ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

„Szabadság idegen fennhatóság alatt”

Nyugat-Kis-Ázsia görög városai a római uralom alatt

Aelius Aristeidés: Róma magasztalása
(eis Rhómén, or. XXVI – K.)

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Ókortörténeti Tanszékének kiadványai. I. Budapest, 2001. 224 old.

A Károli Gáspár Református Egyetem Ókortudományi sorozatának első köteteként megjelent Aelius Aristeidés ’Róma magasztalására’ írt beszédének magyar fordítása Szlávik Gábor tolmácsolásában és magyarázataival.

Az író és kora nem tartozik a klasszikus művelődés legfrekventáltabb területei közé a magyar ókorkutatásban. A görög irodalom kedves ugyan a hazai ókortudománynak, sőt a nagyközönségnek is, de késői kora (kevés kivételtől eltekintve) már sokkal kevésbé.

Ami magát a történeti korszakot illeti, a római császárkor kutatásában a magyar történészek és régészek már régóta a nemzetközi kutatás élvonalához tartoznak, de a birodalmon belül a görögség – a görög tartományok és kultúra – nem kapott különösebb figyelmet. Pedig a római császárság nem létezhetett és működhetett volna nemcsak a római (katonai, politika, jogi), hanem a görög teljesítmények nélkül, nemcsak a görög múlt öröksége, hanem egyben a római alattvalóvá lett görögség teljesítményei nélkül sem.

Aelius Aristeidés a Kr. u. II. századi görög irodalmi utóvirágzás, a „második szofisztika” egyik legkiemelkedőbb alakja. Ismertsége és elismertsége, tekintélye hosszú időre maradandó helyet biztosított számára a késői antik kultúra nagyságai között. Róma dicsőítésére tartott beszéde még pályája kezdetére esik, de már műveltsége és formakultúrája teljes fegyverzetében mutatja be szónokunkat. Egész további munkássága is jól jellemzi korát és társadalmát, abból a szemszögből, ahogy ő láthatta azt. A római történelem legbiztonságosabb korszakában, Hadrianus és Antoninus Pius uralma idején, az egyik legvirágzóbb területen, a keleti görög városokban élő és ott vezető szerepet játszó, kedvezményezett helyzetű, gazdag és előkelő polgárság képviselője, aki büszke görög voltára, és ezzel együtt teljes lojalitással viszonyul a római birodalomhoz és annak fejéhez.

Szlávik Gábor ebben a kötetben sokéves, kitartó, sokoldalú és elmélyült munka eredményeit tárja az olvasó elé. Bevezetőjében (9–35. o.) a korba ágyazva megrajzolja Aelius Aristeidés portréját, minden lényeges mozzanat közlésével, bár részletesebben természetesen csak a Róma-beszéddel foglalkozik. Ezután következik az eis Rhómén magyar szövege, a mű első teljes magyar fordítása (37–59. o.). Rendkívül alapos, lelkiismeretes munka, amely a megértés, megértetés, a jól olvasható, magyaros szövegalakítás követelményeinek magas fokban megfelel. A szöveghez terjedelmes jegyzetanyag csatlakozik (63–141. o.), amely sokoldalúan, rendkívüli részletességgel adja meg a szöveg értelmezési problémáinak, történeti és kulturális vonatkozásainak lehető legteljesebb magyarázatát.

A mű központi alkotó részét kísérő tanulmányok (143–210. o.) és függelék (211–221. o.) egészítik ki. A kötet értékét emeli, hogy Szlávik mind az egyetemen belül, mind azon kívül több kiváló szakembert kapcsolt be munkatársként a tudományos együttműködésbe. Kőszeghy Miklós a birodalmi gondolat egyik korábbi megfogalmazását, Dániel könyvének négy birodalmát elemzi. Szlávik maga az Antoninus-kori Asia provincia görög városainak viszonyait írja le, bemutatva azt a világot, amelyben Aelius Aristeidés élt. T. Bíró Mária ugyanennek a világnak az anyagi valóságát hozza közel az olvasóhoz, ismertetve a régészeti ásatások alapján kirajzolódó képet. Lőrincz Barnabás tanulmánya a kor hadügyeiről, a birodalom védelmét biztosító haderő szervezetéről és működéséről tájékoztat. A honi római anyag is fontos helyet kap: H. Kérdő Katalin cikke az aquincumi helytartói palotáról ad képet, magába foglalva a legújabb ásatási eredményeket is. Végül Glaser Tamás fordításában olvashatjuk a Suda-lexikon Aelius Aristeidés címszavát, ezt a rétorunkra vonatkozó rövid, de fontos forrást.

A kötet megjelenése örvendetesen jelzi, hogy a fiatal egyetemen, és a még fiatalabb, csak néhány éves Ókortörténeti Tanszéken belül új, reményt keltő, szélesebb munkatársi kört is vonzó tudományos műhely kezd kialakulni. Ez nem korlátozódik
a klasszikus antikvitásra, hanem szélesebb
– így például ókori keleti – területekre is kiterjed; mutatja ezt Kőszeghy Miklós kitűnő Dávid-könyvének megjelenése is, amely nagyjából egy időben került az olvasók elé Szlávik művével. A kezdet sokat ígérő,
s reméljük, hogy a folytatás is ennek megfelelő lesz.

Sarkady János

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2001.03.21.

|| e-mail