Amikor Spanyolországot és Portugáliát választottuk húsvéti kirándulásunk úti céljául, az a szempont is vezetett, hogy részesei lehessünk az ottani nagyheti és húsvéti hangulatnak, ünneplésnek, amely - most már megtapasztaltuk! -sokban különbözik az erdélyi szakrális és népi hagyományoktól.
Szent Jakab nyomdokain
Ezért kezdtük körutunkat az északnyugat-spanyolországi Santiago de Com-postelában, a keresztény világ Szentföld és Róma utáni harmadik legjelentősebb zarándokhelyén, ahol Compostelai Szent Jakab (idősebb Szent Jakab) földi maradványait helyezték nyugalomra. Ez a megszentelt hely a Szent Jakab-zarándokút, az Il Camino végcélja. Erre mutatnak a templom környékén a járdákon, tereken egyre sűrűbben látható, mintegy irányt mutató fésűskagyló-jelek a zarándoklat szimbólumaként.
Szent Jakab volt az első apostol, aki Mesteréért vérét ontotta. A hagyomány szerint Jakab apostol térítette meg Hispániát, majd 43 előtt visszatért Jeruzsálembe. Halála után a keresztényüldözések miatt tanítványai a holttestét egy hajóra csempészték, amelyet a legenda szerint egy angyal Galícia partjaihoz vezetett. Az apostol csontjai később Santiago de Compostelába kerültek. Ő lett az egyik legnépszerűbb szent, az egész Ibériaifélszigeten templomokat emeltek tiszteletére. Ezek közül a legmonumentálisabb az általunk is megcsodált, felbecsülhetetlen értékű katedrális, elsősorban ennek köszönhető, hogy az UNESCO 1985-ben teljes egészében a világörökség részévé nyilvánította a várost.
Ez a templom Spanyolország leghatalmasabb egyházi építménye: hossza 94 m, a kereszthajóé 63, a főhajó magassága 24, a kupoláé 33 m. A ma látható katedrálist 1078-ban kezdték építeni korai román stílusban, s 1211-ben szentelték fel. A későbbi századokban reneszánsz, majd barokk stílusban átépítették elsősorban a külső részeket, a benti térben azonban megőrizték az eredeti román építészeti jegyeket.
A lenyűgöző méretű istenháza minden részlete csodálatot, tiszteletet érdemel. Legnevezetesebb része a templom belsejében található kórus (coro), amelyet kupola fed. Ebbe a kupolába szerelték még a 16. század elején azt a különleges szerkezetet, amely lehetővé teszi, hogy a 2 m-es füstölőt meg lehessen lendíteni. A nagy ünnepeken ezt rendszerint nyolc egyházfi kezeli, más időszakokban a füstölőt a könyvtárban őrzik. A szentély a névadó apostol és két tanítványa sírja fölött emelkedik, alapzata jáspisból, alabástromból és ezüstből készült. Közepén Szent Jakab 13. századi faszobra áll, amelyet később arany, ezüst és drágakő felhasználásával díszítettek. A szoborhoz keskeny folyosón lehet feljutni, s a zarándokok rendszerint megcsókolják a szent köpenyegét - mintegy a zarándoklat befejezéseként.
Nagycsütörtökön, amikor a késő délutáni órákban a zsúfolt templomban, szentmise idején mi is beálltunk a sorba, hogy a szent szobrát megérinthessük, egy kicsit a csíksomlyói kegytemplomban érezhettük magunkat, hiszen az ottani csodás Szűzanya-szobrot is hasonlóképpen közelíthettük meg. Itt a szobor mögött található perselybe helyezik a pénzadományt, s ezért kis megszentelt Szent Jakab-képet kapnak a hívők.
A templomtérben a hatalmas zsúfoltság ellenére fegyelem és áhítat érezhető, a több országból idesereglett zarándokok figyelmesen követik a délutáni szentmisét, amelyet papi méltóságok celebrálnak, néha meg-megszólalnak a kere-pelők is. A szentáldozáshoz több helyen lehet járulni, mindenki türelmesen várja sorát.
Sokan a katedrális főbejárata előtt várakoznak a következő szentmisére, látszólag nem zavarja őket sem a zuhogó eső, sem a folyamatosan érkező zarándokok csoportjai. (Különböző jelek - egyszínű sálak, nyakkendők, kalapok, zarándokbotok - utalnak a csoportok együvé tartozására.)
Felejthetetlen hangulatot teremtett egy fekete pelerint viselő, valószínűleg a közeli egyetem hallgatóiból álló énekkar fellépése a téren: szép gregorián dallamokat, húsvéti énekeket adtak elő összefogózkodva, ritmikus mozgással kísérve a produkciót.
Portugáliában
A következő napon megismert Portugáliát mindenképpen derűsnek találtuk. Nem csupán az egyre gyakrabban kibukkanó nap miatt, hanem - mivel északról dél fölé haladtunk - élvezhettük a változatos táj szépségét, derűjét is. Az ország maga alig nagyobb Ausztriánál vagy Magyarországnál, de rendkívül változatos a felszíne, gazdag az Atlanti-óceán felé igyekvő folyókban, folyamokban, amelyek fölé kecses viaduktokat emeltek, s amelyek - mivel nagyrészük tölcsértorkolatot alkot - szinte állóvízként egyesül az óceán vizével, megkönnyítve a hajózást, a kikötést. A portugál táj jellemzője a szárazföldön és közvetlenül az óceán partján működő számos szélmalom, valamint a festői szőlőültetvények is.
A lakosság maga is sokarcú a népi és vallási hagyományokat illetően. Portugália elsősorban katolikus ország, zsidók és muzulmánok elenyésző kisebbségben élnek. A katolikus hit tanújeleként a portugál nemzeti lobogón is látható címert említhetnénk, amely - többszöri változtatás eredményeként - mai formáját 1497-ben nyerte el. A patinás címer közepén, kereszt alakban öt sötét színű, téglalap alakú részben öt-öt rajzolat (kis stilizált pajzs) láthat, külön-külön Krisztus öt szent sebére utalnak. Az általános vallási érzületet tájanként, nem egyszer falvanként, városonként más-más formában, külsőségekkel fejezik ki. Nemcsak a plébániáknak, gyakran a családoknak is saját védőszentjük van, hozzájuk fordulnak az ínségben-bajban, viszont hálájukat sem késlekednek kifejezni. A védőszentek napja rendkívüli eseménynek számít, az ilyenkor szervezett ünnepséget, a festát gondosan előkészítik, a rendezvénysorozatot tűzijáték zárja. Az ünnep legfőbb eseménye a védőszent feldíszített képmásának, szobrának az utcára való kivitele, körbehordozása a szentmise után. Az egyház örömünnepén, húsvétkor a feltámadást jelképező feszületet körbehordozzák az utcákon, a hívek házuk küszöbén megcsókolják, majd visszaviszik a templomba, közös imádsággal kísérve.
Az ország bővelkedik a kegyhelyekben, ide évente tízezres tömegek látogatnak el, sokszor gyalogosan is, némelyik búcsújáró helyet térden csúszva szokták elérni. Ilyenkor a csodatevő szent képe, szobra mellé a szenttel kapcsolatos attribútumokat szokták elhelyezni. (Santa Luzia, a szembetegek, szemorvosok védőszentjének lábához például vak ember arcát mintázó, viaszból készült maszkot.)
A magyar turistáknak szánt útikalauzok feltétlenül megemlítik Portugália magyar („húngara") származású szentjét, Portugáliai Szent Erzsébetet, aki II. Endre magyar király dédunokája, Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga volt. A spanyol történelemben Aragóniai Izabellaként (1277-1336) ismert. Kicsapongó férje mellett szerzetesi életet élt, később - özvegységre jutván - mindenét szétosztotta a kolostorok, illetve a szegények között. Maga is kolostorban töltötte élete utolsó éveit. Amikor 300 évvel halála után - a szentté avatási procedúra kapcsán - kihantolták, testét épségben találták.
Észak-Portugália legszebb üdülőhelyén, Viana do Castelóban három nevezetes épületet láttunk: a Casa da Misericordiát (egykori ispotályt), amelynek gyönyörű háromsoros homlokzatát kariatídák tartják vállukon, a 15. századból való Matriz-plébániatemplomot gótikus kapuzatával és román kori tornyaival, valamint a Misericordia-templomot. E templom belsejében találkoztunk először az igen élénk jellegű, híres kék csempékből kirakott jelenetekkel, ornamentikával, amelyet az ipar- és képzőművészet azulejo („a csempe művészete") néven vont be a köztudatba. A portugálok a 15. században ismerték meg a festett kerámiacsempét. Eleinte templombelsők díszítésére használták a zömmel a kék árnyalataiban játszó csempét, a 18. századtól visszatértek a többszínű csempéhez, és belső térben meg a szabadban egyaránt használták (még a parkok padjain is). Az azulejo-csempe a portugálok nemzeti kincse. Sajnos a 20. században nemcsak ennek eszmei értéke nőtt, hanem a csempetolvajok érdeklődése is. Elég egyetlen csempét elmozdítani a helyéről, a többi is könnyebben leválik ezután. Lisszabonban a kiemelten értékes csempeborítású házakat polgárőrök védik a rongálóktól, tolvajoktól. A csempék helyreállítása, restaurálása aprólékos, nagy hozzáértést igénylő szakma.
Viana do Castelo legfőbb nevezetessége azonban a közeli Monte Santa Luzia, amelynek legmagasabb pontjára epítették újbizánci stílusban a kissé túlméretezett Santa Luzia zarándoktemplomot, ahol a védőszent tiszteletére emelt szobrot és oltárt könnyen megtalálhatjuk a sok virágcsokor és a vak emberarcot ábrázoló viaszmaszk miatt. A templom melletti kegyszerboltban bőven találunk hasonló maszkokat, gyertyákat minden méretben. A hegyről pazar kilátás nyílik a környkre, a Lima folyóra, amelyre Gustave Eiffel 736 m hosszú, kétszintes vashidat épített.
Braga városának állandó jelzője: „a portugál Róma", s van egy közszájon forgó mondás, amely szerint honi polgárok „Coimbrában tanulnak, Bragában imádkoznak, Portóban dolgoznak, Lisszabonban mulatnak". A település régi vallási központ, a 6. században két zsinatot is tartottak itt. Ma a városban húsz középkori és barokk templom, magas egyházi méltóságok palotái láthatók. Braga a 18. században megszűnt a vallási élet központja lenni, pedig itt tartották a leglátványosabb körmeneteket az országban. A Festas da Semana Sanctát, a húsvéti körmeneti hagyományok nagy részét azonban átmentették, s - mivel éppen nagypénteken jártunk a városban - megtapasztalhattuk a kegyelet és népszokás számos megnyilvánulását. A dimbes-dombos város utcáit lila drapériákkal, lobogókkal díszítették fel, egy-egy magánház ablakába is lila zászlót tűztek ki a nagyböjti gyász jeléül. A saroképületekre szerelt mikrofonokon át a különböző templomokban, főleg a székesegyházban folyó szertartás hangjait hallgatták az utcákon.
Braga legfőbb nevezetessége a Sé (székesegyház), amely a sok át- és ráépítés ellenére szemet gyönyörködtető látvány maradt, számos ámulatba ejtő részletével (kecses árkádsorok, karzatok, oldalkápolnák, orgonák). Itt figyelhettük meg először azt az orgonaépítési módot, amit eddig még nem tapasztalhattunk: a függőleges orgonasípokra merőleges harsonához hasonló orgonasípok csatlakoztak legyezőszerűen. Ezt Portugália több templomában is megfigyelhettük. Amikor a székesegyház melletti múzeum és kincstár megtekintését befejeztük, akkor kezdődött a nagypénteki körmenet, amelynek rendjére díszes öltözékben pompázó egyházfik vigyáztak. A már feldíszített, feltámadt Krisztus szobrát kiemelték a helyéről, s a zsúfolásig telt templomból elindult a körmenet a fellobogózott, virágdíszbe öltözött utcákon.
Bragától 7 km-re egy kisebb dombon található a Bom Jesus do Monte (Hegyi Jó Jézus) templom és kálvária. A 118 m magasan lévő zarándoktemplomhoz barokk lépcsősor vezet, ezt keresztútnak képezték ki. A kétkarú lépcsősort minden egyes pihenőjénél kétoldalt kápolnák, szökőkutak, szobrok fogják közre. Tulajdonképpen minden szint a keresztút egy-egy stációját képviseli. A hegytetőn egzotikus virágok gyűrűjében áll a zarándoktemplom, a Capela dos Milagres (Csodák kápolnája), a zarándokok fogadalmi ajándékaival. A csodálatos kilátást is biztosító magaslatra sok hívő térden csúszva teszi meg az utat, mások gyalog vagy a modern felvonóval jutnak fel a templom előtti térre.
Fatima
Sokunk számára Fatimába eljutni a kirándulás fő célját jelentette. A kegy-helyrő l számos adat állt rendelkezésünkre, sokszor láttuk már felvételeken, de személyesen ott lenni az 1928-ban felépített neoklasszicista bazilika előtt, az akár százezer búcsújáró befogadására is alkalmas, a római Szent Péter térnél kétszer nagyobb imatéren állni különös érzés volt. Mivel a bazilikában éppen szentmisét tartottak, először a tér sarkában álló, díszbokrokkal körbezárt tölgyfához mentünk el, ahol a Szűzanya először jelent meg a három pásztorgyermeknek. Megcsodáltuk a tér bazilikával szembeni oldalán felállított hatalmas feszületet, amelyen a modern vonalvezetésű korpusz valósággal magához hívja a híveket. Szerettünk volna találkozni a Fatimában élő páter Kondor Lajossal, és mivel ez nem vált lehetővé, a személyes ismeretség helyett megvásároltuk a Fatimáról beszél Lúcia nővér című munkáját, a Fatima-jelenségről közérthetően megírt, tökéletes nyomdatechnikával kiadott könyvét.
A hatalmas templomtéren a szentmise után minden szobor, oltár előtt megálltunk, a két korán elhalálozott látnok pásztorgyerek sírjánál rengeteg a virág, mindig égnek a gyertyák. A jelenések harmadik tanúja, Lucia de Jesus Santos apácaként a nyolcvanas éveit is megérte egy Coimbra környéki zárdában, az ő szobra előtt is mindig imádkoznak az állandóan fénylő gyertyák társaságában. Nagyon tetszett, le is fényképeztük azt a naivan egyszerű és bájos pásztorlányábrázolást, amely az Erdélyből Portugáliába áttelepedett Balaskó Nándor szobrászművész alkotása.
Fatima község kb. 7500 lakosa csaknem kizárólag a zarándokok ellátásából, fogadásából él, különösen nagy a forgalma a kegytárgyakat árusító boltoknak. Gyakran a nagy zarándoklatok alkalmával a felajánlott viaszajándékok olyan tömegben gyűlnek össze a templomban, hogy erre szolgáló kemencékben égetik el őket.
A keresztes lovagok öröksége
Tomar festői város. A virágtól roskadozó ablakok a középkori utcácskákra néznek, a szomorúfűzekkel szegélyezett park, számos templom és értékes épület fölé tornyosul Spanyolország egyik büszkesége, a keresztes lovagok vára, melyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. Benne a turisták elsősorban a keresztes lovagok hagyományait ismerhetik meg, s itt is szembesülhetnek a különleges, semmilyen stílusirányzattal össze nem téveszthető építészeti-díszítési megoldással: a Mánuel-stílussal. Ez a stílus is - az azulejo után - Portugália sajátossága, I. Mánuel uralkodása alatt (1495-1521) honosodott meg. Sajátos keveréke a gótikának és a reneszánsznak, a túlburjánzó ornamentika - egzotikus növények, állatok, a tengerhajózás műszerei stb. - a korszak bőségét, hivalkodását tükrözi. A várhegyre rövid kapaszkodó után lehet feljutni. A zordon várfalak láttán nehezen hihető, hogy mögöttük páratlan építészeti emlékek láthatók.
A tomari vár először a templomos lovagoké volt, majd a keresztes lovagok egyik erőssége lett, melyet a következő századokban szüntelenül bővítettek. Amikor elvonultak, maguk után hagyták a vár nagyszerű romjait, melyek falai között sértetlenül megőrződött mind a templom, mind a kerengők rendszere.
A Krisztus-templomot (Convento do Cristo) 1162-ben emelték, alaprajza nyolcszög alakú, a jeruzsálemi Szent Sír-templomhoz hasonlóan. A templomosok eredeti imahelye jobbról nyílik a főkapu felől. Az ájtatos lovagok állítólag lovon ülve vettek részt a miséken, harci győzelemért imádkozva vagy azt megköszönve.
A mai látogató szinte útvesztőben érezheti magát a sok lépcső, átjáró, be-szögellés, váratlan sarkok miatt. A gyönyörű főkaput - rendhagyó módon - egy sarok bújtatja. A 16-18. században a templomot káptalanteremmel és az ún. Coro Altóval bővítették, s a kor stílusának megfelelően azulejo-csempével díszítették. Itt több lovag sírja is sorakozik. A templomhoz számos kerengő is kapcsolódik, eléggé szövevényes módon. A kis Szent Borbála-kerengőről csodálatos díszítésű Mánuel-stílusú ablakra lehet látni, kár, hogy a zuzmó már-már teljesen belepte. Nem merik azonban megtisztítani, nehogy megsérüljön a bámulatos ornamentika.
Az egykori várépítők-várlakók kultuszát napjainkban is élteti a helyi hagyomány. Tomarban pünkösdkor tartják a tabuleiros (templomos lovagok) ünnepét. Fehérbe öltözött lányok feldíszített kenyereket visznek a városon keresztül a plébániatemplomhoz, majd folklórrendezvények, kirakodóvásár, tűzijáték biztosítja a további jó hangulatot.
A portugál Rómeó és Júlia emléke
Alcobacában a bel- és külföldi látogató a kolostorok történetét tanulmányozhatja. A város főterén áll Portugália legnagyobb szakrális épülete, a Szűz Máriának szentelt, a világörökség részét képező, 1178-1222 között felépült kolostor és templom, a ciszterci építészet legépebben megmaradt európai példája. A templomhajók alig 20 m szélességűek, viszont több mint 100 m hosszúak. A tejszerű, fehér fényben fürdő magas, elegáns, dísztelen belső gótikus tér az ország leg-derűsebb, legszebb istenházává avatja a templomot. Homlokzata kettősséget mutat: a dupla tornyú barokk homlokzat 18. századi hozzátoldás, az oromzat alatti rózsaablakot és a gyönyörű gótikus kapuzatot még az eredeti építmény-b ől mentették át. A templom egyetlen dísze az ország leghíresebb szerelmespárjának, a portugál Rómeó és Júliának, Dona Inés de Castrónak és I. Pedro hercegnek a szarkofágja. Történetük Portugália legmegindítóbb szerelmi története, s - bármennyire hihetetlen - minden egyes mozzanata igaz. Pedro herceg apja, a király meggyilkoltatta Inést, mert nem nézte jó szemmel, hogy fia - felesége halála után - feleségül vette annak
udvarhölgyét. Apja halála után Pedro -mivel király lett - exhumáltatta szerelme holttestét, Alcobacába hozatta és királlyá koronáztatta a halottat, maga mellé ültette a trónra. Elrendelte azt is, hogy haláluk után a két szarkofág „lábtól" álljon egymástól szemközt azért, hogy a szerelmespár az utolsó ítéletkor azonnal egymásra pillanthasson. A kegyetlen bosszú és a síron túli szerelem története számos portugál írónak és költőnek szolgált ihlető forrásként.
A templom mellett működő dúsgazdag és befolyásos Santa Maria ciszterci apátság hosszú időn át az egész rend székhelye volt. A ciszterci szerzetesek (egy híján ezren, azaz 999-en) földet műveltek, fenntartottak egy tanodát, valamint egy menhelyet és szegényházat. A kolostoregyüttes látogatható. Sokan kíváncsiak a csend-keren-gőre (Claustro de Silencio) is, mert innen nyílnak az egykori káptalan- és hálótermek, a valószínűtlenül nagy konyha (ezer szerzetesre főztek!), mosogatómedence (amelynek mélyén víz csordogál), állítólag ebben tartották frissen a halat a barátok az elkészítés előtt. A húsz méter magas kürtő alatt egyszerre több ökröt is meg lehetett sütni. Hatalmas refektóriu-mot is láthattunk, benne egy különleges azulejo-képet, amely írásban (nem képben!) a kolostor történetét beszéli el.
A Festas da Semana Santát, a húsvéti körmeneteket Obidos feldíszített utcáin sajnos nem láthattuk, egy nappal azelőtt jártunk ott. A meseszép település festői főutcáját és sikátorait ennek ellenére virágdíszben találtuk, az ablakokból lavinaszerűen omlanak a virágok, az utcák roskadoznak a bougainvilleától. A ma már mindössze 400-500 lakost számláló városkában valamennyi házat hófehérre meszelnek, s - eddig máshol nem látott szokásként - az ajtó- és ablakkereteket, a házfalak élét kékre és okkersárgára festik. A középkori város utcáit egyelőre nem csúfítják el modern építmények, az ajándékboltok, teázók, kiskocsmák mind az ódon épületek patinás falai között húzódnak meg. Ezek biztosítanak elfoglaltságot és jövedelmet, a lakosok szinte kivétel nélkül a turizmusból élnek.
A piacteret az Igreja de Santa Mariatemplom uralja, oltárképei a 17. századból valók, falait - természetesen - azulejo-csempék borítják. A helységet a 16. századi kastély falai veszik körül, ennek egyik részlegében működik Portugália egyik leghíresebb szállója, a mindössze kilenc szobát elfoglaló kastélyszálló, a Parada do Castelo.
Portugália csodái és különlegességei
Barcelos is derűs város. Ez elsősorban a város területén gyakran a legváratlanabb helyekre „telepített" kisebb-nagyobb kakasszobroknak („Galo de Barcelos") köszönhető, melyek a valóságtól elrugaszkodva sokszor a legrikí-tóbb színekben pompáznak. A kakasok kitalálója, kivitelezője egy helyi képzőművész volt, majd annak családja folytatta a hagyományt. Természetesen egy legenda, helyi történet áll a kakaskultusz mögött. A szájhagyomány útján terjedő história lényege az, hogy egy gyilkossággal alaptalanul vádolt, majd halálra ítélt zarándok végső kétségbeesésében azt állította - a bírái éppen lakomáztak -, hogy ő olyan biztosan ártatlan, mint ahogyan az asztalon lévő sült kakas kukorékolni fog. A kukorékolás, a csoda megtörtént, a zarándok pedig életben maradt. Barcelosban a különös, ún. Senhor do Galo-kereszt kőfaragvány idézi meg a különös legendát, amelyben kakas szerepel bírósági tanúként. A „barcelosi kiskakas" (ilyen néven vonult be a köztudatba) valóságos emblematikus lénnyé vált, minden anyagból és méretben látható, vásárolható, főleg a csütörtökönként megtartott, az országban legnagyobbnak és legjobbnak mondott vásárban, de árulják más vidékeken is.
A városkában több értékes templomot, helytörténeti múzeumot, palotát és az egykori zsidó negyedet (amelynek zordon hangulatát ugyancsak egy hetyke kiskakas enyhítette) szokták megtekinteni a turisták. Mi a román kor előtti, valamint bizánci jegyeket is mutató Sâo Frutuoso-templomot szerettük volna látni, de aznap zárva volt.
A következő napon szemet-lelket üdítő látványban volt részünk Sintra városában, az enyhe éghajlatú, gyönyörű fekvésű, felkapott nyaralóhelyen (amelynek környékét 1995-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította). Nem véletlen, hogy a táj szépsége, a sűrűn benőtt sziklás hegység, a tenger közelsége már a régebbi századokban a portugál királyok és az arisztokrácia nyári rezidenciájává tette a települést. A hegyi lakok, hajdani udvarházak, rokokó villák mellett Sintra ékessége a királyi palota, gótikus boltívekkel, kecses mór ablakokkal és a város minden pontjáról látható, összetéveszthetetlen építményével: a két hatalmas, kúp alakú fehér kéménnyel az óriási konyhahelyiségek fölött. A szebbnél szebb termeket mór csempék, márvány szökőkút, festett kazettás mennyezetek, címerek díszítik.
A városka másik palota-műemléke, a Palacio National de Pena a hegytetőről figyeli az eseményeket. Az épületegyüttes a különböző korok és stílusok ötletszerű, rikítóan színes keveréke, hálás fotótéma.
Sintrától nem messze van Cabo da Roca, az európai kontinens legnyugatibb pontja. A legnagyobb portugál költő, Luís de Camőes (1524-1579 v. 1580) sokszor idézett sorait erről a helyről írta: „Itt [...] ahol megszűnik a szárazföld és kezdődik a tenger". A nagy felfedezések koráig úgy vélték, hogy itt van a „világ vége".
Különös és felejthetetlen élményt jelentett a vadregényes, szélfútta, 140 m magas szinten állni, az Atlanti-óceán végtelenségét csodálni. Egy világítótorony, néhány épület és vendéglő van ezen a kiszögellésen. A turistahivatalban - kérésre - egy olyan okmányt bocsátanak ki, mely névvel, dátummal ellátva bizonyítja, hogy az illető itt járt, Európa legnyugatibb partján.
Lisszabon
Lisszabonra, az egymilliós fővárosra aránytalanul kevés időnk maradt. A nagyon tájékozott, rokonszenves (franciául beszélő) helyi idegenvezető igyekezett legjobb tudása és tapasztalata szerint összesűríteni a látnivalókat. Így csak elsorolni lehet mindazt, amit néhány óra alatt láthattunk. Elsőként a város legékesebb műemlékét, a Szent Jeromos-kolostort néztük meg, ez a Mánuel-stílusban épített kolostorok egyik gyöngyszeme, a világörökség része. Azért pült, hogy méltóképpen tisztelegjen Vasco da Gama 1498-as indiai útja előtt. Benne találjuk a legnagyobb nemzeti költő, Luís de Camőes és a nagy utazó, Vasco da Gama sírját. Sokak szerint ebben a kolostorban látható Portugália legszebb kerengője.
A Belém-torony Lisszabon jelképe. A 16. századi erődítmény és világítótorony (néha börtönül is szolgált) szintén Mánuel-stílusban épült a Tejo partján.
Nem messze innen látható az 52 m magas, modern felfedezések emlékműve. 1960-ban emelték, Tengerész Henrik halálának 500. évfordulóján. Ő kémleli a messzeséget a stilizált karavella orrában, mögötte hű követői, a nagy felfedezések többi hőse.
Ebben a negyedben csodálhattuk meg a Tejo folyón átívelő hidak nagyszerűségét: egyikük (25 de Abril) Európa leghosszabb függőhídja (70 m magas, 3 km hosszú, vonatok is közlekednek rajta), a másik (Vasco da Gama) pedig Európa leghosszabb hídja, csaknem 18 km hosszú. Számos új negyed, modern bevásárlóközpont érintésével jutottunk el a VII. Edward-parkba, ahonnan felejthetetlen panoráma tárult elénk.
Az 1755-ös földrengés után alig néhány óvárosi utcácska maradt épen. A házak homlokzata csaknem kivétel nélkül csempével borított, a közművesítésnek nem látszanak (külső) nyomai, egy-egy aprócska tér, bolt, kis templom utal arra, hogy hajdanán itt a negyed központja lehetett. Az Alfama negyed egy ilyen, látszólag jelentéktelen terén júniusban Szent Antalt, Jánost és Pétert ünnepli meg a város a nagy Festas dos Santos Populares keretében. Június 12. estéje a fénypont: ezrek gyűlnek itt össze, hogy szardíniát egyenek, bőségesen igyanak, énekeljenek, táncoljanak.
Ebben a negyedben jött a világra Lisszabon legnagyobb szülöttje, Páduai Szent Antal, aki előnevét a Páduában töltött évek jelzőjeként kapta, s annak ellenére, hogy a portugál főváros „hivatalos" védőszentje Szent Vince, az ő népszerűsége soha meg nem közelítette a Szent Antalét. Lisszabonban Szent Antal Múzeumot rendeztek be. Ehhez nincs messze a Bűnbánó Magdolna temploma, amelynek falaiba már faragvánnyal díszített kőtömböket is beépítettek. Az előcsarnok román kori, később Mánuel-stílusú részszel bővítették. Szomszédságában szerénykedik egy kisebb templom, a Santo Antonio da Sé, amely a néphit szerint Szent Antal szülőháza helyén épült. Egy legenda szerint amikor a messzi Itáliában meghalt a szent, ebben a kis templomban maguktól megkondultak a harangok.
Egyetemen...
Lisszabon megtekintése után megkezdődött a „visszaszámlálás". Ezen a napon újra északnak tértünk, s tulajdonképpen már hazafele indultunk. Amikor Coimbrában megkezdtük a városnézést, eszünkbe jutott a mondás a híres portugál városok szerepéről: a polgár „Coimbrában tanul". Ebben a városban
működik az 1288-ban alapított első portugál egyetem, amelyet Lisszabonból helyeztek át ide két ízben is, végül napjainkig itt maradt. Talán nem véletlen, hogy erre az időszakra tehető a portugál nyelv árnyalttá, kifejezővé alakulása, államnyelvvé válása.
Hétköznap nem nehéz megtalálni az egyetem épületeit. Az előadásokra igyekvő egyetemi hallgatók fekete talárt viselnek, hozzá színes szalagok járnak, ezáltal különböztetik meg a más-más karok diákjait, az orvostanhallgatók például sárgát viselnek. A szalagdíszt aztán májusban a Queima das Fitas (a szalagok elégetése) nevű ünnepélyen zajos külsőségek között a végzős hallgatók tűzbe hajítják, ezt diákfelvonulás és előadássorozat követi, másnap pedig Fatimába zarándokolnak.
Az egyetem épülete különböző építészeti jegyek, ráépítések eredménye. A régi egyetem épületeiből a 17. századi kapun keresztül lehet a tágas udvartérbe jutni (közepén I. János király szobrával és nagyszerű panorámával). Innen figyelhettük meg az első „kötelező" objektumunkat, a különös barokk óratornyot, amelyet a diákzsargon csak „cabra"-nak (kecskének) becéz, mivel állítólag meke-géshez hasonlít a harang szava...
A zárt udvar legtávolabbi sarkában ékeskedik az egyetemi könyvtár, amely a világ legfényűzőbbjei közé tartozik. Az aranyozott fafaragványok és keleties motívumok három hatalmas termet díszítenek, s - a bécsi egyetemi könyvtár mintájára - a zöld teremben a teológiai, a vörösben a tudományos munkák, a feketében pedig az ókori írások találhatók. Még a mennyezetig érő létrák is színesek, ékesek. A szépen faragott, díszes hosszú asztalokat nappal az olvasók ülik körül (a könyvtár mintegy 300 ezer kötetes állományát - engedéllyel - bárki használhatja), de éjszakára súlyos bőrtakarókkal letakarják ezeket, valamint a nagy becsben tartott aranyozott, címerrel, monogrammal díszített támlás székeket is. Ugyanis a termekben, a mennyezet alatt nappal megbúvó, de éjjelente aktív denevérektől óvják a bútorzatot. Márpedig a denevérek fontos „munkatársak", ők pusztítják a könyvállomány kártevőit: a molyokat, legyeket, bogarakat. Viszont reggelenként nem kis munkába kerül a „nyomok" eltakarítása. - mondta a csoportot kísérő, figyelő teremőr.
A könyvtár közvetlen közelében lévő Szent Mihály-kápolnában ma egyházművészeti múzeum működik, de gyakran tartanak itt egyházzenei és orgonahangversenyeket is, s nem utolsósorban szentmisét a tanárok és hallgatók részvételével. A kápolnába Mánuel-stílusú kapu vezet be, az azulejo-csempéből kirakott színpompás falikárpit teljesen beborítja a falakat, a mennyezet is színes.
Zordon, vastag falak között húzódik meg Portugália egyetlen középkori egyetemi börtöne, ide elsősorban a valamilyen kihágást elkövető, rossz társaságba keveredett hallgatókat zárták be - főleg magánzárkába. Később közös cellákkal, „beszélővel", börtönkápolnával bővítették ki az épületet. Ma kiállítási helyiség, könyvlerakat is működik benne.
Ünnepélyes hangulatú a „királyi szárnyban" (ahol néha a király töltötte az éjszakát) látható ún. „magánvizsga-terem", ahol éjnek idején, a közönség kizárásával tartották a magánvizsgákat. Körben a falakon ünnepélyes, szigorú tekintetű hajdani rektorok arcképei, a mennyezeten a középkori fakultások: a teológia, a törvénykezés, a kánonjog és az orvostudomány szimbólumai láthatók.
A szerelem jegyében
Amarante, a tündérszép, gyönyörű fekvésű kisváros egészen más hangulatot, életérzést sugall. Az elnevezés állítólag az „amar": szerelem szóból ered. A város „saját" védelmezőjét, az 1561-ben szentté avatott Sâo Goncalót is belevonják a párválasztási, családsegítő gondokba: közbenjárását kérik. A pártfogó szent tiszteletére épült a Convento de Sâo Goncalo kolostor. Falai közt láthatjuk sírját, képmását és szobrát, melyet a boldog, beteljesült szerelemre és házasságra vágyók fényesre simogattak, mert úgy tartja a néphit, hogy egy éven belül teljesül az óhaj. A Rio Tamegán 1790-ben épült híd is a védőszent nevét viseli. A három kecses kőívű híd csata színtere is volt 1809-ben, ennek ellenére épen díszíti a várost. Amarantéban is számos népünnepélyt tartanak, a júniusin a fiatalemberek süteményeket ajándékoznak szívük választottjának, ezek alakja a termékenységre utal.
Porto
Az ország második nagyvárosa, az elővárosok hozzácsatolása után Nagy-Porto lakossága kb. 1,5 millióra nőtt. Fekvése festői: a létét, kereskedelmét, gazdagságát egyaránt meghatározó Douro folyó két partján fekszik, a folyóra néző sziklaszirtekre kapaszkodó keskeny utcáival, házacskáival, rejtett építészeti kincseivel, gyors iramban fejlődő negyedeivel kedvenc úti célja a turistáknak.
A város elsősorban folyami településnek számított, azonban az utóbbi években a folyó tölcsértorkolata egyre jobban eliszaposodott, így elsősorban kisebb hajók közlekednek rajta. Az óvárost hat híd (köztük a Gustave Eiffel által tervezett híres híd, a „vízszintes Eiffel-torony", valamint a Ponte de Dom Luis I. két, egymás felett vezető pályaívvel) köti össze a túlsó parti Vila Nova de Gaia negyeddel, ahol a híres portói borokat tárolják és forgalmazzák. Mindkét meredek parton fecskefészek módjára épültek a házak, s mindkét vízpartról szinte átjárhatatlan egyvelegnek tűnik ez a fajta utcarendszer. Ez a város is - állítólag - hét dombra épült. Szállásunk a város egyik legmagasabb pontjához volt közel, a szomszédságunkban emelkedett az ún. Papok tornya, a 18. századi Torre dos Clerigos, amely Portugália legmagasabb gránittornya, Porto emblematikus építménye, jelképe. Nem messze van ide az ódon királyi palotában berendezett, a 19. századi portugál szobrászról, Soares dos Reisről elnevezett képzőművészeti múzeum. Az utcai zaj és a szűnni nem akaró eső után valóságos felüdülést jelentett a gazdag gyűjteményt végignézni Portugália legrégebbi múzeumában.
Több székesegyházat és kápolnát néztünk meg ezen a napon. Némelyikben még láttunk lila drapériát a nagyböjt idejéről, megjegyezhettük magunkban azt, hogy művirágot sem itt, sem az ország más templomaiban nem láttunk, annál inkább művészien elrendezett, bódító illatú virágcsokrokat, egzotikus növényekből kialakított oltárdíszt. A legtöbb templomban felöltöztetik a szentek szobrait, főleg a Szűzanyáét, a szenvedő Krisztusét. A rendszerint nyitott sekrestyék látogathatók, szekrényekben, kis vállfákon tárolják a ruhákat, gyöngyöket, nyakláncokat. S ha már a számunkra furcsa szokásoknál tartunk, meg kell jegyezni, hogy a szentek gyakran emberi hajból készült parókát viselnek. A meny-nyezetig érő csempedíszítések gyakran elvonják a figyelmet a templom, a szentély részleteiről.
A valaha látott legdíszesebb templombelsővel itt, Portóban ismerkedhettünk meg. A Szent Ferenc-templom gótikus stílusban épült, a 14. században átépítették, de e mértéktartó vonalvezetést, stílust csak kívülről lehet megfigyelni. A templomba díszes kapuzaton lehet belépni. A belső tér barokk pompáját nemcsak az aranyozott oszlopok és szobrok, hanem elsősorban a talha douráda néven ismert, a barokk művészetre jellemző, laparannyal díszített faragványok az oltrokon, a mennyezet is aranylappal borított. Szinte elképzelhetetlen ez a pompa, az aranyozott részek vakító összjátéka.
A templomban egyelőre még tartanak szentmiséket. Azonban befolyásos egyházi személyek azt szeretnék elérni, hogy a templomot egyháztörténeti múzeummá alakítsák át, mivel - szerintük - a tobzódó túldíszítettség, a pompa kultusza nem áll összhangban Szent Ferencnek a szegénységről, szerénységről, a földi javakról való lemondásról vallott nézeteivel.
Búcsú Ibériától
Guimarâesben, Portugália egykori fővárosában, a „nemzet bölcsőjében" is építettek templomot Szent Ferenc tiszteletére. Eredetileg ez is gótikus építmény volt, ma inkább a különleges díszítésű (aranyozott faragványok és meny-nyezet), Portugáliában a legpompásabbak között emlegetett sekrestyét keresik fel az érdeklődők.
Alkalmi idegenvezetőnk, a templomhoz kapcsolódó kolostorban működ ő aggmenház igazgató-elnöke kitüntető szívességgel mutatta meg nemcsak az idős gondozottak kényelmes, tiszta lakosztályait s egy többcsillagos vendéglőnek is beillő étkezdéjét, hanem a keren-gőt, a régi kolostor néhány termét is.
A guimarâesi vár megtekintése kötelező és kihagyhatatlan, ez a legrégebbiek egyike Portugáliában. A 10. században épült, többször átépítették, még adósok börtönének is használták. A vár sziklás hegytetőre épült, tornyaival, falaival romantikus látványt nyújt. Itt született 1110-ben Alfonso Henriques, az országépítő, a „portugál Szent István", ahogy idegenvezetőnk mondta. Méltóságteljes szobra, Soares dos Reis alkotása a Braganca hercegek palotája előtt áll. A város legforgalmasabb terén még láttuk a böjti lila zászlódíszeket. Itt vettünk búcsút az egyetlen más országgal össze nem téveszthető, szépséges Portugáliától, szokásaitól, hagyományaitól.