Melis László halálára

Szerző: Faragó Béla
Lapszám: 2018 március

Kedves Laci!

Nehéz elhinni, hogy nem vagy már köztünk. Önző mód reméljük, a hozzánk közel állók örökké fognak élni. Te váratlanul eltávoztál, és mi itt maradtunk, hogy ennek az „öröklétnek” egy „szeletére” emlékezzünk: Melis László zeneszerzőre, nagyszerű kollégánkra, hű barátunkra.

A magyar zene pazarló gazdagságát veszteségei mutatják igazán. Épp harminc éve lesz, hogy hazatértek Bartók hamvai. Azóta Kroó tanár úr, Bozay, Dobszay, Szokolay, Ligeti és Kocsis sincsenek már velünk – mostantól Te is az Égi karban énekelsz…

Közel negyven éve, hogy először találkoztunk. Akkor is, azóta is fáradhatatlanul, nem egyszer gyűrötten, kialvatlanul, de energiákkal telve, elszántan róttad a köröket – hogy megélhesd a zenélés felemelő, örömteli pillanatait és a monoton, de éppúgy a szakmához tartozó, kötelező csuklógyakorlatokat, ami egy aktív muzsikus, alkotó zenész, kreatív elme számára megadatik. Gyűlölted a hazugságot, képmutatást, a sznobizmust… Nem voltál könnyű eset, a véleményedet mindig nagy vehemenciával képviselted.

Sokféle műfajban alkottál: szimfonikus művek, kamarazene, opera, oratórium… a Jeles Andrással közösen készített munkáid az újabb kori magyar zene- és színháztörténet meghatározó értékei közé tartoznak. Valamint egy Oscar-díjas magyar film zeneszerzője vagy – és még sorolhatnám. Volt saját stílusod, saját hangod, amit lehetett szeretni, vagy nem szeretni, de megismételhetetlen, eredeti egyéniség voltál! Mindig küzdöttél, végletesen élted meg a körülöttünk lévő világot. Ennek a kifejezéséhez kellett a repetitív zene konok, makacs dübörgése, amit a „magyar iskola”, a 180-as Csoport azonnal disszonanciákkal, aszimmetrikus ritmusokkal, metrikus modulációkkal töltött meg.

A ’70-es évek második felében, az Új Zenei Stúdió működése nyomán új gondolatok sarjadnak a magyar zenében: kiderül, mindig lehet másként komponálni (annak, akinek olyan az alkata), mint az aktuális főáram. Lehet a mindenkori divatok – esetünkben a poszt-szerializmus – kiüresedettnek vélt formáit nem elfogadni. Lehet kísérletezni, nyitottnak lenni, a hangoknak „új” értelmezést adni, ezzel tovább gazdagítani a zenei kifejezést, tovább tágítani a befogadás határait. A példa adott volt, de bátorság kellett ezt fölvállalni! Ez a háttér, valamint a Schola Hungaricában eltöltött éveid (mert szép énekhanggal ajándékoztak meg az égiek) határozták meg a 180-as Csoport indulását, amelynek egyik alapítója, meghatározó alakja voltál. Nagyszerű társakra leltél (a teljesség igénye nélkül) Szemző, Körmendy, Gőz, Soós és a többiek személyében. Kialakult az a fegyelmezett és következetes belső rend, amely paradox módon kifelé egyáltalán nem látszott, amikor lógó cipőfűzővel, farmerben és pulóverben színpadra léptünk – de a laza külsőségek mögött a közös zenélés iránti maximális alázat, elkötelezettség volt!

Az évek során stílusod rengeteget változott, alakult, érett, fejlődött. Kétszeresen nehéz dolgod volt, hiszen nemcsak öntörvényű zenéd örökérvényűségét kellett bizonyítanod, hanem minimalista indulásod miatt folytonos hendikep volt a részed a szakmán belül. Ezt nagyon elegánsan oldottad meg: kezdettől fogva magasra tetted a mércét, amit az évek során számos megérdemelten elnyert díj, elismerés is bizonyít. Az előadók szerették játszani a műveid, ami zeneszerző számára mindig különösen hízelgő…

A kortárs művészet megítélése meglehetősen szubjektív, különösen, ha egykori barátunk zenéjéről van szó. Ugyanannak a fának a hajtásai voltunk, az életünkben is nagyon sok a párhuzamosság, hasonlóság, noha az évek során más-más irányba haladtunk. Anno, a 180-as Csoporttal többször végigutaztuk Európát, hogy a Libération, a Frankfurter Allgemeine vagy a Neue Zürcher Zeitung megírhassa: „van élet a vasfüggöny mögött”.

Ifjúkorunk, zenei eszmélésünk legszebb éveit éltük. A vándorévek időszaka volt, egyetemi kluboktól illusztris fesztiválokig, az IRCAM-on át a Zeneakadémiáig oda-vissza, éjszakákon át tartó, hajnalokba nyúló, végtelen próbák a Szkénében, stúdiófelvételek, ovációval kísért telt házas koncertek, amelyek egy generáció számára jelentettek elmozdulást a komolyzene irányába.

Rengeteg munka – és rengeteg móka kísérte utadat akkor is, azóta is. Mindeközben az élet megpróbáltatásai nem múltak el fölötted nyomtalanul, de nem törtek meg; az utolsó pillanatig maximális intenzitással dolgoztál, megőrizted a tartásod, a humorod, és ami a legfontosabb: a hiperérzékenységed.

Boldog családapaként rengeteg inspirációt, figyelmet, szeretetet adtál és kaptál. Számomra példaértékű volt az az egymást kölcsönösen megihlető, egymást kiegészítő kapcsolat, amely hitvesed, Márti és közted csodálatosan működött. Az utókorra ebből szólóbrácsa-műveidnek immár lezárt sorozata marad…

Zeneszerzői személyiséged legmélyén lírai alkat voltál, a sokszor provokatív attitűd mögött élt benned a vágy, hogy megértésre találj. Legkedvesebb emlékeim egyike, amikor örökre a szívembe zártalak: A szertartás – In memoriam Hajnóczy Péter című darabod, amelyben a „beethoveni küzdés” (nevess nyugodtan) átadja helyét az elmúlás-belenyugvás mélyen átérzett „schuberti” (mosoly, újra) fájdalmának. Kitartott hangokban, nagyívű dallamokban, finom basszusmenetekben.

Köszönet ezekért a zenei pillanatokért! Köszönjük, hogy a részesei lehettünk, öröm volt Veled lenni, együtt zenélni! Ahogy sokszor beszéltünk róla: továbbra is várom a folytatást – mostantól már egy másik létezésben. Hogy egy kortárs opera igazán „fennkölt” témája mi legyen: Hölderlin vagy a magyar rögvalóság – azt is megvitathatjuk. Egyébként maradjon megoldandó feladat az utókor számára is!

Isten veled! Ég áldjon! }


 

A 180-as Csoport búcsúja Melis Lászlótól

 

Laci!

Amikor 25 év szünet után 2014. októberében a Zeneakadémián összejöttünk, hogy megemlékezzünk szellemi mʺuhelyünk – és ami legalább ennyire fontos, baráti társaságunk – megalakulásának harmincötödik évfordulójáról, felhʺotlenül ünnepelhettünk. Nem kiüresedett múltidézés volt ez, hanem emlékezés egy korszakra, a szárnyalásra, amelynek Te egyik pillére, motorja, meghatározó alakja voltál. Ünnep volt mindannyiunknak, hisz ténylegesen valamennyien ott lehettünk, akik egykor ennek a tízéves utazásnak a részesei voltunk.

Pár napja minden megváltozott. Kiléptél közülünk, és bár sosem gondolkodtunk rajta, hogy ki kezdi a sort, mindannyiunkat letaglózott, hogy épp Te lettél az elsʺo.

Nekünk írott darabjaid sokaknak fontosak; a Háromtükrös, ahogy mi neveztük (Etűd három tükörre), A szertartás – Hajnóczy Péter emlékére, a Maldoror énekei Lautréamont szövegeivel, a Mulomedicina Chironis (Chiron öszvérgyógyászata) vagy Petri György verseinek „megzenésítése” a korszak fontos mérföldkövei. Irányt adtak és mély nyomot hagytak. Nyomot, nemcsak bennünk, hanem a magyar zene történetében is.

a Te 180-as Csoportod


Gőz László, Székely Kinga, Vörös László, Soós András, Schnierer Klára, Melis László, Posvanecz Éva, Szemző Tibor, Márta István, Körmendy Ferenc, Faragó Béla, Tóth Tamás, Kovács Ferenc, Tihanyi Gellért és Forgács Péter 
Hrotkó Bálint felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.