Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Tamási Zsolt
lITURGIKUS SZABÁLYOZÁSOK A 20. SZÁZADBAN AZ ERDÉLYI EGYHÁZMEGYÉBEN (1)

 

Liturgical Regulations in the Transylvanian Roman Catholic Diocese in the 20. Century

The situation of the Transylvanian Roman Catholic Diocese on the communities' level in the 20. century was defined by the regulations announced by the episcopal circulars. This article is a summary of those regulations that have reference to liturgy, liturgical acts. In the first part of the article the author pays attention to the presentation of the changes of the liturgical time and the church holidays, the mass, beside the regulations affecting the sermon.

Keywords: Transylvanian Diocese, liturgical regulations, episcopal circulars, church holidays, mass, sermon

 

A 20. században az erdélyi római katolikus egyházmegye kerületeinek, plébániáinak belső életét nem annyira a század nagy vitái, mintsem ennek helyi szinten történő megélései határozták meg. A helyi reagálások hátterét azok a püspöki körlevelek és rendeletek jelentették, amelyek kötelező érvényük miatt ténylegesen befolyásolhatták a közösségek életét. E rendeleteket tematizálva sorozatban igyekszünk több területet is elemezni. Ezek közt először a liturgikus szabályozásokat vizsgáljuk meg, a későbbiekben külön tanulmányban vázoljuk az ügyviteli szabályozásokat, a politikummal való kapcsolatot szabályozó utasításokat, az egyházi ingatlanok és műértékek helyzetét, az egyháztanács, az egyházi sajtó és egyesületi élet, az anyagi ügyek rendezése terén bekövetkezett változásokat.

Liturgikus szabályozások

A liturgikus ünneplések kapcsán 1303/1901 szám alatt Majláth püspök az istentisztelet egységes megtartása miatt elrendelte az Esztergomban megrendelhető Praeorator beszerzését.1 1906-ban rámutatott, hogy az új direktórium a pápa által elfogadott saját erdélyi kalendárium szerint van szerkesztve, amelyben ezért olyan új offíciumok vannak, amelyek az újabb breviáriumokból és a misekönyvekből is hiányoztak.2 Az új törvénykönyv bevezetésével 1917-től a húsvéti idő virágvasárnaptól fehérvasárnapig tartott, de pápai felhatalmazással a püspököknek jogában állt, hogy a húsvéti időt meghosszabbítsák nagyböjt 4. vasárnapjától Szentháromság ünnepéig. Ennek megfelelően az erdélyi egyházmegyében Majláth püspök a húsvéti idő kezdetéül hamvazószerdát, befejezéséül Szentháromság vasárnapját jelölte meg. A liturgikus szabályozások részeként a körmenetek szokásos rendjével kapcsolatosan első alkalommal 1938-ban volt kénytelen intézkedni a megyéspüspök. A kételyek és nehézségek eloszlatása végett közölte, hogy a szokásos rendes körmenetek3 előzetes engedélykérés nélkül is megtartha-tóak. Előbb viszont szükséges volt értesíteni az illetékes katonai hatóságot.4 Ha a katonai hatóság az engedélyt megtagadta volna, a körmenetet csak a templomban tartották volna meg. 1955-ben a börtönből szabaduló Márton Áron kérte, hogy az elmúlt években elhanyagolt5 úrnapi körmenetet megfelelő előkészítés után, a helyi hatóságnál időben bejelentve, hagyományos formában tartsák meg.

A II. vatikáni zsinat után a liturgikus változások miatt szükségessé vált a szertartások átdolgozása. Mivel az egyházmegyében liturgikus bizottság nem létesülhetett, a teológiai tanárok bevonásával került sor a szertartások kidolgozására és közreadására. Az 1913/1979 számú körlevél jelezte, hogy egyelőre ez csak különlenyomat formájában történik meg.6

A liturgikus ünneplések során a század folyamán a megszüntetett vagy bevezetett új ünnepek természetszerűen eredményeztek liturgikus változásokat. 1907-ben Majláth püspök a szentatya szándékára elrendelte, hogy június hónapot Jézus szent szíve tiszteletére szenteljék, s minden plébániatemplomban tartsák meg a júniusi ájtatosságokat.7 400/1909 szám alatt közölte a püspök a pápai Szentszék által jóváhagyott Szent József litánia szövegét latinul és magyarul, amelynek használatát X. Pius az egész egyházmegyének megengedte. 6710/1912 szám alatt jelezte a pápai motu proprio értelmében, hogy karácsony, húsvét és pünkösd másodnapja, Gyertyaszentelő (február 2.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), Kisasszony napja (szeptember 8.) ünnepnapok maradnak ugyan, de már nem terhelte bűn azt, aki szentmisehallgatását ezeken a napokon elmulasztotta. Kérte, hogy amikor ezt a rendelkezést ismertetik a hívekkel, emeljék ki, hogy a pápa ezeket az ünnepeket nem eltörölni akarta, hanem a munkásnép lelkiismeretének felszabadítását célozta meg. 1918-tól újra kötelező ünnep lett úrnapja úgy, ahogy 1911 előtt volt. Szent József ünnepe viszont továbbra is csak ájtatossági ünnep maradt. 1926-ban XI. Pius pápa elrendelte Krisztus király ünnepét október utolsó vasárnapjára. 1928-ban kérte, hogy a pápa szándékának megfelelően méltóan ünnepeljék meg Jézus szentséges szívének ünnepét, amikor is a mise után a kitett oltáriszentség előtt volt elimádkozandó a Jézus szíve litánia, majd szentségi áldás zárta az ünneplést. Ezt az ünnepet XI. Pius pápa január 29-én főünnepnek nyilvánította.8 1938-ban pápai felhatalmazással Majláth püspök öt évre felmentést adott a szolgai munka tilalma alól úrnap-jára és a szeplőtelen fogantatás ünnepére. 1943-ban a Szertartások Szent Kongregációja elrendelte, hogy Magyarország9 1944. január 19-én nyilvános triduumokkal vagy nyolcadokkal ünnepelhesse Árpád-házi Boldog Margit szentté avatását. 1946-ban XII. Pius pápa új ünnepként vezette be Szűz Mária szeplőtelen szíve ünnepét, augusztus 22-ére. Az 1969. február 14-én megjelent Mysterii Paschalis rendelkezés megszüntette pünkösd nyolcadát.

A liturgikus ünneplés csúcsa a szentmiseáldozat. A század folyamán a szentmisékkel kapcsolatosan több rendelkezés is megjelent. 1914-ben a megyéspüspök a papságnak megengedte, hogy a kórházak betegszobáiban misét mondhassanak, vasár- és ünnepnapokon a szükségnek megfelelően naponta kétszer10 misézhessenek, betartva az egyházi előírásokat. 1927-ben elrendelte, hogy minden plébánia állítsa össze a misék beosztását, amelyet kötelező jól látható helyen kifüggeszteni. 3125/1928 számú körlevelében rámutatott, hogy több kérés érkezett, hogy engedélyezze a szabadban történő, tábori misét az egyesületek kirándulásai alkalmával. A Törvénykönyv 822. kánonját idézve rámutatott, hogy ezt csak ésszerű okból, rendkívüli esetben s csak egy-egy alkalomra adhatja meg. 932/1938 számú körlevelében kiemelte, hogy főleg a városi lakosság a vasárnapot szívesen tölti a szabadban, a vasárnapi misehallgatás kötelezettségének enyhítésre engedélyezte és javasolta egy korai (reggel 6-tól) szentmise mondását.

A misézés kapcsán rendkívüli rendelkezések váltak szükségessé a második világháború, majd a kommunista terror miatt. A második bécsi döntés után Észak-Erdélyben Sándor Imre a felgyűlt kérésekre reagálva, a szabadban történő misézés kapcsán idézve a vonatkozó egyházjogi törvényt kiemelte, hogy engedélyt csakis a hívek lelki javulása érdekében, szükséghelyzetben adhat, tehát nem ok erre az ünnepség fényének emelése vagy ehhez hasonló profán cél.11 Indokolt esetben ha megadná az engedélyt, ennek feltételei: konszekrált oltárkövön volt szabad csak misézni, az oltárt három oldalról és felülről megfelelően be kellett takarni, hogy védhető legyen a széltől. A gyertyák állandóan kellett égjenek a mise alatt, tehát azokat üvegburával kellett felszerelni. 202/1944 szám alatt Sándor Imre légi veszély esetére újabb rendkívüli szabályokat léptetett érvénybe. Ennek megfelelően a szentmisét meg lehetett szakítani az első szín konszekrációja előtt. A veszély elmúltával onnan kellett folyatni, ahol abbamaradt, de ajánlotta, hogy teljesen kezdjék újra. Ha megvolt a konszekrálás, a pap azonnal mindkét szín alatt magához kellett vegye az oltáriszentséget, s bombabiztos helyre kellett menekülni. Kérte, hogy minden plébánián legyen előkészítve óvóhelyen egy tiszta és védett hely, ahová elhelyezhető volt légi riadó esetére az oltáriszentség és a szent olajak. Ezt követő rendeletében Sándor Imre az Apostoli Szentszék 1084/1944 számú leirata alapján megengedte szükséghelyzetben12 vasárnap és parancsolt ünnepeken a délutáni szentmisét. 1944-ben, az orosz megszállás árnyékában szintén rendkívüli felhatalmazások léptek érvénybe a misézéssel kapcsolatban. Bármely pap, aki engedélyért nem fordulhatott püspökéhez, misézhetett a szabadban, oltárkő nélkül is. Kehely helyett használhatott üvegpoharat. Gyertya helyett bármilyen más világítóeszköz mellett, akár miseruha nélkül is misézhetett, sőt misekönyv nélkül is, ha a szöveget kívülről tudta. Szükség esetén naponta két szentmisét is bemutathattak, vasárnap és parancsolt ünnepen hármat is. Az oltáriszentség titkosan, örökmécs nélkül is őrizhető volt, de tisztes helyen. Ha olyan helyen kellett misézni, ahol nem őrizték az oltáriszentséget, ott bármikor misézhettek az áldoztatás13 miatt. Az orosz fogságba esett, deportált vagy rejtekhelyen levő papok misézhettek bármikor, minden liturgikus ruha nélkül, bármilyen üvegpohárral, akár kovászos kenyérrel is, minden világító eszköz nélkül. 1947-ben Márton Áron külön rendelkezéseket tett közzé arra az esetre, ha valamely plébánia pap nélkül maradna. Ebben az esetben a közlekedés szerinti legközelebbi pap kellett végezze a szentmisét, és ha erre sem lett volna lehetőség, szabályozta a mise nélküli vasárnapi istentisztelet rendjét.14 3201/1947 szám alatt Márton Áron közölte a pápai engedélyt, amely lehetővé tette, hogy a püspök indokolt esetben és külön kérésre engedélyezze a papoknak a napi három misézést, illetve a délutáni szentmisét. Az engedélyt kérők alaposan meg kellett hogy indokolják a kérést, s kérte, hogy ellenőrizzék, az engedély megadása a hívek közt nem okoz-e megütközést vagy megbotránkozást. Ezt követően 1948-ban általános felhatalmazást adott szükséghelyzetekre a hétköznapi kétszeri és a vasárnapi háromszori misézésre, akár templomon kívüli nyilvános helyen is.15 Az elhurcolt papok bármikor, szentségi böjt nélkül is misézhettek, ha lehetőségük volt rá. A görög katolikus egyház felszámolása miatt a más rítusban történő misézés engedélyével a görög katolikus papoknak lehetővé tette a latin rítusú misézést.16 1374/1957 számú körlevelében XII. Piusz pápa Sacram comunionem motu proprioja értelmében engedélyt adott délutáni szentmisére,17 de csak azokban az egyházközségekben, ahol írásban addig vagy a rendelet után kérték. Ügyelni kellett arra, nehogy az a látszat alakuljon ki a hívekben a délutáni időpont miatt, hogy a vasárnapnak csak másodlagos eseménye a szentmise. Ahol hétköznap nem volt délutáni szentmise, de a hívek egy része csak ekkor tudott szentáldozáshoz járulni, ott engedélyt kellett kérni a szentmisén kívüli áldoztatásra.

2700/1970 szám alatt Márton Áron a szentmise imáiban történt módosításokat közölte. Kérte, hogy az anyanyelven mondandó imákat osszák ki a hívek közt, illetve illesszék be a misekönyvbe is. Ezeknek az imáknak a bevezetése volt az átmenet a teljes anyanyelvű18 szentmisékre. Az új misekönyvet a kultuszosztály engedélyével megrendelte a Szent István Társulattól. 750/1971 szám alatt el is küldte a magyar-latin misekönyvet19 a betétlapokkal együtt, s ezek használatát kötelezően előírta. 750/1971 szám alatt a szembemiséző oltárok felállítását is elrendelte, sürgetés nélkül.20

Az előesti misék kapcsán 1666/1971 számú körlevelében Márton Áron engedélyezte, hogy a gondosan előkészített jegyeseket szombat délután, illetve esti szentmise keretében megeskessék. Az ezen részt vevők eleget tettek a vasárnapi szentmisén való részvételnek. Az engedély nem vonatkozott azokra, akik kíváncsiságból voltak jelen, csak a jegyesekre, a lakodalmas vendégekre és a lakodalomnál segédkezőkre. 2029/1978 számú rendeletével az ismételt kérésekre és az életkörülményekre való tekintettel könnyítésként megengedte a szombati előesti szentmisét,21 amely érvényes a vasárnapi szentmisére. Utalt arra, hogy ez a gyakorlat megvolt a breviáriumban, ahol az ünnep az előesti vesperával kezdődik. Utal az Eucharisticum mysterium 28. pontjára, amely az előesti misére vonatkozó utasításokat tartalmazta: az előesti mise a vasárnapi miserendnek megfelelően történik, szentbeszéddel, egyetemes könyörgéssel. Kérte, hogy magyarázzák el a híveknek, hogy az engedmény tényleges oka, hogy a munkahely miatt sokan nem tudtak vasárnap eljutni a szentmisére,22 illetve hogy sokan voltak, akik egész héten a gyárak és nagyvárosok „idegpróbás levegőjében élnek és vasárnap szabadlevegőre kívánkoznak". Az engedély kérte, hogy mindenki törekedjen vasárnap elmenni a templomba.

Az ünnepi szentmiséken sorra kerülő prédikációk kapcsán 1927-ben Majláth püspök kiemelte, hogy a túl hosszú (50-60 perces) prédikáció nemcsak eredménytelen, hanem hátrányos is. Kérte a jól előkészített, 15-20 percre korlátozott szentbeszédek tartását, amely vasárnap se tarthatott tovább, mint 30 perc. Márton Áron 1967-ben kiadott rendeletében már azt kérte betartani, hogy vasárnapi misén a prédikáció hossza maximum 15 perc legyen. Ettől csak rendkívüli alkalmakkal (misszió, búcsú, lelkigyakorlatos beszédek) lehetett eltérni.

A szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban 284/1930 szám alatt az oltáriszentség kiszolgáltatásával kapcsolatosan adott Majláth püspök útmutatást, a Congregatio de disciplina Sacramentorum utasításai mentén. Kérte, hogy csak hamisítatlan búzalisztből készült ostyát23 és tiszta szőlőből préselt bort használjanak24 a szentség anyagaként. Az áldoztatásnál elhulló morzsák miatt az eddig az áldoztató rácsra alkalmazott fehér terítő mellett kérte, hogy vezessék be a már több országban meghonosodott áldoztató tálcát. Erre a célra nem volt használható a paténa, amit tilos volt laikus kezébe adni. Az áldoztató tálca (patina) használatát is részletezte: a hívő az álla alá tartja, majd továbbadja a szomszédjának. Ha volt segédkező diakónus, neki kellett tartania a tálcát az áldozók álla alá. A nagyhét utolsó három napján a konszekrált szentostya őrzésénél kérte a rejtve vagy egy külön kápolnában/ sekrestyében történő őrzést, kulccsal elzárható, mécsessel jelzett szentségházban. 3021/1938 szám alatt további utasításokat adott az oltáriszentség őrzéséről. Ennek megfelelően az oltár közepén elhelyezett, el nem mozdítható, zárható oltárszekrényben, és csak ott őrizhették az oltáriszentséget, ahol volt, aki gondját viselje, s ahol hetente legalább egyszer miséztek is. 1940-ben Márton Áron kérte, hogy a templomok lehetőleg egész nap nyitva legyenek, hogy a hívek szentséglátogatást végezhessenek.

A szentség vételével kapcsolatosan 1401/1906 számú körlevelében Majláth püspök a pápa szándékára a napi szentáldozást szorgalmazta. 1907-ben megismételte ezt a kérését. 1910. február 10-én továbbította a római rendeletet a gyermekek elsőáldozásával kapcsolatban. Ennek megfelelően 7 év körül elsőáldozásra volt engedhető az a gyerek, aki a szentgyónásra és szentáldozásra vonatkozóan beszámíthatóan élni tudott az eszével (meg tudta különböztetni a rendes kenyeret a szentségi kenyértől; nem volt szükséges a hit dolgainak teljes ismerete). Ettől kezdve rá is érvényes volt a gyónás és áldozás kötelezettsége, amelyért a felelősség a szülőkre, tanítókra, papokra hárult. Kérte, hogy évente egyszer vagy többször is legyen közös elsőáldozás. 1911. február 10-én gyakorlati utasításokat is küldött e kérdésben a papságnak, kérve, hogy az esperesek az évi jelentésben a rendelkezések megtartására is térjenek ki. A Rítus Kongregáció már 1967-ben engedményt adott a napi kétszeri áldozásra, amit az Egyházi törvénykönyv 917-es kánonja az év minden napjára kiterjesztett. A püspöki 926/1987 számú pontosítás szerint a második szentáldozás feltétele az volt, ha az áldozó aznap a szentmisén végig részt vett. A kétségek miatt jelezte, hogy az engedmény nem a többszöri, hanem csak a második áldozásra vonatkozik.

A püspöki látogatások alkalmával sor került a bérmálás szentségének a kiosztására, amikor a lelki erősítés mellett megtörtént a kerület egyházközségeinek főpásztori ellenőrzése is. Általános szabályozásként Márton Áron püspök 1946. március 1-jén kelt 359/1946 számú körlevelében utalt arra, hogy a bérmaút szokásos rendjét Majláth püspök vezette be, s ennek megfelelően a bérmaút céljai a következők: a szentség kiszolgáltatása, a már megbérmáltak megerősítése, az egyházközség püspöki, hivatalos megvizsgálása. Bérmálkozásra csak azokat volt szabad engedni, akik értelmük használatához eljutottak. Ez a hetedik életév betöltésével kezdődik, ennél fiatalabbak esetében szükséges volt a rendkívüli főpásztori engedély. A rendelkezés felsorolta a bérmálással kapcsolatos feltételeket is. A templomban a plébános előre ki kellett hogy hirdesse a bérmálást, s legalább egy alkalommal szükséges volt a bérmaszülőknek is felkészítést tartania. A bérmálás napján célszerűnek tartott a püspök egy korai misézést, amelyen a bérmálkozandók áldoztak, s megújították a keresztségi fogadalmukat is. Erre az alkalomra kérte a pap részéről előkészíteni az érvénytelen házasságok rendezését is. A plébánia hivatalos vizsgálatával kapcsolatosan kiemelte, hogy ennek célja nem a megállapított hibák megtorlása, sem a plébániák jogi kérdéseinek elrendezése, hanem közvetlen tapasztalattal látni az egyházközség helyzetét. Az előkészület ezért ne jelentse a bajok takargatását. Tekintve az id ő szűkösségét kérte, hogy készítsék elő a lelkipásztori jelentést, illetve a főesperes jelentését a plébániáról. A jelentések a templom, iskola, plébánia és egyéb épületek állapotáról, a templom berendezéséről, a temető helyzetéről kellett információkat tartalmazzanak. Kérte a papi fogadó beszéd rendes előkészítését, amelyben nem a pillanat ihletére hagyatkoznak. Az előkészített, rövid, tartalmas beszédből tudta ugyanis megállapítani, hogy a szónok alkalmas-e nagyobb szellemi feladatokra, van-e mondanivalója vagy csak a szokványos közhelyeket ismételgeti. A viharos események esetenként szükségessé tették a sajátosabb utasítások megfogalmazását is. Így 1916-ban, a világháborús események zavarai közt gróf Majláth Gusztáv Károly 2000/1916 számú körlevelében25 kifejtette, hogy a nehéz helyzet ellenére fontosnak látja a látogatásokat elvégezni, de a takarékosság jegyében ezeket rövidebbre szabta. A kerületet csak a főesperes, a titkár és egy szolga kíséretében tervezte bejárni. Az ebédnél legfeljebb egy húsételt tálalhattak fel (ha nem volt böjti nap), szeszesitalt egyáltalán nem, s kérte, hogy a vidékieken kívül az ebédre ne hívjanak meg vendégeket. A bérmálásra minden iskolába beiratkozott gyereket kért elővezetni azokkal a felnőttekkel együtt, akik még nem voltak megbérmálva. Az idő rövidsége miatt csak vallástanból tervezte kikérdezni a jelölteket. A főpásztori látogatás programja az utasítás szerint a bérmálást megelőző nap délutánján kezdődött, 4 órakor. Kérte, hogy ne legyen se díszkapu, se küldöttség, a püspök fogadására a templom bejáratánál kerüljön sor. Az üdvözlőbeszéd utánra javasolta, hogy végezzenek szentmisét az elesett hősökért, majd a májusi vagy júniusi ájtatosság elvégzése után szentbeszéddel zárta a templomi szertartást. A vacsora után kerülhetett sor a plébánia megvizsgálására, a számadások felülvizsgálására. A bérmálás napján reggel 8-kor lehetett a szentmise26 és a szentbeszéd (ezt a püspök vagy kíséretének valamelyik tagja mondta), az ezt követő pápai áldást pedig a bérmálás követte, a vallástani vizsga, s végül az ebéd. Kérte a híveket, hogy tartózkodjanak minden fölösleges kiadástól, értékes ajándékok vásárlásától, fényűző öltözködéstől, zajos lakomáktól. Ahol a bérmálás péntekre esett, a híveket felmentette a húsétel-fogyasztás tilalma alól.27 A püspök akkora fontosságot tulajdonított a főpásztori látogatásoknak, hogy 1917-ben, a harcvonal mögött is kiosztotta a bérmálás szentségét.28 A két világháború közti időszakban visszatérhettek a hagyományos s rendszeres bérmautak, viszont Majláth püspök megbetegedése után ennek a feladatnak az elvégzésére - annak ellenére, hogy 1936-ban utódlási joggal már kinevezte Vorbuchner Adolf segédpüspököt - Majláth püspök a nagyváradszatmári püspököt, Fiedler Istvánt kérte meg. Fiedler szerepe megmaradt a második bécsi döntés után is, amikor is Észak-Erdélyben a Sándor Imre által vezetett Püspöki Helytartóság területén szintén ő erősítette e szentséggel a lelkeket.29 A kommunista berendezkedés s Márton Áron letartóztatása miatt egy ideig szünetelt a bérmálás szentségének kiszolgáltatása. Ezzel kapcsolatosan 547/1947 számú körlevelében Márton Áron magyarázatokat fűzött a pápa 1946. szeptember 14-én kelt s 1947. január 1-jével hatályba lépett rendeletéhez, amely szerint szükséghelyzetben a pap is bérmálhatott. A rendes kiszolgáló továbbra is a püspök maradt. Ha halálveszélyben nem volt elhívható a püspök, vagy ha a főpásztor ugyan jelen volt, de súlyos ok miatti elfoglaltsága nem tette lehetővé, hogy a halálveszélybe kerülethez elmehessen, akkor a bérmálást kiszolgáltathatták a helyi plébánosok, a vicarius oeconomusok,30 illetve a plébánosi jogkörrel küldetésüket teljesítő szórványlelkészek, körlelkészek is. A bérmálást csak latin nyelven lehetett végezni, s a megbérmáltat anyakönyvezni kellett. Minden rendkívüli bérmá-lást nyolcnapos hatállyal be kellett jelenteni az Egyházmegyei Hatóságnál, minden esetet külön-külön. Márton Áron szabadulása után a marosi kerület számára óriási örömöt jelentett, hogy a püspök első bérmaútján e kerületet látogatta meg. Ennek jelentőségét még inkább növelte, hogy Márton Áron -rövid szabad működését követően - 1957-1967 közt házi fogságra volt ítélve. 2586/1967 számú körlevelében értesítette az egyházmegyét, hogy a kormány az 1957. június 6-án kiadott rendeletét, amellyel mozgási szabadságában és az irodai ügykezelésben korlátozta, 1967. november 22-én visszavonta. Így 1968-ban személyesen óhajtotta kiosztani a bérmálás szentségét s teljesíteni a főpásztori tiszttel járó egyéb kötelességeit. Kérte, hogy a hívekben ne keltsenek egyelőre túlzott reményeket, öregségével járó gyengesége miatt nem bírta a munkát a korábbi ütemben. 1971-től az utódlási joggal kinevezett Jakab Antal segédpüspök az, aki az egyházmegyét a bérmautak során bejárta,31 s majd megyéspüspökként folytatta a lelkek erősítését.

Jegyzetek

1 Az 1913-as egyházmegyei zsinat értelmében Erdélyben az esztergomi rituálé volt a kötelező. Trianon után csak 1925-ben vált lehetővé az új liturgikus könyvek és az 1917-es egyházi törvénykönyv beszerzése.

2 A hiányzó kassai vértanúk offíciumát mellékelte a körlevélhez. Őket 1905. január 15-én avatta boldoggá a pápa.

3 Nagyszombaton a feltámadási körmenet, húsvétvasárnap a határkerülés, keresztjáró napokon, Szent Márk napján búzaszentelés, úrna-pi körmenet, Krisztus király ünnepén, halottak napján körmenet a temetőbe, templombúcsú napján, csíksomlyói pünkösdi és szeptember 15-i körmentek.

4 II. Károly katonai diktatúrája kezdetén ugyanis bevezették az ostromállapotot.

5 Vagy csak a templomban tartották meg.

6 Kérte, hogy önkényesen senki ne vezessen be szertartást.

7 Megtartható volt önállóan, mint a májusi ájtatosság, de a reggeli szentmise után is, az oltáriszentség kitétele mellett.

8 Ez alakalomból külön miseszöveg és prefáció is megjelent, amelyek beszerzését ajánlotta a papságnak.

9 Idetartozott ekkor az egyházmegye észak-erdélyi része.

10 A napi kétszeri misézés öt évre szóló, külön püspöki engedéllyel történhetett.

11 Itt elsősorban a leventeegyesületekre utalt, akiktől több ilyen kérés érkezett.

12 Ha a délelőtti szentmise légiriadó miatt elmaradt vagy a konszekráció előtt megszakadt; ha a hívek légiriadó miatt előző éjszaka több órát töltöttek óvóhelyen.

13 Amennyiben a betegek megáldoztatásra nem került klerikus, világi férfi is elvihette nekik a szentséget. Ebben az esetben a beteg önmagát kellett megáldoztassa, de ha ezt vonakodott volna megtenni, a világi férfi is megtehette.

14 Gyakorlatilag az igeliturgiából és különböző imákból (rózsafüzér, litániák) állt, s az Őrangyalával zárult.

15 A felhatalmazás azt is tartalmazta, hogy kehely, oltár, sőt kovásztalan kenyér nélkül is lehetett helyettesítő eszközökkel misézni. A hívek szentségi böjt nélkül is járulhattak szentségekhez, ha nem lehetett tudni, hogy mikor kerül sor az áldozásra. Szintén a pap védelmét szolgáló engedély volt, hogy a pap titokban maradása miatt a hívek kezükbe foghatták a szentséget s magukat titkon megáldoztathatták.

16 Külön kikötve, hogy görög katolikus pap csak akkor misézhetett latin rítus szerint, ha nem volt jelen a felesége.

17 A délutáni szentmisét legkorábban 4, legkésőbb 8 órakor kezdhették a rendelkezés értelmében.

18 A breviárium végzésénél 2301/1978 számú rendeletével Márton Áron hozzájárult, hogy akiknek nagyobb nehézséget okozott a latin nyelvű zsolozsmázás, használhatta a Magyar Püspöki Kar által kiadott ideiglenes magyar nyelvű breviáriumot.

19 A magyar szöveg előzetes, de nem végleges jóváhagyással rendelkezett, a gyakorlattól remélte, hogy megmutatja, hogy a szövegek és a dallamok megfelelőek-e. Ezért kérte a papságot, hogy az esetleges módosító javaslatokról tájékoztassák az Egyházmegyei Hatóságot. A módosító javaslatot az engedélyezés előtt senki sem vihette át önkényesen a gyakorlatba.

20 Több templomban a liturgikus tér átalakítása különböző formában történt. A központ nem tekintette elsődleges feladatának ennek szabályozását, első sorban az egyházközségek szegénysége miatt. A fölösleges költségek elkerülése miatt javasolta, hogy az egyházközségek kérjék ki az Egyházművészeti Bizottság véleményét s igényeljék az Egyházmegyei Hatóság engedélyét. 565/1985 számú rendeletével életbe léptette ugyanis az Egyházművészeti Bizottságot a CIC 495-502 kánonjainak megfelelően, mellette a Papi Szenátust és a Tanácsadó Testületet, valamint a Liturgikus, Pasztorál-Katekétikai Bizottságokat, amelyek alakuló gyűléseiket 1985. április 2-án tartották meg Gyulafehérváron.

21 A rendelet szerint az előesti szentmise nem lehetett korábban, mint 18 óra.

22 1975-ben a híveket felmentette a rendes misehallgatás kötelezettségétől, ha napközben nem voltak szabadok. Teljes felmentést kaptak, akik törvényes kötelezettség vállalása és teljesítése miatt sem napközben, sem este nem tudtak szentmisén részt venni. Rendkívüli felhatalmazást adott egyben a plébánosoknak a külön esti mise tartására is, még ha ez a harmadik mise volt is.

23 1939-ben az ostya minőségével kapcsolatosan kiemelte, hogy az egyházmegyei törvény szerint a konszekrálandó ostya nem lehetett több, mint háromhetes, a konszekrált ostyákat kéthetente volt szükséges újítani. Ügyelni kellett arra, hogy az ^onnan konszekrálandó ostya úgy legyen friss, hogy a sütéstől számított egy hónapon túl nem alkalmas sem kitételre, sem áldoztatásra. Az ostyákat szerzetesházaktól kellett beszerezni vagy a plébánián sütni. Nem készíthették viszont sem a kántorok, sem a sekrestyések, még kevésbé más világi személyek. A borral kapcsolatban jelezte, hogy vidékünkön ezzel kapcsolatos nehézségek nincsenek, de tilos volt a vendéglőből vagy kereskedésből vett bor használata.

24 Külön jelentést kért, hogy a misebort és ostyát a papok honnan szerezték be.

25 Ekkor a kézdi-orbai kerület látogatása kapcsán fogalmazta meg a pontosításokat, de utasításait minden kerületnek elküldte.

26 Remélte, hogy a miséken fel fognak hangzani az ősi szép népénekek, még ha a kántor a legtöbb esetben katonai szolgálaton is volt.

27 Ez az utasítás figyelembe vette az állami utasításokat is, amelyek a húsfogyasztás korlátozását írták elő a világháborús gazdasági helyzet miatt.

28 5682/1917 számú körlevél.

29 KPÁHK II. évf. 9. szám, 2122/1941, 1941. augusztus 25.

30 Azok a papok, akiket a püspök a megüresedett plébánia irányításával ideiglenesen vagy tartósan megbízott.

31 1980. május 15-én kelt 775/1980. számú körlevelében Jakab Antal utal is arra, hogy az egyházmegye előtt az ő személye nem ismeretlen, hiszen kilenc éve, hogy bérmakörutakon az egyházmegyét járta.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése