Katamarán komponista

A 75 éves Dubrovay László köszöntése

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 2018 március

Dubrovay… Ha kimondjuk e nevet, nem is kell semmit hozzátennünk. A kántortanító apától örökölt keresztnevet sem, a foglalkozást sem. A zene iránt érdeklődők, sőt, a művészet tágabb berkeiben járatosak tudják, hogy a zeneszerzőről beszélünk.

Dubrovay. A név védjegy. Egy „katamarán” pálya védjegye. A két hajótörzs: a naprakészség és a hagyománytisztelet. A hajótest a hang iránti érzékenység és a formaérzék elegyének köszönhetően halad biztosan.

Az iskola is ezt szolgálta: középfokon Szelényi István rendszeres munkára szoktató pedagógiája, majd a Zeneakadémián a formaképzést csiszoló Szabó Ferenc és az akkoriban már nem tiltott, de a korábbi tiltás árnyai nyomán még járatlan útnak mutatkozó új irányzatokat feltáró Vincze Imre fárosza. Szerencse is szolgálta a tehetséget és a szorgalmat: a ’70-es évek elején az Interkoncert révén a Hamburgische Staatsopernél vállalhatott korrepetitori munkát – persze ahhoz úgy kellett zongorázni, ahogy Dubrovay tudott… A zenei avantgárd kölni fellegvárában a kor egyik újító vezéregyénisége, Karlheinz Stockhausen zeneszerzői és Hans-Ulrich Humpert elektronikus zenei mesteriskoláját látogatta. Az ottani hatás alatt komponált művei a legmodernebb technika új zászlóvivőjét mutatták és ígérték. Alighanem a tanulmányait is lehetővé tevő DAAD-ösztöndíj hasznosult abban a szintetizátorban is, amely utóbb Dubrovay számos új alkotásában kapott szerepet.

Aki a ’90-es évek termése felől közelíti Dubrovay László munkásságát, első hallásra mintha egy másik alkotó kézjegyeit vélné felfedezni. A korábbi „kortárs” hangon mintha átütne a hagyományos formálás, szabadabb metrika helyett a tradíciók szerinti, szinte egyszerűen követhető periódusok sorjáznak. Mégis egyetlen pillanatra sem érezhetjük magunkat a múlt valamely korszakában. Mindenekelőtt a fúvósok hangfogói, ritkán, vagy addig még egyáltalán nem hallott effektusai tájolnak a nóvumok jelen idejébe. Kettősség? Hogyne. De katamarán! A hagyomány és az újdonság nem egymás ellenében van jelen, szerzőnk hajója egy irányba ringat!

Megesik, hogy egy komponista a saját, de legfeljebb hozzá korban közelebb eső tanítványai nemzedékével tart kapcsolatot, őket keresi meg, azok fordulnak hozzá. Nem így Dubrovay, akinek a ma már az aktív zenéléstől részben visszavonuló, őt korábban hangszínújításaiban meghatározóan és maradandóan inspiráló nagy fúvósaink helyébe folyamatosan lépnek a fiatalabbak. És korántsem csak rezesek körében vált kultivált szerzővé Dubrovay, akinek e művei – bizton mondhatjuk – távlatokban is beírták magukat a hangszerek repertoárjába, hanem egyre inkább a vonósok között is. Álljon itt néhány a legjobb fiatal vonósoké közül: Baráti Kristóf, Várdai István, Jávorkai Sándor és Ádám. Vérbeli verseny- és kamaraművek íródtak számukra. Balázs János pedig a három zongoraverseny előadásával és az összes szóló zongoramű lemezfelvételével remekelt. A Nemzet Művésze a zenéjében is szól nemzetéről, s nemcsak történelmi aspektusból, hanem a népzene hangszereinek olyan felhasználásával, amely nem népviseletben ülteti őket öltönyösök asztalához, hanem az önérték kiérdemelte egyenlőséggel lépteti kapcsolatba a műzene instrumentumaival. Bennük is a hangszín érdekli legjobban – s nem a kolorit szintjén – Dubrovayt? Aki nem távolodott el az elektroakusztikumtól sem: e lapban számolt be részletesen Computer Mikrokozmoszáról, amely ha nem nyúl is vissza a ’70-es évek Dubrovay-hangjához, a technika adta hangzáslehetőségek iránti érdeklődés elevenségét mutatja.

Kedves Laci! Egyik nagyobb partitúrád befejeztével fáradtságot érezvén mondtad, nem komponálsz többet. Legyen erőd ettől a szándékodtól elállni! }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.