Aprómunka

Kurtág–Ligeti-mesterkurzus a Zeneakadémián

Szerző: Molnár Szabolcs
Lapszám: 2017 szeptember

A nyár közepén, jól temperált, azaz légkondicionált körülmények között elmerülni Ligeti György és Kurtág György zenéjében és tanulni – „mi lehet ez széles föld felett szebb dolog” a végeken? A Kurtág–Ligeti-mesterkurzuson kiváló művész-tanár csapat (Bársony Péter, Csalog Gábor, Déri György, Horváth Balázs, Károlyi Katalin, Kemenes András, Klenyán Csaba, Szabó Judit, Szalai András) kínálta fel tudását, tapasztalatát. Mint a névsorból kitetszik, elsősorban brácsások, zongoristák, csellisták, zeneszerzők, énekesek, klarinétosok és cimbalmosok számára tűnhetett jó ajánlatnak a közel egyhetes kurzus; a meghirdetett „tananyag-repertoár” pedig arra enged következtetni, hogy a szervezők akár vonósnégyesek, vonóstriók, fúvósötösök, sőt kürttriók (Ligeti György darabjához) jelentkezésére is felkészültek. Imponáló és igen változatos volt a vokális művek listája is, a lehetséges közreműködők tekintetében nem csak zongoristákat lehetett (volna) bevonni a munkába. Bár terveztem, végül nem jutottam el a Károlyi Katalin vezette énekkurzusokra, így nem tudok beszámolni arról, hogy például az igen bőséges Kurtág-választékból (például Bornemisza Péter mondásai, ESZKÁ-emlékzaj, Kafka-töredékek vagy a kíséret nélküli József Attila-töredékek) mi került terítékre.

A hét a tanárok kamaraestjével kezdődött, a Zeneakadémia Kupolatermében jó hangulatú, oldott és feszültségoldó, s nem mellesleg teltházas koncertet adtak. Csalog Gábor rövidebb ciklusokat zongorázott a Játékokból, illetve két Ligeti-tételt is megszólaltatott (Musica ricercata, no. 1; Bűvészinas-etűd). Kemenes András (zongora) és Déri György (cselló) egy szép Messiaen-tételt (Quatuor pour la fin du temps – Louange à l’Éternité de Jésus; Jézus örökkévalóságának dicsérete) adott elő rendkívül bensőségesen. A legkiérleltebb, a helyszín adottságaira is érzékenyen reflektáló produkciónak Klenyán Csaba (klarinét) és Szalai András (cimbalom) előadása hatott (Kurtág: Tre pezzi és Tre altri pezzi). Klenyán egy szólódarabot is előadott, Horváth Balázs Élet című kompozícióját. E mű bemutatója néhány hónapja volt a Fészek Művészklubban (lásd „Tizenkilencre lapot?” Muzsika, 2017 február), akkor a darab „elgondolása” ragadott meg, most érzéki, hangzó valósága.

Az igazán fontos dolgok persze nem a nyitókoncerten történtek, hanem a Zeneakadémia Ligeti-épületének tantermeiben. Minden napra jutott több nyilvános kurzus, néhányra magam is bekukkantottam.

Horváth Balázs egyszerű, ám annál célravezetőbb ének- és ritmusgyakorlatokkal fűszerezett Ligeti-előadásában a zeneszerző ritmusszervező technikáit mutatta be, illetve azt, hogy a komponista egyes korszakaiban miként válik a ritmika formaképző tényezővé. Példákat sorolt elő a Lontanóból, a Lux æternából, a Kamarakoncertből, a Zongoraversenyből és a Zongoraetűdökből. A koncentrált és gyakorlatias műhelymunka mintaszerű példáját mutatta be azon a foglalkozáson, melyen a kurzus rezidens együttesével, a Budapest Fúvósötössel és zeneszerzőkkel dolgozott. Egy olasz és egy magyar komponista – feltételezem, hogy kifejezetten a kurzusra írt – darabjait, darabkezdeményeit próbálta. Elsősorban notációs kérdésekre koncentrált. Arra kérte a muzsikusokat, hogy értelmezzék a szólamaikban található, speciális játékmódra vonatkozó zeneszerzői jelzéseket, a megszólaltatásra keressenek technikát és mutassák is be az adott helyet. Ezek után a szerzőhöz fordult, hogy erre a hangzásra gondolt-e. Ha nem – és általában nem –, akkor milyen módon lehetne praktikusabban, egyértelműen jelezni a zeneszerzői elképzelést? Javaslatai is voltak, és úgy láttam, ezek kivétel nélkül be is kerültek a szerzői kéziratba. Természetesen hangszerspecifikus problémák is szóba jöttek, s ezekben a közreműködő hangszeresek is rendkívül készségesen és konstruktívan segítették a szerzőket. A Budapest Fúvósötös működött közre Horváth Balázs pénteki nyilvános előadásán is, melyen Ligeti György Tíz darab fúvósötösre című darabját elemezte.

A zongoristákkal Csalog Gábor és Kemenes András dolgozott. Az általam látott órákon mindketten aktívan instruálták a növendékeket, sőt az egyik alkalomra Szalai Andrást is elhívták. Egy spanyol zongorista ugyanis a cimbalomra írt Szálkák zongoraváltozatát hozta, praktikusnak tűnt tehát az eredeti változattal kapcsolatos tapasztalatokat is becsatornázni a munkába. A zongoristák többek között arra voltak kíváncsiak, hogy a zenei frázisok, dallamvonalak hangjait miként osztja be egy cimbalmos a két kéz között. Olyan technikai kérdés ez, melynek messzire mutató zenei következményei vannak, illetve lehetnek. Kemenes András egy huszárvágással Bach-példára utalt: egy fúgatéma artikulációját tette világossá azáltal, hogy – orgonapedálra képzelve el – két lábra osztotta be a hangokat. Kemenes máskor is elemében volt a zenetörténeti példák – soha nem öncélú – felidézésében. A zenei kifejezésre, artikulációra vonatkozó kurtági jelzésekkel kapcsolatban például arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerző lényegében Bartók jelkészletével gazdálkodik, s hogy miként kell Bartókor érteni, arra a legjobb, ha az ember Bartók Bach- és Mozart-közreadásait tanulmányozza. Aztán egy szekundpárhuzamokban „harmonizált” Kurtág-menetről azonnal eszébe jutott Bartók Concertójának nevezetes trombitaállása (Párok játéka), melyet gyorsan be is mutatott a növendéknek. Ugyanígy jöttek a megvilágító asszociációk Mozarttól Brahmson át Stravinskyig és persze az egész Kurtág-életműig. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Kemenes a gyakorlatban mutatta be, előadóművészeti szempontból tette relevánssá azt, ami oly gyakran hangzik el a Kurtág-zenével kapcsolatban: Kurtág zenei nyelve ezer csáppal kapcsolódik rá az európai zenei tradícióra. Más kérdés, hogy a megvilágítónak szánt példák felidézése előtt felhangzó kérdésre – „ezt ismeri?” –, a válasz rendszerint nemleges volt. Egy ilyen helyzet persze elbizonytalanító is lehetne: „még ezt sem ismerem?!” Talán Kemenes habitusából adódik, hogy a növendék részéréről elbizonytalanodásnak nyomát sem fedeztem fel.

Nem hiszem, hogy volt Kemenes és Csalog között valamiféle előzetesen megbeszélt szereposztás, mégis úgy tűnt, hogy Kemenes az éppen tanult darabon túlra mutató asszociációit Csalog szigorúan a kotta textusára vonatkozó kérdéseivel, felvetéseivel ellenpontozta, oly módon, hogy két „szólamuk” lehetőleg harmonikus egységet alkosson.

Szalai András cimbalomkurzusára egy kanun-játékos görög hölgy is jelentkezett. A kanun (qanun, ganoun) a közel-kelet egyik jellegzetes, citeraszerű (psalteriumra is emlékeztető) hangszere, mely a balkán délkeleti részén, Görögországban is komoly tradícióval rendelkezik. A húrokat pengetéssel szólaltatják meg, az instrumentum egyik jellegzetessége, hogy az egyes húrok gyors áthangolása játék közben is lehetséges. A görög növendék, Sofia Labropoulou a Játékok egyik, cimbalmon is megszólaltatható darabját hozta (Hommage à Berényi Ferenc). Elsőre úgy tűnt, hogy a kanun nem alkalmas a darab megszólaltatására, de szerencsére volt két ember – Labropoulou és Szalai –, aki nem így gondolta. Egy óra elteltével éledezni kezdett a kompozíció, elő-előbukkant tünékeny, elégikus karaktere.

Egy kamaraórára is sikerült bejutnom, ahol Klenyán Csaba és Csalog Gábor Kurtág klarinét–brácsa–zongora trióját (Hommage à R. Sch.) próbálta. Az adott tétel alapkarakterének beállítására, technikai problémák orvoslására fokuszáló munka során többször is elhangzott az obligát intés: „ezt majd még ki kell gyakorolni”. Hiába, az aprómunka soha sem spórolható meg. Hogy sikerült-e az aprómunkát elvégezni, hogy elkészült-e darab (ha nem is az egész, de egyes tételei) a pénteki növendékkoncertre – nem tudom. A kurzus protokolláris záróeseményén nem tudtam jelen lenni. 2017. július 17–21. – Zeneakadémia. Rendező: Zeneakadémia }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.