« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A magyar gazdaság térszerkezeti változásai

Megjelent: Polgári Szemle 2007. november – 3. évfolyam, 11. szám


A tanulmányt a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet kutatócsoportja Matolcsy György vezetésével készítette.
A tanulmány teljes, szerkesztetlen változata letölthető.
Gazdasági folyamatok térbeli és időbeli jellemzése
A Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet korábban elkészített tanulmánya részletesen elemzi a gazdaság térbeli folyamatainak változásait a négy adott időpontban. Jelen tanulmányban a térségi jövőképek – fejlődési tengelyek, ellipszisek és gyűrűk alapjaihoz kapcsolódóan – legfontosabb összefüggéseit mutatjuk be és ábrázoljuk. Többek között a népességszám változását és területi alakulását, az új lakások építésének térbeli alakulását, a vállalkozási aktivitás térbeli megoszlását, a jövedelemtermelő képesség alakulását, az szja-megoszlás változását településenként, a munkanélküliség térbeli terjedését, az elérhetőség javulását, az infrastrukturális viszonyok változását, ehhez kapcsolódva az oktatás, a K+F, az ipari parkok területi elhelyezkedését, a turizmus fejlődését (kiemelve a gyógyszállók térbeli megjelenítését), és az EU-s támogatások térbeli megjelenítését.

Megjelennek a valódi szuburbanizációs zónák…

Az állandó népesség száma 15 év alatt országosan 3,3%-kal csökkent, ám ez a változás területileg igen eltérően zajlott le. A fővárosban a lakosságszám visszaesésének mértéke 13,7%-os volt, ám körülötte az agglomerációban egy szuburbanizációs övezet, zóna alakult ki, ahol egyes településeken a népesség száma megduplázódott. Hasonló gyűrű figyelhető meg Székesfehérvár, részben pedig Szeged, Pécs, Miskolc, Veszprém és Győr körül is. A szinte teljesen beépült Balaton-part az elmúlt 15 év nagy nyertese volt. A fenti városok környéke nemcsak e megyei jogú városokból, hanem a fejletlenebb perifériáról történt elvándorlás következtében is növelni tudta népességét.

E térségek egyben a lakásépítési boom nyertesei is voltak…

Az elmúlt 6 év lakásépítési boomjának nyertes városai elsősorban a nagyvárosok (Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Kecskemét, Szeged, Győr, Pécs), valamint a városok körüli szuburbanizációs övezetek voltak. A lakásépítések térbeli trendjénél a legnagyobb és legtöbb települést számláló, a főváros és egyharmad Pest megyét is magába foglaló környéke, ahol 3–5, de akár ennél több új lakás is jut 100 állandó lakosra. és jobbára a szuburbanizációhoz kötődik. A másik frekventált térség a Balaton, amelynek északkeleti és délnyugati „végein”, területein jobbára 5–15, míg a „köztes részeken” 3–5 új lakás jut 100 emberre. Igen magas értékkel, bár igen kis területre korlátozódva megjelenik a 2001. évi árvíz sújtotta beregi térség is, ahol az újjáépítési program keretében 2 helyen 15–25, további öt településen pedig 5–15 új lakás is jut 100 lakosra. Koncentráltan magas értékek jellemzik Nyugat-Dunántúl néhány megyei jogú városát (Győr, Sopron, Szombathely) és tágabb, elsősorban a határ közelében fekvő környezetét. A nagyvárosok mellett az üdülési funkció miatt is jelentős Velencei-tó melletti települések ugyancsak profitáltak az elmúlt évek lakásépítéseiből.

Az egy főre eső összes belföldi jövedelem a rendszerváltás idei 104,6 ezer forintról az ezredfordulóra 351,9 ezer forintra nőtt, míg 2004-ben már 554,1 ezer forintot tett ki. Az országos átlagra nagyon jelentős hatást gyakorol Budapest, amelynek mértékét mindössze 279 település múlja felül, míg közel 1900 helységben ez az érték még a hazai átlag felét sem éri el. Területileg a főváros és félholdas karéja alkot összefüggő területet, innen kerül ki a legnagyobb belföldi jövedelmet felmutató Telki is, amelynek egy főre jutó értéke közel kétszeresét teszi ki a hazai átlagnak. E terület mellett tömegesen, bár szórtan Közép- és Nyugat-Dunántúlon fordulnak még elő az átlagnál jobb helyzetű települések. Az Alföldön, Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon – néhány kivételtől eltekintve – szinte csak a megyeszékhelyeken (Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét) haladja meg az összes belföldi jövedelem az országos átlagot. Ezekben a régiókban kiemelkedik egy-egy település (Záhony, Martfű, Tiszaújváros), amely néhány korábbi, vagy újabban betelepült ipari kapacitásnak köszönhetően magasabb foglalkoztatottságot biztosít. Külön megemlíthető Paks, ahol a nagy foglalkoztatónak számító Paksi Atomerőműnek, illetve a villamosenergia-iparbeli kiemelt fizetéseknek köszönhetően magasabbak a jövedelmek.

Az egy főre jutó személyi jövedelemadó (szja) hasonló területi képet mutat, mint a belföldi jövedelem és az összevont adóalap összege, ám az egyes kategóriákba sorolt települések száma jelentősen változott. Területileg a főváros és annak környéke, néhány fejlett ipari központ és a megyeszékhelyek többsége emelkedik ki az országos átlagból. Emellett két erősebben (a Duna és az M1-es autópálya mentén az osztrák határig tartó, valamint a fővárosi agglomerációból kiinduló és a Balaton délnyugati csücskéig terjedő szakasz) és egy gyengébben (az M3- as autópálya mentén) kirajzolódó sáv érdemel említést.

A migráció irányai: szuburbanizációs térségek és övezetek Magyarországon – az állandó lakosságszám változása 1990–2005 között


Vállalkozói aktivitás Magyarországon

Az ezer lakosra számított társas vállalkozások közül Budapesten legmagasabb az érték, a főváros az országos átlag több mint háromszorosával emelkedik ki. Kistérségi szinten az országos átlagot 15 kistérség haladja meg. Ezek közel fele a fővároson kívül, annak környezetében található, míg a másik hét kivétel nélkül megyeszékhely. A paletta másik oldalán 77 térség található, amelyben a társas vállalkozások száma a hazai átlag kevesebb, mint egynegyedét, de van, ahol csak huszadát éri el. Térképen megrajzolva azokat a térségeket, ahol az ezer lakosra jutó társas vállalkozások száma, a vállalkozói aktivitás magasabb az országos átlag felénél, érdekes, hogy kirajzolódik a dunántúl összefüggő aktív vállalkozási zónája, keleten pedig elsősorban a nagyvárosok emelkednek ki, és a Duna–Tisza köze is összefüggő zónát alkot.

Még érdekesebb kép rajzolható meg, ha a külföldi működőtőke területi elhelyezkedését vizsgáljuk, ezen belül azt is, hogy az egy lakosra jutó külföldi működőtőke hány százaléka az országos átlagnak kistérségenként. Az országos átlagot és annak kétszeres értékét elsősorban a nyugat-magyarországi térségek, az északi Duna-vonal, valamint a főváros környéke érte el. Keleten a tiszaújvárosi térség emelkedik ki, de az autópályák menti térségeknél is magas az arány. Ezzel szemben délen, a Duna–Tisza közén és a keleti, elsősorban határ menti térségekben az egy főre jutó külföldi működőtőke az országos átlag 5%- át sem éri el.

Az ipari parkok fejlődésének a Széchenyi Terv regionális gazdaságfejlesztési programja adott lökést, és elsősorban a térség keleti felében nőtt az újonnan létrejött ipari parkok száma – segítve ezzel a befektetések ösztönzését. Mára az ipari parkok térbeli elhelyezkedése nagyjából kiegyenlített képet mutat.

Tudásbázis Magyarországon (Forrás: VÁTI)


Tudásbázis térségek – egyetemi központok

A felsőoktatásban tanulók száma az elmúlt másfél évtizedben jelentősen emelkedett.

A hallgatók száma az 1990. évi 101 ezerről 2005-re 380 ezerre nőtt. A legtöbb hallgató, több mint 160 ezer (a székhely és a tagozat szerinti adatokat is figyelembe véve) Budapestre jár egyetemre, főiskolára. A fővárost Pécs, Szeged és Debrecen követi a sorban (30–35 ezerrel), utánuk Gyöngyös és Gödöllő következik 16-17 ezer fővel. A nagy, de korábban jobbára csak speciális képzést adó, néhány éve egyetemi várossá váló (pl. Győr, Keszthely) vagy régi egyetemi városok (Miskolc, Veszprém, Sopron) csak ezek után következnek. A kissé délebbi fekvésű városok (Szombathely, Székesfehérvár, Kecskemét, Szolnok, Szarvas) főiskolákat működtetnek. Érdekes módon a kihelyezett tagozatok szerinti települések az iménti településsortól délebbre találhatók: elsősorban az Alföld és a Dunántúl déli részén helyezkednek el (Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Szolnok, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Szekszárd), amelyek nemcsak egyetemek, hanem régión belül és kívül működő főiskolák tagozatait képezik.

Az autópálya-építések térbeli hatásai – az elérhetőség csökkenése

A gazdasági fejlődés egyik legfontosabb kritériuma az autópályák megléte, valamint az elérhetőség szempontjából az infrastruktúra fejlesztése. Az elmúlt évek területi fejlődései elsősorban azokban a térségeket követik, ahová az autópályák elérnek, és ezáltal jobban be tudnak kapcsolódni a gazdasági vérkeringésbe. Az alábbi 2 térkép az elkészült és tervezett autóutakat mutatja be, valamint a gyorsforgalmi autóutak általi 15 és 30 perces elérhetőséget ábrázolja.

Az infrastruktúra fejlesztés tekintetében a városok Budapesttől való időtávolságának (azaz, hogy mennyi idő alatt lehet elérni Budapestre, függetlenül a valós, km-ben mért távolságtól) alakulása látványos képet mutat. Érdekes, hogy az 1990-es évhez képest egyes városok mennyivel kerületek közelebb – esetleg távolabb – a fővároshoz az elérhetőséget illetően. (Az ezt bemutató ábra a lap honlapján tekinthető meg.) Az egyes városoknak – „egyfajta csapágyvárosokként”, amelyek 1 órás körgyűrűben helyezkednek el a fővárostól (Kecskemét, Szolnok, Gyöngyös, Győr, Székesfehérvár) – Budapesttől mért elérhetőségi távolsága nem, vagy minimális mértékben változott 1990–2005 között. Jelentősen megnőtt azonban a kétórányi körgyűrűre lévő regionális központok (Szeged, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza) jelentősége. Érdekes továbbá Békéscsaba és Pécs helyzete, ugyanis ezek gyorsforgalmú autóutak hiánya miatt ugyanolyan távolságban maradtak a fővárostól, mint korábban. Ebből a szempontból Pécs jelentősége, tekintettel arra, hogy azon túl, hogy megyeszékhely, a Dél-Dunántúli régió központja, az ország 5. legnagyobb városa kiemelkedő. Különösen érdekes Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc egymáshoz való közeledése. Az autópályaépítések hatására ugyanis Debrecen egyre jobban közeledik Miskolchoz, sokkal inkább mint Szolnokhoz, vagy épp Szegedhez, egészen speciális térszerkezeti változást idézve elő ezzel.

Gyorsforgalmi autóutak Magyarországon


A gyorsforgalmi autóutak elérhetősége 15 és 30 perces távolságban


A munkanélküliség „térbeli pulzálása”

A munkanélküliségi arányok vizsgálatakor a regisztrált munkanélküliek számának 18–59 éves korú állandó népességhez viszonyított arányát mutatják be a térképek az 1994, 1998, 2002, 2005 évekre vonatkozóan, 12 kategóriával. (A térképek a folyóirat honlapján tekinthetők meg.) Időben és térben speciális pulzálást figyelhetünk meg: amíg 1994–98 között növekszik a munkanélküliség, 1998 és 2002 között csökken, majd 2002 és 2005 között ismét növekszik. A térképen a piros sávval jelölt térségekben a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, a kékkel jelzett részeken pedig a legmagasabb. Fokozatos javulás figyelhető meg a fővárosban és környékén, amelyhez tartósan tudott az időben előre haladva csatlakozni Pest, Győr-Moson-Sopron, Vas, valamint részben Komárom-Esztergom és Fejér megye északi része. A paletta másik oldalán is fokozatosan kristályosodtak ki 2005-ig az e tekintetben legelmaradottabb térségek: Borsod-Abaúj- Zemplén megye (Miskolc és a tőle délre lévő térségek kivételével), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti, a határhoz közelebb eső része, Észak- Békés és Dél-Bihar határhoz közeli települései, valamint Baranya és Somogy megye az országhatár és a közös megyehatár környékén fekvő helységei. Belső perifériaként megjelennek még a Tisza-tó környezetében Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyék leghátrányosabb helyzetű térségei is.

Termálvölgyek és termálgyűrűk Magyarországon A Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programjában 2001-től részben a gyógy- és termálturizmus, majd 2002-től már az ehhez kapcsolódó fogadó-(szállás)kapacitás kiépítése vált fontossá. Ezek a fejlesztések, amelyek 2002-ben indultak, napjainkban „érnek be”. Korábban a Széchenyi Terv keretében készült 10 éves egészségturisztikai fejlesztési program termálgyűrűket rajzolt meg, amelyek nagyjából 2005-re kirajzolódnak a térképen is. Így a gyógyturizmus tekintetében valódi termálvölgyekről és termálgyűrűkről is beszélhetünk – amelyre valódi térségi turisztikai programcsomagok, szolgáltatások és turisztikai klaszterek épülhetnek.

Az elmúlt 15 évben szinte mindegyik kistérség területén dinamikusan nőtt a szállodák száma. A legtöbb szálloda korábban is és jelenleg is a nagyvárosok, a kiemelt gyógyhelyek, valamint a Balaton közelében fekvő településeken volt és van.

A nagyobb méretű fejlesztések következtében a főváros után Siófok, majd Hajdúszoboszló és Győr rendelkezik a legtöbb szállodával. A férőhelyek száma a fentebb említett városokon túl a legnagyobb lélekszámú (Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs), valamint a jelentős idegenforgalmi vonzerővel rendelkező megyei jogú városokban (Eger, Kecskemét, Sopron) és néhány Balatonhoz közeli településen (Hévíz, Balatonfüred) emelkedik a legmagasabbra.

EU-s támogatások területi megoszlása A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében az EU-s társfinanszírozású programokat illetően a 2004–2006-os évek közötti időszakban a legmagasabb fajlagos támogatású kistérségek a tokaji, gárdonyi, dombóvári, polgári, gyulai, mórahalomi, siklósi, egri, hatvani és a tiszavasvári térségek voltak. A legalacsonyabb fajlagos támogatású térségek pedig a nagyatádi, sümegi, pásztói, körmendi, monori, nagykátai, veresegyházi, tapolcai, szécsényi és a kapuvári térségek.

Az EU-támogatások nagyságát összevetve az egyes térségek fejlettségével, megkapjuk, hogy melyek azok a térségek, amelyek a fejlettségükhöz képest túltámogatottak, vagy épp alultámogatottak.

Az EU-támogatások aránya és a fejlettség mértéke – támogatott térségek


Az NFT 2004–2006 közötti EU-s támogatásban részesült programjai közül jelentősen túltámogatottnak mondható az egri, a gárdonyi, a pécsi és a szolnoki kistérség. További 9 kistérség (a békéscsabai, a celldömölki, a debreceni, az esztergomi, a hatvani, a sárvári, a szegedi, a szekszárdi, a veszprémi) mondható túltámogatottnak. Kedvezőnek mondható, hogy a kistérségek túlnyomó többsége (93) az átlagos támogatottságú kategóriába tartozik. Fejletlenségéhez képest jelentősen alultámogatott a hajdúhadházi, a jánoshalmai, a lengyeltóti és a sarkadi kistérség. Alultámogatottnak mondható még a balatonföldvári, a békési, a berettyóújfalui, a bodrogközi, a kiskunmajsai, a kisvárdai, a komlói, a makói, a mátészalkai, a nagyatádi, az ózdi, a szécsényi és a törökszentmiklósi kistérség.

Geomodellek és geodizájnok Magyarországon
A ’80-as évektől kezdve közgazdászok, geográfusok – Brunet, Gorzelak, Heinz Matolcsy, Cséfalvay – a térségek gazdasági fejlettségei alapján érdekes alakzatokat rajzoltak Európa térképére. Így született meg az Unió legfejlettebb térségeit összekötő ún. kék banán, a német púp, a közép-kelet európai nagyvárosokat egyesítő kelet-közép- európai bumeráng, az unió keleti határát képző keleti fal, a legdinamikusabban fejlődő régiók új „európai pacifikus” övezete, vagy éppen az innovációra és turizmusra építő mediterrániumi napfény övezet. Ezeket az elnevezéseket geomodelleknek, ábrázolásukat pedig geodizájnnak nevezzük.

A korábban elemzett mutatók pontosan megmutatják Magyarország fejlődési tengelyeit, csomósodási pontjait, körgyűrűit, fejlesztési ellipsziseit, ami alapján geomodelleket és geodizájnokat képezhetünk, amelyek a térségi jövőképek alapjai lehetnek. Egyrészt az egyéni mutatók alapján is körvonalazódnak ezen térségek, másfelől a kistérségi komplex mutatók alapján jobban látszódnak, illetve leginkább a komplex mutatók alapján képzett időbeni változás adja meg ezen térségek és városok fejlesztési változásait, kikristályosítva ezzel a fejlődési zónákat.

Soprontól Szentgotthárdig tartó térségeket (Sopron, Kőszeg, Szombathely, Körmend, Szentgotthárd) foglalja magában az ún. nyugat-magyarországi modernizációs vonal, amely egyben a legfejlettebb térségek és városok hálózata, kiemelten magas üzleti szolgáltatások számával, fejlett egészségipari és egészségturisztikai szolgáltatásokkal, gyógyfürdőkkel. A térséget a külföldi működőtőke magas aránya és az alacsony munkanélküliségi ráta jellemzi, valamint magas az újonnan épített lakások száma is. Az országban a legsűrűbben itt találhatóak a gyógyszállók.

A másik legfejlettebb fejlődési tengely az M1-es autópálya nyomvonala, valamint a Duna mentén a Budapest–Esztergom–Tatabánya– Tata–Komárom–Győr–Mosonmagyaróvár vonal, az ún. Duna menti innovációs tengely. A terület a folyamatosan fejlett és dinamikusan fejlődő térségeket foglalja magában. Az itt található térségek mind bekapcsolódtak a globális hálózatokba, magas emellett az egy főre jutó külföldi működőtőke aránya, itt a legmagasabb a K+F szektor aránya, és ezáltal fejlett tudásbázissal rendelkezik. A térségek fejlettségi vizsgálatánál kirajzolódott Szentgotthárdtól a Dunakanyarig egy összefüggő fejlődési sáv, amely Kapuvárnál a nyugat-magyarországi modernizációs vonalat összekapcsolja a Duna menti innovációs tengellyel. Az így létrejött zónát „Magyar banán” fejlesztési övezetnek is nevezhetjük. A legfejlettebb térségeket összekötő tengely nagy hiányossága és akadálya a Győrt Sopronnal összekötő gyorsforgalmi autóút hiánya, amely még szorosabb kapcsolatot jelentene nemcsak a két város, de egyben a két (al)térség között is. Ebben a térségben található a hálózati gazdaság alapjait képező legtöbb klaszter, nemcsak a turizmusban (nyugat-magyarországi termálklaszter), hanem ugyanúgy az autóiparban (Panac) is.

A térségi elemzések is egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Balaton-régió a jövő Magyarországának egyik kiemelt térsége lehet. Egyrészt Európában az „okos tavaknak” nevezett térségek, mint például a Bódeni-, a Garda- vagy a Genfi-tó, nemcsak a rekreáció, a turizmus helyszínei, hanem egyben minőségi életterek és innovációs térségek is, magas K+F aránnyal.

A turizmus mellett az egészségipar (wellness), valamint a hozzá kapcsolódó magas színvonalú szolgáltatások, továbbá tudásbázis (egyetemek) és információs gazdaság megléte jellemzi. Ezek a területek egyben az új európai innovációs térségeket is jelentik, amelyek a vízre és a környezeti adottságokra épülnek. Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton fejlődési tendenciáit megvizsgálva, területileg egy összefüggő hálózatot alkot, különösen a tó keleti (Siófok– Balatonfüred) és nyugati oldalán (Tapolca– Keszthely, Hévíz) található gazdasági központokkal. Nyugat felől hozzákapcsolódik még a Zalaegerszeg–Nagykanizsa tengely. Mindezt térképen ábrázolva egy hal formátum rajzolódik ki, az ún. Balaton-régió („Balatoni hal”) – az okos tavak térsége. A Széchenyi Terv keretében 2001-ben készült Balaton Gazdaságfejlesztési Program pont az egészségturizmusra, a magas színvonalú egészségiparra, innovációra, tudásbázisra és a minőségi élettérpillérekre épített, melyek hosszú távon versenyképessé tehetik Közép-Európa legnagyobb tavát.

Közép-Magyarországon a Budapesttől 1 órára lévő települések: (Győr)–Tatabánya– Esztergom–Dunaújváros–Kecskemét– Szolnok–Jászberény–Gyöngyös –(Eger) egy speciális körgyűrűt alkotnak, amelyeket közép-magyarországi gyűrűnek – közép-magyarországi csapágyvárosoknak neveztünk el.

A városok jellemzője, hogy az utóbbi évek dinamikusan fejlődő településeiről van szó, amelyek magukban is életképes térségi központokat jelentenek, egyrészt kedvező földrajzi helyzetük, másfelől pedig infrastrukturális feltételek – gyorsforgalmi úthálózat – meglétének köszönhetően. A városok mint gazdasági központok, kvázi csapágyként működnek, amelyek fő hajtótengelye a főváros. A városok közötti elérhetőség javításával, infrastrukturális fejlesztésekkel, egy dinamikusan működő hálózatot alkotnak. Budapest, mint egy központi tengely, mozgatja ezeket a városokat, másfelől pedig a városok önálló csapágyként egybeérve folyamatosan működtetik a térségi növekedési motorokat.

Budapesttől délre két igen érdekes térségi fejlesztési zóna rajzolódik ki a vizsgált mutatók alapján. Egyrészt a Dunántúlon a Duna mentén, másfelől pedig a Duna–Tisza közén. Míg a Dunántúl Duna menti részénél a korábbi nehézipari és vegyipari központok, valamint a külföldi működőtőke megléte segítette a települések fejlődését, addig a Duna–Tisza közén teljesen hiányzott a külföldi működőtőke, és a fejlettséget a hazai családi kis- és középvállalkozó réteg teremtette meg. A fővárostól délre lévő dunántúli városok hálózatát – a Budapest– Dunaújváros–Paks–Mohács-tengelyt, a „déli Duna-csáp”-nak neveztük el. A csáp északi városai bekapcsolódtak a globális hálózatokba (Dunaújváros–Paks), azonban Szekszárdtól délre ez a folyamat megszakad. Dunaújvárostól délre jelenleg még hiányoznak a gyorsforgalmi autóutak, ami tovább nehezíti a városok közötti gazdasági fejlődést. Mégis, a térségi a mutatók – különösen a jövedelmi és az szja mutatók – alapján egy összefüggő tengelyt rajzol ki. Mindez persze azt is jelentheti, hogy az azonos térségi mutatókkal rendelkező, egymással szomszédos területek összekapcsolása esetleg hibás is lehet, hiszen előfordulhat, hogy a gazdasági-társadalmi együttműködés fejletlen, más a térségi hovatartozás, az azonos vagy közel azonos mutatók pedig eltérő okokra vezethetők vissza. Éppen ezért mindig meg kell vizsgálnunk a kistérségek közötti kapcsolatokat is. A Budapesttől délre található másik érdekes térség a Duna– Tisza közi vállalkozói hátság – Kert-Magyarország térsége. Budapest–Cegléd tengelytől délre a Duna és a Tisza köze nemcsak természetföldrajzilag mutat egységes képet, de gazdaságilag is az ország egyik legizgalmasabb térsége. Egyrészt a középmagyarországi és közép- és nyugat-dunántúli régiókhoz képest alacsony a külföldi működőtőke betelepülése, nincsenek fejlett ipari parkjaik, mégis itt a legmagasabb a vállalkozói aktivitás, és az egyik legjobban működő vállalkozói hálózat alakult ki az Alföldön. Az elmúlt éveknek köszönhetően Kecskemét – „a puszták metropolisza” – a térség központja, jelentős fejlődésen ment át. A Duna–Tisza köze térségét további alzónákra bonthatjuk, mind speciális természeti és gazdasági karakterrel. A középső Kalocsa–Kecskemét tengely, az északi térség, amely a budapesti agglomeráció része, a déli, bácskai terület, valamint a keleti Tisza-vonal városai – Szeged és Szolnok. A terület egyik jövőbeni kihívása a fenntarthatóság. Az elmúlt években sajnos a terület degradációjának (dezertifikációjának) lehettünk tanúi. Ez a vállalkozói aktivitás jelentős visszaszorulását eredményezheti, ugyanis az itteni vállalkozások nagy része (agrárvállalkozások, falusi-tanyasi turizmus) szoros kapcsolatban van a mindenkori földrajzi (természetföldrajzi) adottságokkal. A terület számos települése saját értékeikre építve jelentős sikereket ért el. A térség arra példa, hogy egy kistérség a betelepülő nagy multinacionális vállalatok nélkül – csak a helyi kis- és középvállalkozásokra támaszkodva – is életképes és sikeres lehet, továbbá hogy a helyi erőforrások mozgósítására a családi vállalkozások a legalkalmasabbak. ők rendelkeznek az áthagyományozott tudással, a piacon is érvényesíthető kézműves hagyományokkal, a hungarikumok mögött álló termelői kultúrával, valamint a gazdasághoz nélkülözhetetlen bizalommal – azaz a jövő számára egy „Kert-Magyarország” megalkotásával és életképes működtetésével. Meg kell jegyeznünk persze, hogy az egy kistérségen vagy településen belüli fejlettségi-vagyoni különbségek nagyon nagyok, a fejlődés egyenlőtlen, sok a leszakadó térségi rész, és jelentős a térségi elvándorlás. Egy, a térség természeti és társadalmi-gazdasági állapotát stabilizáló, átfogó „hátságprogram nélkül” az elmúlt években elért eredmények is veszélybe kerülhetnek.

Dél- és Kelet-Magyarországon a mutatók alapján két speciális fejlődési zóna rajzolódik ki. A kistérségek fejlettségét és pozícióváltozását tekintve a dél-magyarországi régió volt az elmúlt évtized legnagyobb vesztese. Nem voltak nagy befektetések, nem készültek el a gyorsforgalmi úthálózatok, és a városok közötti közlekedési lehetőség – különösen Szeged és Pécs között – katasztrofális. Mégis kialakulófélben van egy déli tengely – különösen a déli autópálya megépülésével, amelyet erős városok és regionális központok jellemeznek. Egyrészt dél felől: a Kaposvár és Pécs tengely összekapcsolódásával Baján keresztül, Szeged, Békéscsaba Debrecen irányon át egy speciális ún. dél-magyarországi bumeráng, amelynek regionális centrumai (Pécs, Szeged, Debrecen) különösen a tudásbázissal, az egyetemek meglétével, kutatási központjaikkal és kulturális gazdasági fejlődésükkel erős térségi kohéziót eredményezhetnek.

Az elmúlt években kialakult egy egészen érdekes terület, egy összefüggő zóna, amely a Szeged–Hódmezővásárhely–Orosháza- Szarvas–Mezőtúr–Karcag–Hajdúszoboszló– Debrecen–(Nyíregyháza) tengelyt foglalja magában, és amely alakja után a délkeleti sárkány fejlődési zóna nevet kapta. Erős kis- és középvállalkozói aktivitás jellemzi, a központokban megtalálhatóak a felsőoktatási központok, vagy kihelyezett tagozataik, csakúgy mint az alföldi termálgyűrű városai is. Az ország kitörési pontjaira építkezve – „minden, ami egészség, minden, ami ember, és minden, ami szolgáltatás – logisztikai tevékenység” adott, csak épp az infrastrukturális adottságok hiányosak a térség hosszú távú fejlődéséhez.

Akárcsak az Alföld többi részén, különösen a határmenti területeken, ahol főként elmaradott és gyengén fejlett térségeket találunk, különösen az észak-magyarországi és észak-alföldi régiókban. A salgótarjáni kistérségtől kezdve az északi, majd keleti határvidéken folyamatosan összefüggő zóna alakul ki, amely korábban az Unió keleti határa volt, és célzott támogatáspolitikával és a logisztikai szolgáltatások fejlesztésével nagy lehetősége van egy speciális térség vagy zóna kiépítéséhez. Ez a térség az „északkelet-magyarországi fal”-ként jelenhet meg a térségi jövőképek alakjaként. Az északkelet-magyarországi faltól délre lévő vonal, elsősorban az M3-as gyorsforgalmi úthálózat megépülésével a térség felzárkóztatását segítette elő. Elsősorban az egri és miskolci térségek fejlődését, másfelől pedig egy speciális Debrecen–Nyíregyháza tengely kialakulását, és e tengely összekapcsolást az „északkelet-magyarországi innovációs tengellyel”. A fejlődési tengelynek különösen akkor lesz nagyobb jelentősége, ha elkészül a fővárost elkerülő gyorsforgalmi gyűrű, így a külföldi működőtőke is gyorsabban juthat el a keleti térségbe. Az ipari parkok, logisztikai központok fejlesztésével, a tudásbázisra épülve a térség az innovációvezérelt gazdasági fejlődés egyik kiemelkedő térségévé válhat, különösen kedvező geopolitikai adottságait kihasználva.


© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány