Orbán Viktor cizelláltan nem zsidózó könyörtelen mamelukja

2017 július 31 9:29 de.100 hozzászólás

Az illetőt személyesen ismerem, egykor – Esti Hírlapos főszerkesztőségem idején a lejáratásomra szakszervezetet szervező, a lakásomba meghívott beosztottaim egyikeként – szenvedélyesen kiabált velem, de nem zsidózott sohasem. A főszerkesztőhelyettes, bizonyos D. Horváth Gábor embere volt, akit – akkor, talán 1995 májusában – a többiekkel együtt hiába hívtam meg. Róla azt kell tudni, hogy a főszerkesztői beiktatásom napja – április elseje – előtt kinyomtatott Esti Hírlapot a tulajdonosváltás zűrös körülményei közepette szombatra virradóra egy teljesen üres ötödik oldallal jelentette meg, amely oldalt hétfőn a parlamentben az ellenzékben maradt Fidesz részéről a kormányra került pártokat cenzúrával vádolva Deutsch Tamás napirend előtt lobogtatott.

Ami a lejáratásomra verbúvált szerkesztőségi szakszervezet általam vendégül hívott tagjait illeti, velük akkor együtt ettünk-ittunk, dumáltunk, még nevettünk is néha, s a kulturális rovat ágyamra heveredett vezetője békéltetésre irányuló javaslatának kevéske foganatja ellenére volt eredménye e sajátos beszélgetésnek, mert a helyettesem (akitől a kinevezésemkor megígért munkáltatói jog részleges hiánya okán úgyszintén nem tudtam megszabadulni) a lapértekezleteken ugyan továbbra is simfelt, s rendre megkérdőjelezte a hozzáértésemet, de ezt hiába tette, mert a már szinte eladhatatlanná züllesztett napilapot újra olvasni kezdték az emberek, az eladott példányok számának legutóbbi évi (mintegy 18 ezerről 12 ezerre való) csökkenése a nyár végén megtorpanni látszott, majd néhány hónap elteltével, decemberre – a főszerkesztőhelyettes kivételével valamennyiünk örömére – valamelyest (12 ezerről 13 és félezerre) növekedett. Amiben a Népszavától általam elcsábított, Kéri Tamás felelős szerkesztő munkájának is szerepe volt.

Visszatérve az illetőre, neki Gajdics Ottó a neve, aki az engem támogató Kéri Tamással, mondhatni, nemigen rokonszenvezett, s noha együttmunkálkodásunk meglehetősen rövid – 1996 januárjának végén záruló időszakában – szót értettem vele, tulajdonképpen féltem tőle.

Idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek e félelem okára.

Meg az Orbán-éra.

Nem kísértem figyelemmel a karrierjét, de ennek az évtizednek az eleje óta mind sűrűbben látom-hallom, amint el-elbődül a képernyőn, s ilyenkor összerezzenek.

A karrierje szinte senkinek nem fontos: “2004 óta a Hir-tv műsorokért felelős vezérigazgatója”, írja róla ma a Wikipédia, pedig azt igen sokan tudják, hogy amióta Simicska Lajos összeveszett Orbán Viktorral, azaz a G-nap óta inkább a kormányhoz maradt hűséges, s megvált Simicska tévéjétől.

Nem tudom, mikor lett a Lánchíd Rádió főszerkesztője, de az Orbán-kormány – utánanéztem: 2013-ban – e funkcióbeli tevékenységét elismerte. Nem tulságosan: Gajdics Ottó újságíró, a Lánchíd Rádió ügyvezetője, főszerkesztője a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést abban az évben – utánaszámoltam: ötvenkilenced magával – kapta meg.

Az első igazi kormányzati elismerést a tavalyi esztendőben könyvelhette el: kapott egy rádiót. Amit egy interjúban illően visszaigazolt: Nem vakaródzunk, büszkén vállaljuk a kormánypárti bélyeget, mondotta volt.

unnamed

Mindemellett a Karc FM főszerkesztője tavaly ősszel, immár a kormánypárti Magyar Idők rendszeres szerzőjeként a Népszabadság beszántásáról folytatott EchoTV-beli diskurzusnak csupán mellékszereplője lehetett. Meg kell hagyni, ebben a szerepkörben is megállta a helyét, méltatlannak tartván az olvasottságról szóló vitákat azt fejtette ki, hogy ő bizony, ha koholt pedofilozós cikkecskét írna a Magyar Idők példányszámain rugózókról, akkor aztán bőven lenne olvasója a lapnak, amelyet egyébként a baloldali médiafölény miatt nem auditálnak.

Egy hónappal később a lap kiadója a Magyar Idők új főszerkesztőjének Gajdics Ottót nevezte ki, mert elődje a Népszabadság kiadójához igazolt – olvasható a Magyar Időkben.

Idén januárban pedig Stumpf Andrásnak a Mandínerben közzé tett remek interjújában Gajdics Ottó kendőzetlenül ijesztően fogalmazott: neki ugyan bőven elég, hogy a népet háromszor is reménytelen helyzetbe taszítók nem fújhatják immár a passzátszelet, de ő azért a bozótharc részese, hogy ugyanazok, vagy ugyanazoknak az elvtársai, és szellemi leszármazottjai “egyszer és mindenkorra türhüljenek el a hatalom közeléből”.

Türhüljenek el!

Szerinte nyilván az újságíróhoz méltó “cizellált” fogalmazás része az ilyen eltürhülés.

Nos, amióta e januári interjúból megtudtam tőle, hogy ő nem üvölt, s hogy sem harag, sem gyűlölet nincs benne a bozótharc során, mindössze az orgánuma ilyen, azóta olykor-olykor elolvasom, amit egykori munkatársam mostanában leír.

Természetesen – más kornmánytollnokokhoz hasonlóképpen – ő is Sorosozik.

De valóban cizellált módon teszi ezt, óvakodik azt állítani, hogy egyes európai globalisták, mondjuk, zsidók volnának. Legutóbb július 29-én, szombaton elegendő volt feltételeznie, hogy Brüsszel mellett valamennyi tagország elitjében kifejlődött egy mutáción alapuló populáció, amelynek tagjai alapvetően hadilábon állnak a józan ésszel, és amikor erre figyelmezteti őket valaki, mondjuk a magyar külügyminiszter, még ők vannak megsértődve. Az ő olvasatában az illegális migrációt elutasító országokat támogatásmegvonással fenyegető – szerinte – “színvonaltalan agresszió” arra utal, hogy a Soros kottájából ricsajozók a legkevésbé se bolondok.

Nem sokkal korábban – a Transparency International (TI) januárban közzé tett “korrupcióérzékelési világranglistáját tanulmányozva” – ő írta le, hogy az Orbán-fóbiások hada “élükön a TI-vel” évek óta telerikácsolja a hazai és a nemzetközi nyilvánosságot az itteni óriási korrupcióval, s hogy megnézheti magát az a „populista autokrata” által vezetett ország, amelyik ki akar törni a rusnya pók (értsd: Soros György) hálójából. Úgy véli, hogy nekik, tehát a ricsajozóknak, igenis, jól fefogott érdekük siratni a magyar és lengyel jogállamot, a magyar és lengyel demokráciát, mert bár érdekközösségről, alapelvekről és szolidaritásról povedálnak, az Európai Uniót jól tejelő tehénnek, bankautomatának vagy nyerőgépnek tekintik, amelyben bármi történjék is – a kohéziós források elosztásától Görögország megmentéséig – a kassza mindig náluk csörög.

Ugye, tetszenek érteni, ez a Gajdics nevű mameluk megpróbálta szemléletessé tenni a Soros kottájából ricsajozóknak az unióból való nyerészkedését, s így sikerült neki.

Náluk csörög a kassza.

Mindig.

Nem csupán nyerészkedésre törekednek tehát, hanem minduntalan nyerészkednek is. A jól tejelő tehenet sikeresen fejetik, a bankautomatát rendre üríttetik, a nyerőgéppel magukat nyeretik.

A nyerészkedésre vonatkozó magyarázata átfogó ugyan, de végiggondolni nem érdemes. Szerinte ugyanis ha a fenti országoknak csökkenteniük sikerül a Soros-terv profitígéretét (az ígéretcsökkentés egyébiránt egy kifejezetten gajdicsi nyelvlelemény), akkor azt a Soros kottájából ricsajozók legfeljebb (!) a Magyarországtól és Lengyelországtól elvont összegekkel pótolják ki majd. Ráadásul – az ígértetcsökkentés pótlását tortának vélelmező Gajdics Ottó eredetinek bizonyosan nem szánt megfogalmazásában – ”az már csak hab a tortán, hogy” jó bolsevik módra még a ricsajozók vádolnak bennünket (értsd: Soroskinemállhatókat, Sorosbérencektől magyar- és Európavédelmezőket) a terhekből nem kérő maroktartóknak.

Leszögezi, hogy az uniós támogatás nem alamizsna, az jár, s hogy aki a jogos járandóságot további feltételekhez kívánja kötni, aljas gazember. Nem írja le, hogy Christian Kern az, azt sem, amit a Nemzeti InternetFigyelő az osztrák kancellárváltásról állított: “egyik zsidó megy, a másik jön”, azt sem, hogy akit Kern váltott a kancellári székben, jiddisül Finomembernek nevezik, cizelláltságra törekvően fogalmaz: az új kancellárhoz hasonló alakok elmorfondírozhatnának ama európai alapértékeken, amelyek alapján tisztességes politikus szájára veheti a másik tevékenységét. Márpedig a zsarolással történő kényszerítés, a hatalommal való visszaélés, “a sunyi nácizásra és antiszemitázásra emlékeztető utalgatás” nem tartozik az európai alapértékek közé. És így tovább. Minden politkai kalandornak – nem írja le, hogy kikre gondol – tudomásul kell vennie, hogy aki az illegális bevándorlást bármire is megoldásnak tartja, többszörösen vét mind a kereszténységből, mind az emberi humánumból fakadó szolidaritás ellen.

Ej Ottó, mondanám neki szerkesztőként, milyen nem emberi humánumot ismersz, szerintem tudod, hogy a humánum maga emberi lényeg vagy tartalom, a könyörtelen indulatod ragadhadta el az értelmedet.

Tudod mit?

Nem szerkesztlek tovább.

Olvasson el erdetiben, akinek ehhez kedve van.

Garantálhatom: nem lesznek sokan.

Aczél Gábor

100 hozzászólás

  • Mi a fenet jelent magyarul a “cizelalt” ?
    A “mamaluga” az egy fa-fajta ami Australiabol ered.

    De honnan a fenebol szedik ma a magyarok, (allitolagos) mind ezeket a soha nem letezo mai “allitolagos magyar” szavakat ?

  • Takaró Marica

    Gajdics úr egy időben egy betelefonálós műsorral már próbálkozott, de az igazi égése a Karc FM Paláver c. műsora ,ahol a 8 állandó betelefonáló mondja fel minden nap a FIDESZ nevű rablóbanda papagájkommandós tanfolyamán elsajátítottakat. Nem kicsit hasonlóan a Szabad Nép 1952-es “munkáslevelezői” stílusában.

    A mondanivaló mentes fröcsögés, esetenként az üvöltve elharsogott ostobaságok nem nyertek meg újabb embereket, nem csinált kedvet a hallgatáshoz. Én is lemondtam róla pár adás után.

    Nehogy, más véleményt nem tűrtek, de nem hithű betelefonáló fideszesek sem kívánatosak, legalábbis a beküldött sms-ek szerint.

  • Köszönjük a pontos beszámolót a kevesek által nézett-olvasott Gajdicsról meg az Echo-ról.

  • Kerekes Sandor

    Igazán nagylelkű részedről ennyi drága figyelmet pazarolni erre a miazmás, nyálkás pondróra.

  • Ennyi karaktert tényleg kár volt rá pazarolni.

  • A cizzellált nem tudom mikor került bele a magyar szótárakba és nem tudom az eredetét. Annyit tesz finom művű, igényesen megmunkált valami. De nem ez a lényeg. Fogalmam nincsecsen ki ez a Gajdics de bizonyára amolyan megmondó ember.Majd belelesek a youtubba talán találok tőle valami hangzatos beszólást.

  • A cizellalt latin eredetu szo, mar nagyon regen hasznalatos.

  • A szerző erősen szereptévedésben van! (A kassza persze hogy korábban máshol “csörgött”,- s ez a felháborodás oka… Emberek vagyunk.)

  • Aczél Gábor

    Úgy tudom, hogy a cizellált német eredetű szavunk, amelynek részletgazdag, aprólékosan megmunkált a jelentése.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 július 31
    9:41 de.

    Egy magyar értelmező szótár beszerzése és tanulmányozása nagy segítség lenne.

  • Aczél Gábor

    ISTVAN Nagy
    2017 július 31
    1:32 du.
    Nem értem, hogy miért tévesztettem volna szerepet.

  • No lám, hová jutottunk :

    “Ellopták Krisztust és Szent Vendel alakját is a kunszentmártoni Juhász-keresztről. A név onnan ered, hogy a műemléket Kunszentmárton juhászai állíttatták 1806-ban, rajta egy fémlemezből készült Krisztussal és Szent Vendellel, a pásztorok védőszentjével. Pár napja azonban csupaszon áll a kereszt, egyik éjszaka eltűnt róla Krisztus és Szent Vendel is.

    Így múlnak a napok Magyarországon. 200 éves fémszobrokat is ellopnak.

  • Kalocsai Miklos soraira;

    Maga Magyar szotart ajaln, LIANFAIR meg allitja hogy latin szo, ACEL GABOR meg hogy Nemet szo.

    De mit az egyenlo MAGYAR SZO ami “cicelelat”-tat jelent..

    Negy tudos valaszok, de egy sem tudja az eredeti magyar szot ami egyenlo azzal.

    S maguk ugralanak nyelvukkel? Holy smoke !

  • Bendeguz79
    2017 július 31
    5:12 du.

    Faszikám, te frankón hülye vagy vagy csak teteted magad ?
    Vagy talán csupán feltűnőségi viszketegségben szenvedsz ?

    Itt van számodra Magyar írásjelekkel jelölt betűk.

    Á á é Í í Ó ó Ő ő Ö ö É Ű ű Ú ú
    (copy and paste)

  • PITYI PALKO gyuloletes es esztelen soraira;

    OK faszikad, ha nem vagy “hulye” lasd a magyar nyelv eredeti irasfomajaban.
    Semmi pontok sem vesszok a betuk folott.

    Lathato a legeredeyibb a Szechenyi konyvtarban, sot a web-en is kattinthato.
    Eleg ismeretes is olvasnitydo magyarok kozott. ismerve mint a halotti beszed, 1200 elotti adat.

    S ne legyen am “hulye”. Kattintsa a teljes meretive, latni tisztan hgoy NEM volt a mgyarban a pont es vesszok hasznalat amig az eszaki szlav Jagiello kiralyok ideeig.

    Istam mar ezt itten nehanyszor !
    De aki NEM tud olvasni annak nem jelent semmit.
    S aki NEM kepes emlekezni amikor mar olvashato volt ez itten ,miert tesz megjefyzeseket, ha nem lepes inteligens\en kifejezni magat/!

    Na ki valaojaban a “hulye”, ami meg azt sem erti?? Hm???

  • Bendeguz79
    2017 július 31
    5:12 du.

    Figyelj ide Bendeguz79 ! Az itteni, örökös, ferdített locsogásaid, makacskodásaid kezd nagyon de nagyon unalmas lenni. Te itt úton-módon, lépten-nyomon csalsz és össze-vissza hazudozól !

    Pl. nézzük meg miket is írtál az 5:12 du. hozzászólásodban;
    “Maga Magyar szotart ajaln, LIANFAIR meg allitja hogy latin szo, ACEL GABOR meg hogy Nemet szo.”

    Tény – Kalocsai egy magyar ÉRTELMEZŐ szótárt ajánl jóindulatilag figyelmedbe, hogy megértsd miről van szó !
    Tény – llanfair írta: “A cizellalt latin eredetu szo, mar nagyon regen hasznalatos.”
    Bendeguz79 (jó szokásod szerint megint ferdítsz ): “LIANFAIR meg allitja hogy latin szo.”
    Tény – Aczél Gábor írta – “Úgy tudom, hogy a cizellált német eredetű szavunk, amelynek részletgazdag, aprólékosan megmunkált a jelentése.”
    Bendeguz79 – “ACEL GABOR meg hogy Nemet szo.”
    Látod Bendeguz79 itt is csalsz és ferdítesz mivel Aczél Gábor nem azt írta, hogy német szó, hanem azt, hogy a cizellált német eredetű szavunk.

    Visszataszítóan bántó, hogy te itt szemtelenűl kigúnyolod, nevetségessé tenni akarod azokat a jóakaratú embereket akik a te felvilágításán törekednek.

    Te nem feltűnőségi viszketegségben szenvedsz – te azt élvezed !

    Mélyen szégyeld magad !

  • Bendeguz79. Aczel Gabor leirta a jelenteset. El kellett volna olvasni. Hanyan irjuk meg le neked? Igen, a tavol messzibe veszett az eredete, igy a szakemberek is csak talalgatjak. Na es?

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 július 31
    5:12 du.
    Magyar Értelmező Kisszótár. Akadémia Kiadó,179.oldal
    1. Művészet. Fémfelületet hideg úton, vésve megmunkál.Pl. gyűrűt.
    2. Valamit nagy műgonddal javítgat, formailag csiszol.
    Ezt a korábbi hozzászólók is elmondták, csak nem értetted meg. Nyilván nem tehetsz róla, hogy elfelejtettél magyarul, csak nem kellene úgy csinálnod mintha nem lenne ezzel problémád.

  • Drizari
    2017 július 31
    4:01 du.

    “Így múlnak a napok Magyarországon. 200 éves fémszobrokat is ellopnak.”
    A fémkereskedőknek adják el, ez a rendszerváltás óta van. Vagy kábelt lopnak, és leégetik róla a műanyagot. Biztos sokan emlékeznek, volt egy súlyos iskolabusz baleset kb. 20 éve Pörbölynél, rengeteg gyerek halálos áldozattal. Ott az akkumulátort lopták ki a fénysorompóból.

  • KALOCSAI, PITY PALO es LIANFAIR ragalamikra:

    Mind a hosszu ragalmak, de eddig senki NEM volt kepes megadni ,hogy mi a CIZELALT szo magyarul?!

    Nem eredetet, sem hosszu magyarazatat, hanem egyszeruen mit ad a maguk hires szotarai ? MI A SZO magayarban ?

    Hasonloan mi ertelmet probalt a szerzo kifejezni a MAMALUKA ,ill. a Honalanthus nutanis (a Latin botanicai neven)a mondataval ?

    Lenne aki erti azt ?

    Tul sok “okosok” csak az orokos ferditett hazugsagaikat ismtelik.
    Ha tudja, irja meg, de egyszoval, amit jelent! Ha tudna.

  • Christopher Adam

    Bendeguz,

    Itt senki nem rágalmazott Téged. Te egyszerűen arcpirítóan alulinformált hozzászólásokat írsz, fogalmazásod pedig csapnivaló. Nem kell azon csodálkozni, hogy ezt néhányan szóvá is teszik.

  • Bendeguz79 Nem tudok kinaiul, tehat nem kommentelek kinaiul. Te nem tudsz magyarul, ne kommentelj magyarul. Megprobaltad, tisztelet erte, de nem megy ez neked. Amerikaban mar mindenhonnan kiutaltak, hogy ide jarsz? A kutya nem ragalmaz teged, mindenki nagyon visszafogottan fogalmaz veled szemben, pedig egy szo is eleg lenne. Egy testresz, aminek nem a nyakadon kellene lenni. Egy darabig ude szinfolt voltal, de mar elmult. Probalkoznal a Kurucinfoval? 🙂 Nagyon visszaelsz Chris turelmevel.

  • Bocsi, de a beírók személyiségét, hátterét és motivációját a többi nem ismerheti.
    Bendeguz, akar egy kis magyar híreket, véleményeket olvasni, mert kétségtelenül magyar származású. Kicsit durvának tartom, valakit elítélni,kritizálni, hiszen nem is ismerjük őt, főleg az élet körülményeit!

  • Bedeguz79,
    van mamaliga a románoknál kukorica süteményt vagy kását jelent.A mamelukok a török időkben voltak a tisztviselők.Ezen kívül van a mama luka, de az már egészen mást jelent.Igazándiból nem illik ilyen csodálatra méltó magyar nyelvtudással vitába szállni az ilyen tudatlanokkal,mint Mi vagyunk ezen az oldalon.
    Az idejáróknak ajánlom,hogy kezdjenek el Bendegúzul tanulni,
    “és a haza fényre derül”.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 1
    9:49 de.
    Már megírtam: RÉSZLETGAZDAG.
    Próbálja megérteni!

  • Mr. Adam irta, cimezve Bendeguzhoz;

    ” Itt senki nem ragalmazott Teged…”

    Pityi Palko irta,2017, July 31,7;43du;

    ” Faszikan,te farankon hulye vagy…”

    Talan nem lenne szotarra szuksege ertelmezni azt.
    Maga a lap cenzora, de nem letezo hozzaszollasi alapszablya a lapnak. Csupan azt cenzural ami politikailag nem tetszo a a lap financirozojanak. Az a jeournalistic ethic-juk.

  • All right Mr.Szerzo;

    Tehat az fent adott ismertetesek alapjan, (a durvasagokat nem simetelem) tehat a cikk cime;

    “Orban Victor Cizellalatlan Nem Zsido Konyortelen Mamalukja”

    Tehat a hozzaszollok allitasai szerint az lenne;

    ‘Orban Victor finoman csiszolt/ (vagy) Reszlet gazdag Nem zsido torok tisztviselo/(vagy) Honalanthus nutans’.

    Sajnalom ! A felvilagositasaik alapjan sokkal ertelmetlenebb, s sokkal kevesbe magyar nyelvu.
    Sot, teljesen ertelmetlen.

    Tudna barki is a cikk cimet MAGYARUL megadni.

    Lehetoleg szemelyi gyalazkodasok es szidakozasok mellozesevel.

  • FIGYELO soaraira, aki irta;

    “.. Bendeguzt kicsit durvanak tartom…”

    Mikor olvashatta soraimban azokat a szemlyi jelzoket amivel engem a leggyakrabban aritanak el?
    Mint pl. a “hulye”, “marha”, “bolond”, “hazug”, “fonosz”, “gazember”, sot meg “devil” es “belzebub” ,de nem azon nevet hasznalo hozzaszollo, hanem hivatkozva a Baal imadok alvilag uralkodojara.

    S valaha is olvashatott azon szavakat tollem ?

  • Bendeguz79,
    ne haragudj a kérdésemért,de ha válaszolsz utána megmondom miért kérdeztem.Van neked ikertestvéred?

  • Bendeguz79: hátha ennek hasznát veszed. Le kell tölteni, de ingyenes
    http://loadion.com/hu/Magyar-Ertelmezo-Szotar-1.7.2_1151723.html

  • Ms.Tuske, koszonom azt, s probaltam is mindjart.
    A kersoben a “cicelalt mamaluka” kerdeset.
    De az egyedulli “NINCS TALALAT-ot adta.

    De a kerdesem ismet; MIT JELNT MAGYARUL A CIKK CIME ?

    Nem magayrazatok, nem allitolagos kulombozo szo-erdetek.
    Csupan a cikk cime magyarul ? Tudja ?

    Eddig meg mindenki csak kritizalt engem azert, sot meg huluenek is lettem nevezve, DE senki nem volt kepes valszt adni.

    Tudna valaki is megirni HA VALOBAN TUDJA hogy mi az magayrul ?!

    Koszonom !!!

  • Ejnye gyuri10! Ez Svejk…

  • Alma!
    Tisztelet erte,hogy a “parbaj” kozepen-
    eszedbe jutott-Svejk.
    Koszonet Jaroslav Haseknek,akinek “bugyuta kis embere”-
    helyre teszi a “nagyokat”.

  • Orsós Elemér

    Izraeli
    2017 augusztus 2
    3:50 du.
    Svejk a világ legokosabb “bugyutája”! Most készülök ötödször elolvasni, de már előre edzem a rekeszizmaimat! Különösen ajánlom a reménytelenül pesszimistáknak és az “igazságos” háborúk megszállottainak!

  • Kedves ‘Bendeguz79′!

    Már ne vedd sértésnek: fogadj fel egy tolmácsot! Lehetőleg olyat, aki az itthoni(!!!) viszonyokkal is tisztában van, és ismeri anyanyelvünket (mármint azt, amiről Arany, Kosztolányi, Illyés is írt néhány keresetlen szót)!

    Ezt tényleg komolyan gondolom. Sokat írsz, ennek ellenére nem lehet belőle kihámozni a lényeget, illetve egyszerűen nem érthető, amit írsz. (Annak idején – kb. négy évtizeddel ezelőtt – több nyelven beszéltem, írtam; mivel nem használtam “tudásomat”, ma már nem tudok megszólalni sem ezeken a nyelveken, így aztán nem is próbálkozom magamat nevetségessé tenni.)

    Tényleg: bocs’! De jó néhány félreértéstől kímélnéd meg magadat.

  • Tisztelet KIS KALMAN;

    Nem, ketsegtelenul nem sertodik meg javaslatara. Sot meg a sok tisztesegtelen szidalmazasok sem vittek enmegem arra.
    De tisztan mondhatom,hogy nem fogok semmifele tolmacsot meg keresni sem, s nem is tudnam hogy hol lenne az leheto.

    Remeltem volna, hogy itt a KMH-n talan valaki ertene magyarul, s meg tudta volna mondani nekem hogy a cikk neve valoban mit kelent.

    Azt mar kertem az olvasoktol, sot meg a cikk szerzojetol is, mind az sikertelen lett. Igazan csodalkozom,hogy miert irnak es kozolnek cikkeket aminek meg a cimet sem kepes senki leforditani magyarra.
    Rengeteg kritizlast kaptam, mivel en azt nem voltam kepes tudni hgoy mit jelenthetett, de lathatolag, nem en vagyok az egyedulli aki azt nem erti.

    HA kepes lenne azt magyarra forditani, halasan vennem kozolni azt magyarul. Azt elore is koszonnem.

    S maga mit vel, lenne valaki aki letudna forditani a cikk cimet magyarra?

  • Kedves Bendeguz!
    Sajnos, én sem tudok segíteni lefordítani a cikk címét, bár én elég jó vagyok magyarban, állítólag! Két szó van a cikkben, amit én sem ismerek!

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 augusztus 2
    6:09 du.

    Lásd be, hogy a magyar tudásod mára jócskán megkopott. Amit nem értesz lépj túl rajta, ne tedd nevetségessé magadat. Aki nem érti, hogy 2×2 miért 4, annak kár erőlködni, hogy megértse a Pitagorász tételt.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 2
    9:18 de.
    Ön idéz pontatlanul megint (“Orban Victor Cizellalatlan Nem Zsido Konyortelen Mamalukja”), mert az illetőről, akiről írtam, sem azt nem állítottam, hogy cizellálatlan, sem azt, hogy nem zsidó. Hogy cizelláltan fogalmaz, s hogy nem zsidózik, azt igen.
    És ön fogalmaz rendre magyartalanul, olykor értelmetlenül is, de ezt eszembe sincs a szemére hányni. Alább tehát (“szemelyi gyalazkodasok es szidakozasok mellozesevel”) MAGYARUL, azaz az ön által magyarnak elismert szavak alkalmazásával próbálom megfogalmazni az írásom címét.

    Orbán Viktor részletgazdagon nem zsidózó könyörtelen mamelukja.

    Amennyire ismerni vélem, nem gondolom, hogy ezzel megelégszik.

    Lehetoleg szemelyi gyalazkodasok es szidakozasok mellozesevel.

  • Bende Gúz 9,41 !

    Cizellált = finoman kidolgozott, eredetileg faragott, de e szövegkörnyezetben kellő iróniával a “jól pallérozott” analógiája…

    Eredetét tekintve valóban jövevény szó, ám a múltja már a magyar nyelvben is hosszú-hosszú évszázadokra tekint vissza. Egyes fémműves szakmákban még külön erre szakosodott részműveleti terület – pl. a cizellőr – megnevezését is e műveletről, vagyis a magyarban is polgárjoggal bíró cizellálásról nyerte.

    A szándék persze világos, maga ezzel a “nyelvtudásával” 😀 akar habzó szájjal hazai nyelvművelőket kioktatni. Ez az igyekezete pedig mindig magát teszi nevetségessé…

    .

  • Aczél Gábor

    Mond valamit ez a Cuki Hara is:

    Pallai Sándor: Ötvösség nemesfémipar c. munkájában 1966-ban [Ipari Szakkönyvtár sorozat] részletesen kifejti , hogy;

    “A cizellálás francia szó, amely finomvésést, faragást jelent. Cizellálálásnak nevezzük azt a műveletet is, amikor a lemezt poncolóacéllal és [cizellőr-]kalapáccsal domborítjuk” … stb.

    Én még annyit tennék hozzá, hogy nagy valószínüséggel német közvetítéssel jött be a magyar nyelvbe és nyert polgárjogot…

    .

    Ui. Bár bendegúz nevű trollunknak ez teljesen mindegy, csak bármi úton és áron megzavarhassa az egészséges vitát. Az ő szerepe ugyanaz, mint amikor a vadászgép “fólia felhőt” bocsát (lő) ki magából a radarok megzavarása céljából.

  • Bendeguz79,
    Figyelőt figyelmen kívül hagyva,teljes biztonsággal állítom,hogy az idejárók 90%-a pontosan letudja fordítani és még a pontos használati eredetét is tudja ennek a két borzasztóan nehéz szónak Én is.Nálam a probléma,hogy sem nyelvtanár,sem gyógypedagógus nem vagyok,tehát nem vállalom magamra analfabéták tanítását.

  • MINDENKI VALASZAIRA akik reagaltak egyszeru magyar-nyelvi kerdesemre.

    Koszonom mind a joindulato valaszokat !
    A cinikusok remelve elveztek ragalmaikat.

    Igazan csodalkozom, mert a valaszok altal volt allitva, hogy a “cizelaltlan” szo az Latin, vagy Nemet, sot meg hogy Francia is.

    Nehanyan allitottak hogy evszazadok ota ismerve es haszanlva amgyarban. DE senki nem volt kepes megirni hogy mi lenne a magyarnyelvu forditasa.

    Volt aki allitotta ,hogy a magyarok 90%-a tudja. De meg sem volt kepes, vagy hajlando megirni senki,hogy valoban mi is az magayrul.

    Mr. Aczel valaszat koszonom, de az alatala magyarazo leirasa ugyan-ugy ertelmetlen.
    Mi a “RESZLETGAZDAG” ?
    S mi ertelmet probalt kifejezni a “MAMALUKA” szoval?

    Persze hogy nem ertem, pont azert kerdeztem mind a tobb nagyon tudatosokat. Ha jobban tudnak magyarul MIERT nem hajlandok vagy kepesek az megirni.

    Mindeg ragalmaznak ,hogy en nem tudok magyarul.
    De ha maguk valobanm tudnak magyarul, hat akkor miert nem hajlandok segiteni a maguk nagy tudasaikkal engem ?!

    Elobbi hozzaszollo jelezte, hogy a “mamaluka” nem az ‘anyuka micsodajara’ vonatkozoan irta volna a szerzo.
    De akkor mit ohajtott volna a szerzo kifejezni azzal?

    A “mamaluka” az egy variacioja a MAMALA foveny, ill. bokoeszeru faknak. Ami a Pacifik region novenye (Honalanthus nutans). Abbol keszitik ma az AIDS elleni orvossagot.

    Sajnalom hogy senki nem volt kepes vagy hajlando egyszeru valaszt adni a magyarnyeelvtudasom hianyaban.
    De legalbb a jovoben senkinek nem letezne semmi joga, sem oka engem tovabba vadolni a magyar-szokincsek -hianyaval.

    De a masik kerdesem mindenkihez, hogy mi az ordogert hasznalnak furcsa-idegen szavakat amit NEM kepesek erteni magyarul ?
    Hova lett a a maguk magyar-nyelvi-tudasauk es buszkeseguk ?

  • CUKIHARA;

    Ha nem tudja hogy a BENDEGUZ mit jelent, vagy meg masolni sem kepes, ne is probalja azt soha a jozoben !!!

  • Chris,
    mi újság?Elhatároztad,hogy mindennapi cirkuszt adsz az istenadta népnek?Ez már túltesz a Budi féle csinn bumm cirkuszon is. Elnézést,hogy Hozzád fordulok kegyelemért.Üdv:Gyuri.

  • Mind a Magyarnyelvet elabordalinak.

    Mind buszken gyalaztak mindeg hogy magyarnyelvi gyakorlatom nem up to par.

    Me az szegyen mait itten mind azok akik nagy tudasuaknak vletek es allitottak magukat nem kepesek egy egyszeru kifejezest magyarra forditani.

    Vsupan a magayrnyelv elabordalasaval dicsekednek. Szegyen! Kazinczy csontjai forognak a sirjaban.

    Maguk megerdemlik az elabordaltak sorsait !

  • H’t ez a k;t sz= NEM magyar, soha nem olvastam , hallottam.
    Ha tetszik, ha nem!

  • Elnézését, a fenti beírásom ne magyar betükkel volt.
    Talán így jobb lesz:
    Ezt a két magyar szót eddig soha nem olvastam vagy hallottam.

  • Aki pedig a “mameluk” szó MAGYAR jelentését nem tudja, olvasgassa Mikszáth Kálmán parlamenti karcolatait…

  • ALMASA ALMA soraira;

    Hat ha maga allitolag tudna miert nenm mirta hogy mi az?

    De a szo a cimben “MAMELUKJA”.

    A MAMALUKA az Honalanthus nutans. Azt mar irtam tobbszor.
    De mi a neve magyarul.
    S mit velt a cikk irja kifejezni azzal ?

    Mindenki tud mindent, DE senki nem kepes megirni.

    You are all just bull shitting here !
    Not one of you do know it. Otherwise, would be happy and proud to prove to know it.

  • FIGYELO irta;

    ” Ezt a ket magyar szot eddig soha nem olvastam vagy jallottam.”

    Persze hogy nem, mert NEM magyar szavak.

    Csupan a mindent tudo zsenik hasznaljak, de fogalmuk nem letezik hogy az valoban mi is magyarul.

    Azert mindenki ,Maga Figyelo kivetelvel, csak gunyos valotlan ragalmakat kepesek irni, de a kerdezett szavakra mint analphabetak reagalnak.

  • Most tenyleg ket olyan ember fogja megmondani, hogy milyen szavakat hasznaljunk, akik nyomokban sincsenek jelen Magyarorszagon, az egyikuk raadasul ugatja csak a nyelvet? Tenyleg szamit, hogy olvasottsag hianyaban szokincsuk gyenge? Mi magyarazza ennek a Bendeguznak a jelenletet, mikor semmit sem tesz hozza egy cikkhez sem, csak ostobasagaival, semmit sem ertesevel mellekvaganyra viszi? Mindenhol belebotlok bornirsagaba. Tenyleg ez az alak akarja meghatarozni, milyen szavakat hasznalhatunk? Ez az alak egyebkent normalis? Ismeri valaki? Neki meg a magyarokat is szabad gyalazni, nem hordul fel a “jobbos” csapat. Ertetlenul allok ezen ertelmetlen jelenseg elott.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 augusztus 3
    2:28 du.
    Lehet, hogy nem tudod, de a magyar szókincs tele van idegen nyelvből átvett szavakkal, melyeknek nincs magyar megfelelőjük, ha volt is, rég a feledés homályába merült. Ezek már nem idegen szavak,teljes értékű magyar szavak. Többek között ilyen a cizellált szó is. Vagy a mameluk. A cizellált szó jelentését több oldalról is próbálták elmagyarázni, tanácsokat kaptál az értelmezéshez, de te konokul tovább értetlenkedsz, mert nem tudod, hogy magyar szót akarsz magyarra fordíttatni. Mondok példát: fordítsd le a búza szót magyarra. Vagy a rádiót, televíziót. A mameluk szóval is hasonló a helyzet, csak számodra további problémát okoz, hogy ragozott alakban látod: mamelukja. A szótő a mamaluk- kap egy birtokos ragot -ja, így lesz mamelukja. A te hiányos magyar tudásod miatt nem szép dolog másokat elmarasztalni.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 augusztus 3
    2:28 du.
    Az utolsó előtti mondatban egy betűt elütöttem: mamaluk-.
    A helyes szó mameluk-.

  • “Ez bomba volt! … Ezután bement Vöröskaromhoz búcsúzni, és a Nagy Bivaly, mint hűséges mameluk, hozta az igazi Trebitschet. A nyakánál fogva.”
    Rejtő Jenőt nem ismerni, nagy szégyen.

  • Almási Alma:
    “Aki pedig a “mameluk” szó MAGYAR jelentését nem tudja, olvasgassa Mikszáth Kálmán parlamenti karcolatait…”

    Kedves Almási Alma, Ön ma túl optimista hangulatban van. Kiknek javasolja, hogy Mikszáthot olvassanak? Bendegúznak, stb.? Hiszen ezek az emberek nem csak, hogy életükben nem hallották Mikszáthnak még a nevét sem, de pl. Bendegúz úr szegény se írni, se olvasni nem tud, büszke is ám őkelme az enciklopédikus műveletlenségére, ezért akkora a szája, hogy egy hatökrös felpúpozott szénásszekér könnyedén behajthatna rajta.

    Kedves Alma, van egy régi mondás: nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy túl alacsony a kerítés. A kerítést a fórumon Christopher Adam úr kezeli, s mert ő a lap tulajdonosa, ő viseli a lap költségeit, vitathatlan joga van a kerítést az ízlése szerinti magasságra (alacsonyra) állítani.

    Talán már emltettem, hogy nem vagyok régi kommentelő, és ahogy a kommenteket olvasgatom, nem is leszek sokáig az. Teljes megértem Göllner urat, hogy csak nagyritkán ereszkedik le ide a dohos, (szellemileg) sötét pincébe és olyankor is inkább csak tréfálkozik a többi kommentelővel. Igyekszem követni a példáját.

  • Orsos Elemer,
    Orulok,hogy legalabb egy temaban-hasonlo
    a velemenyunk.
    En is tobbszor olvastam Svejket-es ketszer
    lattam a szindarabot-mar itt.
    Az “igazsagos haboru” rol szolvan,a zsido
    torvenyek szerinti “milchemet micva”-honvedo
    haboruban,meg a volegenynek is ki kell vonulnia
    eskuvoi satrabol. A haborunak is meg vannak
    a maga torvenyei-.Meg lennel lepve,hogy mennyire
    {pl.nem kegyetlenkedni a lakossaggal,ugyelni
    a tabor tisztasagara,szokott rabszolgat nem
    visszaszolgaltatni uranak,nem kivagni a gyumolcsfakat,
    stb.}Mindez-2000 eve.
    Persze,a BEKE- mindeg a legjobb,kerdes-mik a korulmenyek.
    Mas.
    A nyelvrol szolva-igyekezzetek nem csufolodni.
    Tobbsegunknek-ugy latszik,nem mindenkinek-
    magyar az anyanyelve,es a nyelv-minden nyelv-
    allandoan valtozik.
    Kollegaim kozott voltak erdelyi,sot,szlovak
    zsidok is. Bar tokeletesen beszeltek magyarul,
    meglepetesemre, ha forditani kellett-irasban-
    nem biztak magukban .
    Egyikuk,a szlovakiai- 5 nyelven beszelt.
    Itt sem tudom mindeg elso blickre- ki ir kulfoldrol.
    {Ha csak nem az ekezet hianya “arulkodik”}.
    Jo het veget mindannyiotoknak-es tovabbi erdekes
    “eszmecseret”.

  • Belzebub
    2017 augusztus 4
    7:02 de.
    “Ne menj el, ne hagyj itt”!

  • Mameluk az egyiptomi uralkodó rabszolga testőre. Magyarországon a dualizmus korában Tisza Kálmán miniszterelnök pártjának tagjait hívták így a kritikusok.

  • Tobb mint negy tucat valaszok, ill. csak gyuloletes vadak es ragalmazosok.
    DE egyettlen langeszu zseni nem volt kepes meg-irni hogy az a ket szo mi magyarul ?

    Tisztan mert nem tudjak !
    Sot fogalmuk sincsen !

    Csupan amindenfele blah-blah-blah-okat ismtelnek esztelenul.

    Maguk, minden valaszaikkal es soraikkal bizonyitottak ,hgy teljesen tudatlanok a maguk allitolagos magyar anya-nyelven.

    Ki NE merjek nyitni meg egyszer szajjukat, allitani hogy magyarok !!!
    Csupan szegyent hoztak a magyar nyelvre. GYALAZAT !!!

  • OK BELZEBUB, lassuk milyen langesz maga;

    Mi volt a parbeszed Mikszath Kalman es muveinek egyik lagnagyobb kedvenze, Tedy Roosewelt kozoot, mikor a US elnok latogatott Budapetre???

  • OK HAZAI LAMPA de mi az a magyar szo ami maga elkepzelese szerint jelentene azt a maga MAMALUKA szotjat ?

    Azon nema, mert fogalma sincsen !!!

    Csuapna bru-ha-ha meseit ismetelgeti.

    Tovabba szegyenitik nem csak a mgyara nyelvet, de tudatlansagaikat.

  • KALOCSAI MIKLOS sorara;

    MAMALUK vagy MAMELUK, de tuidja hogy mi az magyarul ?

    Csuapan HA tudna valamit is a magyar-nyelven?

    Ismteletn irtam mar hogy mi a MAMALUka !
    DE mi az magyarul, s fokent hogy Mr. Aczel mit probalt kifejezni azzal a cikke cimeben ?

    A kerdesere ismet nem valaszolt. Mirt nem ?

    Ketsegtelenul mert halvany fogalma sem letezik!!!

    Csupan csak szegyenitik a magyar nyelvet es onmagukat !

  • A Sejk, jó könyv volt, én is többször olvastam

  • Bendeguz79,
    ha nem is válaszoltál a kérdésemre az iker testvérrel kapcsolatosan megmondom mire gondoltam:Ennyire hülye egy ember egyedül nem lehet.Elsuvasztottad valahol a másik feledet.Persze tudjuk,hogy Amerikában nem vagy egyedül.Sajnos igaz,hogy
    “a kerítés alacsony”.

  • GYURIO10

    Mert NEM tett semi kerdest !

    Csupan pokroc gyalazkodasat.

    Na, nyalja meg a homlokat es nyeljen melyen !

  • Figyelő,
    ha újra elolvasod,rá fogsz jönni,hogy a Svejk még jobb volt.

  • Orsós Elemér

    Izraeli
    2017 augusztus 4
    11:23 de.
    Szerény véleményem szerint a Svejk az első világháború és a Monarchia legbriliánsabb korrajza, csak észre kell venni röhögések közben a szerző zseniálisan alattomos kritikáit. 🙂 Nekem nincs problémám az ékezetek hiányával, de mondjuk elég nehéz Bendeguz79 ékezetektől mentes, ráadásul még elképesztő elgépelésekkel is teletűzdelt beírásait dekódolás nélkül megfejteni, ennek ellenére én ezért nem kritizálom.
    Viszont kívánok jó hétvégét!

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 augusztus 4
    12:42

    Elkerülte figyelmedet, hogy itt senkinek nincs problémája az általad vitatott szavak megértésével, mert tudnak magyarul. Te felismersz néhány szót, és azt hiszed, hogy otthon vagy a magyar nyelvben, és ostobán leállsz vitatkozni arról amiről fogalmad sincs. A magyar nyelvet magas szinten művelő újságírók, jó indulatú, segítőkész emberek segítségét durván elutasítod, holott normális, egészséges önkritikával rendelkező ember ezek után elgondolkodna, hogy tényleg olyan okos e mint gondolja magáról, de csökönyösségednél csak az ostobaságod nagyobb. Veled beszédbe, vélemény cserébe bocsátkozni dőreség, felesleges időpazarlás.

  • Orsós Elemér:
    “Szerény véleményem szerint a Svejk az első világháború és a Monarchia legbriliánsabb korrajza, csak észre kell venni röhögések közben a szerző zseniálisan alattomos kritikái”

    No, hát ezek szerint van egy téma, melyben a legteljesebb mértékben egyetértünk. A Svejk szerintem világirodalmi jelentőségű mú, olyannyira annak tartom, hogy most, amikor a magyarországi iskolákban éppen bevezetni készülnek az un. “hazafias-honvédelmi nevelést”, sürgősen a lányom kezébe nyomam a Svejk két kötetét, hogy ezzel is elősegítsem Pártunk és Kormányunk köznevelési célkitűzésének jobb megvalósulását.

  • ORSOS ELEMER == IZRAELI-hez cimzett soraira;

    Mit vel, miert kellene a pontok es vesszok a maganhanfzok fole ?

    Az NEM letezett a magayarok irasmodjaiban !

    Lassa a legregibb bizonyitekot arra, a HSALOTTI BESZED szoveget.
    Talalhato a Szecsenyi konyvraban, de kattinthato a web-en is. Sot kattintsak a telejes meretere.
    SEMMI PONTOK SEM VESSZOK A MAGANHANGZOK FELETT, sem a gyaraban sem az eredeti Latin betus irasmodok eseten !.

    Sot a Heber es mas Szemta irasmodokban nem letzok a maganhangzok irasai. Azt csupan az lovaso ertelemvel van a szovegbe olvasva.

    A magyarban csupan a Jagiello Tutonik Plish kiralyok uralma altt vette at a magyar ugy a lengyel mint a mas eszak-slav nyelvekbol.

  • Bendegúz, nem mama-luk, hanem mame-luk.

  • Cizelláltan: kifinomultan

    Mameluk: pártkatona

  • KALOCSAI MIKLOS irta ;

    ” HOGY ITT SENKINEK NINCSEN PROBLEMAJA AZ ALATALD VITATOTT SZAVAK MEGERTESEVEL…”

    HAT AKKOR MI AZ ORDOGERT SENKI NEM KEPES MEGIRNI ITTEN HOGY MI AZ A KET (2) SZO MAGYARUL HA “MINDENKI” OLYAN ZSENI ES LANGESZMODRA TUDJA ???.

    KETSEGTELENUL, FIGYELO IS IRTA ,HOGY AZT A KET SZOT SOHA NEM HALOTTA SEM OLVASTA SOHA SEHOL.
    MIERT NEM VOLT MAGA KEPES ISMERTETNI LEHALABB FIGYELOT? MEG HA ENGEM SOKSZOROSAN KIFEJEZETT GYULOLETEBOL NEM LENNE HAJLANDO AZT TENNI AZ EN KERESEMRE ?!

    PAR TUCAT ESZTELEN VALASZOKAT ADTAK, SOT MAGA IS UGY A “MAMALUK” MINT A “MAMELUK” ISMETLESEIT, DE NEM VOLT KEPES MEGIRNI AZT MAGYARUL. KETSEGTELENUL MERT FOGALMA SEM LETEZIK HOGY AZ MI MAGAYRUL.

    HAT NEM VELNE HOGY AZZAL ROHEJESSE TETTE MAGAT ?

    MERT BIZTOS VAGYOK ABBAN, SOT MINDEN INTELIGENS OLVASO (?) MERT HALVANY FOGALMA NEM LETEZIK ISMERNI AZT A SZOT !!!

    “… EGESZSEGES ONKRITIKAVAL RENDELKEZO EMBER EZEK UTAN ELGONDOLKODNA HOGY TENYLEG OLYAN OKOS E MINT GONDOLJA MAGAROL, CSOKONYOSEGEDNEL CSAK AZ OSTOBASAGOD NAGYOBB.
    VELED BESZEDBE VELEMENYCSEREBE BOCSATKOZNI DORESEG, FELESLEGES IDOPAZARLAS.”

    KETSEGTELENUL MAGA EGESZSEGE AHOZ HOGY MEGIRTA VOLNA AZON KET SZOKNAK A MAGAYAR EGYENLO JELENTESEIT.
    VAGY “CSOKONYOSSEGE” ES “OSTOBASAGA” TULZOTABB !

    NE OLVASSA ES SOHA NE TEGYEN SEMMI MEGJEGYZESET TOBBE BENDEGUZHOZ !!!

  • Kedves kommentelő társaim,
    egyszer már leírtam ennek az elszabadult vaktölténnyel lövő hajóágyúnak,hogy nem vagyunk nyelvtanárok és gyógypedagógusok sem.Sajnos a cizellált mamalukán túl ez sem érkezik le nála a sötétségig.Bár hazai lámpa nem bírta ki,hogy ne írja le neki a pontos fordítást,de a sötét agyban ez is hottentottául jön le. Szerencséje,hogy Amerikában nem volt soha LIPI.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 4
    9:13 du.

    mamlúk: arab szó, jelentése: rabszolga

  • RENDBEN VAN ! A VILAG NEM SZUNIK MEG CSUPAN MERT A KMH-on SENKI NEM TUDJA HOGY A ” CIZELALT” es a “MAMELUKA” MI LEHETNE MAGYARUL.

    A legfurcsabb hogy oly sokan, domndhato ,hogy a nagytobbseguk, kiveve FIGYELOT es IZRAELIt, csak a legdurvabb es pokroc modra lapatoltak sertegetseiket.
    Termesztesen, mert az a legcivilizaltab amint kepesek kifejezni onmagukat.

    Ertheto persze az is, mert meg a veres,idegen rendszer alatt voltak oktatva, s nem tisztesegre, hanem gyulotre.

    Most HAZAI LAMPA irta,(Aug 4-8;29 d.u.) hogy MAMELUKA magyarul “PARTKATONA”.

    De ugyanakkor, (Aug 4-11;39 d.e.)meg hogy a “MAMELUKA”
    meg ” EGYPTOMI URALKODO RABSZOLGA TESTORE”.

    A “CIZELELTAN”-t is tobbfele modon allitotak tobben valami hideg-fem-csiszolas-nak allitva.

    DE LIANRFARE (Aug.1,2;41 d.e.) sorai tunik a LEG-VALOSAGOSABBNAK, amint irta ,hogy ;
    ” A SZAKERTOK IS CSAK TALALGATJAK…”

    Micsoda “szakertok” ???

    De mindenek dacara koszonom mindenki sorait, persze ertheto ,hogy oly sokan csupan a szidalmaikat vannak kepesek irni s a leg-civilizalatlanabb modon.

    Mont a regi mondas, hogy; “MINDENKI A KORULMENYEINEK A TERMEKE”. Azt produkalta a dicso szocializmusuk !!!

  • Par masodperccel miutan kattintotam kuldeni fenti soraimat, jott e jelentes, hogy HAZAI LAMPA talalt, vagy tanult egy ujjab magyar szot a MAMALUKA jelentesere.

    Ami ez alkalommal “arab szo” ,s ertelme-jelentese magyarul
    “RABSZOLGA”.

    Koszonom Hazai Lampa, igazan kezdek FELVILAGITOTT lenni, mivel ez mar a maga negyedik ujjabb jelentese a kerdoben levo szonak.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 5
    9:12 de.

    Én nem szidalmazok senkit, főleg nem a helyesírásáért.

    Még egyszer. A MAMELUK magyar szó, de arab eredetű. Jelentése a a magyar nyelvben: pártkatona. Mikszáth korában Magyarországon így hívta az ellenzék a kormánypárt fegyelmezett, engedelmes parlamenti képviselőit.

    Az eredeti arab szó MAMLÚK. Jelentése rabszolga. Konkrétan az egyiptomi uralkodó rabszolga testőrségét hívták így. Innen vették át a 19. században az európai nyelvek ezt a kifejezést, amit átvitt értelemben használnak.

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Koszonom a felvilagositasnak probalkozasat.

    Kapram kerdesemre valoban tobb es ellentmondo realgalasokat. Kulombozo otleteket.

    Ha olvassa mind a valaszokat azok mindent allitanak.

    Egyszeru kerdesm volt ,hogy mit jelent magyarul a Mr Aczel alatal ir ciknek a cime.

    A valaszokat amiket kaptam, oszinten mondva sokkal tobb zavarokat okozott .s inkabb megerthetelenne tette azt a cikk cimet.
    Csak probalja helyetesiteni mind az adott szavakat a “CIZELATLTAN” es a “MAMELUKA” szavak helyett a cikk cimebe.

    Voltak akik azt Latin, majd Nemet, majd Francia eredetu szonak veltek.
    Volt aki allitotta hogy “MINDEKI” tudja es ismeri a szot. Aztan meg,hogy “90%” tudja.

    Tehat mit vel, mi lenne a cikk cime magyarul ?
    Arra meg maga a cikk iroja sem adott TELJES valaszt.

    Maga most allitja hogy ARAB eredetu szo. Leheto, de az egyptomiak NEM semitak, az az nem arabok, hanem HEMITE-ok. tehat nekik is idegen szonak kelett voplna lenni.

    Mint az lobbikeben irtam ismetelten a MAMALUKA az egy noveny, tehat botanikai szo. A MAMALA noveny-csoport egyik faja. A Pacific regionrol.

  • Kedves Mindenki!

    Elolvastam Aczél Gábor elmés cikkét a “cizelláltan nem zsidózó mamelukról” aztán neki ugrottam a kommenteknek is, ki hogy látja?(nem mindig tudom folyamatában végigkísérni a cikkeket a hsz-kel, van hogy összesűrűsödnek)
    Érdekes eredményre jutottam de lehet, hogy nem is olyan érdekes: ha jól számoltam az eddig összesen 56 db hsz.-ból 23 db csak és kizárólag Bendegúzé, aki jól megfigyelhető igyekezettel egy-egy hsz.-án belül is meglehetősen hosszan nyűglődik azon a bizonyos két kifejezésen mely a cikk lényegi meghatározója, ám az Istennek sem érti, majd miután többen “fordítják” azaz behelyettesítik az értelmét, továbbra sem érti! Persze, hogy nem, hisz ahhoz lényegesen jobban kellene hogy beszéljen, olvasson és értsen magyarul, hogy ezeket a sajátos kifejezéseket egy mondatban ill. a szövegkörnyezetben értelmezni tudja!
    Ez azonban a kisebbik baj – már ha! A gond ott van, hogy a maradék 33 hsz – kevés kivétellel- jórészt arról szól, hogy ki ki a saját stílusában és vérmérséklete szerint, segíteni, magyarázni próbál Bendegúznak! De könyörgöm, miért? Amit nem akar, úgysem érti meg és szemmel láthatóan nem akar, akkor mire az energia? Ne mondjátok már, hogy nem tűnt még fel senkinek,hogy a nyelvet semmilyen szinten kezelni nem tudó B. milyen rendkívüli módon “termelékeny?” Nem érti magát a nyelvet, plusz nem érti a történést amiről egy-egy cikk szól, nem érti annak egyéb vonatkozásait – ennek ellenére “elolvassa” a neki szóló válaszokat, értelmezi(?) azokat, majd kivétel nélkül hosszasan válaszol rájuk! Ugyan már – ha nem lennének nyelvi és ismeretbeli nehézségei és nap 24 órájában semmi mást nem tenne mit olvasna,értelmezne, írna akkor sem menne ez ilyen mennyiségben! Én nem írok lassan, de pontosan tudom mennyi idő egy nagyjából közepes terjedelmű komment begépelése, még akkor is ha a gondolatok készen állnak csak verni kell a klaviatúrát – és mi van ha nem, ha gondolkodik is néha és a betűket, kifejezéseket keresi? Nyilvánvalóan minden neki szóló hsz.-ből kiragad egy-két mondatot (néha a nem neki szólóból is)és azt csűri csavarja, szisztematikusan félremagyarázza, látszólag “nem érti” ezt sem, azt sem, semmit sem, és irkál összevissza – hiszen mi a cél? Nos azt elérte, lám most is!
    Szerintetek miért van itt?

    Mert máris nem beszél érdemben senki arról amiről Aczél G. ír – vagy csak nagyon mellékesen, egy két hsz. még az elején, a továbbiakban Bendegúz uralja a terepet, meg az ő nagy nyelvi kínjai!
    Az a Bendegúz aki egyébként annyira ostoba, hogy még az egyetlen jóakarójának Figyelőnek a “mentőbeszédét” is félreértette, amennyiben aug.1.-én 1:40 kelt beírására, miszerint:

    ” Bendeguz, akar egy kis magyar híreket, véleményeket olvasni, mert kétségtelenül magyar származású. Kicsit durvának tartom, valakit elítélni,kritizálni, hiszen nem is ismerjük őt, főleg az élet körülményeit!..”

    a következőket válaszolta aug.2.9:27 kelt soraiban

    FIGYELO soaraira, aki irta;

    “.. Bendeguzt kicsit durvanak tartom…”

    Hát ezt írta Figyelő? Ugye, hogy nem!
    Szerintem akármennyit fog is fel B. az itt közölt cikkekből és a hozzákapcsolódó vitákból, ittlétének egyetlen célja mindenfajta párbeszéd szétverése. Közel sem olyan ártalmatlan “tejbetök” mint amilyennek látszani szeretne – és ha a következő az lesz, hogy magyarázzam meg mit jelent ez a jelző, nos akkor kedves Bendegúz megkeresem és megharapom! -:))))

  • HOLY SMOKE !

    This BESAN CON igazan szoirgalmasan tolthette a Szabath napjat.
    Irta , hogy olvasta Mr. Azcel cikket, de meg a cikk cimet is hibasan masolta.(A cim egy-reszet kihagyta).

    Megeroltette magat irni egy 58 soros kritizalasat, mindendele jelzokkel, mert mertem kerdezni hogy ha valikit tudataban lett volna annak a ket (2) szonak amit en nem tudtam, persze meg maig sem tudom valojaban.
    ( Mert mind az adott szavak nem teszi a cikk cimet erthetove.)

    De hogy mi az ordogert kellet neki belekeverni meg Figyelo reagalasat is. Az egy csoda kerdese,
    talan mert nem mert a leg-civilizaltabb hozzaszolot gyalazni, aki soha NEM ragalmazott senkit, sem ssoha nem haszznalt durva pokroc jelzoket senki ellen.

    Ez bizonyitja a tipikus magyaros magatartast es meglatasokat. Igazan nem csoda hogy orszaguk mi korulmenyek alatt letezik meg ma is.
    Talan megrdemlik,korulmenueik a szellemi allapotuk eredmenye. S mint minden itteni cikkekkel masra ohajtjak mindeg dobni az okait.
    Gratulalok magyarok, nem csak Bensa cont.

  • Kedves Besancon!

    Ami engem illet, nincs semmi problémám Mr.Bendeguz79
    kommentjeivel kapcsolatban. Írjon csak annyit, amennyit kedve tartja, van elég hely a KMH fórumán. Miután pár kommentjének olvastán többszörösen alkalmam volt meggyőződni úgy Mr. Bendeguz gondolatainak filozófiai mélységéről, mint azok művészi színvonalú megfogalmazásáról, nevét meglátva elolvasás nélkül ugrom át a hozzászólásait.

    Akad még rajta kivül is pár hozzászóló, akiknek a többségében kimagasló színvonalú, általam különösen nagyra értékelt bejegyzéseivel hasonlóképpen járok el.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 5
    2:25 du.

    Nem ismerem a sémi nyelvcsaládot.

    A cikk lényege szerintem, hogy manapság nem lehet nyíltan zsidózni. De antiszemitizmus van. Tehát az antiszemiták kódszavakat használnak, pl. Soros-bérenc, globális tőke stb.

    És a balliberális oldal szerint ezt teszi a mai magyar kormányoldal.

  • Belzebub,
    nagyon egy csónakban evezünk!A hazai lámpa is nagyon erőlködik a Bendeguz79 nívótlanságát utol érni.Szerencséje van,hogy itt csak verbálisan lehet erőlködni.Sem sérvet,sem aranyeret ettől nem kap viszont a rosszmájú beírásaival többnyire kiveri a biztosítékot. Gondolom Nálad is.

  • GURIO10 Be;zebub-hoz cimzwtt soraira;

    Na az am az igazi “nivotlan” es “rosszmaju” velemeny.
    Persze a maj-sceruosist az alkoholizmus okozza.
    Tehat onnan ered a maga ismetelt felerebeszelese?!

  • A HAZAI LAMPA soraira;

    De remlve erti hogy melyek a Szemita-nyelvek. meh ha a “z” nelkul is irtam neha.

    A szollas-kifejezes-sajto korlatozasanak a TILTAS azt szabdda teszi.

    Csak ertelmes egyenektol nem varva hogy embertarsaiak megkulombozteteseit , s azok elleni szelsoseges velemnyeket hirdetnenek.
    Az nem csak hogy nem erkolcsos, de a korlatozott emberi magatrtas bizonyiteka barki ellen is szelszoseges, es valotlan dolgok allitasaval-levo magtartast mutatni.
    Persze az vonatkozna a semitizmusra is, es barmi masok elleni magatrtasokra.

  • Gyuri10:
    “A hazai lámpa is nagyon erőlködik a Bendeguz79 nívótlanságát utol érni.”

    Hogy Bendeguz79 kommentjei nívósak vagy nívótlanok, nem tudom megítélni, mert az általa következetesen és költői szinten használt föltehetően az alleman, az osztrogót, a szarmata és a kecsua nyelvekből kreált furcsa nyelvkeveréket sajnos nem értem.

    Ami Hazai Lámpát itteni viselkedését illeti: ha esetleg téged érdekel, hogy hozzászólásaiból milyen benyomás alakult ki bennem, azt a “Börtön jár az antiszemitának Kanadában” cikk alatti fórumban az augusztus 4 7:47 de.-i,az augusztus 4 1:05 du.-i és az augusztus 6 5:11 de.-i kommentjemben megtalálhatod, ahol az összképet megpróbáltam , udvariasan, visszafogottan és a Hazai Lámpának szerintem feltétlenűl kijáró kímélettel vázolni.

  • BELZEBUB soraira;

    Soraival bizonyitotta, hogy maga csupan a szelsoseges, es a maga velemnyeivel megeggyezo sorokat olvassa.

    Az amit a vilag, jobban ismerten nevez PREJUDICE-nek.
    Eloitelt velemeny.

    De hogy a feneben lenne barki is kepes velemnyt hozni barki sorairol annak olvasasa nelkul ???

    Persze magyrorszagon egyedul leteznek olyan zsenik akik kepesek arra. Remelve kevesebben leteznenek mashol a vilagon?!

  • A vita minden hozzaszollojainak.

    Toltottem par percet a WORLD ENCICLOPEDIA-lapjainjan.
    (A Vilag Lexocon lapjain). Ami nyujt minden adatokat a vilag osszes Latin ABC-et hasznalo nyelvek adatain !

    A “CIZELALTAN” szo NEM letezo.
    De van egy CIZEL szo Francia nyelvben. Amelybol eredo az Angol CHISEL szo. Ami jelent magyarul VESO-t.

    Tehat meg az elabordalt formajaban is alkalmazva Mr Aczel altal a cim lenne ; “ORBAN VICTOR VESETT NEM ZSIDO…” De vaz az ugyan olyan hulyeul hangzo es ertelmetlen mint a CUZELALTAN kifejezese is.

    A “MAMELUKA” ( a MAMALUKA az egy botanikai )szot csupan a New Yorki fital Olasz suhancok utca nyelven jelezve mint “nagyon durva” (nem is adva a hasznalt szo jelenteset)az nehany anyak tul-kedvencelt fia-t jelenti.
    Persze en emlekszem rgy hasonlo magyar szora, de azt sem irhato itten.
    Tehat az sem lenne semmi ertelmes jelentese a Mr. Aczel cikkenek cimeban.

    De ezzel a vitanak VEGE !!!!!!!

  • Bendeguz79
    ki vagy te,vagy kinek képzeled magad?te fogod megmondani,hogy a vitának ezzel vagy azzal van vége?Tökfej,itt semmiféle vita nem is volt.Egy súlyos agysérült által feladott keresztrejtvény megfejtése volt minden ideputtyantásod. Majdnem sikerült szétcseszned az oldalt,idióta kérdéseid végtelen sorozatával.Itt az alkalom:rákérdezhetsz arra a szóra, hogy mit jelent a”szétcseszni”.Ne tedd,mert ezt csak nagyon durván tudom megválaszolni.Lehet,hogy sértené finom lelki világodat.

  • GYURIO10 soraira.
    Persze a “kotfej” es “agyserult” megjegyzesekkel valo tamadasok NEM jelent vitat !
    Tehat az egyedulli valasz arra csupan visszadobni a kedves gyulolettel telt sorat.

  • BELZEBUB soraira;

    HA maga NEM erti, hat akkor miert probalkozik oly ertelmetlenul folytatni gyuloletes tamdasait ?

    Legalbb az igazan megfelelo hasnalo-nevet valasztott !
    Az pontosan jelkepezi magat !

  • Besancon
    2017 augusztus 5
    3:04 du.
    Elnézést, de arról Bendeguz nem tehet, hogy Acél cikkére nem sok a beíró, azaz érdeklődő!
    Azt szeretném még tisztázni, hogy Besancon itt egy moderátor, vagy bíró, aki ítélkezik, más beírók cikkeiről?
    A rejtett árulkodásokról, már nem is beszélve.

  • Figyelő!

    A szövegértése ezúttal is elégtelen!

  • Aczel elvtars cikket zarta hogy talan nem sokan fogjak olvasni, s milyen teves lett, ez a 96-ik hozzaszollas, s csupan mert irt ket szot cikkeben amit SENKI NEM TUDOTT hogy mi-lehettett volna magyarul.
    Habar, a lang-eszek mind allitottak,hogy mindenki tudja,de SENKI NEM volt kepes azt megirni.

    Na persze, ezek azok a zsenik, akiket Aczel elvtars masik cikkeben bevalott, hogy a “lopot javakbol” fizetik, hazug ragalmaikat ismetelgetni, csupan hogy “uszitanak” ugy a zsidok mint a nem zsidok ellen.

    S akik azt nem lennenek hajlandok szo-nelkul lenyelni, Aczel elvtars azokat mint az “ATKOZOTTAK”-nak nyilvanitotta.

    Cikket ki-nyomtattam es a saved-box-ba tartom ,barmikor azt az orruk ala nyomni.

    Talan vannak masok akik inkabb az ottani hatosagoknak, ill. fo-allamugyeszseg reszere ohajtna atadni. Ami persze bevallasa tetteiknek.

    Hanyakat akasztottak-fel az elvtarsaik, csupan a felig agyonveressel bevallani a valotlansagokat?
    Amikert SOHA nem volt felelosegre vonas ! Miert nem ?
    Hat valoban hol az igazsag???

  • BEASCON megjegyzesere;

    Persze, mert Beascon nem erti meg.

    DE FIGYELO megjegyzese volt ,hogy a sok hozzaszollasok NEM az Aczel elvtars cikke lenyegen volt teve, hanem Bendeguz kerdesere ,hogy vajon a “cizeleltan” es a “mamaluke” mi lehetett volna magyarul.

    Sajnos vannak ottan rem sokan akiknek az tull magas volt.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79, aki nem érti, hogy 2×2 miért négy, most matematikát oktat!

  • KALOCSAI megjegyzesere;

    Megjegyzese alapjan maga meg maig sem kepes megerteni, vagy kitalalni,hogy a CIZELALTAN es a MAMALUKE mi lehetne magyarul.
    Csak 2+2 -nal van.

  • KALOCSAI soraira;

    Csupan HA maga nem vette volna figyelembe a cikk cimeben letezo ket ismeretlen szavak, a “cizellaltan” es a “mamaluke” szavak magyar egyenloje volt az egesz kerdes.

    De maga meg mindeg a 2+2 nal ragadt el.
    Csipje meg magat, remelve felebred majd.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.