Párbeszéd a 12. századdal

Kortárs művek a FUGA-ban

Szerző: Eszes Kinga
Lapszám: 2016 december

A 2013-ban, néhány fiatal zeneszerző által alapított CentriFUGA kortárs zenei műhely nyolcadik, ALMA című, hihetetlenül izgalmasan felépített, kapcsolódási pontokban gazdag és rendkívül gondolatébresztő produkciója nemcsak élményt adó est, hanem ünnepélyes köszönetnyilvánítás is volt Rajk Juditnak, aki amellett, hogy a kezdeményezést a FUGA Budapesti Építészeti Központ művészeti vezetőjeként befogadta, előadóként is közreműködött a sorozat számos koncertjén. A különös cím, mely az ifjú komponistáknak a műveik bemutatóinak helyet adó - számukra bizonyos szempontból aZeneakadémia után második alma matert jelentő -intézményhez fűződő viszonyára utal, más összefüggésben is értelmet nyert. A hangverseny ugyanis az európai zenetörténet kiindulópontjaként számon tartott, a zeneszerzők számára pedig a mai napig inspiratív alapanyagként - ha úgy tetszik „tápláló anyaként" - szolgáló ősi egyszólamú ének, a gregorián elemeiből építkező dallamok köré szerveződött: akortárs darabok között válogatás hangzott el Hildegard von Bingen dalaiból. A rendkívül sokoldalú apátnő a 12. század egyik legizgalmasabb figurája volt: a gregorián dallamokhoz hasonló, azoknál azonban szabadabban mozgó, szélesebb hangterjedelmet bejáró kompozíciói mellett költeményeket, teológiai, természettudományos és gyógyászati témájú munkákat is írt, valamint kifejlesztett egy saját nyelvet (ignota lingua). A koncerten elhangzó művek egymásutánjából megszülető nagy ív érvényesülése érdekében a szerzők úgy döntöttek, hogy megszakítás nélkül, egyvégtében játsszák el a programot, mely ennek hatására kerek egészként - egy sajátos, rondószerű formára épülő, kollektív alkotásként - is értelmezhetővé vált.

Hildegard von Bingen Kéringer László kiváló tolmácsolásában megszólaló - afféle origóként vissza-visszatérő - dalai között hat zeneszerző nyolc műve hangzott el. Balogh Máté két - egymástól igen különböző koncepciójú - darabbal képviseltette magát: elsőként a 2014-ben készült Wenn Dein Mütterlein című egyszólamú dalát hallhattuk, mely a kortárs kommentárok közül talán a legközelebbi rokonságot mutatta a 12. századi szerző zenei nyelvével. A Kéringer László és a szerző közreműködésével elő­adott, Rajk Juditnak ajánlott kompozíció egy Mahler által is megzenésített Rückert-versre íródott, melynek különös, kettős értelmezést kölcsönzött, hogy Balogh - egy zongoraközjátékkal elválasztva - két, egymással szorosan összefüggő, mégis teljesen eltérő atmoszférájú verziót tárt elénk. Az első változat szabadon, nagyobb ugrásokban mozgó, egy fölső orgonaponthoz újra és újra visszakanyarodó, kiegyensúlyozottságot sugárzó szólama kontrasztjaként a másodikban az első szűkebb hangterjedelmű, zaklatottabb, bizonyos szempontból eltorzított variánsára ismerhettünk. A koncert utolsóelőtti számaként egy szintén remekül felépített és elgondolkodtató új Balogh-mű, a The mediator between head and hands must be the heart csendült fel. A két zongoraszólamra és kürtre komponált darab Fritz Lang Metropolis című filmjének alapproblematikáját - az elnyomott, földalatti munkásság és az azt leigázó városi polgárság szembenállását - jelenítette meg zenei elemekkel. Borbély László, Németh András (zongora) és Balogh Bottyán (kürt) átszellemült játéka kitűnően érzékeltette a két egymástól jól elkülönülő világ átjárhatatlanságát, kapcsolatnélküliségét: a kromatikusan ereszkedő akkordokban - egymástól némileg elcsúsztatva - mozgó zongoraszólamok keserű monotóniája élesen szemben állt az önálló tempóban haladó, akkordfelbontásokat játszó kürt szabad szárnyalásával.

Horváth Balázs-tól is két kompozíciót hallhattunk. A blockflötére és csembalóra írt egyet(NEM)értés különlegességét az adta, hogy a 18. századi és a mai zene szellemes ötvözetének megalkotásában az előadók is tevékenyen részt vettek: az alapjául szolgáló Loeillet-szonáta siciliano tételét játszó szólista döntésén múlt ugyanis, hogy a csembalista éppen milyen stílusban kísért. Amellett, hogy számos, meglepően harmonikus párosításra rácsodálkozhattunk, egyúttal egy szórakoztató játszmának is tanúi lehettünk. A block­flöte szólamot remekül megformáló Bali János kezdetben viszonylag kiszámítható időközönként utasította hűséges kamarapartnerét, Pétery Dórát, hogy a zeneszerző által kreált, különböző stilizált tánczenei elemekből felépülő kíséretek egyikéről egy másikra váltson, a darab végére azonban olyannyira követhetetlenné váltak az instrukciói, hogy az elkeseredett billentyűs elhagyta a színpadot. Horváth a Rajk Juditnak ajánlott Balzseny muzs című alkotásában szintén egy klasszikust parafrazeált: Rahmanyinov Vesperásának harmadik tétele egy térben és időben átformált változatban, öt melodikán szólalt meg - a sajátos, orgonaszerű hangzásból adódó ünnepélyes, emelkedett hangulatot a csöngők és triangulumok által jelzett cezúrák sem zavarták meg.

Matkó Tamás Ubi tunc vox inauditae melodiae? című munkája a Hildegard von Bingen által megkonstruált mesterséges nyelvet állította a középpontba: az énekhangra, szaxofonra és csembalóra komponált darab a responzórium formáját követte: a vokális szakaszokhoz instrumentális kommentár kapcsolódott, miközben pergődobon - morzejelekbe kódolva - a lingua ignota 23 betűjét felhasználó szöveget hallottunk. A térben egymástól távol elhelyezkedő előadók - Szathmáry Judit (ének), Seleljo Erzsébet (szaxofon) és Pétery Dóra (csembaló) - játéka varázslatos légkört teremtett. Bali János az Országh-féle nagyszótár „spring" szócikkét mesterien és rendkívüli humorral ültette át zenébe azonos című darabjában. A legkülönbözőbb hanghatásokat felvonultató blockflöte és csembaló mellett hangfelvételről bejátszott effektek - köztük vízcsobogás, fémes zörej, zúgás és morajlás - illusztrálták az angol kifejezés igencsak kiterjedt jelentéstartományát. A Pétery Dóra és a szerző által bemutatott kompozíció - azalapötlet eredetiségén túl - hallatlan frissességével nyűgözött le.

Kedves Csanád is új művel mondott köszönetet Rajk Juditnak: az est addigi műsorszámaihoz képest terjedelmesebb és nagyobb apparátust foglalkoztató Tegnap és holnap két - az emlékezést és a jövőbe nézést középpontba állító - részre tagolódott, ez a szembeállítás pedig érzékletesen képeződött le a zenei gesztusok és a struktúra szintjén. Az első szakaszban a zongoraszólamok egyfajta keretként funkcionáló akkordjait a többi hangszer rövid, de koherens megnyilvánulásai - mint apró, de kivehető emlékfoszlányok - tarkították, a második részben pedig a zongora perpetuum mobile-szerű mozgásához a furulya, a szaxofon és a cselló egymást komplementer módon kiegészítő motívumtöredékei - a jövő zavaros, még összefüggéstelennek tűnő mozaikdarabkái - társultak. A magával ragadó kompozíciót Bali János, Borbély László, Németh András, Zétényi Tamás (cselló), Seleljo Erzsébet és a karmesterként közreműködő Kedves Csanád szuggesztív tolmácsolásában ismerhettük meg.

Az estet Tornyai Péter három szakaszból álló darabja, az Anamorfózisok zárta. A cím egy képzőművészetben használt optikai trükköt jelöl - a zeneszerző ennek a zenei megoldásait keresve a zenetörténeti múlt három szeletének anamorfikus átalakítására tett kísérletet sorozatában. A Hildegard-anamorfózisban a zeneszerzőnő műveinek feltételezett előadásmódjából kiindulva - a gregoriánszerű dallam alighanem kitartott orgonapontok fölött szólt - Tornyai a biztos viszonyítási pont elmozdításával próbálkozott, melynek eredményeként egy elképesztően izgalmas, folyamatosan változó középpontú, mégis stabil rendszer keletkezett. Kéringer László magabiztos intonációval és fantasztikus természetességgel alkalmazkodott Zétényi Tamás félhanggal hol fel-, hol pedig lecsúszó orgonapontjához - az új hangnembe való megérkezést pedig Pétery Dóra csembalójátéka erősítette meg. Több szempontból is remek ötletnek bizonyult a Kékszakállú „Judit"-jaiból összevágott Bartók-anamorfózis: az opera sajátos módon szerkesztett kivonata - akár egy különös „klasszikusok dióhéjban" összefoglaló - példátlan erővel hatott, a FUGA zenei vezetőjének köszöntésére pedig keresve sem találhatott volna alkalmasabb alapanyagot a szerző. A humoros pillanatokban gazdag előadásban külön említést érdemel Borbély László intenzív és mélyen átélt zongorázása. A Purcell-anamorfózisban a Fantasia Upon One Note című darabot úgy variálta át Tornyai, hogy az öt szólam viszonyrendszerét megtartva ezúttal egy vokális szólamba helyezte át a mindvégig ismételt hangot, melynek során a látszólag monoton recitálásból a kísérő szólamok kifejező, változatos szólót faragtak. Az est folyamán mindvégig kifogástalanul muzsikáló előadógárda ezúttal sem okozott csalódást. Október 16. - FUGA. Rendezte: FUGA }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.