Szerzők bontakozóban

Alessio Elia

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 2015 június

- Miként adódott, hogy Magyarországra jöttél tanulni?

- Egy napon Rómában az eső elől egy könyvesboltba menekültem, ahol a kezembe került Csáth Géza kötete. Évek múltán határoztam el, hogy írásai felhasználásával operát írok róla. Ekkor kezdtem érdeklődni Magyarország és a magyar kultúra iránt. Ösztöndíjat kértem, amit 2005-ben meg is kaptam. Addig a magyar zenéből csupán Ligetit ismertem, de mire jelentőségét felismertem, már élete végén járt, beteg volt, így személyes találkozásom nem adatott vele. Tanárt keresve leltem Jeney Zoltánra, s kértem, fogadjon növendékéül.

- Jeney kiválasztásában szerepet játszott nálad, hogy Petrassinál tanult Rómában?

- Nem. A műveiben fellelhető logikus gondolkodás vonzott. Én is így szeretek közelíteni a zeneszerzéshez, és ez kíváncsivá tett, hogyan tudja kompozíciós gondolkodásomat fejleszteni.

- Zenéd sokszor a fizikával, kémiával áll kapcsolatban. Tudományos inspirációt keresel zenei logikád megteremtéséhez?

- Inspirációként használom a tudományt, de nem akarom átültetni a zenémbe. Úgy gondolom, kapcsolatot kell tartanunk a minket körülvevő világgal, amire korunkban leginkább a természettudomány, azon belül pedig különösen a fizika kínál magyarázatot. A tudomány ad módot arra, hogy a művészet is a világ alkotóeleme legyen, sokkal inkább, mint az, hogy a zenei nyelvezetekkel vagy a művészettel általánosságban foglalkozzunk, ami inkább a divatok felé nyit utat. Persze, azon a téren is vannak divatok: ma például a húrelmélet iránt kiemelkedő az érdeklődés, de mindent egybevetve a világ kérdéseire atudomány ad elfogadható választ. Mindezt tekintetbe véve a zene művészet, meghallgatásra való, s ha elemezhetjük is benne a konstrukciót, a fül számára készül.

- Ha olyan kortárs kolléga művét hallgatod, aki nem ilyen közelítésben ír zenét, hanem esetleg lírai vagy epikus hangot üt meg, nem találod eléggé kortársinak az alkotását?

- Vannak ízlésbeli preferenciáim, de nem utasítok el olyan művet, amely nem az én szellemi vágányomon halad. A zeneírás minősége, technikai színvonala a fontos.

- A tudományos rendszerek alapján komponáló szerzőknek szükségük van rá, hogy saját zenei rendjüket a világ valamely mérhető rendje igazolja?

- A tudomány felőli közelítés csupán egy eleme a komponálásomnak. Két legutóbbi művem közül az egyik egy az ismert latin szövegre írt Credo, amelynek semmi köze a tudományhoz, a másik pedig egy olyan darab, amelyet kórusra és ensemble-ra írtam. Ez utóbbi egy 15. századi kéziraton alapul. A szöveg máig megfejtetlen ábécével, rejtjelekkel íródott növényekről, farmakológiáról, asztronómiáról - atartalmat rajzokból ismerjük.

- Hogy tudod elénekeltetni azt, aminek nemhogy a tartalmát nem ismerjük, de még a kiejtését sem?

- Ez valóban kihívás. Egy angol egyetemen dolgozó tudós, Stephen Bax, aki sok más efféle kézirattal is foglalkozik, már 14 karaktert megfejtett, és hangoknak feleltetett meg. Én ezeket a hangokat használtam.

- Ki és hol talált e kéziratra?

- Ez az úgynevezett Voynich-kézirat, amely 1912-ben került a nevét adó könyvkereskedőhöz. Egy olasz monostorban találták, s most a Yale Egyetemen őrzik.

- Az Artisjus Dal+Szerző folyóiratában veled megjelent interjúban olvastam, hogy a zenédben semmilyen nemzethez nem érzel kötődést. Sohasem éreztél? Pályád bimbózásakor sem volt meghatározó az olasz gyökér? Hosszabb időt töltöttél Európa különböző tájain: nem hatott rád a német vagy a skandináv zene szelleme?

- Hatottak rám zeneszerzők, de ez
nincs kapcsolatban nemzetiségükkel. Ösztönösen találtam rájuk. Nem hiszem, hogy ma a német, a magyar, az olasz vagy más zenének sajátos nézőpontja lenne. Franciaországban több irányzat van, de például a spektrális zene csupán az azt létrehozó néhány ember közös ideája, nem franciább, mint a többi ottani irányzat.

- Nem holmi zenei nacionalizmus szempontjából firtatom a témát, de tagadhatatlan, hogy sok magyar zeneszerző munkásságában kimutatható egyfajta magyar deklamáció, a balti országok zenéjének is van egy - különbözőségeiken átívelő - „északi" hangja és így tovább.

- Sosem kérdeztem magamtól, mi olasz, vagy éppen mi magyar a zenémben. 25 éves koromban hagytam el Olaszországot, zenei neveltetésem tehát főként az ottani iskolákban zajlott. Azok pedig a klasszikus zenére helyezik a hangsúlyt. Például az ötödik osztályban van egy 36 órás vizsgánk, amikor „beköltözünk" az iskola épületébe és ott Bach-fúgát írunk. Ez nagyon jó a stílustanulmányt tekintve, de visszafogja aszemélyes, kortársibb hang kialakulását. Szerencsém volt, mert ottani tanárom, Giovanni Piazza nyitott szellemű volt, és a saját hangom megtalálására ösztönzött.

- A klasszikus diszciplína a magyar zeneszerzés-tanítást is jellemzi. Emlékszem, zeneakadémistaként találkoztunk hasonló korú lengyel kollégákkal, akiknél ez nem így volt, s azzal érveltek, a hagyományra helyezett hangsúly korlátozná őket a saját hang megtalálásában. De ezzel kapcsolatban is hadd provokáljalak! Több zeneszerzői életmű épült az elmúlt 50-100 évben olyan ideákra, amelyek alaposan megkonstruált műveket teremtek, de nem találtak utat a közönséghez.

- Amikor komponálok, nem gondolok a leendő hallgatóságra. Nem törekszem olyasmit írni, amiből magukra ismerhetnek, vagy aminek örülhetnek. A zene - mint már említettem - a fülnek szól. Apszichoakusztika e tárgyú kutatásai figyelemre méltók. Fontos volt számomra a Norvégiában töltött év, amikor Lasse Thoresennél tanulhattam.

- Hogyan tudod meghatározni Thoresen rád gyakorolt hatását, és hogyan más professzoraidét?

- A zeném nagyon különbözik Thore­senétől. Ő különféle hagyományokat in­teg­rálva törekszik saját nyelvet alkotni, s ebben sikerrel jár. Az egyik első dolog, amit mondott nekem: „a hangmagasság az utolsó tényező". Ha a zene dallamon vagy harmónián alapul, a hangmagasság fontos. De a zenei forma nálam nem a hangmagasságokhoz kötődik, hanem a zenei anyag, az akusztikai jelenségek fej­lő­dé­séhez, alebegés sebességéhez, a
hang­zatok belső rezonanciájához. Ez
vezetett engem ahhoz, amit po­li­szisz­temizmusnak hívok: különféle hangolási rendszerek integrációjához. Ezzel komplex akusztikai jelenségeket érhetünk el. S mindez nem puszta elmélet: noha kell hozzá számításokat végeznünk, a hallgató az eredményt követni tudja.

- Valóban követni tudja ezt a hallgató?

- Nem is az a fontos, hogy kövesse. Ha egy festmény előtt állunk nem azt elemezzük, hogy ez a kék sötétebb, mint a másik. Csak felfogjuk, hogy sötétebb. Ha különböző hangolásmódok szerepelnek adarabomban, annak hangzó eredménye a fontos. Ha kiegyenlített hangolást használok, annak minden akusztikai jelenségét elérem. De ha többféle hangolási rendszert alkalmazok, többszörös akusztikai eszköztárat adok a hallgatónak, amit felfedezhet a darabban. Furcsa módon nehezebb ezt követnie a hivatásos muzsikusnak, aki szüntelen kérdéseket vet föl a hallottak kapcsán, míg a „normál" hallgatóságnak csak akusztikus élménye keletkezik.

- Tíz éve hagytad el Olaszországot.

- Szerencsés voltam, hogy fiatalon jöttem el. Egy évig még ingáztam is Róma és Budapest között, hiszen ott 2006-ban fejeztem be tanulmányaimat. Európából igyekeztem mind többet magamba szívni, de azutóbbi években erősödtek otthoni kapcsolataim.

- S a magyar kollégákkal?

- Magyar feleségem van, de mivel egész nap otthon dolgozom, nem élek igazán társadalmi életet. Az Új Magyar Zenei Fórum díjának elnyerése kapcsán kerültem kontaktusba néhány magyar kollégával. Alegmélyebb ismeretséget műveik hallgatásával tudom megkötni velük. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.