Benkő
Loránd: Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról.
Budapest, Akadémia Kiadó,
1998. 185 pld.
A névtan fontos szerepet tölt be más tudományágak, elsősorban a történettudomány mellett. A tulajdonnevek vizsgálata által nyert eredményeket történelmi következtetések levonására lehet felhasználni. Ilyen következtetések esetén azonban a névtani eredmények mellett más szempontokat is figyelembe kell venni, önmagukban ezek az eredmények nem perdöntőek. Mivel a névtani eredmények segíthetik más tudományágak művelőit, fontos, hogy a névtanosok akkor is rámutassanak téves megállapításokra, ha megnyugtató választ az adott kérdésben nem tudnak adni.
Benkő Loránd Árpád-korra vonatkozó
névtani kérdéseket taglaló cikkei közül tizenkilenc közleményt jelentetett meg
jelen tanulmánykötetében. A tanulmányok egy része már megjelent cikkek átdolgozása,
más részét pedig még nem publikálta a szerző. A
könyv
végén
található
könyvészeti
tájékoztató alapján megtudhatjuk,
hogy melyek a korábban már közölt alkotások, s ezeket hol találjuk meg, illetve
változtatott-e rajtuk a szerző vagy sem. A közölt anyag két nagyobb egységre
bomlik: az első nyolc közlemény Anonymus-tanulmányokat, az ezt követő
tizenegy pedig vegyes tárgyú névtanulmányokat tartalmaz. A második rész a székelykérdés
mellett elsősorban településtörténeti kérdésekre ad választ.
Az
Anonymus-tanulmányok
sorát
a helynév – személynév –
történés korrelációjának vizsgálata nyitja meg. Anonymus Gestájában a személynév
és a helynév közötti viszony lehet „nyílt jellegű”: mind
a személynév, mind a helynév megjelenik a szövegben, de a névadás aktusa nem
szükségszerűen található meg. A viszony lehet „burkolt jellegű”:
vagy csak személynév vagy csak nemzetségnév található meg a szövegben, a helynév
azonban konkrétan nem szerepel. E négy csoportra bontva elemzi Benkő Loránd
a Névtelen Gesta Ungarorumában található helyneveket. A fent említett
korreláció szempontjából vizsgálja meg Erdély egykori négy helységnevét, ami
P. mester munkájában egy eset kivételével (Esküllő) mint személynév
jelenik meg. Az Anonymus-tanulmányok
során
azonban
nemcsak Erdély helyneveit tekinti
át a szerző, hanem a Felső-Tisza-vidék neveit is.
A földrajzi nevek vizsgálata során az egyik
legfontosabb, ugyanakkor legnehezebb feladat a név eredetének kimutatása. Az
etimon ugyanis történeti következtetések levonására adhat alkalmat. Benkő
Loránd ilyen szempont szerint fogta vallatóra Anonymus Borona helynevét.
Itt és könyve más részeiben is ilyen típusú vizsgálat esetén kitér a nézetével
nem egyező véleményekre is. Ezt azért tarthatjuk szerencsésnek, mert ezáltal
lehetőséget nyújt az olvasó számára, hogy állást foglalhasson a különböző
nézetek között. A Névtelen munkájában található Tasvár~Sárvár tulajdonnevek
kapcsán foglalkozik Benkő Loránd a kettős névadás, illetve a névváltás
kérdésével. Ezen helységnevek vizsgálata után azonban arra a megállapításra
jut, hogy a
Tasvár
elnevezés
valószínűleg
a Névtelen találmánya.
P. mester munkájában nemcsak a helynevek,
hanem a személynevek is érdekes lehetőségeket rejtenek magukban. Ezek közül
is különösen figyelemre méltó a beszélőnevek vizsgálata. Ezek között két
nagyobb típust különböztet meg Benkő Loránd. Az első típusba azok
a személynevek tartoznak, amelyeknél a nevek jelentése és a családban betöltött
szerep között kapcsolat mutatható ki (pl. Előd, Emesü, Bors).
A második típusban azon személyek neveit veszi sorra, amelyeknél a nevek
jelentése és egy vele kapcsolatos esemény között található összefüggés (pl.
Álmos). Az egyik tanulmányában a szerző Anonymus munkájában fellelhető
kun személyneveket is elemzi. E tulajdonnevek vizsgálatakor Németh Gyula művét,
a Honfoglaló magyarság kialakulásának második kiadását (Budapest, 1991.)
bírálja.
Az első rész tanulmányaiban a nevek egy harmadik típusával is találkozunk, a népnevekkel. Anonymus népnevei közül a szláv népek elnevezései kerülnek a központba.
A cikk során Benkő Loránd végigtekinti, hogy az egyes elnevezések alatt mit ért P. mester, illetve, hogy e nevekről milyen névtani megállapításokat lehet levonni. Végül választ ad arra a kérdésre, hogy a Névtelen miért nem érzékeli e népek együvé tartozását. A fejezet utolsó cikkében a Felső-Tisza-vidék kapcsán a szerző a szláv népnevek közül a Rutheni, Sclaui és Bulgari elnevezésekre újból visszatér.
A második egység vegyes tanulmányai között is találhatunk kapcsolatot. Az első tanulmány elméleti kérdéseket taglal, illetve megoldandó kérdéseket vet fel. A következő két cikk az előzőhöz kapcsolódva egy-egy névtípus jellemzőit vizsgálja. Lazán ehhez a részhez kapcsolható az utolsó öt tanulmány is, amennyiben ezekben is földrajzi nevek állnak a középpontban. A közbülső három közlemény a székelyek kérdéséhez nyújt névtani hátteret.
A problémafelvetést követően Benkő Loránd a Fehérvár és Földvár helynevek kapcsán az elnevezés alapjára keresi a választ. Fehérvár esetén kimutatja, hogy ez a név a Kárpát-medencében nyelvi örökségként jelenik meg. A Földvár nevek vizsgálata kapcsán pedig arra mutat rá, hogy a szó funkcionális tartalma nem a korábban elfogadott ’földből készült vár’, hanem ’lepusztult várhely’ jelölése volt. A kötet egy későbbi cikkében a szerző a Vízszamos és Szamosfalva elnevezések közötti kapcsolatot kutatja. Mára a Vízszamos elnevezés kihalt, de Benkő megnyugtatóan bizonyítja, hogy a nevek kialakulásának oka a zavaró homonímia elkerülése volt. Az első fejezetben már tárgyalt névváltás kérdéséhez kapcsolódva beszél a Tisza melletti Tokaj három lehetséges elnevezéséről (Hímesudvarhely – Kőrév – Tokaj). Hímesudvarhely és Tokaj azonosítása szerinte lehetetlen. Kőrév esetében azonban csak annyit tud mondani, hogy nem szükséges ez az azonosítás. A cikk további részében a Tokaj helynév etimonját veszi vizsgálat alá.
A székelykérdéshez három különböző megközelítéssel nyújt segítséget. Elsőként olyan vízneveket vizsgál meg, amelyek a Székelyföld neveivel mutatnak rokonságot. Ezek elgondolkodtatókká azáltal válnak, hogy mindegyik víznév ritka, éppen ezért véletlen egyezésként magyarázni azokat eléggé nehézkes. A székelység településtörténetéhez nyújt adalékot a következő cikk is, amely rámutat arra, hogy számos közép-bihari helynév a régi Telegdiszék területén is feltűnik. Ez a tanulmány az első rész tagja is lehetne, ugyanis kiindulópontja Anonymus Gestájának 50-51. capituluma. A második egységbe történő elhelyezése azonban szükségszerű volt a székelykérdés miatt. A témát a Kézdi szék névetimonját cáfoló cikk zárja le. Igaz, választ a kérdésre ez a tanulmány sem tud adni, de rámutat arra, hogy a Kézd név eredeztetése a Keszi törzsnévből nem megfelelő. Hasonló bírálatot találunk egy későbbi cikkében is Dés nevének etimológiája kapcsán. Kézd nevével ellentétben itt a szerző választ is ad az etimon kérdésében, a Dés helynevet ugyanis személynévre vezeti vissza, szemben Melich János latin eredeztetésével.
A kötet olvasása során talán a legérdekesebb a sószállítók útvonalait jelölő utak elnevezésének vizsgálata. Benkő Loránd bebizonyítja, hogy azon korábbi feltevések, amelyek e tulajdonnevekben só szavunkat keresték, hibásak. Sokkal inkább egy német jövevényszót kell keresnünk e szavakban, amely kettős átvétellel került a magyarba.
A kötetet lezáró cikk ismételten Anonymus munkájához nyúl vissza. A mű 44. capitulumában említett Begej területrész és a Bega folyó neve közötti kapcsolatot tárja fel a szerző. P. mester munkájához kötődése miatt a tanulmánynak inkább az első részében kellett volna helyet kapnia, a második egységben való elhelyezkedését ugyanakkor támogatja az a körülmény, hogy a munka e rész többi tanulmányához hasonlóan módszertani kérdéseket is felvet, illetve megválaszol.
A kötet a névtan iránt érdeklődők számára elméleti-módszertani alapot is nyújthat, elsősorban a helynevek tekintetében. Benkő Loránd tanulmánykötetét ugyanakkor a névtannal foglalkozók mellett a történészek és a nyelvtörténészek is haszonnal forgathatják.