Kurtág közöttünk

Szerző: Farkas Zoltán
Lapszám: 2016 február

Ez az írás nem zenetudományi természetű, hiszen nélkülöz mindenfajta objektivitást. Nem is méltatás (hogy jönnék én ahhoz). Inkább afféle utólagos naplójegyzetek sorozata, melyben minden bejegyzés személyes Kurtág-élményeimre vonatkozik.

A '80-as évek elején egy vidéki kisváros gimnazistája számára leginkább a Rádió 3. műsora hozhat hírt Kurtág zenéjéről. Hetente kétszer utazom egy magántanárhoz, hogy nem létező összhangzattan-tudásomat megalapozzam. Az egyik óra előtt tanáromnak nem akaródzik kikapcsolni a rádiót, mert Kurtágot közvetít. Ami a készülékből hallatszik, valóban sokkal csábítóbb a Kesztler-könyv gyakorlatainál, így inkább meghallgatjuk. Semmit sem értek a zenéből, de megjegyzem, hogy milyen jól szól együtt a nagybőgő és a hegedű a cimbalommal. Ezzel elnyerem tanárom elismerő pillantását. Stúdiumunk során az elsőt.

Alig egy hónapja vagyok zeneakadémista. Nagyjából minden este ott ülünk a Nagyterem második emeleti karzatán. Az 1982. október 26-i koncertre azonban különös izgalommal készülünk: Kurtág József Attila-töredékeinek ősbemutatója lesz. Csengery Adrienne egyedül áll a Zeneakadémia pódiumán. Az alig negyedórányi ciklus előadását szertartásként éljük meg valamennyien. Ráadásként még egyszer elénekli az egész művet. Az élmény teljesen elhomályosítja a koncert egyéb műsorszámait. Lenyűgöz ez az eszköztelenség, ez a befejezetlen teljesség. Ilyen kortárs zene is létezik? Még napok múltán isdúdoljuk a XV-ös teremben: „Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész..."

Az 1985-ös szombathelyi Bartók Szeminárium sokunk számára beavatással ér fel. Eötvös Péter karmesterkurzust vezet, Kocsis Zoltán és Perényi Miklós tanít és koncertezik, Somfai László Bartók-előadásokat tart, Kurtág pedig vonósnégyesekkel foglalkozik. Akad kvartett, amelyik hamar megfutamodik a kíméletlen maximalizmus elől, és a kezesebbik, nyájasabb kamarazene-­tanárt választja. Kurtágnál viszont minden pillanatban egy új világ tárul fel: a zeneirodalom egy új szegmense. Az előadói jelenlét legmagasabb fokú intenzitását követeli meg; a gesztus teljes megélését. Néha ugyanazon zenei feladatot a korábbival gyökeresen ellentétes eszközökkel kellene megoldani. A cél elérése lehetetlennek tűnik, de ez a kemény dresszúra mégis ellenállhatatlanul vonzó. Akkoriban kezd dolgozni a Kafka-töredékeken.

A '90-es évek elejétől írok kortárs művekről zenekritikákat. A Kurtág-művek recenzeálása a minősített pillanatok közé tartozik. Rengeteg időt fordítok rájuk, hogy a reflexió valamiképp méltó legyen azélményhez. Reménytelen vállalkozás. A végeredmény mindig csalódást kelt bennem, míg rá nem jövök, hogy e tevékenység igazi jutalma nem az, hogy elégedett lehessek az írásművel, hanem hogy órákat, napokat tölthetek Kurtág darabjaival foglalatoskodva. Az út a fontos, nem a cél.

Az Életút (Lebenslauf, op. 32) szombathelyi ősbemutatója 1994 júliusában. Lenyűgöz a darab drámai folyamata és hangzásvilága - a két egymástól negyedhanggal elhangolt zongora és a két basszetkürt színei. A koncert és a cikk leadása között jön a hír apám szívinfarktusáról. Mire hazaérek, már nem él. Az első hosszabb Kurtág-elemzésemet az ő emlékére írom. „Alles prüfe der Mensch". A Hölderlin-vers a legjobbkor jön: „Éljen át, aki él, szólnak az égiek, / mindent, s érte erőt nyerve, tanulja meg / a hálát, s oda merjen / menni, merre kivánkozik." S a cikk végén le tudom írni: „ahogyan, egyre több szenvedést mérve, egyre több hálára tanítják az embert az égiek, úgy érzi a maga számára egyre fontosabbnak Kurtág zenéjét". A Lebenslauffal lettem nagykorú.

Észrevettem, hogy a Hölderlin-motívum - ma inkább szenvedés­-toposznak mondanám - mennyire átjárja Kurtág művészetét. Az Életút előtt már ott van a Négy Pilinszky-dalban, a Játékok füzeteiben (Tanulmány a Hölderlinhez, Vázlat a Hölderlinhez, Előhang egy Bálint-kiállításhoz), a Jelenetek egy regényből XIV. darabjának „szerelmi halálában", és fontos szerepet kap a Sztélé dramaturgiájában. (S még mi mindent nem vettem észre...) Kurtágnál a szépség szenvedésből születik. A szenvedés által kivívott szépség, amely viszont elnyerése pillanatában már csak emlék. Csak lassan értem meg, hogy Kurtág zenéje számomra nem csupán szellemi élvezet vagy esztétikai élmény. Útikalauz az élethez és a halálhoz.

Mondják, hogy a nehezen alkotó, aszketikus tömörségű Kurtág minden egyes hangjáért megszenvedett. Tasakszöveget kell írnom Vékony Ildikó CD-jéhez. Az első darab a Szálkák, op. 6/c. Már mögöttem van jó néhány lelkes Kurtág-kritika, mégis lenyűgöz az első tétel tökéletessége: minden hang a helyén van, megfellebbezhetetlenül a jó helyen, az egyetlen lehetséges helyen. Atonális zenében eddig nem ismertem ilyen „hallható" rendet.

2000 táján - díjátadó Kurtággal és Dobszayval. Valamelyiküket kitüntetik, és a másik elmegy az ünnepségre. A hivatalos protokoll után, mikor már oszlik a tömeg, odasettenkednek a zongorához. Mint két rossz gyerek. Vagy inkább két felnőtt, akiket ceremóniákkal és reprezentációval sem lehet eltéríteni a lényegtől. Négykezeseznek, a maguk örömére: Bach-triószonáta átiratát játsszák. A hazai interpretáció-történet nagy pillanata; persze hangfelvétel nem őrzi. Benne van a lopott idő öröme, a felszabadultság érzése, a témák szuverén, mégis elképesztően egy tőről metszett megformálása. Nemcsak a legmagasabb rendű örömzenélés, hanem - dióhéjban - egy barátság története.

Sok másik négykezesezés Kurtág Mártával. Aki valaha tanúja lehetett, ahogyan közös koncertjeiken a Játékok-sorozat darabjait és a Bach-átiratokat játsszák, az elmondhatja, hogy az emberi és művészi összetartozás felfoghatatlan mértékével találkozott. Két ember tökéletes harmóniájával és egységével. (S mellesleg a legbensőségesebb, legnagyobb előadói teljesítmények egyikével.)

Kurtág szerint „egész életünk nem más, mint egyetlen zarándoklat, hogy visszaszerezzük a bennünk elveszett gyermeket." Az az elfogulatlan érdeklődés, teljes nyitottság és lángoló szeretet, amely azenetörténeti múlt egy-egy alkotója iránt él benne, arra utal, hogy sikerült megtalálnia magában ezt a gyermeket. Ebből adódik, hogy a kortárs zeneszerzők közül talán Kurtág viszonya alegproblémamentesebb a zenetörténeti hagyományhoz. Fölényesen, enciklopédikus teljességgel ismeri a zene­irodalmat. Mégsem kell félnie, hogy csupán utánzóvá válik: kompozícióinak számos pillanata azenetörténeti múlt számára legkedvesebb pillanatait visszhangozza, de félreismerhetetlenül egyéni és közvetlen módon. Kurtág viszonya a nagy elődökhöz: szeretet­himnusz. 1. Korintus 13 - a zenében.

S ha már Pál apostol, a 2. Korintusi levél sem hiányzik. 1995-ben, a második világháború végének 50. évfordulójára, az áldozatok emlékére kollektív kompozíció készült a Nemzetközi Bach Akadémia ésHelmuth Rilling felkérésére. A háborúban részt vevő 14 ország 14 komponistája komponál egy-egy tételt. Kurtágé az epilógus, melynek szövege egy cornwalli sírfelirat. We have a building of God / AN House not made with hands / Eternal in the heavens // Where the Spirit of the Lord is / There is Liberty. [...épületünk van Istentől / nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. ... ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság]. Azt hiszem, ezt a záró korált nem bízhatták volna hitelesebb személyre, mint Kurtág.

Odakünn (vagy idebenn?) már megint nagy a magyarkodás; lassan minden nemzeti lesz. Kurtág a magyar és a román népzenéhez is azzal a természetességgel nyúl, mint az európai zenetörténet csúcsműveihez. Zenei gondolkodását meghatározzák a népzenei tapasztalatok (egyes tételei számtalan változatban léteznek, mint a népdalok), Nem akarja tudatosan folytatni Bartók és Kodály magyar hangját, de nem is menekül e hatástól. Így őrizheti zenéje a mai napig -minden ideológiától mentesen - a magyar és közép-európai folklór lenyomatát. Ligeti utolsó korszakának zenei anyanyelvhez való nagy visszatérése tele van öniróniával, sajgó fájdalommal, szándékos elidegenítéssel, távolságtartással. Saját érzelmességével való viaskodással. Ahogyan a Síppal, dobbal egyik tételcíme mondja: „Keserédes". Kurtágnál teljesen hiányzik a „keser-". Életműve a legfrappánsabb válasz az újra és újra feltett kérdésre: Mi a magyar ma a zenében? (A Colindă-Baladă kolozsvári bemutatója feledhetetlen emlék: a szomszéd népek sorsközösségének átélése Ady Endre jakobinus dalának, József Attilának, Bartók Cantata profanájának színvonalán. Megtapasztalni, hogy Dunának, Oltnak tényleg egy a hangja.)

Ha tanít, ha próbál, ha komponál, mindig megdöbbent a fiatalsága. Míg csaknem minden zeneszerző a megszokott útjait rója, az elmúlt másfél évtized Kurtág-művei számos meglepetést hoztak: a Négy Ahmatova-vers, op. 41, a ...concertante..., op. 42, a Colindă-Baladă, op. 46. újabb és újabb vonásokkal gazdagítja a zeneszerző portréját. A beidegződések ellen küzdő Kurtág gondoskodik róla, hogy saját életművét se lehessen lezárt klisékbe szorítani.

Vannak emberek, akiknek jelenlétében kinyílik a horizont és frissebb a levegő. A minőség már önmagában etikai kategória? Kurtágnál van szenvedés, küzdelem és kudarc is, de nincs megalkuvás és nincs hazugság. Művészete a hazugság ellenszéruma. A tiszta munka gyümölcse. Ma kötelező védőoltásnak kellene lennie. Van mi ellen.

Valamiképp meg lehetett érezni, amikor külföldön élt. A hiányával volt jelen, s a hazalátogatások, koncertek többletjelentőséget nyertek. A gondviselés tévedhetetlen formaérzékének tulajdonítom, hogy végre újra itthon van. A BMC koncerttermében az ember háta is megérzi, ha Kurtágék csendben helyet foglalnak az emeleti erkélyen. Akkor tudom, hogy jó helyen vagyok. Hogy most vagyok jó helyen. }

Csengery Adrienne -  Moldován Domokos felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.