« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Egy új amerikai évszázad?
Richard N. Haas: The Opportunity – America’s Moment to Alter History’s Course
Könyvismertető
By Brian Urquhart
The New York Review of Books, August 11, 2005


Az Egyesült Államok vezető szerepét a világban a legtöbb nemzeti kormányzat 1945-től elismeri. A legtöbb nagy nemzetközi projekt – ide értve az Egyesült Nemzetek Szervezetét – amerikai kezdeményezésre született. A Hidegháború alatt a „szabad világ” közössége örömmel és bizalommal fogadta e kezdeményezéseket a különböző nemzetközi szervezetekben, s a Szovjetunió összeomlása után Amerika – Madeleine Albright szavaival – egyszerűen „nélkülözhetetlen nemzetté” vált.

A XXI. század válaszolhat arra a kérdésre, ezen állapot vajon meddig marad így. Olyan korban élünk, amikor az eddigi alapvető veszély, azaz a nemzetek közötti háborúk szerepe legalábbis csökkenőben van. Megjelentek azonban globális, az egész emberiséget fenyegető veszélyek: a ”tömeges” nukleáris fegyverkezés, a globális felmelegedés, a terrorizmus, a szegénység, a járványok és megannyi más hasonló. Ezek a kihívások pedig – tudjuk jól – csupán kollektív cselekvéssel oldhatóak meg. Napjainkban úgy tűnik, hogy e cselekvésben a  vezető szerepet mindenképpen az Egyesült Államoknak kell felvállalnia. Megegyezésre kell jutna benne a Föld többi államának, ám az egyetértéshez konszenzusok és kompromisszumok hosszú sora vezet. Egyelőre a mai amerikai politika sem felel meg fenti követelményeknek. Az idő pedig fogy, és egyetlen percet sem veszíthetünk.

A Külügyminisztérium és a Pentagon egykori tisztségviselője, a befolyásos Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations) vezetője, Richard Haas lebilincselő könyvet írt mindezen kérdésekről. Véleménye szerint az Egyesült Államoknak „hidat kell találnia a világ népének problémái iránt érzékeny nemzet és a sheriff szerepe között.” A szerző szerint e században a professzionális és jól felkészült diplomácia lehet Amerika legfontosabb fegyvere, miközben a katonai erő csupán legutolsó lehetőségként alkalmazható. Utóbbi megoldás ugyanis elsősorban emberi erőforrást igényel, amellyel még az Egyesült Államok sem rendelkezik olyan mértékben, ami garantált eredménnyel járna – ahogyan az Irak esetében is látható. A hagyományos hatalmi források ma már nem elegendőek – vallja a szerző -, és puszta illúzió egy olyan világ, amelyet Amerika a katonai erejével dominálni képes. A cél így nem lehet más, mint a többi nemzet bevonása egy Amerika által támogatott, avagy általa „szponzorált” erőfeszítésbe a globalizáció kihívásaival szemben. „Az Egyesült Államok természetesen nem igényli minden döntéséhez a világ többi részének beleegyezését, de igényli annak támogatását akkor, ha sikerrel szeretne járni.” A szerző elutasítja a Bush-adminisztráció azon törekvését, amely a demokráciaexportot állítja a külpolitika középpontjába. Léteznek ugyanis ennél sokkal sürgetőbb problémák is, mint amilyet a tömeggyilkosságok, a terrorizmus, a nukleáris fegyverkezés és a klímaváltozás jelent, s amelyek emberek millióit sodorják életveszélybe. Mindezekkel szemben a demokrácia kérdése közel sem a legrelevánsabb. A demokratizálás csupán egy lehet egy egyensúlyi külpolitika célkitűzései közül, de nem az egyetlen és nem a legfontosabb.

A konkrét problémákra rátérve Haas megjegyzi, hogy amíg az eddigi háborúk egyaránt rendelkeztek valamiféle véggel, addig a terrorizmus csupán akkor érthető meg, ha tudjuk: hosszú és keserves lépések vezetnek el az alapprobléma, a „baktérium” kiirtásáig. A fegyverkezés terén a legfontosabb, hogy az Egyesült Államok elérje a nukleáris eszközök szimbolikus jelentőségének csökkenését a világban. Ez azt is jelenti, hogy újra kell gondolnia saját fejlesztéseit is, melyek új nukleáris fegyverekre irányulnak. A szerző elutasítja a bármiféle tárgyalás elvetését vagy a megegyezés lehetőségének kizárását az autoriter rezsimekkel, hiszen éppen az adott országban kifejtett aktív diplomáciával lehetséges rezsimváltásokat elérni – ahogyan ez a Szovjetunió esetében is történt.

Napjainkat Haas a második világháborút követő időszakhoz hasonlítja, amikor az Egyesült Államok számára elérhető közelségbe került a világ sorsának jobbra fordítása, addig nem tapasztalt pozitív folyamatok beindítása. A szerző hite szerint ma nagyon hasonló korban élünk, és ezúttal annyit sem hibázhatunk, mint egykoron.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány