Tiszta őrültség

Katia és Marielle Labèque

Szerző: Belinszky Anna
Lapszám: 2015 december

Mudra László felvétele/Zeneakadémia   

- Több évtizede dolgoznak együtt harmóniában, miközben szinte állandóan próbálnak és úton vannak. Hogyan kezelik a feszültségeket, mi a titka ennek a különleges kapcsolatnak?

Katia Labèque: Mindig öröm számunkra együtt lenni a színpadon, együtt játszani, új terveket alkotni, és megosztani egymással a zene örömét. Én nagyon élvezem a próbákat, szeretem, ha van időnk, és egy-egy turné alkalmával új repertoáron dolgozhatunk. A jó próbák elengedhetetlenek ahhoz, hogy később a színpadon is jól érezhessük együtt magunkat.

Marielle Labèque: Mindez valójában kész csoda. Hiszen ha valaki házasságot köt, soha sem lehet tudni, meddig fog tartani a boldogsága. Néha tökéletesnek tűnő kapcsolatok is - ki tudja, miért - képesek széthullani néhány év alatt. Fantasztikus érzés, hogy még mindig nagyon élvezzük a közös reggeliket, és számtalan boldog, közös pillanatot oszthatunk meg egymással. Erősebbek vagyunk azáltal, hogy ketten vagyunk, és ez ad nekünk erőt akkor is, ha olyan nehézségekkel kell megküzdenünk, amelyek alapvetően megváltoztatják az életünket.

- Nagyon különböző a zenei ízlésük, és a színpadon is más-más szerepben láthatjuk és hallhatjuk Önöket. Melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek mentén különböznek?

M. L.: Különbözőek vagyunk, de így születtünk, soha sem dolgoztunk ezen. Úgy alakult, hogy a kezünk, a hangunk, a testünk is más. Soha sem tudnék úgy zongorázni, mint Katia.

K. L.: Szinte egymás ellentétei vagyunk, és ahogy telnek az évek, egyre hűségesebbek leszünk saját magunkhoz.

M. L.: Ez igaz a repertoárra is: ha valamit nem szeretünk, azt nem fogjuk eljátszani.

- Karrierjük egyik első fontos pillanata volt Messiaen Visions de l'Amen című darabjának előadása...

K. L.: ...és Bartók kétzongorás Szonátája, amelyet az első fontos koncertünkön játszottunk. Igazi remekmű egy nagy zeneszerzőtől. A következő hangversenyünk egyébként Bartók-est lesz, amelyen azOrchestre de Paris közreműködésével a kétzongorás Szonáta zenekari változatát is előadjunk. Részben némi inspirációt is jöttünk gyűjteni Budapestre...

- Visszatérve Messiaenhoz, mesélnének néhány szót a vele való személyes kapcsolatukról?

M. L.: Párizsban tanultunk, amikor hallottuk Michel Béroff egyik koncertjét, amelyen Messian Vingt regards sur l'enfant-Jésus című darabját játszotta. Lenyűgöző előadás volt, a koncertet követően pedig ő javasolta, hogy kezdjünk el foglalkozni a két zongorára írt Visions de l'Amen kompozícióval. Egy nap éppen ezt gyakoroltuk a Conservatoire-on, amikor kopogást hallottunk, és megjelent az ajtóban Messiaen. Tudni szerette volna, hogy kik játsszák a művét, és miután meghallgatott minket, felkért, hogy - az ő vezetésével - vegyük lemezre a művet.

- Messiaen mellett számos más kortárs zeneszerzővel, többek között Pierre Boulezzel, Philip Glass-szal, Thomas Adèsszal, Luciano Berióval és Ligeti Györggyel is dolgoztak együtt. Mi volt a legkülönösebb, vagy legnagyobb kihívást jelentő darab, amellyel foglalkoztak?

K. L.: A legnehezebb talán Louis Andriessen egy kétzongorás versenyműve volt, ahol ping-pongszerűen kellett adogatnunk egymásnak a hangokat. Nagyon különleges darab, amelynek a történéseit csak a két zongorát szigorúan együtt követve lehet megérteni. Nemrég Los Angelesben Gustavo Dudamel vezényletével Philip Glass nekünk írt concertóját játszottuk, amely szintén káprázatos mű, nagy élvezet volt.

- Budapesti koncertjükön a Tavaszi áldozatot is hallhattuk önöktől. Hogyan közelítik meg egy ilyen különleges mű két­zongorás változatát?

M. L.: Nagyon izgalmas feladat a Tavaszi áldozatot zongorán játszani, hiszen tudjuk, hogy a komponálás során Stravinsky is sokat játszotta zongorán, és sokáig nem tudta, hogyan tudná zenekarra átültetni. Azt hiszem, a kétzongorás változatban sokkal jobban megfigyelhető a darab felépítése: minden artikuláció, minden tempó nagyon tiszta, mintha egy csontváz lenne, minden csont kivehetően látszik. Talán nincs meg benne a zenekar érdessége, olykor durvasága, a zenei anyag azonban így is nagyon erőteljes.

- Stravinsky mellett Ravel darabjait szólaltatták meg a Zene­akadémián, akihez köztudottan szoros kapcsolat fűzi önöket. Mi az, ami miatt ilyen erősen kötődnek az ő zenéjéhez?

K. L.: Vele kezdődött minden. Édesanyánk - az első tanárunk - Marguerite Long-tól tanult, aki Ravel közeli barátja, és műveinek elismert játékosa volt. Ravel pedig időről időre megjelent Marguerite Long óráin, így az édesanyánk is többször találkozhatott vele. Sokat számít az is, hogy mindketten baszk területen, Ravel szülőhelyétől mindössze néhány kilométerre születtünk. Nagyon fontos számunkra ez a föld, ahogyan Ravel számára is az volt. Baszk gyökereinken keresztül is nagyban kötődünk hozzá.

- Nagyon szabadon mozognak a különböző műfajok, populáris és klasszikus zene között. Milyen viszonyban áll ez a két terület az önök életében egymással? Hogyan lehet inspiráló ez az interakció?

K. L.: Az egész zenetörténetet során megfigyelhető, hogy a populáris zene miként inspirálta a legnagyobb zeneszerzőket - Mozartot, Haydnt, Schubertet (akinek például az f-moll fantáziája is népszerű dallamokra épül) - és milyen szerepet játszott olyan jelentős művekben, mint Brahms Magyar táncai, Stravinsky esetében a Petruska, A menyegző vagy akár a Tavaszi áldozat. Úgy gondolom, hogy apopuláris gyökereknek minden esetben fontos jelentésük van a klasszikus zenében, és számomra ma is nagyon izgalmas és meghatározó ez a kapcsolat.

- Különleges projektjeikhez kapcsolódik KML Foundation néven működő alapítványuk is. Milyen területen tevékenykedik, és milyen célkitűzései vannak egy ilyen vállalkozásnak?

M. L.: Az alapítványt annak érdekében hoztuk létre, hogy egy-egy különleges produkció erejéig támogatást és helyet biztosítsunk tehetséges művészek számára. Lehet szó klasszikus, rock- vagy elektronikus zenéről, vagy ezek ötvözéséről, mindenkit abban támogatunk, hogy megvalósítsa azt a zenét, amit igazán szeretne. A művészeti bizottság tagjaiként mi is szerepet játszunk abban, hogy eldöntsük, milyen projekteket támogatunk, a döntést követően azonban minden művész teljes jogú résztvevője a kreatív munkafolyamatnak.

- KML Records néven saját lemezkiadójuk van, melyhez kapcsolódóan egy stúdiót is működtetnek. Mennyire nehéz ma ellenállni a zeneipar nyomásának, és művészként a saját útjukat, érdeklődésüket követni? Milyen szerepet játszik a kiadó és stúdió az önálló célok megvalósításában?

K. L.: Úgy döntöttünk, hogy a zene nyomása épp elég számunkra. Régi álmunk volt, hogy alapítsunk egy saját stúdiót, hogy igazán szabadok lehessünk, és a felvételek, a munka során csak a zenére koncentrálhassunk. Azóta minden projektünket Rómában, a stúdió székhelyén rögzítjük.

M. L.: Egy lemez felvételekor általában nagyon szigorú szabályokat kell követni, és nem könnyű feladat zeneileg a maximumot nyújtani, ha az embernek olyan rövid ideje van a munkára, hogy levegőt is csak ritkán vehet. A saját stúdiónkban azonban akkor és úgy dolgozunk, ahogy szeretnénk. A zenélés teljesen más útját követhetjük ezáltal, és ebből rengeteget tanulhatunk. Nagy kockázat volt belevágni egy ekkora projektbe, de a nővéremnek köszönhetően mindez megvalósult. Én magamtól egyébként soha sem kezdenék hasonlóba. Tiszta őrültség.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.