ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

Falvay Dávid

Marguerite Porete,
az Egyszerű lelkek tükre
és annak magyar vonatkozásai

Marguerite Porete Egyszerű lelkek tükre című műve a középkori misztika egyik legszebb alkotása. A könyv már a középkor utolsó századaiban igen népszerű olvasmány volt, hiszen az inkvizíció tiltása és üldözése ellenére 13 kéziratban, négy nyelven (latin, francia, olasz, angol) maradt fenn. A mű mai elemzői szerint fontossága többek között Eckhart Mesteréhez fogható, aki szinte bizonyosan ismerte és használta a traktátust.242

Marguerite Porete (kb. 1250–1310)243 Északkelet-Franciaországban, Hainaut tartományban élt, és 1290 táján írta meg a Miroir des simples âmes (Egyszerű lelkek tükre) című traktátusát, amely a szerző egyetlen fennmaradt műve. A könyv terjesztéséért, kétéves inkvizíciós eljárást követően, 1310 június elsején Párizsban nyilvánosan megégették művével együtt. A kutatók, Romana Guarnieri nyomán – aki Porete „felfedezője” és mind a mai napig a legteljesebb összefoglalást publikálta a mű elterjedéséről és utóéletéről – az Egyszerű lelkek tükrét a szabad lélek vagy szabad szellemnek nevezett, igen szerteágazó vallási mozgalom legfontosabb alapművének tartják.244

A mű feltételezett eredeti francia változata sajnos mind a mai napig nem került elő. Még a szerző életében, a 14. század legelső éveiben a könyvet lefordították latin nyelvre. Négy középkori latin kézirat maradt ránk, ma mind a négy a Vatikánban található. 1330 körül elkészült a mű első angol nyelvű változata, feltehetően az eredeti francia szöveg alapján, de sajnos ez sem maradt fenn. A második angol fordítás azonban több kéziratban is megőrződött, ennek születését a kutatók 1350–1360 közé teszik. A 14. és a 15. század fordulóján készültek el az olasz változatok, amelyek a latin változat vulgarizációjának tekinthetők. A 15. sz. legvégéről származik az egyetlen ránk maradt francia nyelvű változat, és ugyanekkorra tehető a második latin verzió elkészülte is.245

A nyugati szakirodalom több évtizede igen intenzíven foglalkozik e könyvvel és szerzőjével, gyakorlatilag nincs olyan, e korszak vallásosságáról szóló összefoglaló munka, amely ne ejtene szót róla. Ezenkívül számtalan kötet és tanulmány született Poretéről és könyvéről. Sokatmondó, hogy az elmúlt évtizedekben ez összes fontos világnyelvre (angol, német, francia, spanyol, olasz) lefordították az Egyszerű lelkek tükrét.246

Porete kutatástörténetének furcsa ellentmondása az a tény, hogy Magyarországon, nemzetközi népszerűsége ellenére, a könyv kevéssé ismert, noha éppen a magyar kutatás volt az, amely az Egyszerű lelkek tükrét felfedezte, s ötven évvel ezelőttig szinte csak magyar kutatók foglalkoztak e kérdéssel. E különös kettősség oka abban keresendő, hogy Romana Guarnieri csak 1946-ban azonosította a mű szerzőjét, s addig főképp a magyar vonatkozású kéziratokat ismerték.247 Guarnieri eredményeit, tehát Marguerite Porete azonosítását és a mű elterjedésének rekonstruálását követően magyar részről Klaniczay Tibor és Klaniczay Gábor foglalkoztak a művel, főként annak magyar vonatkozását vizsgálva.

A magyar vonatkozást a mű olasz nyelvű kézirataiban leljük, ezért az olasz változatokat kissé részletesebben is meg kell vizsgálnunk. A traktátus két olasz nyelvű verzióban, összesen négy példányban maradt az utókorra. Mindkét verzió a 14. végéről, vagy a 15. sz. elejéről származik. Az egyik verzió, amely Guarnieri véleménye szerint „valamivel korábbinak tűnik”, egyetlen példányban maradt fenn, a Firenzei Nemzeti Könyvtárban.248 A másik verzió, amely szóhasználatában, nyelvjárásában különbözik a firenzeitől, három példányban maradt fenn: Bécsben, Nápolyban és Budapesten.249

Mindezen felül a két verzió között számunkra a legérdekesebb különbség az a tény, hogy míg az első verzió, a firenzei kódex önmagában áll, és „csupán” az Egyszerű lelkek tükre olasz változatát tartalmazza, addig a másik – három különböző példányban fennmaradt – változat egységesen Árpád-házi Szent Margit neve alatt maradt fenn és ez az azonosítás a címen túl, a műhöz írt prológusban, valamint a nápolyi és a bécsi kéziratban, a műhöz csatolt, a stigmatizáció történetét tartalmazó Margit-legenda részletben is alátámasztást nyer.
Hogy mit kereshet Árpád-házi Szent Margit neve egy eretnekké nyilvánított könyv szerzőjeként, arra csak igen összetett válasz adható. Egyrészt egy tiltott, ám igen népszerű olvasmány esetében gyakori, hogy más szerző neve alatt terjesztik. Ez esetben a keresztnevek azonossága, valamint Szent Margit itáliai ismertsége is elősegítette ezt az azonosítást.

Ezenkívül Szent Margit magyar és királyi származása különösen vonzó elem lehetett, hiszen több olyan hagiográfiai hagyományról tudunk Nyugat-Európában és különösen Itáliában, ahol a közép-európai királyi eredet nem hivatalos, vagy egyenesen eretnekké nyilvánított kultusz-elemekkel keveredett.250 A „távolról jött királylány,” mint motívum Marguerite Porete művének elején is előfordul, noha személy- és országnév nélkül.

Utolsóként még azt tenném hozzá, hogy Szent Margit szerzőként való szerepeltetése e három olasz kéziratban elválaszthatatlanul összefonódik egy másik, nem hivatalos kultuszelemmel, Szent Margit stigmáinak történetével. Szent Margit stigmáinak apokrif történetét Banfi Florio, Klaniczay Tibor és Klaniczay Gábor kutatásai nyomán jól ismerjük. Tudjuk, hogy az 1400-as évek elején az észak-itáliai domonkosok használták fel és terjesztették Szienai Katalin szentté avatását célzó kampányukban.251

Nem tudjuk, ki lehetett a traktátus olaszra fordítója és egyben – feltehetően – az általunk vizsgált Prológus szerzője. Eddig e kérdésben két hipotézis merült fel. Romana Guarnieri a mű itáliai elterjedését vizsgálva megkockázatja, hogy a jezuáta rend köreiből származhat az olasz verzió, s lehetséges fordítóként megemlíti Giovanni Tavelli da Tossignano nevét is. Klaniczay Tibor észak-itáliai domonkos körökre gyanakszik, mondván, hogy a stigmatizáció terjesztése a 15. században az ő nevükhöz fűződik, s mivel e három kézirat közül kettő Szent Margit stigmáinak történetét is tartalmazza, így feltehető hogy ők fordítathatták le magát a művet is.252

A három szóban forgó kézirat közül kettőnek a eredetéről is van némi információnk.
A nápolyi kézirat Kapisztrán Szent János konventjéből származik, akit a mű üldözésével, mint hivatalos inkvizítort bíztak meg.253

A budapesti kéziratot az OSZK jogelődje vásárolta meg 1905-ben Emich Gusztávtól, aki kora ismert könyvgyűjtője volt. Noha nem tudhatjuk, Emich hol szerezte meg e kötetet, két indirekt utalást találtam erre nézve, amelyek észak-itáliai eredetet sugallnak, és ez esetben is Kapisztrán János neve bukkan fel a kézirat környezetében. Fennmaradt ugyanis Emich kézírásos feljegyzése észak-olaszországi beszerzőútjáról, valamint annak a hét kötetnek a jegyzéke, amelyekkel együtt vásárolta meg a könyvtár a mi kéziratunkat, s ebből
a hét kötetből kettő Kapisztrán János műveit tartalmazza.254

A budapesti kézirat nem azért fontos számunkra, mert ez lenne a legrégebbi a három közül, hanem, mert a kézirat jellegzetességei – az alábbiakban közölt Prológus néhány eleme, valamint a függelék hiánya – hozzásegítenek minket ahhoz, hogy megértsünk valamit az Egyszerű lelkek tükre elterjedéséről, olvasótáboráról, valamint Árpád-házi Szent Margit itáliai kultuszának jellegzetességeiről is.

A Prológus – amelynek a budapesti kéziratban szereplő változatát közöljük az alábbiakban, magyar fordításban – a kutatás által a legkevésbé vizsgált része e három olasz kéziratnak. E részlet véleményem szerint három szempontból fontos számukra:

1) Ez a rész tartalmazza a legszembeötlőbben a magyar vonatkozást (Szent Margit szerzőként való beállítását).

2) Ez az egyetlen részlet, amely csak olasz nyelven maradt fent (szemben magával
a traktátussal és a függelékkel), s így eredeti (nem fordított) forrásnak tekinthető.

3) E részlet szolgálhatott védőpajzsként az inkvizícióval szemben, teológiai és konkrét praktikus értelemben egyaránt, hiszen a kódex átvizsgálója e részletet futja át először.

Prológus az „Egyszerű lelkek tükre” budapesti kéziratából255

Országos Széchényi Könyvtár MS OCT. ITAL 15.

Kezdődik eme alábbi, ’Tiszta avagy alázatos lelkek tükré’0-nek nevezett könyv prológusa, mely könyvet boldog Margit, Magyarország királyának leánya állított össze.1

Jézus Krisztus tiszteletre méltó és szerelmes szolgálóleánya, Magyarország királyának leánya, Boldog Margit e könyv elején egy földi példát hoz, az ő nemes lelkére alkalmazva, evvel fejezvén ki, milyen módon kezdte el mindenestül szeretni a leghatalmasabb uralkodót Jézus Krisztust.2

Az ő isteni jegyese egyedülálló adományként és kegyelemként e könyvet adta neki, hogy írja meg, oly módon, hogy az izzó, isteni szerelembe vetett lélek szabadsága, és az ő megsemmisült volta megérthetővé váljék. E könyv misztériuma oly mértékben meghalad minden erényt és emberi intelligenciát,3 hogy több tudatlanságot hagy azoknak lelkében, akik olvassák, mint azokéban, akik sem nem látták, sem nem hallották, hacsak nem részeltetnek ők is valamennyire abban az állapotban, amelyről e mondott könyv beszél.4

És nem dicsérem,5 sem nem tanácsolom e könyvet mindenkinek olvasásra, több okból de, különösen két ok miatt. Az első szerint, ha mások hallják ezt a csodálatos és eddig bármi írásműnél szinte ismeretlen formát, amellyel a Szentlélek élt, amikor e könyvet diktálta eme léleknek, szinte átváltoztatva őt, hogy akik ezt olvassák, vagy olvasni hallják, hacsak nem részesülnek állapotában, nem akarnak abba székbe nyugodt szívvel beülni, amelyben e lélek ül. Mert nekik szükségük van még arra, lelki gyengeségük és tökéletlen érzékelésük miatt, hogy az aktuális erényeknek szolgáljanak, amely erényektől halnak el az a külső érzékek és teríttetik meg a belső ember számára a nyugalom asztala.

Így hát, ha olyanvalakit helyeznénk ebbe a székbe, aki híján van ezeknek a fenn elmondott dolgoknak, tehát az elhalt érzékeknek, a belső ember nyugalmának, túl az isteni ítéleten, valamint a lélek kifinomult vágyain; nehogy azt a korholó szót hallja, amit az az ember hallott, aki nászruha nélkül jelent meg a mennyegzőn et cetera.6

És hiába akarna közeledni, avagy megpihenni, úgy, mint az érzékek zsarnokságától és
a szellem akaratától szabad ember; nem tenne mást, mint magára vonná az isteni ítélet kettős ostorozását, egyrészt mivel nem tudja kihasználni azt, amit ezen állapotot nyújthat számára, és azt, amit viszont megtenni képes és köteles volna, tespedésében veszni hagyja magában. Másrészt viszont önnön lelkiismerete gyötörné, látván, hogy az egyikben cselekvésképtelenné válik, míg a másik oly mértékben lépi túl az ő szintjét, hogy semmilyen módon nem tudja használni.7

Mindezeket nem azért mondom, hogy bárkit is elcsüggesszek, vagy mert nem kellene mindenkinek azon küszködnie, hogy az alázat segítségével a leírt tökéletesség felé haladjon, hanem mondom mindezeket vigyázatból és irgalomból annak, aki olvassa vagy olvasni hallja. Mert viszont annak, aki ebben az állapotban van, a népek színét sem látták, hírét sem hallották. Így hát, aki olvassa, hordozza bölcsen magában, türelemmel viselve el önnönmagát, amennyiben messze van eme állapottól, s azon erényeket kövesse alázattal, melyek ez ő állapotának megfelelnek és amelyeket az ő gyengesége megkövetel.

A második dolog, amiért veszélyesnek mondom e könyv misztériumát annak, aki olvassa, vagy hallja felolvasni, és nincs ínyére; nehogy hitetlenségbe essék, vagy ítéletet mondjon ezekről az erős szentenciákról, mert túl van az emberi értelmen az, ahogy eme gyöngéd lélek megnyilatkozik az isteni szeretetben és azokban az isteni kötelékekben, amelyekkel az isteni jóság magához vonta és kötötte őt.

E lélek, mivel szinte mássá lett, az isteni szeretet által átváltozván,8 merít eme isteni forrásból, melynek fundamentumát megannyi súlyos szó egyike sem képes megérteni, mert a hit épp csak megtartja és az értelem nem is ismeri, olyannyira, hogy csupán az ízlelés az, amely alapján ezeket az igazságokat katolikusnak9 tarthatjuk.

Ezért avval fejezem be, hogy a lélek félelemmel és tisztelettel közeledjék e mélységes tengerhez,10 merthogy a hatalmas és erős elefánt is belefulladna, és ezen isteni igék láttán és hallatán a vad oroszlán is holtan esne össze; olyannyira, hogy csak a szelíd bárányok jutnak át baj nélkül e tengeren. És ezért nevezik e könyvet ’Az egyszerű lelkek tükrének.’11
Tehát az intellektus a hit által fogadja el ezen igék mélységét és az értelem mérsékelje ítéletét eme lélek fölött, aki mentes mindazoktól a törvényektől, igazságoktól és tudományoktól, amelyek az egek alatt gyakoroltatnak; mert ő az, aki minden törvény fölött van, és akit [a szerzőt] az Atya minden ítélkezésre és igazságra felhatalmazott akarata szerint isteni és császári törvényeivel élni és uralkodni engedte;12 mivel önnönmagában megsemmisülve találta.13

E lélek az elejétől a legvégéig e könyv minden konklúziójával és szentenciájával csak egyetlenegy dologra törekszik, arra, hogy önmagát teljes létében Istenben megsemmisülve lássa, olyannyira, hogy kevésbé érezze magát élőnek, mint mielőtt megteremtetett. Ezen nagy alázat miatt, amivel önmagára tekint, tekint reá az isteni kegyesség oly nagy jóindulattal, aminőt ez az érzelem az isteni igazság szerint megérdemel.

És annyi adatik eme léleknek az isteni egyesülés által, átváltoztatván őt, amennyit egy, a hús törékenységébe zárt lélek egyáltalán elviselni képes. És ez a helyes és isteni igazság:
a szerető annyit adjon annak, akit szeret, amennyi ahhoz szükséges, hogy közülük eltűnjön minden, ami megakadályozná eme egybefonódásukat, és egyesülésüket, avagy azt, hogy a szerető átformálja azt, akit szeret.

Éppen ezért kérve kérek mindenkit, aki eme isteni igéket olvassa, vagy hallja, és akik intellektusa megbotránkozna, hogy a hittel felvértezve fogadják el eme dolgokat, s hogy nehogy ítélkezésbe essenek. Mondom mindezt azoknak, akiknek eme dolgok hihetetlennek tűnnek, mert viszont azok, akik maguk is részesei eme állapotnak már megbizonyosodtak, megízlelvén eme isteni egyesülés zamatát s így nincs szükségük arra, hogy a hit segítségével fogják fel azt.

És bár e könyv erős igéi között van sok köznapi és könnyen felfogható is, amelyekkel eme lélek megkísérelte hallgatóit kielégíteni és önmagát velük megértetni;14 ám nem lévén képes önmagát szavakkal kifejezni, sem pedig azt, ami Isten és a lélek között zajlik, szavakkal leírni, meghagyta ezeket az egyszerű intellektus számára homályosnak, ám könnyen felfoghatónak azok számára, akik benne részeltetnek. Éppen ezért észlelvén, hogy nem képes kielégíteni mindenkit, ő maga támaszt kételyeket, hol az Ész, hol az Egyház szájába adva a szavakat, mivel látja, hogy olyannyira erős kifejezéseket használ, amelyek mindkét kérdezője számára túlzónak tűnhetnek.

És sokszor vall az ő állapotáról az Egyház vagy az Ész számára, közébük helyezvén a Szeretetet, amely őt teljes egészében átformálta. És ily módon íródott meg e könyv, mintegy dialógus formájában,15 ahol is az Ész, kérdezgetvén eme lelket az ő állapotáról, meglepődik, amikor azt a csodálatos lelki mélységet és magabiztosságot látja, amellyel az megszabadul az összes erénytől, kiszabadítva magát szolgaságuktól,16 hogy a saját szabadsága szerint élhessen, és hogy kizárólag az isteni szeretet számára őrizhesse meg magát, amely szeretetben és amely szeretet által ő teljesen átalakult. És minden egyes válasza, amit az Ész vagy az Egyház kérdéseire ad, teljes összhangban van evvel a szeretettel, így igazolván mindig érveinek igaz és katolikus voltát. Ám az Ész nehezen fogadja el, hogy őtőle és az ő tanításától valaki megszabaduljon.

És a célból, hogy az olvasók tisztábban megérthessék, fejezetekre osztottuk eme égi könyvet. És ugyanilyen módon, a célból, hogy a megértés nehézségeit kisebbítsük, minden egyes kérdés, avagy válasz elejére bekezdést helyezünk. Kérünk mindenkit, aki eme könyvet másolná, hogy ezt megtartsa.

Deo gratias amen. Itt végződik a Prológus és kezdődik a fejezetek mutatója.

 

Vannini, Marco: Mistica e Filosofia. Casale Monteferrato, Piemme, 1996. 21–32.

Porete életrajzát lásd: Guarnieri, Romana: Il movimento del Libero Spirito: I) Dalle origini al secolo XVI. II) Il ‘Miroir des simples ames’ di M. Porete III) Appendici. Archivio italiano per la storia della pietà 4. 1965. (a továbbiakban: Guarnieri 1965.) 351–708., 509–511., valamint Heid, Ulrich: Studi su Margherita Porete e il suo Miroir des simples ames. In: Movimento religioso e mistica femminile. Szerkesztette: Dinzelbacher, Peter–Bauer, Dieter. R. 219–247. Bologna, 1993. 226–228.

Guarnieri 1965. vö. Lerner, Robert E.: The Heresy of the Free Spirit in the Late Middle Ages. Berkeley, 1972. McLaughlin, Eleanor: The Heresy of the Free Spirit and the Late Medieval Mysticism. Mediaevalia et Humanistica. Studies in Medieval and Renaissance Culture, 4. 1973. 37–54. Dronke, Peter: Women Writers of the Middle Ages: A Critical Study of Texts from Perpetua to Marguerite Porete. Cambridge, 1984.

Filológiai-történeti szempontból a legteljesebb összefoglalás a mű modern olasz kiadása, amely a francia kézirat újra kiadásán és annak mai olasz fordításán kívül tartalmazza az egyik olasz kézirat átiratát, valamint több száz oldal tanulmányt és részletes bibliográfiai tájékoztatást is: Porete, Margherita: Lo Specchio delle anime semplici. Szerkesztette: Fozzer, Giovanna – Guarnieri, Romana – Vannini, Marco, Milano, 1994. (a továbbiakban: SPECCHIO 1994.) A különböző középkori szövegváltozatokról: 110–115. A fennmaradt kéziratok: 107–108. A különböző szövegkiadások: 108–109. Ezenkívül filológiai szempontból mindenképpen meg kell említeni a „hivatalos” szövegkiadást a Corpus Christianorumban, amely nem véletlenül a latin kéziratok kritikai kiadását és a francia kéziratot együtt tartalmazza: Porete, Marguerite: Le Mirour des Simples Ames. Édité par Romana Guarnieri / Margaretae Porete. Speculum animarum simplicium, Cura et studio Paul Verdeyen, Corpus Christianorum, Continuatio Medioevalis, LXIX. Turnhout, 1986.

Kirchberger, Clare (szerk.): The Mirror of Simple Souls by an Unknown French Mystic of the Thirteenth Century: Translated into English by M. N. London – New York, 1927.: a közép-angol kézirat mai angol átirata; A French Mystic of the Thirteenth Century, A Mirror for Simple Souls. Fordította és szerkesztette: Crawford, Charles. Goldenbridge – Inchicore – Dublin, 1981.: a londoni kézirat mai angol fordírása; Porete, Marguerite: Le Miroir des ames simples et anéanties et qui seulement demeurent en voluoir et désir d'amuor. Szerkesztette és fordította: de Longchamp, Max Huot. Paris, 1984.: a francia kézirat (MS Chantilly) mai francia fordítása; Porete, Margareta: Der Spiegel der einfachen Seelen: Aus dem Altfranzösichen übertragen und mit einem Nachwort und Anmerkungen. Szerkesztette és fordította: Cnadinger, Louise. Zürich – München, 1987.: az MS Chantilly német fordítása; Porete, Margarita: El espejo de las almas simples/Anónimo. Szerkesztette: Hermana Katrei. Blanca Garí-Alicia Padrós-Wolff. Barcelona, 1995.: a MS Chantilly spanyol fordítása.

A historiográfiáról, különös tekintettel a magyar szerzőkre lásd: Klaniczay Tibor: A Margit-legendák történetének reviziója. In: Klaniczay Tibor – Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái. 5–91. Budapest, 1994. (a továbbiakban: Klaniczay T. 1994.) 70–72. Falvay Dávid: Il libro della beata Margherita: Un documento inedito del culto italiano di Margherita d’Ungheria in Italia nei secoli XIV–XV. Nuova Corvina. Rivista di Italianistica, 5. 1999. (a továbbiakban: Falvay 1999.) 35–45.

E változat kiadását lásd: SPECCHIO 1994. 509–624.

Bécs, Östereichische Nationalbibliothek MS. Palat.15093 (a továbbiakban: W.) Nápoly, Biblioteca Nazionale di Napoli MS XII. F5 (a továbbiakban: Na.). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár MS Oct. Ital 15 (a továbbiakban: Bp.)

A közép-európai királylányok kultuszáról Itáliában lásd Klaniczay Gábor tanulmányait. Klaniczay Gábor: A női szentség mintái Közép Európában és Itáliában. In: Szent Margit legendái és stigmái. Budapest, 1994. 93–244.; Klaniczay Gábor: I modelli di santità femminile tra is secoli XIII e XIV in Europa Centrale e in Italia. In: Spiritualità e lettere nella cultura italiana e ungherese del basso medioevo. Szerkesztette: Graciotti, Sante – Vasoli, Cesare. Firenze, 1995. 75–109. Konkrét példaként megemlíthetjük Margit stigmatizáció történetét (lásd alább a 10. jegyzetet, illetve a Szent Erzsébetnek tulajdonított revelációkat: Oliger, Livarius: Revelationes B. Elisabeth. Disquisitio critica una cum textibus latino et catalannensi. Antonianum, 1. 1926. 14–83.; Klaniczay Gábor: Az uralkodók szentsége a középkorban. Budapest, 2000. 291. Tímár Kálmán: Árpád-házi Szent Erzsébet látomásai. Religio, 1909. 580., 594., 611., Tímár Kálmán: Adalékok kódexeink forrásaihoz, 4. Látomások kódexeinkben. Irodalomtörténeti Közlemények, 30. 1926. 169–177. Esetleg az eretnek Milánói Guglielma feltételezett cseh királyi eredetét említhetjük: Benedetti, Marina: Io non sono Dio: Guglielma di Milano e i Figli dello Spirito santo. Milano, 1998.; Falvay Dávid: Santa Guglielma, regina d’Ungheria: Culto di una pseuso-santa d’Ungheria in Italia. Nuova Corvina. Rivista di Italianistica, 9. 2001. 116–122. Falvay Dávid:
A Lady Wandering in a Faraway Land: The Central European Queen/princess motif in Italian Heretical Cults. Annual of Medieval Studies at CEU, 8. 2002. 157–179.

Banfi, Florio: Le stimmate dell B. Margherita d'Ungheria. Memorie Dominicane, 50–51. 1934. 297–312., 304–306., Klaniczay T. 1994. 70–72., a szöveg magyar fordítása: Klaniczay Gábor: Az uralkodók, 293–294. A téma legújabb és legteljesebb összefoglalását lásd Klaniczay Gábor. Képek és legendák Árpád-házi Szent Margit stigmatizációjáról. In AA.VV. Magyar szentek tisztelete és ereklyéi. Kiállítás a Keresztény Múzeumban. Esztergom, 2000. (a továbbiakban: Klaniczay Gábor 2000.) 36–54.

„ Non è impossibile che l’autore della nostra versione … sia il famoso Giovanni Tavelli da Tossignano, ottimo volgarizzatore di testi devoti” SPECCHIO 1994. 507. „így talán nem kizárt, hogy magának a műnek a fordítója is domonkos lehetett.” Klaniczay T. 1994. 90–91.

A bécsi kézirat leírása: Kastner Jenő: „Együgyű lelkek tüköre”. Minerva, 8. 1929. (a továbbiakban: Kastner 1929.) 245–253.; A budapestié: Falvay 1999. 41–42., míg a nápolyihoz lásd: Miskolczy István: A nápolyi Biblioteca Nazionale magyar vonatkozasú kéziratai. Magyar Könyvszemle, 1927. 146–148.

Emichről áltatlában: Mágocsy-Deitz Sándor: Emich Gusztáv, 1843–1911. Élet és jellemrajz. Budapest, 1912. Észak-olasz útjáról: Emich Gusztáv, Notizien über Bibliotheken und Miniatüren in Ober Italien. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, MS 702/2, 1879. Az eladott kéziratokról: Magyar Könyvszemle XIII (1905): 376–377.

Az itt fordításban közölt budapesti kézirat (Bp) eredeti olasz nyelvű változata megjelent: Falvay 1999. 43–45. A másik két változat közül nápolyi kézirat (Na) prológusát Romana Guarnieri adta ki:. Guarnieri 1965. 640–642, míg a bécsi kéziratból (Bp) részleteket közöl Kastner 1929. 245–253. A fordítás átnézéséért köszönettel tartozom Aczél Zsuzsának és Klaniczay Gábornak.

’ Specchio delle anime pure overo humile’ A prológus első szavai jelentik a legfontosabb különbséget a budapesti (Bp) kézirat és a másik két olasz nyelvű verzió (Na, W) között. Míg
a másik két kéziratban az első mondat tartalmazza a mű ismert címét (Ez egyszerű lelkek tükre – Specchio delle anime semplici), itt e címmondat tudatosan és alapvetően változik. E módosítás oka részben nyilvánvalóan az inkvizíció által üldözött könyv jobb ’elrejtése’ volt.

Á rpádházi Margit szerzőként való szerepeltetéséről lásd a bevezetőt. Fontos megjegyezni, hogy a Na (Guarnieri 1965.) és a W (Kastner 1929.) a „dalla Beata Margherita scritto/scripto ” – melyet Boldog margit írt” kifejezést használ, míg itt a composto – összeállított formula már egy óvatosabb, kevésbé egyértelmű szerzőséget fejez ki. Ez összefügghet azzal a jellegzetességgel is, hogy a Bp-ből hányzik a Na-ban és W-ben megtalálható függelék, amely nem más, mint a Szent Margit stigmatizációját tartalmazó legendarészlet. A Margitnak tulajdonított stigmákkal kapcsolatban 1409-ben fogalmazódik meg komoly kétely Itáliában, amikor Tommaso Caffarini levélben kér és kap tájékoztatást a magyar domonkosoktól Margit állítólagos stigmáival kapcsolatban. A nemleges válasz után ő maga hirdeti, hogy hiba volt Margitot stigmatizáltként beállítani (Klaniczay T. 1994. 67–97., Klaniczay Gábor 2000.). Miután jelen kézirat is ebben az időszakban született, e háttér megmagyarázhatja e budapesti eltéréseit a másik két olasz példánytól: tehát hogy miért hiányzik a stigmatizációs történet a kézirat végéről, s hogy miért óvatosabb a prológus Margit személyével kapcsolatban.

E ’földi példa’ (exemplo materiale) egy konkrét exemplum, amelyet Marguerite Porete, műve bevezetőjének szánt (SPECCHIO 1994. 130–132.). Ebben – a lovagi irodalmat idéző – szimbolikus történetben egy királylányról ír, aki szerelmes Nagy Sándor királyba, ám mivel messze van tőle, egy képet festet róla, hogy legalább ily módon közel lehessen szerelméhez: „Il fiut ung temps une damoyselle, fille de roy, de grant cueur et de noblesse et aussi de noble courage, et demouroit en astrange pais…” SPECCHIO 1994. 130.

Bp: „…trascende tanto ogni virtuosa et humana intelligentia…” Na: a „virtuosa” kifejezés nem szerepel, így egyértelműbb a jelentés: „meghalad minden emberi intelligenciát”.

A szerző itt kezdi kifejteni az egész prológuson végighúzódó alapgondolatot, miszerint csak az foghatja fel teljes egészében a mű mondanivalóját, aki már megtapasztalta azt az állapotot (stato), amelynek a szerző részese. Ugyanakkor a prológus szerzőjének szavaiból – itt és a későbbiekben is – komoly aggodalom érződik ki a mű felkészületlen olvasókra tett hatása miatt.

Bp: „Non laudo”. Na: „non la do” – „nem adom,” ám e variánsban nehezen megmagyarázható
a la nőnemű tárgyas névmás használata, a hímnemű il libro-ra vonatkoztatva.

Az ismert evangéliumi példabeszéd parafrázisa: Mt 22: 11,12.

Volendose esso pur apressare overo repusare, sí como persona libera dalla tirandia de sensi e delle voluntade dello spirito non fosse per divino iuditio da duppi fragelli percosso, non sapendo el dito fruire; et quello che gli è possebele et dibito de fare per tedio non lassase in se perire. Et fosse poi tormentato dalla propria conscientia vedendose nell’ono attidiato, et l’altro transcendesse tanto che non l’ sapesse per niuno modo usare. E kissé nehezen értelmezhető bekezdés alapgondolata az a tétel, amely Porete művében végig jelen van. Eszerint a lélek spirituális fejlődése során ’lépcsőkön’, illetve ’állapotokon’ megy keresztül. Minden állapotnak megvan a maga jellegzetessége, s káros lehet, ha egy alacsonyabb szinten lévő lélek olyan ismeretekhez jut, amelyre nincs felkészülve. Nemcsak hogy nem fogja tudni javára fordítani, hanem a saját állapotának megfelelő kötelességeit sem lesz képes már elvégezni.

„ …quasi facta uno altro lui, mediante esso divino amore in se trasformandola…” A misztika egyik alapélménye a misztikus átváltozás, vagy ’teljes átalakító egyesülés’ lásd: Puskely Mária: Ezer év misztikája. Szeged, 1990. 357. Vö. „Átalakító szeretet (Amore trasformante)” Misztikus kifejezásek kisszótára. In: Olasz misztikus írónők. Szerkesztette: Leonardi, Claudio – Pozzi, Giovanni. Budapest, 2001. (a továbbiakban: Leonardi – Pozzi) 543–555.

Itt: catholiche; Na és W: „captolice,” amely értelmezhető lenne megfoghatóként is. Véleményem szerint itt a Bp. variánsa szervesebben illeszkedik a kontextushoz.

„ …con timore et reverentia saprossimi l’anima a questo profundo pelago.” Vö. „Elmerülés (Ingolfarsi): arra utal, hogy a lélek úgy vész el Istenben, mint a mélységbe zuhanó vagy tengerbe áramló vízfolyás.” Leonardi – Pozzi 545.

„ …et però è chiamato questo libro ’Spechio delle anime simplece’.” Itt kerül elő az Egyszerű lelkek tükre kifejezés, tehát a mű címe, mint láttuk (v.ö. n. 1.) a másik két kéziratban a prológus is evvel kezdődik. A mű francia kéziratában (MS Chantilly) a címet az incipit tartalmazza hosszabb formában: „Le mirouer des simples ames anientes et qui seulement demourent en vouloir et desir d’amour,” s 13 fejezetben rövidebb formában „Le mirouer des simples ames, qui en vouloir et desir d’amour.” SPECCHIO 1994. 121.

„ …facendola vivere et regnare”. Árpádházi Szent Margit királylány volta itt, a prológus érvelésében hangúlyos szerepet kap: nem lehet Isten ellen való a könyv tartalma, ha szerzője Isten akaratából uralkodói származású.

„ …peroché la trovata in se medesema anichilata.” Annichilimaneto, megsemmisülés, a misztika egyik alapfogalma: „az Istennel való egyesülés legmagasabb fokai jellemezhetők általa.” Leonardi – Pozzi.

Például a 10. és a 11. fejezetben, ahol Porete külön magyarázza a lélek jellegzetességeit az ’aktívak’ és külön a ’szemlélődők’ számára.

A mű valóban dialógus formában íródott a leggyakrabban az Ész (Raison) és a Szeretet (Amour) vitatkoznak, gyakran közbeszól a szerzőt megszemélyesító Lélek (Ame) is. Rajtuk kívül néhány alkalommal több más megszemélyestett fogalom is részt vesz a párbeszédben, mint például:
a Hit (Foy), az Igazság (Verité), vagy a Kísértés (Temptacion).

„ …pigliando licentia da tute le vitrù per fugire la servitù.” Az erényektől való megszabadulás Porete művének 6. fejezetében kerül elő: „Vertuz, je prens congé de vous a tousjours, Je ne auray le cueur plus franc et plus gay. Voustre service est troup coustant, bien le scay…” SPECCHIO 1994. 144. Nem véletlenül emeli ki a Prológus szerzője is, hiszen ez az egyik legprovokatívabb és legfélreérthetőbb része a műnek, a fennmaradt inkvizíciós dokumentum (Guarnieri 1965.), amely a mű 15 hibáját tartalmazza, is ezt emeli ki első helyen: „Quod anima adnichilata dat licentiam virtutibus.”

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2001.03.21.

|| e-mail