« Vissza: PSz tartalomjegyzék 

A korrupció Magyarországon

Megjelent: 2005. szeptember – 1. évfolyam, 8. szám


DR. PAPANEK GÁBOR egyetemi tanár az Eszterházy Károly Főiskolán, a GKI Rt. ügyvezető igazgatója.
A korrupció méretei
A korrupció a társadalom igen régi problémája. Miként ezt a szerzők gyakran hangsúlyozzák, már a Biblia is szükségesnek látta tiltani.1 Fogalmát is rég meghatározták. A szerzők többnyire elfogadják például az alábbi – széles körű – értelmezést: „Korrupt az a személy, aki – közvetlen vagy közvetett önérdekből – megszegi a közösségi együttélés egy vagy több olyan szabályát, amelynek érvényesítéséért ő a felelős” (Lasswell [1930]). Olykor vita alakul ki azonban arról, hogy az említett szabályokon a törvényeket vagy a társadalomnak ezektől sokszor eltérő etikai normáit kell-e érteni – s jelen cikk szerzője úgy véli, hogy gazdaságunkban, ahol a törvények sokszor pontatlanok, ellentmondásokat, joghézagokat tartalmaznak (Sárközi [1996]), folyamatosan változnak, inkább az etikai normákat kell irányadóaknak tekintenünk. A korrupciós visszaéléseket elkövetők köre – bár olykor csak a megvesztegethető közalkalmazottakra korlátozzák – elméletileg igen széles spektrumban körvonalazható. A gazdaság tipikus „szereplői” (az egyén, a vállalat és az állam) egyaránt lehetnek ugyanis akár a korrupció „aktív”, akár „passzív” résztvevői (azaz akár a juttatásokat adók, akár az ezt elfogadók), s így a korrupció kilenc esete különböztethető meg.

– Bár az egyének gyakran vesztegetnek meg kormányzati „hivatalnokokat” (állami és önkormányzati ügyintézőket, rendőröket, orvosokat), e szférában is van egyéb korrupciós cél típus. A vállalati illetékesek lefizetésének lehetőségeit a hiánygazdaság időszakában az áruk megszerzését segítő kenőpénzrendszer, vagy napjainkban a gáz-, villany- stb. óraleolvasónak az alacsony számla érdekében elterjedten adott jatt2 példázhatják. Az egyének más egyének általi megvesztegetésének viszont a hamis tanúzásra való felbujtás lehet klasszikus esete.
– A vállalati illetékesek által korrumpáltak (megrendelésekért, szubvenciókért, vagy akár kedvező rendeletek meghozataláért lefizetettek, „megajándékozottak”, utaztatottak stb.) leggyakrabban szintén közalkalmazottak, s kétségtelen, hogy a korrupció e fajtája hatalmas károkat okoz. Nem felejthető azonban, hogy igen károsak a más – például hitelképtelen – egyéneknek vagy cégeknek (banki) hitelért, hamis számlákért, a konkurens szellemi tulajdonának megszerzéséért stb. juttatott kenőpénzek is. S a cégek sokszor környékeznek meg egyéneket is, például a közterhek (elsősorban a társadalombiztosításijárulékfizetés) elkerülésére módot adó „fekete” munkavégzés céljából, vagy a cég termékeinek, szolgáltatásainak túlzó dicsérete érdekében.
– Néhány, például a Kádár-kort vizsgáló kutató az „államtól” (a politikától) induló korrupció típusai közül csak az egyének – választók – lefizetésére tér ki. Ma azonban a klientúraépítés, azaz a (nagy-) vállalati menedzserek, illetve az állami és pártvezetők összefonódása (s ennek nyomán az azonos körbe tartozók előnyös privatizációs lehetőségeinek kialakítása, vezetői kinevezése, az érdekeltségeiknek juttatott megrendelés, „jól kamatozó” hitel, szubvenció juttatása) ennél súlyosabb gazdasági következményekhez vezet. Még kedvezőtlenebb hatásai vannak a különböző funkciókban levő „illetékesek” összejátszásának, az egyéni vagy csoportérdekeknek megfelelően hozott jogszabályoknak, a visszaélések feltárását célzó törekvések akadályozásának, az igazságszolgáltatás befolyásolására irányuló kísérleteknek.

Az elmúlt évszázadban – a nyilvánvaló módszertani stb. nehézségek ellenére3 – világszerte több kutató kísérelte meg a korrupció színvonalának a mérését is. Az empirikus vizsgálatok persze ritkán vállalkoznak a vázolt, igen nagy tárgykör egészének az áttekintésére. A legismertebb felméréseket készítő Transparency International például – szakértői értékelésekre építve, legutóbb 146 országban vizsgálódva – leginkább a kormányzati hivatalnokokhoz kötődő korrupció méreteit ítéli meg.4 A 2005-ben már tizedszer megjelent TI Jelentés szerint a korrupció szempontjából a rangsor első helyezéseit elnyert „legtisztább” országok jelenleg Finnország, Új-Zéland, Dánia, Szingapúr, Svédország, Svájc, Norvégia és Ausztrália. A rangsor 42. helyén álló Magyarország „fertőzöttsége” (az elmúlt évek kisebb romlásától függetlenül) hosszabb idő óta közepes, nálunk jobb a helyzet a fejlett országokban, valamint szomszédjaink közül a 31–32. helyen álló Észtországban és Szlovéniában, viszont némileg több a gond például Csehországban (51), Bulgáriában (54), Szlovákiában (57), Horvát- és Lengyelországban (67-70). A rangsor utolsó harmadában többnyire fejlődő országok, a végén pedig – nem sokkal lemaradva többek között Ukrajnától – Nigéria, Banglades és Haiti találhatók (TI [2005]).

…világszerte a politikai pártok és a törvényhozás képezik a leginkább korrupt szektorokat.
A vizsgálatok sajnálatosan ritkán elemzik a korrupció által leginkább érintett szférákat is. A 2005. évi TI Jelentés rögzíti ugyan, hogy a felmérés szerint világszerte a politikai pártok és a törvényhozás képezik a leginkább korrupt szektorokat, széles körben megvesztegethetők továbbá a rendőrségek, a bíróságok, az adó- és vámhivatalok, az egészségügy, az oktatás stb. egyes tisztviselői, s részletesebb áttekintést is ad többek között a nagy építkezéseket kísérő, valamint a nemzetközi pénzügyi szférában meghonosodott korrupció kárairól.5 A tárgykörben nem vállalkozik azonban igazán mély (így a nemzeti sajátosságokra kitérő) elemzésre.

Az átfogó információk hiányában – bár a magyar sajtóban rendszeresen olvashatunk a tárgykörről6 – csak igen hozzávetőleges kép rajzolható a legnagyobb hazai gondokról is. Legtöbbször a „hivatalnoki” – a szabályok kijátszásáért fizetett – korrupcióról esik szó.

– A Magyar Gallup Intézet felmérései szerint tárgykörünkben évtizedünk elején „az egészségügyi intézményekről van a legtöbb embernek közvetlen tapasztalata. A hálapénz jelenségével igen sokan találkoznak – de kevesebben tartják a korrupció tárgykörébe sorolandónak” (Wintermantel [2003], 35. oldal). A sajtóinformációk alapján e diagnózis mindenképp kiegészítendő azonban egyrészt azzal, hogy a nemzetközi közvélemény a hálapénzt is egyértelműen a korrupció egy típusának ítéli, másrészt azzal, hogy napjainkra az egészségügyben egyes „orvoslátogatók” tevékenysége nyomán a korrupciónak a hálapénzen túlmenő (de persze a betegek többsége előtt már rejtve maradó) korrupciós gondjai is vannak.
– Ugyancsak a Gallup-felmérések szerint „a rendőri korrupció jelensége, amely az utcán mutatkozik meg a leginkább a lakosság számára, szintén nagy arányban szerepel a mindennapi tapasztalatokban” (ugyanott). E tárgykörben is megemlítendő azonban, hogy a sajtóban olykor súlyosabb (de az „utcán” már nem látható) esetekről, bűncselekmények leplezéséről, rendőri törvénysértésekről, maffiakapcsolatokról is olvashatunk.
– A sajtóban (például bírósági esetek ismertetéseként) gyakran jelennek meg a vám- és pénzügyőri korrupció példái is. E csoportba volt sorolható az elmúlt évtized egyik legnagyobb társadalmi károkat okozó típusa, az üzemanyag-csempészet (valamint az olajszőkítéssel kapcsolatos, kevésbé ismert megvesztegetés). S már itt is utalunk rá, hogy amikor e károk a költségvetés egyensúlyát veszélyeztető méretűekké váltak, a vám- és pénzügyőrség valóban hatékony intézkedéseket hozott a jogsértések visszaszorítására (a megelőzés érdekében a személyzet kiválogatására és oktatására, a „megbízható” ügyfelek előnyben részesítésére, az ellenőrzésnek és a jogsértők szankcionálásának a szigorítására stb.).
– Az EBRD [1999] empirikus vizsgálattal igazolta, hogy a régió vállalatai egyre jelentősebb összegeket fordítanak a kedvezményes hitelekért, adókedvezményekért, szubvenciókért stb. juttatott kenőpénzekre. Néhány éve a BBC egy nagy feltűnést keltő adása konkrétan az illetékes magyar köztisztviselők és üzletemberek megvesztegethetőségét is elmarasztalta.

P. Langseth, az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala Korrupciós Globális Programjának vezetője [2003] előadásában arra figyelmeztette azonban magyar hallgatóit, hogy: „ha csak arról beszélünk, hogy a rendőr kér vesztegetési pénzt, vagy az orvos kér paraszolvenciát, akkor csak a felszínt érintjük. Ha nem jutunk el a nagy korrupcióhoz, ahol az emberek óriási összegeket lopnak, akkor nem lesz meg a hitelünk” (i. m. 46. oldal). S a TI Jelentés valóban a korrupció erősödését regisztrálja a közép-európai törvényhozás, rendeletalkotás terén is (i. m. 273. oldal). E „nagy”, azaz politikusi korrupció hazai eseteiről azonban nem sokat – eleget semmiképp nem – tudunk. Bár időnként olvashattunk nagy privatizációs botrányokról, elképesztő méretű üzemanyagcsempészetről, hatalmas bankielszámolás- és mérleghamisításokról, sokmilliárdos közbeszerzési visszaélésekről stb., az ügyek számos szálát mindig homály fedi, s a vizsgálódást csak kivételesen követi az eredmények nyilvánosságra hozatala, a vétkesek bírósági elítélése és a károk (legalább részleges) megtéríttetése.

A korrupció következményei
A korrupció makrogazdasági hatásait elemző – az egyes intézményeknek is fontos szerepet tulajdonító modern institucionalista megközelítésekkel rokon7 – vizsgálódások igencsak időszerűeknek tűnnek gazdaságunkban. A Közép-Kelet-Európa és Magyarország felzárkózási lehetőségeivel és tennivalóival kapcsolatos közelmúltbeli hazai elemzések leggyakoribb tárgykörei ugyanis a tőkeimport, a tudományos-technikai haladás gyorsítása, a jogharmonizáció, a maastrichti pénzügyi kritériumok megvalósítása stb. voltak. Az elmúlt évtizedekben azonban – elsőként talán Coase-nak a jogi intézmények gazdasági szerepével kapcsolatos nagy hatású eszméi,8 majd Galbraith elitfelfogása vagy Olson lobbielemzései nyomán – széles körben vált elfogadottá az intézmények fejlettsége, illetve a piac hatékony működése közti kapcsolatokat is a fejlődés fontos tényezőinek ítélő felfogásmód (North [1990] stb.). Az egyes igen nagy amerikai cégek hamis mérlegei hatására 2002-ben kialakult tőzsdei válság azután váratlan nyomatékot is adott e nézeteknek.9 Napjainkban így egyaránt széles elméleti és gyakorlati alapokkal rendelkezik az a feltételezés, hogy az átalakuló „kelet-európai” országokban a gazdálkodás kereteit megszabó – kiemelten a tulajdonhoz és a szerződésekhez fűződő – egyes „intézmények”, így a korrupció szintén a fejlődés meghatározó „tényezői”.

A korrupciónak a nemzetgazdaságok fejlődését visszafogó hatásairól legutóbb Sebestyén Tibor a Polgári Szemlében is közölt már elemzést. Ismét10 igazolta, hogy minden vizsgálat igen szoros negatív korrelációt mutat a korrupció színvonala, illetve a nemzetgazdaságok GDP-termelése között. S bár a korrelációszámítás az ok-okozati kapcsolatokra nem utal, napjainkban egyetlen szakértő sem kérdőjelezi meg a korrupciónak a gazdasági fejlődést fékező hatását. Számos további vizsgálat nyomán egyetértenek A. M. Costa ENSZ főtitkár-helyettes azon véleményével, amely szerint: „A rendszert átható korrupció egész nemzetgazdaságokat szegényíthet el. Korrupt tisztviselők több százmillió, sőt, több milliárd dollárnyi bevételt juttathatnak külföldre – és akkor még nem beszéltünk a hazájukban okozott gazdasági zűrzavar hatásairól” ([2003], 5. oldal).

…a rendszert átható korrupció egész gazdaságokat szegényíthet el.
A korrupció következtében a nemzetgazdaságban bekövetkezett károk mértékének a becslése – a fenti nézet bizonyítása – persze igen nehéz. Többféle megközelítés eredményeit egybevetve is csak igen homályos kép adható. Előrejelzéseket dolgozhatunk ki például a fent említett korrelációs összefüggések (az ezek segítségével készített regressziós egyenletek) alapján. Papanek [2003/b] szerint ekkor – az ilyen kalkulációk korlátjai között – az állapítható meg, hogy a korrupciós index minden egytizedes romlása/javulása a GDP háromtized százalékos mérséklődésével/emelkedésével jár (i. m. 102. oldal). Készíthetünk becsléseket a bírósági ítéletekben megállapított károkozás nagysága alapján is, ezen – évről évre sok tízmilliárd forintos nagyságrendű kárt feltételező – kalkulációk azonban az ismeretlen méretű, de a felek egyirányú érdekeltsége miatt nyilván nagyarányú felderítetlen (latens) esetek miatt szintén igen bizonytalanok.

Némi merészséggel a korrupciós károknak a gazdálkodókat közvetlenül sújtó hányadáról a GKI Rt. vállalati felméréseinek a keretében is tájékozódhatunk. E felmérések olykor képet adnak ugyanis a jogbiztonság hiányából fakadó vállalati veszteségek nagyságáról, s ezek több tétele esetében is nyilvánvaló a kár és a korrupció közti szorosabb kapcsolat.

1. táblázat: Az üzleti partnerek jogsértése miatt adott mértékű veszteségeket szenvedő cégek részaránya (%)
Forrás: A GKI Rt. 1999. tavaszi felmérése11


Az 1. táblázat adatainak az értékelésénél mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy a vállalati költségek 1%-a esetenként hatalmas összeg. Elfogadhatjuk továbbá, hogy mind a cégbírósági, telekkönyvi bejegyzések megbízhatatlanságának gyökerei, mind a közintézmények bírált magatartásának okai is gyakran korrupcióval függenek össze, s évi néhány tíz (vagy száz?), általában kisebb cégnél vezetnek milliós károkhoz. A csempészett üzemanyag, szesz, cigaretta stb. feketepiaca többször bírósági ítéletekkel bizonyítottan is korrupciós hátterű, de gyakran van ilyen összefüggés a nagyobb volumenű feketemunkák hátterében is – s évente több tízezer cégnek, köztük nagyoknak is okoznak sokmilliós, olykor sok százmilliós veszteségeket. A fizetési problémák egyik legveszélyesebb típusa, a csalárd csőd is sokszor párosul vesztegetésekkel, összefonódásokkal stb., és eredményez tíz-, sőt olykor százmilliós veszteségeket. A közvetett (a jogbiztonság gyengesége miatt elmaradt vásárlásokból, befektetésekből fakadó) károk pedig a vázoltaknál is nagyobbak. Hiszen a telekkönyvvel kapcsolatos bizalom hiánya – és a felderítetlenül maradó betörésektől való félelem – jelentősen visszafogja az ingatlan- és lakberendezés-vásárlásokat. Hasonló bizalmi gond fékezi egyes mezőgazdasági termények termelését, olykor a gépkocsipiac dinamizmusát – vagy, más dimenzióról szólva, a működőtőkeimportot12 – is. Aligha tévedünk tehát, ha mindezek nyomán úgy becsüljük, hogy a korrupció vállalati szinten jelentkező kárai elérik az évi százmilliárdos nagyságrendet is.

A politikai korrupció kárait – bár esetenként a sajtó tízmilliárdos esetekről is tudósít – a fentieknél is nehezebb számszerűsíteni. Tudjuk ugyan, hogy a (legnagyobbak esetén okvetlen politikai összefüggésekkel is rendelkező) privatizációs visszaélések során „eltűnt” korábbi állami vagyonunk jelentős hányada, de nemzetivagyon-statisztika hiányában csak elképzeléseink lehetnek a veszteségek nagyságáról. Az üzemanyag-csempészetre, a bankielszámolás- és mérleghamisításokra, a sokmilliárdos közbeszerzési visszaélésekre (elmulasztott vagy „célzott” pályázati kiírásokra, vitatott bírálatokra és szerződéskötésekre, a hibás teljesítés elfogadására) vonatkozó megbízható információk már említett hiánya a folyó államháztartási kiadások korrupciós okokra visszavezethető hányadának a becslését is igen kockázatossá teszi. Meggondolandó persze, hogy például Tanzi [1997] szerint az állami beruházások költségei a korrupció hatására több mint 50%-kal is növekedhetnek, s hogy (a fejlődő országokban nagy nemzetközi segélyekből irreális árakon megépített vízi erőművektől a túlméretezett német szemétégetőműn át a hasonló ügyekben szerepet vállaló bankokig13 terjedő példák alapján) a TI 2005. évi jelentése is beszámol hasonló veszteségekről. Mindezek nyomán – és a sajtóból ismert, esetenként egyenként is százmilliárdosra becsült hazai korrupciós károk figyelembevételével – azonban e tétel évi százmilliárdos nagyságrendjét is valószínűsíthetjük.

A vázoltakat azzal a (talán nem tudományos, de közérthető) állítással foglalhatjuk össze, hogy a hazai korrupció szintjének érdemi csökkentése évente-kétévente megteremtené egy budapesti metróvonal megépítésének finanszírozási lehetőségeit. S ezzel még óvatosabbak is vagyunk, mint a World Bank [2000] tanulmánya, amely a korrupciót a közép-európai fejlődést leginkább gátló tényezőnek ítéli.

A korrupció elleni küzdelem technikái
Bár kétségtelen, hogy korrupció mindig volt, s mindig lesz is, nyilván nem mindegy, hogy a szintje mekkora, ezért küzdeni is célszerű ellene. Más kérdés a hogyan – azonban erre is sok válasz ismert.

Számos elemzés sürgeti a nemzetközi összefogást, ez azonban csak lassan formálódik. Jelentős előrehaladás, hogy az OECD-országok (és néhány további nemzet) törvénybe iktatták azt az elvet, amely szerint a nemzeti bíróságok abban az esetben is büntethetik a vállalatok korrupt magatartását, ha a jogsértésre külföldön került sor. A törvény alapján azonban csak igen kevés ítélet született még. 2003. december 9-én Méridában (Mexikó) nagyszámú ország aláírta továbbá az ENSZ korrupcióellenes konvencióját is, de mivel ennek hatálybalépéséhez legalább 30 országban a ratifikáció is szükséges, s e feltétel még nem teljesült, e szabályozás ma még nem érvényesül stb.

Jelentős hatás várható a (nagyobb) vállalatok menedzsmentmódszereinek fejlesztésétől, a corporate governance,14 illetve a social responsibility korszerű elveinek a gyakorlatba ültetésétől is. Hiszen valóban nehezebbé teszi a korrupciós döntést, ha érvényesülnek a vállalati vezetők összeférhetetlenségi szabályai, ha az igazgatótanácsban „külső” személy is részt vehet, ha az ülésekről jegyzőkönyv készül, illetve ha a mértékadó cégek írásban vállalják, hogy mind maguk, mind az alvállalkozók betartják a törvényeket stb.

Ezúttal is felhívom a figyelmet a vám- és pénzügyőrség tapasztalataira, kiemelten arra a már említett gyakorlatra, hogy törekszenek a vám szempontból megbízható vállalatok kiválogatására és előnyben részesítésére. Megállapítják, hogy a vámeljárások során mely cégek bizonyulnak rendszeresen megbízhatóaknak, ezek eljárásait gyorsítják. A gyakorlatnak nagy visszatartó ereje van, mivel a megbízhatónak minősültek nem szívesen kockáztatják pozícióik elvesztését (s a gyorsított eljárás a vámeljárás munkaigényét is csökkenti).

A közbeszerzési korrupció visszafogására a Transparency International dolgozott ki eljárási szabályokat. Az ajánlások a közbeszerzési szerződések előkészítésétől a teljesítés monitoringjáig átfogják az egész folyamatot. Főbb elemeik a következők (i. m. 4–6. oldal):

1. A közbeszerzési intézmények dolgozzanak ki etikai kódexet, amelyben az intézmény és alkalmazottai vállalják a korrupció elleni következetes harcot.
2. Az intézmény rögzítse, hogy csak olyan cégek közbeszerzési pályázatát fogadja el, amelyeknek van hasonló kötelezettségek vállalását tanúsító etikai kódexe.
3. Készítsék el azoknak a cégeknek a feketelistáját, amelyekről nyilvánvalóvá vált, hogy korrupciós ügyletekbe keveredtek, vagy fogadják el egy nemzetközi intézmény hasonló listáját – s a listán szereplőket meghatározott időre zárják ki a közbeszerzési lehetőségekből.
4. A felek a közbeszerzési szerződésekben – és a fővállalkozó, illetve az alvállalkozók közti szerződésekben is – vállalják a korrupciót elkerülő magatartást.
5. Nyílt versenytárgyalás előzzön meg valamennyi, egy nem túl magas értékhatárt meghaladó közbeszerzést. A kivételek indoklása legyen világos.
6. Valamennyi pályázó – és lehetőség szerint a közvélemény is – könnyen jusson hozzá a szerződéskötést megelőző minden lépéssel, a versenytárgyalási lehetőségekkel, a bírálati szempontokkal, az értékelési eljárásokkal, a döntésekkel és indoklásukkal, a szerződési határidőkkel és feltételekkel, a szerződés végrehajtásával, a közreműködők és ügynökök szerepével és a jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatos információkhoz, s csak a törvények által titkosnak minősített információk legyenek bizalmasan kezelhetők.
7. Egyetlen pályázó se juthasson hozzá többletinformációhoz.
8. A pályázóknak legyen elegendő idejük a pályázat kidolgozására. Ugyancsak elegendő idő álljon rendelkezésre a pályázatok elfogadása és a szerződéskötés között arra, hogy az elutasítottaknak legyen módjuk kifogásaik beterjesztésére.
9. A szerződés nagyobb (például a szerződéses értéket 15%-kal meghaladó) megváltoztatására csak magas szinten – lehetőleg csak a szerződést aláírók jóváhagyásával – legyen lehetőség.
10. A belső és külső ellenőrző, auditáló szervek legyenek függetlenek, és jelentéseik legyenek nyilvánosak. Minden indokolatlan késés esetén automatikusan induljanak be ellenőrző mechanizmusok.
11. Az előkészítés, a pályázatok bírálata, a szerződéskötés és a megvalósítás ellenőrzése legyen különböző testületek feladata.
12. A közbeszerzéseket lebonyolító kollektíva legyen jól képzett és kellően megfizetett, s szervezeti megoldások (így a bizottsági döntési gyakorlat bevezetése és az illetékesek rotációja) erősítsék megbízhatóságukat.
13. A civil szervezetek, mint a versenytárgyalások és a megvalósulás független megfigyelői, kapjanak lehetőségeket az eljárásokban való részvételre.

A politikai korrupció elleni küzdelem a fentieknél is nehezebb. Gyakori ajánlat az átláthatóság és a nyilvánosság, az elmúlt évek hazai tapasztalatai arra utalnak azonban, hogy önmagukban nem elegendőek. A Papanek- cikkben [2003/a] arra tettem javaslatot, hogy készüljön nyilvános lista az interneten a korrupciós ügyekbe keveredett politikusokról, e megoldás ugyanis igen hatékonynak, jelentős visszatartó erejűnek bizonyult Argentínában (i. m. 57. oldal) – e technika nem bizonyult azonban hatékonynak például a hazai szülészeti hálapénzek problémáinak megoldásához. Jelentős eredményeket várhatnánk a miniszterelnök által a közelmúltban megígért lobbi- és pártfinanszírozási törvények életbe léptetésétől is – e törvények azonban még nem készültek el –, a Political Capital Institute [2005] pedig arra figyelmeztet, hogy a közelmúltban a korrupció ellen meghirdetett két kampány is sikertelen volt. Így e téren intenzíven kell keresnünk a bajok kezelésének további technikáit.

Végül általános vélemény, hogy korrupció ellen is az oktatás a leghatékonyabb fegyver. A skandináv társadalmak nem azért „tisztábbak”, mert ott nagy a szankciók visszatartó ereje, hanem azért, mert az állampolgárok többsége társadalomellenesnek, így szégyellni valónak tartja, és elutasítja ezt a magatartásformát.

Irodalom
Costa, A. M.: The Firm, the Market and the Law. U. of Chicago. 1988. Magyarul: A korrupció gazdasági dinamizmusa. Belügyi Szemle. 2003. 9. sz.
EBRD: Transition Report. 1999. Párizs. 1999.
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető. 1983.
Langseth, P.: Miként segíthet az ENSZ az egyes országoknak a korrupcióellenes harcban? Belügyi Szemle. 2003. 9. sz.
Lasswell, H. D.: Bribery. In: Seligman, E.R.A. (ed): Encyclopedia of Social Sciences. N.Y. 1930.
Mauro P.: Corruption and Growth.
Quarterly Journal of Economics. 1995. No. 3.
North, D.: Institutions, Institutional Change and Economic Performance. Cambridge U.P. 1990.
Papanek Gábor: Corruption in the international transactions. GKI Rt. 2000. Összefoglaló magyarul: Papanek [2003].
Papanek Gábor: Gazdasági növekedés versus gazdasági fejlődés. In: Veress J. (szerk): A fejlett gazdaság vonzásában. Stúdium. 2001. (Angol változat: Periodica polytechnica. 2001. No. 2.)
Papanek Gábor: Nemzetközi tranzakciók monitoringjának problémái. In: Kopcsik K. (szerk.): Nemzetközi konferencia a tisztább közéletért. ENSZ–MEH. 2003. Újranyomva: Belügyi Szemle. 2003. 9. sz. (a)
Papanek Gábor: Tudás-áramlás, jogbiztonság, együttműködés: a magyar gazdaság fejlődésének láthatatlan forrásai. Akadémiai doktori értekezés. 2003 (b).
Political Capital Institute: Magyarország politikai és gazdasági kockázati indexe 2004. Sokszorosítás. 2005. www.politicalcapital.hu.
Sárközi Tamás: A törvény rossz szelleme. HVG. 1996. április 4.
Sebestyén Tibor: Korrupciós trendek a magyar és a nemzetközi adatok tükrében. Polgári Szemle. 2005. április.
Tanzi, V.: Corruption around the World: Causes, Consequences, Scope and Cures. IMF Working Paper. Washington. 1998.
Terták Ádám: Korrupció a magyar gazdaságban. In: TI Magyarország: Korrupció Magyarországon. I. 2000.
Transparency International: Global Corruption Report 2005. Pluto Press. London. 2005.
Wintermantel István: Gallup kutatások a korrupcióról. Belügyi Szemle. 2003. 9. sz.
World Bank: Anticorruption in Transition. N.Y. 2000.
1 Talán a legrégebbi állásfoglalás: „Megvesztegető ajándékot ne fogadj el, mert az ajándék vakká teszi azokat, akik látnak, és elferdíti azok ügyét, akiknek igazuk van.” (Kivonulás, 23. 8.). Több további helyet is idéz Terták [2000].
2 A háztartások energialopásainak a kárait már 2000-ben 20 milliárdra becsülték. Energialopás… [2000].
3 A TI Hungary például nem módszertani gondok miatt, hanem azért szűnt meg, mert legnagyobb vállalataink nem vállalták működésének (nevetségesen csekély összegeket igénylő) finanszírozását sem (Magyar Nemzet, 2005. május 3. 4. oldal).
4 Lásd például R. Hodess feladatkijelölését a 2005. évi TI Report 229. oldalán.
5 Wolkers, M. megállapítása, i. m. 239–240. oldal.
6 Mivel úgy vélem, hogy a cikkben említésre kerülő sajtóhivatkozásokban tárgyalt esetek közismertek, megjelenésük helyét nem jelölöm meg.
7 Az institucionalisták korábbi USA-beli irányzatai (T. Veblen stb.) elsősorban mikroökonómiai problémákat vizsgáltak. Az irányzat elmúlt évtizedbeli „új” hívei (például R. H. Coase, J. K. Galbraith és követőik – illetve sok, magát nem is mindig institucionalistának valló, de vizsgálatai középpontjába intézményi kérdéseket állító szerző) viszont már inkább az általunk tárgyaltakhoz hasonló makroökonómiai kérdések iránt érdeklődnek.
8 R. H. Coase a hivatkozott, Nobel-díjjal elismert tanulmányait 1937-ben és 1960-ban írta, de ezek a szerző [1988] kötetében is olvashatók. Érdemes idézni a Tankönyvkiadónak a magyar kiadást tartalmazó sorozatot beharangozó értesítőjéből. „A sorozat alapvető célja, hogy kitöltse a közgazdaságtan-tankönyvek területét évek óta jellemző űrt. …A könyvek… azokhoz is szólnak, akiknek a rendszerváltás óta eltelt 13 évben – a könyvkiadás és az egyetemi szféra mulasztásai következtében – nem állt módjukban megismerkedni a modern (és gyakorlatias) közgazdaság-tudomány fontos területeivel.”
9 A bajok az Enron több milliárd dolláros könyvelési csalásának nyilvánosságra kerülésével kezdődtek (HVG, 2001. november 24. 34–36. oldal). Nagy visszhangot váltott ki az USA legnagyobb brókerházának, a Meryll Lynchnek az elítélése a befektetői banki, illetve a befektetési tanácsadói funkciók összefonódása miatt (HVG, 2002. június 1. 35–36. oldal). Kiegészítette mindezt a WorldCom szintén homályos hátterű esete, az USA vállalati történetének legnagyobb csődje (HVG, 2002. július 27. 11. oldal) stb.
10 Jeleznem kell, hogy a cikkben a 41. oldal közepén az a téves állítás olvasható, hogy „a szakirodalomban ... a tétel ilyen egzakt és széles körű bizonyítása nem található meg.” A bemutatott korrupciós számításhoz hasonló elveken álló megállapítás olvasható ugyanis már Mauro [1995] cikkében is. Magyar nyelven tudomásom szerint a Papanek-tanulmány [2000], majd a Papanek-cikk [2001] mutatott be először ilyen jellegű kalkulációt. De a közelmúltban Báger Gusztáv és Kovács Árpád is publikált e tárgyú korrelációs elemzéseket.
12 Lásd a TI Jelentésben a 302–304., illetve a 305–307. oldalon közölt cikkeket.
13 A banki korrupció tárgyköréről lásd például a Papanek-tanulmányt [2000].
14 A corporate governance elveinek követése gazdaságunkban csak a tőzsdei cégeknél kötelező.






© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány