A pannonhalmi dimenziókapu

Arcus Temporum XIV, Pannonhalma

Szerző: Mona Dániel
Lapszám: 2018 október

A zene, ha jól van előadva, mindenképp hat hallgatójára. Mégis, ha elvonulunk valahová, és nemcsak beesünk egy fárasztó nap után egy koncertterembe, még mélyebb hatást gyakorol a kisimult, lenyugtatott, művészetre hangolt lélekre. Különösen igaz ez, ha egy szerzetesrend otthonába, a Pannonhalmi Bencés Főapátságba zarándokolunk el egy kis kulturális táplálékért, egy kis ősz előtti feltöltődésért. Ott nem ér véget a varázs a hangverseny utáni tapssal; a környezetnek, a tájnak, az embereknek, a hangulatnak, egyszóval az atmoszférának köszönhetően három napig éjjel-nappal jóleső transzban, a hétköznapokból kiszakítva él az ember. És természetesen ez a hely mindenben megköveteli a legmagasabb színvonalat, így garantált, hogy a koncertek sem zökkentenek ki különös párhuzamos dimenziónkból. A 2018. augusztus 24. és 26. között 14. alkalommal megrendezett Pannonhalmi Művészeti Fesztivál, az Arcus Temporum ráadásul nemcsak zenei sorozat, hanem a szó legszorosabb értelmében összművészeti fesztivál. Összművészeti, amennyiben a hangversenyeken túl irodalmi, képzőművészeti, spirituális és kulináris programok is várják az érdeklődőket, és összművészeti az épületek, a kilátás, a borok, a gyógynövények és a szerzetesi jelenlét miatt is.

Művészet, amit a honlappal, a programok műfajának színekkel történő jelzésével és a fesztivál arculatával csináltak: Takács Benedek munkája az idő-hely-tér háromirányú koordinátarendszerből készített logó és az ezzel leírható kódrendszer, mellyel bármelyik program időpontját, helyszínét és főkaputól számított irányát képes kifejezni. A szervezők és az önkéntesek végtelenül kedvesek, türelmesek és segítőkészek, a vendéglátás kifogástalan. A program sűrű, de jól átgondolt, strukturált, és ami megdöbbentő: pontos. Minden ideális tehát, hogy egy kritikus kizárólag az őt érő művészeti hatásokra koncentrálhasson - még ha a hely szelleme elfogulttá is teszi.

A kortárs művészeti programjairól híres Arcus Temporum az új művészeti vezetés óta zeneileg sokat lazult, korszakokat tekintve sokszínűbb lett. A Keller András és Rácz Zoltán zenei irányítása alatt működő fesztiválon idén többnyire már elhunyt szerzők művei szólaltak meg Bachtól Bartókon át Schnittkéig, de voltak Kurtág-részletek is, a kortárs irányzatot pedig az amerikai George Crumb két kompozíciója őrizte leginkább. Mindhárom nap két-két hangversenyt tartottak, de a 25 rendezvényből álló program többi eseménye is tele volt zenével. A vesperásokon és más egyházi alkalmakon hallott énekek, a Bazilika szimbólumrendszerének megismerését kísérő improvizatív orgonaszó, a pannonhalmi öregdiák, Hölvényi Kristóf menekültsorsokról szóló fotókiállítását zeneileg illusztráló arab melizmák (Kéringer László előadásában), az Örkény-egypercesek lendülete vagy a Nem tudhatom című Radnóti-est mind hozzáadtak a zenei élményekhez, de még az apátság történeteit újraértelmező Kibékülés című tárlatban is ott volt a ritmus, a dramaturgia. A házigazda, Mácsai Pál valamennyi megszólalásából sugárzott az elegancia, a művészi kidolgozottság, jó érzékkel fűszerezve humorral vagy épp áhítattal. Csaknem az összes koncertet különböző helyszínen tartották, mindig más szépségekkel kápráztatva el a hallgatóság szemét. És persze fülét...

Augusztus 24-én 19.30-kor Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című darabja nyitotta az Arcus Temporum első koncertjét. Az előadói gárda egy korban igen vegyes, de színvonalát tekintve már-már hihetetlenül egységes kvartett volt: Rácz Zoltán és Holló Aurél ütőhangszereken, valamint Balog József és Ránki Fülöp zongorán. A mindössze 23 éves Ránki fegyelmezett, pontos, kifejező és fantáziadús játékával tökéletesen harmonizált koncentrált, precíz és elmélyült kamarapartnereivel. A hallott zene a nulladik pillanattól elfeledtette a korkülönbségeket, csak azt az egyet érezhettük, hogy nagyon átgondolt és jól sikerült előadással van dolgunk. Jól választott tempók, finoman kikevert hangzásarányok, meglepő kontrasztok - méltó kezdése volt a fesztiválnak. Akik pedig az élmény után abban reménykedtek, hogy hallják még ezt a felállást együtt játszani, nekik nem kellett sokáig várniuk, mert másnap este újra színpadra lépett a négy művész, ezúttal George Crumb Macrocosmos III - Music for Summer Evening című alkotásával. A címében és apparátusában egyaránt Bartók előtt tisztelgő mű a fesztivál egyik, ha nem a legszebb 40 perce volt, ezt jól lehetett érezni a közönség viselkedésén és reakcióin is. A Bazilika falai közt felcsendülő hangok egészen ámulatba ejtették a hallgatót. A tonális és atonális részek váltakozása, a preparált zongorahang vagy épp a zongora húrjainak rezgésével erősödő sípolások folyamatos változatosságot adtak az amúgy elegáns lassúsággal fejlődő, hangfoltokból építkező darabnak. A lélegzetemet visszatartva arra vágytam, sose legyen vége ennek az előadásnak, vagy ha vége is kell, hogy legyen, ne tapsoljon senki. A taps azonban elkerülhetetlen, hiszen a varázslatból ezzel a földi eszközzel kell visszabillentenünk magunkat a valóságba. Mindazonáltal a hely, az előadók és a zene együttesen kitörölhetetlen emléket hagytak bennem.

Visszakanyarodva a nyitókoncertre, hátra volt még a hangverseny névadója, Stravinsky A katona története című darabja, melyet a Rácz Zoltán vezényelte, idén májusban alakult Ligeti Ensemble és Mácsai Pál adott elő. Rácz nagyon világos mozdulatokkal, a témát játszó szólamoktól kezdve a nagybőgőn át a színművészig mindenkire fordított figyelmet. Néhány pontatlan belépést leszámítva az eredmény: pregnáns ritmusok, egyaránt fontos szólamok és magával ragadó színészi alakítás, ahogy Mácsai hangjával váltogatta a karaktereket.

A hétvége egyik legizgalmasabb programjának ígérkező, „Idyll" névre keresztelt késő esti hangversenyt az esős idő miatt a szabadtéri Hospodár-kertből a Koncertterembe helyezték át, ide sétáltunk át nem sokkal a Főkönyvtár dísztermében tartott nyitókoncertet követően. Kaczander Orsolya fuvolaművésznő és az Amadinda Ütőegyüttes előadásán Rácz Zoltán elmesélte a „dzsungelkoncert" ötletét, és azt, hogyan passzolt volna Debussy Syrinx című műve és a tradicionális ütőhangszeres zene a természetbe, nem beszélve George Crumb az említett Debussy-darabból is idéző An Idyll for the Misbegotten című alkotásáról, melyet direkt szabadtéri előadáshoz álmodott meg szerzője. A kicsit banális téma (a természet és az őt tönkretevő ember párbeszéde) és zenei koncepció (fuvola mint törékeny természet és ütőhangszerek mint durva ember) ellenére a mű a Koncertteremben is igen hatásos volt. A saját játékával gyakran látványosan elégedetlen Kaczander most érzékenyen, kristálytisztán és líraian fújt, ráadásul szünet nélkül követte egymást a Debussy- és a Crumb-darab, ami tovább erősítette utóbbi hatását, egyúttal még inkább hangsúlyozta az előbbiben megbújó magányt és bánatot. Az ezek után következő tradicionális zenei válogatás pedig - az Amadindától megszokott könnyed profizmussal - pezsdítő zárása volt az első napnak.

Bár az Arcus Temporum kevésbé koncentrál a kortárs zenére, mint korábban, ez nem jelenti azt, hogy a hangversenyek kevesebb energiát igényelnének a befogadótól. Némelyik koncert olyan intenzíven igénybe veszi a hallgatót, hogy utána szükség (és szerencsére lehetőség is) van egy frissítő sétára az arborétumban vagy bárhol az apátságon belül. A szombat délelőtti koncerten ezt a sétát is belekomponálták a programba, hiszen a Boldogasszony-kápolna néhány perc gyalogútra volt a főkaputól. Szükség is volt a ráhangoló, majd levezető útra, mert Bach és Kurtág, az apró részletekbe a mindenséget belesűríteni képes szerzők műveiből szólaltak meg tételek. A Keller Quartet komoly, sőt komor hangvételű koncertjén a kis kápolna fapadjain ülve ismét bebizonyosodott, hogy a barokk mester és korunk egyik legnagyobb zeneszerzője milyen kiválóan működik együtt egy műsoron. Kellerék letisztult, minden sallangtól mentes, alázatos, pontos játékkal adták elő A fúga művészetének contrapunctusait és Kurtág György gondosan válogatott darabjait.

A szombat esti „Geistertrio" című koncert első feléről (Crumb kétzongorás, ütős műve a Bazilikában) már esett szó. A szünet után a Főkönyvtárban folytatódott a hangverseny, ahol újabb tagokkal bővült a meghívott legendás előadók kifogyhatatlannak tűnő sora: Csalog Gábor és Perényi Miklós is színpadra állt. A Csalog-Keller-Perényi-trió által előadott Beethoven Geistertrio (D-dúr, op. 70/1), de talán maga Beethoven kissé kilógott a fesztivál zenei programjából, ám a Crumb-mű és Alfred Schnittke Zongoraötöse között jólesően klasszikus állomás volt. Az idén 70. születésnapján ünneplő Perényi számára előnyös koncerthelyszínen gyönyörűen jöttek ki a felhangokban gazdag, ízlésesen vibrált, erőteljesen meghúzott csellóhangok, a három muzsikus pedig szinte összenézés nélkül is érezte egymást, belépéseik, leintéseik teljesen egyszerre szólaltak meg és haltak el, szólamaik folyamatos társalgásban álltak egymással.

A műsort és ezzel a napot a már említett kvintett zárta Csalog Gábor és a Keller Quartet előadásában. A szerző édesanyja emlékének ajánlotta darabját, a művészek pedig kiválóan domborították ki a Zongoraötös mély drámáját, sötét gyászát, és vezették a darabot a meglepő, megdicsőülésszerű zárlat felé. Követhető, világosan értelmezhető játékuknak köszönhetően a legdisszonánsabb hangzások is ismerőssé és szükségessé váltak. A kiemelkedő pillanatok közé tartozott Csalog Gábor monoton, egyre halkuló pedálzörgése, melyet Schnittke a 3. tétel végén ír elő. Ugyanígy az egyenletes játék fokozatos elhalása tette emlékezetessé a darab legvégét is, ahol a zongora egyedül marad pozitív dallamával, mely mintha egyre távolabbról szólna, mígnem semmivé lesz. Csalog interpretációjában a folyamatosan ismételt dallam talán többször is elhangzott, mint ahogy a kottában szerepel, illetve a halkulással párhuzamosan egyre több hang maradt ki következetesen a melódiából, mely szintén nem a szerző előírása, de erősítette az éterbe való elszállás érzetét, és sokszorosára fokozta a mű zárl atának amúgy is szívbe markolóan ambivalens hangulatát.

Két igencsak tartalmas, szellemileg frissítően fárasztó, kamarazenében gazdag nap után a vasárnap valahogy más volt. Egyrészt megérkezett a Concerto Budapest és a Purcell Kórus is, hiszen nagyobb apparátusú művek voltak kitűzve erre a napra, másrészt befogadói oldalról is változott az intenzitás: Bach, Schubert és Fauré egy-egy, elsőre magától értődőnek tűnő művével megkezdtük a talajra való visszaereszkedést, agytekervényeink motorjának hűtését, a lelki testmozgás utáni nyújtást. A szép melódiák, az énekszó és a hagyományos harmóniák már-már a szórakozás élményét nyújtották, noha sem a darabok témája, sem a helyszín nem vesztett komolyságából. Ez a könnyed mélység kitűnően tükrözte a szerzetesrend működését is. A szerzetesrendét, amely bár szigorú szabályok közt él, egyre nyitottabb a művészetre. A szerzetesrendét, mely óriási szeretettel fogadja be évről évre az idelátogató kultúrakedvelőket, hogy magas művészettel lássa el őket, és betekintést nyújtson saját világába. A szerzetesrendét, amely bátran és őszintén néz szembe saját múltjának sötét fejezeteivel is - gondoljunk csak a Kibékülés című kiállításon elemzett zaklatási ügyre. Mindebben hatalmas szerepe van a fesztiváligazgató Dejcsics Konrád atyának, aki ilyen irányba terelte az Arcus Temporumot.

A vasárnapi első hangverseny Kiss Zsolt orgonajátékával kezdődött, aki Olivier Messiaen La Nativité du Seigneur (Az Úr születése) című kilenc meditációjából adott elő kettőt. A padsorokban ülve, és tudva, hogy a darabot egy napközi imaóra követi majd, egy mise részeként is értelmezhettük Messiaen lassan mozgó hangtömbjeit, majd virtuóz zenei éljenzését. Az imádság után a Concerto Budapest Keller András vezényletével Bach A fúga művészetének befejezetlen, Luciano Berio által meghangszerelt utolsó tételét játszotta. Megunhatatlan élmény Bach zenéjét ebben a modern újragondolásban hallgatni. S bár mintha a Bazilika inkább a kisebb létszámú előadásokra volna ideális, a befejezetlen tétel hirtelen megszakadása, valamint a koncert ima miatti tapsmentessége megteremtette a fesztiválhoz méltó pillanatot ezen a hangversenyen is.

A zárókoncerten ugyancsak a Concerto Budapest zenélt, élükre azonban ezúttal a szintén közreműködő Purcell Kórus alapítója és vezetője, Vashegyi György állt. Schubert Szellemek éneke a vizek fölött című dala sokak szerint a szerző legjobban sikerült Goethe-megzenésítése. De hogy az egyik legkülönlegesebb, azt a mostani előadás is bebizonyította. Az Arcus Temporum zenei részét befejező, a fesztivált záró vesperást megelőző utolsó mű Gabriel Fauré Requiemje volt, melyben a zenekart és a kórust két énekes szólista, Szutrély Katalin és Najbauer Lóránt egészítette ki. Az együttesek koordináltan, a teret szélesen betöltve, igényes hangon játszottak és énekeltek, a szólisták (hangszeresek és énekesek egyaránt) a közös hangzásból nem kilógva, mégis fényesen szóltak. Ez köszönhető talán annak is, hogy az énekes szólisták a Purcell Kórus, a vonósok a Concerto Budapest tagjai, így a színpad elején állva is magukon viselik együttesük zenei kézjegyeit.

A Requiem első hallásra csak egy könnyed, halálfélelmet mellőző, derűs zene - és ezt alátámasztják a szerző különböző kijelentései is a mű kapcsán -, ám e könnyed hozzáállás mögött ott rejtőzik számos kérdés: hogyan viszonyuljunk a halálhoz? miért kéne félnünk tőle? miért kövessük a konvenciókat? miért ne lássuk a felszabadulás örömét benne? Hasonló kérdések pedig kiterjeszthetők mindenre: Istenre, párkapcsolatra, munkára - az élethez való hozzáállásunkra. Összefoglalva tehát Fauré kellemes dallamai komolyabb útravalót adtak számunkra, mint azt elsőre gondolhattuk volna: a Pannonhalmi Bencés Főapátság üzenetét, hogy teremtsünk személyes, közvetlen, mégis mély kapcsolatot a minket körülvevő világgal, számoljunk le a tabukkal és saját démonainkkal, hogy boldogabbak legyünk. Ennél fontosabb receptet pedig aligha kaphatnánk egy művészeti fesztiváltól. 2018. augusztus 24-26. - Pannonhalmi Bencés Főapátság. Rendező: Pannonhalmi Főapátság Kulturális Irodája }

 


MÁCSAI PÁL és a LIGETI ENSEMBLE

 


AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES

 


A KELLER QUARTET

 


A CONCERTO BUDAPEST, a PURCELL KÓRUS és VASHEGYI GYÖRGY Hajdú D. András felvételei / Arcus Temporum



Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.