„Hogy Ngod méltóságához és édes hazámhoz való buzgó készségemet minden hasznossal s jóval megbizonyithassam, – vévén méltó consideratióban más, ezzel advicinált országoknak non absque fructu practikált dolgait, mellyek partim intuitu stratagematis bellici, partim vero de more regni et consolationem suorum regnicolarum, extraneorum vero incutiendum metum, külemb-külemb állapotokat kinyomtattatván, idegen országokban is exmittáltatják, – ezt pedig látván hazánknak semmi kárára, se pedig Ngod praejudiciumjára vergálni: in omnem fortunae eventim, pro primo egy-két exemplárt de rebus in Hungaria gestis imprimáltattam, mellyek közzül ime praesentibus includálván egyet, alázatossan megküldettem Ngodnak; kit is erga ruminationem ha méltóztatik kegyelmesen approbálni, approbálván confirmálni, – az mint el is várom ez iránt való kegyelmes resolutióját Ngodnak, – minden halogatás nélkül Lengyel-, úgy más országokba is, az hová Ngod méltóztatik disponálni, transmittálni fogom: ne láttassék mind igaznak lenni, az kit az idegen nemzet szokott promulgálni Novellákban. Azért jovallanám, Kegyelmes Uram, ha tovább is így bizonyos novellista subordináltatnék, az ki is pure et praecise csak ebben industriálván, mindeneket seriesben venne. Magam is, amennyire lehet, abban cooperálódom. Kegyelmes Uram, ha szintén mind igaznak nem comperiáltatik is, – azzal nem nagyot vétünk!"
1705. április 14. Kassa. Eszterházi Antal levele Rákóczinak
Ezek a sorok, melyeket Eszterházy Antal 1705 áprilisában küldött a Felséges Fejedelemnek, útjára indítottak egy folyamatot, mely a magyar sajtótörténet, sőt, divatos (és nem épp szép) szóval magyar média megteremtéséhez vezettek.
Megindult az első magyarországi hírlap, a Rákóczi-szabadságharc „Mercurius Veridicus Ex Hungaria" címen ismertté vált hírlapja, mely bizonyíthatóan 1705-től 1710-ig működött. Bizonyíthatóan, mondjuk, hiszen a kiadvány példányai a szathmári békekötés után az egész szomorú történettel, s a szinte óráról órára dokumentáló diplomatikai, levéltári kincsesbányával együtt eltűntek a világ színpadáról. Másfajta fejlődés vette kezdetét, lassan bontakozó, de viszonylag könnyen átlátható.
A 19. század közepén azonban történészeink felébresztették hosszú álmából a Rákóczi-kor hihetetlenül gazdag információ-anyagát, mely egész Európát behálózva, szinte minden fontosabb állami kancellárián, levéltárban tetemes anyagrészt jelentettek - bizonyítva, hogy a 18. század hajnalán Wesztfália, a török hódítás és egyéb viharok nyomán születő Európának egyik csírája itt volt a Kárpát-medencében, ha rejtetten is, de befolyásolva a nemzetközi nagypolitikát.
Nagypolitikáról és diplomáciáról beszélünk, a harminc éves háború óta legjelentősebb hatalmi viharokról, míg itt Magyarországon egy nemzet vívja döbbenetes és abszurd fordulatoktól sem mentes, időnként csupán „talpas" haderőkre építő, máskor jelentős hadigépezetet megmozgató küzdelmét egy rendkívül kiszolgáltatott és kíméletlen helyzet ellen. A mozgalom vezetője, az ifjú és karizmatikus II. Rákóczi Ferenc maga is hosszú vonakodás, s a politikai intrika felőrlő megpróbáltatásai után áll az alulról építkező mozgalom élére. Hogyan lép tehát ez a mozgalom az európai diplomácia színterére?
A mai kor számára természetes, hogy a televízió, rádió bármely csatornáját bekapcsolva, az újságot kinyitva, vagy akár az interneten keresztül megtudhatja, hogy mi történik percről percre ismert világunk különböző részein. Megkapja az információt – s legyünk őszinték –, megkaphatja ugyanannak az információnak az ellentétét is. Ez a média, a történelem a média cirkuszporondján zajlik, s talán ezért épül is egyre mélyebb szkepszis a kor ellenében minden iránt, melyet nem a saját szemével tapasztal meg.
Hogy állott ez a Rákóczi-korszakban? Milyen képe volt a világnak arról, ami az akkori Magyarország határain belül történik? Akinek személyes oka volt az országban utazni, láthatta a siralmas helyzetet, s a történések indítékait, de mire építhetett a nagypolitika és közvélemény?
A tájékoztatás, akkori léptékekkel mérve tömegtájékoztatás gondoskodott erről is. A diplomatika csatornáin folyó kancelláriai levelezés, kibocsátott „novellák", „mercuriusok", „diáriumok" szállították az eseményeket – illetve azok bizonyos olvasatát. 1703-ban Bécsben megindul Európa első igazi hírlapja, a Wiennerisches Diarium (a máig élő, tiszteletreméltó Wiener Zeitung elődje), egy valóban tömegtájékoztatás céljaira, közvélemény-formáló szándékkal alapított sajtótermék. S mint az európai sajtó igazi alapköve, színvonalas és gazdag, addig a történelmi szituáció által egyben arra is van kárhoztatva, hogy a Habsburg-udvar politikai érdekeinek megfelelően tájékoztasson – a magyarországi eseményekről is,
A bécsi lapban a világ elé tárt kép siralmas: a szabadságharc tulajdonképp nem más, mint szervezetlen, gyülevész szabadcsapatok, s a különböző érdekrendszerek hálójában fejetlenül cselekvő arisztokrácia lázongása, mely tulajdonképp csupán a birodalom belbiztonsága szempontjából tényező, politikailag nem kell tekintetbe venni.
A külföld hiteles tájékoztatása híján a szabadságharc nem kaphatott tényleges támogatást, sőt, az ellenpropaganda még a potenciális szimpátiát vagy érdeklődést is elfojthatta. Ezt ismerte fel 1705 tavaszán gróf Esterházy Antal, mikor papírra vetette a fent idézett sorokat. Lapot akar, újságírót akar, s véleményt akar formálni (akár átvéve az ellenfél „pragmatikus" metódusait is). S a levél tanúsága szerint ki is nyomtatja a lap első számát – melynek azonban fájdalom, azóta egyetlen példánya sem került elő.
Ez utóbbi tény is mutatja, hogy mennyi kérdés, rejtély övezi mindmáig a magyar sajtót útjára indító kiadványt. Thaly Kálmánnak tulajdonítható az érdem, hogy fáradságot nem ismerő buzgalommal, s lelkesedéssel felkutatta, s a nagy nyilvánosság tudomására hozta: volt „hírlapja" Magyarországnak a borús XVIII. század hajnalán.
Bármilyen alapos is azonban a kutatómunkában, Thalyt sok helyen elragadja a kutató megszállottsága, s meggyőződéseit tovább viszi a kelleténél. A Mercurius Veridicus-ra vonatkozó állításainak nagy részét azóta megcáfolta a kutatás, egyvalami azonban vitathatatlan, s mindenképp megállapítható: a Mercurius Veridicus a magyar sajtó, a magyar tájékoztatás mérföldköve. Nem csupán az időszaki sajtó kezdeményeire hajazó formai jegyeivel; de ebben a pár ívben megalapozódik a magyar publicisztika műfaja (köszönhetően gróf Ráday Pál eziránti ösztönös tehetségének), és az alapvető igény a tájékoztatás intézményének megteremtésére.
Ez a honlap nem a Mercurius Veridicus kritikai kiadása. Személyes véleményem szerint a kutatás még közelébe sem ért annak, hogy megkísérelje holmi végső konklúzió levonását.
Azonban ahogy történelmünk eme kincse egyre csonkább állapotban lelhető fel a világ gyűjteményeiben, fontosnak tartottuk, hogy egy helyen a világ elé tárjuk ami látható, birtokolható és tudható a kiadványról, külleméről, tartalmáról, s felfedezésének izgalmas történetéről. Saját felfedezéseink summázatát még nem tesszük közzé, túlságosan sok elvarratlan szálat találtunk, melyek követésén tovább dolgozunk.
Egyelőre célunk egyszerű: megmutatni, ami tudható, hogy megkérdezhető legyen, ami nem tudható.
Renkecz Anita Orsolya