Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Bura László
dR. SCHEFFLER JÁNOS SZATMÁRI PÜSPÖK ÉLETRAJZI ADATAI

 

Critical Biography of János Scheffler

János Scheffler, former bishop of the Diocese of Satmar will be beati-fied in Satu Mare, Romania on July 3, 2011. He was born on October 29, 1887. He studied theology in Budapest, and he was ordained on July 6, 1910. He studied Church Law in Rome (got his doctoral degree in 1912), stayed at the Santa Maria dell'Anima College. He became professor of theology in Satmar, and was also prefect of the priestly seminary. He got another scientific degree (doctor in theology) at the Pázmány University of Budapest in 1915. He became bishop of the Roman Catholic Diocese of Satmar in 1942. The communist regime imprisoned him in 1952, he died in the communist prison of Jilava on December 6 that year.

 

A szerző nyelvész, pedagógiai író. 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakból tanári diplomát szerzett, 1972-ben a fafeldolgozó mesterségek Szatmár vidéki szakszókincséről írt dolgozata alapján doktori címet nyert. Líceumi, később egyetemi tanár Szatmárnémetiben, lexikológiai, folklorista, nyelvoktatási cikkeit több lap közölte. A boldoggá avatást előkészítő egyházi bizottság szakértője.

Scheffler János tízgyermekes zsellércsaládban született 1887. október 29-én Kálmándon. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a Szatmárnémeti Királyi Katolikus Főgimnáziumban végzi. 1906-1910 között Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanul. 1910. július 6-án Boromisza Tibor püspök pappá szenteli. Július 18-tól segédlelkész Csomaközön. Majd ez év őszétől két évig Rómában a Santa Maria dell'Anima osztrák-német papi kollégium növendéke. A Pápai Gergely Egyetemen (PUG) egyházjogból doktorál 1912. június 19-én Szatmáron teológiai tanár és prefektus. 1913. július 23-tól segédlelkész Ungváron. Közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen magánúton készül az alapvető és ága-zatos hittan vizsgára, 1915. november 29-én a hittudomány doktorává avatják. Ezt követően 1917-1923 között gimnáziumi hittanár, majd az 1920-ban újjászervezett Szatmárnémeti Római Katolikus Főgimnázium első igazgatója. 1923-1925 között Nagy-majtényban plébános. 1926-1931 között Szatmáron, 1931-1940 között Nagyváradon teológiai tanár, 1939-től spirituális is. Részt vesz a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszuson Chicagóban (1916), Karthágóban (1930) és Dublinban (1932). Közben egymás után írja kánonjogi tanulmányait. Foglalkozik az egyházi autonómia kérdésével, valamint az egyház és állam viszonyának jogi vonatkozásaival. Elkészítette a Szatmári Irgalmas Nővérek Szerzete Szabályait. Elkészült A szatmári egyházmegye Statutumai című munkája. 1936-1938 között részt vesz az egyházmegyei zsinat előkészítő munkáiban, majd megfogalmazza és sajtó alá rendezi az egyházmegyei zsinat összefoglalását, a Zsinati határozatokat. A középiskolások és a művelt katolikusok számára írta hittankönyveit: Katolikus hittan (Dogmatika), Katolikus szertartástan, Katolikus egyháztörténelem.

1940 őszétől a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékének rendes tanárává nevezik ki. Élethivatásának tekintette a papnevelést és a szerzetesek lelki nevelését. Ezt a munkát végezte a szatmári, majd a nagyváradi szeminárium lelki igazgatójaként, a szatmári irgalmas nővérek és a nagyváradi Ferenc-rendi nővérek gyóntatójaként és sok-sok, a papoknak és a szerzeteseknek tartott lelkigyakorlata során. Szentbeszédekben és lelkigyakorlatokon történő felhasználás céljára írta meg kéziratban maradt, négykötetes Elmélkedések az evangéliumról című munkáját s az ugyancsak kéziratban maradt Lelkigyakorlatok ferenceseknek című könyvét.

Papjainak szánt lelkigyakorlatos könyve - Atyám, szenteld meg őket - 1998-ban A pap címen jelent meg.

A Szentszék 1942. március 26-án kinevezte a szatmári egyházmegye püspökévé, március 28-án pedig nagyváradi apostoli kormányzóvá. Május 17-én a szatmári székesegyházban szentelte püspökké dr. Serédi Jusztinián hercegprímás, társszente-lők: dr. Glattfelder Gyula csanádi és dr. Madarász István kassai püspök. Székfoglalására Nagyváradon május 20-án került sor. 1948. április 9-től az újraegyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye közös püspöke.

A papi hivatások gondozása céljából kezdeményezi az Opus vocationum ecclesiasticumot, a hivatásgondozás megszervezését. A felnőttek világnézeti és lelki nevelése is foglalkoztatta. Ezért fordította magyarra Spirago Felnőttek katekizmusa című munkájának harmadik kötetét, a Kegyelemtant és Eymard P. Iulian Az isteni nagy Szentség. Jézus valóságos jelenléte, valamint Szentáldozás - Életforrás című munkáját.

Egész életútján végigkísérte szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme. A világháború idején a magyar kormány az ő közbenjárására szüntette meg Alexandru Rusu nagybányai román görög katolikus püspök kényszerlakhelyre való internálását. Gyűjtőtáborba hurcoltakon, főként zsidókon próbált segíteni. A hatóságok ezért megfenyegették, ha védelmüket nem hagyja abba, őt is elviszik. Kimentette az SS által erőszakkal elhurcolt papjait, 1945 januárjában személyesen járt közben a román megyei főispánnál és a szovjet parancsnoknál, hogy megakadályozza a német-sváb származású híveinek deportálását; nyilvánvalóan eredménytelenül.

Már 1943-ban figyelmeztette papjait és híveit a háború és az esetleges ateista-kommunista uralom lehetséges következményeire, a várható üldöztetésre, szenvedésre. Az áldozatvállalás, engesztelés és vezeklés szükségességét hangoztatta. Figyelmeztette papjait: a jó pásztor nem futamodik meg.

1945. november 8-án XII. Piusz pápa kinevezi a győri egyházmegye püspökévé a vértanúhalált halt Apor Vilmos győri püspök helyére. Andrea Cassulo bukaresti nuncius 1946. április 9-én közli kinevezését. Kijelentette, hogy aláveti magát a pápa akaratának, ha áthelyezése a szentatya kifejezett óhaja. Kérte azonban, hogy a nehéz helyzetre való tekintettel maradhasson szeretett egyházmegyéjében. A Szentszék elfogadta a kérelmét.

Felszentelt püspökként szorgalmazta a Jézus szíve tiszteletet, és az egyházmegye fogadott ünnepévé tette. Tanítói megnyilatkozásaiban ismételten foglalkozott a mariológia kérdéseivel. Bevezette Szűz Mária szeplőtelen szívének ünnepét (napja: augusztus 22.), 1948-ban az egyházmegye számára Boldogasszony-évet hirdetett. Kifejtette: bízik a mennybevitel dogmájának kihirdetésében.

Mindennemű pártpolitikától óvta a papjait. Az állammal való szembekerülést azonban sem az egyház, sem ő nem kerülhette el. A román kormány 1948. július 19-én felmondta a Szentszékkel kötött konkordátumot, az új állami kultusztörvény pedig megszüntette a szatmár-nagyváradi egyházmegyét. A püspököt a kormány nyugdíjassá nyilvánította és eltiltotta a püspöki funkció gyakorlásától. Titokban megszervezte a kispapok úgynevezett földalatti teológiai oktatását az egyházmegye különböző plébániáin. Szenvedéseit fokozta, hogy 1949-ben letartóztatták titkárát és püspöki tanácsosát, a titokban püspökké szentelt dr. Bogdánffy Szilárdot, félév múltán pedig általános helynökét, Pakocs Károlyt. Szembeszegül a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, elvi kérdésekben semmilyen alkudozásra nem hajlandó, a pápához töretlenül hű marad. 1950. május 23-án a Hunyad megyei Kőrösbányára (Baia de Cris), a ferences kolostorba kényszerlakhelyre viszik, amelyet tilos elhagynia.

A román kommunista hatalom az ő személyét nézte ki a Rómától függetleníteni akart, Erdélyben egyedülinek elismert egyházmegye vezetésére, Márton Áron helyére. Az állami érdekeket kiszolgáló, az egyház átalakítására felhasznált gyulafehérvári egyházi vezetők mellé egy bábszerepet betöltő püspököt akartak. Nem vállalta a neki szánt szerepet, ezért letartóztatták, és 1952. március 11. és szeptember 12. között a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva, innen szállították át Jilava föld alatti börtönébe. Koncepciós pert kezdeményeztek ellene. A kommunista koncepciós perek szokványos vádjával, a Vatikánnak való kémkedéssel és hazaárulással akarták megvádolni.

A vádpontok szerint:

- Bogdánffy Szilárddal a nunciatúrára akarta küldeni az egyik kárpátaljai plébánosától származó, ottani helyzetéről szóló levelet;
- kapcsolatban volt Mindszenty bíborossal;
- környezetében megtűrt Magyarországnak kémkedő papokat;
- a Szovjetunióból visszatért személyeket (a kényszermunkára deportáltakat) Rómából kapott pénzzel segítette.

Magas rangú állami vezetők azonnali felmentését ígérték, ha elvállalja a neki szánt szerepet. Cellatársainak elmondta: katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben szenvedni vagy meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése és a hitéhez való hűség juttatta oda. Koncepciós pere tárgyalására nem kerülhetett sor, mert a kínzások és a börtön embertelen körülményei egészségét tönkre tették. 1952. december 6-án meghalt a zsilavai börtönben.

Élete minden szakaszában hangoztatott célja Isten akaratának keresése, felismerése, teljesítése volt. X. Piusz jelmondatát vallotta: Mindent megújítani Krisztusban! Lelki életének fő célkitűzése az igazi felebaráti szeretet megvalósítása. Azt vallotta, hogy a szeretet próbája, mértéke, fokozója a másokért hozott áldozat. Ezért akart vezeklő, engesztelő lélekké válni.

A haldokló püspök csendes nyugalommal kiejtett utolsó szavai: „Ibi vacabimus..." A cellatárs, Dan Mizrahy zsidó származású zeneszerző negyven év múltán is pontosan idézni tudta Szent Ágoston sorait, a püspök kedvelt gondolatát, amelyre megtanította, s amelyet neki meg is magyarázott: „Ibi vacabimus et videbimus, videbimus et amabimus, amabimus et laudabimus. Ecce quod erit in fine sine fine. Nam quis alius noster est finis nisi pervenire ad regnum, cuius nullus est finis?" Vagyis: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, melynek nincs vége?" (Szent Ágoston: De Civitate Dei 22,30,5)

Scheffler János püspököt mind a papok, mind a hívek az egyház vértanújának tekintették, aki Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben, embertelen körülmények között. Az 1980-as évek közepén az egyházmegye magyarországi részében kinyomtatták és terjesztették a püspök képét, hátoldalán a közbenjárását kérő imával.

A kommunista rendszer bukását követően a szatmári egyházmegye 1990-ben kinevezett és felszentelt püspöke, Reizer Pál papok és hívek kérésére kezdeményezte a boldoggá avatás eljárásának megindítását. Az ügy posztulátorává kinevezte P. Szőke János szalézi szerzetest, majd kérte a Szentté Avatási Kongregáció engedélyét az eljárás megindításához. Kinevezte az Egyházmegyei Bíróságot, amely az egyházi előírásoknak megfelelően elvégezte a tanúkihallgatásokat, összegyűjtötte és a szabályoknak megfelelően rendezte a per anyagát. Az ügyiratcsomót 1996. december 5-én adták át hivatalosan a Szentté Avatási Kongregációnak.

Rómában 2002-ben elkészült a positio. A relátor pozitív következtetése: „Elegendő bizonyíték a vértanúság tényéhez; érett a boldoggá avatásra." A Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának teológus bizottsága 2010. február 10-én megfogalmazott egyöntetű döntésével megállapította: Scheffler János vértanúsága nem „formális", de materiális vértanúság. Krisztus ügyéért szenvedett és halt meg a börtönben embertelen körülmények között. Miután a Kongregáció kilenctagú bíborosi kollégiuma ugyanígy döntött, Angelo Amato érsek, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa az ügyet XVI. Benedek pápa elé terjesztette, aki 2010. július 1-jén jóváhagyta és aláírta a dekrétumot. A dekrétum ünnepélyes kihirdetésére, a boldoggá avatás hivatalos szertartására július 3-án kerül sor Szatmárnémetiben.

Keresés a Katholikos oldalain

A Duna International Kiadó termékeivel bővül a Verbum Egyesület által terjesztett könyvek sora



 

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése