Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Az egyház szertartásainak grandiózus volta
bámulatba ejt és lebilincsel engem.
Avilai Szent Teréz

Bálint Róbert
kÖSZÖNTSÉTEK EGYMÁST A BÉKE JELÉVEL!

 

Frères, dans la charité du Christ, donnez-vous la paix!

La célébration de la paix avant la communion est le moment fort de la messe. A la réconciliation on retrouve souvent des attitudes ou gestes génentes. L'article ci-desous présente l'évolution historique du rite de la paix, puis par les documents présents les variétées corespendantes possibles de cette célébration.

Mots-clés: le rite de la paix, missel, liturgie, Congrégation pour le Culte Divin et la Discipline des Sacrements

 

A szerző 1981. május 8-án született Csíkszeredában, 2003-ban végezte a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem hittan-német szakát, tanári diplomát szerezve. 2003-2006 között PhD-hallgató volt a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetben, ahol 2014. november 10-én védte meg doktori disszertációját. 2006 óta tanárként működik a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban.

Bevezető

A liturgia az egyházi közösség szívverése, „az a csúcspont, mely felé az egyház tevékenysége irányul, ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje." (SC 10)1 Lényeges elemei, melyek isteni eredetűek, változtathatatlanok (például a szentségek anyaga és formája, melyet maga az alapító, Jézus Krisztus határozott meg), „részben változásnak alávetett összetevőkből állnak, melyek az idők folyamán változhatnak, s változniuk is kell, ha netalán olyan elemek épültek be, melyek a liturgia benső természetének kevésbé felelnek meg vagy alkalmatlanokká váltak. Ebben a megújításban a szövegeket és a szertartásokat úgy kell rendezni, hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat, s így a keresztény nép, amennyire csak lehet, könnyen fölfoghassa azokat, és általuk teljesen, tevékenyen és a közösség jellegének megfelelően együtt ünnepelhessen." (SC 21)

A liturgia felett jogi szempontból az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció őrködik. Ennek a feladatának a különböző dokumentumok kibocsátásával tesz eleget, amelyek az egyház nagy kincsét, a liturgiát szolgálják. Ezt tette akkor is, amikor 2014. június 8-án kibocsátotta A béke ajándékának rituális kifejezéséről a szentmisében körlevelét.

A béke-rítus történeti fejlődése

Jézus evangéliumának lényege a szeretet. Erről szól a legfőbb parancs, és ez az első ismertetőjele a keresztényeknek. Ez a keresztény szeretet az eukarisztiából táplálkozott, s az Izajás által megjövendölt béke Istene az oltárról lépett a keresztény szívekbe. Ezért természetes, hogy a szentmiseáldozat bemutatásánál egészen rendkívüli módon nyilvánult meg ez a csodálatos erény. Ez a megnyilvánulás pedig a békecsók,2 a szentmisének az a mozzanata, melyben a pap Krisztus békéjét kéri és adja át a résztvevőknek. Ma a Béke veled!3 köszöntést kísérő gesztusok: arcok összeérintése vagy kézfogás.4

Az őskeresztény egyházban az istentisztelet alatt a keresztények békecsókot váltottak egymással, mindenki a közvetlen szomszédjával. A nép nemek szerint oszlott meg.5 Az apostolok gyakran buzdították a keresztényeket erre: „Köszöntsétek egymást szent csókkal".6 Az összes régi liturgiában megtalálható a békecsók. A 2. század közepén Szent Jusztin a szentmise szertartásának leírásakor így fogalmaz: „Mikor az imádságokat befejeztük, egymásnak békecsókot adunk". Tertulliánusz és Szent Hippolütosz is tanúsítja gyakorlatát az ősegyházban,7 ahol a békecsókot az imádság pecsétjének tekintették.8 A szertartásnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, ez fejezte ki a szent testvéri közösséget a keresztények között, amint Szent Ágoston írja: „Amit az ajkak kifejeznek, az nyilvánuljon meg a szívekben is, vagyis ha átölelitek testvéreiteket, a szívetek is egyesüljön az ő szívükkel." Évszázadokon keresztül élt ez a gyakorlat a keresztények között.9 Még III. Ince pápa (1198-1216) idejében is liturgikus csókkal köszöntötték egymást a keresztények.10

A legrégebbi időkben a békeköszöntés feltehetően a római egyházban az igeliturgia után volt.11 Mielőtt még ugyanis a keresztények hozzáfogtak volna az áldozat bemutatásához, ki kellett vetniük a szívükből minden ellenségeskedést. Erre vonatkoztak Jézus szavai: „Ha ajándékodat az oltárra viszed és eszedbe jut, hogy felebarátodnak panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki a felebarátoddal" (Mt 5,24).

Mikor tették át Rómában a békeadást arra a helyre, ahol manapság van? I. Ince pápa 416-ban Decentius gubbiói püspökhöz intézett levelében azt írta, hogy a békeadást a konszekrációs kánon után kell végezni.12 Ebből látjuk, hogy a békeadás helye a szentmisében már az 5. század elején többnyire ugyanaz volt, mint ma. A középkorban a béke szertartása jobban kibontakozott, tovább fejlődött és végül többnyire a klérusra korlátozódott.

Az Úr imáját Nagy Szent Gergely pápa vezette be a szentmise liturgiájába. A szentmisében a Miatyánk az Úr áldozati lakomájának asztali áldása. Rómában mindig egy bevezető előzte meg, kiemelt helyen szerepelt a megbocsátás gondolata, mert enélkül nincs testvéri közösség és az áldozatból sem lehet részesedni. A római rítusban ezért a szentáldozás előtt békecsókkal köszöntötték egymást az egybegyűltek.13 Így a békecsók az áldozásra való előkészület jelévé vált.14 Sőt a Karoling területen egyfajta előfeltétele volt az áldozásnak, amennyiben az áldozókra korlátozódott. Canterbury Theodornak a kánonja tartalmazott is egy szigorú szabályt: „qui non communicant, nec accedant ad pacem neque ad osculum in ecclesia". Ennek aztán megjelent egy enyhébb értelmezése is, amely már nem tartalmazott olyan erős korlátozást.15

Az évek során az a szokás alakult ki, hogy a békecsók az oltártól indult el hierarchikus rendben, és úgy adták tovább, mint onnét eredő áldást.16 Később, a hit lanyhulásával, a hívek már nem értették meg a békecsók jelentőségét, ezért az lassanként csak a papságra korlátozódott, sőt a 13. századtól kezdve már az öleléssel helyettesítették. Egyes egyházakban a békeköszöntésre ún. csóktáblákat17 használtak, amelyet csókolásra kézről kézre adtak. Ezt Angliában használták először.18

A trentói zsinat nem foglalkozott kifejezetten liturgikus kérdésekkel, de megállapította, hogy nagy szükség van ilyen reformra és javasolta is azt. Kivitelezését azonban a pápára bízta. V. Piusz pápa 1570-ben kötelezően előírta az egész világon minden templom és minden pap részére a Római Misekönyvet. Ebben a kiadásban a békerítusból kimaradt a csók.19 A béke szertartása során a békét adó meghajolt a békét fogadó személy előtt, rátette kezét annak vállára, majd a bal arcához hajolva ezt mondta: Pax tecum! Erre a címzett azt válaszolta: Et cum spiritu tuo.20 A rubrikák arra utaltak, hogy a két személy között „finom érintés" történt, de ez lehetett erkölcsi és nem fizikai értelemben vett érintés, vagyis nem volt szükséges az arc-arccal való találkozás.21

A 19. és 20. századi liturgikus mozgalom22 során felmerült az igény, hogy a laikusok tevékenyebben részt vegyenek a békerítusban.23 Sokan úgy tekintettek erre a szertartásra, mint ami képes lenne megtörni a hívek egyéni imádkozását és visszaadni a szentmise közösségi jellegét.24

A II. vatikáni zsinaton talán az egyik legégetőbb kérdés volt, hogy mi lesz a négyszáz éve megreformált latin liturgia sorsa. A zsinat témáihoz beérkezett püspöki jelentések egynegyede liturgikus témájú volt. Ez is jelezte, hogy az egész egyházat átható problémáról van szó. A tulajdonképpeni zsinati munka 1962. október 22-én a liturgikus tervezettel indult.25 Ebben a liturgikus mozgalom alapgondolatát ismerhetjük fel, „miszerint a keresztény hívő ne csak passzívan vegyen részt az istentiszteleten, hanem cselekvően működjék közre; ne csak hallgatója legyen, hanem imádkozzék is együtt".26

Bár a liturgikus konstitúció nem beszél kifejezetten a béke rítusáról, de hangsúlyozza az előbb említett gondolatot, miszerint a Krisztus-hívőket minél jobban bele kell kapcsolni a liturgiába (SC 14.).

Maga VI. Pál pápa pedig így vélekedett a liturgia reformjáról: „Szeretnénk a liturgiánkat tisztábbá, hívebbé, az igazság és a kegyelem forrásaival jobban egyezővé tenni, és úgy átalakítani, hogy alkalmasabb legyen a nép spirituális örökségének hordozására".27

A tulajdonképpeni liturgikus reform első fordulópontja 1969. április 6-án kezdődött, ugyanis ekkor jelent meg VI. Pál Missale Romanum kezdetű apostoli rendelkezése,28 amelyben tudatta, hogy az új misekönyv megjelenőben van, és elrendelte, hogy november 30-tól már az új rend szerint kell misézni. Noha a misekönyv csak 1970. március 26-án látott napvilágot, már 1969-ben kiadták az Ordo Missae-t, mely összefoglalta az addigi reformokat és tartalmazta az Általános Rendelkezéseket is.29 Radó Polikárp, a liturgia magyarországi apostola szerint az új misekönyvben a szabadság szelleme uralkodik, minden kicsinyeskedést kerül, szövegezése lazább szövésű, nem jogi jellegű.30

A Római Misekönyv Általános Rendelkezéseiben megtaláljuk a béke szertartásának jelentését: a hívek békét és egységet kérnek az egyház és az emberiség nagy családja számára, és kifejezik kölcsönös szeretetüket, mielőtt az egy kenyérből részesülnének.31 Ez a miserend nem állapított meg részletes irányelveket, csupán jelezte annak lehetőségét: az „Ajánljuk föl egymásnak a béke jelét" (Offerte vobis pacem, a magyar miserendben: „Engesztelődjetek ki szívből egymással") szavaknál felszólíthatták a népet békecsók váltására. A további részletek kidolgozása „a nép szokásainak megfelelően" a püspöki karokra maradt. Sok országban ezt nem vezették be hivatalosan (Egyesült Államok, Németország, Ausztria).32

A miserend azt ajánlja, hogy a szertartást akkor alkalmazzuk, „ha megfelelő" (opportune). Erre utal a feltételes mód használata is.33 Ez a lazítás nem csupán a decentralizáció elvének eredménye volt, hanem különösképpen azé a fölismerésé is, hogy nem maga az egyetemes egyház üli meg az Eucharisztiát, hanem minden alkalommal egy meghatározott helyen összegyűlt, sajátos egyházi közösség. Ennek a konkrét közösségnek biztosítani kell a normális növekedés lehetőségét, természetesen az egység keretein belül.34

II. János Pál pápa a vasárnap megszenteléséről szóló apostoli levelében leírta, hogy a békecsók, mely a szentáldozás előtt van, különösen kifejező gesztus. Ugyanakkor ez a gesztus egyben felszólítás is a hívek számára: fejezzék ki egyetértésüket az áldozatban történtekkel s a készséget az egymás iránti szeretetre.35 Ugyanaz a pápa 2000. január 11-én jóváhagyta az új Római Misekönyvet, ezt azonban nem siettek nyomtatott formában kiadni, ily módon lehetőséget biztosítva a világegyháznak, hogy észrevételeket, javaslatokat tehessen. Ezért is szorgalmazta az Általános Rendelkezések bevezetője a népnyelvre való fordítást. A módosítások meg is történtek, így 2002-ben a zsinat utáni harmadik Missale Romanum megjelenésével az új Institutio Generalis36 is életbe lépett. A ma használatos misekönyv 1991 óta tartó hosszú revízió és korszerűsítés eredményeként született meg.37

A béke szertartásánál a túlzások elkerülésére int az új rubrika: mindenki csak a hozzá közelebb állóknak és mértéktartóan fejezze ki a béke jelét. A régi útmutatás csak annyit mondott, hogy a pap a béke jelét átadhatja a segédkezőknek. Az újabb rendelkezés ismét a liturgia rendezettségét és gördülékenysé-gét segíti, amikor előírja, hogy a miséző pap maradjon a papi térségben, hogy az ünneplést ne zavarja. Hasonlóképpen járjon el, ha valamely hívőnek akarja adni a béke jelét.38 Ezt azonban csak ésszerű okból tegye, nehogy botrányt keltsen vele.39

Az új misekönyv kiadása után szinte előre látható volt, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció különböző utasításokat fűz majd hozzá. Ezt tette 2004. március 24-én a Redemptionis Sacramentum instrukció40 kibocsátásával. Az új misekönyv a békeszertartás pontosabb meghatározását a püspöki konferenciákra ruházza át. Az instrukció a püspöki konferenciák által hozott összes szabályra vonatkozólag megállapítja, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció felülvizsgálata nélkül a konferencia által kiadott szabályok nem bírnak kötelező erővel. (RS 28)41

A béke szertartásával kapcsolatban az instrukció megismétli, hogy az a szentáldozás előtt van. Majd kifejti a szertartás jelentését: ez a gesztus nem a kibékülést, nem is a bűnök megbocsátását jelenti, hanem a békességet, a közösséget és a szeretetet fejezi ki az eukarisztia vétele előtt. Meghatározza a formáját is, amely többnyire megegyezik a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek előírásaival:

• mindenki csak azoknak adja át a békét, akik közvetlenül mellette vannak, mégpedig illő módon;

• a pap adhatja a békét a ministránsoknak, de a szentélyben kell maradnia, hogy meg ne zavarja a szentmisét. Megfelelő indokkal ugyanígy néhány hívőnek is átadhatja a békét;

• a béke átadása közben ne legyen ének, hanem azonnal az Agnus Deivel folytatódjék a szentmise.

A Püspöki Konferenciák pontosabban meghatározhatják a béke átadásának gesztusát a „népek lelkülete és szokásai szerint", melyet az Apostoli Szentszéknek meg kell erősítenie (RS 72).

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia liturgikus körlevelet írt a papsághoz az eukarisztia ünneplésével kapcsolatos kérdésekről, melyben meghatározta a béke-rítus módját: mindenki csak a hozzá közelebb állókat köszöntse kézfogással, a béke jelével.42

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kongregáció nem helyettesítheti a megyéspüspököket, akik felelősök egyházmegyéjük liturgikus életéért, hanem segítenie kell őket.43 A segítségnyújtás pedig különböző dokumentumok, levelek, nyilatkozatok, utasítások kibocsátása révén történik.44 A gyulafehérvári egyházmegyében 2011. március 11-én kiadott körlevél a Redemptionis Sacramentum instrukcióval teljesen összhangban a béke szertartásával kapcsolatban kijelentette, hogy a békecsók formáját a Magyar Misekönyvben meghatározott forma szerint vették át, vagyis a Köszöntsétek egymást a béke jelével! felhívásra azt válaszolják, hogy Legyen békesség köztünk mindenkor! A körlevél szerint „napjainkban a kézfogás annyira elterjedt, hogy nehéz lenne kiiktatni (...) az a helyes, ha mindenki csak a hozzá közelebb állókkal és mértéktartóan fejezi ki a béke jelét. Ez vonatkozik a papokra és hívekre is".45

XVI. Benedek pápa Sacramentum Caritatis kezdetű szinó-dus utáni apostoli buzdítása46 mély gondolatokkal adja vissza a béke szertartásának jelentőségét. A szentatya hangsúlyozta, hogy egy nagyon értékes jel, mely különösen a mai konfliktusokkal teli világunkban különösen fontos. A béke utáni vágy minden ember szívében jelen van. Ezért a gesztusban ahhoz fordulunk, „aki 'a mi békénk' (Ef 2,14) és aki meg tudja békéltetni a népeket és személyeket akkor is, ha az emberi próbálkozások zátonyra futottak. Innen érthető az az intenzitás, amit gyakran lehet érezni a liturgikus ünneplésben a béke átadásakor".

A szentatya kiemelte azt is, hogy ezt a cselekményt korlátok között kell tartani, mert a túlzások ártalmasak lehetnek, kavarodást kelthet a közösségben éppen a szentáldozás előtt. Ezért fontos a józanság, mely abban is megnyilvánulhat, hogy a béke átadását közvetlenül mellettünk állókra korlátozzuk. Ahogyan a szinódus atyái fogalmaztak: a túl hosszúra nyúlt békecsóknál fennáll annak veszélye, hogy ez fontosabb lesz, mint a szentáldozás.47

Ugyanakkor a szinóduson felmerült a béke-rítus helyének vagy módjának módosítása is, erre is utal XVI. Benedek pápa: „Szem előtt tartva régi, tiszteletreméltó hagyományokat és a szinódusi atyák óhajait, kértük a megfelelő Dikasztériumoktól, hogy vegyék fontolóra a béke jelének a szentmisén belül máshová helyezését, pl. az adományok oltárra vitele előtti helyre. Egy ilyen változat felhívhatja a figyelmet az Úr figyelmeztetésére, hogy áldozati adományunk felajánlása előtt meg kell békülnünk felebarátainkkal (Mt 5,23 sk.)."48

A béke ajándékának rituális kifejezéséről a szentmisében

II. János Pál pápa 1988-ban kiadott Pastor Bonus apostoli konstitúciója49 a római kúriáról az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció hatáskörébe helyezi - tiszteletben tartva a Hit-tani Kongregáció illetékességét - a liturgia szabályozását és előmozdítását (PB Art. 62). Az előmozdítás (promotionem) és szabályozás (moderationem) aktív és folyamatos odafigyelést igényel. Egyfajta változást figyelhetünk meg a korábbi koncepcióhoz képest, ahol a kongregációk a Szentszékhez bejövő egyes esetek, ügyek kivizsgálásának intézményei voltak. A konstitúció ezzel szemben a kongregáció elsődleges feladatának az előmozdítást tartja.50 Ilyen szempontból munkája úgy mutatkozik meg, hogy különböző szabályokat bocsát ki a liturgiával és szentségekkel kapcsolatban. Már a zsinat után több ilyen jellegű útmutatást, rendelkezést adott ki, ennek a feladatának tesz eleget a Notitiae című folyóiratával is.51

A kongregáció másik feladata a liturgikus lelkipásztori tevékenység hatékony előmozdítása és a Krisztus-hívők bekapcsolása a szent liturgiába (PB Art. 62. 1.§).52 Ugyanakkor „gondosan felügyel arra, hogy a visszaélések elkerülése végett pontosan tartsák be a liturgikus rendelkezéseket, és ahol előfordultak visszaélések, szüntessék meg azokat" (PB Art 66). Mindezek a pontok illetékessé és felelőssé teszik az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációt, hogy a béke rítusával kapcsolatos kérdéskörről is nyilatkozzék.

Ezt tette meg a 2014. június 8-án kibocsátott körlevéllel.53 A körlevél választ ad, hogyan kell viselkedni, milyen magatartást igényel a békeszertartás, amely a szentmise egyik legszentebb pillanata, az eukarisztia vétele előtt van. Ezzel kapcsolatban ugyanis gyakran merültek és merülnek fel szélsőséges magatartásformák: ilyen, amikor mindenki mindenkit üdvözöl, átintegetnek egyik padból a másikba, átnyúlnak a második, harmadik padba, hogy kezet fogjanak az ott ülő személyekkel. Sokszor elmarad a Béke veled! kifejezés is, s csak egy kézfogásból áll a béke-rítus, anélkül, hogy annak jelentését ismernék. Inkább kölcsönös örömködés, sőt különböző ünnepi alkalmakkor jókívánságok átadása nyilvánul meg a gesztusban. A kongregáció levele újra visszaadja a szertartás istenközpontúságát, és mintegy elveti az emberközpontú magatartást.

Arra is érkezett néhány javaslat, hogy a béke szertartását tegyék át a felajánlás elé, vagyis az igeliturgia és az eukarisztia liturgiája közé, ahol esetleg nem keltene zavart a „társalgás". A kongregáció, miután kikérte a püspöki konferenciák véleményét erről a témáról, úgy döntött, hogy alkalmas a római rítus liturgiájában a hagyományos helyén megőrizni a békeköszöntést és nem vezetni be szerkezeti változásokat a Római Misekönyvbe. Azzal indokolta döntését, hogy a béke és az eukarisztia szerves kapcsolatát tenné tönkre.54

A békeköszöntés helye tehát a Miatyánk után és a kenyértörés előtt van. „Ezzel a gesztussal, amelynek »az a funkciója, hogy kifejezésre juttassa a békét, a közösséget és a szeretetet«, az Egyház »békét és egységet kér maga és az emberiség nagy családja számára, és a hívek kifejezik az Egyház közösségéhez való tartozásukat és kölcsönös szeretetüket, mielőtt az Oltári-szentségből« vagyis az Úr Krisztus Testéből részesülnének." A levél hangsúlyozza, hogy ez a rítus ne legyen „mechanikus", gépies, hanem tisztázzák annak igazi jelentőségét és értelmét. Egyes esetekben el is maradhat, sőt bizonyos esetekben el is kell hagyni. A kongregáció döntése a püspöki konferenciákra ruházza azt a feladatot, hogy vizsgálják felül, nem volna-e alkalmas megváltoztatni a békeköszöntés módját. Például ott, ahol családias, profán köszöntési módokat választottak, meg lehetne-e változtatni megfelelőbb gesztusokra. Talán ilyen „családias, profán" mód a kézfogás is. Mire lehetne cserélni? Egy érdekes eset: az influenzajárvány idején felszólította az egyik püspök a közösségeket, hogy kerüljék a közvetlen kontaktust, így békeszertartáskor elmaradt a kézfogás, helyette a közvetlen szomszédok egymás felé fordulva fejet hajtottak egymásnak. A járvány után sem vonták vissza ezt a gyakorlatot.55

A körlevél megismétli azt, amit XVI. Benedek pápa Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításában is hangsúlyoz: „semmit nem von le e cselekmény értékéből, ha megtartjuk az ünneplés légköréhez illő józanságot, például úgy, hogy a béke átadását a közvetlen mellettünk állókra korlátozzuk". Ezt követően kiemel néhány téves gyakorlatot, melyet a békeköszöntés során mindenképpen kerülni kell:

• Béke-ének beiktatása: a római rítus hagyományában nincsen előirányozva béke-ének, hiszen olyan kevés idő jut a békeköszöntésre, hogy ez csupán az egymás mellett helyet foglalók között lehetséges. A béke-ének ezzel szemben azt sugallja, hogy több idő áll rendelkezésre a béke jelével történő köszöntésekre.

• A hívek elhagyják a helyüket abból a célból, hogy a béke jelével köszöntsék egymást.

• A pap eltávolodik az oltártól azért, hogy a béke jelével köszöntse valamelyik hívőt.

• Bizonyos alkalmakkor (mint a húsvét vagy a karácsony ünnepe) vagy a rituális szertartások során (mint például keresztség, elsőáldozás, bérmálás, házasságkötés, szerzetesi fogadalom, temetés) a béke jelével való köszöntés arra szolgáltathat alkalmat, hogy a hívek gratuláljanak egymásnak, jókívánságaikat vagy együttérzésüket fejezzék ki.

A kongregáció felszólítja a püspöki konferenciákat, hogy dolgozzanak ki katekézist a békeköszöntés értelméről és annak helyes végzéséről, a püspököket és papokat pedig, hogy mélyítsék el a szentmise béke-rítusának lelki értelmét a szentmisében, saját liturgikus és lelki képzésükben és a híveknek adott megfelelő tanításban.56

Konklúzió

A béke rítusa változott a történelem folyamán. Ami azonban változatlan maradt mindvégig, az a kellő komolyság, a megfelelő magatartás, melyet ez a szertartás (is) megkövetel. Nem lehet és nem is szabad e gesztushoz profán módon közelíteni, mert sérül a liturgia. Ezért tartotta fontosnak az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, hogy néhány javaslattal elősegítse a helyes magatartást a béke-rítussal kapcsolatban.

A leírtak alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindenekelőtt tudatosítani kell a Krisztus-hívőkben a szertartás lényegét: mit jelent a béke,57 milyen teológiai jelentéstartalma van a békeszertartásnak, miért van szükség az őszinte bocsánatkérésre, megbocsátásra. A békeköszöntéskor nem rokonszenvről van szó, arról, hogy aki szimpatikus, annak odanyújtom a kezem. Amikor a béke jelét adjuk egymásnak, akkor nem annyira békét teremtünk egymásnak, mint inkább elfogadjuk Krisztus békéjének ajándékát, hogy így méltóbban vehessük magunkhoz őt a szentáldozásban. Elismerjük, hogy nem azért veszünk részt a szentmisén, mert jóban vagyunk egymással, élvezzük a baráti légkört vagy azonos teológiai nézeteket vallunk, hanem azért, mert egyek vagyunk Krisztus békéjében. Mennyire emelné a liturgia magasztosságát, ha tudatosan tennénk mindent, ismerve annak mély tartalmát és értelmét?

Összefoglalásként álljon itt Aranyszájú Szent János gondolata: „Ha haragszol ellenségedre, mondj ellene dühödnek, az ellenségeskedést pedig fejezd be, hogy üdvösséget és bocsánatot lelj az oltárnál! (...) Krisztus életét áldozta érted, te pedig felebarátod elleni gyűlöletben élsz? Hogy tudsz így a béke szent asztalához közeledni? Az Úr nem vonakodott, hogy érted szenvedjen, és te még dühödnek sem vagy képes ellenállni?"58

 

Bibliográfia Egyházi dokumentumok

Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Budapest 20072.

II. János Pál: Dies Domini, apostoli levél a vasárnap megszenteléséről, in II. János Pál megnyilatkozásai II. (szerk. és ford.) Diós István, Budapest 2005. 413-454.

Ioannes Paulus II, const. ap. Pastor Bonus, 28. VI. 1988, in AAS 80 (1988) 841-912.

Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció: Körlevél, A béke ajándékának rituális kifejezéséről a szentmisében, 8. VI. 2014, in http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=454.

Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció: Liturgiam authenticam. A népnyelvek használata a Római Liturgia könyveinek kiadásaiban. Ötödik instrukció a Második Vatikáni Zsinat Szent Liturgiáról szóló rendelkezésének megfelelő végrehajtásáról (A rendelkezés 36. cikkelyéhez), (ford.) Rihmer Zoltán, Budapest 2001.

Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció: Redemptionis Sacramentum. Instrukció egyes megtartandó, illetve kerülendő dolgokról a legszentebb Eu ka risztiával kapcsolatban, (ford.) Rihmer Zoltán, Budapest 2004.

Jakubinyi György: Liturgia megünneplésére vonatkozó emlékeztető és felhívás, 11. III. 2011, in Körlevél 2/247, Gyulafehérvár. 2011. Paulus VI, const. ap. Missale Romanum, 3. IV. 1969, in AAS 61 (1969) 217-222.

Római Misekönyv Általános Rendelkezései 2002. Római Misekönyv Általános Rendelkezései 1970. XVI. Benedek: Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítása az Eucharisztiáról, az Egyház életének és küldetésének forrásáról és csúcspontjáról, (ford.) Diós István, Budapest 2007.

 

Lexikonok

Diós István-Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon. Budapest 1993 kk.

Haag, Herbert (szerk.): Bibliai Lexikon. Budapest 1989.

Verebényi István-Arató Miklós Orbán (szerk.): Liturgikus Lexikon.

(szerk.) Budapest 1989.

 

Szakirodalom

Batiffol, Pierre: Leçons sur la Messe. Paris 1927.

Foley, Michael P.: The Whence and Whither of the Kiss of Peace in the

Roman Rite, in Antiphon 14.1 (2010) 45-94.

Geraldo, Agnelo: Congregazione per il culto divino e la disciplina dei sacramenti, in Pinto, Pio Vito (a cura di), Commento alla Pastor Bonus e alle norme sussidiarie della Curia Romana. Città del Vaticano 2003, 87-97.

Jedin, Hubert: A zsinatok története. Budapest 1998. Jungmann, Josef A.: A szentmise, Eisenstadt 1977. Jungmann, Joseph A.: The Mass of the Roman Rite: Its origins and development II, New York, 1951.

Mahrt, William: Peaceful Peace, in Sacred Music, 3/141 Richmond 2014, 53-54.

Melli, Raffaele: La Congregazione del Culto Divino e della Disciplina dei Sacramenti, in Bonnet, Piero Antonio - Gullo, Carlo (a cura di): La Curia Romana nella Cost Ap. "Pastor Bonus", (Studi giuridici 21) Città del Vaticano 1990, 269-280.

Migne, Jacques-Paul: Patrologiae cursus completus. Series Latina, I. Parisiis 1844.

Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet. Budapest 19233. Nóda Mózes: Liturgika. Kolozsvár 20092.

O'Connell, John B., The Celebration of Mass: A Study of the Rubrics of the Roman Missal. Milwaukee 19644.

Pécsi Kornél: Rubrikák négy évtized távlatában, in Praeconia 4 (2009) 53-78.

Petró József: A szentmise története. Budapest 1931.

Radó Polikárp: A megújuló istentisztelet. Múlt - Jelen - Jövő. Budapest 1973.

Radó Polikárp: Enchiridon Liturgicum II. Róma 1961, 1440. Reinhold, Hans A.: Bringing the Mass to the People. Baltimore 1960. Tanner, Leo: Eukarisztia. Az átalakulás útja - tanítások könyve. Budapest 2008.

Wiltgen, Ralph M.: A Rajna a Tiberisbe ömlött. A II. Vatikáni Zsinat története. Budapest é.n.

 

Jegyzetek

1 Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Budapest 20 072, 50.

2 „A békecsók (lat. ritus pacis = béke-rítus, pax = béke) az apostoli idők óta a megkereszteltek testvéri közösségének jele." Arató Miklós Orbán: Békecsók, in: Verebényi István-Arató Miklós Orbán (szerk.): Liturgikus Lexikon. Budapest 1989, 44-45.

3 „A liturgiába az 1Kor 16,20 alapján a békecsókot kísérő köszöntés. Válasza: Es a te lelkeddel!" Diós István: Béke veled!, in: Diós István-Viczián János (szerk.): Magyar Katolikus Lexikon I. Budapest 1993, 695. (a lexikonra a továbbiakban MKL rövidítéssel hivatkozunk)

4 Diós: Békecsók, 696.

5 Josef A. Jungmann: A szentmise. Eisenstadt 1977. 208. A nemek szerinti elkülönítést még az 1917-es Törvénykönyv 1262 §1-a is ajánlotta: „Optandum ut, congruenterantiquae disciplinae, mulieresin ecclesia separatae sint a viris."

6 Róm 16,16; 1Kor 16,20; 2Kor 13,12; 1 Pt 5,14. vö. Csók, in Herbert Haag (szerk.): Bibliai Lexikon. Budapest 1989, 238.

7 Arató: Békecsók, 44-45.

Alia iam consuetudo invaluit: ieiunantes habita oratione cum fratribus subtrahunt osculum pacis quod est signaculum orationis. Jacques-Paul Migne: Patrologiae cursus completus. Series Latina, I. Parisiis 1844, 1176-1177; Jungmann: A szentmise, 207; Nóda Mózes: Liturgika. Kolozsvár 20 092, 106.

9 Petró József: A szentmise története. Budapest 1931, 205.

10 Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet. Budapest 19233, 492.

11 Pierre Batiffol: Leçons sur la Messe. Paris 1927, 283; A békeköszöntést a különböző liturgiák a szentmise más és más részeire tették. A keleti liturgiákban, továbbá nyugaton a mozarab- és ambrózián-liturgiá-ban a békeadás ma is a felajánlás előtt van. Vö. Petró: A szentmise, 207.

12 Jungmann: A szentmise, 207.

13 Nóda: Liturgika, 105.

14 Arató: Békecsók, 44-45.

15 Joseph Jungmann: The Mass of the Roman Rite: Its origins and development II. New York 1951, 323.

16 Jungmann: A szentmise, 208; Diós: Békecsók, 696. Ma is előfordul, hogy egyes helyeken a paptól (Krisztus helyettese a szentmisében) indul a „béke" és a ministránsokon keresztül jut el a hívekhez. Úgy gondolom, hogy ezt a szokást érdemes ébren tartani és nem kiirtani, de tudatosítani kell a hívekben ennek jelentését.

17 Diós István: Csóktábla (lat. osculatorium, pax): fogantyúval ellátott, képpel vagy domborművel díszített, ereklyét is tartalmazó táblácska. In: MKL II, 1993, 476.

18 Jungmann: A szentmise, 208.

19 A csók kimaradásának okát Radó Polikárp a higiéniában látja. „plerisque locis nunc in desuetudinem abiit, praecipue ob rationes hygienicas" Radó Polikárp: Enchiridon Liturgicum II. Róma 1961, 1440.

20 Michael P. Foley: The Whence and Whither of the Kiss of Peace in the Roman Rite, in: Antiphon 14.1 (2010) 71.

21 John B. O'Connell: The Celebration of Mass: A Study of the Rubrics of the Roman Missal. Milwaukee 19644, 430.

22 A liturgikus mozgalom elnevezés Ildefons Herwegen OSB Maria Laach-i apáttól származik. Megfogalmazása szerint a liturgikus mozgalom célja, hogy oldja a feszültséget, ami a liturgia örök és változatlan magva, illetve a változó világ jogos igényei között rendszeresen jelentkezik. Diós István: Liturgikus mozgalom, in: MKL VII, 2002, 900.

23 A liturgikus kongresszusok helyszínei: Maria Laach (1951), Ste-Odile (1952), Lugano (1953). Az összejöveteleken hangsúlyozták, hogy meg kell találni azt a módot, amely által a közösség részt tud venni a béke-szertartásban. Vö. Hans A. Reinhold: Bringing the Mass to the People. Baltimore 1960, 105.

24 Thomas E. Cassidy: A Modern 'Kiss of Peace'? 14. IV. 1940, in: Orate Fratres 14, 2008, 283.

25 Szakos Gyula-Várnagy Antal: Bevezetés, in: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, 29.

26 Hubert Jedin: A zsinatok története. Budapest 1998, 167.

27 Ralph M. Wiltgen: A Rajna a Tiberisbe ömlött. A II. Vatikáni Zsinat története. Budapest é. n. 137.

28 Paulus VI, const. ap. Missale Romanum, 3. IV. 1969, in AAS 61 (1969) 217-222.

29 Pécsi Kornél: Rubrikák négy évtized távlatában. Praeconia 4 (2009) 54.

30 Radó Polikárp: A megújuló istentisztelet. Múlt - Jelen - Jövő. Budapest 1973, 181.

31 Római Misekönyv Általános Rendelkezései 1970 (a továbbiakban RMÁR 1970). 56.b

32 Jungmann: A szentmise, 208.

33 A pap a segédkezőket (ministránsokat) a béke jelével köszöntheti. In: RMÁR 1970. 112.

34 Jungmann: A szentmise, 226.

35 II. János Pál: Dies Domini, apostoli levél a vasárnap megszereléséről, in Diós István (szerk. és ford.): II. János Pál megnyilatkozásai II. Budapest 2005, 435.

36 Római Misekönyv Általános Rendelkezései 2002 (a továbbiakban RMÁR 2002).

37 Pécsi: Rubrikák, 57-58.

38 RMÁR 2002, 154.

39 Pécsi: Rubrikák, 64-65.

40 Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció: Redemptionis Sacramentum. Instrukció egyes megtartandó, illetve kerülendő dolgokról a legszentebb Eukarisztiával kapcsolatban, ford. Rihmer Zoltán, Budapest 2004.

41 Ezt a szabály több más korábbi dokumentum is előírta. SCR., Instr. Inter Oecumenici, 26. IX. 1964, in AAS 56 (1964) 884. Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, Liturgiam authenticam. A népnyelvek használata a Római Liturgia könyveinek kiadásaiban. Ötödik instrukció a Második Vatikáni Zsinat Szent Liturgiáról szóló rendelkezésének megfelelő végrehajtásáról (A rendelkezés 36. cikkelyéhez), (ford.) Rihmer Zoltán, Budapest 2001, 20.

42 MKPK: Körlevél, 2005. február 3.

43 Agnelo Geraldo: Congregazione per il culto divino e la disciplina dei sacramenti, in: Pio Vito Pinto (a cura di): Commento alla Pastor Bonus e alle norme sussidiarie della Curia Romana. Citta del Vaticano 2003, 92.

44 Raffaele Melli: La Congregazione del Culto Divino e della Disciplina dei Sacramenti, in: Piero Antonio Bonnet-Carlo Gullo (a cura di): La Curia Romana nella Cost Ap. "Pastor Bonus" (Studi giuridici 21). Citta del Vaticano 1990, 271.

45 Jakubinyi György: Liturgia megünneplésére vonatkozó emlékeztető és felhívás, 11. III. 2011, in: Körlevél 2/247, Gyulafehérvár. 2011.

46 XVI. Benedek: Sacramentum caritatis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdítása az Eucharisztiáról, az Egyház életének és küldetésének forrásáról és csúcspontjáról, ford. Diós István, Budapest 2007. (a továbbiakban SacCar) Az apostoli irat a 2005. október 2-től október 23-ig zajló XI. püspöki szinódus eredményeit foglalta össze és alapvető tájékozódási irányvonalakat tartalmazott. Ezek célja az volt, hogy az egyház számára új eucharisztikus impulzusokat adjon.

47 SacCar, 55.

48 Vö. Propositio 23. (A 2005. évi Püspöki Szinódus javaslata).

49 Ioannes Paulus II, const. ap. Pastor Bonus, 28. VI. 1988, in AAS 80 (1988) 841-912.

50 Melli: La Congregazione, 270.

51 Melli: La Congregazione, 272; Ioannes Paulus II: Const Ap. Pastor Bonus (commento di) Juan Ignacio Arrieta in: Juan Ignacio Arrieta-Javier Canosa-Jesús Minambres (a cura di): Legislazione sull'organizzazione centrale della Chiesa. Milano (Testi Legislativi 3) 1997, 251.

52 A liturgikus lelkipásztorkodás tárgya azok a liturgikus gesztusok és szavak, melyek egy meghatározott liturgikus közösség építő részei. Célja, hogy a Krisztus-hívőket minél aktívabb módon és tudatosabban bekapcsolja a liturgiába. In: Geraldo: Congregazione, 92.

53 Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, Körlevél, A béke ajándékának rituális kifejezéséről a szentmisében, 8. VI. 2014, in http://uj.katoli-kus.hu/konyvtar.php?h=454. (a továbbiakban ISzK, A béke)

54 „A béke annak a megváltásnak a gyümölcse, amelyet Krisztus hozott a világba halálával és feltámadásával, olyan ajándék, amelyet a Feltámadott ma is felkínál az Eucharisztia megünneplésére egybegyűlt Egyházának, hogy az aztán tanúságot tegyen róla a mindennapi életben." ISzK, A béke; William Mahrt: Peaceful Peace, in: Sacred Music, 3/141 Richmond 2014, 53.

55 Mahrt: Peaceful, 54.

56 ISzK, A béke.

57 „A béke annak a megváltásnak a gyümölcse, amelyet Krisztus hozott a világba halálával és feltámadásával, olyan ajándék, amelyet a Feltámadott ma is felkínál az Eucharisztia megünneplésére egybegyűlt Egyházának, hogy az aztán tanúságot tegyen róla a mindennapi életben." ISzK, A béke.

58 Leo Tanner: Eukarisztia. Az átalakulás útja - tanítások könyve. Budapest 2008, 84.