Karácsonyi lázadás: Gyurcsány Ferencet letartóztatták, LMP blokád a parlament körül

2011 december 23 8:10 de.35 hozzászólás

A Gyorskocsi utcába vitték a rendőrök az ellenzék vezető politikusait, miután blokád alá vették a parlamentet és így próbálták megakadályozni a Fidesz diktatorikus törvényhozását. Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Steiner Pál, Nyako István és még kb. tíz  képviselőt állítottak elő a rendőrök és hurcoltak el a parlament környékéről. Egyébként a szocialista politikusokat azért kerültek börtönbe, mert körbefogták a Kossuth téren lévő rendőrautókat és a civilek letartóztatását próbálták megakadályozni.

A parlament körüli akciót a Lehet Más a Politika kezdte, amikor a párt parlamenti képviselői és aktivistái az Országház bejárataihoz láncolták magukat. Mint ahogy erről tegnap beszámoltunk a KMH-ban, az LMP bejelentette, hogy új ellenállásba kezd, miután kiderült a párt számára, hogy a parlementen belül most már nem lehet leállítani a fideszes pártállam kiépítését.

A Demokratikus Koalíció három képviselője próbált segítséget nyújtani az LMP aktivistáinak – akik ellen éppen rendőri akció folyt – de eközben Gyurcsány Ferencet és Vadai Ágnest is letartóztatta a hatalom és elszállították őket.

Ma fogadja el az Országgyűlés a Fidesz hatalmát biztosító választójogi törvényről. De az LMP szerint a rendszer mindenképpen megbukik és ellenállásra szólította fel az egész demokratikus ellenzekét és a társadalmat.

“Az új ellenállás legerősebb fegyvere az igazság. Ez a rendszer meg fog bukni, el fog tűnni, amint a társadalom egésze megtudja róla az igazságot, s ha az ellenzék hangot ad ennek az igazságnak”–írják az LMP honlapján.

Az MSZP szerint most már nincsen értelme a parlamenti munkának, nem szabad abban résztvenni. Mesterházy Attila hazaárulással vádolta a Fideszt.

Mesterházy a teljes szocialista frakció jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: “történelmi pont lesz az Országgyűlésben a mai nap”, a meghozandó döntések, valamint az azt övező ellenzéki tiltakozás miatt egyaránt. “Amit ma a Fidesz-frakció tesz Orbán Viktor vezetésével, az életveszélyes, nem a magyar nemzeti érdeket képviseli, nem más, mint hazaárulás” – mondta.

Folyamatosan frissítve közvetítjük a KMH-ban a legfontosabb eseményeket!

11:53EST: Megszületett a Gyorskocsi utcai koalíció? A Gyorskocsi utcai koalíció lehet a kezdete a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésének – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Klubrádióban. “A demokratikus nemzeti ellenállásnak a mai történések lesznek az építőkövei”–mondta a volt kormányfő a betiltott Klubrádiónak.

11:48EST: Tiltakozik a Magyar Helsinki Bizottság –A Magyar Helsinki Bizottság abszurdnak nevezte, hogy a személyi szabadság megsértése miatt eljárást indítottak a pénteki LMP-s demonstráció résztvevői ellen. A jogvédő szervezet az MTI-vel azt közölte: jogi segítséget nyújtanak a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdára előállított tiltakozó aktivistáknak.

11:44EST: Szolidarításunk minden bátor emberrel, akit a köztársaságért való kiállásért ma a Parlament elől elvittek a rendőrök!–áll a Negyedik Köztársaság (4K!) hivatalos Facebook oldalán.

11:12EST: Teljes ellenzéki összefogás kell “Orbán Viktor diktatúrja ellen”–mondta Mesterházy Attila. A szocialista elnök tizenegy képviselőtársával együtt péntek délután négy órakor hagyta el a Gyorskocsi utcai fogdát.

10:06EST: A Negyedik Köztársaság (4K!) szerint az LMP most már végre észrevette, hogy keményebb, határozottab ellenállására van szükség, ha valóban megakarják dönteni az Orbán rendszert. “A Fidesz a hatalomra kerülése óta viccet csinál a parlamenti munkából. Emiatt az utóbbi egy évben tanúi lehettünk annak, hogy a kormány politikájára reagálva megjelent az utcákon egy korábban nem látott méretű és intenzitású, sokszínű mozgalom. Örömünket fejezzük ki, hogy 2011 végére a zöld párt is felismerte, hogy keményebb akciókra van szükség, mert a módosító indítványok jelenleg nem sokat érnek”–jegyzi a Negyedik Köztársaság.

10:00EST: Kósa Lajos szerint “lesz ebből még minden ami lehet, emberi jogok, Strasbourg, stb.” Kósa szerint politikai játszma folyik az utcán és “nem tudjuk, ki nyert: lehet, hogy a közönség majd aszerint is súlyoz, hogy kit milyen gyorsan tartóztattak le.”

9:54EST: Lendvai Ildikó szocialista képviselő ismét jelentkezett a Gyorskocsi utcai börtönből. Lendvai a Népszavának elmondta, hogy a szocialisták lemondtak mentelmi jogukról. Bárándy Gergely és Steiner Pál ügyvédek képviselik a letartóztatott politikusokat.

9:45EST: Kordonnal zárták le a Gyorcskocsi utcát. Nyakó István szerint még mindig börtönben van 12 szocialista képviselő.

9:38EST: Megszületett az autoriter választójogi törvény. A demokratikus ellenzék letartóztatása után 256 igen és 36 nem mellett szavazta meg a jobboldal.

9:18EST: Mesterházy Attila a Fidesznek: váltsátok le Orbánt. “A Fidesz frakció képviselői legyenek kellően bátrak és hazafiak és váltsák le azt az Orbán Viktort, aki elvesztette realitásérzékét és nem látja, mi történik körülötte Magyarországon és a világban”–mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, miután börtönbe szállították párttársait.

9:11EST: Hack Péter büntetőjogász szerint a rendőrség túllépte hatáskörét amikor 26 parlamenti képviselőt tartóztattak reggel ma Budapesten.„A demonstráló LMP-s politikusokat a rendőrök felszólíthatják a szabálysértés abbahagyására, és ha nem teszik meg, akkor igazoltathatják őket, de előállításukat már nem tehetik meg. Abban az esetben viszont, ha a képviselő lemondott a mentelmi jogáról, akkor a szabálysértési jog szerint megindítható vele szemben az eljárás” – közölte Hack Péter a HVG-nek adott villáminterjújában.

9:05EST: A megzavaradott Orbán Viktor véletlenül saját kormánya családi törvénye ellen szavazott. Nem mintha számítana, mivel csak a Fidesz-Jobbik képviselői vannak jelen a parlamentben.

8:59EST: Mivel az LMP frakció nagy része a börtönben van a szocialistákkal és a DKP-vel együtt, ellenzék nélkül vitatja a parlamentben a jobboldal a választójogi törvényt. Feltámadt az egypárt rendszer.

8:45EST: Lendvai Ildikó szocialista képviselő a Gépkocsi utcai börtönből jelentkezett. Mint a Népszavának elmondta, az indoklás szerint a rendőri intézkedés akadályozása miatt szállították őket be a Gyorskocsi utcába, ahol hamarosan megtörténik a kihallgatásuk. (Tehát éppen az LMP-s aktivistákat próbálták védeni.)

8:37EST:Kiket szállítottak a Gyorskocsi utcába? Az LMP-ből: Vágó Gábort, Ertsey Katalint, Szilágyi Pétert, Szabó Rebekát, Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát. Az Demokratikus Koalícióből: Gyurcsány Ferencet, Kolber Istvánt, Vadai Ágnest és Molnár Csabát furgon helyett rendőrautón szállították el. Az MSZP-ből: Mesterházy Attila pártelnök és elődje, Lendvai Ildikó. Velük van Ipkovits György, Gúr Nándor, Gőgös Zoltán, Harangozó Gábor és Tamás, Nyakó István, valamint a parlament alelnöke Ujhelyi István.

8:25EST: A Gyorskocsi utcában tartja frakcióülését a Lehet Más a Politika és délután négy órára (ottawai idő szerint reggel 10 órakor) tüntetést szervez a Kossuth téren. A Népszabadság információi szerint eddig 26 személyt vettek őrizetbe, köztük egy tucatnyi ellenzéki képviselőt.

Folytatjuk a tudósítást…

35 hozzászólás

  • mocskos tetu orban, bezzeg kordont bontani, kivinni a folyamatosan legitimnek titualt kormany ellen a csocseleket, azt bezzeg lehetett…..de legalabb ertenel valamihez aranyapam, de meg az altalanos iskola elso osztalyos tanuloi is jobban megoldottak volna a kormanyzati feladatokat, mint te…..szegyene a Foldnek…..Orban takarodj es ne mergezd a levegot se kormanyoldalon, se ellenzekben….a zartosztalyon lenne a helyed mar evekota!

  • Diktatúra van nem vitás.

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Természetesen nem letartóztatások történtek, hanem “csak” őrizetbe vételek (26 személy esetében). – A letartóztatást bíróság rendelheti el. Őrizet: 0-72 óráig történő fogvatartás. – A Fidesz vezetői és szavazógépezetük jelenleg dolgozik azon, hogy lehetségessé váljék a 96 óráig (négy napon át tartó) rendőri őrizet illetve, hogy az első 24 órában a fogvatartott ne találkozhasson védőjével.
    Ez, a jelenlegi kormányzás, már alig különbözik Kádár János évtizedeitől.

  • Igy igaz!Amit ez a kormány közel 2 éve müvel felháboritó!Bezzeg amikor ellenzékben volt,embereket vitt folyamatosan az utcára,akik csukjában randaliroztak,Budapestet feldulták,a lakosságot,az ott élőket a jogaikban korlátozták,tehették.A szegény rendőröket akik a rendet védték a Barsai semmisségi törvénnyel biróság elé állitják s folyamatosan elitélik.A randalirozzók,csukjások,TV székházat felgyujtó,rendőröket verőket védik?Hol élünk?Tegnap is olyan embert akar kinevezni a Fellegi Tamás helyett akinek nincs diplomája,aki vietnámi butorokkal kereskedett és a bizottsági meghalgatásán azt sem tudta hol van,mert a mondanivalóját ugy kezdte:Tisztelt Birósság!Elképesztő ami itt folyik!!!!!!!Meddig mehet ez még!!!!!!!!Meddig hagyják még!!!!!!

  • Jaj Istenem, kedves Lökös elvtársnö, ami elmúlt az elmúlt…. Ha hiányérzete van, sétáljon el az andrássy útra, és nézze meg az elvtársai képeit a borzalmak házában. Ott esetleg kiháboroghatja magát….

  • A ‘kedves’ Orbán fanatikusok azon elgondolkodhatnának, hogy ha mindezt, ami ma ebben a országban zajlik, annak csak a töredékét Gyurcsány Ferenc és az MSZP követte volna el, akkor itt már minimum polgárháború dúlna és ‘a Zemberek’ egymást gyilkolnák az utcán, hogy eltávolítsák, ellehetetlenítsék a miniszterelnököt. Nyugodtan el lehet játszani a gondolattal, csak az egyes hírekbe ki kell cserélni az Orbán-t Gyurcsányra, a Fideszt MSZP-re, és így tovább….. Ezzel szemben ‘a Zokos’ emberek bekajálnak mindent és elhiszik, hogy jó irányba tart ez az ország! Hát Nem! A lehető legrosszabb felé tartunk. ‘Zemberek’…Ébresztő!!

  • kiszin Zoltán

    Magam is annak idején a FIDESZ-re szavasztam ! Sőt a családomat is rábeszéltem!De ez nagy hiba volt! Nem ezt akartuk! Lényegében Orbán e rövid idő alatt több kárt tett mint az az elmúlt 20 év összesége! Ez diktatúra,köszönöm de én nem kérek belőle! Nem kivánom vissza Gyurcsányt se, de valamit tenni kéne, mert ez a kormány biztos állitható csődbe vezeti az országot, Orbán familia komonista szellemben nevelkedett annak is az elitjéhez tartózott, apja ,anya, felesége mind az MSZMP tagja volt! Kutyából nem lesz szalonna! Ez van, Elkeseritő ami most történik. Orbán tényleg beirta a Magyar új kóri történelembe magát, mint a legalkalmatlanabb politikus,ez a pökhendi kivagyiság ,nagyképűség szinbóluma! S téved hogy nem lehet megbuktatni! Demokratikus vonalat lehet akadályozni, de megállitani nem! Orbán ,Gyurcsány csak egy légypiszok a Magyar történelemben, Remélem ,hogy amikor e két bohóc eltűnik , végre el lehet kezdeni új alapokról épitteni a demokratizmust, Végre történnyen meg a rendszerváltás, mert ez nem az! Orbán elárulta a hiveit, s az országot,ezért felelni fog, s kell,még egyszer ne történyen meg,Orbán és kormánya megbukott !

  • Nos elég nagy a baj. Amit a fideszes fiúk csinálnak önmagába véve egy tragédia. Nagyobb bajnak tartom azt hogy jelenleg nincs hiteles politikai erő aki leválthatná ezeket az arrogáns nagyarcú szabadságharcosokat.

  • Elvileg éppen lenne hiteles politikai erö, amelyik leválthatná a Fideszt: a választók.
    De éppen ez az a hiteles politikai erö, amelyik megválasztotta öket, méghozzá olyan elsöprö fölénnyel, amely a kétharmados parlamenti többséghez segítette öket.
    És pontosan ez az a hiteles politikai erö, amelyik a következö választáson is megerösíti majd a Fidesz-Kdnp kormányzó szerepét.

  • Nemes Csaba: az új választójogi törvény is éppen a Fideszt és a támogatók nélküli csatlósát “erősíti,” de kiváncsi leszek, hogy mi történik a Fidesz táborával, ha azt 2014-ben nem Orbán Viktor vezeti…hanem pl. egy technokrata, mint esetleg Varga Mihály.

  • Kovács Árpád

    Ki ez a gyurcsany? Hajszál a levesben,népnyúzó diktátor hazudozó.Letartóztatták na és…

  • Kovács Árpád

    Csőcselék mszp-lmp fellázadt amíg a Fideszt piszkolják addig magukon nem látják a [email protected]……

  • Kovács Árpád

    [email protected] feldíszítik új nevet kap tortaként tálalják az még attól [email protected] marad , a szaga sem változik, na a gyurcsany és slepje sem különb.

  • Kedves Christopher Adam…

    Ha Ön közelebb lenne az óhazához, akkor tudná és érezné, hogy 2014-ben is Orbán Viktor fogja vezetni a Fideszt.
    Orbán Viktor nem Isten, vagy félisten; Orbán Viktor egy hallatlanul tehetséges politikus, aki tudja, hogy miként lehet kivezetni ezt az országot a tetszhalálból. Orbán Viktornak lesznek majd utódai, akik esetleg nem is feltétlenül a Fidesz nevében fognak politizálni, de az Orbán Viktor által lerakott alapokon mennek majd tovább. Tizenöt-húsz év múlva egy közepes jólétben élö Magyarországon pedig már csak könyvekböl fognak emlékezni erre az idöszakra, amikor ilyen-olyan alapokan álló emberek marták egymást, vélt vagy valós sérelmeket vágva egymás fejéhez. Eljön majd az az idö, amikor már nem fognak az emberek politizálni, – hiszen valljuk be öszintén, nem is ez lenne a dolguk.
    A favágást most Orbán kormánya végzi el. A napsütötte tisztáson pedig majd unokáink fognak piknikezni.
    Békés Karácsonyi Ünnepeket kivánok.

  • Nem értelek benneteket emberek mikor már az elején a führer a kedves vezér Orbán Viktor alias kinyír-szem meg mondta hogy rendszer váltás van mivel nem jötbe a demokrácia mostantól DIKTATURA lesz.
    Mert meg kell menteni az embereket attol,hogy saját lakása legyen saját autója legyen mert az mire jó az ha az ember teli hasal fekszik le semmire.
    A magánnyugtij pénztár az meg minek ,hová jutna a világ ha minden rendes dolgozó embernek öreg korára volna egy kis megtakaritása az kész vicc volna akkor kilakna az utcán.
    .Még bele gondolni is borzalmas hogy öreg korodra saját lakásodban éld le az életdet és talán el tudjál menni nyaralni fujj és még talán tudnál hagyni vallamit a gyerekeidre undoritó.
    Legszebb meg az lesz mikor majd a banki meg takaritás nehéz terhét is leveszi a vállatokról.
    A KDMP bevezetti az egy igaz hitet és akkor már csak az egy igaz magyar tv csatorna adását lehet lesz fogni (hirtv) ahol minden nap 24 órában a meg mentő krisztust(viktort) fogják imádni ja és naponta 4-szer a nap felé kellesz fordulni és imádkozni hozzá..Tehát ne bántsátok a kedves vezért kinek születésekor 4 szivárvány volt az égen és neki nem egy hanem két új csillag jelent meg és igen lesz 1millió munkahely mert a bíztonság kedvért nem 1 hanem 2 millió rendesen dolgozó és adózo embert tesz a sírba mert hát kellenek a rabszolgág a túlvilágon is.
    Tehát ne hogy azt hid hogy nyakig vagy a szarba mert még a fejedet is be nyomják és nagyokat kellesz nyelni belöle.
    Ja és hogy Lázár Jánost alias Martin Bormann a führerünk jobb keze amelyikel ki rázza vagy a bal amivel kitörli pontosan nem tudom mondta idézem “ha eddig nem jutotál semmire akkor nem érsz semmit ! ”
    A fidesz új jelmondata peddig az …ami a tied az az enyém is és ami az ennyém ahhoz neked semmi közöd!!!!
    Magyarul annyi hogy pofabe most nálam van a pisztoly!
    Tehát örvendezetek mert az ösi turulmadár(ORBÁNC viktor) személyeben reá szálott a magyartrónra mert hát az sem volt tiszta a ki azt a hülyeséget kik találta hogy MagyarKöztársaság es az ö birodalma ezer évig fog állni vagy talán az idökvégezeté-ig

  • Kár, hogy csak bevitték és utána kiengedték őket. Maradhattak volna.
    Röhej, hogy mennyi agy mosott ember van. Köptök Orbánra, mert pff… de arra nem gondoltok, hogy még is hogy a fészkes csudába lehetne kifizetni azt a temérdek adósságot, amit imádott Gyurcsányotok okozott avval, hogy a saját és büdös bandájának zsebét megtömte?
    Akik meg a hazán kívül élnek és az elferdített dolgokat hallják…

  • nuttika

    az adossag meg kadar idejebol maradt rank es gyurcsany fizetesekre koltotte a felvett hiteleket, mert a magyar emberek nem kepesek kitermelni a munkaerejuk arat sem, nem kepesek erteket teremteni, nem tudnak eladni semmit, az orszag 47 %-a van minimalberre bejelentve?! megneznem kanadat hol lenne, ha az orszag alig 25 %-anak kene eltartania! orban ugyanezt csinalja, csak o nem kulfoldrol szerzi a penzt, hanem azoktol orozza el, akik eddig is szorgalmasan dolgoztak es volt megtakaritasuk nyugdijas eveikre, ugy gondolja ez mennyivel tisztessegesebb eljaras? miert nem a kormanytagok fizeteset csokkentette pld, ugyis teljesen erdemtelenul veszik fel azt, hiszen az utobbi 25 evben rendszervaltast hazudnak, mikozben nemhogy jobb lett volna a nepnek, hanem egeszeben veve joval rosszabb, mint 25 evvel ezelott…tessenek kozgazdaszokat kerdezni a jelen magyar helyzetrol, mert nagyon szanalmas, hogy hozzanemerto okostojasok firkaljak ide a butasagaikat! a hazan kivul is lathatom jobban a helyzetet, mint maga belulrol annal az egyszeru oknal fogva, hogy sokan orszagon belul is analfabetak!

  • Köszönöm, én nem érzem magam analfabétának. Ahogy a más véleményen lévők se azok, csupán csak azért, mert nem köpnek Orbánra és a kormányra.
    A felvett kölcsönt vissza kell fizetni. De nem csak azt, a kamatokat is! Ha folyton hitelekből akar valaki fenntartani egy országot, végül azaz ország belefullad az adósságba.
    A másik hogy van képe azt állítani, hogy mi nem vagyunk képesek értéket termelni? Ez az ország igen is képes lenne saját magának kitermelni ami kell, hiszen ez egy mezőgazdasági ország! A földünk kiváló, csodálatos vizeink vannak. Megannyi hungarikumnak a csodájára járnak világ szerte. Persze nyugatnak nem érdeke, hogy egy elnyomott ország talpra álljon! Nehogy már példát mutassunk, hogy nem szabad a pénznek lefeküdni.

  • Nem mondtam onrol, hogy analfabeta, de ha finom akarok lenni, akkor is megallapithato, hogy ijesztoen tajekozatlan! Hogy a gazdasagunk hogyan all realisan arra ajanlanam onnek elolvasasra az amerikai nepszava, Frank Tibor S.O.S cimu irasat. Frank arrol hires, hogy erzelmektol mentesen leirja az orszag allapotat kozgazdasz szemmel, megpedig nagyon hozzaerto kozgazdasz szemmel, politikai hovatartozasa szerint mersekelt konzervativ.
    Onnan megtudhatja, hogy csodalatos dolgokbol is lehet szart varazsolni dilettans vezetok segitsegevel!
    Egyebkent van kepem hozza, sot a statisztikaknak is van kepe hozza, hogy azt allitsa, maguk nem kepesek erteket eloallitani, ezert szorulnak hitelre! Persze maganak meg lehet kepe a tudatlansagahoz, de tapasztalataimnal fogva elmondhtom onnek, hogy a butasag hatarozottan csufit! Nem utolso sorban a legismertebb hungarikum az utobbi par evben nemzetkozi szinten, a magyar neonacizmus, vizekre, foldre nem emlexik senki. A szelsojobboldal alapkoveit Orban tette le, hiszen mennyivel konnyebb masokra mutogatni, ciganyokra, zsidokra, nemletezo kommunistakra a visszafejlodes okakent, mint elismerni sajat tehetsegtelenseget! Esetleg megcafolhat engem azzal, hogy minden segitseg nelkul kipengetik a hiteleket, sot sosem szorulnak ra, katonailag is kepesek megvedeni magukat es gazdasagilag stabil, eros nemzette kovacsolodnak minden kulso segitseg nelkul…..amig ez nem megy, az fogja szabni a felteteleket, akiktol penzt kunyeralnak….ha arrol almodoznak orbannal egyutt, hogy ez a lusta magyar nep minden jelentektelensegevel majd lapot oszthat a szorgalmas nemeteknek, akkor esetleg meg megtoldanam az analfabeta jelzot a hulyevel ha nem haragszik!

  • EMBEREK ÉBRESZTŐ!A NYOLC -HÚSZ ÉV MOCSKÁT CSAK ÍGY LEHET ELTAKARÍTANI!GYURCSÁNY 30%-KAL NÖVELTE AZ ÁLLAMI ADÓSSÁGOT!ÉS AMIT A KOMMUNIZMUS IDEJÉN ELLOPTAK, SAJNOS VALAHOGY VISSZA KELL FIZETNI ÉS EZT ÁLDOZATOK NÉLKÜL NEM LEHET!!!!GYURCSÁNYÉK ÉS ELŐDEI ELADTÁK AZ ORSZÁGOT!LEGYENEK SZÍVESEK UTÁNANÉZNI MI MINDENT ADTAK EL!ENERGIASZEKTOR, FÖLDEK STB.

  • Szar dolgok a szaros gödör alján lenni, és amikor mászol ki akkor szarosabb leszel mint voltál! Elnézést a kifejezésért , de ez így van!De a szaros gödröt a Gyurcsányék ásták meg és rakták tele!Sajnos wc-pucolónak nem jó lenni, piszkos munka!Nem hálás munka!!!!Várjuk ki a végét, adjuk meg a bizalmat egy év alatt nem lehet csodát csinálni!

  • Szíves figyelmükbe ajánlom:
    http://mindennapi.hu/cikk/szubjektiv/gyurcsany-ellopta/2011-12-25/11159

    Ha egy politikai helyzetről tisztább képet akarnak kapni, akkor olvassanak több oldalt illetve kérdezzék meg az itt élőketm hogy mi folyt itt nyolc évig!Hülyére vettek minket és a szemünk előtt lopták el az országot!

  • Kovács Árpád

    Ez az egész szoclib-dk-lmp-sek, most demokratává álcázták magukat, pedig csak lopni, csalni, és hazudozni tudnak, és akarnak, valamint Magyarország elleni gyűlöletes politikájukkal akarják elpusztítani kis hazánkat. Remélem, előbb-utóbb rájön az EU, hogy mennyire átveri /szokás szerint/ az egész világot a szoclibdklmp, melyek nem mások, mint átvedlett komcsik, és nagy átverő gyakorlatuk van, már marx, engels, lenin, sztálin, mao, és a többi hasonló gyilkos eszméket,tanokat, követik, a XXI-ik század követelményeinek megfelelő álcában. A mai fiatalok nem ismerik aljas bűntetteiket, ezért vadásznak a leszármazottaik, a történelmi hiányos ismeretekkel rendelkezö emberekre.

  • Tidi

    ha lenne szives tetelesen felsorolni kik es mit loptak? mert ilyet nagy altalanossagban en is tudnek mondani barkire, hiszen ez egy tipikusan orban-modszer megvadolni valakit alaptalanul, aztan mosakodjon ki, ahogy tud, de addig is sikerul besarozni, hiteltelenne tenni, visszavetni a munkaban stb….gondolom magat azert nem lehet nehez hulyere venni?!:)

  • ne idegeskedjen kovacs,
    a lenyeg, hogy a napi cserelheto pelenkaja megvan es szep az elet!:)

  • Libás Misi, neked például az agyadat lopták el. Nem mintha nagyon sokra mentek volna vele….

  • Nemes

    de azert tobbre mennenek az en agyammal mint a maga lottyedt pocsevel ezt ismerje el!:)

  • Libas Misi

    Tisztelt Libás Misi!Mivel felkért ezért tételesen leírom Önnek ha még nem volt elég az elmúlt két év ill. a “mi büszke fantasztikus Mszp-seink” nyolc éve hogy ráeszméljen arra, hogy mit is loptak el ebben a hazában.Nem is tudom kit vettek oly könnyen hülyére.

    Sorolom mit loptak el:

    -MÁV, MALÉV, MOSZKVA IRODAHÁZ,
    -Végkielégítések
    -kenőpénzek(Nokia-s dobozok!!!)
    -Negyed kerületek Budapesten
    -Bábolna
    -Esztergom eladósítás ill több város is
    és kitántorgott Ausztriába néhány tízezer emberünk ergo “agyelszívás” (hülyék maradtak itthon)
    -háromszorosára felment az adósság 20 ezer milliárd Forint!!!
    -a következő generációknak esélye sincs adósság mentessé tenni az országot-(én diplomásként nem tudok itthon elhelyezkedni, mert bebetonozott kommunisták ülnek a munkahelyemen)
    -volt kommunista pártvezérek több száz ezer forintos nyugdíja
    – SOHA NEM LETTEK FELELŐSSÉGRE VONVA AZOK AKIK HAZAÁRULÁST KÖVETTEK EL.

    Tisztelt Libas Misi!
    HA ÉN BEMEGYEK A BOLTBA ÉS ELLOPOK VALAMIT, ENGEM LECSUKNAK DE HA TÖBB MILLIÓVAL KÁROSÍTJÁK MEG A HAZÁMAT-nem támogatva a magyar gazdákat vállalkozókat), AKKOR NEM CSUKHATÓ BÖRTÖNBE!

    Hogy is van ez Tisztelt Uram??????

  • Tisztelt Kovács Árpád, nem is mondhattam volna érthetőbben!:)De sajnos ma is vannak olyanok, akiket át tudnak verni ezzel az “álcával”!!!

  • Tidi, és ez vonatkouik a Fideszre is? mert hogy lopás az ott is volt és van a mai napig is bőven. Vagy az úgy van magánál, hogy ne azt nézd amit én csinálok, hanem figyelj mit követtek el mások? Drága Tidike, nem ejtettek mindenkit a fejére. Látunk, hallunk, és gondolkodunk mi is.

  • Libas Misi kérem tartózkodjon attól, hogy ezentúl a szájára vegye a hazám és a népem, hogy írjon, gépeljen róla! Hogy merészeli azt állítani, hogy lusták vagyunk? És továbbra is azt állítani, hogy nem állítunk elő értéket! Maga nem magyar, akkor mondja ki nyíltan, hogy maga is csak egy, a sok közül, aki köp az országra, mert a nyugati sajtó köp ránk. Félnek, hogy lerázzuk a nyugati rabláncot, nem leszünk a kis gyarmatbirodalmuk.
    Különböző kommunista napi szennylapok cikkeit meg nem fogom elolvasni. Az ember itt él, akkor hall dolgokat (bármilyen meglepő).

  • Tisztelt Kopácsi Judith! Nincs tökéletes párt, mivel nincs tökéletes ember!Nincs olyan rendszer hogy mindenkinek jó legyen!Lehet a FIDESZ is lopott, de nem ilyen arcátlanul!ŐK MOST tesznek valamit a hazáért!Olyan intézkedéseket hoz amiket húsz éve kellett volna, és ezek az intézkedések valóban nem kedveltek a köznép számára, de hosszú távon kifizetődő lesz!
    A jelenlegi kormány nem cserélte le az autó parkját illetve elektronikus cikkeit!Érdekes nem?…Nem kapnak az állami cégek vezetői “zsíros” végkielégítést,akik csődbe vitték a céget!

    Mondja meg mit tett a volt szocialista komcsi férgek ezért a hazáért?Tud LEGALÁBB EGyet mondani????

    Azok nyafognak a régi rendszerért, akik ebben dőzsöltek, nem de?És mi maradt a mai fiatal munkára kész generációnak???Elárulom, SEMMI! És most az folyik a szemünk előtt, miképp szedik vissza a pénzeket.Illetve VÉGRE azt látjuk, hogy IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS folyik.A bűnösöknek börtönben a helyük!

    Vagy tagadja azt, hogy az MSZP mindezeket ellopta, és kiszolgáltatta a népet a Nyugatnak!???

  • FEKETE MACSKA

    “Egyre többen csatlakoznak a szombatra meghirdetett Békemenethez, a Nyilatkozat a nemzetért címmel közzétett felhívást már több mint kétezer civilszervezet és magánszemély írta alá. „A jelmondatom: El a kezekkel Magyarországtól! Az önmagát cinikus felsőbbrendűségbe dermesztett pénzvilág, pénzkartell a nemzetállamok végső felszámolására készül” – mondta lapunknak Pataky Attila, aki már a kiáltvány legelső aláírói között ott volt. A zenész szerint a liberális hazaárulók itthoni és külföldi csatlósai bármit megtennének a hatalom visszaszerzése érdekében, még annak árán is, hogy az egész országot a nyomorba döntik. „Nem akarunk a bankoknak és a növekedésnek élni, nem akarunk szorongásban és félelemben élni!” – jelentette ki Pataky.Attila .”

    “Rohamos gyorsasággal szerveződik a január 21-i Békemenet, amelynek útvonalát már a rendőrség is tudomásul vette. Bencsik András szervező szerint ki kell állnunk a szabadságunk mellett, Szalay Károly író pedig úgy látja, nincs helye megalkuvásnak.
    „Elképesztő sebességgel száguld végig az országon a jövő szombat délután tartandó demonstráció híre, rengetegen jelezték csatlakozási szándékukat civilektől polgármesterekig, s egyes falvakban már most szervezik a buszokat” – mondta lapunknak az ötletgazda, Bencsik András. A Békemenetet azok „a magyar demokraták szervezik, akik hisznek a polgári demokráciában, a nemzet függetlenségében, és növekvő aggodalommal figyelik a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő félrevezető és elfogult híradásokat”.

    „Nagyon örülnék, ha minél többen eljönnének, hiszen ez üzenet lenne a külföld számára. A világ döbbenten nézi, hogy ez a kis ország kiáll a szabadságáért, és ha sokan leszünk, akkor elfogadják majd ezt a törekvést” – hangsúlyozta Bencsik, aki a „gyarmattartók és az elnyomott rabszolgák” harcához hasonlította a helyzetet. A Demokrata főszerkesztője jelezte, tegnap a BRFK-n bejelentette a demonstrációt, amelynek útvonalát is egyeztette a rendőrséggel. A Hősök teréről induló menet az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon jut el a Parlamenthez. Záróakkordként a Kossuth téren mécseseket helyeznek el – mondta Bencsik, hozzátéve, a demonstráción nem lesznek felszólalások.

    A kezdeményezést támogató Szalay Károly író, publicista elmondta, az önmagát megbuktató, a vereségébe belenyugodni nem tudó „magyar baloldal kotyvaléka” olyan tűrhetetlen és arrogáns módon viselkedik, és a nyugat-európai baloldali társait oly mértékben izgatja Magyarország ellen, hogy az már nem csupán a magyar kormány, hanem az egész nemzet elleni támadássá vált. „Ezért tartom helyesnek a demonstrációt” – szögezte le. Szalay azt mondta, a nemzetközi sajtó rettentően ostoba, lépten-nyomon leleplezi magát, elárulva, hogy nem a saját kútfejéből dolgozik, hanem sugalmazásokra írja a cikkeket. Az író szerint kiváló példa erre a Klubrádió esete, amely nemzetközi szinten olyan apró dolognak számít, hogy csak hazai nyomásra kerülhetett bele a vonatkozó cikkekbe, véleményekbe. Szalay úgy véli, a saját magát felszámoló baloldal porában is „virnyogni” fog a regnáló hatalom, azaz a Fidesz ellen. „Ez önmagában nem baj, de a legaljasabb akciónak tartom, hogy a magyar nemzetet és annak múltját próbálják befeketíteni a nemzetközi baloldal előtt” – tette hozzá a publicista. Szalay Károly ugyanakkor optimista a magyar jövőt ille­tően, hangsúlyozva, nincs helye megalkuvásnak vagy belenyugvásnak. Akár minden héten lehetne ilyen demonstrációt szervezni – tette hozzá. Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke és Jobbágyi Gábor egyetemi tanár is jelezte, hogy egyetért a megfogalmazott célokkal, és csatlakozik a Békemenethez. Spaller Endre (KDNP) és Demeter Ervin (Fidesz) szintén úgy nyilatkozott, ha tehetik, elmennek majd a demonstrációra.
    Baranya Róbert “

  • FEKETE MACSKA

    “Árnyékhatalom .
    Az Európai Unió futni engedi a rajongó bolondokat, de kíméletlenül felkoncolja nemcsak a másként gondolkodókat, de a hozzátartozókat is.

    Világos képlet: az Orbán-kormány másként gondolkodik, mint az európai fősodor hívei. Az viszont mégsem járja, hogy az úgynevezett nemzetközi baloldal és a globalista világrend hívei naponta rúgják arcba a hozzátartozókat, vagyis a magyar embereket. Olyan cikkeket olvasgattunk mostanában úgynevezett mérvadó európai és világlapokban, amelyek teljesen nyilvánvalóan megrendelésre készültek, vagy ha nem, akkor a gyengeelméjűségnek régen nem tapasztalt mélységeit mutatják. Összevissza hazudoznak ezekben a cikkekben rólunk, ami persze nem újdonság, de az már annál inkább, hogy legalább ezerötszáz Ipper Pál-klón tüsténkedik a nyugati sajtóban.

    Bolondnak kellene lennünk talán, hogy szabadon engedjenek?

    Barroso, Rehn, Schulz és a többiek persze csak a méltóságától, értékeitől megrabolt Európa melléktermékei. A lényeg nem az, hogy ők és tettestársaik eljárásokat indítanak hazánk ellen. A lényeg: a rendszer és annak sérthetetlensége. Aki kritikát fogalmaz meg, másképp gondolkodik, aki a nemzeti önállóságot a nemzetköziség fölé emeli, és idegenek helyett a sajátjaira tekint, azt kíméletlenül eltapossák.

    A Bretton Woods-i rendszer intézményeinek mindenhatósága, az ellenőrzési módszerek, a monetáris diktatúra jóval erősebbnek bizonyult, mint azt néhány éve sejthettük. Arra legalábbis elegendő az erejük, hogy fél kézzel verjenek vissza ösztönös lázadásokat, esetünkben az Orbán-kormány függetlenségi törekvéseit. A magyar kormány nyíltan szembefordult a globalista főhatalommal, ami persze felettébb indokolt eljárás, csak nem biztos, hogy puszta kézzel meg lehet fojtani az óriást. És mégis: ennél bátrabb, ennél felemelőbb pillanatokat a rendszerváltozás óta nem éltünk át. A második Orbán-kormány a lényeghez nyúlt, nem mellékes jelenségeket, hanem a magyar emberek milliót fojtogató bankmonopóliumok ügyét vetette fel, és jól tette, még ha szégyenpadra is ültetik ezért a rossz európaiak.

    Ha valaki mindezt nem hiszi, és azt gondolja, hogy a nemzetközi közösségben vannak a jó fiúk, nálunk pedig a rosszak, annak nagyjából annyi a realitásérzéke, mint egy mormotának. Mert legyünk őszinték: mit is akar az IMF és az Európai Unió? Népbarát jótékonysági egyletek volnának, és őszinte szívvel segítenek a bajba jutott országoknak? Semmilyen globális célrendszer nem hatja át őket, csak úgy léteznek, létezgetnek a világban néhány évtizede? Magasabb rendű és rangú hatalmi csoportosulások nem állnak mögöttük?

    A fentieket normális ember nem hiheti. Az IMF és az unió, valamint mindazok, aki most éppen eltaposni készülnek minket, valójában a világtörténelem legsötétebb figurái. A zsarnokok legalább megmutatják magukat, ott integetnek a mellvéden, paroláznak a kolhoztagokkal, simogatják a gyerekeket. Ezek viszont megfoghatatlanok, láthatatlanok, elrejtőzők. De léteznek, s hogy biztosan léteznek, arra bizonyosság a Magyarország elleni indokolatlan és aránytalan büntető hadjárat.

    Velük, az árnyékemberekkel húztunk most ujjat.

    Mindenesetre bárhogy is alakul a helyzet, egyet ne felejtsünk: a nemzetek tovább élnek a nemzetközi szervezeteknél. Itt, a Kárpát-medencében akkor is magyarul beszélnek majd, amikor az IMF-et és az Európai Uniót már csak a történelemkönyvek lapjairól ismerik utódaink. Nem kárörömből írom, hanem tényként szögezem le: a történtek után talán azok is felismerik az emberi létezés természetes dimenzióit – nemzet, család, munka, hagyomány –, akik a kelleténél jobban belebolondultak a nemzetközi mákonyba, a politikailag korrekt locsi-fecsibe, a hajbókoló brüsszelizmusba és az egész Európát szétrohasztó áleurópaiságba.
    Szentesi Zöldi László “

  • Mennyi egy piszkos, mocskos komcsi van még mindig ebben az országban!! Bezzeg 2006 őszén dúlt a demokrácia, mikor hőnszeretett ELVTÁRS uruacskánk /gyurcsány elvtárs/ kiküldte a nem kevés közpénzen megfizetett provokátorait, az ellene tünteők közzé, hogy aztán legyen oka kilövetni a szemeiket.
    Én személy szerint a fityisz kormányt is utálom, épp úgy mint a jobbikot, vagy bármejket, de kezd ojan érzésem lenni, hogy a főelvtárs elvtársai mostmár nem kapják a kövér nokiásdobozokat, azért nyilvánulnak meg itt ennyire. El kellene kicsit gondolkozni ELVTÁRSAK!!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.