Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

KÖNYV
nEMESHEGYI PÉTER SJ:
SZÁMADÁS A REMÉNYRŐL

 

Szent Péter apostol írja első levelében: „Legyetek mindig készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi" (1Pét 3,15). Péter apostol levele nem csupán az őskeresztényeknek szól, hanem nekünk is. Csakhogy napjaink posztmodern szürkeségében mondhatni hiánycikké vált a remény és minden, ami e fogalom köré sorolható. A szekularizált világban a keresztényeket is megkísérti a reménytelenség szürkesége, már nem sugárzik róluk az öröm, nincs bennük semmi feltűnő, ami miatt valaki is a reménységük okát firtatná. A Szentírás szerint Isten a remény Istene, ezért a keresztény a remény embere. De van-e igazán okunk reménykedni, és ha igen, honnan származik a mi reménységünk? Nemeshegyi Péter SJ könyvében éppen ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Nemeshegyi Péter SJ 1923-ban született Budapesten, 1944-ben lépett be a jezsuita rendbe. A Rákosi-diktatúra idején elöljárói utasításra hagyta el Magyarországot. Innsbruckban tanult filozófiát, majd a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai doktorátust. 1952-ben szentelték pappá, és 1956-tól csaknem négy évtizeden keresztül Japánban élt. Missziós munkája mellett a tokiói Sophia Egyetem professzoraként tanított teológiát, és két ízben - előbb hat, majd négy éven keresztül - az egyetem dékánja volt. 1969-ben VI. Pál pápa a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává választotta. Mindezek után 1993-ban tért vissza Budapestre, és - többek között - az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanított. Azóta is rendszeresen tart lelkigyakorlatokat, előadásokat, és évente több könyvet is publikál. E kötete két nagy tematikus blokkra épül, ezek közül az első a Számadás a reményről, amely különböző reményhez kapcsolódó kérdésköröket beszél át, a második egysége pedig A Szentlélek hét különleges ajándéka, amely tulajdonképpen buzdítás, hogy felleljük a remény örök forrását nemcsak saját magunkban, hanem az embertársi kapcsolatainkban és a környezetünkben is.

Az első nagy fejezetben a szerző felhívja a figyelmet: „Bizony, a reményre ma is nagy szükségünk van, mert napjainkban a remény hiánycikk". A mai világban az uralkodó szín a szürke lett, amelynek köszönhetően mindenki számára az élet értelmetlennek tűnik, a folyamatos mozgásban, zajban az ember nem tudja észrevenni a színt. A remény is egy ilyen színes képzet, amely segít a szürkeség eltüntetésében, segít észrevenni a pesz-szimizmuson túlmutató pozitív életet.

A reményre szükségünk van, és mivel a mi Istenünk a remény Istene (Róm 15,13), ezért mi a remény emberei vagyunk. De honnan származik ez a remény, és van-e nekünk okunk reménykedni? A továbbiakban ezt a kérdéskört részletezi az író. Ahhoz, hogy az olvasó jobban megértse a remény lényegét, számos példával szemlélteti annak fontosságát, mivoltát, forrását, példái által érzékelteti a reménykedő ember boldogságát is. Nemeshegyi Péter SJ Japánban eltöltött évei során rengeteg tapasztalatot szerzett, amelyek segítettek könyvének a megírásában, melyben sokat mesél különböző utazásairól, megtapasztalásáról, és arról is beszámol, hogy a reményre nagy szüksége volt bizonyos helyzetek túlélésében. Bemutatja azokat a hagyományokat, amelyekbe Istennek köszönhetően ő is betekintést nyert, amelyeknek köszönhetően teljesen más szemszögből tapasztalta meg Istent, az embertársakat. Kiemelkedő példa a könyvben a Fudzsi hegy és a köréje írt történet, amely egyértelműen érzékelteti az olvasóval, hogy a remény sosem hagy el, mindig és mindenhol velünk van, és minden, ami él, ami élet, az remény. A Fudzsi hegy a világ egyik legszebb magaslata, hatalmas fenyőerdők borítják, pedig valamikor szürke és kiégett láva volt az egész. Még akkor is van remény, amikor az ember csöppnyi lehetőséget sem lát arra, hogy jobb, szebb legyen akár az élet, akár a környezet.

A könyv további részében is számos példa bizonyítja, hogy nincs ok feladni a reményt, reménytelenségbe süppedni. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég csak reménykedni, szükséges a szeretet és a bizalom nélkül. Bízni, bizakodni nem könnyű, mégis egyik alapeleme a reménységnek - e kettőt fogja össze a szeretet. A szeretet mindennek a forrása, ahogyan ezt a korintusi levél írja: „A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel" (1Kor, 13,27).

A könyv második egysége A Szentlélek hét különleges tulajdonsága címet viseli, azt érzékelteti, hogy a legnagyobb erőforrásunk a Szentlélek, aki a lehető legközelebb van hozzánk, a szívünk mélyén lakik, lelkünk drága vendége mégis titokzatos számunkra. A könyv ebben a részében Nemeshegyi Péter SJ a Szentlélek hét tulajdonságát mutatja be, ezeket ő választotta és nevezte meg: életadó Lélek, mozgató Lélek, a megosztás lelke, megszentelő Lélek, felszabadító Lélek, imádkoztató Lélek, szeretetet, örömöt és reményt adó Lélek.

A könyv vége arra buzdít, hogy legyünk az egyház mozgatói, hiszen azért születtünk a földre, hogy Jézus Krisztus szeretetének képviselői legyünk, ha teljesítjük ezt a küldetést, az egész világban kiteljesedik Isten jelenléte, amíg - ahogyan a Szentírás mondja - Isten lesz minden mindenben (1Kor 15,28). Nemeshegyi Péter a könyv végén is mesél, itt fiatalkori élményeiről, amelyek összefoglaló jelleggel utalnak a könyv egészére. Nem szabad csüggednünk, mivel a mi Istenünk a reménység Istene. Mindig kell élnie bennünk a remény kicsiny lángjának. Ahol szeretet van, ott a láng sosem aludhat ki. A kötet zárósorai: „...esteledik, kezdődik a sötétség, a színek egyre jobban szürkülnek - de a Szűzanya szeretetteljesen ránk mosolyog, a Nap megvilágítja arcát, Mária fölénk hajol, és néz bennünket." A szerző törhetetlen reményének e költői sorok ékes bizonyítékai.

 

(Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány-L'Harmattan Kiadó, Budapest 2013)

Frank Boglárka

 

Keresés a Katholikos oldalain