Nem hattyúdal

Fesztiválakadémia – harmadszor

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2018 június

Harmadszor várja a meghívott és érdeklődő muzsikusokat, tanárokat, diákokat és zenekedvelőket a Kokas Katalin–Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által alapított, szervezett és vezetett hétnapos kamarazenei ünnep, a Fesztiválakadémia. Az első két év tanulságait firtató kérdésre a két művészeti vezető azt mondja, jó érzés belegondolni abba, hogy nagy irányváltást nem kellett végrehajtani, lényegében az induláskor elképzelt utat járják tovább. „Öröm, hogy a növendékek várják, hogy újra jöhessenek, a művészek, hogy visszahívjuk őket, azok a barátaink, akik még nem voltak itt, boldogan csatlakoznak, és – ami nekünk különösen fontos – folytatódik a verseny is.”

 

Tavaly nem kis izgalmat okozott, hogy a nyári szünetre ütemezett orgonaépítés miatt le kellett mondani arról, hogy az esemény otthona a Zeneakadémia lehessen. Bár az új helyszínek a sokszínűségnek talán még jót is tettek, az ideális fesztiválhelyszín mégiscsak a Zeneakadémia, amely egyidejűleg fogadhatja be a próbákat, főpróbákat, előadásokat és az oktatást, ahol diák és mester, művész és közönség egyidejűleg, egy fedél alatt együtt lehet. „Tehát az idén nagyon szerettük volna, hogy minden egy épületben legyen, és ez majdnem sikerült is. Egyedül a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny kerül ki a Zeneakadémia épületéből, és mint tavaly, idén is az Ádám Jenő zeneiskolában rendezzük meg.”

 

Van azért új helyszín is az idén: az Európa-hajó, és ez tovább visz egy elképzelést: a víz kiemelt szerepét. Tavaly a Széchenyi-fürdőben szólt, az idén a Dunán szólal meg a zene. Nem véletlenül. A fesztivál emblémája ugyanis a hattyú. A gondolatot a Zeneakadémiától kölcsönözték, ahol a nagyterem díszei között több mint két tucat hattyú figurája rejtőzik. „Ez a madár, amely a szűziességnek, a tisztaságnak is a jelképe, a vízen úszik, de azért a földön, sőt a levegőben sem vész el, tehát az elemeket összeköti. Úgy gondoljuk, hogy amikor zenélünk, valamiféle médiumszerepet vállalva mi is világokat kötünk össze.”

 

Arra a kérdésre, hogy milyen helyszín lesz az Európa-hajó, Kati válasza az, hogy bizarr. Lesz tangó tangótáncossal, az argentin José Gallardo zongorázik, és van már a fesztiválnak, mondják nevetve, autentikus tangóhegedűse is, Kelemen Barnabás személyében. Kokas Katalin marad a klasszikus zenénél: a 3. Brandenburgi verseny előadását vezeti. Az InFusion Trio Steve Reich által is inspirált minimalista stílusban ír a fesztiválnak egy új kompozíciót. „Konkrétan azt szerettük volna, hogy Pilinszky-költeményekre komponáljanak egy olyan művet, amelyet vonósnégyes és az InFusion Trio együtt ad elő – elsőként a fesztiválon – Egyenes labirintus címmel, tehát ahogy a hattyú fellibben a vízből a levegőbe, mi is valamiféle átmenetet képviselve kötjük össze a hangszereinket az ő zenéjükkel. Közben, előtte, utána Eperjes Károly mond el néhány Pilinszky-verset, de eljön Sárközi Lajos cigányprímás és zenekara is, ők húzzák majd a talpalávalót. Éhezni sem fog a közönség a kétórás hajóút alatt. Lesz városnézés, zene, próza, finom falatok.” „Nincs menekvés – teszi hozzá Barna –, legfeljebb hattyúszárnyakat növesztve lehet elmenekülni a vízen át.”

 

Újdonság a költészet hangsúlyos megjelenése a programban. Versek és vonzások – ezt az alcímet kapta az idén az eseménysorozat. A középpontban egy viszonylag kevéssé ismert költőnő, Fellegi Melinda áll. Hogy esett rá a választás, és véletlen-e, hogy a fesztivál költője nő? Nincsenek véletlenek, mondja Kati. Melinda egy-két évvel fölöttük járt a Zeneakadémián, zongoraművészként diplomázott, onnan ismerték. „Most, sok évvel később, a közösségi oldalon meglepve konstatáltam, micsoda verseket oszt meg. Szösszenetek, de egy olyan világba vittek, ami lenyűgözött. Elkezdtem mutogatni Barnusnak, olvasgattuk, és mindketten a bűvöletébe kerültünk. Egy idő után aztán megkérdeztük, nem volna- e kedve elszegődni a fesztiválunkra »udvari költőnőnek«. Nagyot kacagott, és azt is elmondta, sokan buzdítják, hogy jelenthessen meg egy kötetet. Jó, mondtuk, akkor időzítsük ezt a Fesztiválakadémiára. Tehát könyvbemutatónk is lesz. Egyébként az első Fesztiválakadémián Kocsis Zoltán Bartók Második vonósnégyesét három Ady-verssel kötötte össze, amiről nagyon komoly tanulmányt írt. Már akkor elindult bennünk, hogy legyen egy olyan fesztivál, ahol a költészetnek nagyobb szerep jut.”

 

A versekhez persze zene is kapcsolódik. Három zeneszerző, Dragony Tímea, Zombola Péter és Kovács Zoltán komponál Fellegi Melinda verseire – ő választotta a komponistákat. Nyilván jó stílusérzékkel, hiszen a költőnő a mai napig koncertzongorista, a győri konzervatórium tanára, és fel is lép a fesztiválon.

 

Idén az esti koncertek is fantáziacímeket kaptak: a tapasztalatok szerint ezt szereti a közönség. Nem a címek határozták meg a műsort, hanem fordítva, a koncertek ihlették a címeket. És jó tudni, hogy miután a Solti-terem befogadóképessége véges, a késő délután kezdődő főpróbák nyilvánosak. „Várjuk a szakmát, a hegedűtanárokat és a nyugdíjasokat is, akiknek rendkívül méltányos jegyárakat ajánlunk, és azt gondoljuk, talán csábító lesz számukra az is, hogy nem kell aggódniuk a késő esti közlekedés miatt.”

 

A Fesztiválra a beharangozó szerint harminc nemzetközileg elismert művész érkezik. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű muzsikus barátai közül az idén is elfogadta a meghívást Shlomo Mintz, aki a verseny zsűrijét vezeti, mesterkurzusokat tart, és hallhatjuk szenzációs hegedűjátékát is. De kik az újak, és lesz-e idén is olyan nagy felfedezés, mint amilyen Shai Wosner vagy José Gallardo volt? Kelemen Barna elsőként Danjulo Ishizakát említi, akivel ők a Jeruzsálem Fesztiválon találkoztak először 2006-ban. A Németországban született japán művész, akinek magyar származású felesége van, most először látogat Budapestre. Akárcsak Jurij Zsiszlin és felesége, Natalia Lomeiko, aki a valóságos hegedűs centrumnak számító Novoszibirszkben tanult. „Óriások jöttek onnan, bár ő nem óriás, hanem törékeny nő egy kis gyerekkel meg egy férjjel. Fantasztikus hegedűs, nagyon jó neve van a szakmában, miközben minden sztárallűrtől mentes. Ez fontos, mert egy ilyen kamarazenei fesztivált, mint a miénk, ahol egymásra vagyunk utalva, miközben mindenki komoly szólista, tönkretehet egy saját nagyságától elröppenő díva. Volt már rá precedens. De meg kell említsem az angol csellista Natalie Cleint akivel 2000-ben játszottunk együtt először a delfti fesztiválon vagy Alexander Ullmant, aki többszörös Liszt-verseny győztes fiatal zongorista.

 

Kati Dmitrij Szmirnovra hívja fel a figyelmet, akit különleges felfedezésnek nevez. „Nem titok, hogy a tavalyi Bartók-versenyen, a Zeneakadémián, kiesett az első fordulóból, de több különdíjat is kapott, és, mint utólag kiderült, több zsűritaggal együtt, egyik kedvencünk volt. Őt már csak azért is meghívtuk, mert missziónk, hogy bevonjuk a legfiatalabb generációt is. És ha a legfiatalabbakról beszélünk, ne feledkezzünk meg a növendékekről, akiknek hihetetlen élmény együtt játszani egy-egy rangos, akár világhírű sztárral.” Barna ehhez azt teszi hozzá, hogy egy-egy ilyen találkozás nem csak a diákoknak nagy élmény, hanem a felnőtt művészeknek és a közönségnek is. „Mert ugye mi itt a jövőt látjuk, és ráadásul a világ minden tájáról. Ez teszi majd izgalmassá most is a matinékoncerteket és persze a Fehér Ilona-versenyt.”

 

Amely egyedülálló. Miközben országos versenyeink vannak, ilyen még soha nem volt, ez Magyarország egyetlen korosztályos nemzetközi hegedűversenye alap- és középfokú diákok számára, és a tavalyi első alkalom komoly megerősítést adott Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak ahhoz, hogy nagyon is érdemes folytatni. „Ez egyrészről hatalmas reklám a mi pedagógiánknak, ugyanakkor lehetőség a gyerekeknek, hogy megismertessék magukat. Előttük is és a magyar pedagógusok előtt is kinyílik a világ. Diákok érkeznek többek között Kaliforniából, Koreából, Kanadából, Ausztráliából, Szingapúrból, Ausztráliából, Törökországból és Európa legkülönbözőbb országaiból. Meg lehet hallgatni és vitatni, hogy milyen a török hegedűs iskola, vagy hogyan hegedül egy Kaliforniából érkezett gyerek. Ugyanakkor a világ legjobb, leghíresebb alap- és középfokú tanárai lesznek itt. Ezen nem spórolunk. A gyerekeket nem akárkik tanítják, hallgatják es hívhatják meg aztán saját versenyeikre, fesztiváljaikra és kurzusaikra. Ezért is vettük nagyon komolyan, hogy kiket hívunk zsűrizni. Az előzsűribe a Bartók Konzervatórium tanszékvezetője, Petőfi Erika mellett az Operaház zenekarának koncertmesterét, Alexander Dimcsevszkijt és Ökrös Attilát, a Vienna Musikhochschule budapesti tagozatának tanárát kértük fel. Maguk is fiatalok. És miközben a világban a versenyek túlnyomórészt úgy zajlanak, hogy a versenyzők játszanak, díjat kapnak (vagy nem kapnak) és azzal kész, itt az előzsűri folyamatosan foglalkozik a gyerekekkel, és a verseny különdíjaként minden egyes zsűritag legalább négy-öt gyereket választ, akiknek tanít. Ezek az órák nyilvánosak, bármelyik pedagógus vagy akár családtag részt vehet rajtuk, a többi hegedűs hallgathatja, tehát tanítunk tanulni és tanulhatunk tanítani. És még egy óriási dolog: a döntősöket az Anima Musicae Kamarazenekar kíséri. Az sem jellemző, hogy egy alapfokú versenynek zenekari döntője legyen, és úgy állítottuk össze az anyagot, hogy a közönség számára is izgalmas legyen. Vivaldi, Haydn, Mozart, Bach hegedűversenyeket játszanak majd a versenyzők. Gyönyörű zenéket.”

 

Idén is lesznek amatőrök, már vannak jelentkezők. Jelenlétüket indokolja az, ami a kamarazenélés lényege. Ez valamikor egy önmagunkat szórakoztató műfaj volt. Az összejárás fontos alappillére. Kati itt tűzbe jön, és azt mondja, éppen ez a lényeg. „Jó, átmehetünk ebbe a vérprofizmusba, hogy minden tűhegyre kiszámítható, kicentizhető, benne van százezer munkaóránk és ötéves korunk óta ezt csináljuk, de a legfontosabb mégis az egésznek az öröme. Ez olyan, mintha nem táncolhatnék, mert nem jártam tíz évig tánciskolába. A természetességnek ezt az örömét szeretnénk visszahozni. És tanulni is lehet az amatőröktől, a hozzáállásukból meg abból, hogy mernek sugárzó boldogsággal muzsikálni.”

 

Tulajdonképpen az egész Fesztiválakadémiának is jórészt ez a lényege. Ha egyik vezérgondolata az oktatás, a másik mindenképpen a muzsikálás és a zenehallgatás öröme, az együttlétek, a találkozások és felfedezések szépsége. A tavalyi esemény után valaki azt mondta, olyan volt, mint egy jó osztálykirándulás. Katinak és Barnának tetszik a hasonlat. Hiszen benne van annak a sok és sokféle közös felfedezésnek a szórakoztató élménye, amit a nyilvános mesterkurzusokon és a matinékoncerteken túl a fellépő művészek hangszeres illusztrációkkal tartott előadásai, a beszélgetések és az olvasószoba kínálnak. Vagy éppen a tangó és a Brandenburgi a hajón. Osztálykirándulás, ahol semmi sem kötelező, ahol minden friss élményt helyben meg lehet beszélni, ahol barátságok szövődnek, és ahol megalapozza a hangulatot, hogy a „tanárok” talán el sem jöttek volna, ha nem lennének meghívóiknak nem csak kollégái, de barátai is. De, kétségtelen, múltidéző is ez a kirándulás. És éppen attól olyan különleges. Valamikor az emberek sokkal gyakrabban jöttek össze csak azért, hogy egymás társaságában jól érezzék magukat és kellemesen, de egyben tartalmasan is töltsék el az időt. Ma többet posztolgatunk és kommentelünk, mint beszélgetünk, ha valami tetszik, hát lájkolunk, digitálisan, és gyakrabban hallgatjuk ma fülhallgatón át, külön-külön, mint közös élményként a zenét. Az emberek többször néztek egymás szemébe, ha kérdeztek valamit, és a kérdéseikre nem SMS-ben várták a választ. Ennek a talán nem végleg elmúlt világnak a szellemét is szeretné erre a hét napra felidézni Kokas Katalin és Kelemen Barnabás. Hogyan? Így mondják, mint mindig, együtt, egymás szavába vágva: „Sokféleképpen. Futva, úszva, szállva. Mint a hattyú, földön, levegőben, vízen.” }


Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.