Zenerajongónak kell lenni

Petroc Trelawny, a BBC Radio 3 műsorvezetője

Szerző: Barabás András
Lapszám: 2018 december

A brit közszolgálati médium, a British Broadcasting Corporation - korábbi nevén Company - csaknem százéves. Ha az első brit rádióadást, Nellie Melba ausztrál-angol lírai szoprán stúdiófellépését akarják születési dátumnak tekinteni, már 2020. június 15-én ünnepelhetnek, ha az első hivatalos adást, akkor is csak 2022 decemberéig kell várniuk.

A BBC mai televíziós, rádiós és interneten megjelenő arculatának markáns része a Radio 3 komolyzenei csatorna, amely fő profilján, a klasszikus muzsikán kívül népzenét és sokféle más, nem populáris zenét, továbbá irodalmat, beszélgetéseket, hangjátékokat, esszéfelolvasásokat, vagyis csupa magas kultúraként címkézhető műsort sugároz.

- Mióta dolgozik a BBC-nél?

- Húsz éve ez a munkahelyem, és már előtte is rádióztam, kis, helyi adóknál is, de például a Classic FM-ben is vezettem műsort. A Radio 3 számára külső helyszíneken is dolgozom, ezek közül biztos, hogy Magyarországon is ismerik a Royal Albert Hallban rendezett promenád koncerteket vagy a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyt. Gyakran televíziós zenei közvetítés házigazdájának is felkérnek - a nyáron például Edinburghban, a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén dolgoztam, ahol Bencze Máté szaxofonos is szépen szerepelt a döntőben.

- Milyen szakmai feltételeket támaszt a BBC Radio 3 a műsorvezetővel szemben? Felsőfokú zenei végzettséget vár el valamelyik patinás egyetemről vagy akadémiáról?

- Nem, és nekem nincs is ilyen papírom. A zenei hozzáértést, legyen az tudományos-történeti vagy előadóművészi, a szerkesztő-producertől várják el. Van köztük olyan, aki a régi billentyűs muzsika szakértője, másnak az operairodalom van a kisujjában, megint másnak a kolumbiai népzene vagy a romantika a területe. A műsorvezető „feladata", hogy zenerajongó legyen, és ennek száz százalékig megfelelek. Természetesen akartam én egyetemre menni, de közbejött egy tizenkét hónapos hongkongi kiküldetés a brit haderő rádióadójánál, és később is mindig közbejött valami, úgyhogy a felsőoktatási projekt végül nem valósult meg.

- Akkor hadd kérdezzem így: milyen zenei benyomások érték gyerekkorában? Egy angol gyerek nehezen kerülheti el, hogy az iskolában vagy a templomban...

- Szeretnék gyorsan reagálni az „angol gyerekre". Nevezzen nyugodtan európainak vagy britnek, de angolnak ne, mert én cornwallinak vallom magam, akárcsak sok más cornwalli. Apám katonatiszt volt, hol itt állomásoztatták, hol ott, emiatt születtem pár száz kilométerrel távolabb, Worcesterben. De ötéves koromban visszatérhettünk Cornwall megyébe, ahonnan származunk. És ahol anyám az anglikán és a metodista templomban is orgonált - ő volt az első élő zenei élményem. Természetesen járattak zongoraórára is, a Gyík-félszigeten, Anglia legdélebbre fekvő házában vettem leckéket indiai származású tanáromtól. Egy évig dobolni is tanultam, és az iskolában mindig szerepeltem az évi rendes Gilbert és Sullivan-operettelőadáson.

Ahol laktunk, két, rendkívül jelentős kamarahangversenyt rendeztek évente, ezeket mindig nagyon vártam. A koncerteknek számos magyar szereplőjük is volt, ugyanis a közeli Prussia Cove-ból a Végh Sándor által 1972-ben alapított nemzetközi zenei szeminárium résztvevői jöttek át hozzánk játszani (a fesztivál egy évvel fiatalabb mint én). Végh Sándor már nem él, de az intézmény, melyet létrehozott, ma is működik, jelenleg Steven Isserlis csellista vezeti. Nem csak Véghet hallottam gyerekként, hanem például Schiff Andrást is, és fellépett egy másik magyar hegedűs, aki annak idején az Izraeli, pontosabban akkor még Palesztinai Filharmonikus Zenekar koncertmestere is volt, Fenyves Loránd. A hegedűhangja teljesen megfogott, az övénél - hogy is mondjam - diszkrétebb, finomabb, mégis dús tónusú hegedülést azóta sem hallottam.

- Van saját műsora a 3-as csatornán?

- Hosszú évek óta vezetem a Reggeli című élő adást, amely hétfőtől péntekig, reggel fél héttől kilenc óráig jelentkezik.

- Mikor kell lefeküdni ahhoz, hogy az ember minden nap kora reggel észnél legyen?

- Ha előző este programom van, mondjuk egy opera vagy hangverseny, akkor csak tizenegy óra után kerülök ágyba, egyébként igyekszem kilenc után már aludni, hiszen az adás kezdete előtt már meg kell jelenni a stúdióban. De meg lehet ezt szokni, ráadásul csak nyolc-tíz percre lakom a Broadcasting House-tól, ahol a műsort készítjük, az pedig igazán semmiség, nem csak Londonban, de a világ bármelyik nagyvárosában. Ráadásul kedvezően hat rám, hogy egy pompás műemlék épületbe léphetek be - a technika, amit használunk, persze teljesen friss -, kívül Eric Gill szobrai díszítik, belül meg érezni a levegőben, hogy itt mégiscsak a zenetörténet nagyjai dolgoztak, mondjuk Stravinsky.

- Ki dönti el, mi kerül adásba?

- Nekem is van szerkesztő-producerem, aki dönt, természetesen az én javaslataimat is figyelembe veszi.

- És létezik-e valamilyen irányelv, netán előírás vagy rögzített kvóta, amely előírja, milyen arányban sugározzanak hazai, illetve külföldi; vagy vokális, illetve hangszeres; esetleg régi, illetve kortárs zenét?

- Nincs semmiféle ilyen szellemű előírás. Egyfelől a kínálatunk szélesebb, mint amit klasszikus komolyzenének szoktunk nevezni, mert a napot nyitó műsornak az is a feladata, hogy a Radio 3 teljes zenei kínálatát reprezentálja. A Reggeliben játszunk jazzt is, népzenét is, de elhangzott már David Fanshawe Afrikai Sanctusa is (ezt vajon hova lehet besorolni?), ahogy az úgynevezett világzene vagy éppen a kortárs szerzők új és még újabb, kísérletező darabjai sem hiányoznak. Másfelől a hallgatóink egyúttal tulajdonképpen önkéntes társszerkesztők is, hiszen az internet közösségi oldalain bárki elmondhatja a véleményét, és sokan el is mondják. Olyan finomságokat is sűrűn szóvá tesznek, mint hogy, teszem azt, Bach billentyűs muzsikája az utóbbi időben csak modern zongorán volt hallható - vagy éppen fordítva, hogy ne csak csembalófelvételeken sugározzuk a partitákat. A közönségünk minden apróságra figyel, és nyugodtan rábízhatjuk magunkat a javaslataikra.

- Mikor kapja kézhez egy adás műsortervét? Nyilván önnek is fel kell készülnie, hogy a lejátszott darabhoz vagy az előadóhoz kapcsolódó tényekről, aktualitásokról beszéljen, vagy szellemes megjegyzéseket tegyen.

- Mindig az adás végén kapom meg a következő műsor zeneszámainak listáját, valóban jut időm a felkészülésre. Gyakran előfordul persze, hogy különböző okok miatt adás közben kell változtatnunk a terven, olyankor nincs mit tenni - rögtönzünk.

- A BBC honlapján olvasható egy szigorúan hangzó tisztség: Controller of BBC Radio 3. Mi ez? Ki ez?

- Nem kell félni tőle, ezt a funkciót nevezik a német kultúrkörben intendánsnak. Jelenleg Alan Davey a controller, és szerintem nagyon jól látja el rendkívül szerteágazó feladatait. Egyfelől ő a rádióállomás vezetője, ő felel azért, hogy a szüntelen műsorfolyam rendben, megfelelő minőségben jusson el a hallgatókhoz hagyományos rádióadásként és az interneten. Valószínű azonban, hogy ez csak a kisebbik fele a munkájának. Hozzá tartoznak a BBC szimfonikus zenekarai (London, Manchester, Wales, Skócia, Észak-Írország) - nem hiszem, hogy akad még valaki a világon, aki egyszerre öt nagyzenekar felügyeletét látná el -, ezek mellett három hivatásos kórusunk is van. És ha ez nem volna elég, a BBC égisze alatt működik a világ legnagyobb zenei fesztiválja, a promenád koncertek nyolc hétig tartó nyári sorozata, összesen mintegy száz eseménnyel. És persze akadnak itt más teendők is, hiszen, ahogy a nemzeti rádiókhoz illik, a BBC a kortárs zeneművek legnagyobb megrendelője az országban, továbbá mi vagyunk a fiatal művészjelöltek és művészek fő propagálói és még sorolhatnám. Emellett az intendánsnak kell a legintenzívebben lobbiznia a rádió fennmaradásáért.

- Innen nézve nem a pénzalapok hiánya a Radio 3 legfontosabb jellemzője.

- Az érdekérvényesítő küzdelmek célja nyilvánvaló: ne kelljen a rádiónknak rosszabb körülmények között folytatnia a munkáját, mint eddig, sőt. Valaha a parlament alsó- és felsőházában is olyanok ültek, akiknek számított, hogy ők is és mindenki más is elérhesse a Radio 3 által közvetített kulturális javakat. Ezt nem csak a megszépítő távlat mondatja velem, ma ugyanis valóban nagyítóval kell keresni az olyan képviselőket, akik ezt az ügyet fontosnak tartják. És vitathatatlan, hogy nem vagyunk olcsók. Ha csak a zenekarokat és a kórusokat veszem, az sok száz ember - közel az ezerhez -, akiknek fizetés kell, akiknek sajátos munkakörülményekre van szükségük és így tovább. Ráadásul a rádiót fejleszteni szeretnénk, tematikus terveink vannak, például a zeneszerzőnőkkel kapcsolatban. Egy kutatás szerint mintegy hatezer elfeledett női zeneszerző műveiből válogathatunk - nem csak Clara Schumann és Fanny Mendelssohn a világ.

Tudom, hogy ez a bolygó a Beethoven-vonósnégyesek nélkül is forog tovább, de ha egyszer az a meggyőződésünk, hogy a klasszikus zene ügye fontos, akkor kötelességünk tenni is érte. Nekem is az a dolgom, hogy minden fórumon küzdjek a komolyzene európai térvesztése ellen. Felmérések szerint a Radio 3-nek kétmillió hallgatója van, ez nagyon tekintélyes szám, de tisztában vagyunk vele, mekkora a vonzerejük a populáris műfajoknak. Minél több embert csábít el a komolyzene, annál kellemesebb hely lesz a föld. }

 


A Broadcasting House, a BBC egyik otthona

 


A BBC felvétele



Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.