« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Gondolkodjunk a terrorizmusról
Penser le terrorisme
Jean Daniel
Le Nouvel Observateur, 4-10 Aout 2005


Belső ellenség

Új problémákkal kell szembenéznünk, mikor bizonyított, hogy az iszlámot követelő terroristák számottevő része a legmodernebb nyugati egyetemekről kerül ki. Új ellenségeink tehát nem külföldről jöttek, hanem az általuk tisztátalannak és elamerikaiasodottnak tartott országok lakói. Legtöbbjükben persze arab vér folyik. Most már mindenki gyanús, de az elkapottak között több az ártatlan.

A brit modell bukása

Biztonságpolitikai szempontból Franciaország felteheti magának a kérdést, vajon érdemes-e továbbra is tömegével beengedi a muzulmánokat, és egyáltalán a szilárdan összeforrt vallási közösségeket. A britek hittek abban, hogy mindent megold, ha az összes kultúrát egyenlően és maximálisan tisztelik, de arra nem gondoltak, hogy ez a tisztelet egyoldalú is lehet. Megfigyelhető, hogy a hazájukban élő terroristák sokszor gazdag családból származnak, és a legelismertebb egyetemekre járnak. Ki gondolná például, hogy az egyetem legjobb kriketteséből terrorista válik? Hiszen ennél britebb sport nem is létezik! Az iszlám közösség szabadsága megengedi szónokainak a nyugatellenes szent háború elrendelését, és a kevésbé szabad fundamentalista vallási iskolák létrehozását is.

Az iszlámfóbia csapdája

A kérdés, mely most már minden országot érint: Ki a terrorista, és ki az áldozat? Milyen eszközökkel leplezhetjük le a merénylőket, és merre keressük az éltető forrásokat? A legújabb veszély pedig az iszlámellenesség visszafordíthatatlan folyamatában rejlik. Honnan tudjuk, ki fundamentalista, és ki békés iszlám? Ezernyi neorasszista akció volt már Nagy-Britanniában a muzulmánok ellen, ami csak súlyosbítja a helyzetet, mivel ezek csak újabb reakciókra adnak okot.

Ha az iszlám nem javul…

Úgy gondolták, a terrorizmus elleni lehető legjobb megoldás, ha minél több szerv együttműködve próbálja visszaszorítani. De mivel az agresszió csak további agressziót szül, legújabb reményünk a muzulmánok javulásában rejlik. Nagy erőt fektetnek azokba a kutatásokba, melyek a terrorizmus pszichológiai és történeti okait vizsgálják. Az iszlám hódító szándéka soha nem volt még ilyen erős, mint napjainkban. De Abdelwahab Meddeb „Az iszlám rákfenéje” c. esszéjében kiemeli, hogy a terrorizmus elsőszámú célpontjai maguk a muzulmánok. Algériában pl. a 90-es években 200 000 áldozatról tudunk, és mindez tehát még az iraki, afganisztáni háború, és szeptember 11-e előtt történt.

Jogképesség

A muzulmánok többsége kétség kívül pozitívan fogadta a terrorizmust, mind keleten, mind nyugaton. De ideje még messzebb mennünk. Fontos lenne, hogy képviselőik külön kezeljék a vallás és a politika kérdéseit. Ám nem csak őket kéne meggyőzni bizonyos dolgokról, hanem ellenfeleiket is. Nem elég prédikálni, hogy a Korán a szeretetről szól, és a vak erőszakot, mint bűnt, megveti. Ezt hangoztatva pontosan tisztában vannak azzal a ténnyel is, hogy a távol- és közelmúltban – még ha a Biblia és a Evangéliumok szintén a szeretetről szólnak – a vallások közt igenis az erőszak dominált, nem kímélve a muzulmánokat. Mikor elítélik az erőszakot, azt is tudják, hogy fiataljaik ezt a kolonializmusnak, az imperializmusnak, az amerikanizmusnak és a cionizmusnak való behódolásként foghatják föl.

A muzulmánoknak van a terrorizmus elleni harcban leginkább szükségük jogképességre: meg kell mutatniuk, hogy ha még szolidárisak is a nyugati értékekkel, nem szeretnének részt venni hanyatlásukban. Persze ebből az következhet: ki más adhatná meg ezt a jogot, ha nem mi? Márpedig a vészes iraki háború és a Közel-Kelet abszurdnak mondható demokratizáló terve csak táplálja a terrorizmust.

Az iraki háború, mint ürügy

Izrael gyakran anticionizmusnak, ill. antiszemitizmusnak fogja föl az Izrael-Palesztin háborút. De ha azt nézzük, hogy az Egyesült Államok Izraelt, mint szövetségesét, már szinte az 51. államának tartja, ne csodálkozzunk. Az iraki háború ürügyet ad mind az Egyesült Államok, mind Izrael, és a keresztény Európa elleni erőszakra. Nyilvánvaló, ha az amerikaiak meg is tisztítják Irakot, és a palesztinok saját államot alapítanak, semmivel sem csökken a terrorista akciók száma.

Mégis hogy gondolta az USA, hogy megtarthatja az arabok és muzulmánok szemében tekintélyét, miközben a legromlottabb, és legönkényesebb vezetőkkel tartotta fönn a kapcsolatot? Mielőtt valaki a demokráciát szeretné exportálni, érdemes lenne azon elgondolkodnia, hogy egy nép mit ért, és mit szeretne érteni e szó alatt. Mindenesetre – legitimitás nélkül – a terrorizmus ellen harcoló muzulmánokat okkal vagy ok nélkül valahol mindigis árulóknak tekintik majd.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány