Peszáchi gondolatok

2018 március 31 7:50 de.73 hozzászólás

Itt van a mindig várt tavasz és vele Peszách, a kalászérés, az árpa aratás ideje. Legszebb családi ünnepünk első napjaiban, a széder estéken egymás mellett foglal helyet a família apraja-nagyja, nagyszülő, unoka, esetleg dédunoka.

Több hetes készülődés előzi meg e jeles napokat. Kitakarítunk a házunkból minden kovászosat, kicseréljük az edényeket, káseroljuk a tűzhelyeket. Gondoskodunk a maceszról, borról, húsvéti fűszerekről. Purim után már nem eszünk maceszt Peszáchig, hogy annál ízletesebb legyen a „nyomorúság kenyere”, amikor a széder vacsorájánál elfogyasztjuk.

Akár a gondosan rendezett közösségi széderen veszünk részt, vagy a meghitt családin, mindkét esetben a főszereplő a gyermek. Ő teszi fel a Má nistáná négy kérdését, neki válaszolva olvassuk fel a körülbelül kétezer éve ismert Hágádát. Megengedjük a kis gazembernek – figyelmét fenntartva -, hogy elcsenje az utóételt, az áfikoment és csak feltételek mellett adja vissza. Neki olvassuk az étkezés után szívderítő történetet a kis gödölyéről, tőle kérdezzük, hogy mi van egy, kettő, három ébren tartva egész éjszakán, mert akkor teljesíthetjük a parancsot „Higádtá lá binchá” – beszéld el fiaidnak. Elmondják a szülők, hogy szolgák, foglyok voltak őseink Egyiptom országában, építettek két nagy várost, Pitumot és Rámszészt. De kivezette őseinket az Örökkévaló a szolgaság házából, erős kézzel és kinyújtott karral.

Ehhez még biztosan hozzáteszik a jelenlévő nagyszülők, hogy szolgák, foglyok voltunk a XX. században, a Király utca – Rákóczi út – a Nagy- és Kiskörút közötti részen, bezárva a gettóba. Foglyok voltunk elcipelve határon kívülre, gyenge ruházatban, fagynak kitéve a Don-kanyarba. Foglyok voltunk marhavagonokba elhurcolva haláltáborokba, de megszabadított minket e poklokból az Örökkévaló, küldve megmentő seregeket.

Peszách utolsó napján mondjuk el a holtakra emlékezve a Mázkír imát, e párhuzam vonása elkerülhetetlen. Ezért kérjük a ma gyerekét, hogy ne csak a két széder estén, hanem mind a 8 napot betartva tartózkodjék a kovászos ételektől, mert ha közeli elődeinknek a pokol megpróbáltatása jutott a XX. század negyvenes éveinek derekán, akkor a ma gyerekeinek elviselhetőnek kell lennie, hogy csak kovásztalan ételeket fogyasszanak 8 napon keresztül.

Rápillantva a szédertál jelképeire, az első a sült hús, valóban és kimondottan a peszáchi áldozatra, az egyiptomi kivonulásra utal, de a többi szimbólum a nagyapa érzéseit is kifejezi.

A tojás a gyászt idézi emlékezetünkbe, azokért, akik az egyiptomi városok embertelen építkezése, robotja közben pusztultak el, de azokért is, akik máglyán vagy a közelmúltban krematóriumban, vagy táborokban éhen halva fejezték be életüket Isten szent nevéért.

A keserű gyökér a keserűséget, a sós víz a könnyeket juttatja eszünkbe, jutott belőle bőven távoli és közeli elődeinknek egyaránt.

A zöldség a reményt keltő tavaszt jelenti, a gyümölcskeverék (chároszet) a maltert szimbolizálja, amelyet használtak a nagy építkezéseken.

De ez finom édesség is, ellensúlyozandó a keserűségeket. Ugyanis – és ezt el kell mondani a gyereknek – a Peszách a fogságból való megszabadulás ünnepe, örömnapok ezek.

Ezért iszunk 4 pohár bort, vagy az ifjabbak kóser szőlőlét, „az ember szívét bor vidítja” mondja a zsoltár és azért négyet, mert írva vagyon, az Örökkévaló kivezetett, megmentett, megváltott bennünket és maga népévé tett, adva a Tórát.

Hálatelt szívvel énekeljük ezért a Hálél imát. Legyenek a gyermekeink vidámak, ahogy a Tóra írja, Vöszámáchtá böchágechá… Vöchájitá ách száméách. Örülj az ünnepnek és légy mindig vidám. Fogadjuk meg az Írás tanácsát, e gondolatok jegyében kívánunk boldog ünnepeket.

Deutsch Gábor

73 hozzászólás

  • Hag Kosher Pessah v’Sameah Haverim!!!!!

  • -az en seder estem keserves konnyhullatasok es kinnal teli gyotrelemben telt el…..-(izraelben csak egy est van)-emlekezek ilyenkor azokra akiket elpusztitottak es nincsenek velem az asztal korul!!
    ilyenkor egyedul itthon este az egekbe uvoltom azt ami rettenetesen fajo ma is……..
    mar leirtam egyszer de megismetlem,;- mi akik tuleltuk nem jottunk haza “ep borrel”!hoztuk magunkal azt ami ott orokre belenk ivodott a lagerekban!!mi most ios egy kettos-dupla eletet elunk! egyik reszunk itt koztetek, de a masik reszunk most is ott van bezarva a lagerekban,es fojtatodik a kin a gyotrelem!a halalunk ad csak vigasztalo megvaltast!
    nekem szemelyszerint minden csaladias unnep egy kinkeserves gyotrelem!! az aki nem elte meg ugyanazt es foleg ugyanugy es ugyanott amit en kenytelenul az semmit se fog ebbol megerteni!!
    de talan jobbb is!
    maguk itt a legremsegesebb almukban, sem tudjak elkepzelni sem mit erzek itt belul a jegge dermedt szivemben!!
    az en szamomra nincsenek izek,szinek,illatok,semmi nincsen mar…………..mindent elvettek tolem!!
    varva varom a pillanatot mikor vegre az UR szolit majd hogy itt az idom mehetek en is a szezretteim korebe!!
    elkepzelhetelenul sivar rideg egy SEDER ASZTAL igy teljesen egyedul elhagyatva!!!
    hag sameah

  • A cikk egesz jo, bar egy zsidonak nem sok ujat mond.

    Ez viszont:

    “A tojás a gyászt idézi emlékezetünkbe, azokért, akik az egyiptomi városok embertelen építkezése, robotja közben pusztultak el, de azokért is, akik máglyán vagy a közelmúltban krematóriumban, vagy táborokban éhen halva fejezték be életüket Isten szent nevéért.”

    nem teljesen igaz. A korabbi korokban a martirhalalt halt zsidok szinte 100%-a a hiteert halt – ez valoban igaz.
    De a Soah soran elvittek olyanokat is, akiket abszolut nem erdekelt a Torah, Talmud, Halacha. Meg Istenben sem hittek, az o halaluk, es/vagy szenvedesuk vajha keveset tett “Isten szent neveert”.

    Inkabb az lenne az erdekes, hogy vajon miert hagyja az ilyesmit az Isten, es ha bunteteskent hasznalja, miert bunteti a szandekosan vetkezot, az akaratan kivul (felrevezetett) vetkezot, es a vetlent egyutt? Ez a kerdes mar a Torah olvasata kozben is surun felmerul.

    Mar eleve az a kerdes is felmerul, hogy ha tudja az Isten, hogy Egyiptomban majd rabszolgak lesznek az izraelitak, akkor miert kuldi oda Jozsefet, tesvereit es apjat? Mit vetettek elore az izraelitak azon generacioi meg a szuletesuk elott, akik aztan kozel 400 evig rabszolgak lettek? Oket miert kellett a rabszolgasaggal buntetni? (Csak egy a sok furcsasag kozul.)

  • SZIKSZAI igen jol tette fel kerdeset.

    Miert bunteti a Termeto a bunosokkel egyutt azokat is akik talan nem lehetnenek felelosek a nep-tomegek vetkeiert.

    Az egyedulli valaszt lehet felfogni,hogy a nemzet,a tarsadalom ,a tomeg vette azt a feleloseget az egesz csoportjukert (nemzetert) amikor szabadon, a sajat hatarozataik alapjan eskudtek engedelmeskeni Teremtojuket.

    Emlekezne Joshua szabadon tette a nepnek a kerdest. Senkit NEM KENYSZERITETT. (Joshua 24;15).
    ‘Valaszatok ezen a napon,hogy kit lennetek hajlando engedelmeskeni…de en es az en hazamnak nepe szolgalni fogja a Teremtonket’.

    Az teljesen szabad hatarozatuk volt.
    Senki nem volt kenyszerive.
    Tettek az eskut, amit ismetelten es ismetelten megszegtek.
    Azt hasonloan a jelen generaciok, sot a jovo generaciok is hasonloan kovetik az Istentelesegukkel es buneikkel.

    Az emberi onzoseg, kegyetlenseg, hatalom-vagy, vagyon, hir-nev
    mindeg felulmulja az erkolcs, tisztesseg es becsulet vagyat !

  • SZIKSZAI masik kerdesere, hogy a Teremto miert engedte a Valasztottja utodait szolgasagba esni Egyptomban.

    Az igeret Abram es utodainak valasztasan fuggott.

    Eltavolitotta oket Canaan foldjerol, s probara teve oket az egyptomi szolgasagban.

    De azzal, mind Cnaanban eloknek onallo-lehetesoget nyujtva elfogadni Termtojuket.
    Het nemzeteket nevezve meg a Torahban.
    Hol vannak ma mind azok a het nemzetisegek ?
    Nem leteznek ma mar sehol, mert nem Teremtojuk, hanem elkepzelt balvanyokat valasztottak isteneiknek.
    430 ev elegendo ido lett volna nekik, de minden lehetoseget visszautasitottak.

    Avram utodai viseltek a probaltatasok fajdalmait.
    Sajnos maig sem hajlandok betartani eskuiket.

    Lasd a tortenelmi adatokat a Tanackban. Amikor Israel elt a Torah alapjan; beket, gazdasagot elveztek.
    Amint azt megszegtek, s a bun mindeg a Templ-pajaik altal kezdodve, az erkolcsi romlas, bunozesek, termesztes csapasok es az ellenseg hadai jelentek meg.

    S hanyszor ismetlodove azt ?

    Israel tortenelme mint a roller-coster (hullam-vasut) mindeg.

  • Nos minden kedves(itthoni és kinti) zsidó hívőnek kívánok szép ünnepet,ők nem tehetnek Jézus elárulásáról….,a múltról…..vallásuk,hitük,szokásaik szerint kívánom,hogy békésen,meghitten töltsék az ünnepeket!
    Itthoni ismerőseimmel,barátaimmal már kölcsönösen kívántunk egymásnak minden jót!

  • Hollósy Gerti

    Érdekes írás volt számomra, aki nem ismeri a zsidó ünnepi szokásokat. Mindig szívesen olvasok ilyen írásokat.

    “Örülj az ünnepnek és légy mindig vidám.” – ez egy kedves gondolat.

  • Mint kereszteny Husvetkor Jezusra gonodlok, aki a kereszten halt meg az emberiseg buneiert, de harmad feltamadt. Igy remenyt keltett az utokor nemzedeknek, hogy van lehetoseg buneink bocsanatara es igazi feltamadasra is. Az ember nem csak testbol all, hanem van lelke is.

  • Szomoru olvasni ‘bar lev’ sorait,ill.emlekezeseit.

    Persze meg ma is igen sokan elnek akik igen rettenetes esemnyeket eltek at a multban.

    De rendszerint akik fiatal korukban estek at ahoz hasonlo eseteken, konnyebben kepesek voltak atelni es maguk moge tenni mind rettenetes emlekeket.

    Reszemrol jelezhetem hogy csupan a hit, a szellemi meggyozodes ad lehetoseget a mult szomurusagait a multban hagyni, s csupan a jovot tartani szem elott mindeg.
    De hit hianyaban az bonyadalmas.
    A hit ami nyujt erot es lehetoseget.
    Remelnem hogy bar-lev is hajlando es kepes lenne annak alapjan latni a jovo remenyeit.

  • Bendeguz79,

    “Miert bunteti a Termeto a bunosokkel egyutt azokat is akik talan nem lehetnenek felelosek a nep-tomegek vetkeiert.

    Az egyedulli valaszt lehet felfogni,hogy a nemzet,a tarsadalom ,a tomeg vette azt a feleloseget az egesz csoportjukert (nemzetert) amikor szabadon, a sajat hatarozataik alapjan eskudtek engedelmeskeni Teremtojuket.”

    Ez nem magyarazat. Ezzel erveltek a keresztenyek a multban amikor a zsidosagot bunos nepnek neztek, csupan azert, mert nehanyezer zsido (a nehany milliobol) egyszer Jeruzsalemben Jezus halalara szavazott. Hogy a tobbi nem is tudott Jezusrol, az nem erdekes, arrol nem is beszelve, hogy kesobbi generacioknak semmi koze nem volt hozza.

    Megegyszer megkerdem: Miert buntet teged az Isten an en buneimert?

    “Tettek az eskut, amit ismetelten es ismetelten megszegtek.”

    Es mi van azokkal, akik semmilyen eskut nem tettek, es megis uldozik, megolik oket?

    “Azt hasonloan a jelen generaciok, sot a jovo generaciok is hasonloan kovetik az Istentelesegukkel es buneikkel.”

    Ha megnezed, hogy mit ir a Torah es mit tartanak be belole ma az ortodoxok, akiknek a Talmud fontosabb, valamint a Biblia “kesobbi” iratait is figyelmesen olvasod, lathatod, hogy amit ma Judaizmusnak nevezunk az hatalmas valtozasokon ment at az evezredek soran. Melyik valtozatat fogadod el kovetni valonak? Ennek fontos dolognak kene legyen, mert ugye ha az Isten halallal buntet minket “buneinkert”, akkor illene tudni, hogy mi a bun es mi nem.

    “… a Teremto miert engedte a Valasztottja utodait szolgasagba esni Egyptomban.
    Az igeret Abram es utodainak valasztasan fuggott.
    Eltavolitotta oket Canaan foldjerol, s probara teve oket az egyptomi szolgasagban.
    De azzal, mind Cnaanban eloknek onallo-lehetesoget nyujtva elfogadni Termtojuket.”

    Eloszoris, ebben a kerdesben semmi sem fuggott Abraham es utodai valasztasan, ahogy te is irod, az Isten tavolitotta el oket Kanaanbol.
    Masodszor, csak azert, hogy a kanaani lakosok elfogadjak Teremtojuket nem kellett volna rabszolgasorba donteni az izraelitakat. Elhettek volna szabad emberkent is Egyiptomban.

    “Lasd a tortenelmi adatokat a Tanackban. Amikor Israel elt a Torah alapjan; beket, gazdasagot elveztek.
    Amint azt megszegtek, s a bun mindeg a Templ-pajaik altal kezdodve, az erkolcsi romlas, bunozesek, termesztes csapasok es az ellenseg hadai jelentek meg.”

    Haaaat… Salamon halala es az orszag ketteszakadasa utan mindketto orszag hamarosan lekuzdotte magat idegen hatalmak vazallusava, azaz eleg kemenyen fizettek “vedelmi” adot, es meg azt is megkoveteltek toluk, hogy az idegen hatalom istenkejet allitsak fel mindenhol. Jolet es biztonsag ott nem nagyon lehetett.
    Epp emiatt lazadoztak, ami az elso szamuzeteshez vezetett.

  • Boda Marcsi,

    “Nos minden kedves(itthoni és kinti) zsidó hívőnek kívánok szép ünnepet,ők nem tehetnek Jézus elárulásáról….,a múltról…..”

    Nem akarok igy Husvetkor gonoszkodni, de nem veletlenul az Isten akarata volt, hogy elarulja Jezust az egyik zsido? A hangsuly az egyik szon van.

  • SZIKSZAI elkepzeleseire;

    Elsoben, nem a leirott tortentek esetein vezeti a kovetkezmenyeket.
    Csupan a maga elkepzelesei alapjan.

    S csupan es ismetelten a Termetot vadolja az emberiseg minden gyarlosagaert.

    Tisztan adja az irott sorok a Totah es meg a Tanekh-ben is, hogy senki nem bunos, sem felelosegre vonva masok vetkeiert.
    De az gyen vetkeiert a harmadik, sot a negyedik generacio is felelos. Illeteve koveti, az az resztyvesz annak kovetkezmenyeiben. Mint az alam a fa alatt.

    Soha sehol NEM allitotta, sem feltetelezett gondolata annak hogy Israel nepe felelos lehetett volna, vagy meg valaha is vadolva egy fiatal Hassidic zsido rabbi eseteert.
    A rabbi az uralkodo Rabbisag, a Sanhadrin-i osztaly ellen volt. Azt azok nem turtek el. Semmi mas !

    Igen, csupan Salamon halala utan par evvel Egyptomi hadak leigaztak a kette valt orszagot.
    Maga figyelmen kivul hagyta az esemenyeket ami arra vezetett.

    De ha maga ma ellenzi mind amik tortentek, vagy amit a Termeto, vagy a “sors” kovetkezmenye volt, hat miert nem tesszi mind azokat a maga elkepzelesei alpjan ?

    Ha maganak, vagy barkinek van lehetosege, sot hatalma mind azt elitelni, lehetosegenek kell hogy legyen azt valtoztatni.

    Miert nem teszi azt ?
    Miert csak elitel amin nem kepes valtoztatni.
    Csupan mert nem eggyezik-meg, vagy nem tetszik mind ami megtortent.
    Azzal csupan magat probalja a legfelsobbrendu mindenhatanak kepzelni ! Semmi mas.
    ‘The clay judges the potter.'(Az agyag iteli a fazekast.)

  • SZIKSZAI;
    Jolet sem biztonsag nem lehetett amint az engedetlenseguk az erkolcsi romlas, bunozesek, tarsadalmi romlasat okozta.
    Nem csak osi Israelban, hanem minden tarsdalamak eseteiben a kezdettol.
    Az okozta minden emberi tarsadalmak bukasait, meg ma is, lasd magyarorszag esetet, sot meg a mai USA-t is.Nincsen kivetel!

    Az elso szamuzetesuk is az engedetlenseguk kovetkezmenye volt.
    Olvasta valaha is Jeremiah profeciajat ?

    Onzoseguk miatt nem tartottak be a Sabbathot. Megtagadtak azt meg a termofoldeknek is.
    Az itelet volt tizszeres Sabatho-t adott a foldnek,a 70 eves babyloniai rabszolgasaggal.
    S az orszag valoban lakatlan maradt 70 evig. Meg a szomszedos torzsek sem mentek lakni a teruletet.
    De minden a profecia adtai alapjan ment vegbe.

    Annak eredmenye lett a Karaita mozgalom. Az elso “Vissza a Torahoz.” Minden szorol-szora, beturol-beture megtortent.

  • aztaku……..
    yehovistak egymaskozt pofaznak olyassmirol amihez semmi kozuk!!
    a vegere kibokve egy istentelen aljas zsidozast szikszai testver tollabol direkt kijelezve “a hangsuly az egyiok szon van”
    igazi antiszemita szoveg!!
    na EZEK vagytok ti MAGYAROK!!!

  • bar-lev 2018 március 31 10:31 de.

    Kedves bar-lev – veled vagyok gondolatban.

  • Jichak Perlmutter

    Szikszai!9:05

    Jn.13/28-29.:

    A fenti “szentírási” tétel szerint is Jézus, mint az Isten fia, már minden előre tudott, hisz Ő – már bocs’, de – mint egy önmaga elleni felbújtó “a z . e g y i k . z s i d ó”,
    az (Iskarióti) Júdás fülébe azt súgta, hogy

    “t e d d . m e g . h a m a r , a m i t . m e g . k e l l
    t e n n e d”!

    Ezt követően ment el a megnevezett és hozta rá a római katonákat.

    Hogy van ez ?! Júdás talán megtagadhatta volna a mester parancsát ? Ki is bűnös itt ? A felbújtó, vagy a feljelentő !? 😀

    – Egyébként jól mondod, hogy ama párszáz – de legyen ezer – ember “bűne”, akik egyáltalán befértek ama laktanya udvarára, miért is súlytaná a sok-sok-milliónyi, azóta született zsidót ? Ha ez így lenne, akkor az csúnya provokáció lenne Isten részéről. Márpedig ez róla kizárható…

    .

  • bendeguz,,,stb
    -“a rabbi a hassidic rabbik a sanhadrini-ik ellen volt…”
    mar megint olyanba utod az orrod amirol fingod sincsen te niemand yehovista!!!!!!
    a Sanhedrin az a Tribunal Rabbinic!! az nem egy kaszt!!
    a tagjait a h’Cohen gadol nevezi ki egyedul mint a TEMPLOM FOPAPJA!!
    felejtsd vegre el a vallasomat te idiota!!!!!
    amit irkalsz az kimeriti a vallasi gyuloletszitast!! hagyd abba!!

  • pityi-palko
    koszonom testverem az UR-ban….
    kellemes husveti unnepet neked es csaladodnak!!!

  • A Hassidic szekta egy igen nepszerutlen es nagyon kicsi szekta volt. Fokent mert nem vetetek magukat ala a Rabbinikai tanacsnak. Egyszeruen mert azok ,mint ma is a Rabbinikai szektak a babyloniai Talmudot kovetik, nem a “Szentirast”.

    A babyloniai fogsagban nagyon asszimilalodtak a Babyloniaik szokasaikhoz, vallaszuk is nagyban befolyasolva.

    Lasd pl. a Kallendart is. Nagyban a babyloniai honapok neveit felveve. Hasonloan a Rosh Hossana esete. Amit mint az ev kezdetenek vesznek ma is.
    De a Torah utasitasa hogy az ev az Egyptombol valo kijovetellel kezdodik, amikor a kalasz a kaszara valo.
    Hogy a feneben lehetne az ev kezdete pl. a hetedik honapban ?

    Az csupan a babyloniai szokas volt. Ahol a klima valoban ket evszak alapon letezik.

    No de vannak sokan akik meg ma is dekoraljak az u.n. “hannukah-fat” decemberben.

    Sokkal tobb Torah-mentes felfogas van ma is a “bar lev” felek “vallasaban”, mint “Kereszteny” az u.n. Gorog (ujszovetseg) soraiban.

  • Gerti Hollósy

    bar-lev, szomorú olvasni, hogy ennyire nehéz és fájó a magány és hogy rideg ês sivar az ünnepi asztal, őszintén sajnálom…

  • bendeguz…stb
    szekta az anyad pics&ja te gyoker!! nyomorult fereg vagy!!
    a hassidut megalmodoja israel bal-shem-tov volt az 1890-es evek oroszorszagaban!!
    a hassidizmus nem szekta!!

  • Hollosy-Gerti
    bizony sivar es hideg egy pessah-i asztal egyedul itthon!!! sok sok szek sajnos orokre uresen marad…………..meg egy kis ido es az enyem is megurul!!

  • bar-lev!

    Az írásai ellenére is…..sajnálom,hogy ennyire magányos(!!!)
    Sok egyedül rokonok,család nélkül élő,beteg,magányos ember van itthon is!
    Sokan nem tehetnek róla,de aki igyekszik gyűlölködés és politika
    mentes emberi kapcsolatokat teremteni,az előbb utóbb nem lesz boldogtalan és magányos….!
    Talán el kéne ezen gondolkoznia…a keserűség, gyűlölet gyűlöletet szül,ami senkinek sem jó!

  • Afene…
    Azt a félbevágott keménytojást a címképről de megkívántam most.
    Le is megyek és jól megfőzök magamnak egyet.

    Bendeguz és Szikszai okoskodásain meg csak bosszankodva röhögök.
    A mindent tudók..sőt mindent JOBBAN tudók…,,,

  • Bendeguz79,

    “S csupan es ismetelten a Termetot vadolja az emberiseg minden gyarlosagaert.”

    En semmivel nem vadoltam, csak erdeklodtem, hogy miert buntet az Isten kollektivan, es ennek kapcsan megkerdeztem, hogy miert buntet egesz generaciokat elore is? Mert a 400 even at Egyiptomban rabszolgasorban elo Izraelitak sorsa mar elore el lett dontve, Jakobbal kozolte az Isten. Ok mit vetettek mielott megszulettek volna?

    “Tisztan adja az irott sorok a Totah es meg a Tanekh-ben is, hogy senki nem bunos, sem felelosegre vonva masok vetkeiert.
    De az gyen vetkeiert a harmadik, sot a negyedik generacio is felelos. Illeteve koveti, az az resztyvesz annak kovetkezmenyeiben.”

    Igen, mint mindenben, ebben is van ellentmondas a Torah-ban. Az egyik szerint mindenki sajat maga buneert lakol, a masik szerint 4 generacion keresztul at bunteti az Isten az egyen buneiert a leszarmazottakat. Ezt lehet szepiteni, de felesleges vele erolkodni.

    Azon is felesleges vitatkozni, hogy miert tortent az elso galut. Az okok, es a tortenetek utolag lettek kiagyalva szerintem, szerinted pedig az ugy van, ahogy a Biblia irja.
    De mar eleve santit a dolog, mert vajon milyen meggondolasbol kuldi a szereto Isten az egyik nepet a masik ellen, hogy a masikat kiirtsa, es/vagy rabszolgava tegye?

    Meg annyit, hogy en ugy tudom, a karaita “mozgalom” semmi mas, mint a regi, “pap-Judaizmus”, amihez nem kellett semmi mozgalom, csak siman folytatodott az ami megvolt.

  • bar-lev,

    “” a vegere kibokve egy istentelen aljas zsidozast szikszai testver tollabol direkt kijelezve “a hangsuly az egyiok szon van”
    igazi antiszemita szoveg!!
    na EZEK vagytok ti MAGYAROK!!! “”

    Nem erteni madzsarodat tenyleg? Megkerni valaki aki fordit te amit en irni!

    Es amit a Bendeguznak irtal:

    “a Sanhedrin az a Tribunal Rabbinic!! az nem egy kaszt!!”

    Eddig igaz.

    “a tagjait a h’Cohen gadol nevezi ki egyedul mint a TEMPLOM FOPAPJA!!”

    Ezt aprilis elsejei trefanak szantad? A Cohen Gadol sosem nevezett ki rabbikat semmire, hiszen egyreszt a rabbik voltak az egyik okori reform-zsidok, masreszt a rabbik gyakorlatilag el akartak venni a papok kenyeret azzal, hogy maguknak koveteltek az egyetlen igazsag tudasat.

    “felejtsd vegre el a vallasomat te idiota!!!!!”

    Melyik kereszteny szekta tagja vagy, hogy ennyire utalod a Jehova Tanuit? Csak nem a Mormonok vettek meg? 🙂

    “amit irkalsz az kimeriti a vallasi gyuloletszitast!!”

    Amit te irkalsz pedig kimeriti a hazudozas es butasag fogalmat.

  • Jichak Perlmutter,

    “” – Egyébként jól mondod, hogy ama párszáz – de legyen ezer – ember “bűne”, akik egyáltalán befértek ama laktanya udvarára, miért is súlytaná a sok-sok-milliónyi, azóta született zsidót ? Ha ez így lenne, akkor az csúnya provokáció lenne Isten részéről. Márpedig ez róla kizárható… “”

    Igazad van, a tobbezer tul sok, de kedvezni akartam azoknak, akik hisznek a konyvben. Szerintem meg a tobbszaz is tul sok, mert abban a forrongo korban nem hiszem, hogy a romai katonak hagytak volna tul sok embert osszegyulni egy helyen.

    Viszont megfeledkezel arrol, hogy az egyik zsido azt mondta, hogy ha a Jezus valoban az aki, akkor az o vere a zsidosagon lesz. Igaz, hogy ezt is csak egy zsido mondta, es ha ilyet mondott elmebetegnek kellett lennie, de ez nem szamit.

  • Bendeguz79,

    “A Hassidic szekta egy igen nepszerutlen es nagyon kicsi szekta volt.”

    Volt?

    “Hasonloan a Rosh Hossana esete. Amit mint az ev kezdetenek vesznek ma is. De a Torah utasitasa hogy az ev az Egyptombol valo kijovetellel kezdodik, amikor a kalasz a kaszara valo.
    Hogy a feneben lehetne az ev kezdete pl. a hetedik honapban?”

    Ha jol remlik erre is ket eloiras van a Torah-ban (ellentmondasos) es a rabbinikus Judaizmus a masik mellett dontott.

    “” Sokkal tobb Torah-mentes felfogas van ma is a “bar lev” felek “vallasaban”, mint “Kereszteny” az u.n. Gorog (ujszovetseg) soraiban. “”

    Vannak dolgok a Talmudban, amik jo is, hogy vannak. Aztan vannak, amik feleslegesek, vannak babonas butasagok es sok mas.
    Viszont ne feledd, hogy a gorog es romai hatas hatalmas volt a Judaizmusra, meg maguk a rabbik is atvettek butasagokat a gorogoktol, mikozben adazan tamadtak a gorogok vallasat es filozofiajat.
    Pl. a bumbuskak fogalma/lete is ekkor kerult be a Judaizmusba. Az egyik rabbi estenkent meg ki is jart az utcara, hogy hazazavarja a bumbuskakat. 🙂

    De lenyegeben ez semmi mas, mint az okor egyik reform-Judaizmusa. A Karaita pedig az eredeti.
    Az csak a baj a Karaita, azaz a Torah-n alapulo Judaizmussal, hogy a szamuzetesben nem lehet betartani, es emiatt az evszazadok soran egyre tobb karaita tert be a rabbinikus valtozatba.

  • J.P!(elnézést kicsi bonyolult és hosszú a neve..)

    nem akarok vitatkozni,de ugye elképzelhetetlen,hogy Jézus kérte volna fel Júdást az árulásra az utolsó vacsorán?….ilyen baromságot még senkitől sem hallottam….
    Jézus nem provokált senkit annál értelmesebb volt,mint itt egyesek……
    talán nem gondolta végig,mit is akart írni?….

  • LEV;
    Igen figyelmesen olvasom minden megjegyzeseket, de nem talalva hogy bar-ki is irta volna hogy a Sanhadrin egy vallasi szekta lett volna.

    Az a papsag uralkodo hataskorenek az uralma, mint a Vatikan a Romai Katolikus vallasnak.
    S akik azt is ellenztek igen sokszor bajokba kerultek.
    Az inquzicio, a karobahuzas, a maglyan-egetes, stb. stb. modszerek.
    Az osi heber kivegzes a faraszegezes volt. NEM kereszt, hanem csak egy gerenda a foldbeasva. A kegyetlen es lassu halal.
    Sot a kereszteny Biblia is csak a “staraus” gorog szot alkalmazta.
    De meg a Septugian-ban is a “Xzylos” szo adva egyedul.

    A masik poston iagazan sajnalattal olvastam sajat siralmaidat.
    De te rogton undorito pokroc modon reagalsz.
    Ketsegtelen nem erdemelsz szympatiat, de meg megbocsajtast is nagyon ketesen.

    Nem latod be hogy mind azzal csupan onmagadat atkozod ?

  • SZIKSZAI megjegyzeseire;

    Igen sok ertelmes magyarazatokat nyujtott. Hasonloan velemnyei is nyujt gondolatokra valokat.

    Minden vallasokban leteznek sok szektak, vagy barminek is neveznenk ,azok mind valamiben kulombozo felfogasokat kovetnek.
    A kereszteny hitben valami nehany-szaz szekta,ill.kulombozo felekezeti valasztekok.

    Ketezere eve, a zsido hitben a tobbsegi szektak a szadsziz, esszenisz, es farasziz-ok voltak.
    A Hassid volt az egyedulli Izrael tortenelmeben amely a vizbemeritest gyakorolta. De meg a szazad vege-elott megsemmisult.
    Ma csupan az u.n.Mandanita-k alkalmazzak mint altalanos szertartasuk.
    A Hassid a Szatmari rabbi altal,Rabbi Teitelbaum altal lett ujja-elesztve a XIX szazadban. Hittek hogy o lett volna az ujabb Messiah, de hosszu elete utan elhunyt.
    Ma inkabb az Orthodoxkat utannozzak.

    A Karaita ma igen igen kicsi szamokban.

    Az USA-ban fokent a Konzervative, Orthodox, Reform a fo-szektak ma. Persze van ami mint egy “amerikai szekta”: a “Rekonstruktionist”. Nekik a “Torah es Isten jelentektelen”.
    De vannak am meg “Atheista Kongrigaciok” is.
    Tehat mi lett a hitbol amin az alapult ?
    De ez a vilag ma.

    Irta az “ellentmondasokat”.
    Persze azok fokent a kesobbi Talmudik, ill. Babyloni szokasokbol eredok.
    Pl. a Rosh Ho-Shana esete. A fo-szektaknak nagyon jelentos, de nem letezik a Torahban.
    Csupan a Yom Terauh, ami a “day of shouting” amikor a Shofahr-t fujjak. De a Torah semmi eloirast nem ad azon.
    A rabbik velemnye hogy azt csak a Jubely-ev bejelentesere hasznaltak.

    De a Jakov utodainak valasztasa egy megszabott missziora volt.
    Azt eskudtek annak idejen (3,500 eve)huen betartani es azt veghez vinni. De emberi letre ismetelten hibaztak.
    Az sajnos mindannyiunk gyarlosaga.

    De vallasok, sot meg a leg-szelszosegesebbek is bizonyos tarsdalami szolgalatot nyujtanak. Fokent a csalad-serkentes es osszertartasanak elvet serkenti mind. Meg a woodoo es Szantaria is.
    Tehat volt es van tarsadalmi ertekei. Ma elen-alnak a jotekonysagi akcioban.
    Azt meg Putin is belatta es serkenti.

  • Boda Marcsi,

    “nem akarok vitatkozni,de ugye elképzelhetetlen,hogy Jézus kérte volna fel Júdást az árulásra az utolsó vacsorán?….ilyen baromságot még senkitől sem hallottam….”

    Eloszoris, a kereszteny teologia sokat valtozott az elso evszadban egyedul. Ha elolvasod a masik harom evangelium ugyanerre az esemenyre vonatkozo leirasat (vagy barmelyik mas esemenyere) lathatod magad is a hatalmas kulonbsegeket, es ha kicsit elgondolkodsz rajta ra is jossz, hogy mire voltak azok a kulonbsegek.
    Peldaul Judasba az elso harom alkalommal mar elozoleg belekoltozott az ordog, Janosnal csak akkor, amikor a kenyeret bemartja. Ami mellesleg megint felveti azt a paranyi kerdest, hogy akkor most ki arulta el (az amugy szelteben-hosszaban jol ismert) Jezust? Az ordog, vagy egy gonosz zsido, vagy az egesz zsidosag?

    Nos hat Jichak a kovetkezokre gondolt; es hogy ne legyen az, hogy szovegkornyezetbol van kiemelve, az egeszet beidezem, csak azt az egy mondatot kulon bekezdesbe tettem:

    Janos 13.21-30: Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tõn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kirõl szól. Egy pedig az õ tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kirõl szól? Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az? Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a Sátán.

    Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed. 

    Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki? Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek. Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka. 

  • Szikszai és J.P!

    Nagyon meglepődtem azon amit írtál……Bizony Júdás árulta el
    Történelem,Biblia…stb) Jézust és nem Péter,vagy Pál….
    Aztán miért is akarhatta ezt,miért akart meghalni?..
    Az is rejtély és nagyon igazságtalan dolog,hogy jóval később
    a XX.században miért kellett sok ártatlan zsidónak,szenvednie elpusztulnia??

    Hát Isten akarata,tettei megfejthetetlenek….!

  • Gyanús volt nekem mindig is ez a Szikszai, alias Moshe Akiva.
    Mojseléről bebizonyosodott hogy a zsidósághoz csak annyi a köze mint hóhérnak az elítélthez.
    Nem véletlen hogy ez a provokátor most új név alatt kényszerült ide vissza tolakodni.

    Hogy terjeszthesse homályos elméleteit.

  • Azért kellett a sok zsidónak (plusz baloldalinak demokratának szabadságszerető embernek ) meghalnia kedves Boda, mert tele a Világ olyan gondolkodásra képtelen törtető akarnok fanatikussal mint amilyen te is vagy.

  • Lehet, hogy en fatalista vagyok, de szerintem \ezus tudta, hogy megfogjak olni.
    Judas story is erre mutat.ha Isten fia volt, tudta elore, hogy mi fog tortenni,

  • Boda Marcsi,

    “Nagyon meglepődtem azon amit írtál……Bizony Júdás árulta el
    Történelem,Biblia…stb) Jézust és nem Péter,vagy Pál….
    Aztán miért is akarhatta ezt,miért akart meghalni?..”

    Mert benne volt az ordog. Ez mindent megmagyaraz. Az ordog, az emberiseg legfontosabb talalmanya. Minden emberi aljassagot ra lehet kenni, es akkor mi mar nem is vagyunk vetkesek.

    “Az is rejtély és nagyon igazságtalan dolog,hogy jóval később
    a XX.században miért kellett sok ártatlan zsidónak,szenvednie elpusztulnia??”

    Szinten az ordog.

    “Hát Isten akarata,tettei megfejthetetlenek….!”

    Vagy az, vagy az O es az Ujszovetsegnek semmi koze sincs az Istenhez. Ugyanakkor akad bennuk babonas butasag boven.

  • Szikszai!

    Azért köszönöm a részletes tájékoztatást,bevallom ilyen mélységben nem ismertem a történetet….a szokásos “Júdás”…történetet ismerik a legtöbben.
    Nagyon tájékozott és okos vagy!

  • Figyelő,

    “Judas story is erre mutat.ha Isten fia volt, tudta elore, hogy mi fog tortenni,”

    Es meg inkabb, ha o maga volt az Isten.

    Viszont akkor megint felmerul a kerdes, hogy ha igy elore le lett rendezve, akkor miben bunos a Judas, vagy barmelyik zsido is?

    ———

    Marcsi,

    Kosz, de nem igazan. Csak szeretem ismerni azt, amiben nem hiszek. 🙂

  • SZIKSZAI soraiban FIGYELOhoz;
    A masodik mondataban a “megbocsajthatatlan” bunt kovette el !

    A Boda Marcsihoz cimzet soraban;

    “Csak szeretem ismerni azt, amiben nem hiszek.”

    Vajon miert ? Mi lehetne celja azzal ?

    Talan mert termeszete az allando ellnezeskedes, az a maga negative teremszete, vagy csak igazi antagonista ?!

  • Ez a szerzo, Deutch Gabor, nem egy Erzsebetvarosi Neolog rabbi ?

  • Bendeguz79,

    “” “Csak szeretem ismerni azt, amiben nem hiszek.”

    Vajon miert ? Mi lehetne celja azzal ?
    Talan mert termeszete az allando ellnezeskedes, az a maga negative teremszete, vagy csak igazi antagonista ?! “”

    Nem ertem pontosan a kerdest, de en ugy vagyok ezzel a kerdessel, hogy mielott valamire ramondanam, hogy az hihetetlen, vagy alapvetoen hibas, eloszor elolvasom, hogy mit ir.

    Le mernem fogadni, hogy van a korunkben tobb tucatnyi olyan ateista is, akik eletukben nem olvastak a Bibliat, nem olvastak azzal kapcsolatos irodalmat se (pro es kontra) megis magabiztosan kijelentik, hogy ok nem hisznek benne.
    En egy kicsit maskepp csinalom ezt. Nem csak a vallasok, mas dolgok teren is.

  • Geyza….
    miattam és a hasonló tisztességes keresztények miatt még egyetlen zsidónak sem kellett meghalni,pláne,hogy akkor még nem is éltem,Apámnak meg keresztény létére több zsidó is köszönetet mondott a segítségéért,életéért!!!!!!
    De az,hogy a mai ellenzék ilyen szánalmas,bukásra érett,ahhoz az ilyen idióta,fanatikus,gyűlölködő “észlények” bizony jelentősen hozzájárulnak!!!!!
    Bravó,csak így tovább még pár napig…..!

  • SZIKSZAI

    “Csak szertem ismerni azt, amiben nem hiszek”.

    Ketsegtelenul szukseges kivizsgalni minden dolgokat mielott barki is meglatast lenne kepes arrol hozni.

    De HA azt mar tette, es ismeri a tartalamat, de visszautasitja mint hihetetlent, hat akkor miert erdelki az magat ?

    Tehat maga egy Bible-tudos atheista ?!

    Az is leheto persze, bizonyara Darwin is az lett elso-szulott leanya halal utan.

  • A vita mar olyan regen folyik,hogy sokat
    nem tudtok hozzatenni.
    Engem,mint olyat,aki heberul olvassa a Bibliat,
    {melyet a zsido nep magaval vitt a szetszoratasba
    es tartalmazza os-hazaja terkepet es tortenelmet}
    mindeg meglep,hogy dacara az archeologiai bizonyitekoknak,
    allandoan visszaternek a regi, elnyutt “igazsagokhoz”.
    Pl.Jehuda {Judas}” arulasarol”-melyet 2000 even at-
    a zsido nep teljessegere vonatkoztattak.
    Mit is mond errol-az archeologia – a kopt kezirat,
    melyet Egyiptomban talaltak?

    https://mult-kor.hu/20130409_a_tinta_mutatta_meg_judas_evangeliumanak_eredetiseget

  • SZIKSZAI;

    Teljesen megeggyezesben vagyok, ill. meg-gyozodesem, az elobbi megjegyzesenek masodik reszen is.

    Hogy a tomegek sokasagai, hisznek-e, vagy nem hisznek, ill. elfogadjak-e, vagy visszautasitjak allaspontjaikat sok mas alanyokon, mint pl. a teremtes, evolucio, UGT (Universal Grand Theory)vallas, hit, sot ideologiak mint a szocialism, demokcaria, liberalism, szabad-gazdasagi versenyzes lehetosegeit, sot meg az egyeni-emberi-jogok letet es lehetosegeit. Sot minden mas jelentos alapokon mukodu tarsadalmi lehetosegeket is.

    A tomegek elfogadnak rendszerint ami hangosabban, vagy eroszakosabban van terjesztve.
    Sokan meg csak kovetik a tomeg-meggyozodeseiket.
    Kovetik a kolompost !

    Na de az nem hiheto hogy valaha is valtozhatna. Sajnos az emberi termeszet az nem igen valtozik, csak ha nem eroltetve van.
    De ki oahjtana azt ?

  • Boda Marcsi
    2018 április 3
    2:43 du.

    TE nem keresztény vagy.
    Ha Jézus MA látna téged, bizony aképpen kergetne tégedet ki a templomból, mint annakidején a kufárokat.

  • ISRAELI;
    A Koptikok egyptomi keresztenyek, egy osi szekta.

    Vittek ,hm ?
    Hat akkor miert irtak a rabbik a Talmudodt ?

    Archioligiai bizonyitek ?

    prof. Izrael Finklestein, chair of archologia az Izraeli Egyeteemnek Tel Avivban, teljessegeben allitja hogy Avram es utodai SOHA nem mentek Egyptomba. SOHA nem keltek at a Vorosyengeren, Bareshit csupan a valotlan mese, stb.stb.
    Yerusalem csak egy tehenes falu volt. Cananan SOHA nem volt meghoditva Joshua csapatai altal, stb.stb.

    Na hogyan veszed mind azt ?

    A Niceai zsinat alkalmaval Constatntine rendelte el hogy elveiket tehyek irasbeli szovegbe.
    Azt nem kevesebb mint 130 osi es akkori irasokbol valasztottak.
    De csak 77-et valasztottak.
    Nemely iratok igen erdekesek, nemelyek jelentektelenek.
    Sot meg a 77-bol is kesobb 11 visszautasitav a XVI szazadban.

    A kerdes persze nem az hogy mi talalhatok, hanem hogy minek van ertelme es osszefuggo.

  • Bendeguz79,

    “Tehat maga egy Bible-tudos atheista ?!”

    Nem vagyok ateista, csak egyik ember altal keszitett vallas sem tetszik nekem, meg az sem, amelyik legalabb bevallja, hogy ember altal keszult.

    Tulajdonkeppen, amive mara valt a Keresztenyseg es a Judaizmus elfogadhato, sok szep hagyomany es szokas tarkitja, a durva bibliai reszeket “megmagyarazzuk”, a tobbi pedig nem erdekes.
    Ilyen forman eppenseggel jarhatnek zsinagogaba is, de ha nem hiszek benne, minek?

  • Izraeli,

    https://mult-kor.hu/20130409_a_tinta_mutatta_meg_judas_evangeliumanak_eredetiseget

    Erdekes, olvastam rola en is, de ugyanugy nehez hinni ennek is, mint a tobbinek. Csak siman ellentmond valamiben a masik 4-nek, de legalabbis 3-nak abbol.
    Az evangeliumokat joval Jezus halala utan irtak le mende-mondak alapjan, szerintem egyik sem perdonto.

  • Bendeguz
    A kopt irat,mely i.u 2-ik szazadbol szarmazik-engem
    annyibol erdekelt,hogy maskeppen ir Judasrol az” arulorol”,
    mint az Uj-Testamentum.Ebbol is kovetkezett a zsido
    nep meghurcolasa,mint “arulo”, melyet a “Judas Evangelium”
    kb.200 evvel Jezus halala utan, megdont-mint tortenelmi
    hazugsagot.
    Most nezzuk- a Tel-Aviv-i egyetem Prof.Finkelstein-je
    mar regen ideologiai vitaban all a Heber Egyetem jeruzsalemi
    Bibliai Archeologia-i kutatoival. Ok tobben vannak-
    egyikuk, Eilat Mazar,a szinten regesz,Benjamin Mazar unokaja
    mar regen folytat asatasokat Jeruzsalemben,David Varosaban.
    Tobbek kozott neki,{aki megtalalta David egyik palotajat},
    Jigal Silo-nak,a magyar-zsido Gabi Barkai-nak-es tobbeknek
    koszonhetjuk- a tortenelmi bizonyitekokat,hogy Jeruzsalem
    nem “egy tehenes falu” volt, hanem Judea fovarosa .
    Ugy latszik,ideologiai vitak-mindeg lesznek.
    Kulonben, hogyan irhatta meg “Professzor” Slomo Sand
    “Ki talalta ki a zsido nepet?” cimu formedvenyet.

    Hat ehhez-mit szolnak ehhez-a ketkedo professzorok?
    “Egy nem bibliai utalas Izrael nepere”.
    “A kairoi Egyiptomi Muzeumban van egy granitsztele,
    mely Merneptah farao gyozelmet orokiti meg.
    A tudosok becslese szerint II.Ramszesz 13. fia,Merneptah
    i.e 1202 es 1212 kozott uralkodott,az okori Izrael
    birainak masodik feleben.
    A Merneptah sztele utolso ket soraban ez all:
    “Kanaant fosztogatjak,Askelon elesett,Gezert elfoglaltak
    es Jehoamot romba dontottek ,
    IZRAEl pusztan hever,magva nincs tobbe”.
    Vajon mire utal az Izrael kifejezes-ebben a kornyezetben?
    William G.Dever a Kozel-Keleti archeologia professzora
    megjegyzi:
    ” A Merneptah sztelebol egyertelmuen kiderul,hogy valoban
    letezett Kanaanban egy nep,mely Izraelnek nevezte magat,
    es akiket Izraelnek hivtak az egyiptomiak is.”
    Vegul- visszaterve a 21- ik szazadba- es a
    zavargasokhoz az izraeli-gazai hatar menten,
    ahol mar ujra keszul a Hamasz altal fellazitott tomeg-
    a penteki zavargasokra-kovekkel,ego gumiabroncsokkal,
    robbano palackokkal- az Izraeli Hadsereg allast foglal-
    a lakossag vedelmere,es a cinikus,szemforgato
    vilag- Izrael elitelesere.

  • SZIKSZAI irta BENDEGUZnak’

    “Nem vagyok atheista…”

    Hat akkor hol all, vagy mi a meggyozodese ? Azt soha nem nyilvanitotta ki, habar majdnem minden mast adott.

  • SZIKSZAI;

    Az u.n. negy evangeliumok NEM nyujt ellentmondasokat !
    Kulombozo egyenek emlekezetei altal adva, mind a sajat tapasztalatai, nezettei es egyenisegei alapjan.

    Van sok mas irott adatok is de letezik-e ami adna bizonyotott formakban ellenkezoket ?

    Ha olvata mind, a kiselejtezes modszere a szuksegesseg.

    Sot a Vatikan kozel 4 evszazaddal kesobb tavolitott el 11 konyvek adtait, amit a szakertok ugy veltek hogy nem tamasztotta ala az alpveto tenyeket. Tehat kesobbi, vagy mas szempontbol lehettek nyujtva, mas allaspontokat adni.

    De az en esetemben nem az hogy mit hihet el, vagy mit nem. Hanem hogy mi lehetett volna az eredete annak az eronek, hatalomnak ami okozhatta a vilagegyetem letet es a szerves elet letrejottet ezen a Foldon.

    A semmi soha nem okozhat semmit.
    Csupan egy “ero” amely kepes “munkat” ,fizikai tettet okozni.

    Hat mi lehett volna annak eredete ?

    Az a kerdes amit a tudomany probal mindenfele magyarazatokkal magyarazni. De nem talalva barminek sem az indito tettet.

    Az az indito kerdes ! A mindennek eredete !

  • ISRAELI soraira;

    Koszi az infokat.
    Termeszetesen leteznek megbizhato adatok, csak azokat mint egy egyseges adatforrsoknak venni a feldat.

    Pl. az Abu Syble, ami mar atlett helyezve eredti helyerol, a Remese II emlekmuve. S elso szulott fianak a steleje el volt tavolitva. Bizonyara mert nem elte tul azt a kort.S 13. fia kovette a tronra. Tahat az elso szul;ott fiu halalanak elfogadhato adata. S Remesis uralokodott Moses idejen.

    Rengeteg osi Egyptomy setmenyek leteznek azon korokbol.
    Az Egyptomiak igen “faj-tudatosak” voltak. Pl. a 25. Dynastianak nem hagytak semmi eredetet. A 25 dynastia volt a Nubian-ok (feketek)akik meghoditottak Egyptomot es uraltak is.

    Festmenyeiken az Azsiaikat es Afrikaikat mas bor es mas haj-szinekben abrazoltak.
    S a Ghoshen-ban dolgozo rabokat az azsiai szinekkel abrazoltak.
    Tehat a Vorostengertol keletre azt Azsiaiaknak veltek, s azon szinekben abrazoltak.
    Nagyon sok festesek szinei maradtak erintetlenek maig.

    A mai “zsido-nep” nem kitalalas, hanem a Juda torzseenek leszarmazottai. Az az a deli-kiralysag utodai, a JUDA-itak.Persze a Benjamin torzsei is resze volt a deli kiralysagnak, de az eszaki torzsek nepei mar elobb fogsagba hurcova Sziria altal, s foldjuk idegenek latal betelepitve.

    De ma lehetetlen megallapitani hogy ki melyik torzsnek a leszarmazottja.

    Ma mar tisztan lathato hogy valoban minden nemzetek, uralkodok tortenelmei oriasian szinezve, ill. feldicsoitve voltak irva.
    Ami manapsag is megy nagyban. A propaganda nem lankad soha.
    Minden uralkodok “emberfelettinek” voltak dicsoitve tortenelmi adataikban mindeg.

  • Geyza!

    Veled ellentétben,aki vagy hitetlen,vagy tisztesség és erkölcs nélküli “más származású” ..kártékony élőlény…vagy én valóban keresztény vagyok,nem volt könnyű életem,több betegségem, műtétem volt,problémáim nekem is vannak,de Isten eddig mindig meghallgatott,soha senkinek nem ártottam(mint te próbálkozol…?) és a templomban is szívesen látnak,ismerem a főtiszteletest is,és
    együtt mondom a többikkel az imában,hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek….bár néha nehéz belegondolni,mert többen
    nem méltóak rá,de ugye én csak ember vagyok,nem isten…. Na nyugodj le szépen mielőtt még undorítóbbá válsz…!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    az alatt pontosan mit ért, hogy Géyza “más származású”. Esetleg norvég, csak eddig ezt nem tudtuk róla? Én mindig azt hittem, hogy magyar.

  • Szerinte piréz vok.

  • OIM* tisztessége odáig terjedt hogy befeketítette, megfúrta a hivatali főnökét, hogy megkaparinthassa az íróasztalát.

    Háát..ez is egyfajta szemléletmód:
    Mindent elvenni amit csak lehet és még azon felül is.

    Igaz kisBoda ?

  • Orsós Elemér

    Christopher Adam
    2018 április 4
    4:58 du.
    Kedves Chris, szerintem elirás volt, más állapotura gondolt, mint én szoktam lenni 1 liter olaszrizling után. 😀

  • Kedves Marcsi!
    Szerintem hálásnak kellene lenned Geyzának, hogy így életben tart a hozzászólásaival. Másképp miket tudnál írni? Hogy szavazzunk a fideszre? Hogy Viktor az Isten? Hogy éljen Rákosi… izé… éljen Orbán? Hogy Gyurcsány hülye? Senkit sem érdekelne a dolog. De így, hogy Geyza eljátszik veled, egészen szórakoztató vagy…

    Bár én például szívesen elolvasnám a visszaemlékezéseidet arról, hogy “Mit éreztem, amikor Viktort megláttam először a tévében”… Legalább tudnánk, hogy mitől vagy ennyire lelkes…

  • Orsóskám.
    Rám ne fogd hogy gyereket várok . Hö. HÖhö.

    Mert ez még akkor is nonszensz ha megiszok négy feleset a törkölyből.

  • Christopher Adam

    Alma, a KMH örömmel hozná le ezt a visszaemlékezést. De tényleg! 🙂

  • Bendeguz79

    Irtam, hogy nem vagyok ateista, de nem foglalkozom egyik vallassal sem. Mi ebben az olyan nehez megerteni?

  • Elemer,

    Tenyleg? Mar egy liter is megart?

  • Alma és Chris:
    Elfogtuk Marcsuka levelét!
    Amit abból az alkalomból írt valakinek hogy meglátta V.Orbánt:

    Holdas este ágyikómban kezemben a krigli
    (Nyári hőség, a sör nélkül nem lehet azt bírni)
    Ránézek a képernyőre, hát mit látok rajta?
    Ott beszél egy csodás férfi, gyönyörű az arca !
    Hogy mit mondott,nem tudhatom,nem is nagyon számít
    A szerelmem csak az ővé, mondhat ő már bármit.

  • Bandzsa Geyza már megint “formában” van,de legalább most nem közönséges,csupán “szellemes”…akar lenni…..!
    Én nem imádok egyetlen politikust sem,mint itt többen……mindegy,hogy jellemtelen,hazug,bunkó csak baloldali
    legyen……!

    Én legalább tudom és vállalom,hogy kire szavazok,míg itt többen
    még mindig bizonytalanok,hogy melyik “törpére” is voksoljanak…..

    Nos én azért ennyire nem izgulok!

  • C.Á!

    Az nem lenne baj,hogy Geyza esetleg egy hit nélküli gyűlölködő zsidó(vannak ilyenek…Soros,kinti és itthoni hazaárulók),meg
    természetesen magyar “származású”,de nem MAGYAR!a kettő együtt egy kicsit sok…
    Remélem világos?
    magától nem vártam volna az “olcsó” szellemeskedést…..de itt már semmi nem lep meg!

  • A gyengébbek!!! kedvéért: nem az a baj,hogy Geyza zsidó származású,ami valószínű….
    (az az ő dolga,hogy hívő,vagy sem)hanem az,hogy a keresztény vallásúakkal szemben gyűlölködik,amit én nem teszek,békében élek
    a zsidó ismerőseimmel,barátaimmal.!!!!!!
    Az viszont szégyen az országnak,hogy ilyen magyarok is vannak!!!

  • Boda Marcsi,

    ” Geyza …
    Az viszont szégyen az országnak,hogy ilyen magyarok is vannak!!!”

    Ugyanmar! A Geyza felekbol van itt annyi, hogy el lehetne rekeszteni vele az osszes kanadai folyot. Nyugat Europa is teli van ilyenekkel, sot az egesz vilag minden orszaga.
    Ez nem szegyen, csak kellemetlen. Viszont az orvosok szempontjabol nezve hasznos.

  • Szikszai!

    Igazad van sajnos….de meg kell,hogy mondjam,ez mégis csak nagy szégyen,undorító és sajnálatos!
    Abban igazad van,hogy az orvosok ebből biztosan profitálnak!
    Azért abban reménykedem,hogy a tisztességes,normális emberek többségben vannak!!!!

  • Marcsi,

    Hat undoritonak undorito, no meg rendkivul furcsa is, mert munkasor koraban betegre verte volna azt, aki azt javasolja neki, hogy arasszak el Magyarorszagot vademberekel, most pedig nem gyozi nyalni a popsijat annak, aki igy akarja tonkretenni Magyarorszagot es Europat.

    Persze lehet hogy en vagyok elmaradva es.a haladas eppen azert haladas, mert egyszer komcsik vagyunk, kesobb pedig liberalisnal hazudkuk magunkat.

  • Geyza,
    en irigylem a kepesseged, hogy a Marcsibol kihozod a legjobbjat. Egyszeruen megmamorosodom ahogy olvasom. Elsore sosem ertem, es csak tobbszori olvasas utan tisztul le a kep, hogy nincs is semmi ertelme. De varazslatos, hogy van 15-20 szo, amit minden mondatban kenyszeresen hasznal. Ha meg fiatal lennek palyavalasztas elott, tuti, hogy pszichiater akarnek lenni. Ez valami csodalatos!

    Chris,
    Az evek soran akkora tudas birtokaban vagy mar, hogy irhatnal egy konyvet, korkep a kommunizmusban szocializalodot fidesz szavazo nyugger diktaturarol, ami elnyomasban tartja az orszagot cimmel.

    Tudom, hogy rosszul hangzik, de ahogy orban eloregitette a zavazoit oda jutottam, hogy legroszabb esetben akkor dol meg az orban rendszer ha ezek a nyuggerek kihalnak.

  • László!
    Én azt hiszem elég érthetően és választékosan fogalmazok,sokan értik szerencsére,aki meg nem annak a “készülékében”van a hiba,az más kérdés,hogy esetleg nem tetszik a véleményem….ami az itteniek “erkölcsi szintjét,elkötelezettségét” ismerve érthető!
    Ne legyenek büszkék rá…!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.