Béla Jaross, parish priest of Marosvásárhely/Târgu Mureş
Béla Jaross was a parish priest in Marosvásárhely/Târgu Mureş for more than half of a century (1900-1959). Although he was a good leader of the community and a father figure for the parishioners, some contested his activity. Some of his fellow priests-because of political influence-worked hard to make him leave. These priests were ordered by the state and the communist authorities, and they were willing to give in to pressure and betray their own church and faith. Their power to convince was quite strong as they almost made other, faithful priests to believe their arguments. Béla Jaross himself almost gave in, but then realized that it was all a strategy governed by Kálmán Adorján and Ferenc Kajtsa, the latter being the vicar of the parish to follow Béla Jaross. In the end Jaross did not retire but continued his succesful service.
A titkos ordinárius kinevezése a Szentszék 1948-as intézkedése alapján úgy történt, hogy a püspök két papot jelöl ordináriusnak, s a hatalmat átvevő ordinárius1 maga is újabb két papot jelöl utódjául. Ez lehetővé tette, hogy az ordinárius letartóztatásakor az általa elsőnek jelölt személy azonnal átvehesse a jurisdictiót, illetve ha nem tudott még senkit sem jelölni, abban az esetben a társjelöltjéhez kerülhetett a joghatóság.
Márton Áron püspök jelölése Boga Alajos kanonokra2 és Sándor Imre vikáriusra3 esett. Boga Alajos jelölte Gajdátsy Bélát,4 aki korábban teológiai rektor és a püspökség irodaigazgatója volt. Gajdátsy csak titkos ordináriusjelölt volt, a joghatóságot nem gyakorolta, ugyanis Boga letartóztatása után az Sándor Imréhez került (1950. május 10-1951. március 10.). Gajdátsyt Sándor Imrével egyszerre tartóztatták le. Így a joghatósági lánc Sándor Imre jelöltjeivel ment tovább. Sándor Imre első jelöltje és utóda Jakab Antal kanonok, a teológiai főiskola vicerektora volt.5 Ő nem tudott a titkosságban megmaradni, a békevonal felé tolódó gyulafehérvári káptalan tevékenysége miatt nyilvánosságra került a személye. Jakab Antal két személyt jelölt ordináriusnak. Az első Márton Mózes csíkszentdomokosi plébános,6 a második Kovács Béla kovásznai plébános volt. A joghatóságot Márton Mózes vehette át, aki azt továbbadta első jelöltjének, Szilveszter Sándor7 sepsiszentgyörgyi esperes-plébánosnak. Kovács Béla tehát nem jutott joghatósághoz, így az ő jelöltje, Jakab László székelyudvarhelyi plébános sem. Az egyházmegyében Márton Mózes már nem tudta egyértelműen elfogadtatni magát az esperesekkel. A kolozsvári főesperes, Baráth Béla volt az, aki vele szemben Kovács Béla mellett agitált. 1952. február 4-én egyszerre tartóztatták le Márton Mózest, Kovács Bélát, Szilveszter Sándort és Jakab Lászlót. Abban reménykedett az államhatalom, hogy közülük a joghatóságot birtokló személy átadja a hatalmat, a joghatóságot a kormányzást már 1951-ben8 jogtalanul átvevő Adorján Károly kanonoknak.9 Eleve nem volt ez lehetséges, hiszen a letartóztatott ordinárius minden intézkedése érvénytelen. Ennek ellenére az egyházmegye papságát olyan szellemben tájékoztatta a gyulafehérvári káptalan, hogy Adorján joghatósága rendben van.
A hivatalos joghatóságot Léstyán Ferenc10 vihette tovább 1952. február 4-től. Amikor viszont kiszabadult a börtönből Márton Mózes, Kovács Béla, Szilveszter Sándor és Jakab László, Léstyán Ferenc Márton Mózessel egyetértésben visszaadta a joghatóságot Szilveszter Sándornak, aki viszont alig két hónapig lehetett ennek birtokában. Utóda 1954-ig Lajos Balázs.11 Utána 1954. decemberéig Fuchs Gábor12 vette át a vezetést.13 Márton Áron szabadulása előtt valószínűleg Ábrahám Miklós14 folytatta a sort.
Léstyán Ferenc rámutat, hogy a hatóságok nem tudták elérni, hogy Márton Mózes átadja a joghatóságot Adorján Károlynak, így ezt Kovács Béla tette meg. Teljesen hiába, hiszen ő maga sem rendelkezett ezzel, tehát tovább sem adhatta. Mégis a központból való kormányzás Adorján Károly kezébe kerül. Ennek története viszonylag könnyen rekonstruálható a hivatalos levelezésekből. Az 1951. október 11-én Gyulafehérváron tartott kanonoki és espe-resi tanácskozás jegyzőkönyve,15 amelyet Baráth Béla kolozsvári esperes jegyzett le, már rögzíti, hogy a jelenlevők16 a saját „felelősségteljes kötelességüknek" tartják „a Román Népköztársaság területén élő róm[ai] kat[olikus] hívek lelki gondozását és vezetését", a szövegben meg sem jelent a titkos ordinárius szerepe. A köztársasági államformát mint a katolikus egyház szervezetével és tanításával nem ellenkezőt elfogadják, s ennek megfelelően a következőket határozzák:
1./ A R[omán] N[ép] K[öztársaság] területén élő róm[ai] kat[olikus] hívek lelki üdvének biztosításán és anyagi jólétének előmozdításán a róm[ai] kat[olikus] Egyház és a R[omán] N[ép] K[öztársaság] törvényei szerint minden erőnkkel munkálkodni fogunk.
2. Híveinket úgy az isteni, mint az egyházi és állami törvények megtartására szavainkkal, tanításunkkal és példánkkal buzdítani fogjuk.
3. Semmi olyan mozgalomban melyet az egyház és állam törvényei tiltanak, részt nem veszünk, és amennyiben tudomásunkra jutna, hogy híveink ilyen mozgalomban akarnak részt venni, őket attól visszatartani törekszünk.
4. Teljes erőnkkel törekszünk a béke ápolására, a béke áldásainak biztosítására, - örömmel és megnyugvással vesszük tudomásul, hogy a R[omán] N[ép] K[öztársaság] minden polgára őszintén akarja a békét és épen ezért testvéri szeretetben és egyetértésben kívánunk az ország minden lakójával élni, - a R[omán] N[ép] Köztársaságot hazáknak tekintjük, törvényeit megtartjuk, felvirágoztatásáért állandóan imádkozni és dolgozni fogunk, annak népére és vezetőire Isten áldását kérjük.
5. Amint a R[omán] N[ép] K[öztársaság]ban élő róm[ai] katolikusok helyzetét rendező Statútum mint állami törvény megjelenik, azt a püspökkel együtt tett állampolgári eskünk alapján megtartjuk.
Másnap Baráth Béla a gyűlés hivatalos jegyzőkönyvéből kimaradt tárgyalásokra reflektálva levelet intézett Boros József prelátushoz, a gyűlés elnökéhez, amelyet másolatban a többi esperesnek, így Jaross Bélának is elkül-dött.17 Ez a levél azt igyekezett egyházjogi szabályozásokra hivatkozva elfogadtatni, hogy a titkos ordinárius nem maradhat titokban. A hitelesség kedvéért levelét szó szerint idézzük:
Már hetek óta foglalkoztatott a kérdés, vajon a sedes impedita18 esetében megbízottak, a substitutusok, ill. a káptalani helynök köteles-e a székeskáptalan előtt igazolni megbízását. A 334 és a 353 can[on] 2 §. ezt a kötelezettséget kifejezetten az episcopis residentiales és az utódlási joggal megbízott s[egéd] püspök számára írja elő. A 429. can[on] a sedes impedita esetében megbízottaktól csak azt követeli meg kifejezetten, hogy hivatalba lépésükkor jelentsék a Szentszéknek, hogy a püspöki szék akadályozva lett, s ők vették át annak gondjait, ami azt jelenti más szavakkal, hogy külön megerősítésre nem szorulnak. A káptalan előtti igazolásról nincs kifejezetten szó nevezett kánonban, bár ez jól megfér avval az általános jog szellemében. Érdekes, hogy a C[odex] J[uris] C[anonici] intézkedése ebben a pontban fogyatékos. Ezért örvendtem a tegnap, hogy ezt a bizonyos 1946, ill[etve] 1948-as részletes utasítást olvashattam, mely szerint a sedes impedita megbízottai „iisdem iuribus fruuntur ut iisdem obligatiunibus tenentur se episcopi residentiales".'9 Világos ebből, hogy ők is igazolni kötelesek megbízásukat a káptalan előtt a 334. can[on] előírása szerint s annak megtörténtéig az egyházmegye kormányzását át nem vehetik „neque per se, neque per alios, nec nullo sub titule sese ingerere posseunt in illud".20 Mondanom sem kell, hogy ebből két dolog következik. Az egyik, hogy titokban nem maradhatnak. A másik, hogy igazolásuk megtörténtéig ordináriusi minőségben mindennemű intézkedésük[...] érvénytelen. Ezek után minden nehézségem megoldást nyert az ügyben s gondolom, az értekezlet résztvevői is hasonló lelki állapotba jutottak.
A székeskáptalan megpróbálta megteremteni magának a jogi alapot ahhoz, hogy az ordináriusok előttük felfedjék magukat. 1952. október 21-én ebben a szellemben vázolta a törvényes jogutódlás kérdését dr. Faragó Ferenc kanonok, Adorján Károly helyettese a marosvásárhelyi esperes-ség alakuló gyűlésén.21 Beszédében az ordináriusok kinevezésének történetét azzal kezdte, hogy Márton Áron püspök Boga Alajost és Sándor Imrét a székeskáptalan előtt jelölte ki, tehát nem titokban. A későbbiekben viszont mégis ellentmondásba keveredett, amikor arról beszélt, hogy Kovács Bélát Jakab Antal titokban bízta meg, egy tanú - Ferenc András plébános - előtt. Márton Mózes és Kovács Béla Jakab Antal által történt jelöléséig ugyanazokat a személyeket sorolta fel, amelyeket a tényleges ordináriusok esetében már bemutattunk. Viszont egyházjogi csúsztatásokat lopott be előadásába. Miközben arról beszélt, mi az ordinárius jogköre, egyszer sem említette a titkos jelzőt. Minden átmenet nélkül kiemelte, hogy a megyéspüspöknek meg kell jelennie a székeskáptalan előtt s igazolnia kell magát. Az egyházmegyés püspök „posessio"-ba való helyezésének valóban ez a formája, s idézte is ehhez az 1950. június 8-i dekrétumot. Azt már nem pontosította, hogy ez miért vonatkozik az ordináriusra is. Talán számított arra, hogy Baráth Béla ismertetett leveléből ez már átment a köztudatba. Céljának megfelelően kiemelte, hogy 1950. április 3-án maga Jakab Antal is megjelent a székeskáptalan előtt, kilépve a titkosságból. Csak ennek vázolása után vonta le a következtetést: „possesiohoz helyezés nélkül nincsen jurisdikciója az ordináriusnak". „Az ordinárius ha akar, maradhat titokban, de akkor is köteles possesióba lépni." Tehát elméletileg a jelentkezés után az ordinárius elrendelheti a káptalannak, hogy tartsa titokban a jelentkezését. Arra hivatkozott, hogy egy egyházmegye sem tud olyan rendelkezésről, hogy az ordináriusnak titokban kellene maradnia. Jakab Antal két jelöltjével (Márton Mózes és Kovács Béla) kapcsolatosan rámutatott, hogy „a káptalan tudta, hogy az ordináriusnak jelentkezni kell és várta is a jelentkezést. A kormánytól jöttek a rendeletek, kellett valaki aki az iratokat rendezze, elválaszolja, paptestvérekkel közölje." Újra csak ellentmondásba került itt, hiszen burkoltan bevallotta, hogy az ordinárius titokban volt - ennek okára nem kérdezett rá -, illetve hogy az államhatalom hatására igyekeztek megszüntetni ezt a titkosságot. Mivel a jelentkezés természetesen elmaradt, Faragó a kőrősbányai22 kényszerlakhelyre kényszerített Scheffler János működési engedély nélküli szatmári püspökhöz fordult jogi eligazításért. Faragó szerint Scheffler azt tanácsolta, hogy „minden áron meg kell tudni, hogy ki az ordinárius. Ha nem lehetséges írásban, akkor személyesen el kell menni mindegyik paphoz, és ki kell kutatni okvetlen ki az ordinárius". A tanácsot elfogadva a káptalan meg is tette a felhívást, viszont időközben - szintén Faragó szerint - Márton Mózes és Kovács Béla megállapodtak abban, hogy „mivel Márton Mózes beteges és nem jogász, (.) lemond, és Kovács Béla vegye át a jurisdikciót. Írásban csinálták meg a megállapodást, de az írás a pénzbeváltáskor történt Márton Mózes letartóztatása miatt nem érkezett Fehérvárra. Azután Kovács Béla jelentkezett a káptalannál, hogy 1951. június 13-án Jakab Antal őt bízta meg Ferenc András plébános előtt." A csúsztatás ma már nyilvánvaló. Márton Mózes ilyen megállapodást nem köthetett, a titkos ordináriusok kinevezésének módja nem tette ezt lehetővé. Joghatóságát csak az általa jelölt személynek adhatta át, nem pedig társjelöltjének. Csak ha nem volt saját jelöltje, akkor került volna a joghatóság a társjelölthöz. Faragó viszont átugrotta ezt az apróságot, rámutatva, hogy „Kovács Béla ordinárius jurisdikciója, annyira bizonyos, hogy ahhoz semmiféle kétség sem fér Isten előtt vállalom a felelősséget". Bonyolultabb volt azt bizonyítani, hogy miért Adorján Károly az, aki akkor a joghatóságot gyakorolta. Ezzel is megpróbálkozott, úgy vezetve fel a kérdést, hogy miközben az állami hatalom hozzájárulását kihangsúlyozta, egyúttal a békepapi mozgalmat is elítélte, tudva, hogy ez teheti csak hitelessé előadását:
Kovács Béla [a kormány részéről nem bírt szimpátiával ezért] Adorján Károlyt bízta meg a vikáriusi teendőkkel, aki a kormány szimpátiáját élvezte. A kormány részéről Kovács Béla részére azért volt neheztelés, mert huzavonazkódott és titkoskodott. Ma már Kovács Béla a kormány szimpátiáját bírja és nincsen a kormánynak kifogása az ellen, hogy Gyulafehérváron lakjék. Kovács Béla november hónapban fel is fog költözni Fehérvárra. Kovács Béla engedélyt kapott a kormánytól, hogy a jurisdikció átvételét jelentse a Szentszéknek, biztosította a kormány Őt arról, hogy a levél diplomáciai úton eljut a Szentszékhez. Kovács Béla törvényes ordinárius, kinek engedelmeskedni tartozunk, minden körülmények között. Ha mindannyian elszakadnánk tőle, még akkor is, ő egyedül marad a Szentszék képviselője és aki neki nem engedelmeskedik a Szentszéknek fenntartott kiközösítést vonja maga után. Amint a vásárhelyi mozgalom is az volt, engedetlenség és kiközösítéssel járt és mindegyik résztvevő a kiszabott penitencia végzése után nyert csak feloldozást.
A vásárhelyi ügyet a nagyobb nyomaték kedvéért reakciós ügynek titulálta, állítva, hogy „teljesen fel van számolva, az állam nem kíván többet ezekkel a kérdésekkel foglalkozni". Beszédének hatását lemérhetjük abból, hogy maga Jaross Béla is - aki pedig a napi politikában gyakorlattal rendelkezett - Faragó előadását üdvözölte, kiemelve, hogy lelkipásztori munkáját a befejezés előtt megzavarta az a nyugtalanság, ami a bizonytalanságból származott egyházközségében. „Most remélem híveim helyreállítják az egységet, nyugodva, lélekbe megpihenve mondhatom: áldja meg a Mindenható Isten dr. Faragót", amiért jogi fejtegetésével bebizonyította az ordinárius jogosságát.23 Az öregedő apátplébánosnak sem tűnt fel, hogy az esperesség alakuló gyűlésének az időpontját, programját, meghívóit összeállító Adorján Károly kész, bemutatandó dolgozatokat küldött a társadalmi átalakulásról, a békeharcról, az új alkotmányról. Mint ahogy az sem keltett különösebb megütközést, hogy a Pacha Ágoston levelében felsorolt, figyelmeztetést kapott személyek közül ott volt dr. Köpeczi János tisztelendő, illetve hogy a tanácskozás vezetője a kultuszinspektor (Visán) László volt. S hogy a sor teljes legyen, az is furcsa, hogy a hozzászólók közt ott találjuk Kajtsa Ferenc alsócsernátoni plébánost,24 akivel később foglalkozunk részletesebben.
A törvényesség látszatát elnyerő, az államhatalomnak behódoló központi egyházkormányzat következő lépése az volt, hogy a fontosabb plébániákon a régi embereket a behódoló személyekkel kicserélték. Marosvásárhely esetében ez Jaross Béla félreállítását jelentette. Még az esperesség alakuló gyűlését megelőzően Jaross Béla megkapta Adorján Károly általános helynök-nek az 1734/1952 számú25 leiratát, amire 1952. augusztus 8-án válaszolt.26 A válaszlevél27 tartalma alapján Adorján Károly a marosvásárhelyi hitéletben és közvéleményben tapasztalt zavarok miatt már három alkalommal is komolyan foglalkozott a visszavonulás lehetőségével. Visszavonulásának színlelt latolgatásával igyekezett rávezetni Jaross Bélát, hogy hasonló lépésre szánja el magát. A terv működött. Miután Jaross rámutatott, hogy a hitéleti zavarok nem oly jelentősek, mint amilyennek az Adorjánhoz érkezett névtelen jelentésekből tűntek, továbbra is problémát jelent a törvényes joghatóság kérdése.
Most már tagadhatatlanul megállapítható a két vonalvezetés s miután mindkét fél jóhiszemű és tisztalelkű s mindkettőnek vannak adatai, üljenek össze, - nem lesz nehéz, mert tények és dátumok állnak rendelkezésre [...] A HIVEK igénylik vasárnapi szentmiséjük, havonkinti lelki tisztulásuk biztosságát, megnyugtató, ünnepi élvezését. A PAPSÁG látva, hogy ez már több, mint „tünet" hogy ez már dogmatika, a kódexxel él és fekszik, - ez lopja meg álmt s az efölötti tépelődés, töprengés aggasztja; Domine salva nos, perimus [...] s várja hivatott ajkakról Jézus válaszát!'228A leirat második pontjára térve Jaross a következőket írja: „...az irat következő szakasza konkrét javaslatot vár tőlem a helyzet elrendezésére. Ennek sorai közéből lehetetlen ki nem olvasni - amiért szívből hálás is vagyok - féltő óvását személyemnek. Idő kellett a megfontoláshoz és az elhatározáshoz s az idő megérlelte bennem, hogy a kavarodásnak ebből az örvényléséből kiragadjam magam azzal, hogy 1 évi fizetéses szabadságot és nyugdíjazásomat kérjem. Mert egy hosszú élet és egy félszázados szolgálat penitenciájához Isten jóvoltából egy-két esztendő kegyelmi idő nagyon rám fér. Más szempont is ezt ajánlja, t[udni] [illik] az Egyházközség anyagi válsága, mellyel megbirkózni nem tudnék. Kegyeskedjék egyelőre ezt és ennyit a maga csupaszságában elfogadni és hozzájárulni. Elhelyezkedésem, megélhetésem részletkérdések, azokat külön levélben fogom feltárni. A marosvásárhelyi Egyházközség 250 éves. Annak egyötöde az én oltárszolgálatom. Deus providebit. Mezítelenül jöttem föld-anyám méhéből és térek oda vissza . Semmim sincs és amit 4 év előtt újévi beszédem jeligéjéül vettem Bolyait idézve, azt most magamnak lefoglalom: Mindent elvehet az Isten, de önmagát mindig meghagyja!
Adorján Károly terve tehát bevált, maga Jaross kérte nyugdíjazását. Kérése eredményeként Gyulafehérvár egy teljes évi szabadságot hagyott jóvá Jaross Bélának 1952. december 1-től.29 Egy héttel később, december 19-én Kajtsa Ferenc jelezte, hogy az egyházmegyei hatóság a 348/1952 számú rendelettel vicarius adiutur minőségben kinevezte őt a marosvásárhelyi plébániára, majd a 3492/1952 számú leiratával a marosi főesperesi kerület főesperesévé.30 Ezzel a fordulattal sikerült elérni, hogy a marosvásárhelyi plébánia és esperesség vezetése az államhatalomnak behódoló pap kezébe kerülhessen. Jarossal párhuzamosan káplánjait is elhelyezték, Kajtsa Ferenc saját káplánnal érkezett31 1953 vízkeresztje után. Január 20-án Jaross Béla és az egyháztanács jelenlétében letette a hitvallást és az antimodernista esküt, majd átvette a templom és plébánia épületét és berendezését.32
Miután a vezetés Kajtsa Ferenc kezébe került, az egyháztanács lecserélésén túl igyekeztek megalázni, lejáratni az ekkor már 76 éves Jaross Bélát. Kerestek néhány apróságot, amelyek hangsúlyozásával ez lehetővé vált. Az egyik ilyen kérdés egy marosszentkirályi ingatlannak az eladása volt.33 A gyakorlatban 100 000 lej összegről van szó, ami az 1952-es pénzstabilizációkor 125 lejnek felelt meg. Ez a takarékpénztárba34 került. Jaross jelentésében 1953. június 3-án jelezte, hogy az ingatlan törzsvagyon. Ezt követően Adorján Károly mégis rákérdezett, hogy az ingatlan a papi jövedelemhez tartozik-e.35 Egyébként is az összeg nem túl jelentős, ha figyelembe vesz-szük, hogy Jaross saját nyugdíjkérésében jelzi, hogy az utolsó 12 hónapra az átlagfizetése 1091 lej és 78 bani volt. Tekintve, hogy a későbbi levelezések szerint Jarosst azzal vádolták, hogy a pénzt saját adójának rendezésére használta fel, s ennek tagadásával Jaross válaszleveleiben nem találkozunk, elképzelhető, hogy valóban ez történt. Párhuzamosan futtatták ugyanakkor a leltári hiányok vádját, az 1951 -es és 1952-es számadásokat, az eltűnt fürdőkád problémáját, a pincében leszerelt ászokfák hiányát, az elvitt konyhaszekrény pótlását, a küküllői esperesség pénzének veszni hagyását.36 A lejáratáson túl a kérdés súlyát inkább az adta, hogy Jaross csak egy év szabadságot kért, ennek vége közeledvén újabb ürügy kellett ahhoz, hogy biztosítani lehessen Kajtsa folytonosságát Marosvásárhelyen. 1953. november 9-én37 Adorján Károly jelezte, hogy december 1-vel Jaross szabadsága lejár, addig el kell rendezni a függő dolgokat, elsősorban a hiánypénzeket. A levél végén elárulta magát, amikor ezt írta: „...a Kultuszminisztérium felé az eddigi megnyilatkozások szerint Kajtsa Ferenc felmentését s Méltóságod főespe-res-plébánosságát nem tudom elismertetni. Legjobb megoldásnak a status quo további fenntartását tartom". Jarossnak ekkor már világos volt, mi történik a háttérben. Válaszolt is Adorján Károlynak, már november 16-án, előre-bocsátva, hogy saját magának és emlékének tartozik azzal, hogy magát tisztázza. Az egyes vádak alóli tisztázás részleteibe most nem megyünk bele. 1953. november 16-i válaszlevelében Jaross nem hagyta szó nélkül Adorján mondatatát: „Arra a passzusra vonatkozólag, mely a kultuszminisztériumot s valami status quot említ, engedje meg; sejtelmem sincs, miről van szó". Pedig jól tudta, mit jelent ez a status quo. Két nappal később, november 18-án kelt levelében már úgy tett, mint aki elfogadta, hogy Kajtsa Ferenc marad Marosvásárhelyen, ő pedig elköltözik Görgényszentimrére. November 30-án kelt levelében Adorjánnak megírta, hogy ez esztendőig még megaláztatásokban nem volt része,38 de most kijutott neki, majd a görgényszentimrei terepszemle után december 3-án újabb levelében visszakozott a költözés ötletétől. Nem akarta feladni - s nem is adta fel - a Marosvásárhelyen való tartózkodást. Arra hivatkozott, hogy amikor Görgényszentimrén építkezett, a megélhetést biztosítható föld, erdő és legelőhasználati jog még megvolt, most már nincs. Költözése sokba kerülne, nyugdíjügye rendezetlen, Görgényben nincs gáz. Ezen ürügyek mellett rámutatott a költözését leginkább akadályozó tényre: lezratlan függő ügyei vannak Marosvásárhelyen. „Tiszta múltam tudatában érzékenyen kell vennem azt, hogy tiszta helyzet maradjon utánam."
Kajtsa Ferenc nem visszakozhatott. Még aznap kelt39 válaszlevelében40 jelezte, maga Jaross december 2-án kérte a közbejárását a minisztériumnál, hogy a görgényszentimrei házat visszakaphassa - igaz, hogy ezt a kérést Jaross soha nem írta alá. Mégis a kérést Kajtsa még 2-án fel is terjesztette az ordináriátushoz. A nagyobb nyomaték kedvéért másnap, december 4-én az egyháztanácsi határozatra hivatkozva újra felszólította Jarosst a költö-zsre.41 Jarossnak a költözéssel kapcsolatos változó elhatározásait Kajtsa és Adorján igyekeztek kihasználni. Adorján Károlynak Kajtsához december 16-án intézett levelét még csak kommentálni sem szükséges: „Értesítem, hogy a 288/953 s t[öbbi] jelentéseit az (kézzel beírva a gépelt szövegbe: A[pát] úr) ingatag ezért megbízhatatlan elhatározása jeleiként fel fogom hasz-nálni."42 Kajtsa a felső támogatás tudatában egyre magabiztosabban támadta Jarosst. A Jaross Béla által határidőre elkészített 1951-1952-es pénzügyi számadásokat el sem fogadta, kérte, hogy azokat az 1950-es évvel kezdje.43 Adorjánhoz intézett levelében az elszámolást a következőképpen minősítette: „.az 1951 és 1952 évekre nézve is olyan mocsok munkát végzett, ami szégyen". Kajtsa jelezte azt is, hogy amikor megkérdezte Jarosst, mit tett az 1950-es kerületi perselypénzekkel, Jaross azt válaszolta: „megettem". Érthető Jaross kirohanása, hiszen maga Kajtsa számolt be arról, hogy először a válasz az volt Jaross részéről, hogy az egyházközségek egyenesen a püspökségre küldték be a pénzt.44
1954-ben a Jaross elleni intézkedések továbbfolytatódtak. 1317/1954 szám alatt Jaross megkapta Adorján május 8-án kelt felszólítását, amely szerint május 27-én bizottság alakul Ferencz András kerelőszentpáli és László Dénes maroshévizi plébánosokból, hogy felülvizsgálják a leltári és anyagi ügyeket. Adorján Károly kérte, hogy a helyszínen adjon felvilágosításokat, s hogy mindennemű levelezést az üggyel kapcsolatosan a kivizsgálásig szüntessen be. A levél alatt olvashatóak Jaross kézzel írt feljegyzései: „.soha senkinek nem írtam; szomorú dolog, hogy feltételezni sem tudják az emberről az egyenes úton járást [.] A kiküldetés megvolt május 27-én. Sok kicsi piszkos ügy ment le ott; de feltűnő, hogy folytatás és végzés nélkül. A »monitio« még fennáll és a további fenyegetések is - azokban papi becsületemről esik szó." Azonos iktató alatt Adorjántól Jaross Béla újabb levelet kapott április 12-i keltezéssel - szigorúan bizalmas jeligével. Ebben Adorján jóindulatúan jelezte, hogy a Jaross elleni panaszok okozta hullámokat megpróbálta a hivatalos megintéssel45 és a kártérítésre való kötelezéssel lenyugtatni, de nem sikerült, sokan a 2147 kánonra hivatkozva eltávolítását és a 2346 kánon alapján felfüggesztését emlegették. Ha ez így megy, jelentést kell tennie a minisztériumnál, ami állami fizetésének megvonását jelentené. Ezért kérte, hogy Jaross „igyekezzék az ügyeket sürgősen rendezni és minél előbb félrevonulni".46 Kajtsa Ferenc 1954. május 4-én keltezett levelében egy kultuszminisztériumi határozat (17302/1948) átelmélkedését javasolta Jarossnak. Ezt követően Jaross is jobban felkészült a védekezésre. Vezetni kezdett egy jegyzettömböt, ahová feljegyezte azokat a botrányokat, amelyek Kajtsa Ferenc marosvásárhelyi ténykedéseit kísérték.47 Az érzékeltetés kedvéért kiemelünk ebből néhány feljegyzést. Kajtsa tevékenységével kapcsolatosan botrányosnak tartotta, hogy bemutatkozó beszédét azzal kezdte: teljhatalommal jött ide, s a beszédben megfenyegette a híveket is. 1954. június 20-án sorban állt fagylaltért és monopolért. Hatszor állították fel a moziban mint állójegyest, aki a más helyére ült. A hivatalban ingre vetkőzött. Az egyik karácsonyi beszédéből két mondatot jegyzett fel: ha nincs a zsebben, nincs karácsony, ha van a zsebben, van karácsony. A prédikációit jellemezve rámutatott: gyakrabban szerepelt Dosztojevszkij és a napi események, mint a Szentírás. A nyárádtői vizitációkor még a templomba se ment be. Azt hiszi, hogy a marosvásárhelyi plébánosság csak abból áll, „jól enni, inni, hangversenyekre járni, tribünökön parádézni." Nem tájékozódott a közösségről, a reprezentáns személyekről, hivatalos fogadó órákat vezetett be, ócsárolta elődjét. Amikor egyik alkalommal beteghez hívták, nem tudta letenni az épp olvasott regényt („ponyvát"), s csak másnap ment el, amikorra a beteg meghalt. Annyi nyilvános gixer után szabad a kérdés: miféle kormányzat az, amely azt ítélte róla, hogy M[aros]V[ásár]helyre való? Vagy amelynek vigilanciája mellett - már 18 hónapja - még mindig itt lehet. -Oroszlán és szamár meséje megismétlődik rajta, aki teljhatalommal küldetett ide és teljes lelkipásztori tudatlansággal mutatkozott be már az első beszédében. Mi áll fenn a 2 eshetőség közül: őt félreismerték-e 19 éves papi pályáján? Vagy ő neki sikerült félrevezetni 19 évi következetességgel az Ordinariá[tus] t? Miért ismerte fel M[aros]v[ásár]h[e]ly már az első hetekben s azután folytonos bemutatkozásán, hogy hazug, üres, rágalmazó üzletember? [...] Az [Acták] bizonyítják, hogy következetesen félrevezette az Ordináriátust. Ebben nem lehet menteni, mert tájékozódhatott volna! Belevitte ezt botrányosan felületes intézkedésekbe. Ökör a kertben. Nagy az Isten állatkertje! - Szégyen.
Összegzés helyett következzenek egy levél részletei. A levelet Csiszár Lajos építészmérnök, presbiter Budapestről az egyik marosvásárhelyi tanácsosnak, Kovács Eleknek küldte 1954. június 14-én.
[...] Tegnap vasárnap lévén, egy igazi régi, vásárhelyi családhoz voltunk hivatalosak [...] Természetesen a legfrissebb hazai hírek kerültek elő, s az én szomorodott lelkemből mindjárt a mi aranyszájú, kedves apát-plébánosunk meggyalázott személye került nagy részvéttel és még nagyobb szeretet és tisztelettel, de fájdalommal és megütközéssel a beszéd tárgyává. A sóhajok csak úgy röpködtek, hogy mit akarnak azzal a drága Jaross Béla apátplébánossal? [...] Azt mondá az egyik góbé testvér: 'Soha sem felejtem, amikor az Apát úr magyar vonatkozású beszédében a többségi uralom embereit olyannak minősítette, akik velünk szemben az évezredes római módot alkalmazzák, homlokunkra sütve a tüzes vas bélyegét.' [...] Ily magyar kisebbségi életben volt Jaross Béla róm[ai] kat[olikus] apátplébános, aki nem csak saját híveit fogta össze és pasztorálta, hanem az összes vásárhelyi magyarokat, keresztényeket és még izraelitákat is, akik magukat magyarnak vallották. Építette a lelkeket, szeretetet, jóságot hirdetett. Összetartást. Nem is hittük, hogy mily nagy volt akkor - hajdan, az ottani magyarság! Na és mi lesz akkor, ha ez a marakodás célt ér? Ha elkedvetlenítik [...] s ott hagyja a székely fővárost? Keresztényi szent örömmel fogja a t[isztelt] plébános úr az Oltári Szentséget a kezébe venni? Láttam még a nyilasfordulat idején ezt a habzó szájat! Bőgött, ordított. A kurta intelligenciájával azt hitte, hogy a Paradicsomba került [.] Fáj, elkeserít ez a viszály. Mivé fog elfajulni? Lesz-e olyan székely vér, mint amit rajzol Tamási Áron r[ómai] kat[olikus] író a 'Hazai tükör' című regényében? Vagy aljas, leköpnivaló ez a mai generáció? Ím, ez a vélemény alakult ki a tegnap a góbétársaságban. Megvetés, gyalázat azok iránt, akik keverik a viszályt. Mintegy 15-en voltunk jelen odavalók, akik fájdalommal gondolva a jóságos főpapra s megvetéssel a ronda utód személyeskedésére, mely által ő nagyobb nem lehet. Ez a fő készteti csaholásra az ily alacsony lelketleneket? Isten legyen irgalmas velük szemben s bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek [.]. Jaross Béla lelke itt van velünk. Vele együtt érzünk, szeretünk és nagyrabecsülésünk vele van. Ezt szűrtem le tegnap e nagy és intelligens társaság révén. Ezt közölhetem Isten és ember előtt bizonyítva Neked Elek Apókám, hogy ezt megmondhassad mindenkinek. Jaross Béla apátplébánost Őfőtisztelendőségét szeretettel és tisztelettel üdvözölve, kérjük, ne veszítse el a türelmét. Legyen hideg és okos.48
Jaross Béla valóban hidegen és okosan viselkedett. Marosvásárhelyen maradt, s Márton Áron szabadulása után visszahelyezte őt jogaiba. 1959. október 14-én bekövetkezett haláláig Marosvásárhely apátplébánosa és a kerület főesperese lehetett újra.
Jegyzetek
1 Ez a hatalom a püspöki hatalom egyházmegye vezetésére vonatkozott, nem a lelki, szentségi hatalomra. Az adminisztrációt teljes jogkörrel irányíthatta.
2 1886-ban született, meghalt 1954-ben. Bécsben végzi teológiai tanulmányait, Kolozsváron filozófia doktorátust szerez. Márton Áron püspök letartóztatásakor az egyházmegye általános helynökeként vette át a kormányzást. 1950. május 10-én tartóztatták le.
3 1893-ban született, 1956-ban halt meg a Rámnicu Sárat-i börtönben. 1916-ban szentelték pappá. Észak-Erdély püspöki kormányzója volt 1940-től, Erdély újraegyesítése után nagyprépost. Boga Alajos után ő az ordinárius egy évig.
4 1887-ben született s a nagyenyedi börtönben halt meg valamikor 1952 után.
5 A későbbiekben Márton Áron segédpüspöke, majd az egyházmegye megyéspüspöke lett.
6 1896-ban született, meghalt 1968-ban. 1919-ben szentelték pappá. Kétszer is volt letartóztatva, de joghatóságát nem volt hajlandó átadni az államilag szorgalmazott, Gyulafehérváron tartózkodó jogtalan kormányzatnak.
7 1902-ben született, meghalt 1988-ban. 1927-ben szentelték pappá. Többször volt letartóztatva.
8 Az első, Adorján Károly által aláírt rendelet 1951-ből származik, a következő tartalommal: „Adorján Károly kanonok (Ordinárius távollétében a székeskáptalan felkérésére) levele a marosvásárhelyi Esperesi Hivatalhoz." A levélben értesíti az esperest, hogy a Kultuszminisztérium kiküldötte közölte, hogy kiknek vonták meg működési engedélyét, s azok hol működhetnek tovább. Mindezek a jurisdikciót az új állomáshelyük esperesétől kell kérjék. - MFP, Pfi. 1951 - 1955/1951. Adorján Károly kanonok levele a marosvásárhelyi esperesi hivatalhoz. 1951. Léstyán Ferenc adatközlése szerint 1952. február 4-étől, tehát a „négyek" letartóztatásától kezdve hajtja végre Adorján Károly szolgalel-kűen, amit az államhatalom kért. - Léstyán, 8.
9 A káptalan híresztelése szerint őt Kovács Béla választotta volna ki maga mellé általános helynöknek (vicarius generalis).
10 1913-ban született. 1937-ben szentelték pappá. Rövid ideig ő maga is volt börtönben. 1955-től Marosvásárhely plébános-esperese 1990-ig, jelenleg nyugdíjban van.
11 1894-ben született, meghalt 1970-ben. Tanulmányait Budapesten végezte.
12 1910-ben született, 1973-ban halt meg. Tanulmányait Berlinben végezte. Petrozsényből Harasztosra kerülve lett titkos ordinárius, de amikor ez kiderült, letartóztatták.
13 Ennek története önmagában bonyolult. Amikor O'Hara nuncius távozott Romániából - állítólag szóban -, megbízást adott Hieronymus Menges bukaresti egyházmegyés papnak az egyházmegyei kormányzók állítására. Ezzel megindult a zavart is okozó apostoli delegátusok sora: Dukát József (1950-től 1953-ig) és Simonfy Andor (1953-tól 1955-ig). Simonfy Andor volt az, aki Lajos Balázst felmentve a joghatóságot Fuchs Gáborra bízta.
14 1907-ben született, 1996-ban halt meg. Pappá szentelték 1929-ben. Fuchs választottja, joghatóságot 1-2 hónapig gyakorolta, Márton Áron szabadulásáig. A '90-es években megvakult idős pap már nem tudott kellő szellemi tisztasággal visszaemlékezni az eseményekre. Tény, hogy ő háromszor volt letartóztatva, valószínűleg nem ok nélkül.
15 MFP, Pfi. 1951 - Gyulafehérvári kanonoki és esperesi tanácskozás jegyzőkönyve, 1951. október 11.
16 Boros József, dr. Péter Antal, Adorján Károly kanonokok, dr. Baráth Béla és dr. Faragó Ferenc kanonok esperesek, Jaross Béla, Léstyán József, Sass Antal, Nagy Jenő, Szabó János esperesek.
17 MFP, Pfi. 1951 - Baráth Béla kanonok, kolozsvári esperes levele Boros József prelátushoz, átküldve Jaross Bélának is. Kolozsvár, 1951. október 12.
18 A püspök akadályoztatása esetén.
19 Azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint a megyéspüspök.
20 Sem önmaguk, sem más által, sem semmiféle cím alatt possessióhoz nem juthatnak.
21 Ez már a második alakuló gyűlés. Az elsőre a rajonok mintájára átszabott esperesség alakuló gyűlése volt, ez újabbat az tette szükségessé, hogy Marosvásárhely központtal létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, amelynek létesítésével a marosi esperességtől lecsatolták a dicsőszentmártoni és marosludasi rajonokat, visszacsatolva a szász-régenit. Ez az adminisztrációs átrendezés esetében az esperesek terveit már be se kérték, az utasítást egyszerűen végrehajtották. A későbbi címzések bizonysága szerint újra használatba kerül a főesperesség és a főesperes megnevezés.
22 Az Erdélyi Érchegység egyik kis plébániája. Sokáig ferencesek látták el.
24 Állomáshelye nem tartozik a marosvásárhelyi esperességhez.
25 Maga a leirat az eddigi kutatások során még nem került elő, viszont Jaross Béla válaszlevele alapján főbb vonalaiban rekonstruálható a tartalma.
26 MFP, Pfi. 1952 - 82. 220/1952. Jaross Béla levele az Ordináriátushoz, Marosvásárhely, 1952. augusztus 8.
27 Jellemző, hogy sem ekkor, sem a többi levelében a címzésnél nem használja a személyes megnevezést, hanem az intézményhez -Ordináriátus - intézi válaszát.
28 Ennek a hívatott ajkakról történő válasznak a megadására érkezett tehát októberben Faragó Marosvásárhelyre.
30 MFP, Pfi. 1953 - 2. 7/1953. Kajtsa Ferenc jelentése az Egyházmegyei Hatósághoz, Marosvásárhely, 1953. január 22.
31 Léstyán, 7.
32 MFP, Pfi. 1953 - 2. 7/1953. Kajtsa Ferenc jelentése az Egyházmegyei Hatósághoz, Marosvásárhely, 1953. január 22.
33 MFP, Pfi. 1953 - 16-19, 21-22. A marosszentkirályi ingatlaneladással kapcsolatos jelentések.
34 A román hivatalos szóhasználat szerint CEC - Casa de Economii si Consemnatii (Jegy- és Takarékpénztár).
35 MFP, Pfi. 1953 - 1663/1953. Adorján Károly leirata Jaross Bélához, Gyulafehérvár, 1953. június 3.
36 Ez utóbbiról fontos megjegyezni, hogy az 1951-es esperességi átrendeződéskor vette ezt át Jaross Jakab Antal felszólítására. Az összeg összesen 150,20 lej csupán.
37 MFP, Pfi. 1953 - 30. 2193/1953. Adorján Károly levele Jaross Bélához, Gyulafehérvár, 1953. november 9.
38 Aranyszájú Szent János, Szent Ambrus, Szent Ágoston és Szent Kürillosz viharos, egymást kiközösítő korszakát idézve a jelen helyzetre a következő következtetést vonja le: az időre és türelemre alapozott modus vivendi tanácsát adja neki a Szentlélek. - MFP, Pfi. 1953 - 40. Jaross Béla levele az Ordináriátusnak, Marosvásárhely, 1953. november 30.
39 Könnyű volt megoldani az ilyen gyors postafordulót ugyanis, hiszen ugyanabban a plébániaépületben laktak, csupán a kapcsolattartásnak választották ezt a hivatalos formáját.
40 MFP, Pfi. 1953 - 288/1953. Kajtsa Ferenc levele Jaross Bélához, Marosvásárhely, 1953. december 3.
41 MFP, Pfi. 1953 - 42. Jaross Béla levele Adorján Károlyhoz. Marosvásárhely, 1953. november 18.
42 MFP, Pfi. 1953 - 45. 3158/1953. Adorján Károly levele Kajtsa Ferenchez 1953. december 16.
43 MFP, Pfi. 1953 - 49. 3020/1953. Kajtsa Ferenc levele Jaross Bélához, 1953. december 22.
44 MFP, Pfi. 1954 - 2. 262/1953. Kajtsa Ferenc levele Adorján Károlynak, 1953. december 23.
45 MFP, Pfi. 1953 - 41. 1640/1953. Adorján Károly hivatalosan meginti Jaross Bélát, amiért nem küldte be az elszámolást 1951-1952-re. Gyulafehérvár, 1953. december 16.
46 Kiemelés tőlem.
47 MFP, JBh - Botrányok címet viselő jegyzettömb.
48 MFP, JBh - Csiszár Lajos építészmérnök presbiter levele Kovács Elek városi tanácsosnak Marosvásárhelyre. Budapest, 1954. június 14.