Kocsis Zoltán és a Halotti szertartás

Szerző: Jeney Zoltán
Lapszám: 2016 december

 

A gyász élesíti az emlékezetet.

Előzmény

Kocsis Zoltánnal először 1969-ben találkoztam Sáry László Az éjbe című, kórusra és zongorára írt művének bemutatóján. A kifejezetten nehéz zongoraszólamot fölényes biztonsággal játszotta, a szerző által előírt gyors tempóból még Párkai István kérésére sem volt hajlandó engedni. A koncert után beültünk egy eszpresszóba. Kocsis szinte egész este szótlanul méregetett mindenkit (Schubert: „kann er 'was?").

1970. december 11-én, az Új Zenei Stúdió alakuló koncertjén az akkor 18 éves Kocsis Zoltán már saját, Szerenád című művével vett részt, melynek zongoraszólamát is ő játszotta. Ettől kezdve az ÚZS húszéves fennállása alatt rengeteg mű bemutatása és - saját későbbi definícióját alkalmazva - „végérvényes"-nek tekinthető előadása fűződik hozzá. S az ÚZS-n kívül is - koncerteken, lemezfelvételeken, turnékon - ha egyéb kötelezettségei mellett tehette, minden közös vagy személyes kérést teljesített.

A Halotti szertartás

A Halotti szertartáson 1987-től dolgoztam folyamatosan. A teljes mű zenei szerkezete csak 2005-ben állt össze véglegesen, annak ellenére, hogy a mű alapját képező liturgia adott volt. A komponálás ugyanis nem feltétlenül lineáris folyamat, különösen ekkora léptékű mű esetében. Bár az 1984-ben bemutatott I. részen szerkezetileg később sem változtattam, a II. és III. rész előadásain nem hangzott el e részek összes tétele.

Rácz Zoltán, aki 1987-től az Amadinda együttessel minden addig elkészült rész bemutatóján közreműködött, 2004-ben, a még szintén hiányos IV. rész előadása után elérkezettnek látta az időt, hogy felvesse Kocsis Zoltánnak a teljes mű bemutatójának gondolatát. Kocsis azonnal igent mondott, és a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral elkezdte keresni a megvalósítás lehetőségét. Mikor erről tudomást szereztem, örömömbe nem kevés aggodalom vegyült. A rengeteg vázlat és a kész részletek birtokában is beláthatatlannak tűnt, miként tudok megbirkózni a rám váró munkával. Különösen, ha a már elkészült részekre addig ráfordított éveket a teljes mű várhatóan nem túl távoli bemutatójáig rendelkezésemre álló idővel összevetettem.(Száztíz perc zene megírása tizenhét év alatt kontra hatvan-hetven perc zene 11-12 hónap alatt.)

Amikor aztán 2005 januárjában konkretizálódott a bemutató októberi dátuma, igyekeztem felgyorsítani a munkát. De nem tudtam a még megíratlan tételekkel érdemben foglalkozni, míg az I. rész időközben módosított hangszerelését át nem tekintettem. Ebbe az átnézésbe bele is ragadtam, mert újabb változtatásokat tartottam szükségesnek. Nagyjából június közepén az utolsó két rész még szinte teljesen hiányzott, s a szerkezetükről kialakított elképzelésem is napról napra, óráról órára változott.

Ekkor felhívtam Zolit, s közöltem vele, teljesen reménytelennek tartom, hogy a kitűzött dátumra elkészüljek. A következőt válaszolta: „Ezt most nem is hallottam meg. Ilyen mondatot nem ismerek." További apellátára nem adott lehetőséget.

Odaadtam neki az addig elkészült négy rész partitúráját. A nyár folyamán egyszer sem sürgetett. Más már legkésőbb július végén lemondta volna a bemutatót.

A hiányzó két rész kottáját (144 oldal partitúrát!) csak október elején tudtam átadni, tíz-tizenkét nappal az első próba előtt. Zoli az első próbára viccelődve érkezett: „Nem lehet rendesen látni ezt az apró méretű, zsúfolt kottát!", s körbe-körbe forgatta a valóban nehezen olvasható, A3-as méretű oldalakat. Amikor azonban próbálni kezdett, azonnal kiderült, hogy teljesen felkészült a háromórás műből.

A Halotti szertartás nem jött volna létre Dobszay László szeretetteljes ösztökélése nélkül, de talán még mindig nem lenne kész, ha Kocsis Zoltán akkor beleegyezik a bemutató elhalasztásába.

Aki ott volt a bemutatón, rendkívül koncentrált, a hallgató figyelmét a mű elejétől a végéig fogva tartó előadást hallhatott. (Vidovszky László: „Ez az előadás teljességében Kocsis Zoltáné. Felvállalta a művet, felismerte annak rendkívüli nehézségeit, és ezeket nem megkerülve vitte végig az előadást." A koncertmester: „Egyszerűen elképesztő, hogy három óra alatt egyetlenegyszer sem hibázott.")

„Ilyen terjedelmű művet még nem dirigáltam" - mondta Zoli egyszerűen a gratulációkra.

Az előadás felvételét Zoli - egyetértésemmel - nem engedte CD-n megjelentetni, abban a reményben, hogy lehetősége lesz egy minden tekintetben hibátlan stúdiófelvételt készíteni. Schönberg Mózes ésÁron Kocsis által befejezett operájának előadása után, 2010-ben - már mögöttünk tudva néhány sikertelen próbálkozást a felvétel anyagi feltételeinek előteremtésére - Zoli azzal fordult hozzám, nem halhatunk meg, mielőtt a Halotti szertartást fel nem vettük... Sajnos, vele ez már soha nem valósulhat meg.

In paradisum deducant te angeli, in tuo adventu occurrant apostoli. Suscipiant te Martyres, et perducant te in civitatem sanctam Jerusalem. (A paradicsomba vezessenek be téged az angyalok, érkezésedre siessenek oda az apostolok. Fogadjanak téged a vértanúk, és vigyenek be a szent városba, Jeruzsálembe.)

11

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.