A szent zene kincsei

A Cappella Sistina első albuma

Szerző: Dobszay Ágnes
Lapszám: 2015 december

2015 szeptemberében került forgalomba a Cappella Sistina Cantate Domino című albuma, mely a világ talán legrégebben működő egyházi énekegyüttesének első felvétele. A Vatikán korábbi tiltása után Ferenc pápa első ízben adott engedélyt arra, hogy egy lemezcég (a Deutsche Grammophon) a Sixtus-kápolnában készítsen felvételeket a kápolna saját kórusával.

A nagy múltú pápai együttes (jelenleg 20 felnőtt és 30 fiúénekes tagja van) 1483 augusztusa óta rendszeresen szolgál a IV. Sixtus pápa által felszentelt, és róla elnevezett Cappella Sisitinában. A kórus jelenlegi karnagya, Massimo Palombella a CD kísérőfüzetében hangsúlyozza, hogy az albumban a gregorián tételek mellett olyan művek szerepelnek, melyek a Sixtus-kápolna kórusának íródtak, és itt hangzottak fel először a pápai liturgiában Perugino, Pinturicchio, Signorelli, Botticelli és Ghirlandaio freskói, Michelangelo világhírű Utolsó ítélete és mennyezetfestményei között. A felvételen így a római reneszánsz legmagasabb rendű kifejezési formái: a Sixtus-kápolna kivételes tere és akusztikája, a liturgiába tökéletesen illő művek és a pápai kórus évszázadok alatt ápolt hagyományai egyedülálló kombinációban valósulnak meg.

Ez a kivételes lehetőség - a Maestro Direttore nyilatkozata szerint - arra ösztönözte, hogy „az utóbbi években különleges figyelmet szenteljünk a reneszánsz egyházi zene kutatásának és esztétikájának". Azenei keresés során a Cappella nagy változásokat élt meg, melyeket a karnagy így összegez: konzekvensen tartják magukat a reneszánsz kórusfelrakáshoz, transzpozícióhoz; továbbá lemondtak az utóbbi években általánossá vált kontraaltokról, az alt szólamot tenorok éneklik.

A karnagy által „dinamikusnak" nevezett ritmus alkalmazása nemcsak a korrekt prolációs viszonyokat jelenti, hanem az énekelt szövegek plasztikus megjelenítését. A frazeálásra és a precíz artikulációra fordított figyelem, az affektusok és a messa di voce használata kizárólag a szöveget szolgálja. Mindezen esztétikai és zenei elvek alkalmazása a reneszánsz egyházi zenének életteli előadást, lendületet és gazdag színeket kölcsönöz. A gregorián tételek esetében annyiban vették figyelembe a ma divatos és sokat vitatott szemiotikus kutatások eredményeit, amennyiben az a zenei elő­adást élőbbé teszi, nem törekedtek egy történetileg hiteles hangzáskép rekonstrukciójára.

Az album az egyházi évet követi: 2-2 adventi és karácsonyi, 7 nagyheti és 3 húsvéti időszakra szóló darab után Péter és Pál apostolok ünnepére írt két művel zárul.

A válogatásban nem feltétlenül a liturgikus időszak legjellemzőbb tételei szerepelnek, a karácsonyt például Lassus 8. tónusú Magnificat-feldolgozása (mely az egyházi év során máskor is megszólalhat) és az ünnepkör legutolsó napján, gyertyaszentelőkor felhangzó Lumen ad revelationem antifona és a Nunc dimittis kantikum alternatim Palestrina-megzenésítése reprezentálja. Ugyanakkor a leggazdagabban bemutatott nagyhét a szenvedés idejének legsajátabb tételeiből válogat. A felvételen Palestrina művei hangzanak el legnagyobb számban (16 tételből 9), ezt a zeneszerzőnek a Sistinához fűződő különleges kapcsolata és a reneszánsz időszak liturgikus zenéjében betöltött kiemelkedő szerepe magyarázza.

Ha a Massimo Palombella által megfogalmazott előadási elveket és azok CD-n hallható megvalósítását összevetjük, kis csalódást érezhetünk. A kórus hangzása valóban egészen más, mint az angol és német fiúkórusok általában kiegyenlítettebb, mértéktartóbb, karcsúbb, de a maguk „statikusságában" is szép hangszíne. A Cappella Sistina csakugyan életteli és erőteljes hangon énekel, de a hangképzés általában vibrátós, sokkal inkább szólóénekesek együttesének halljuk, semmint egységre törekvő kórusnak. A hangosabb részeknél (főként a tenorban és az altban) egy-egy szólista „kiszól", de hangjuknak nincs igazi szépsége, fénye.

Ennek a vaskos éneklésnek a „hitelességét" az akusztika is megkérdőjelezheti: miután a művek egytől egyig e visszhangos térre születtek, feltűnő, hogy ebben az előadásban a darabok nagy része nehezen követhető, gyorsabb tempóban és dinamikában a nyolcadmenetek, imitatív frázisok összemosódnak. Ennek esett áldozatul például Palestrina Angelus Domini című, húsvét utáni első vasárnapra írt offertóriuma, amelynek imitációs indítása és sűrű Alleluja-lezárása fürgébb, könnyebb hangot kívánna.

Szintén megkérdőjelezhető a messa di voce ilyen erőteljes használata. Ez az olasz bel cantóban elsősorban tartott hangokon használt effektus itt a dallamsorok, frázisok szintjén valósul meg. Bár a reneszánsz zenében is van a soroknak egyfajta melodikus ívük, melyet a dinamika is alátámaszt, az óriási hangerőbeli különbségek, az adott időközönként való erősítések és halkítások állandó hullámzásként jelennek meg, és nehezen magyarázhatók a szövegkifejezés igényével. Ezt érezzük például Anerio Christus factus est pro nobis nagycsütörtöki graduálé-megzenésítésében. Ahol a messa di voce a szóhangsúlyt és a szó jelentését erősíti (mint Victoria Popule meusában a „miserere nobis"), ott sokkal természetesebbnek hat.

Palestrina Adoramus te Christe című kereszthódolati motettáját csak férfiak éneklik, itt különösen zavaró a teljes kar intenzív vibrátója. A zeneszerző közkedvelt Sicut cervusa viszont nagyon szépen indul aférfiszólamokban - a visszafogott hangerőnek köszönhetően egy ideig még az imitatív menetek is jól követhetőek. Ahogy a hangzás volumene nő (a motetta középrészében), úgy nő a vibrátó is, s ettől ahangzás hamis lesz. A magas gyerekszólamok Lassus Jubilate Deóját is meglehetősen hamisan indítják, a frázisok nem igazán artikuláltak.

A visszhangos térben viszont igen szépen érvényesülnek a lassú, hosszan késleltetett zárlatok. Másutt valószínűleg túlzásnak hatna az utolsó ütemek ilyen mértékű kiszélesítése, de ebben a kavargó térben azáróhang előtti akkord elnyújtása egyben az intenzív hang „kiengedését" és a halk, hosszan kizengetett záróhangon való megnyugvást jelenti (Palestrina: Super flumina).

A gregorián tételekben ki kell emelni a szép, egységes férfikari hangzást, ugyanakkor itt is feltűnőek a nagy dinamikai váltások, a minden sorban jelentkező crescendo-decrescendo hullámzás. Emellett érezhető a szemiotikus megközelítés hatása is (egyes hangok megnyújtása, gyorsítása), illetve bizonyos dallam- és szövegsorok szoros és szövegileg-zeneileg kevéssé indokolható összekötése (Rorate coeli - „aperiatur terra, et germinet Salvatorem"). Nagyon szép és abszolút vibrátómentes a versust éneklő szólista hangja.

Érdekes, ám megkérdőjelezhetőnek tűnik a gregorián tételek többitől eltérő mikrofonozása: minden jóval hátrébb, mintegy távoli térből szól. Különösen indokolatlan az alternatim feldolgozásoknál (például Lassus: Magfnificat, vagy Palestrina Nunc dimittis és a gregorián Lumen ad revelationem antifóna váltakozása), ahol az egyes versek mintha egészen más teremben hangzanának el, ellentmondva a liturgikus szokásnak. A térrel való efféle „játék" érvényesül Victoria Popule meusában is, ahol a négy férfiszólista által egészen a távolból énekelt görög dallamsor váltakozik a kórus-tutti egészen közeli, direkt hangzású latin sorával. Ugyanezt a dramaturgiát követi Allegri híres Misereréjének eredeti, 1661-es Sixtus-kódexbeli változatának előadása, melyben egy harmadik térbeli helyről éneklik a gregorián zsoltárverseket.

A lemez összeállításával Palombella azt is bizonyítani akarja, hogy a gregorián és reneszánsz egyházi repertoár (sokak véleményével szemben) beilleszthető a mai liturgikus keretek közé. A Sixtus-kápolna kórusa rendszeresen énekli ezeket a műveket a pápai istentiszteleten, és nem történelmi rekvizítumként, muzeális tárgyként, hanem a mai modern liturgia élő elemeként.

Ahogy ezt a II. Vatikáni Zsinat Sacro­sanctum Concilium című dokumentumának 114. pontja is előírja: „A szent zene kincseit a legnagyobb gonddal kell megőrizni és fölhasználni." E kincsek között ma is első helyet foglal el a gregorián ének és a reneszánsz polifónia: „Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben (... ) ennek kell elfoglalnia az első helyet. Aszent zene és ének többi fajtája, főleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekből, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének." (116. pont)

A Cappella Sisitina karnagya e szavakkal bocsátotta útjára első lemezüket: „Abban reménykedem, hogy ezek a zenei mesterművek eljutnak majd hallgatók millióihoz, akik ezáltal kapcsolatba kerülnek akatolikus egyház kultúrájának történetével és mély spiritualitásával." }

Cantate Domino

Palestrina, Lassus, Allegri, Anerio és Victoria kórusai; gregorián zene

Cappella Sistina

Vezényel Massimo Palombella

Deutsche Grammophon 2015

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.