stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Genersich Antal, a romániai magyar orvoslás példaképe

Genersich Antal Emlékkönyv születésének 150. évfordulója alkalmából – Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról. Szerkesztette Tankó Attila, Péter Mihály. Genersich Alapítvány, Budapest – az EME Orvostudományi Szakosztálya, Marosvásárhely 1994. 208 lap

Ami évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára megvalósult: most már könyvalakot ölthetnek az egykor fiókban őrzött gondolatok és adatok, valamint az eddigi írott vagy íratlan tiltással szemben őszintén kimondhatjuk azt, ami a szívünkbe és az agyunkba mélyen beitatódott: mi, erdélyi magyarok (is) az egységes és oszthatatlan magyar nyelv, irodalom, kultúra, történelem ... orvostörténelem szellemében érzünk és gondolkodunk.

Tartalmas, alaposan megszerkesztett, ízig-vérig dokumentumhű és -értékű orvostörténeti könyv jelent meg nemrég a Genersich Alapítvány, Budapest és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, Marosvásárhely gondozásában. Feltétlen elismerés a tanulmánykötet szerkesztőinek, dr. Tankó Attila alapítványi titkárnak, aki az összmagyar szellemet megtestesítő orvosprofesszor Genersich Antal dédunokája, valamint dr. Péter Mihály marosvásárhelyi egyetemi tanárnak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnökének. De ide kívánkozik a kiadást gondozó szerkesztők és a lektorok neve is, akik szintén minden részletre kiterjedő, pontos munkát végeztek. Péter H. Mária, Péterné Mailath Fleur, Kálmán Jenő, Takács Zsuzsanna, valamint Filep Antal és Kapronczay Károly.

A hiányt pótló orvostörténeti kiadvány két önálló részre oszlik, amint ezt kettős címe is tanúsítja. A szerkesztők jelképes beköszöntő szövegnek szánták a Magyar Egészségügyi Társaság bemutatását, mint amely 1993 májusa óta az országhatárokon innen és túl dolgozó magyar orvosok szakmai munkáját igyekszik összefogni.

A tanulmánykötet két gyökérből táplálkozik, de törzsük közös. Egyrészt  Budapesten az évekkel ezelőtt megalakult Genersich Antal Alapítványból, amelynek kuratóriuma 1991 óta díjazza az arra érdemesülteket, másrészt egyes erdélyi orvosok már a diktatúra éveiben kutatómunkát folytattak, mert hivatásuknak érezték, hogy minél több adatot összegyűjtsenek a romániai magyar orvosképzésről, a szakmai  önszerveződésről  és  az  egészségügyi könyvki-adásról, hogy mindez megmaradjon az utókornak.

1992-ben a magyarországi, erdélyi, felvidéki orvosok és nem-orvosok szabadon megemlékezhettek a százötven éve Nagyszombaton született dr. Genersich Antal kórboncnokról, aki a Kolozsvári Tudományegyetem orvoskarának egyik alapító professzora, a modern emberorvoslást szolgáló patológia egyik magyarországi megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kora Magyarországának nemzetközi hírű tudósa volt. A kolozsvári Házsongárdi temetőben februárban ünnepélyes koszorúzásra került sor, majd egy március végi délelőtt a budapesti orvosi egyetem épületében átadták a jubileumi Genersich-díjakat és emlékplaketteket. A díjazottak között több erdélyi orvos nevére bukkanhatunk, mint dr. Szabó István, dr. Jung János és dr. Fazekas András, valamint emlékplakettet kapott az EME Orvostudományi Szakosztálya. Előadást tartott dr. Szabó László és dr. Puskás György.

Dr. Genersich Antal magyar orvos volt. Az 1990-ben újjáalakított EME orvos és gyógyszerész tagjai az 1859-ben létrehozott Erdélyi Múzeum-Egyesület később önállósult Orvos-Természettudományi Szakosztályának az első elnökét tisztelhetjük személyében. Az éleslátású gyakorló orvos, a boncolási eredményeket alaposan kielemző kórboncnok, a kedélyes szigorral oktató tanár és a metszeteibe órákon át belemerülő tudós mindannyiunk példaképévé válhat. Mindezek igazolására magát Genersich Antalt idézhetjük: „A jó doktor folytonosan törődik, együtt van betegével. Gyógyítja, vigasztalja, tanácsokat ad neki. Ha pedig szükséges, klistélyt (beöntést) ad neki. Biztatja, eteti, itatja, injekcióval látja el és nem feledi el megigazítani a párnáját sem. No, és ha a beteg mégis meghal – akkor boncolja, búsulja.”

A tanulmánykötet első része tehát Genersich Antal (1842–1918) munkásságának állít emléket. Bemutatja kolozsvári, majd budapesti egyetemi tanári munkáját, felsorakoztatja a törvényszéki orvostanhoz és annak határterületeihez kapcsolódó tudományos eredményeit, megeleveníti a rendkívüli szakmai tapasztalattal rendelkező orvostanár emberi jellemvonásait. A bemutatás sokrétű, gazdag forrásanyagra támaszkodik: a jubileumi emlékülés előadásaira; kortársainak és tanítványainak méltatására; a korábbi megemlékezésekre, sőt még olyan irodalmi művek részletei sem hiányoznak, amelyek felidézik a legendás tudós alakját. Ezen kívül a 150. évforduló alkalmából a magyarországi és a romániai magyar nyelvű sajtóban megjelent tudósítások, a Genersich Emlékbizottság tagjainak, a díjazottaknak és az emlékkönyv szerkesztőinek rövid életrajza, Genersich családfája és jól megválogatott képanyag teszi változatossá, olvasmányossá az első részt.

Genersich az ott töltött majdnem negyedszázad alatt annyira megszerette Kolozsvárt, hogy végrendeletében meghagyta, hogy a kincses városban temessék el.

A kötet második részében szereplő tanulmányok többnyire az 1919–1990 közötti magyar orvoslást mutatják be, nem feledkezve meg múlt századi vagy akár több száz éves gyökerekről sem. „Genersich ekkor már halott (1918. június 4-én helyezték örök nyugalomra), de az itt bemutatott orvosok és gyógyszerészek közvetlenül vagy képletesen tanítványai. Olyan tanítványok, akik a legnehezebb időkben is hűségesek maradtak a tanítókhoz és választott hivatásukhoz” – vallják az előszóban a szerkesztők.

Tudományos alaposság, megbízható adatok, tárgyilagos elemzés, lelkiismeretes adatgyűjtés, mindenre kiterjedő figyelem, sok-sok háttérmunka jellemzi a kiadvány második részét. Méltán elmondható, hogy az írások szerzői, szerkesztői kutató munkájuk eredményeként valódi orvostörténeti dokumentumot hoztak létre az utókor számára, miközben igazi bibliográfusi és történészi erényeikről tettek tanúbizonyságot.

A Péter házaspár (dr. Péter Mihály és Dr. Péter H. Mária) sokéves álma valósult meg 1994 nyarán, amikor ez a tanulmánykötet a nyomdából az olvasók, a múltat őrző és megtartani akaró erdélyi magyar orvosok, gyógyszerészek és érdeklődők könyvespolcára került. A második rész megírása csapatmunka volt a javából. Fiuk, dr. Péter Zoltán, valamint a szerzőtársak (dr. Brassai Zoltán, dr. Bocskay István, dr. Rácz Gábor, Dr. Mózes Magda, dr. Cucu Viorica) hozzájárulásán kívül, ki tudja hány „névtelen segítőtársnak” köszönhető, hogy az álom megvalósult. Hiszen a magánkönyvtárak és -gyűjtemények állományai, a barátoknál-ismerősöknél fellelhető írott vagy akár szóbeli adatok a minálunk igencsak mostoha bibliográfusi munka hasznos kiegészítéséül szolgáltak.

„Az erdélyi magyarság múltjának és jelenének feltárása, az összegyűjtött adatok közlése, különös tekintettel jelenlegi nemzetiségi helyzetünkre, itteni értelmiségünk egyik feladata, mi több, kötelessége” – vallja a második fejezet előszavában dr. Puskás György akadémikus, aki újjáalakulásától négy éven át az EME Orvostudományi Szakosztálya elnöki tisztét töltötte be. Majd így fejezi be: „... a szerzők feltáró és gyűjtő tevékenysége ösztönzést jelent a tekintetben, hogy tennünk kell, amit lehet, támogatnunk kell a jövőben is szakíróinkat, hogy ki-ki a maga tehetsége szerint a gyakorlati munkája mellett szakírói tevékenységet is fejtsen ki. E tekintetben is példamutató a szerzők munkája.”

E második rész első írásai az erdélyi magyar nyelvű orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzés történeti vonatkozásait és jelenlegi gondjait taglalják. Különös figyelmet fordítanak a Bolyai Tudományegyetem megalakulási körülményeire, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet létrejöttére, az első tizenöt év (1948–1962) eredményeire, majd a magyar nyelvű oktatás fokozatos elsorvasztására irányuló törekvésekre.

A szövegben, valamint külön névjegyzékben is felsorakoznak az évtizedek során az orvosi egyetemen magyarul oktató tanárok nevei; feltűnő, hogy közülük milyen sokan külföldre távoztak. Beszédes adatokat szolgáltat a magyar nemzetiségű hallgatók százalékos aránycsökkenésének a követése is az évek folyamán. A rendkívül siralmas 1988–89-es tanév már-már a magyar nyelvű oktatás felszámolását jelezte: megszűnt a gyógyszerészeti kar, a magyar fogászhallgatók nem érték el a szükséges hetes létszámot, az orvosi karon csak 16 magyar diákkal kezdődött meg az oktatás. A változás tehát jókor jött, de nem váltotta be a reményeket.

Külön írás foglalkozik a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanárainak tudományos munkásságával; eredményeiket elsősorban az Orvosi Szemlében, illetve a Revista Medicală-ban tették közre.

Az 1919–1990 között megjelent romániai magyar nyelvű orvosi és határterületi szakirodalom, orvosi ismeretterjesztő irodalom és gyógyszerészeti irodalom kiadványairól: könyvekről és füzetekről referálnak a következő tanulmányok, majd az orvosi és gyógyszerészeti folyóiratok kerülnek bemutatásra. Megtudhatjuk, hogy az első erdélyi magyar nyelvű szakfolyóirat az 1920-ban Kolozsváron indított Erdélyi Orvosi Lap; ezen kívül más kolozsvári, temesvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, sőt gyergyószentmiklósi és petrozsényi hosszabb-rövidebb ideig megjelenő lap adatait, rovatait is megismerhetjük. A szerzők részletesen méltatják a teljes nevén Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályából köteteit, különös tekintettel az EME újjáalakulása után évente megjelenő Orvostudományi Értesítő számaira. Összesen 20 magyar nyelvű vagy részben magyar nyelvű egészség-ügyi folyóirat kerül bemutatásra, közülük 17-et a két világháború alatt adtak ki. Jó néhánynak a fénymásolt lapja is megtekinthető a kötetben.

A kiadvány következő írásai a kisebbségi orvosegyesületeket sorakoztatják fel, külön figyelmet szentelve az EME Orvostudományi Szakosztályának a működésére, a vándorgyűlések és orvoskongresszusok bemutatására. Ezt követi egy 723 címet tartalmazó jegyzék, amely egyrészt 1919–1990 között Romániában megjelent magyar nyelvű orvosi, egészségügyi és határterületi önálló kiadványokat, másrészt 23 orvos-író Romániában megjelent, magyar nyelven írt szépirodalmi munkáit tartalmazza. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű jegyzetei külön jegyzékben sorakoznak.

A kötet utolsó tanulmánya egy rövid összegezés; ebből megtudhatjuk, hogy az országunkban megjelent hétszáznál több orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti és határterületi önálló munka túlnyomó többségét – mintegy háromnegyedét – ismeretterjesztő és egészségvédelmet szolgáló könyvek és füzetek alkotják. Ez a szám tiszteletre méltó ugyan, viszont alacsony a különösen 1945 óta megjelent orvosi és gyógyszerészeti szakkönyvek száma.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának tagjai, a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek, kivándorolt vagy máshol élő társaik, de bárki más számára is hasznos adatokat tartalmaz ez az orvostörténeti tanulmánykötet. Bár az erdélyi magyar orvostársadalom nem nyújtotta, nem nyújtja mindig az itthonmaradás és a becsületes helytállás követendő példáját, ez a könyv mégiscsak arról tanúskodik, hogy a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek igyekeztek kiállni az elmúlt évtizedek próbáját.

Ábrám Zoltán


 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret