét az állandó újrakezdés konokságává képes változtatni. Az 1989-es politikai földindulást követően, részint az addig is garázdálkodó pártállami nacionalizmusok folytatásaképpen csaknem egész Kelet-Európát maguk alá gyűrték az etnikai ellenségeskedések. Manapság a Lajtától keletre, különösen a Balkánon és a Kárpátok térségében, mindenfelé ordas nemzeti indulatok villogtatják a dühüket. A józan értelem, mint kivert kutya, riadtan cselleng az együttélő népek egymásra találását hirdető ökumenikus ideológiák romjai között.

A politikai paroxizmus tombolásával az elméleti vizsgálódás hideg-szép nyugalmát, a társadalmi égbolt elborulásával az erkölcs imperatívuszait szembesarkító értelmiségi felelősségtudat megnyilvánulását véljük fölfedezni Gáll Ernő nemrégen megjelent új könyvében. A nagyváradi Literátor Kiadó gondozásában közrebocsátott munka a szerzőnek a nemzetelmélet, a kisebbségszociológia és az eszmetörténet határterületén folytatott, mintegy negyedszázaddal ezelőtt elkezdett kutatásaiba nyújt újabb betekintést. Egyszersmind arról a nagy kihívásról is tanúskodik, amellyel a sovinizmus buzgárainak hirtelen-váratlan felszínre törése folytán 1989 után Közép-Kelet-Európában nemcsak a szó szűkebb értelmében vett társadalomtudomány, hanem általában az intellektuális tisztesség is szembekerült.

Gáll Ernő lényegében a mostani kötetével is azon az úton halad, amelyre a Tegnapi és mai önismeret (1975) című könyvével lépett, s amelynek horhosoktól szabdalt kaptatóján eleddig a Kelet-európai írástudók és a nemzeti-nemzetiségi törekvések című, 1987-es tanulmánygyűjteményével jutott a legmagasabbra. A tematikai tájékozódása tehát immár tiszteletre méltóan hosszú idő óta nem változott, de jórészt koncepcionális tekintetben és módszertani téren is az iménti munkái révén kijelölt csapást járja. Akárcsak azokra, e mostani munkájára is alapvetően az a megközelítésmód jellemző, amelyet a rosszindulat alkalmasint az „egyfelől...másfelől” hol ide, hol oda sikló „dialektikájaként” jellemezne, mi azonban inkább a körültekintő intellektuális komolyság, a kollíziós viszonyokra rendkívül érzékeny, a dolgokat színükről és visszájukról egyként látni akaró analitikus szellem kifejeződéseképpen értékeljük.  A nacionalizmus színeváltozásai esetén még a vele kapcsolatban fölróható legfőbb hibát, sőt még azt a körülményt is, hogy a hiba – tudniillik a szakirodalmat vizsgáló erudíció nagymérvű túltengése a gondolkodást nekilendítő reveláció kárára – egyszersmind becses erényként is fölfogható, maradéktalanul megtaláljuk Gáll Ernő korábbi munkáiban. Ebben is, miként azokban, a tisztességes számtartó kötelességérzetével vesz a szerző leltárba csaknem mindent, amit az utóbbi években-évtizedekben minálunk vagy máshol, túl az óperencián a nemzetiségi problematikára és a nacionalizmusra vonatkozólag írtak. Korántsem válogatás nélkül ugyan, de már-már ömlesztve zúdítja az olvasó elé a honi és idegen, a jelentős és kevésbé jelentős, a kelet-európai etnikai bonyodalmakat tökéletesen értő és az azokra teljesen botfülű szerzők ilyen-olyan alkotásait, ám a maga álláspontját a legtöbbször csak a lajstromba vett szakmunkák egyik vagy másik következtetéséhez fűzött megjegyzései révén jelzi.

A Gáll Ernő korábbi munkáival való tartalmi, szemléletbeli és módszertani összecsengése ellenére azonban, A nacionalizmus színeváltozásai legalább két vonatkozásban számottevően újat hoz, s ez, nézetünk szerint, bőven elég ahhoz, hogy a kötetet a hazai magyar tudományosság jelentős megvalósításai közé soroljuk. Mindenekelőtt az a kusza politikai közeg, kétségekkel és várakozásokkal csordultig telt történelmi helyzet és feszültségektől terhes társadalompszichológiai állapot kölcsönöz a kötetnek újszerűséget, amelyben az megszületett. Manapság egy ilyen munkát – elméleti hozadékainak fölbecsülésén túlmenően – közügyi állásfoglalásként is minősíteni lehet. A sovinizmus jelenkori döbbenetes fölgerjedése, a nemzeti intolerancia mai nagy fölsárgállása közepette, Gáll Ernőnek a nacionalizmus természetrajzát, társadalmi-történelmi gyökérzetét, szerkezeti bonyolultságát és funkcionális többarcúságát illető elemzései még akkor is sajátos nyomatékot kapnak, amikor esetleg általánosan ismert dolgokról szólnak, s az eszmefuttatásai még akkor is újszerűen hatnak, amikor untig ismételt társadalomelméleti fölismerések körül forognak.

Értelmemmel pesszimista, akaratommal optimista vagyok” – mondotta egykoron egy olyan közéleti férfiú és politikai gondolkodó, akit pályájának egyik korábbi szakaszában, nem is olyan régen – a neomarxizmus szellemi árterületén időzvén – Gáll Ernő példaképének tekintett: Antonio Gramsci. Ha A nacionalizmus színeváltozásait közügyi állásfoglalásként vesszük szemügyre, kétségkívül hasonló magatartásbeli dichotomiát olvashatunk ki belőle. Egyként ott van Gáll Ernő kötetében az az ember, aki ma már sejti – s meglehet, szomorú is miatta –, hogy a világ megválthatatlan, s ott van az az értelmiségi, aki mindazonáltal nem hajlandó föladni a jövőbe vetett bizodalmát: a megválthatóság reményét. Tudja, mert tudnia kell, hisz élete primér tapasztalatai tanították meg rá, s tanítják ma is folytonosan, hogy a nacionalizmust se magasröptű bölcseleti fejtegetésekkel, se tárgyszerű tudományos analízisekkel meglakályosítani nem lehet. Ám azt is tudja, hogy a Szellemnek a tények előtt, ha ez utóbbiak csalárd módon pártot ütnek ellene, meghajolnia nem szabad.

Igaztalanok lennénk Gáll Ernővel szemben, ha úgy vélekednénk a mostani munkájáról, hogy újszerű tartalmait kizárólag csak kívülről, napjaink áldatlan társadalmi és történelmi feltételeitől kapja. A kontextuális újszerűségénél nem kevésbé fontos a méltatott munka belső becse sem. Bár a kötet egymástól független, a lábukon önmagukban is szilárdan megálló tanulmányokból tevődik össze, egy szintetikus jellegű tudományos mű körvonalai sejlenek elő belőle. Annak az összefoglaló, a nemzet és a nacionalizmus kérdéskörét sokrétűen megvilágító elméleti kompendiumnak az ígérete ölt itt fölöttébb határozott formát, amelynek megalkotását már évek óta várja Gáll Ernőtől a szakmai közvélemény. Meggyőződésünk szerint ez az elméleti kompendium, ha majd elkészül, annál jelentősebb lesz, minél sikeresebben fogja revelációvá változtatni a bele épített szerzői erudíciót.

Nagy György


 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret