A magyar Goldmark Károly száműzött gyönyörű dalműve”

A Sába királynője fogadtatása Budapesten / Első rész

Szerző: Mikusi Balázs
Lapszám: 2015 július

Goldmark Károly első és máig legismertebb operáját, a Sába királynőjét 1875. március 10-én mutatta be a bécsi udvari opera. A zajos siker a budapesti Nemzeti Színházat arra ösztönözte, hogy a komponista szülőhazájában is mihamarabb színre vigye a művet. A Zenészeti Lapok már az év május 23-án arról számolt be, hogy

a közelmult napokban Goldmark hazánkfia s a „Saba királynő" opera ünnepelt szerzője, fővárosunkban időzött, hogy emlitett dalmüvének szinrehozatala iránt személyesen értekezzék a nemzeti szinház igazgatóságával. Mint értesülünk, Podmaniczky báró bizonyos összeget ajánlott fel neki a dalmű átengedéséért, melyet azonban ő nem fogadott el, s csak oly föltétel alatt engedte át ő is művét, a minő alatt minden magyar eredeti dalmű szinre kerül.1

A hosszadalmas tárgyalások végeztével az a megállapodás született, hogy az opera alig egy évvel a bécsi ősbemutató után Budapesten is megszólalhat. A Független Polgár aprólékosan tudósított a bemutató előkészületeinek minden részletéről: 1876. február 18-án arról értesülünk, hogy a szerepek és a kórusok többségét már betanulták,2 a következő nap szenzációja pedig a próbákon személyesen is részt venni kívánó Goldmark Pestre érkezése volt.3 A napilap szerint a bemutatót eredetileg március 11-re tervezték, végül azonban a produkció gondosabb előkészítése érdekében egy héttel elhalasztották.4

A közönség nagy várakozásairól árulkodik, hogy a sajtó egy része már a premier napján részletesen foglalkozott mind Goldmarkkal, mind magával a Sába királynőjével. A Fővárosi Lapokban beharangozóul egy tárca jelent meg, benne a zeneszerző vázlatos életrajzával és az opera beható ismertetésével.5 A Nemzeti Hírlap ugyancsak tartalmas esszét közölt Keszler József tollából, aki mindenekelőtt Goldmarknak a kor zenekultúrájában elfoglalt helyét igyekezett megvilágítani olvasói számára:

Korunk zeneszerzői között nincs egy sem ki annyi lelkiismerettel és buzgalommal tanulmányozta volna a zene-klassikusokat, mint Goldmark; és a zene elismert mestereinek egy tana sincs, melyet Goldmark fel nem vett volna magába. [...] S innen van azon sajátságos tünemény is, hogy Goldmarknak az „általános nyelv," a zene óriási országában, egyetlen egy számbavehető elvi ellensége nincs. A mit ő hirdet, abban mindenki megtalálja hitvallását; e zsidó a zene Istennőjének egyetlen papja, kinek evangeliuma igazán - egyetemes, azaz katholikus. Hogy csak egy ponton tüntessük ki ez állitásunk igaz voltát, figyelmeztetni akarunk a szakértők azon egyhangu véleményére mely szerint Goldmarck hangszerelésében egyaránt feltalálhatók Mayerbeer, Berlioz és Wagner törvényei; s mind a háromé a legtökéletesebb összhangban. [...] Azonban csalatkoznék igen az, ki Goldmarkban csupán az észszerü eklektika emberét vélné feltalálhatni. Ki őt csupán ügyes alkalmazónak tekintené, megtagadná az emberi szellemet egyik legragyogóbb nyilatkozási alakjában, a tehetségben és számításán kivül hagyván ezt, első sorban azt bizonyitaná, hogy Goldmark műveit nem hallotta. Mert a mi legelső sorban nyilvánul Goldmark szerzeményeiben, a szerző önálló tehetsége; mi legközvetlenebbül ragadja meg a hallgató lelkét Goldmark műveinek hallatára, az azon érzés, melyet az alkotó egyéniség hatalmas szellemi nyomása kelt mindenkiben, ki előtt feltárja magát. Bátran elmondhatjuk róla, hogy eredeti és uj! S azok előtt, kik e szakma viszonyaiban jártasak, kétséget többé nem szenved, hogy iskolát fog alkotni.6

A budapesti bemutató előkészületeit mindazonáltal a Pester Lloyd követte a legnagyobb érdeklődéssel. A lap már a bemutató eredetileg tervezett napjának előestéjén egy tárcát szentelt Goldmarknak, emlékeztetve a hazai közönséget a komponista korábbi pesti tartózkodására és magyar származására, s kitérve a zeneszerzői eredetiség kényes kérdésére is. A szerző meggyőződése szerint Goldmarkot a„valódi tehetségek" közé kell számítanunk, hiszen olyan egyéniséggel bír, amely rögtön és félreismerhetetlenül a maga önállóságában nyilvánul meg. [...] Ezzel korántsem azt akarjuk mondani, hogy a működése úttörő lett volna, hogy új művészi formákat alkotott volna, ezekkel magára vonva a világ figyelmét. Nem ostromolja az egeket és nem olyan képromboló, akinek számára a komponálás klasszikus keretei túlságosan szűkösek, régi mestereink művei pedig túlságosan avíttak volnának. Ellenkezőleg: az a törekvése emeli ki a többiek közül, hogy ezeknek az örök műalkotásoknak a szellemében kíván elmélyedni, és magát azon képezni. S valóban még mindig ebből az iskolából lehet alegtöbbet tanulni. Goldmarkot azonban ódivatúnak sem szabad tartanunk. Megint csak azt kell mondanunk: ellenkezőleg. Amit csak a modernek a zenekar eszközeinek kezelésében és kiaknázásában elértek, ugyancsak a magáévá tette. A hangszerelés modern művészetének tetőpontját Meyerbeer, Berlioz, Wagner jelenti - Goldmark valamennyiüknek sikeres tanítványa.7

A két szöveg közötti hasonlóság szembeötlő, és néhány további (itt nem idézett) pontra is kiterjed - ami egyfelől Keszler tapintatlan kölcsönzésének, másfelől a valamennyi pesti újságíró számára meghatározó bécsi sajtó közvetlen hatásának tudható be. A Pester Lloyd misszionárius hevülete azonban még nyilvánvalóbban sugárzik abból a második tárcából, amelyet a lap a Sába királynője bemutatójára időzítve, március 18-án közölt. A W. rövidítés mögé rejtőző szerző ismét felveti az eredetiség kérdését, csak hogy mennél meggyőzőbben cáfolhassa a felmerülhető vádakat:

A kétkedőket Goldmark műve [...] feltétlen hívekké tette, s végtére nem maradt adós a bizonyítékkal, hogy az újabb, lenyűgöző kifejezésmódra való támaszkodás összefér egy olyan eredetiséggel, amelyet semmiképp sem illethetünk a másolat szóval. Bécs egyöntetű örömmel fogadta Goldmark operáját, ami nyomós bizonyíték az értéke mellett; és meg vagyunk róla győződve, hogy Budapest, a második város, amelybe a mesés „arab királynő" bevonul, sem lesz kevésbé fogékony, hiszen a mű gyönyörű, határtalan oda­adással van kidolgozva, egy darab költészet, legszívesebben úgy fogalmaznánk: egy darab lélek egy nemzetiség életéből, ami elénk tárul, s végül fényes bizonysága az alkotó nagy tudásának, hatalmas találékonyságának és szépségérzékének is. [...] Aki hallotta  Goldmark Sakuntala nyitányát, bizonyára megérezte, hogy zeneköltőnk képzelőereje kiváltképpen akkor lobban lángra, amikor a Kelet misztikus, mesés pompája jelenik meg lelki szemei előtt. Egészen különös motívumokat, hangszeres színeket érzékelhetünk; a motívumok fellélegeznek, mindegyikük egy ideges crescendót hordoz magában, szűkebb és tágabb hangközök ragadják meg a fület izgalmas késleltetésekkel, a motívum folytatása, vagy sokkal inkább továbbépülése magával ragad az érzelmek fokozásával, és ereje annál is nagyobb, mivel a komponista olyan palettával bír, amelyen minden elképzelhető szín bőségesen megtalálható. Goldmark pedig csodálatos ecsettel tudta kikeverni ezeket a hangszeres színeket: hogy szólnak a hegedűk hol a mély fekvésben oly melankolikusan, a világról elfeledkezve, s hogy törnek a szédítő magasba, akár avillám; hogyan hasít bele a cantilena a hangszerek forgatagába, győzelme biztos tudatában!8

Amit a tárcaíró a Sakuntalával kapcsolatban megfogalmaz, természetesen az operára is érvényes, amelynek értéke számára láthatólag kétségen felül áll. Mindennek fényében pedig a Sába királynője budapesti premierjén mű és kritika viszonya mintha a feje tetejére állna: a Pester Lloyd szerint a Nemzeti Színházban valójában nem Goldmark operája méretik meg a közönség előtt, hanem éppen hogy a magyar közönségnek kell tanúbizonyságát adnia kiművelt ízlésének az esztétikai etalonnak tekintett mű értő befogadásával.

A lelkes beharangozók értelemszerűen megszabták a premier után kibontakozó diskurzus alaphangját is: a kritikusok a Sába királynőjét nyilvánvalóan nem önmagában recipiálták, hanem az immár közkézen forgó írásokban exponált témákat vették újra meg újra szemügyre a Nemzeti Színház előadásain szerzett személyes tapasztalataik fényében. A sajtóbeszámolók tömegének áttekintése során ennélfogva célszerűnek látszik, ha az írásokban felvetett - egymással egyébként szorosan összefüggő - kérdéseket külön-külön vesszük górcső alá.

(1) A Sába királynője elsöprő sikert aratott: a Pester Lloyd kritikusa mindjárt a bemutató után azt hangoztatta, hogy „az újdonság nálunk is jeles repertoárdarab lesz."9 A Pesti Napló arról is beszámolt, hogy Goldmarkot minden egyes felvonás után a színpadra szólították,10 a Független Polgár pedig mint rendkívüli eseményt emlegette fel, hogy a lelkes közönség a komponistát már az első felvonás közben iskitapsolta, s ugyanez 4-5 ízben megismétlődött valamennyi felvonás után is.11 A legpontosabb kalkulációval azonban a Nemzeti Hírlap szolgál: „Minden dicséretnél, melyet mi mondanánk a műre, fényesebben szól e csekély statisztika. A szerzőt a közönség az első felvonás után 3-szor, a második után 4-szer és a harmadik után 5-ször hivta ki."12

(2) A hatalmas sikert azonban a kritikusok közül többen is eltúlzottnak érezték. A Fővárosi Lapok ugyancsak megemlékezett a kihívások feltűnően nagy számáról, de nem rejtette véka alá a közönség szélsőséges reakciója nyomán támadt kellemetlen benyomásait sem:

[Lehmann Mór díszletfestőt] is kihivták a főbb szereplőkkel együtt több izben, Goldmarkot pedig vagy húszszor, egyszer pláne jelenés közben kényszeritették ki éktelen lármával. Az ilyen tapsra és kiabálásra mondta Jules Janin: „ez a barbárság betörése a művészet szentélyébe." Általában ez este a karzat csunyán lelkesedett. Pedig nem volt szükség rá, mert Goldmark megnyerte azok elismerését is, kik tetszésöket a szerény és derék zeneköltőhöz illőbben tudják kifejezni.13

A siker és a mű értéke között észlelt aránytalanságra kitért az Egyetértés is, amely a sajtóorgánumok közül - a Pester Lloyd ellenpólusaként - a leginkább kritikus hangot ütötte meg a Sába királynőjével kapcsolatban. Tettetett tanácstalansága érzékeltetésére a kritikus szónoki kérdést intézett olvasóihoz: Vajon hogyan is arathatott e mű sikert az egyébként oly igényes bécsi publikum előtt?

Nem tudjuk. Nem is kutatjuk nagyon. Feljegyzésre méltónak találjuk csupán, hogy ugyanaz a közönség s ugyanaz a zenekritika, mely Liszt hangverseny-darabjainál hidegen maradt, a „Sába királynője" előtt önkivületbe esett. [...] És talán nem jellemezhető a közönség tapsolási dühe hivebben mintha fölemlitjük, hogy az ovatió még Tannernének is szólott.14

Az érthetetlen bécsi siker emlegetésének különös jelentőséget ad, hogy a Zenészeti Lapok a lelkes budapesti fogadtatást éppen a császárvárosból érkezett kedvező hírekből vélte eredeztethetni. A bécsi kritika és közönség ugyanismég mindig erősebb befolyással van a mi (kivált német) kritikánkra és közönségünkre, semhogy a maga lábáról tárgyilagosan merne s akarna is itélni. Azonkivül a mi fővárosunk bizonyos osztályainak ismeg van az a hazafias szokásuk, hogy azonnal nagyitó üvegen át látnak mindent a mi a magyar határon tulról importáltatik hozzánk. [...] Az első előadás sikere fölülmult minden képzeletet s tegyük hozzá; fölülmulta a dalmű valódi belbecsét is. A második előadás már higadtabb itéletre appellált.15

A Sába király nőjének jellmezterve a budapesti bemutatón, 1876/ az operaház

Emlékgyűjteménye

A második előadás után az Egyetértés kritikusa sem mulasztotta el megjegyezni, hogy „az a Sába-rajongás, mely a közönség s a lapok egy részét Bécs nyomán elfogta, rövid időn helyet fog adni ama méltánylásnak és buzditó elismerésnek a melyet e nagy képességü zeneköltő megérdemel s a melynél több e dalmüvet nem illeti meg."16 Az alig titkolt remény azonban, hogy a Sába királynőjének többszöri előadása az érdeklődés csökkenését vonja majd maga után, alaptalannak bizonyult. A negyedik - változatlanul teltházas - estét követően a Független Polgár mindössze annyi változásról tudott beszámolni, hogy „a közönség már teljes nyugodtsággal hallgatja Goldmark zenéjét, tetszésnyilvánitásaiban takarékosabb lett, s igen megválogatja a helyet, melyet megtapsol."17 Goldmark operája azonban ettől függetlenül hosszú évtizedekig a budapesti operarepertoár egyik legnépszerűbb darabja maradt.

(3) A Sába királynője túlzott sikerén kesergő kritikusok mindenekelőtt Salomon Hermann von Mosenthal szövegével kapcsolatban fogalmazták meg fenntartásaikat. A Zenészeti Lapok beszámolója szerint ez„egyike a leggyarlóbb conceptió­ju és szerkezetü librettóknak, melyekkel valaha találkoztunk. Sem históriai hűséget, sem lélektani igazságot nem találunk abban. Pongyola chablon munka."18 A Vasárnapi Újság ugyancsak a „drámailag elég gyönge szerkezettel" megvert szöveget panaszolta fel,19 amelyben - az Ellenőr szerint - „aesthetikai szerkezetet, költői indokolást hasztalan keresnénk".20 Csupán aMagyarország és a nagyvilág recenzensének sikerült némi pozitívumot is felfedeznie a librettóban, nevezetesen annak „gördülékeny nyelvét s versezetét", amelyet szerencsére Dóczi Lajos fordítása sem homályosított el.21

A szövegkönyvvel kapcsolatban azonban nem csupán szerkezeti problémák merültek fel; sokan magukat a karaktereket is reménytelenül sablonosnak találták. A Fővárosi Lapok summázata szerint:

Az igéző arab királynő történetéből Mosenthal nem tudott igazi drámai szöveget alkotni. Törekvése arra irányult csupán, hogy a zeneköltőnek alkalmat nyujtson nagyobb stilű és változatos zene, adiszletfestőnek pedig pompás dekorációk készitésére. Jellemeket nem domboritott ki s a cselekvényből kifeledte az igazi benső kapocs erejét.22

S hasonlóképp, a Zenészeti Lapok is kifogást emelt a dráma csaknem valamennyi szereplője ellen:

Salamon, a bölcs, minden inkább, csak nem bölcs ezuttal, alakja és jelleme a habozás megtestesülése; Assád szintén ily alak. [...] Ugynevezett hálás szerep benne csak a Sulamithé. [...] A cimszerepet pedig egészen elhibázottnak kell tartanunk, s inkább is illenék cimül hozzá, hogy „Sulamith" ép ugy, mint „Aidánál" hol a cim a legkiválóbb szerephez van kötve.23

Ezekért a hiányokért pedig Goldmark zenéje sem kárpótolhatott, hiszen a Pesti Napló diagnózisa szerint:

Azt a mit Salamon énekel, énekelhetné Baal Hanán, a királyi palota őre vagy akár Assád maga is; Sulamith akármikor szerepet cserélhetne Saba királyi asszonyával. Egyik a másiktól annyira nem különbözik, mint két trocheus.24

Csupán a következetesen elfogult Pester Lloyd hangoztatta, hogy „Szulamit, Salamon és Asszád zeneileg pompásan megrajzolt alakok"25 - vagyis hogy Goldmarknak végső soron sikerült a megzenésítés során valamelyest korrigálnia Mosenthal szövegkönyvének nyilvánvaló gyengeségeit.

Salamon király jelmezterve a budapesti bemutatón 1876/ az Operaház Emlékgyűjteménye

(4) Az opera zenéjével kapcsolatban a kritikusok többsége mindenekelőtt azt emelte ki, hogy „az énekrészek átalában tulmagasan vannak tartva",26 s hogy különösen Tannerné „szerepének kétségbeejtő fekvése [...] az acél-torkot is könnyen megrepeszthetné."27 E praktikus problémák mellett azonban bőséges figyelem jutott az általánosabb esztétikai kérdésekre, így a zeneszerzői eredetiség - már a premier előtt megjelent beharangozókban is többször érintett - problémájára is. Csakhogy míg a korábbi írásokat végső soron puszta általánosságokban mozgó apológiák­nak tekinthetjük, a bemutatót követően akritikusok mintha már árnyalatnyival kevesebb megértést tanúsítottak volna az innen-onnan ismerős részletek gyakori felbukkanásai iránt. A Pesti Napló nem vonta ugyan kétségbe, hogy a Sába királynőjének szerzője „képzelem-gazdag, alaposan képzett és termékeny zeneköltő", de rögvest hozzáfűzte, hogy

Goldmark nem korszakot alkotó lángész. Nem reformátor a zene birodalmában, ki uj tartalmat és eredeti formát hozott volna magával. Minden müve szép, gondosan dolgozott, költői, de egyik sem dicsekedhetik a nagyszabásu alkotók tüneményes ujszerüségével, - egyik sem revelál uj irányt, eddig ismeretlen szellemet. Goldmark jelentősége abban áll, hogy a zenei szépet a maga tisztaságában mutatja föl; egyfelől a klassicus zenére támaszkodva, mely elavulni soha nem fog, másfelől a modern zene nagy vivmányait ölelve át: e kettőt bensőleg egyesiti. A föladat mindenesetre figyelemreméltó tehetséget követel.28

E szavak bizonyára Ábrányi Kornéltól valók, aki a maga szerkesztette Zenészeti Lapokban már kissé élesebb nyelvvel fogalmazta újra ugyanezeket a gondolatokat:

Nem lehet tagadni, sőt készséggel bevalljuk, hogy a dalmű technikai része sok tanulmánynyal, sok helyt költői inspiratioval s mindvégig nemesebb iránykövetéssel van dolgozva, de hogy valami sajátlagos stylust vagy plane reformlépést tüntetne fel: azt elfogulatlan objectivitással szólva, nem igen lehet belőle kiolvasni vagy hallani. Amit jellemzésére fel lehet hozni az az, hogy Meyerbeer s Halévytől kezdve Gounod s Thomason át egész Wagnerig oly ügyes és mondhatni raffinirozott vegyitését állitja elénk a különféle egyéni stylusoknak, melytől az ügyes és kombináló alakitási képességet nem lehet megtagadni.29

Eredetiségről tehát - legalábbis Ábrányi meggyőződése szerint - aligha beszélhetünk, a kérdés csupán az, hogy Goldmark stílusát a hallgató egyfajta szintézisként, vagy inkább „raffinirozott vegyités"-ként értelmezi-e.

Minthogy Wagner operái a műveltebb körökben ez idő tájt már idehaza is mércéül szolgáltak, a kritikusok többsége mindenek­előtt Goldmarknak a bayreuthi mesterhez való viszonyát próbálta tisztázni.30 Azeddigiek fényében aligha meglepő, hogy a Sába királynője mellett valóságos kampányt folytató Pester Lloyd szerint „egy valódi tehetség a helyenkénti Wagnerre való támaszkodás mellett is megőrizheti azeredetiségét".31 De más kritikusok sem láttak okot rá, hogy Goldmarkot epigonizmussal vádolják. A Független Polgár szerint:

Iránya [...] a wagneri, mely kifejezés alatt azonban nem kell szoros alávetést vagy utánzást érteni, mert Goldmark, bár egy uton halad a baireuthi mesterrel, ettől individualitása és nagy önállósága által sokban mintegy önálló iskolát alapitott meg, melyben azonban bajosan lesznek követői.32

Még az amúgy jobbára kritikus Ellenőr sem vitatta, hogy Wagner hatása nem nyomta el Goldmark egyéniségét - bár a szerző nem mulasztotta el felemlegetni, hogy a partitúrában azért akad néhány egészen direkt párhuzam is.

Némelyek Wagner utánzója gyanánt emlékeznek meg Goldmarkról, mások egészen önálló irányu zeneszerzőt látnak benne. [...] Goldmark, mondjuk ki, eredeti; eredeti szerzeményeinek utolsó részletéig; annyi kifejezést, annyi erőt, annyi rajongó lelkesedést korunk kevés zeneszerzőjénél találni; hangszerezésében pedig mindent elsajátitott, mit a modern zene eddig megállapitott. [...] Goldmark annyiban tartozik Wagner iskolájához, mennyiben a zenét nem önczél gyanánt tünteti föl; azonkivül dallamszövése, széles alapra fektetett periodusai; amaz összharmonia, mely a különböző hangszerek különböző motivumait magasabb egységbe foglalja, határozottan amaz iskola hive gyanánt tünteti fel, még pedig ama periodusban, melyig Wagner Lohengrinjével emelkedett. De azért az eredetiséget mégsem tagadhatjuk meg tőle. [...] S ha Lohengrin sőt Siegfried egyes motívumai itt-ott füleinkbe csengenek, azok lehetnek reminscentiák is, de leginkább a rokon hangszerezésnek tudandók be.33

A Sába királynőjével kapcsolatban azonban nem csupán a Lohengrin, hanem a Tannhäuser, sőt Verdi Aidájának lehetséges hatásáról is szó kerül a beszámolókban. A Fővárosi Lapok kritikusa szerint:

A „Sába királynője" sem drámaibb alak, mint a „Tannhäuser" Vénusa; mind a kettő csak a bűbájos érzéki csábot képviseli. [...] Ghislanzone sokkal drámaibban tudta megirni „Ayda" hősének történetét ésbukását, a ki szintén két lángoló nősziv kereszttüzébe jut. Nem tudjuk, a kettő közül, melyik szöveg készült elébb, de azt már tudjuk, hogy Mosenthal a főmozzanatot (a balvégzetes kitörést, mely a hős vesztét idézi elő,) a „Tannhäuser"-ből kölcsönözte, hol Izráel temploma helyett az eszményi költészet csarnokát szentségteleníti meg az eszét veszitett hős.34

A Figyelő - amelynek kritikusa Ábrányi volt, akitől talán a Fővárosi Lapok imént idézett beszámolója is származik - még hosszabb listát közölt a különféle áthallásokról:

Sába királynője egy elmosódott alak, a ki Tannhäuser Vénusa után van másolva. [...] Sulamith, a jeruzsálemi főpap leánya (mint Tannhäuserben Erzsébet) képviseli az eszményi szerelmet, de szive oly mértékben összeolvad a vallási kultusz merevségével, hogy mint szerető leány alig domborodik ki. [...] Mint e meséből láthatni, a szöveg alapmotivumai nemcsak Tannhäuser, hanem egyszersmind Aydára isemlékeztetők. - Assad bensőleg Tannhäuser, külsőleg Radames. A viszony, mely közte s a királynő továbbá Sulamith közt képződik, hasonló az Ayda meséjéhez. Csakhogy Ayda szövege kerek, és drámai, mig ez lazán függ egybe, és erőszakosan halad. [...] A nyitány hárfatétele Faustra emlékeztet. [...] Akadunk benne többek közt élénk reminiscenciákra Lohengrinből, nevezetesen a nászindulóból.35

Ehelyütt nincs mód annak elemzésére, hogy a Lohengrin emléke valóban csupán a (valamennyi kritikus által egyhangúan dicsért) „hangszerezés" hasonlósága folytán derengett-e fel, vagy a Pesti Napló vádja - miszerint „Lohengrinből egész részletek ki vannak irva"36 - alapos lehetett volna. Említésre méltó mindenesetre, hogy a sajtóban oly gyakran emlegetett Wagner-hatással kapcsolatban a Fővárosi Lapokkritikusa kissé értetlenkedve mindössze ennyit jegyzett meg: „Nagyon is wagneriesnek s egyszersmind elejétől fogva végig keleti szinezetűnek hirlelték e dalművet, de mi egyiket sem találtuk igazolva."37

Goldmark az opera sikerei idején /OSZK

(5) A keleti karakterről, amely - mint a Fővárosi Lapok helyesen utalt rá - korántsem hatja át a Sába királynője minden egyes ütemét, ugyancsak sok szó esik a sajtóbeszámolókban. A témát éppen a Fővárosi Lapok vetette fel már a bemutatót megelőzően is: a március 18-án megjelentetett rövid Goldmark-életrajz megemlíti a komponista zsidó származását, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően Goldmark a Kelet meséivel és zenéjével már gyermekként kapcsolatba kerülhetett.38 Ráadásul ez idő tájt a hazai közönség még alig néhány Goldmark-kompozíciót ismerhetett: a Sakuntala nyitány - amelyet a kritika mint par excellence egzotikus művet ünnepelt és elemzett - a Filharmonikusok egyik koncertjén szólalt meg,39 a hegedűre és zongorára írott Szvitről pedig (amely ugyancsak többször felbukkan a sajtóhíradásokban) a Zenészeti Lapok fontosnak érezte megjegyezni, hogy annak „különösen kiváló" Adagiója „meghat mélységével és keleti ábrándos koloritjával."40 E két mű (valamint a Sába királynője - ugyancsak egy Filharmonikus koncerten elhangzott - bevonulása indulója)41 alapján Goldmark egyértelműen „orientalista" zeneszerzőnek számított - a Pesti Napló (bizonyára ismét Ábrányi) egyenesen úgy fogalmazott, hogy Goldmarknak „egy dala, egy quartettje, egy symphoniája nincs, mely a keleties zene ábrándos, mélabus jellegét ne mutatná. Ebben a tekintetben Rubinsteinnal azonos."42 Mindezzel összhangban aFővárosi Lapok azt is tudni vélte, hogy „a dalmű tárgyát [Goldmark] maga választotta ki, kelet régi történetéből, mivel a keleties, ábrándos zenéhez élénk érzéke és hajlama van."43

 A Sába királynőjnek szerzői kézirata, első oldal/OSZK

A bemutató alkalmával néhány kritikus igazolva látta „orientalista" várakozásait: a Vasárnapi Újság szerint „Goldmark zenéje szerencsésebb a szövegnél, tartalmas, s keleties szinezése és a vallásos dallamok élénken emelik hatását, e mellett hangszerelése is művészi."44 A Pesti Napló is elismerően szólt az opera „szingazdag, keleties zenéje"45 keltette hatásról, amely különösen a második felvonás duettjében volt megragadó; a Családi Kör az egész mű „sajátságos keleties zamatu szépség"-éről áradozott,46 a Pester Lloyd kritikusát pedig leginkább a harmadik felvonás balettje ragadta magával: „Goldmark itt amegszokottól nagyon elütő zenét írt; ilyennek képzeljük az Ótestamentum táncmuzsikáját, amely ugyancsak misztériumot alkotott."47

Más kritikusok viszont éppen azt hangsúlyozták, hogy az opera egészében véve milyen kevéssé egzotikus: „Átaljában a keleti s főleg a héber zenének sokkal kevesebb tér nyilik e dalműben, mint várni lehetne s még a templomban is jórészt csak általános kosmopolitikus frázisokban mozognak az egyéni és énekkari zenészeti részek."48 Aminthogy olyan beszámoló is akadt, amely a templomjelenet keleties színezetét hitelesnek találta ugyan, de a hasonló szakaszok számát egyértelműen kevesellte:

A keleties zene [...] nem huzódik ugy át az egész művön, mint az ő „Sakuntala" poetikus nyitányában, vagy a David Felicien „Lalla-Roukh"-jában, hanem csak itt-ott szövi azt be, mint például Sulamith öröménekének karkiséretébe a csengetyűs tambourinokkal, a királynő bevonulási zenéjébe, a templomi szertartásba, (hol ódon héber énekhangokat hallunk,) a királynő rabnőjének csábdalába, melyek megannyi kiváló részletek."49

 Karikatúra Goldmarkról/A Borszem Jankó címlapja, 1876 március 19.,/OSZK

 

A goldmarki egzotikum legizgalmasabb interpretációjával azonban a Magyarország és a nagyvilág cikkében találkozunk, amelynek szerzője nem csupán igen elégedett a hangsúlyosan keleties elemek alkalmazásával, de éppen ezekben a - némiképp magyaros és meditatív hangulatú - részletekben véli felfedezni a teljes mű drámai és hangulati egységének kulcsát:

Ama keleti szinezetü, sajátosan czikornyás, a magyar bus dallamokkal feltünőleg rokon lejtésekben mozgó, máskor méla epedéssel rezgő hangfüzérek, melyek az opera számos jeleneteit körülfonják, s azokat titokszerü büvös mámorral elömlesztik, némileg egyöntetü jelleget árasztanak az egészre, ugy hogy mindenhol valami vallási merengés hatását véljük érezni.50

(6) Még ha a kritikák kevésszer utalnak is hangsúlyosan a komponista magyar származására, a Bécsből Budapestre érkező újdonság egészében kedvező fogadtatását nyilvánvalóan bizonyos patriotizmus isáthatotta. Már a bemutatót megelőzően megjelent beharangozók életrajzi vázlatai sem mulasztották el felhívni az olvasók figyelmét Goldmark magyar gyökereire, utóbb pedig a Magyarország és a nagyvilágkritikusa nyilvánvaló büszkeséggel emlegette fel, hogy az operaszerzőként most debütáló honfitárs rögtön olyan művel jelentkezett, ami a német Wagner, a francia Gounod és az olasz Verdi által uralt nemzetközi operaéletet új színnel gazdagította.51 E honfiúi büszkeség jogalapja azonban némileg ingatagnak tűnt annak fényében, hogy az ifjú Goldmark - egy rövid budapesti kitérő után - végleg Bécsben telepedett le, s szülőhazájába a Sába királynője komponálásának idején már csak alkalmi vendégként látogatott el. E kellemetlen életrajzi mozzanatért azonban szerencsésen kárpótolt a Pesti Napló által néhány nappal a Sába királynőjének bemutatója után világgá röpített hír, mely szerint „az opera befejezésére a zeneszerző, ki hazánkfia, s budapesti [helyesen: keszthelyi] születésü, a cultusminiszterium budgetjéből annak idején 600 frt ösztöndijat nyert."52 A hazai kultúrpolitika tehát mégiscsak tevőlegesen hozzájárult Goldmark addigi legnagyobb zeneszerzői sikeréhez, s ekképp Magyarország joggal ünnepelheti magát egy újabb hazánkfia világraszóló sikere nyomán. Míg azonban a sajtó egy része örömmel vállalt részt Goldmark sikerének „honosításában", a magyar nemzeti zene legelhivatottabb munkásai némi joggal érezhették úgy, hogy a zeneszerző eddigi műveivel még nemigen adta bizonyságát egyértelmű nemzeti elkötelezettségének, s így csupán némi elővigyázattal volna szabad őt a nemzet kebelére ölelnünk. „Valamely ország földjén vagy valamely nemzet tagjának születni magában véve még sem érdem, sem bün" - vélekedett a Zenészeti Lapok. „Mind a két véletlensége a sorsnak csak akkor érvényesül, ha tények igazolják a nemzeti elismerés és lelkesedés jogosultságát." Goldmarknak azonban komoly esélye van a sikerre, hiszen „bizonyára keresni fogja az alkalmat, hogy e tekintetben ismegfeleljen a hozákötött várakozásnak."53

A zeneszerző nemzeti hovatartozását természetesen tovább komplikálta zsidó származása is, amely nem maradt titok a nagyközönség előtt: a Sába királynője budapesti bemutatóját megelőzően megjelent cikkekből mindenki értesülhetett róla, hogy édesapja kántor volt - még ha a szerzők Goldmark ebből fakadó gyerekkori zenei élményeit nem mindig kapcsolták is közvetlenül össze az opera keleti tematikájával. Csakhogy míg a komponista származását egyesek pozitívumként, a „zsidó" zenei betétek hitelességének egyfajta garanciájaként értelmezték, mások nyilvánvaló antiszemita érzelmektől hajtva nyilatkoztak kedvezőtlenül a mű egészéről. Az Egyetértést fentebb mint a Sába királynőjének talán legélesebb kritikusát idéztem - nyilvánvalóan nem függetlenül attól a ténytől, hogy e napilapban közvetlenül a „Színház és irodalom" rovat mellett egy „Zsidó világ" című is futott, amely a világ négy égtájáról összegyűjtött anekdotákkal kívánta demonstrálni a zsidók bármilyen körülmények között egyformán botrányos magatartását. Másfelől viszont a Charivari egy kritika-paródiában joggal karikírozta ki a Pester Lloydot is, amely éppennyire nyilvánvaló pozitív elfogultsággal közelített Goldmark operájához:

Az isteni lángész nem is szikrával, hanem egész rakástüzzel köszöntött be végre valahára a hortobágyi puszta közepére illő ugynevezett „magyar nemzeti színházba". Egy zsidó, mondhatnók egy héber, mi több egy izraelita, ki a magyar bukott múzsa fejére a koszorút ismét feltette.54

A Charivari mindemellett a szerzőt egyszerűen csak „Kohlmark"-ként, s magát az operát „Sábesz királynője" címen emlegette. A Borsszem Jankó pedig azt sem mulasztotta el felemlegetni, hogy a bemutató éppen sabbat napjára esett, és a szerkesztőség egy emlékezetes címlap-karikatúrával is köszöntötte Goldmark új operáját, amelyen a zeneszerző maga vonszolja be Sába királynőjét egy teve hátán aszínpadra.55 }

- JEGYZETEK

  1. Zenészeti Lapok, 1875. május 23.
  2. Független Polgár, 1876. február 18.
  3. Független Polgár, 1876. február 19.
  4. Független Polgár, 1876. február 29. és 1876. március 7.
  5. N.: „Goldmark". Fővárosi Lapok, 1876. március 18.
  6. Keszler József: „»Sába királynője« és szerzője". Nemzeti Hírlap, 1876. március 18.
  7. Quidam.: „Karl Goldmark". Pester Lloyd, 1876. március 10.
  8. W.: „Die Königin von Saba". Pester Lloyd, 1876. március 18.
  9. Pester Lloyd, 1876. március 19.
  10. Pesti Napló, 1876. március 19.
  11. „Sába királynője". Független Polgár, 1876. március 19.
  12. Nemzeti Hírlap, 1876. március 19.
  13. Fővárosi Lapok, 1876. március 21.
  14. -e.: „Szinházi esték IX." Egyetértés, 1876. március 19. A bemutatón Tannerné Szabó Róza (aki utóbb Erkel Sándor felesége lett) a címszerepet énekelte, 
    a beszámolók egybehangzó tanúsága szerint igen gyengén.
  15. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  16. Egyetértés, 1876. március 22.
  17. Független Polgár, 1876. március 30.
  18. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  19. Vasárnapi Újság, 1876. március 26.
  20. „Sába királynője". Ellenőr, 1876. március 20.
  21. K. N. K.: „Sába királynője". Magyarország és a nagyvilág, 1876. március 26.
  22. Fővárosi Lapok, 1876. március 21.
  23. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  24. á-: „Saba királynője". Pesti Napló, 1876. március 19.
  25. W.: „Die Königin von Saba". Pester Lloyd, 1876. március 18.
  26. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  27. Független Polgár, 1876. március 23.
  28. á-: „Saba királynője". Pesti Napló, 1876. március 19.
  29. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25. Ábrányi véleményének több különböző lapban való párhuzamos megjelenése mindennapos gyakorlatnak számított, és a ma kevésbé számon tartott, többi zeneírónál sem lehetett ritkaság. Ennél fogva a korabeli sajtókritikák értékelésekor csak nagy elővigyázattal emlegethetjük „a kritikusok többségének" álláspontját, még ha az általános tendenciák ettől függetlenül többé-kevésbé ki is tapinthatók.
  30. Jellemző, hogy ez a szempont még a Divat-Nefelejts 1876. március 26-i számának amúgy egészen semmitmondó kritikájában is felbukkan: „Goldmark Wagner irányában ir, sok sikerrel. Egyes részletek valóban elragadóan szépek. 
    Az előadás jó volt."
  31. W.: „Die Königin von Saba". Pester Lloyd, 1876. március 18.
  32. „Sába királynője". Független Polgár, 1876. március 19.
  33. „Sába királynője". Ellenőr, 1876. március 20.
  34. Fővárosi Lapok, 1876. március 21.
  35. á-: „Sába királynője". Figyelő, 1876. március 26. E beszámoló egyes részei feltűnő rokonságban állnak a Pesti Napló 1876. március 19-i tárcájával, amely 
    (az á- szignóból ítélve) nyilvánvalóan ugyancsak Ábrányitól származott. Ráadásul a Figyelő írása eredetileg (egy héttel korábban) a Kelet népében jelent meg - Ábrányi tehát a fővárosi sajtóvisszhang tekintélyes részét kezében tartotta.
  36. Pesti Napló, 1876. március 19.
  37. Fővárosi Lapok, 1876. március 21.
  38. N.: „Goldmark". Fővárosi Lapok, 1876. március 18.
  39. Vö. „Sába királynője". Független Polgár, 1876. március 19.
  40. Zenészeti Lapok, 1867. február 10.
  41. Vö. Független Polgár, 1876. március 19.
  42. á-: „Saba királynője". Pesti Napló, 1876. március 19.
  43. N.: „Goldmark". Fővárosi Lapok, 1876. március 18.
  44. Vasárnapi Újság, 1876. március 26.
  45. Pesti Napló, 1876. március 19.
  46. Családi kör, 1876. március 26.
  47. W.: „Die Königin von Saba". Pester Lloyd, 1876. március 18. A Független Polgár 1876. március 19-én ugyancsak a tánc „par excellence keleti" karakterét dicsérte.
  48. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  49. Fővárosi Lapok, 1876. március 21.
  50. K. N. K.: „Sába királynője". Magyarország és a nagyvilág, 1876. március 26.
  51. Magyarország és a nagyvilág, 1876. március 19.
  52. Pesti Napló, 1876. március 21.
  53. „Sába királynője". Zenészeti Lapok, 1876. március 25.
  54. Charivari, 1876. március 23.
  55. Borsszem Jankó, 1876. március 19.

E tanulmány eredeti, német nyelvű változata „»Die Oper unseres Landsmanns wird eine Repertoire-Oper des Nationaltheaters werden«: Die ungarische Rezeption von Carl Goldmarks »Die Königin von Saba«" címmel 2014. november 28-án hangzott el a Carl Goldmark (1830-1915): Werk, Leben, kulturelles Umfeld und Rezeptionsgeschichte - eine Tagung aus Anlass seines 100 Todestages című konferencián, a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst dísztermében. Minthogy a konferencia anyaga még az idén nyomtatásban is megjelenik Peter Stachel szerkesztésében, a Pester Lloydból ésa Politisches Volksblattból származó idézeteket itt csupán fordításban közlöm - a német eredetik az említett tanulmánykötet főszövegében szerepelnek majd.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.