« Vissza: PSz tartalomjegyzék 

A tartalomból

Megjelent: 2005. szeptember – 1. évfolyam, 8. szám


A béke vágya vezérelte annak a humanista gondolkodónak minden lépését, akinek Békefy Lajos írása állít emléket. Dag Hammarskjöld, az ENSZ második és máig tisztázatlan körülmények között elhunyt főtitkára 100 éve született. Jó alkalom az évforduló arra, hogy a világszervezet történetének eddigi legnagyobb, napjainkban feltárt botrányának árnyékában még inkább becsüljük gazdag szellemi hagyatékát, etikus nézetrendszerét, emberségét.

Azokat a témákat, amelyeket Magyarország jövője, felemelkedése szempontjából kiemelkedően fontosnak tartunk, szeretnénk ismételten napirenden tartani. Papanek Gábor a magyarországi korrupció káros következményeiről s az ellene folytatott küzdelem lehetőségeiről, Oláh János pedig egy konkrét példa kapcsán a felsőoktatási rendszer átalakításának ellentmondásairól számol be.

Heves viták kísérik a budapesti repülőtér privatizációját. Novoszáth Péter írása áttekinti az Európai Unió országaiban levő repülőterek tulajdonviszonyait, s megállapítja, hogy a nemzeti kormányok (vagy más tulajdonosok) – a jelenlegi magyar kormánnyal ellentétben – nem sietnek eladni a tulajdonukban levő repülőtereket és egyáltalában nem kívánják elveszteni ellenőrzésüket ezek felett.

Az egyes országok világgazdasági versenyképességét mérő, két közismert szervezet, a World Economic Forum és az Institut for Management Development adataira támaszkodva értékelte hazánk versenyképességét a Műhely rovatban ismertetett kutatás. Helyezéseink – a 30. és 40. hely körül – fontos figyelmeztetésként is felfoghatók.

Egy új rovatot indítunk útjára ebben a számban. A „Civil Fórum” lehetőséget kíván teremteni arra, hogy civil szervezetek közzétegyék híreiket, felhívásaikat. Minden ilyen jellegű megkeresést örömmel várunk a Szerkesztőségben.

Régóta szerettük volna lapszemlénket az angolszász területen kívül más országokra is kiterjeszteni. Első lépésként most francia folyóiratok szemléjéből adunk válogatást, és reményeink szerint a következőkben további országokkal is bővül a kínálati paletta.

Dr. Botos Balázs

főszerkesztő







© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány