Megtörni a hallgatást Kuti Sándor művei Korcsolán Orsolya előadásában
Bár a holokauszt zenei vonatkozásaival - és azon belül is a nácizmus áldozatául esett zeneszerzők hagyatékával - kapcsolatos tudományos munka már a háború után elkezdődött Nyugat-Európában, a kutatás igazán az 1990-es évektől vált intenzívvé. A terület egyik legaktívabb résztvevője az 1991 óta működő Terezín Music Foundation, mely a theresienstadti lágerben meggyilkolt zeneszerzők örökségét komplex módon ápolja: a nemzetközi non-profit szervezet amellett, hogy a komponisták életművét igyekszik felkutatni, publikálni és koncerteken közkinccsé tenni, mesterkurzusokat és oktatási programokat szervez a témában, valamint az áldozatok művészetének emléket állító kompozíciók megírására kér fel zeneszerzőket. Itthon ez a kutatási terület - bár nem minden előzmény nélküli - mindössze egy évtizedes múltra tekint vissza. 2008-ban - egyszerre több forrásból is - napvilágra került jó néhány méltatlanul elfeledett életmű: a budapesti közönség egyrészt a Londonban élő zenetörténész, Kőry Ágnes Bálint Zsidó Közösségi Házbeli előadásán, másrészt egy erre a tematikára épülő koncertsorozat keretében, illetve az annak anyagából kiadott felvételen (In memoriam. Hungarian Composers Victims of the Holocaust, Hungaroton 2008) keresztül ismerhette meg a tragikus sorsú szerzők életútját és műveit. Korcsolán Orsolya tavaly ősszel megjelent lemeze (Silenced, Deutsche Grammophon 2017) még mélyebbre ás: egyetlen szerző, a nagy tehetségnek tartott Kuti Sándor (1908-1945) életművének állít emléket. A Bécsben élő, nemzetközi hírű hegedűművész figyelmét még Solti György hívta fel Kutira, aki nemcsak a karmester pályatársa, hanem jó barátja is volt. A Zeneakadémián mindketten Dohnányi Ernő osztályába jártak, 1934-ben közösen tartott, nagy sikerű diplomakoncertjük még a sajtóban is komoly visszhangot keltett. Korcsolán kutatásai során a nagy áttörést az hozta, mikor 2009-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem könyvtárának akkori igazgatója, Gádor Ágnes összekötötte Kuti Sándor lányával, Évával, aki a hegedűművész rendelkezésére bocsátott egy fényképekkel, levelekkel és kéziratokkal teli dobozt. A részben erre a forrásanyagra támaszkodó felvétel Kuti összes fennmaradt vonós kamarazenei művét és szólóhegedűre írt Szonátáját tartalmazza, a lemezen Korcsolán partnereiként a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistái (Hargitai Géza, Várnagy Mihály és Kertész Ottó) működnek közre. A műsor átgondolt szerkesztésről tanúskodik: a kézenfekvő időrendi sorrend helyett a kiegyensúlyozottság elve érvényesül, így a három legérettebb és legnagyobb hatású kompozíció (Szonáta szólóhegedűre, 3. Szerenád vonóstrióra, Vonósnégyes) pillérként fogja közre a két kevésbé fajsúlyos alkotást (Szonáta két hegedűre, 2. Szerenád vonóstrióra). A hegedűművész nem bánik kíméletesen a hallgatóval: minden előkészítést mellőzve Kuti megrendítő utolsó darabjával indítja a lemezt. A Kárpátaljára deportált zeneszerző a rettenetes körülmények ellenére ameddig csak lehetett, komponált: a legutolsó művek közül csupán a kottapapír híján egy saját kezűleg megvonalazott cetlire lejegyzett, szólóhegedűre írt Szonáta maradt fenn. A kompozíciót feleségének, Freund Amáliának (Amynak) dedikálta, akihez kalandos úton, de végül sikerült eljuttatnia a kéziratot. A három tételes monológ a bachi szólószonáták hangvételét idézi, a végtelennek tűnő dallamok és a modális hangsorok használata ugyanakkor az ősi gyökerekkel való kapcsolatot is jelzi. Érdemes összevetni ezt az előadást a korábbi Hungaroton-lemezen szereplő Szabadi Vilmos-féle olvasattal. Az első tételt hallgatva talán inkább Korcsolán lazább szövésű, lágyabban formált, visszafogottabb tempójú interpretációja tűnik meggyőzőbbnek, de a kissé sportosra vett akkordbontások és hetyke díszítések ellenére Szabadi élénkebb és tagoltabb előadásmódjának is nyilvánvaló a létjogosultsága. A Largo mérsékeltebb lüktetéssel kibomló, egyszerű, fenséges dallama a régebbi felvételen sokkal jobban érvényesül, és az előtte lévő és utána következő tétellel is kellő kontrasztot képezve - afféle különleges atmoszférájú epizódként - szinte kiemelkedik a műből. Az új verzióban ezzel szemben nem különül el kellőképpen az Allegrótól, és ezáltal némileg jelentőségét veszti. Bár a záró Allegro molto nosztalgikus táncdallama közel azonos felfogásban szólal meg a két muzsikus tolmácsolásában, a tétel kompozícióbeli szerepe tekintetében - éppúgy, ahogy a speciális körülmények között keletkezett darab értelmezésében - a hallgató számára Szabadi olvasata ad több fogódzót. Ha az első tételt a magány és a földi szenvedés megjelenítéseként interpretáljuk, a Largo a két szféra - a földi lét és a túlvilág - közti mezsgyén való átkelést szimbolizálja, a zárótétel pedig az immár nyugalomra lelt lélek derűjét jeleníti meg. A Korcsolán-féle előadásban ez utóbbi tétel reménnyel teli, már-már gondtalan hangvételével - a hallgatóban némi zavart keltve - nem várt kontrasztot képez az előzményekkel. Az 1932-ben keletkezett, két hegedűre komponált Szonátának csupán a nyitó tétele maradt fenn - a polifon szerkesztésű tétel Bartók két évvel korábban komponált 44 Duóját juttatja eszünkbe. Korcsolán Orsolya és Hargitai Géza kitűnő produkciójában az örök bolyongásra kárhoztatott - hol összefonódó, hol egymástól szabadulni igyekvő - szólamok dialógusa szorongást keltő, nyugtalan légkört teremt. Az - egyébként rendkívül igényes és informatív - kísérőfüzet a két vonóstrióra készült szerenád közül a 2. számúként megjelölt darabot a bécsi klasszikus szerzők zenei nyelvezetére reflektáló, neoklasszikus stílusban megírt alkotásként aposztrofálja, pedig az öt tételes opusz valójában egy remekül megírt stílusgyakorlat, melyből nemcsak a kortárs zenei kontextus, hanem a neoklasszikus stílusirányzatra jellemző elidegenítő gesztus is hiányzik. A 3. Szerenádban sokkal inkább felfedezhető ez a klasszicizáló jelleg: az első tétel ritmika és formálás tekintetében a mozarti nyelvezetet idézi, a sodró lendületű, több szempontból is zárványként elkülönülő Scherzando népzenei elemeket tartalmaz, a rendhagyó módon zárásként beiktatott, sirató jellegű Adagiónak pedig a bachi ellenpont az alapja. A hegedűművész és partnerei - Várnagy Mihály és Kertész Ottó - dinamikailag árnyalt és a tételek karakterét kiválóan megragadó tolmácsolása mindkét vonóstrióban elismerést érdemel. A lemez záró számaként felcsendülő Vonósnégyes a fennmaradt kamarazenei A lemez anyagát a Tavaszi Fesztiválon élőben is hallhatjuk, Korcsolán Orsolya Kuti Sándorról készülő könyvét pedig izgatottan várjuk. } SilencedKorcsolán Orsolya, Hargitai Géza, Várnagy Mihály, Kertész Ottó |