Tari Lujza köszöntése

Szerző: Richter Pál
Lapszám: 2018 október

1975-ben, amikor Yehudi Menuhin kezdeményezésére az UNESCO a Zene Világnapjának nyilvánította október 1-ét, Tari Lujza már 3 éve tudományos munkatársként dolgozott az MTA Népzenekutató Csoportjában, illetve 1974-től az MTA Zenetudományi Intézetében. Egész élete, hitvallása, tudományos tevékenysége a magyar és szomszédnépek, szűkebb hazája, a Palócföld, ezen belül szülőföldje, Pásztó zenei hagyományának és az elmúlt 200-250 év magyar zenetörténetének talapzatán áll. Biztos alapokat általános zenei műveltsége és gyakorló zenész mivolta adott e szellemi otthonnak. Tari Lujza kutatóként, tanárként és gyakorló zenészként évtizedek óta állhatatosan szembesít bennünket zenei kincseinkkel, segítve a reformkor, nemzeti öntudatra ébredésünk zenei értékeinek megismerésében, és abban, hogy hangzó örökségünkhöz a magunk viszonyát is meghatározhassuk zenészként és magyarként egyaránt. Tudományos munkájában éppúgy, mint tanításában az értékek ökumenéja jelenti a zsinórmértéket. Féltő gonddal mutat rá a különböző népek, tájegységek és műfajok közötti kapcsolódási pontokra, az időben és térben jelentős utat bejáró hangszeres darabokra, énekekre, dallamokra, amelyek generációk hosszú sora óta közösségi tudatunk részévé váltak. Kutatóként és előadóművészként egyaránt felhívja a figyelmet a széleskörű közösségi, illetve közösségközi használat védjegye által megkülönböztetett zenei, szokásbeli hagyományainkra, a történelmi Magyarország 18-20. századi fontos szellemtörténeti eredményeire, eseményeire. Mindarra, amit közös örökségünkről tudnunk kell, amit ápolnunk és tisztelnünk kell.

Tari Lujza kutatásai térben jellemzően a történelmi Felső-Magyarországra, ezen belül is kiemelten Palócföldre, időben a 18-20. századra, a verbunkosra, a 19. századi népies műzenére, a csárdásdallamokra és -repertoárra, Kodály életművére, gyűjtéseire, a hangszeres hagyományra, magukra a hangszerekre, európai és szomszédnépi interetnikus kapcsolatokra terjednek ki. Nevéhez fűződik többek között az 1848-49-es szabadságharc emlékezetének feltárása népdalainkban, Kodály és Bartók hangszeres gyűjtéseinek monográfiája, a szlovákiai magyar népzene bemutatása, számtalan hangzó kiadvány és tanulmány. A hazai zenetudományi szakma 2013-ban Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki. Az MTA Zenetudományi Bizottság tagja, 1980-85 és 2000-2006 között egyúttal a szervezet tikári teendőit is ellátta. Kutatási eredményeit a nemzetközi tudományosság is számon tartja, szenior tagja a Nemzetközi Hagyományos Zenei Tanácsnak (ICTM), 1997-2007-ben a társaság Magyar Nemzeti Bizottságának elnökeként a vezetőség munkáját segítette.

Oktatóként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docenseként nagymértékben tágította a hallgatók ismereteit műzene és népzene kapcsolatáról, a népzenei lejegyzések mibenlétéről, nehézségeiről. Több mint 10 éven át a klasszikus zenészek generációit oktatta népzenére, a 2007-ben elindult népzenészképzés egyik alapító tanára. 2005-ben a középiskolai népzenetanárok számára létesített akkreditációs továbbképző tanfolyamot. 1999-ben és 2003-ban pedig kidolgozta a népzene érettségi követelmény-rendszerét, illetve az érettségi tételeket. Úttörő módon 2003-tól 2010-ig műzene- és népzenekoncerteket szervezett és rendezett, melyeken kezdetben a klasszikus szakokra járó tanítványai vettek részt. Később népzene szakos hallgatókat is bevont az előadásokba, elősegítve a különböző műfajok fiatal képviselőinek együttes zenélését, egymás megismerését.

További munkájához egészséget, erőt, kitartást és zenében gazdag éveket kívánunk, hiszen mi világnap nélkül is tudjuk: „zene nélkül lehet élni, de nem érdemes"! }



Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.