ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

Térképek a török elleni védelem szolgálatában

Pálffy Géza: Európa védelmében. Haditérképészet a Habsburg Birodalom magyarországi határvidékén a 16-17. században.

Pápa, 2000. 162 old.

(2. bővített és javított kiadás)

A mohácsi csatát követően a Magyar Királyság kettészakadása, majd 15 évvel később, Buda eleste után I. Ferdinánd és tanácsadói végleg felismerték, hogy a Habsburg örökös tartományok országait, a Német-római Birodalmat és a megmaradó magyar királysági területeket csak egyetlen módon óvhatják meg a török meg-megújuló támadásaival szemben, ha felelevenítik a két jelentős késő középkori magyar uralkodó - Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás - balkáni politikáját, s a maradék Magyarországot megerősítve a Duna-medencében egy ütközőállamot hoznak létre. A bécsi hadvezetésnek, majd az 1556-ban felállított, a magyarországi védelem, illetve török politika irányításával megbízott új kormányszervnek - az Udvari Haditanácsnak - több komoly hiányossággal, kihívással is szembe kellett néznie. Úrrá kellett lenni a finanszírozási gondokon, illetve a helytartók és a Magyarországra küldött királyi főhadparancsnokok között dúló hatásköri küzdelmeken. A bécsi politikai és katonai vezetés számára ezen túl az egyik legnagyobb nehézséget az itteni földrajzi-természeti viszonyok és a helyismeret teljes hiánya okozta. Az oszmánok és a Szapolyaiak ellen indított hadjáratok sikeres végrehajtásához, valamint a domborzati és vízhálózati adottságokat és lehetőségeket maximálisan figyelembevevő új védelmi hálózat kiépítéséhez, annak hatékony működtetéséhez elengedhetetlenek voltak a hadi eseményeket és a végvárrendszer szervezetét bemutató mappák.

A bécsi hadvezetés tanácsadóinak zöme az 1580-as évekig a magyarországi földrajzi, katonai-stratégiai viszonyokról csak meglehetősen általános információkkal rendelkezhetett, hiszen a Magyar Királyságot ábrázoló, a 16. században nyomtatásban kiadott térképek készítőinek zöme sohasem járt itt, csak szolgaian lemásolta a már megjelent kartákat. Pálffy Géza két olyan térképet emelt ki a Magyarországról készült térképek közül, amelyeket hadászati szempontból használhatónak tekinthetett az Udvari Haditanács. Elsőként a magyar és az európai kartográfia-történet szempontjából is jelentősnek számító, 1528-ban Ingolstadtban Johannes Cuspinianus által napvilágot látott Lázár secretárius térképet, amit a 16. században javított és bővített kiadásban többször újranyomtattak. Stratégiai szempontból hasonlóan fontosnak tekinthető a szintén Lázár térképén alapuló, de azt jelentősen átdolgozó Wolfgang Lazius császári háziorvos és történész 1556-ban tíz lapon kiadott Magyarország kartája, amelyet már jelmagyarázattal is elláttak.

A Habsburg katonai vezetés a 16. század közepétől eleinte a helyi viszonyokat jól ismerő magyar főkapitányok és tanácsosok, majd osztrák főtisztek, biztosok, valamint itáliai hadépítészek bevonásával felmérések tucatjait végeztette el a határvédelmi rendszer kiépítéséhez, majd át- és újjászervezéséhez. Valószínű, hogy a bejárásokról készítettek vázlatrajzokat vagy mappákat, ám ezek idáig még nem kerültek elő, vagy örökre elvesztek. Ugyanerre a sorsra jutott a Hans Ungnad királyi főhadparancsnok megbízásából Pietro Ferabosco tábori festő és későbbi várépítész által megszerkesztett a horvát-szlavón területek várainak övezetéről szerkesztett térképe is, amelynek elkészültét egy korabeli beadvány vitathatatlanul tanúsítja. Pálffy Géza könyvében mindazokat a fellelhető végvárvonal-térképeket (Grenzfestunglinienkarte) az érdeklődők elé próbálja tárni, amelyek a Haditanács munkáját, döntéseit megszabhatták, befolyásolhatták és segíthették.

Az első ismert kéziratos végvárvonal-térképet devecseri Choron János készítette a közvetlenül Bécset védelmező győri főkapitányság területéről 1563 tájékán. Az általános szokástól eltérően délkeleti tájolású vármappa középpontjában a végvidéki harcokban több érdemet is szerzett dunántúli nagyúr birtokainak központja és kedvelt tartózkodási helye, a Devecser várkastélya található. A térképhez utólag a Balatontól délre elhelyezkedő legfontosabb erősségek vázlatát is hozzácsatolták. Choron mappájának katonai szempontból legfőbb értékét az adta, hogy mérföldre pontosan megadta az egyes keresztény és török várak közötti távolságot. Értékéből - mint ahogy a szerző kiemeli - mit sem von le az a tény, hogy mind vízrajzi, mind pedig domborzati ábrázolásai primitívnek tekinthetőek.

Szintén elsősorban katonai célból készültek Nicolo Angielini itáliai várépítész nyomtatott kéziratos térképei a horvát-szlavón, dunántúli, bányavidéki és felső-magyarországi határvédelmi rendszerről 1564 és 1566 között. Choron rajzával összevetve a várfundáló mester mappái, melyeket személyes felmérései, bejárásai, szemléi alapján állított össze, már sokkal szebb kivitelben, díszítésekkel ellátva szerkesztette meg. Angielini tevékenysége azonban nem csupán a végvárvonal-térképek megrajzolására korlátozódott, hiszen szemléi alkalmával több váralaprajzot, illetve egy egylapos Magyarország, valamint egy Csallóköz térképet is készített.

A megfogyatkozott területű Magyar Királyság, illetve az örökös tartományok jövedelmeinek elégtelensége arra késztette a Habsburg uralkodókat, hogy a határvédelmi rendszer kiépítésének és fenntartásának finanszírozásához a Német-római Birodalom rendjeitől kérjenek segítséget. Az uralkodó a császári előterjesztésekben (propozíciókban) igen részletes és szemléletes képet igyekezett festeni az itteni harcokról a magyarországi állapotokat elsősorban csak különböző híradásokból ismerő birodalmi nemesek és küldöttek anyagi és katonai segélyének elnyerése érdekében. Ilyen megfontolásból készülhetett az a magyar végvárvonalat ábrázoló térkép, amelyet II. Miksa az 1570. évi speyeri birodalmi gyűlésen összegyűlt rendek elé terjesztett. A mappa elkészültéről azonban - sajnos - csak a birodalmi gyűlés iratanyagának utalásaiból vannak ismereteink.

Kalandos utat járt be az a térkép, amelyet a szerző a Haus-, Hof- und Staatsarchiv török vonatkozású nagy gyűjteményéből (Turcica) "emelt ki". A Kanizsa környéki védelmi rendszert bemutató és eredetileg török nyelvű mappát Kara Üvejsz budai beglerbég 1580. május végi leváltása előtt küldte a Portára. A pontos, de primitív ábrázolású kartát feltételezhetően a szigetvári vagy valamelyik más dél-dunántúli szandzsákbég állította össze határmenti kémtevékenység alapján, de az sem kizárt, hogy az Andreas Kielman kanizsai főkapitány környezetében szolgáló beépített ember információi vagy rajzai alapján készült. A katonai szempontból roppant értékes "zsákmányról" azonban Joachin von Sinzendorf állandó portai Habsburg-követ (1578-1581) megszerzett egy olasz nyelvű másolatot, s ezt eljuttatta az Udvari Haditanácshoz.

A Stájerország védőbástyájaként számon tartott Muraköz védelme hatalmas gondot okozott a 16. században a kanizsai végeket irányító főtiszteknek és a Muraközt birtokló Zrínyi család tagjainak. 1582-ben Zrínyi György végvidéki főkapitány azzal a kérelemmel fordult a bécsi hadvezetéshez, hogy a Mura jobb partján elhelyezkedő őrházak védelmére állandó őrséget - 800 lovast és 1000 gyalogost - rendeljenek. Beadványához egy sematikus, ám katonai szempontból igen értékes északi tájolású kéziratos térképvázlatot is mellékelt, amely szemléletesen mutatta be a Haditanács tagjainak a Kanizsa és Varasd között fekvő strázsaházak rendszerét. A szerző felhívja a figyelmet két hasonló mappára is: 1641-ben Zrínyi Miklós horvát bán, a költő és hadvezér, - nagyapjához hasonlóan - a Muraköz megerősítését szorgalmazó kérvényéhez egy őrháztérkép-vázlatot is csatolt. Három évtizeddel később pedig Giovanni Giuseppe Spalla császári hadmérnök készített részletes térképet erről a vidékről.

Az 1570-es évek második felében a boszniai törökök megszegve a drinápolyi béke pontjait több horvátországi végvárt is elfoglaltak, ezzel súlyos sebet ejtve a Sziszek és Bihács közötti védelmi rendszeren, és állandó rabló portyákkal fenyegették nemcsak a horvát, hanem a stájer, karintiai és a krajnai területeket is. A belső-ausztriai tartományokat irányító Károly főherceg a császárnak írt 1587. január 17-én kelt jelentésében részletesen is kitért ezen áldatlan állapot elemzésére. Leveléhez az Una bal partjától a Kulpáig terjedő vidék török és keresztény várairól külön végvárvonal-térképet is mellékelt, amely azonban sajnos nem maradt az utókorra.

Kanizsa 1600. évi török kézre kerülése súlyos probléma elé állította mind az Udvari és a Belső-Ausztriai Haditanácsot, mind pedig a környék stájer, horvát-szlavón és magyar birtokosait. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy már ez év novemberében elkezdődtek a tárgyalások egy a kanizsai végeket pótló végvidék felállításáról. Ezen disputákra készült 1600 végén Batthyány Ferenc javaslatára az a térkép, amely ehhez a területhez csatolt Rába és Dráva közötti vidéket is bemutatja. Bár a mappa ábrázolása kezdetlegesnek nevezhető, céljának azonban tökéletesen megfelelt. Pálffy Géza még három - sajnos csak forrásutalásokból ismert - ugyanezt a vidéket ábrázoló térképet is megemlít. 1601-ben készült az a mappa, amelyet Gottfried Freiherr von Stadl - a Belső-Ausztriai Haditanács későbbi elnöke - magához vett. 1604-ben a stájer rendek elrendelték, hogy pénztárosuk annak a festőnek, aki megfestette a Kanizsával szembeni végvidék térképét, fizessen ki 8 forintot. 1609. február 19-én pedig Francesco de Couriers császári hadmérnök és várépítész kölcsönzött ki egy mappát e vidék végházainak rendszeréről az Udvari Haditanács térképgyűjteményéből.
A 17. században az európai nagyhatalmak állandó hadseregeinek megszületése minőségi változást hozott a haditérképészetben is, hiszen a nagy létszámú és naponta katonai akciókba bocsátkozó csapatokat irányító hadvezetések a megfelelő stratégia és taktika kidolgozásához már igen pontos mappákat igényeltek. Ezek megszerkesztéséhez azonban kellő tapasztalattal és ismerettel rendelkező hadmérnök, illetve haditérképész munkáját kellett igénybe venni. A magyarországi végvidékről az új igényeknek megfelelő végvárrendszer-térképeket Martin Stier hadmérnök 1657 és 1661 között készített. A stájer és a Kanizsával szemben felállított végekről 1657-ben készített, I. Lipót császárnak dedikált mappáját, melynek 1660. évi kiadásához a báni és a horvát-tengermelléki végvidékről készített térképeit is hozzácsatolták, várszemléinek mérései alapján állította össze. Egy évvel később pedig Stier 12 lapon megjelentette a teljes magyarországi végvárrendszert ábrázoló kéziratos térképét, amelyhez valószínűleg saját ismeretein felül korábbi térképkészítők munkáit is felhasználta. 1664-ben a császár hozzájárult a díszes és katonai szempontból igen értékes mappa kinyomtatásához, amelyet húsz évvel később Martin Endter mű- és könyvkereskedő - a visszafoglaló háborúk közepette felismerve a pontos magyarországi karták utáni nagy keresletet - újra megjelentetett Nürnbergben.

A magyar és horvát végvárrendszer-térképészetben jelentős fordulatot hozott a felszabadító háborút lezáró 1699. évi karlócai békeszerződés, amelynek értelmében a Habsburg és az Oszmán Birodalom határát már helységről-helységre haladva jelölték ki. Mint ahogy az ellenséges végvárak által megszabott határsávot felváltotta a mai értelemben vett határvonal, ennek megfelelően a végvárrendszert ábrázoló mappák helyett a térképészek és hadmérnökök - kiknek feladatköre erre az időre már fokozatosan önálló hivatássá vált - már határtérképeket készítettek.

Pálffy Géza könyvében külön fejezetet szentelt Giovanni Jacobo Gasparini kéziratos térképének, amely a magyarországi határvédelmi rendszerről készült. A kanizsai, a győri és az alsó-magyarországi végvidéki főkapitányságok várait bemutató mappa keletkezését a szerző levéltári források, valamint a kartán található jelölések alapján 1594-re datálta. Külön részfejezet foglalkozik az itáliai hadiépítész életútjával, melyről ez idáig csak töredékadatokkal rendelkezett a történettudomány. Gasparini 1580 júniusától hosszú ideig Korponán szolgált, két évvel később a bányavidéki főkapitányság építési főfelügyelője, 1583-1584-ben pedig korponai építőmesterként tűnik fel az egykorú iratokban. 1589-ben érhette el karrierje csúcsát, amikor az Udvari Haditanács a főkapitányság székhelyévé kijelölt Érsekújvár építészévé nevezte ki. Gasparini munkája Nicolo Angielini és Martin Stier végvárvonal-térképei mellett a korszakból eddig ismert egyik legszebb kivitelezésű, színes, kéziratos mappa, amelyet Pálffy a kötet egyik mellékleteként fakszimilében is közzétett, s az olvasó könnyebb tájékozódása érdekében összeállította az ábrázolt várak és helységek betűrendes mutatóját is.

A könyv jelentőségét - hiánypótló jellege, valamint a téma érdekessége mellett - az adja, hogy az olvasó betekintést nyer abba folyamatba - egy bizonyos látószögön keresztül -, amely meghatározta, meghatározhatta a bécsi katonai, illetve politikai vezetés döntéseit a magyarországi határvédelmi rendszer kiépítésével kapcsolatban. Hiszen ezek a kéziratos vagy nyomtatott mappák az Udvari Haditanács tagjainak mindennapos munkájában elengedhetetlennek számítottak mind az Adriai tengertől Erdélyig elterülő frontvonal áttekintése, mind pedig a személyes helyismeret hiánya miatt. A könyv értékét tovább emeli a mellékletben található kilenc térképmásolat, valamint a német és angol nyelvű rezümé.

Bagi Zoltán

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2004.03.21.

|| e-mail