« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Hatalmi harc Európában
Europe’s Power Struggle
By Adian Karatnycky
Newsweek International, October 22, 2007


Egy jó néhány hónappal ezelőtti informális találkozón Vlagyimir Putyin orosz elnök egykori támogatója megjegyezte: az orosz arisztokráciát átitatja az olaj és a gáz szaga, és teljesen megrészegedett az energiaforrások által kezébe adott hatalomtól. Az orosz állami óriás, a Gazprom épp most jelentette be egy brit energiavállalatra irányuló vásárlási szándékát, miközben jó úton halad afelé, hogy jelentős befolyást szerezzen az európai gázvezeték-hálózat és a gázterminálok működtetése fölött. Moszkva továbbá komoly lépéseket tesz a Nordstream, a Balti-tenger fenekén húzódó gázvezeték projektjének elfogadtatása irányába. E projekt lehetővé tenné Oroszország számára, hogy gázszállítmányai Lengyelország és Ukrajna kikerülésével közvetlenül csatlakozhassanak az európai hálózatokhoz. Ráadásul Közép-Ázsia vezetői mind támogatták Putyin azon elképzelését, hogy a térségből Európába folyó gáz inkább Moszkván, mint Törökországon és a Kaszpi-térségen keresztül haladjon. Röviden tehát Oroszország az elmúlt években egyre erősebb lett, geopolitikai igényeinek keresztülviteléhez pedig elsődleges fegyverként használta fel nyersanyaggazdagságát.

A Kreml azonban túlterjeszkedett, arroganciája és agresszivitása nyomán megkongatták a vészharangokat. Az Európai Unió egyre erőteljesebb válaszlépéseket foganatosított Moszkva megzabolázására. A kocka fordultában nagy szerepet játszott Nicolas Sarkozy májusi francia elnökké választása. Elődje, Jacques Chirac elnökségének épp az oroszbarát külpolitika volt egyik ismertetőjele. Sarkozy azonban az ukrán elnök meleg fogadtatásával a korábbi politikai irányvonal megváltoztatásának félreérthetetlen üzenetét küldte Moszkvába. Persze nem Franciaország az egyetlen EU-tagállam ezen az úton. Putyin agresszív retorikájától tartva, és nem feledve 2005 telét, mikor Oroszország a gázcsapok elzárásával igyekezett neki kedvező megállapodást kicsikarni Ukrajnával és Fehéroroszországgal szembeni vitáiban, az EU szeptemberben új szabályozást vezetett be, mely megakadályozza, hogy az EU-n kívüli cégek rendelkezzenek európai energiaelosztási rendszerek, illetve közüzemi vállalatok felett. Emellett a kontinens vezetői a Moszkvát (és Iránt) kikerülő, Azerbajdzsán és Közép-Ázsia gázkészleteit közvetlenül az európai hálózatokhoz csatoló gázvezeték megépítésében is megállapodtak, miközben az orosz Nordstream-projekt lassabb ütemben halad a kiteljesedés felé, mint ahogyan arra korábban mindenki számított, köszönhetően a kis Észtországnak, mely nem engedélyezi a fennhatósága alá eső balti kontinentális talapzaton tervezett munkálatokat.

Putyin befolyása mind ez idáig abból táplálkozott, hogy képes volt a moszkvai politika közvetlen hatósugarát Kelet-Európa és Közép-Ázsia nagy részére kiterjeszteni. Ez ma már fakulóban. Szeptemberben ismét a nyugatbarát narancssárga erők győzedelmeskedtek az ukrán parlamenti választásokon. Az új kormány pedig az EU- és NATO-kötelékek szorosabbra fűzésével kíván fellépni. E hónapban Ukrajna és szomszédai megállapodtak egy új olajszállítási útvonal kialakításában, mely Oroszországot kikerülve hozna számottevő kőolajat a térségbe. Eközben Lengyelország, Moszkva legnagyobb kritikusa az EU-ban, épp hangja és ereje visszaszerzésén munkálkodik. De még Türkmenisztán is nyugat felé kacsintgat. A 16 év diktatúrája után hatalomra kerülő új elnök, Gurbanguly Berdimuhamedov nyíltan kijelentette, hogy Moszkvát kikerülve kívánja a jövőben célba juttatni országa olaj- és gázterményét.

Rövid távon e fejlemények csak Moszkva agresszivitásának erősödéséhez vezetnek. Végül is Európa energiaellátásának 20 százalékát orosz forrásból fedezi. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy az EU függ az orosz energiától, de azt is, hogy Oroszország is függ az európai szállítmányok ellenértékétől. A hatalmi háborúban erről sem szabad megfeledkezni.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány