Vissza a tartalomjegyzékhez

Dénes Gabriella
kISEBBSÉGI LÉT: ÁTOK VAGY ÁLDÁS?
A babiloni fogságban élő izraeliták identitáskrízise és megküzdési stratégiái (1)

 

Being a Minoritarian: a Curse or a Blessing?

Everybody knows the concept of minority nowadays. It is not a very new problem of the human family. In the 6th century B.C. the Jewish kingdom was occupied by Babylon. Most residents of Jerusalem (first the king, his mother and the royal household, the priests and the craftsmen) were taken prisoners and deported to Babylon. By the experience of captivity, an unusual social status for them, they also experienced the minoritarian status. This process of change meant a great suffer-ing, a cultural and religious shock for the Jews, but by the rivers of Babylon a cultural and religious community was formed, which estabilished the Jewish religion. The article presents the history of the Babylonian captivity and the great cultural shock caused by the contrast between their own circumstances and the high cultural and religious development of Babylon, especially the Babylonian buildings (temples, ziggurats), but also the festivals, the deities and the social status of Babylonian Jews. Keywords: Babylonian, captivity, the temple of Jerusalem, deities, feasts, temples, ziggurat

 

A kisebbségi létről beszélni szabad és kell. Megközelíthető e probléma több irányból is. Ha egy népcsoport vagy felekezet kisebbségi helyzetbe kerül, két lehetősége van: vagy asszimilálódik, a többséghez igazodik, vagy éppen a többség hatására felállítja önmaga határait. Még akkor is, ha eddig még nem kényszerült rá, de a „más" hatására meg kell fogalmaznia saját identitását. Azaz meghatározza, meddig tart az, ami még ő, és hol kezdődik a másik. A világtörténelmet figyelve (ha úgy tetszik, önnön tapasztalatokból kiindulva) nem egy példát találhatunk arra, miként viselkedik a többség a kisebbséggel, vagy hogyan viszonyul a kisebbség a többséghez. Ha csupán az ószövetségi nép történelmét vizsgáljuk, a kisebbségi létre és ennek a nemzeti, illetve vallási öntudatra való hatásaira koncentrálva, kiemelhetjük a babiloni fogság idejét. Ekkor a választott nép helyzete leginkább a „sziget a tenger közepén" metaforával érzékeltethető. Az izraeliták mindent elveszítettek, amit ember elvehet tőlük. Hosszasan éltek ilyen körülmények között, és fennmaradtak. Hitüket sem veszítették el, sőt, hitük megtisztult, megerősödött öntudatukkal együtt, és kialakult maga a zsidóság.

Arra a kérdésre, hogy mindez hogyan volt lehetséges, miért nem csaptak össze (végérvényesen) a fejük fölött a hullámok, mi vált megtartó erejükké, ebben az írásban keresem a választ.

A babiloni fogság

A fogságról, annak előzményeiről és tartamáról több tudományos munka is született, jóval hosszabb terjedelemben, mint amennyi most rendelkezésemre áll az egész kérdésfelvezetésre. Mivel célom elsősorban nem a történelmi előzmények tüzetes ismertetése, ezért csupán dióhéjban vázolom a fontosabb mozzanatokat. A fogságban élő zsidók helyzete az arra az időre datált szentírási könyvekből rekonstruálható, például Jeremiás, Ezékiel, Deutero-Izajás könyvből, illetve találhatóak utalások, valamint reflexiók a zsoltárok közül az 5., 10., 13-15., 25-27., 49., 53., 77., 80., 89., 92., 93., 130., 137. és a 123. zsoltárban.

A babiloni fogság előzményeit tekintve a Kr. e. 628 év jelentős fordulatot jelentett az asszír birodalom életében. Ebben az évben halt meg ugyanis Asszurbanipál. Halála után az ő uralkodása alatt oly erős asszír birodalom rohamosan gyengült. Ez pedig lépésről lépésre Asszíria végső bukásához vezetett, amely 612-ben következett be. Ekkor a médek és babiloniak elfoglalták Ninivét, két évvel később pedig még Háránból is kiűzték a menekült asszír kormányt. A birodalom eleste az izraeliták számára egyszerre volt örvendetes és vészjósló hír, hiszen megszabadultak az asszír fennhatóság alól, de az egykori Asszír Birodalom peremterületein terjeszkedő két nagyhatalom (Egyiptom és Babilon) mellett nem volt valószínű, hogy megőrizhetik függetlenségüket.¹

A korábban nagyszabású vall ási re-formba² kezdett erős kezű izraelita uralkodó, Jozija kivonult az asszírok megsegítésére indult egyiptomi csapatok ellen. Ez az ütközet megpecsételte egész Palesztina és Szíria sorsát, ugyanis az egész terület egy időre egyiptomi fennhatóság alá került. Ebben a Megiddónál megvívott harcban esett el Jozija 609-ben. Őt a trónon fia, Jojakim követte, aki azonban (vallási szempontból) nem bizonyult méltó utódnak (Jer 22,13-19).

605-ben Nabukadnezár³ legyőzte a Karkemisnél állomásozó egyiptomi csapatokat (Jer 46,2 sk.), majd Hamát közelében végső, döntő csapást mért a megmaradt, menekülő csapatokra. A politikai események tehát kedvezően alakultak a babiloniak számára ahhoz, hogy átvegyék a hatalmat Szíria és Palesztina fölött. Jojakim 602 táján behódolt Nabukadnezárnak, de egy év múlva felvette a küzdelmet Babilon ellen, éppen akkor, amikor a birodalom 601-es egyiptomi veresége után gyengülni látszott.⁴ Azonban Jojakim elszámította magát, Jeruzsálemet 598-ban kifosztotta a babiloni hadsereg, és ezreket hurcoltak el. Jojakim az ütközet ideje alatt meghalt, utódja fia, Jojakin lett, akit háromhónapos uralkodása után az anyakirálynővel, az ország főtisztviselőivel s a város vezetőivel a babiloni krónikák szerint Adar hónap második napján, azaz 597. március közepén fogságba hurcoltak (vö. 2Kir 24,8. 10-17).⁵ Nabukadnezár Cidkiját, Jojakim bátyját, Jojakin király nagybátyját nevezte ki uralkodóvá.⁶ A korábbi negatív tapasztalatok nyomán azt gondolnánk, hogy Júda tartózkodóbb lett, és engedelmes a hatalommal szemben, azonban Cidkija uralkodásra lépése után kis idővel felkelést szított, és az ő idejében (597-587) egymást érték a hasonló megmozdulások. Az ő uralkodása alatt volt Jeruzsálem ostroma (589-586), ezalatt Jeruzsálem lakosságának nagy részét elpusztították, és végül elfoglalták magát a várost is (2Kir 25, Jer 21,3-7. 52,5 sk), kettő kivételével az összes erődítményét elpusztították.⁷

Sok szentföldi archeológiai lelet arról tanúskodik, hogy a Kr. e. 6. században nagyon sok települést leromboltak, ezek nagy részét nem is építették soha újjá. Ezt Boadt azzal magyarázza, hogy a jobb szituációban lévő izraelitákat elhurcolták, és akik ott maradtak a környéken, nem voltak képesek újjáépíteni a városokat, falvakat.⁸

A fogságba hurcoltakra már nem várt teljes beolvadás, mint 722-ben a tíz északi törzsre. Az áttelepítettek két nagyobb és több kisebb közösséget hoztak létre. A nagyobb közösségek Babilon városában, illetve az Eufráteszbe ömlő csatorna, a Kebár partján voltak. Ez utóbbi területet Tel Ábibnak, azaz Tavasz Hegyének nevezték el.

Az elhurcoltak számát illetően meg kell jegyeznünk, Júdea kis ország volt, a művelt és képzett lakossága sem volt számottevő. A 2Kir 24 arról számol be, hogy nyolc- és tízezer embert hurcoltak el az első deportálás alkalmával, 598-ban. Ezzel szemben ugyanerről a fogságba vetésről a Jer 52,28-30 más adatokat hoz: 4600 főre becsüli az elhurcoltak számát. Ez valószínűleg csupán a felnőtt férfiak száma, de ha ennek a két-háromszorosát számítjuk (ami azt jelentené, hogy átlagban minden férfivel ment a felesége és egy gyerek is, a szolgálókról és más háztartásbeliekről nem is szólva), akkor hozzávetőlegesen megkaphatjuk az elhurcoltak számát. A második (586) és harmadik (582) alkalommal deportáltak száma csupán néhány ezer lehetett. Mindezt összegezve megállapíthatjuk, nem túl nagy szám ez, alig tíz-tizenkétezer fő, de ez mégis a Babiloni Birodalomba került izaelita elit nagyon nagy százaléka. Ők adtak a vallásnak új irányt, és ők teremtették meg a majdani palesztinai zsidó közösség végső kialakulásának feltételeit.

Az izraelita állami és vallási intézményrendszer összeomlása

A babiloni fogság és Jeruzsálem pusztulása az izraeliták számára (mivel a vallási és nemzeti hagyomány szorosan kapcsolódott) a nemzet megszűnését jelentette. Ezzel együtt megszűntek azok az intézmények is, amelyek keretei között a közösségi élet folyt. Megszűnt az állam és ezzel együtt az állami kultusz is. A Jeruzsálem lerombolása utáni állapotokról információt kaphatunk a Siralmak könyvéből. A könyv irodalmi szerkesztése (akrosztichon) erősíti az amúgy sem lényegtelen érzelemkifejezések hatását. Ennek segítségével írja le a szerző a veszteségeket, főként a városét, a templomét, a királyét és az élet útjáét, a kilátásét. A könyv sokkoló képet fest Jeruzsálemről és eleste utáni állapotáról (Siral 1,11. 2,11-12. 4,9-10).

A jeruzsálemi templom lerombolása

A zsidók azt gondolták, hogy Jahve mindenkor meg fogja védeni Dávid házát (éppen ez ellen az elbizakodottság ellen szólt Jeremiás is), a templom elvesztése pedig azt jelentette, hogy Isten magára hagyta Jeruzsálemet. Ezt a tudatot pedig erősítette az a korabeli felfogás, miszerint templom nélkül a transzcendenssel nem lehet kapcsolatot teremteni, és ennek elveszte egyben az istenség bukását, eltűnését is jelenti.⁹ A zsidók helyzetét az az elgondolás sem könnyítette, mely szerint egyetlen szent helyük, ahol Istenhez fordulhattak, csak a jeruzsálemi templom volt, s nem építhettek más lakhelyet istenüknek.

Beteljesedettnek láthatták tehát a jeremiási jövendölést is, miszerint még a madár is elhagyja azt a tájat, a nap és hold sem világítanak, a hegyek megrendülnek, és élő embert nem lehet látni az utcákon (Jer 4,23-26). A templom pusztulását és az emiatt érzett bosszúvágyat több zsoltárszerző is feleleveníti. Például a templom udvarán átcsörtető pogányok és a cédrusfaburkolatot rontó fejszék csattanásainak rémes emlékét a 74. zsoltár adja tudtul.

A templom „halotti torát" kétszer ülték meg a hátramaradt izraeliek és júdeai-ak: Av hónap kilencedik napján, illetve a templom felszentelésének dátumán.

A város elveszte

Egy közel-keleti város elpusztulásakor a túlélők a romok között ülve gyászdalokat énekeltek, akárcsak egy elhunyt rokon temetésén. A Siralmak könyve megőrzött néhányat azok közül, amelyeket a földön kuporgó öregek énekeltek hagyományos gyászöltözetben, hamut szórva a fejükre. Ezek a versek siralmas képet festenek a városról, illetve arról, ami maradt belőle (Siral 4,5-10). Ugyanis Nabukadnezár 586, de legkésőbb 587 nyarán elfoglalta Jeruzsálemet és porig égette, a szövetség ládáját őrző templomot kirabolták és teljesen lerombolták.¹⁰ Ugyanezek az énekek mutatnak rá arra is, milyen pszichikai hatást gyakorolt a túlélőkre e tragédia. Az egykor luxuskörülmények között nevelkedett emberek most szemétdombon kotorásztak élelem után, anyák gyilkolták le és főzték meg gyermekeiket (Siral 4,5-10). Mindenkit megbénított a félelem és a szégyen. Akik egykor a város csodájára jártak azelőtt, pusztulása után megvetssel fordultak el tőle (Siral 1,8-9).

Babilon: kultúrsokk

Később érthetővé válik, miért, de Babilon sokkoló hatással volt az izraelitákra. Ezt nem csupán a pogány istenek tarka kultusza váltotta ki, hanem maga a város, amely Jeruzsálemhez képest mind kulturális, mind gazdasági szempontból összehasonlíthatatlanul gazdagabb volt. Ezt leginkább a korabeli utazók, történetírók leírásai, valamint a régészeti ásatások bizonyíthatják, legfőképpen pedig az ásatások során talált ékírásos táblák által kaphatunk némi betekintést ebbe a világba. Ez utóbbiak nyilván a leghitelesebbek, hiszen az „igazi babiloniak" írták.

A következőkben ismertetem Babilon különös, főként a korabeli zsidók számára megdöbbentő vonásait, különös tekintettel a város szerkezetére, a kultuszokra, az ünnepségekre. Mindezt azért teszem, hogy érzékelhetővé váljon, a létforma, amibe az izraeliták kerültek, nem csupán az otthontól való elszakítottság fájdalmát jelentette, hanem a Jeruzsálemhez képest lényegesen fejlettebb és sokkal gazdagabb civilizáció sokkhatásait is.

Babilon városszerkezete

Babilon városának, akárcsak a tipikus sumer városoknak a szerkezete hármas tagolású volt. A központi rész maga „a" város, azaz a település legrégebbi része volt. Ez a körülkerített rész magába foglalta a templomo(ka)t, a palotát, a királyi tisztviselők és a polgárok házait. Babilon belső városának a fogság korában dupla falú védelme volt, a két fal között pedig 3,5 m távolság volt, ahol egy harci kocsi kényelmesen elfért.¹¹ A város közigazgatási helye a „kapu" volt, ahol a polgárok vagy az adott városnegyed népgyűlése jött össze, és az elöljáró a hatalmát gyakorolta. Azután következett a külső város, itt voltak a házcsoportok, jószágkarámok, gazdaságok, kertek, mezők, egyszóval mindaz, ami élelemmel látta el a várost. Nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy a városnak ez a része milyen messzire terjedhetett ki, illetve körülvették-e fallal vagy sem. (Ha a Jón3,3-ban lévő utalásra gondolunk, miszerint Ninivét a próféta három nap alatt járta be, akkor valószínűleg ez a külváros mezőségeire is utal.) A város harmadik körzete a kikötő volt, amely a nemzetközi és a helyi kereskedelem központja is volt.¹²

A város azonban nemcsak méreteiben volt lenyűgöző, hanem kulturális hatásaiban is. Babilon a sumer és akkád kultúra középpontja volt, ezek hatása alatt állt mind irodalmi és tudományos, mind művészeti szinten. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Babilon nyelve az egész Közel-Keleten elterjedt mint közös diplomáciai nyelv. A híres Gilgames-eposz nem csupán ebből a régióból került elő. Ennek másolatait Egyiptomban és Palesztinában (!), valamint a hettita fővrosban, Hattusasban találták meg.¹³

Babiloni templomok

Annak megfelelően, hogy a babiloniak nem csak egy istenséget tiszteltek, több templomuk volt. Az egyik agyagtábla arról tudósít, hogy 43 nagyobb kultuszközpont volt Babilonban. Ezen szentélyek nagyja a bTtu, azaz templom nevet viselte, de három ezek közül parakku, azaz trón-emelvény volt. Ugyanez a lista őrzött meg ceremónianeveket és istenneveket is.¹⁴ Találtak feljegyzést arra vonatkozóan, hogy már az újbabiloni kortól kezdve szokás volt, hogy a szentélyek ajtajánál elhelyezett ládikákba a hívők kis ezüstpénzeket dobtak be (erről a Biblia is beszámol).¹⁵

Egy agyagtábláról tudhatjuk azt, hogy minden templomhoz tartozott egy-egy városrész is. Részletes leírása csupán a Babilon vallási központjaként számon tartott negyednek, Eridunak van. Ennek a negyednek a déli oldalában volt az Esagila, azaz a Marduk-komplexum. Ettől az Istar-kapuig fehér mészkővel burkolt felvonulási út vezetett az istenség tiszteletére. Ezen az úton tartották az újév ünnepet, mely nem csupán földi vonatkozásában volt fontos, hanem Babilon teljhatalmának transzcendentális megerősítéseként is tekintették e napot. A felvonulási út gazdagon volt díszítve a különböző istenek szent állataival (például ott volt Marduk sárkánya, Istár oroszlánja és Adad bikája is).¹⁶ Az út áthaladt a grandiózus Istár-kapun, amelynek két-két párosával elhelyezett tornyát színes mázzal bevont téglareliefek diszítették: kék zománc alapon bikák, sárkányok váltakozó sorai néztek szembe egymással.¹⁷

A Marduk-templom körül, a védőfalon belül voltak más, kisebb istenek szentélyei is. Az erődítmény központi épülete és egyszersmind a város szimbóluma az Etemenanki zikkurat („ég és föld köldöke") volt, melynek öt vagy hét nagyméretű lépcsőfoka volt, ezeken a papok is csak rámpák és felvonók segítségével közle-kedhettek.¹⁸ Méretei impozánsak voltak, egy, a George Smith által feltárt agyagtábla tanúsága szerint az alap oldalfalainak mérete megegyezett az épület teljes magasságával (kb. 92x92x92 méter).¹⁹ A régészek számításai szerint körülbelül 17 ezer égetett téglát használtak fel a megépítésekor. Valamennyi mezopotámiai zikkurat egy-egy bolygót jelképezett. Az épületek hét lépcsőfoka szintén a hét bolygót testesítette meg. Az első lépcsőfok a Szaturnuszé, ezt ónnal borították, és a lassúságot jelképezte, a másodikat a Vénusz tiszteletére a hajlékonyság jelképeként bádoggal bortották. A harmadik lépcsőfok a Jupitert jelképezte, rézzel borították, és a közönyösséget fejezte ki. A Merkúrt jelképező lépcsőnek vasszíne volt, és az aktivitást szimbolizálta. A Mars lépcsőfoka sárgaréz volt, amely az állhatatlanságot testesítette meg. A Hold lépcsőfoka ezüstszínű volt, a Napé pedig aranyszínű. A zikkurat tetején állt egy oszlop a Nap tiszteletére. A fogság korabeli zikkurat azonban csak ötemeletes volt, azt viszont biztosra vehetjük, hogy nem volt kevésbé impozáns, mint amit a fentebbi „általános" leírás tükröz.

A babiloni templomok az adott város(negyed) legkiemelkedőbb helyén épültek, de nem minden részük volt nyitott a köznép számára, csupán a papi osztály egyes rétegeiből származók léphettek be a belső falon belülre, a részükre fenntartott belső terembe. Ezek a templomok nem csupán egyszerű szent helyek voltak (ezen funkciót betöltötték a különböző szentélyek, emelvények), hanem egész háztartások, több szobával. Ezek egy belső udvarra nyíltak. Mindenik helysgnek megvolt a saját feladata. Például az egyik legfontosabb helyiség a konyha volt, ugyanis a babiloni kultuszban az áldozat nem csupán a vér vagy a „holokauszt" (elégő áldozat) volt, hanem a konyhában az istenek tiszteletére készített ételek is. Fontosak voltak még az „tisztított folyadék"- (bor, sör, olaj) és a füstáldozatok is.²⁰ Ugyanis úgy gondolták, hogy az istenség a számára fenntartott fülkében lakik, illendően táplálni, ruházni kell őt, gondoskodni kell róla ugyanúgy, mint az uralkodóról.²¹ Az élelmet naponta kétszer szolgálták fel.

A babiloni zikkurat rekonstrukciója

valószínűleg a királyi udvar szertartásai szerint. Amikor ezeket az áldozati ételeket készítették, külön ennek megfelelő imákat, áldásokat mondtak.²² Az istentiszteletek alaptevékenysége tehát az istenek és istennők táplálása volt és nem a személyes vagy közösségi imaéleten alapult. Persze a városlakók részt vehettek az áldozatbemutatásban, de megvolt mindenkinek a maga „individuális" istene, akivel saját, külön imaéletében beszélhetett.²³

Az istenséget személyzet vette körül (papok), az ő feladatkörük a fennköltebb munkák elvégzése volt. Az alantasabb tennivalókat rabszolgák vagy szabadságukban korlátozott személyek (serf - ma ennek a jobbágy szavunk jelentése feleltethető meg) végezték. Ezek a személyek idejük nagy részét (vagy egészét) a templom szolgálatára kellett szánják. A templom pompája egyezett a királyi palotáéval és nem pusztán olyan anyagokat kívánt meg, amelyeket külföldről kellett behozni, hanem vonzotta a művészeket, akik tehetségüket leginkább itt érvényesíthették.²⁴

A város kerületeiben a település közepén emelkedett a negyed istenének tiszteletére szentelt templom. Ezeken kívül léteztek más istentiszteleti helyek is, különböző szentélyek, illetve emelvények. Egy helyet, akár ember alkotta, akár természetes eredetű volt, akkor tulajdonítottak valamely istenségnek, ha annak már volt temploma, és a szóban forgó szentélynél, illetve emelvénynél bemutatott áldozatra reagálva kinyilvánította jelenlétét. Ekkor a szimbólumát vagy akár egész alakos képét is egy a szentélybe helyezett oszlopra vagy pedig a neki szentelt emelvényre faragták. Ezenkívül más képeket, tárgyakat is odaállítottak, főként dobozszerű alkalmatosságokat, ezek neve a subtu,²⁵ azaz trón vagy oltár, ugyanis ekként (is) használták ezeket. Egy ilyen trón, amelyet a régészek a babilóniai Marduk-kultuszénak ismertek fel, 130 cm magas és 80 cm széles. Ugyanakkor a subtu nem csupán a trónt, oltárt jelenti, hanem a Tintir II. tanúsága szerint egy házat, illetve ezen belül egy szobát, mégpedig mozgatható szobát is jelölt. Ezekben a kisméretű helyiségekben valószínűleg tartottak istentiszteleteket, itt voltak a kultikus tárgyak és a szimbolikus emelvények is.²⁶

II. Nabukadnezár ideje alatt a városban folyamatos építkezések zajlottak. Az ő uralkodásának idején épült újjá a királyi palota, mely híres volt függőkertjeiről.²⁷ Ebben a periódusban a városon átfolyó Tigris partján gátakat emeltek és kikötőket alakítottak ki. Szintén ebben az időszakban sok templomot is építettek, illetve már meglévőket alakítottak át Marduk tiszteletére. A kimagasló Marduk-tisztelet oka az egyiptomiak és asszírok felett aratott győzelem volt, és be szerették volna bizonyítani, hogy győzelmük ennek az istenségnek, az ő támogatásának és erejének köszönhető.²⁸

Babiloni ünnepek

I. Nabukadnezár idején az elamita királyság legyőzésének emlékére vezették be a grandiózus újév ünnepet, amelyet Nissan hó 10-én ültek meg.²⁹ Ezen az ünnepen a város minden istenének kifejezték hódolatukat, felolvasták a Teremtés-eposzt (enuma elish), himnuszokat és dalokat énekeltek, jeleket és csillagászati megfigyeléseket jegyeztek le. Az ünnepség a Felvonulás útján zajlott.³⁰ Marduk főisten ekkor erősítette meg uralmában a királyt. Ez úgy történt, hogy a király megfogta a Marduk-szobor kezét, ez szimbolizálta azt, hogy az istenség vezeti az uralkodót.³¹ A korabeli meggyőződés szerint a király az isten akaratát teljesíti a földön és isten kegyelméből uralkodhat.³²

A régészeti ásatások során több helyen találtak olyan szentélyeket, amelyek a többi szentéllyel és templommal ellentétben az erődített városrészen kívül helyezkedtek el. Ezeket egységesen az „újév ünnep házá"-nak nevezték el. Ezek egyértelműen a városhoz tartoztak, de számunkra érthetetlen, hogy miért nem a várfalon belülre épültek, és mi lehetett a funkciójuk azon kívül, amelyet rekonstruálni tudtak, azaz hogy az újév ünnepen a város főistenének szobrát ebbe a szentélybe vitték egy külön kapun és szent úton át.³³

Babiloni hitvilág

A Babilonból előkerül agyagtáblák tanúsága szerint nagyon sok istent és istennőt tiszteltek Mezopotámiában és Babilonban egyaránt. Azonban mégis voltak kiemelkedő istenségek, akik körül nagyobb kultusz alakult ki, és voltak olyanok, amelyek körül nem számottevő a kultikus tevékenység. Ezeken kívül el kell különíteni a leigázott népek, illetve az emigránsok isteneinek körét, ezek a babiloni pantheon megtűrt réteget képezték, de beolvasztásukra törekedtek.³⁴ Az isteneknek külön szobraik voltak, amelyeket a templom külön erre szentelt műhelyeiben készítettek el, különös és titkos éjszakai szertartáson „változtatták" élővé a szobrokat. Az elevennek tekintett szobrokat elhelyezték a nekik szentelt fülkékben. Ekkortól ide nem léphetett be akárki, tehát nem lehetett megközelíteni ezeket az ábrázolásokat. A nép nagy általánosságban csupán az istenség ünnepén láthatta a szobrot (akárcsak a királyt), amikor kihozták szentélyéből és jól meghatározott útvonalon végigvitték a városon.³⁵

A gyermekek nevei megfeleltek (mai szóval élve) egy-egy röpimának, ez pedig tükrözte, hogy épp melyik istenség tisztelete népszerűbb az emberek között. (Például Abi-enshi-Marduk - Marduk a gyengék atyja, Adad-erish - Adadot kértem, Ana-beltiia-taklattu - asszonyomban remélek stb.)³⁶ Egy idő után Marduk lett a főisten, az ő felemelkedési folyamatának a leírása található meg az enuma elishben.

A babiloni isteneknek nem voltak konkrét megszentelt földrajzi helyeik (folyók, hegyek stb.), mint Szíria-Palesztínában, sem rejtett tisztásuk, mint a görögöknél, sem barlangban eltűnő folyamuk, mint Anatóliában. Az erre vonatkozó utalások csupán művészi eszközök. Azok az istenek, akiket Babilonban tiszteltek, asztrológiai úton nyilatkoztatták ki jelenlétüket, ez pedig csak egy-egy városra, templomra vonatkozott. Éppen ezért a templomok a városlakók életében központi szerepet töltöttek be.

Gwendolin Leick kutatásai alapján kimutatta, hogy a kultuszra jellemző vonás egy személyes, transzcendentális lényben való hit (ilu hímnemű - istaru nőnemű, lamasszu nőnemű - sedu hímnemű), aki közvetítette az imákat az istenség felé, és aki közbenjárt az egyénért a transzcendens hatalmaknál. Ugyanakkor a babiloni vallásgyakorlat ötvözte a mágiát és a hitet, létrehozva ezzel egy különleges fúziót, amely az elméleti és gyakorlati dolgokat olvasztotta eggyé azzal a céllal, hogy elméleti interpretáció és konkrét felhasználás, vigasztalás legyen.³⁷

Babilonban nem különült el a papság úgy, mint például a zsidók esetében, ahogyan a Bibliából ismeretes, sőt, nincs is rá szavuk. Jóllehet volt hierarchiájuk, de a papi funkciókat képzett emberek tölthették be. Műveltségük (később az arisztokráciai ranglétra) függvényében kaptak szolgálati területet.³⁸ Ugyanakkor egyes (valószínűleg nagyobb) templomokban kialakult az ún. nadítum intézménye, azaz olyan papnők köre, akik nem szültek gyereket, kvázi szűzek voltak, és a templomhoz tartozó „kolostorokban" laktak együtt. Különleges jogaik voltak, ugyanis az egyértelműen patriarchális társadalomban a hozományuk ingó és ingatlan részeiről szabadon dönthettek, annak ügyvitelét szabadon gyakorolhat-ták.³⁹ Más hasonló intézmény volt a szűz en-eké (főpapnő) is.

A Szentírásban is előfordul Marduk neve mellett a babiloni istenpantheon több tagjának megnevezése. A Kebár folyó mellett (Tel-Abibtól nem messzire) Nippurban volt Bél isten kultuszközpontja. Az Iz 46,1 tanúsága szerint akadtak zsidók, akik neki áldoztak. Gad a szerencse istene volt, Meni pedig több mint valószínű a (csillagokba írt) sors istene (Iz 65,11).⁴⁰ Ugyanakkor a különböző istenek külön tiszteleteként kisebb népünnepélyeket szerveztek.⁴¹

A babiloni király

A babiloni uralkodók különböző szerepeiről a korabeli feljegyzésekből rengeteg dolgot tudunk, itt a helyszűke miatt csupán a vallási életben betöltött pozíciójának bizonyos szegmenseit emelem ki. Mivel a királyság intézménye volt az egyetlen államszervezeti forma, ezért eleve isteni eredetűnek tartották. Babilóniában hosszú időn át a király nevét a dingir (isten) jellel látták el, amelyet egyébként a kultikus tárgyak és istenek jelölésére használtak.⁴² Ezek mellett a másik legfontosabb jelző, amivel a királyt illették, a „jó pásztor" volt.⁴³ A királynak azontúl, hogy az isten kegyeltjének számított, bizonyos kötelességei is voltak az isten irányában. Ilyen volt például a termékenység kultuszban betöltött szerepe.⁴⁴

A király személyének szentségére az írott források különböző módokon utaltak, például azt írják: természetfölötti és félelmetes kisugárzása volt (melammü), illetve fénykör veszi körül. Öltözékén is tükröződött isteni kapcsolata: a szarvval díszített süveg és a kusltu köpeny ahhoz hasonló, mint amit az istenábrázolásokon lehet látni.⁴⁵

A zsidók helyzete Babilonban

Erről a kérdésről sajnos nem áll rendelkezésünkre túl sok elsődleges forrásból származó adat, csak amennyit Jeremiás könyvének második részéből, a „siralmakból" (Jer 40-43), és a fogságban lévőkhöz írott leveléből, Ezékiel könyvéből (Ez 8,1. 12,21-28. 14,5. 20.1), valamint Deutero-Izajás munkájából „desztillálni" tudunk. Erre vonatkozó tárgyi bizonyíték is igen kevés van, annyi, amennyit a régészeti leletek feltárnak ebből a korból. Nyilván ezek az adatok együttesen sem nyújtanak elegendő információt a zsidó mindennapok hogyanjáról, a fogság idején végbement változások konkrét, részletes mikéntjéről. Ha ennek ellenére összegezzük az így nyerhető ismereteinket, az eredmények érdekesek és tanulságosak lehetnek. Ugyanis némi spekulációval, feltételezéssel és a fogság utáni változások figyelembe vételével következtethetünk arra, miként reagáltak a zsidók a kulturális és vallási ráhatásokra, amelyek a fogság idején érték őket.

Mindenekelőtt a lehetőségekhez mérten tisztázzuk az izraeliták fogságbeli helyzetét. A gyökereiktől elszakadt zsidók helyzete, be kell látni, kedvezőbben alakult, mint azoké, akik otthon maradhattak, jóllehet megrázkódtatások sorozatán mentek át. A szorosan összefüggő nemzeti és vallási identitásuk⁴⁶ központjától elszakított emberek joggal érezték úgy, hogy létük értelmetlenné válik, és csupán sodródnak a hirtelen idegenné vált világmindenségben, ezért minden viszonylagosnak és értelmetlennek tűnhetett számukra.

A száműzöttek Babilonban és a Kebár folyó partján telepedhettek le, ezek pedig igen előkelő helyeknek számítottak. A babilóniai zsidó közösségek viszonylagos autonómiát élveztek. Ezékielről például tudjuk, hogy jelentős szabadsággal rendelkezett, hiszen senki sem gátolta feladatvégzésében (például Ez 2,15. 23a). Jeremiás szabadon érintkezhetett (legalábbis 598-tól 586-ig) a fogságban lévőkkel (vö. Jer 29). A fogságban nem érte őket bántódás, a Jer 29, 4-7, illetve a 19,1. 26,17 arról tanúskodik, hogy az izraeliták szabadon mozoghattak egy meghatározott kereten belül, kivételnek tű nik Jojakin, aki bár megtarthatta címét és udvarát, őt magát fogva tartották (2Kir 25,27-30; Jer 52,31-34). Egy 1930-ban megtalált agyagtábla tanúskodik arról, hogy milyen juttatások illették meg a zsidók királyának háztartását.⁴⁷ A izraeliták pedig, ha a kirótt tizedet kifizették és a robotot ledolgozták, gyakorolhatták hitüket, és saját közigazgatásuk is volt. Az ősi családszervezetek megmaradhattak. Ezek vezetői is megmaradhattak tisztségükben, hatalmukat sem korlátozták.⁴⁸

Egy jóval a fogság után keletkezett forrás, az Ezdr 2 tudósít arról, hogy a kisebbségbe szorult zsidók igyekeztek beilleszkedni a babiloni társadalomba. Szabadon érintkezhettek egymással, földet vásárolhattak, üzletet alapíthattak. Soraikból kerültek ki nagyon sikeres üzletemberek is, mások az udvarnál kaptak állást. Az egyszerű emberek életéről a korabeli írások nem számolnak be, de valószínűleg a jeremiási tanácsok (Jer 29) hatással voltak rájuk. Ugyanakkor McKenzie feltételezi, hogy az elhurcoltak többé-kevésbé egységben való megmaradása érdekében, illetve a későbbi identitás-kialakulás és megerősödés okvetlen feltételezi egy erős és összetartó közösség meglétét, de erre vonatkozóan semmi adatunk nincs.⁴⁹

Jegyzetek

1 Rózsa Huba, Ószövetségi bevezető, Gyulafehérvár 1996, 38.

2 MTörv szövetségére építve (2Kir 22-24).

3 Tudományos vizsgálatok szerint a helyes névváltozat a, Nabú-kudurri-uszur. (Vö. Mag-nusson, M., Ásóval a Biblia nyomában - Ami Krisztus születése előtt történt, Gondolat, Budapest 1985, 208.)

Az egyszerűség kedvéért azonban továbbra is Nabukadnezárként használom.

4 Bright, John, Izráel története, (ford. Domján János) Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest ⁵1990, 314315.

5 Wright Addison - Murphy, Roland -Fitzmyer, Joseph, Izrael története. In: Biblikus tanulmányok (Jeromos bibliakommentár III), (szerk. Brown, R. E. -Fitzmyer, J. A. -Murphy, R. E.), (ford. Snír Péter), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2003, 337.

6 Schmatovich János, Bevezetés az Ószövetségbe - Az ígéretek emlékezete, Katolikus Teológiai Kézikönyvek 29, Agapé, h.n. 2001, 171-172.

7 Wright, A. - Murphy, R. - Fitzmyer, J., Izrael története, 338.

8 Boadt, Lawrence, Reading the Old Testament - An introduction, Paulist Press, New York -Mahwah 1984, 405.

9 Vö: Armstrong, Karen: Jeruzsálem. Egy város - három vallás, Európa Könyvkiadó, Budapest 1997, 110.

10 Magnusson, Ásóval a Biblia nyomában -Ami Krisztus születése előtt történt, 212-213.

11 Leick, Mezopotámia - A városok evolúciója, 268.

12 Oppenheim, A. Leo, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, (ford. Gődény Endre), Gondolat, Budapest 1982, 156.

13 Boadt, Reading the Old Testament-An introduction, 42.

14 Vö. George, A. R., Babilonyan topographi-cal texts, Orientalia Lovaniensia Analecta, Peeters Press, Louvain 1992, 12.

15 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 144.

16 Leick Mezopotámia - A városok evolúciója, 270.

17 Magnusson, Ásóval a Biblia nyomában -Ami Krisztus előtt történt, 209.

18 Leick, The Babylonians - an introduction, 63.

19 E. Cromwell Mensch, King Solomon's First Temple,Kessinger Publishing, h. n. 2004, 63.

20 Vö.Leick, The Babylonians - An intro-duction, 107.

21 Erről bővebben: Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 133.

22 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 241-242.

23 Leick, The Babylonians - An introduction, 113-120.

24 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 133.

25 George, Babilonyan topographical texts, 9.

26 George, Babilonyan topographical texts, 10.

27 Maspero, Gaston, A zsidók ókori történelme - Asszírok, médek és perzsák tündöklése és bukása, Nagy Képes Világtörténet (reprint kiadás), Franklin Társulat - Révai testvérek, Budapest é. n., 225.

28 Leick, Babylonians - An introduction, 64.

29 W. O. E. Oesterley-H. Robinson, Theo-dore, Hebrew Religion - Its origin and deve-lopment, Kessinger Publishing, h. n. 2003, 228.

30 Leick Mezopotámia -A városok evolúciója, 269.

31 Leick, The Babylonians - An introduction, 54-55.

32 Leick, The Babylonians - An introduction, 64.

33 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 154.

34 Postgate, Nicholas , Az első birodalmak, (ford. Háklár Noémi), Helikon Kiadó, Budapest 1985

16 Leick, The Babylonians - An introduction, 101.

35 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 232-237.

36 Leick, The Babylonians - An introduction, 113-114.

37 Erről Oppenheim (Az.) különböző imaformulák elemzésével, illetve azokra történő utalásokkal tárgyal jóval bővebben, néhol a következtetések eltérőek, mint például Leicknél, de nagyrészt megegyezőek. A törzsszöveg sajnos nem nyújt elegendő keretet ahhoz, hogy ezekre kitérhessek, de bővebben l. Op-penheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 223-232; Leick, Mezopotámia - A városok evolúciója, 113-114.

38 Bővebben l. Leick, The Babylonians - An introduction, 109-113.

39 Postgate, Az első birodalmak, 18.

40 A magyar fordításban e két utóbbi névvel nem találkozhatunk, de a héberben megtalálható. Erre a kérdésre esetleg magyarázatul szolgálhat Lubsczyk, Hans, Das Buch Jesaja II. ,Geistliche Schriftlesung, Patmos-Verlag, Düsseldorf 1972, 289. A mezopotámiai isten-pantheon bővebb leírását l. Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 245-249.

41 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 154.

42 Vö. Oppenheim, Az ókori Mezopotámia -Egy holt civilizáció portréja, 136.

43 Kónya Franciska, A pásztor alakja a közel-keleti népek mítoszaiban. Keresztény Szó, XIX (2008. november), 2-3.

44 Postgate, Az első birodalmak, 18-19.

45 Oppenheim, Az ókori Mezopotámia - Egy holt civilizáció portréja, 137.

46 A zsidó lét nem csupán a törzsi hovatartozást jelentette, hanem ezzel szorosan összekapcsolódott a vallás is, ebből táplálkozva fejlődött és erősödött hosszú évszázadokon át.

47 Boadt, Reading the Old Testament-An introduction, 384; McKenzie, John, Second Isaiah, Anchor Bible 20, Doubleday&Company, Garden City - New York 1968, XXVI.

48 Maspero, A zsidók ókori történelme -Asszírok, médek és perzsák tündöklése és bukása, 238.

49 McKenzie, Second Isaiah, XXV.