Veszedelmes viszonyok

Donizetti La Favorite-ja DVD-n

Szerző: Bozó Péter
Lapszám: 2018 január

Jó másfél évtizeddel ezelőtt, amikor először hallgattam végig Donizetti La Favorite-jának azt a CD-felvételét, melyen a címszerepet Vesselina Kasarova, szerelmesét, Fernand-t pedig Ramón Vargas énekli a Münchner Rundfunkorchester kíséretével, a zeneileg kitűnő előadás ellenére fakónak és emiatt idegenszerűnek találtam a darabot. Most, hogy nem csupán végighallgattam, de meg is nézhettem a művet a Bayerische Staatsoper 2016-os színre állítását rögzítő DVD-n, végre sikerült rájönnöm, mi az oka hiányérzetemnek. Donizetti operáját Verdi Don Carlosának ismeretében hallottam először, és öntudatlanul is ehhez az élményemhez mértem a hallottakat. Csakhogy a valóságban a két darab sorrendje éppen a fordítottja annak, ahogyan megismertem őket: Donizetti művét 1840 decemberében, csaknem három évtizeddel Verdié előtt mutatták be a párizsi Operában, olyan időpontban, amikor a francia történelmi nagyopera még sokkal újszerűbb és aktuálisabb műfaj volt. Olyannyira aktuális, hogy Richard Wagnert is intenzíven foglalkoztatta, aki nem csupán Rienzi című darabjában kamatoztatta Párizsban szerzett tapasztalatait ugyanabban az évben, amikor Donizetti operáját először adták, hanem ő készítette el a La Favorite zongorakivonatát.

Donizetti-szakértők azt mondják, hogy a La Favorite keletkezéstörténete nem egyszerű eset. William Ashbrook szerint a mű részben a zeneszerző egy befejezetlen olasz operáján, az Adelaidén alapul, részben pedig az annak részleteit felhasználó L'Ange de Nisida című darabon. Utóbbi művet a párizsi Théâtre de la Renaissance felkérésére írta a zeneszerző, csakhogy a színház a darab elkészültét követően, közvetlenül a premier előtt csődbe ment. A mű sorsát végül az Opera igazgatója, Léon Pillet döntötte el, akinek kezdeményezésére Alphonse Royer és Gustav Vaëz revideálta az eredeti librettót, Eugène Scribe közreműködésével. A cselekmény a 15. századi Nápolyból a 14. századi Kasztíliába került át, s az első felvonás kezdetén a kolostori jelenettel, a második felvonásban pedig az elmaradhatatlan balettbetéttel egészült ki. Ami a címszerepet illeti, azt Pillet saját favoritja, Rosine Stolz számára tartotta fenn. A mű meglehetősen sikeresnek bizonyult: 1840 és 1893 között minden évben szerepelt a párizsi Opera műsorán, ahol 1918-ig nem kevesebb, mint 672 előadást ért meg. Nem meglepő tehát, hogy 1868-ban paródiája is született, Jacques Offenbach, Henri Meilhac és Ludovic Halévy tollából, La Périchole címmel.

Donizetti műve több tekintetben is fontos előzménye a Don Carlosnak: nem csupán a spanyol kolostori és udvari miliő, hanem a történelmi környezetbe helyezett szerelmi intrika is bizonyos mértékig hasonló a két darab esetében, még akkor is, ha az előbbi nem valamiféle politikai konfliktusra, hanem inkább a szerelmi háromszög tagjaira összpontosít és nélkülözi az olyan nagyszabású történelmi tablókat, mint amilyen például az autodafé-jelenet Verdi operájában. Annál érdekesebb, hogy a La Favorite-ot megrendezve Amélie Niermeyer teljességgel lemondott a történelmi kulisszákról. A szereplők kivétel nélkül mai ruhákat viselnek (Kirsten Dephoff jelmezei), a szerzetesek fekete öltönyt és inget, míg a világi főszereplők, Léonore, illetve XI. Alfonz többnyire színes, piros és kék öltözetben jelennek meg ‒ igaz, Léonore-t a harmadik finálébeli esküvőt követően fekete fátyol borítja, a negyedik felvonásban pedig álruhaként ő is fekete öltönyt vesz magára. Alexander Müller-Elmau díszletei stilizált egyszerűséggel adják vissza a compostelai Szent Jakab-kolostor és a sevillai Alcázar palota nyomasztó miliőjét: a darab kezdetén a színpadot harmonikaszerűen hajtogatott, hálóra vagy kerítésre emlékeztető szürke kulissza öleli körül. A nyomasztó érzést csak fokozza, hogy sötét van, az átlátszó háló mögött a falon mécsesek világítanak, középen feszület, kétoldalt szentek szobrai láthatók. Ráadásul a feszületen függő Krisztus és a szentek a darab bizonyos pontjain mintha életre kelnének, mozogni kezdenek, igen szuggesztív színpadi látványt keltve ‒ például a második fináléban, amikor Balthazar, a kolostor elöljárója egyházi átokkal fenyegeti meg Alfonzot, ha az nem taszítja el szeretőjét. A színpadi látvány nagyon is összhangban van Donizetti zenéjével, aki a darab c-moll nyitányát lassú mélyvonós unisonóval indítja és fugatóként folytatja, a negyedik felvonásban pedig, mielőtt Fernand letenné szerzetesi fogadalmát, templomi orgonaszó idézi meg az ódon kolostor komor atmoszféráját ‒ alighanem Halévy La Juive-jének nyitójelenetét követve.

Niermeyer rendezésében a cselekmény már a nyitány alatt kezdetét veszi: Léonore és Fernand találkájának lehet szemtanúja a néző. Az első felvonást bevezető kórus hangjaira fellépő szerzetesek aztán valamennyien székeket hoznak, melyek szinte kizárólagos színpadi kellékként szolgálnak a továbbiakban, nemcsak a kolostori, hanem az udvari jelenetekben is. E székeken ülve hallgatják végig, amint Fernand francia románcok és olasz áriák stílusát ötvöző szóló énekszámában („Un ange, une femme, inconnue...") elbeszéli Balthazarnak, hogy első látásra beleszeretett egy, a kolostorban imádkozó nőbe, akinek kiléte azonban ismeretlen számára. Az ülőalkalmatosságok egy színpadi nézőtér szerepét töltik be a második felvonásbeli balettzene alatt, amelyre itt sajátos módon nem táncolnak, hanem Léonore és Alfonz a közönséggel szemközt helyet foglalva eljátssza, hogy végignézi az ünnepséget, bemutatva, hogy kapcsolatuk távolról sem kölcsönös vonzalmon alapul. A rendezés összességében elég jó, de van azért néhány talányos mozzanata, amelynek értelmét a legnagyobb igyekezettel sem tudtam megfejteni. Így például nem teljesen világos számomra, miért fekszik le csaknem mindenki a színpadon a harmadik felvonás d-mollban induló largo concertatójának maggiore szakaszában („Péris, pacte infâme..."). Tagadhatatlanul van abban valami irreális, amikor 19. századi operákban megáll az idő, mégis úgy érzem, a színpadi helyzetnek jobban megfelelt volna, ha egyszerűen csak minden szereplő mozdulatlanná dermed és úgy énekel. A C-dúr stretta kezdetén („Grâce, ô roi, pour son offense... / Je maudis cette alliance..."),mindenesetre mindenki felkel a földről ‒ úgy látszik, kipihenték magukat.

Ami az énekeseket illeti, a szereposztás igen erős. Léonore-t Elīna Garanča alakítja ‒ szerepértelmezés és vokalitás szempontjából egyaránt kitűnően. Bár úgy érzem, hogy a Fernand-t játszó Matthew Polenzani nem a legjobb formában volt, amikor a felvétel készült, hozzá kell tennem, hogy énektechnikával és színpadi rutinnal így is bőségesen kárpótol ezért. Láthatóan és hallhatóan ereje teljében van viszont a XI. Alfonz szerepét alakító Mariusz Kwiecień, ami az éneklést illeti. Színészi játéka helyenként hagy maga után kívánnivalót, bár hozzá kell tennem, hogy nem egyértelmű számomra, mi az, ami elsősorban rajta múlt, s mi az, amit a rendezői koncepció jegyében kellett úgy csinálnia, ahogyan. Ami az éneklést illeti, kiemelkedő teljesítményt nyújt Elsa Benoit is, aki Léonore bizalmasát, Inèst alakítja. A Balthazart éneklő finn basszistának, Mika Karesnek köszönhetően igen hatásos a második felvonás fináléja. A Bayerisches Staatsorchester és a Bayerische Staatsoper kórusa pedig Karel Mark Chichon vezényletével dinamikus és precíz kísérettel járul hozzá az előadáshoz.

Végső soron azt hiszem, hogy Donizetti La Favorite-ja, bár mind zenéjét, mind pedig cselekményét tekintve kevésbé változatos és vonzó darab, mint Verdi Don Carlosa, mégis fontos stációja a 19. századi francia nagyopera történetének, épp ezért méltó volt rá, hogy ebben a mai aktualitását kereső rendezésben újítsák fel, és hogy a Deutsche Grammophon DVD-felvételen is hozzáférhetővé tegye. }


Donizetti: La Favorite

Léonore Elīna Garanča

Fernand Matthew Polenzani

IX. Alfonz Mariusz Kwiecień

Balthazar Mika Kares

Don Gaspar Joshua Owen Mills

Inès Elsa Benoit

Bayerisches Staatsorchester

A Bayerische Staatsoper Kórusa

Karmester Karel Mark Chichon

Karigazgató Sören Eckhoff

Díszlet Alexander Müller-Elmau

Jelmez Kirsten Dephoff

Rendező Amélie Niermeyer

Deutsche Grammophon, 
2 DVD, 2016

004400735358

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.