« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az aranyrészvény csillaga leáldozott
The Death of the Golden Share
By Martin Vander Weyer
The Spectacor, October 24, 2007


Az Európai Bizottság diadalai általában nem örvendenek közkedveltségnek. Mégis az Európai Bíróság e heti, a „Volkswagen-törvényt” elutasító döntése, mely törvény blokkoló szavazati hányad állami kézbe adásával lehetővé tette, hogy a kormány megakadályozza a nagy múltú vállalat felvásárlását, fontos alapkövét jelentheti a gazdasági dinamizmus növelésének és az európai szabad tőkeáramlás szavatolásának.

Nagy-Britanniában az aranyrészvény intézménye arra volt hivatott, hogy az állam megtartsa befolyását egyes, magánkézbe került stratégiai vállalatok irányítása fölött. A bíróság döntésének fényében úgy tűnik, e gazdaságvédelmi eszköz csillaga végleg leáldozóban van. Ugyanis a testület nem csupán a VW-törvény sorsáról hozott ítéletet. Precedens értékű döntés született, mely a jövőben több esetben is iránymutatást adhat. Jelenleg hasonló mechanizmusok védik a német és a portugál energiaszektor egyes szereplőit, a Telecom Italiát, és bizonyos magyar és lengyel stratégiai vállalatokat. De a francia törvényhozásnak is jól meg kell választania ezután, miként lép fel az EADS űrtechnológiai csoport vagy a hadiiparban érdekelt Thales védelmében. Nagy-Britanniában 23 vállalat van, köztük a Royal Mail, az atomerőműveket működtető British Energy, vagy a haditengerészeti kikötőket üzemeltető Rosyth and Development, melyek fölött az állam aranyrészvényhez hasonló megoldásokkal kíván rendelkezni. A bíróság döntésével így e konstrukciók mind veszélybe kerültek.

Felmerült tehát a kérdés: Jó ez nekünk? Az „egy részvény egy szavazat” elvének érvényre juttatása többet érne a nemzeti érdek védelménél?

A központi probléma itt az, hogy mit is jelent a nemzeti érdek, főleg akkor, amikor összeütközésbe kerül az üzlet érdekeivel. A brit privatizáció fő időszakában, a 80–90-es években a nemzeti érdekre való hivatkozás jól meghatározható volt: az állam azon igényét jelentette, hogy továbbra is beleszólhasson a döntően magánkézbe került, stratégiai infrastruktúrát (tározókat, erőműveket, reptereket) működtető vállalatok és stratégiai iparágak (hadiipar) sorsába. Akkoriban nagyon kevesen lázadoztak az aranyrészvény koncepciója ellen.

A Volkswagen esetében a védeni kívánt nemzeti érdek évtizedeken keresztül a németek tízezreinek munkahelye volt. Félő volt, hogy ha a vállalat teljesen magánkézbe (jelenleg a Porsche állna ehhez legközelebb) vagy esetleg külföldi tulajdonba kerül (melyre kevés az esély, mivel a Porsche így is 31 százalékos részesedéssel bír a vállalatban), a fő termelési folyamatokat keletre helyezik ki. Emellett azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a VW a német gazdasági erő és dinamizmus egyik fő szimbóluma, így a vállalattal kapcsolatban nem kevés érzelmi kötődés is érzékelhető a német politikusok részéről.

Azonban az aranyrészvényt életre hívó értékek közül – biztonság, protekcionizmus és hazaias érzületek – az utolsó kettő mindenképp idejét múltnak tekinthető a mai globalizált világban. A munkahelyek védelmére való hivatkozás nemcsak hogy tisztességtelen a fogyasztókkal szemben, akik emiatt kénytelenek magasabb árat fizetni ugyanazért az áruért, és a munkahelyektől elzárt más, olcsóbban dolgozó munkavállalókkal szemben, de komoly gazdasági probléma letéteményese is egyben, visszafogva a termelékenység fejlődésének és a gazdasági növekedésének mozgatórugóit.

A hazafias érzelmeknek persze fontos szerepük van, és helyénvalóak is, csakhogy nem a mai üzleti életben. A British Airways nem több, mint egy légitársaság. Brit volta nem lehet elégséges érv ahhoz, hogy azzal igazoljuk külföldi felvásárlásának ellenzését. A Royal Mail továbbra is fontos nemzeti ikon, mégsem kizárt, hogy a holland TNT vagy a Deutsche Post egy felvásárlás esetén 21. századi színvonalra fejlesztené a brit posta által nyújtott szolgáltatásokat. A BAA esetében pedig a szolgáltatás színvonalát semmiben sem érintette az, hogy a vállalat a brit befektetők kezéből spanyol tulajdonoshoz került.

Az államilag erősen szabályozott iparágakban pedig, mint az energiaszolgáltatás és vízellátás, telekommunikáció, távközlés vagy vasúti személy- és áruszállítás, a kormányzati ellenőrzés jogának fenntartása igazából szintén nem igényli az állam tulajdonosi érintettségét. Így marad az állami tulajdont indokló harmadik hivatkozási alap, a biztonság, ami főleg a hadi- és védelmi iparral, illetve az atomerőművek üzemeltetésével kapcsolatban merül fel. A hadiipar körüli politikai vitákon kívül azonban nem sokat érzékelünk abból, hogy a szektor számos vállalatában az állam rendelkezik a legfőbb tulajdonosi jogosítványokkal. Ami pedig az angol atomerőműveket illeti, melyek közül többet ideiglenesen be kellett zárni az elmúlt hetekben, könnyen lehet, hogy a franciák sokkal jobban működtetnék őket.

Így ha jobban meggondoljuk, valójában nagyon szűk azon stratégiai vállalatok spektruma, melyek fölött a nemzeti érdeket állami aranyrészvényen keresztül kellene megvédeni. Ugyanis ha bármely ipari tevékenység vagy szolgáltatás természetétől fogva alkalmas arra, hogy profitorientált szervezeti keretek között működjön, akkor nincs igazán szükség arra, hogy az állami kontroll az állami tulajdonon keresztül jusson érvényre.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány