stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Varga Árpád
(1951–1994)

Ha az erdélyi magyar történetkutatás majdani historiográfusa a számbavétel során eljut e két évszám határolta személyiséghez, Varga Árpád 43 évnyi életének értékelésekor aránylag kevés hátrahagyott művet talál. Teljes joggal emeli ki majd a tanulmányok, közlemények pontosságát, olvasmányos stílusát, a minden szükséges részletre kiterjedő forráskutatás alaposságát, de a mennyiség okán hajlamos lehet az életmű lebecsülésére. Mércéje azonban ez esetben hamisnak bizonyulna. Ugyanis mi, Varga Árpád kortársai tudjuk és valljuk, hogy e számszerűen talán kevés közlemény mögött a tragédiás sorsot szinte emberfeletti akarattal, szívós kitartással legyőző erőfeszítés munkált. Életművének igazi emberi értékét a történeti tanulmányok és a megírásukhoz szükséges kitartó, a nyomorúságos körülményeket szellemi teljesítménnyel lebíró munka együttes számbavétele adja meg.

Életútján végigtekintve sorsfordulóját is jelképértékűnek érezzük. Váradon végzett középiskolai tanulmányai után 1970-ben iratkozott be a Babeş–Bolyai Egyetem bölcsészkarának történelem szakára. Régészeti érdeklődése indokolta pályaválasztását, de már az első évben professzora, Jakó Zsigmond hatására a művelődéstörténettel jegyezte el magát. Tanulmányai során alaposan elsajátította a közép- és koraújkori források használatához szükséges paleográfiai és latin nyelvi ismereteket, szakdolgozatában a váradi káptalan hiteleshelyi működését foglalta össze részletes levéltári kutatások alapján. Pályakezdése szép reményekre jogosított, személyével az erdélyi történetkutatók nem túl népes csapata fiatal, jól felkészült szakemberrel gyarapodott. 1974 őszétől a Székelyudvarhelyi Múzeumban dolgozott muzeográfusként.

Kicsi, de a közös célért lendületesen együtt munkálkodni képes együttest talált a székely anyaváros tudományos gyűjteményében, és mi sem természetesebb, mint hogy az ifjú történész munkakörén túli feladatok vállalásával is bekapcsolódott a Múzeum tevékenységébe. Rendezte a céhes iratok gyűjteményét és Zepeczáner Jenővel együtt először ismertette a Székelyderzsen föltárt Szent László-freskót. Amikor a Múzeum új kiállítási csarnokának fölépítésére került sor, nemcsak a szervezésben segédkezett, hanem – mi sem természetesebb – délutánonként beállt a munkások közé. 1976. október 6-án a tető fedőlemezeinek elhelyezésekor érte a végzetes baleset: lezuhant és gerinctörést szenvedett. Kéthónapos fiatal házas volt akkor... Görög tragédiába illő sors: a közösség érdekében végzett önkéntes munkáért nem jutalmat, de életre szóló büntetést kapott: 18 évig ágyhoz kötötten élt.

Nincs olyan gályarabság, amelyet az arravaló elme kutatólaboratóriummá ne tudna változtatni – írta valahol Németh László. Varga Árpád élete e gondolat valóságát bizonyítja. Szívós gyakorlással újból megtanult írni, gépelni, és ágyhoz kötött életének a választott pálya lehetőségek szerinti folyamatos művelése adott értelmet. Amíg Székelyudvarhelyen élt, közvetlenül hozzájutott a forrásokhoz, Mezőtelegdre költözve azonban a nehezen megszerezhető másolatokra volt utalva. Így is folyamatosan dolgozott, jobbára az asztalfióknak, hiszen a Művelődéstörténeti Tanulmányok-sorozat (melynek második kötetében a váradi káptalan hiteleshelyi tevékenységéről írott tanulmánya átdolgozott szöveggel nyomdafestéket látott) betiltása  után a történészeknek alig maradt közlési lehetőségük.

A fordulat után az újjáéledő Erdélyi Múzeum hasábjain 1991 óta folyamatosan jelen volt korábban írt vagy frissen papírra vetett tanulmányaival, könyvismertetéseivel. Helytörténeti írásait pedig szívesen közölte a nagyváradi Harangszó.

Fojtogató életkörülményeit szívós kitartással végzett mindennapi munkával, céltudatos és értelmes tevékenységgel lebíró személyisége azért is példamutató marad, mivel lelki alkata inkább pesszimizmusra hajlott, s neki mindenen túl a passzivitást sugalló borúlátását is sikerült legyőznie. Mindehhez nagyban hozzájárult a tragikus balesetet követően felesége, majd élete végéig és elsősorban édesanyja áldozatos támogatása. Élete szemünk előtt valósította meg Pál apostol híres paradoxonát: „Az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

Sipos Gábor

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret